»Vas. Május 28, 2017 2:24 am Keletkezett az írás

„Gattino, ma későn jövök.” „Gattino, ma sok dolgom van, ne várj este.” „Gattino, fáradt vagyok, ma ne.”.
Gattino, Gattino, Gattino!
Ha még egyszer meghallom, kiugrok az ablakon! Mi tagadás, nem erre számítottam amikor ide költöztem a házába. Miután úgy döntöttem kap egy esélyt, hamar beláttam, hogy azzal tennék jót a kapcsolatunknak, ha hozzá cuccolnék. Így is a nyakamba varrt két testőrt, azt hitte nem vettem észre őket, de ez a két fakezű olyan hangosan trappol mint vaddisznó az üvegcserepek közt. Szóval, ha már úgyis védelem alá lettem helyezve, akkor már úgy éreztem mindegy, és beadhatom a derekam.
És persze az első pár héten minden szuper is volt. Csak aztán az első hónap után… sűrűsödtek a felhők, valami gond is adódott az üzlettel, és Franco valahogy eltávolodott tőlem. Tudom, hogy nem szándékosan, és biztos vagyok benne, hogy neki sem jó így, de úgy ingadozik a hangulatom mint a libikóka. Egyszer lelkesedek szinte bármiért, élvezem ezt a nagy házat, a szép konyhát ahol néha megpróbálok én vacsorát főzni neki (több-kevesebb sikerrel), nagyokat pancsolok a medencében vagy épp lófrálok a városban. Nem dolgozok, az utóbbi időben úgyis csak az ő bútorain dolgoztam Toby műhelyében, így aztán elhoztam onnan a szerszámaimat és a többi holmit és most a garázsban újítgatom fel a régi családi asztalkákat, szekrénykéket, fiókos komódokat… Szeretem ezt csinálni, és nagyon megnyugtat egy ilyen feszült környezetben.
Mert máskor bizony nagyon feszült. Mindenütt öltönyös, állig felfegyverkezett olaszokba botlok, akik nem angolul, hanem dallamos anyanyelvükön beszélgetnek amiből egy árva mukkot se értek. Aztán ott vannak a magam hangulat változásai is. Néha elég egy reklámot látnom a tévében és bömbölök, máskor már attól sírva fakadok ha Franco elmegy a dolgára és nekem otthon kell maradni a fenekemen. És ez így megy már két hete, ami egy terhes nőnek maga az örökkévalóság! Gyakran érzem magányosnak magam, és tegnap este betelt a pohár, amikor az éjszaka közepén ért haza, én addig vártam ébren, majd mikor megpróbáltam bújni, kunyerálni egy kis törődést akkor csak fáradtan sóhajtott és azt mondta „Gattino, fáradt vagyok, ma ne”, hiába is, hogy ez volt az első alkalom, de elfogyott a türelmem. Mert mi lesz később? Ha már tényleg nem leszek kívánatos csak egy nagy, két lábon járó has, akkor is elutasít majd? Elejét kell venni az ilyesminek, és úgy határoztam, hogy megleckéztetem.
Nem vagyok kirakati baba akivel szórakozhat kedvére! Szóval, inkább duzzogtam egy sort, majd a menetrendszerinti reggeli hányás után úgy döntöttem kihasználom a terhesség egyetlen előnyét (nevezetesen a mellbőségem jelentős gyarapodását), és a meleg időre való tekintettel az egyik kedvenc új ruhám vettem fel. Franco mellett mindig úgy éreztem, hogy nem számít mi van rajtam – hiszen az első nap sem voltam éppen kicsípve. Mindig farmerban és pólóban vagy valami más egyszerű ruhában voltam. Nem is igazán volt más, hisz nem volt pénzem cicomázni. Viszont amióta együtt élünk… hát, egyszer elmentem vásárolgatni. Nem mondom, hogy vagyonokat költöttem, mert nem, de azért egész más bemenni abba a kis butikba, aminek eddig a kirakatát is csak sóhajtozva néztem meg. Csak kétszáz dolcsit költöttem, de három nagy táska ruhával tértem haza, meg is volt döbbenve még Cesare is, hogy mindenen ott virítottak a nagy piros papír karikák, hogy akciós, meg 80% leértékelés és ilyesmik. Azóta kedvesebb velem ő is. Megkérdezte miért nem vettem olyasmit ami új kollekciós, teljes árú ruha. Aztán mikor elmondtam neki, hogy nekem még soha de soha nem volt más ruhám csak akciós vagy használt, akkor a hóna alá csapott és jól megölelgetett. Persze nem beszélgetünk továbbra sem, de már kedvesebb, sokkal kedvesebb!
