Azt hazudni a biztonságiaknak, hogy a pszichiáterem gyakornoka vagyok meglehetősen merész húzás volt. Az pedig még bátrabb lépés volt, hogy mindezt szemrebbenés nélkül tettem. Hamis néven mutatkoztam be és a Wyatt-től lopott ősrégi beléptető kártyával hatoltam be az alagsorba. A kártya szerint Yelena vagyok, meglehetősen kövér és kétes kinézetű. Nem számít, egy a lényeg. Azért merészkedtem le a patológiára, mert Jimmy barátom pár nappal ezelőtt feldobta a talpát. Beteges volt szegényke, de annyira nem, hogy abba belehaljon. Valami nem stimmel a halálával és ezzel a különös érzéssel nem vagyok egyedül…
Körbenézek a kihalt, nyomasztó folyosón. A fehérre mázolt falnak támaszkodva az órámra sandítok. Léptek zaját hallom, megremeg a térdem izgatottságomban, de hamar el is tűnik és helyét az idegesség veszi át. A falnak fordítok arcom, ahogy elhalad mellettem az ismeretlen férfi. Még visszanéz rám a kanyarban, majd eltűnik a sötét folyosón.
Megbeszéltük, hogy sietnünk kell. Maximum fél óránk van, míg ránk nem találnak, de természetesen, mintha a falnak beszéltem volna tegnap. Muszáj kiderítenünk, hogy mégis mi a nyavaja vitte el Jimmy-t 12 óra leforgása alatt. Mert kizárt dolognak tartom, hogy valami kór lenne az oka. A srác nagyban játszott, olykor díler volt, máskor maga is függő. Nem hiszem, hogy a függősége közrejátszott abban, hogy elpatkolt. Másra gyanakszunk…
Jól ismertem és bizony be kell valljam, hiányzik. Jun Hye-t is általa ismertem meg, noha soha nem firtattam kettejük kapcsolatát. Ahogy elnézem, Jun sose használt drogokat. Bár aztán… a mai világban. Én is ártatlannak tűnök némely tudatlan ember szemében.
A kihalt folyosón az órám kattogása olyan volt, mint erős földrengés okozta hangzavar. Egyre gyorsabban járt, vészesen közeledve ahhoz az órához, amikor lejár az ebédidő és az alagsort megrohamozzák a mindenre elszánt doktorok. Nagy valósínűséggel kitiltanak minket a kórházból vagy a rosszabb, bilincsben vezetnek ki az épületből. Nem tudom, melyik lenne jobb, de akkor már érje meg! Had tudjam meg, mégis mi lett szegény Jimbo-val.
Újra az órára pillantottam, léptek zajára kaptam fel fejemet, a kinyíló üvegajtó után pedig megjelent Jun.
-Na végree! – Motyogtam magam elé, kissé dühösen. – Azt hittem, sosem érsz ide. Marha sok dolgunk van és mindjárt lejár a kaja idő. Hemzsegni fognak itt a dokik. Mint a Z világháborúban… láttad azt a filmet? Meg kell nézned…! – Áradozhatnék Brad Pitt zseniális játékáról, hogy verte át az agyzabáló zombikat, de a mi esetünkben a tökéletes tervvel bizony semmire se mennénk.
-Irány befelé. – Belököm a lengő ajtót gondosan ügyelve arra, nehogy cinkostársam arcának vágódjon és még őt is tepsibe kelljen fektetni. Akaratlanul is összekoccannak fogaim a hirtelen jött hőmérsékletváltozástól. Ha ezt tudom, melegebben öltözöm.
-Megtaláltad? Mert én még… - Érdeklődöm és hunyorogva próbálom minél hamarabb előkeríteni szegény srácot.