No de, most, hogy már vannak szép, nőies ruháim és van is mit mutogatnom, úgy döntöttem, hogy egy fekete bikinit veszek fel, és egy lenge, áttetsző anyagból készült inget. Meleg van, minek több ruha? Egész délelőtt így flangáltam a házban míg Franco aludt, az összes kis testőre és embere már a nyálát csorgatta a fenekemre. Élveztem, hogy tetszek nekik, mégis félve kapták el a tekintetüket amikor látták, hogy észrevettem őket. Kifeküdtem a medence mellé egy nyugágyra, a teraszajtóban ácsorgó fiatal testőrökkel mit sem foglalkoztam látszólag. Tudom, hogy rám vigyáznak, ezért muszáj nézniük, de az is biztos, hogy Franco nem örülne ha a tangabugyis popsimat stírölnék. Szinte kéjes örömmel nyúltam el a puha nyugágyon, közvetlenül a hálószoba ablaka alatt. Eleinte hason napoztam majd hanyatt, levettem a kis fehér ruhácskát is, hogy csak a falatnyi bikini takarjon belőlem bármit is. Szerencsére a hasam még nem gömbölyödött olyan nagyon, inkább csak kellemesen telt lett, mint a többi testrészem. A testőrök már a nyakkendőjüket lazítgatták, amikor úgy döntöttem magasabb fokozatba kapcsolok, hiszen Franco lassan felébred majd. Hadd lássa csak mi a következménye annak, ha nem foglalkozik a Gattinoval! Majd foglalkozik vele más!
- Carlo? – fordultam a testőröm felé mosolyogva, majd magamhoz intettem. Sietve jött mellém, fél órája egy jeges limonádéért küldtem be, gondolom azt hitte megint szomjas vagyok.
- Si, Signora? – hajolt le mellém. Ártatlanul mosolyogtam rá, és még kicsit affektáltam is ahogy újra megszólaltam.
- Carlo, nem érem el a hátam, kérlek, kend be napolajjal! Nem szeretnék leégni itt a napon, tedd meg kérlek! – Luca, a másik testőröm kezéből kiesett a pohár amiből épp egy kis vizet ivott.
- Non, Signora, azt nem lehet! – kezdte volna a szabadkozást a hulla sápadt Carlo.
- Kééérlek, Carlo! Franco is mérges lenne, ha leégne a hátam és megtudná, hogy te nem vigyáztál rám. – biggyesztem a szám kérlelve, és belül nagyon is élvezem a helyzetet! Carlo remegő kézzel, de a naptej után nyúlt. Igyekezett gyorsan bekenni a hátam, éreztem, hogy milyen ideges, én pedig elégedetten sóhajtottam fel úgy, ahogy eddig csak Franco hallott sóhajtani közülük. – Jaj ez nagyon jól esik! Kend be az oldalamat is! – hátra nyúltam, és egy mozdulattal kapcsoltam ki a bikini felsőt. Még hallottam is, hogy Carlo milyen nagyot nyelt, de tette amit parancsoltam, és már a bordáimba masszírozta be a naptejet. Szinte rettegve bár, de óvatosan a melleimhez is ért, épp csak néhány pillanatra, majd fel is pattant mellőlem a nyugágyról.
- Capo di tutti Capi! – suttogta szinte halálra sápadtan. Én pedig mintha mi sem történt volna, úgy emeltem fel a fejem, és mosolyogva néztem a teraszajtó felé.
- Szia Lupo! Hogy aludtál? – tudja jól, hogy egy esélyt kapott tőlem, nem többet. A nagy veszekedésünk óta megbeszéltük higgadtan a dolgokat is, és világosan megmondtam, sőt, követeltem tőle, hogy ne lássak több erőszakot a házban. Nem akarom, hogy a gyerekünk egy olyan házba szülessen, ahol mindennapos az, hogy az apja vagy bárki más péppé veri vagy lelövi a másikat. És ha Franco csinálna ilyesmit… hát, gondolom sejti, hogy mi lenne a következménye. A testőröm felé fordítom a fejem, és gyorsan suttogok neki – Nem fogom hagyni, hogy bántson. Megígérem! – de láttam, hogy Carlo még mindig fél, hogy nem éli már meg az estét sem.

»Vas. Május 28, 2017 12:11 pm Keletkezett az írás

*Miután Angie bejelentette vagy inkább leordította a fejemet, hogy terhes, sok minden megváltozott. Leginkább az, hogy beköltözött végre hozzám. Nem tagadom, tetszett, hogy minden nap mellette aludhattam el és ha nem is olyan gyakran, de megkaptam, amire vágytam az ágyban. A ritkaságának mindketten hibái vagyunk, bár a hiba egy durva szó. Benne dúltak a hormonok és míg az egyik percben gyengéden ölelt, a következőben már képes lett volna lepofozni, vagy pont fordítva. Nekem pedig sűrűsödtek a gondjaim az üzlet terén. Az itteniek egyre nehezebben viselték, hogy egyre jobban megnyesem a bevételüket. Már a bankárjuk is nekem dolgozott, mire nem jó egy kis pénz...mert bizony a pénz nagy úr a mai világban. Sok embernél célravezetőbb, mint a fenyegetés, mert hűségesek maradnak a pénzforrásukhoz. Ez mind viszont azzal járt, hogy egyre többet voltam távol távol otthonról. Nem szívesen hagytam Angie-t egyedül éjszakákba nyúlóan, de nem volt más választásom. Persze mindig igyekeztem kiengesztelni valahogy. Egy vacsora kettesben, egy újabb művészi album, amit ketten megnézegethettünk és sok-sok pipacs. Amilyen gyakran csak tudtam, hordtam neki ezt a kis törékeny virágot. Sőt! Már utasításban adtam a kertésznek hogy valami módon telepítse meg a kertben vagy akár melegházban, ahol megy. Ezt még Angie nem tudja, meglepetésnek szánom, aminek remélem örülni fog. Akár minden nap sétálhat majd a pipacsai között, mert azok csak az övéi lesznek. Persze kapott tőlem egy hitelkártyát egy igen magas kerettel, hogy vegyen bármit amihez csak kedve van. Tudom, hogy eddig nélkülöznie kellett, de ez mostantól másképpen lesz. Angie azt sem nagyon tudja rólam, hogy mi a hobbim, de nem baj, mert meglepetés készül neki, illetve a babának. Saját kézzel fogom kifaragni a kicsi bölcsőjét. Ő a garázsban folytatja a bútorok felújítását, én pedig a műhelyben dolgozgatok időnként, a birtok egyik sarkában.
A tegnap este nagyon hosszúra sikerült és hulla voltam mire hazaértem az éjszaka közepén, volt már 4-5 óra is. Angelle próbált bújni hozzám, de akármennyire is fájt, vissza kellett utasítanom. Nem azért, mert nem kívántam. Hogyne kívántam volna, minden percben azt teszem, ahányszor látom. De félő volt, hogy a fáradtság miatt nem tudnék olyan teljesítményt nyújtani, mint amire számít. Tudom, hogy ezzel megbántottam, de így is mire a fejem a párnára ért, szerintem már aludtam. Másnap már javában az ég közepén járt a Nap, amikor felébredtem. Nem lepődtem meg, hogy Angie nincs a közelben, nem is baj, nem vártam el. A fürdőben helyretettem a kócos hajamat, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy kisiskolás. Ma nem terveztem nagyon dolgozni, de az embereim előtt mégsem jelenhettem meg melegítőben. Egy manapság divatos farmert vettem magamra, aminek itt-ott koptatott beütése volt, illetve egy sima fehér rövid ujjú inget. Éppen az utolsó gombot gomboltam, amikor kinéztem az ablakon és hát azt látom, hogy Angie falatnyi bikiniben heverészik kint és az egyik testőre éppen kenegeti a hátát... Gyorsan tűrtem be az inget és vágtattam le, mert ez nagyon nem volt rendjén.
Amint kiléptem az ajtón, láttam, hogy Luca is csorgatja a nyálát, de amint meglátott gyorsan csukta be a száját. Olaszul förmedtem rá, hogy azonnal szedje össze az összetört üveget és húzzon ebédelni. Carlo...Carlo...hogy a francba képzelte ezt! Sejtem, hogy nem önszántából tette, hanem Angie beszélte rá, de akkor is a melle oldalát simogatta, amikor kiléptem. Direkt lassan, fenyegetően sétáltam oda hozzá. Ha nem tettem volna ígéretet Angie-nek, akkor nyomban lepuffantottam volna. Így csak közel hajoltam hozzá és olaszul ecseteltem neki, hogy ha még egyszer hozzá ér a nőmhöz, aki mellesleg az én gyerekemet hordja, akkor közelebbről megismerkedik az óceán fenékkel és a cápákkal. Pontosan tudta, hogy megtenném. Aztán mosolyogva küldtem el őt is ebédelni.*
-Direkt csinálod, mi? A tegnap éjszaka miatt? *Néztem le Angelle-re és leültem a mellette lévő napozó ágyra. Ahogy elnéztem itt a formás testét, a tangás fenekét, most szívesen rávetettem volna magamat itt és most! Szinte láttam magam előtt, hogy mi lenne ha felkelne és nem kapcsolná be a bikini felsőjét, de gyorsan eltereltem a gondolataim, mert a égén tényleg nem állok jót magamért. Eddig azt terveztem, hogy a mai nappal kárpótolom a tegnapi este miatt, de van egy olyan sejtésem, hogy ez nem lesz olyan egyszerű.*

»Hétf. Május 29, 2017 1:09 am Keletkezett az írás

Talán nem volt a legjobb ötlet ez a napozósdi. Tudom, hogy Franco mindent megtett azért, hogy kiengeszteljen. Sokat vagyok egyedül ez igaz, de leginkább talán azért viselem nehezen, mert egyedül vagyok és új ez az egész helyzet. Egy ilyen gyönyörű, hatalmas ház, tele drága holmikkal… szinte állandóan úgy érzem, hogy nem vagyok ide való. Nem érzem otthon magam, egyszerűen túl nagy és szép ez a hely ahhoz, hogy az otthonom legyen. És mindenki olasz. Mások mint én, nem értem a nyelvet ahogy beszélnek, nem értem a kultúrájukat, nem értek semmit. Csak Franco az, akit értek, és éppen ezért próbálok úgy csimpaszkodni belé. Szeretem, olyan nagyon szeretem de még neki sem merem ezt kimondani. Mert azt hiszem, ő nem értené.
Szerettem volna megleckéztetni amiért este elutasított, de valójában megértem, hogy miért mondta azt, hogy fáradt. Egész éjjel mozdulatlanul aludt, még le se ért a feje a párnára és már aludt, hisz nagyon későn ért haza. Szorosan öleltem egész éjjel, bújtam hozzá és halmoztam el apró csókokkal az arcát, nyakát, ettől még úgy éreztem, hogy nincs is mellettem. El akartam neki mondani, hogy beszéltem az anyukájában telefonon, tegnap felhívta a házat, és engem kért a telefonhoz. Nem őt, nem valaki mást, hanem engem. Életemben először beszéltem az anyukájával, és olyan kedves volt velem! Folyton csak kérdezgetett, hogy hogy vagyok, hogy van a pocak, hogy hallott róla, hogy minden reggel rosszul vagyok, és milyen nagyon aggódik emiatt. Megkérdezte mit mondott az orvos, minden rendben van-e. És kérte, hogy hívjam fel legalább egy héten egyszer. El akartam mondani ezt a sokmindent Franconak, hiszen nekem sosem volt anyukám, és mégis ahogy beszéltünk telefonon olyan volt, mintha most lenne nekem is. De ő csak azt mondta „Gattino fáradt vagyok, ma ne”. Mérges voltam rá, amiért nem oszthattam meg vele az örömömet.
Hát ezért csináltam ezt, és kockáztattam önző módon Carlo testi épségét. Mert valójában nem tudtam garantálni, hogy nem esik baja. Csak néztem, ahogy Franco közelít, és szinte el is felejtettem, hogy miért haragudtam rá. Csak amikor elküldi a testőrömet, és leül a másik nyugágyra, akkor jut eszembe a dolog, de már szörnyen kicsinyesnek tűnik az egész.
- Nem. – csóválom meg a fejem, és sóhajtok is egy nagyot – illetve igen, de nem kellett volna ezt belátom. – kicsit babrálok a csattal, hogy meg tudjak fordulni, de nem járok sikerrel – Segítesz? Szeretnék megfordulni, de nem hiszem, hogy most meg a te testőreidnek kellene magánszámot tartanom. Az enyémeket legalább már ismerem. – mosolyodok el újra, és várom, hogy bekapcsolja a bikinit. Ha segített, utána megfordulok, ha nem akkor bénázok még egy kicsit.
- Nem tudod ugye, hogy mi a baj a tegnappal, miért voltam mérges rád? – tudja, hogy én őszintén megmondom neki, ha bajom van vele, és most bizony van. Komoly arccal nézek rá, és csak várom, hogy mond-e valamit, de aztán inkább folytatom – Az volt a baj, hogy… szeretném veled megosztani a dolgaimat, az örömömet ha éppen az ér, de te nem vagy sehol sem. Nem tudlak elérni, nem tudlak felhívni egész nap, és amikor hazaérsz, akkor sem hallgatsz meg. A virágok nem oldanak meg semmit! Nem kell folyton pipacsokat hordanod nekem, mert azzal csak arra emlékeztetsz, hogy valamit elcsesztél. És nem a szex miatt hízelegtem neked az éjjel, csak beszélni szerettem volna. – egy szuszra elmondtam neki a dolgok legjavát, most pedig kíváncsian várom, hogy mit szól hozzá. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű együtt élnünk hiszen alig ismerjük egymást, de muszáj lesz elkezdenünk dolgozni ezen. Alig több mint hat hónapunk van rá, hogy valahogy összefogjunk és csapatként viseljük gondját a picinek. Nem érünk rá arra, hogy folyton elbeszéljünk egymás mellett. Legalábbis én így látom, de majd kiderül, hogy ő mit szeretne.

»Hétf. Május 29, 2017 11:16 am Keletkezett az írás

*Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy hogyan is tehetném könnyebbé Angie-nek az házban való élést. Tény, hogy sokat nem vagyok otthon mostanában, pedig nem így terveztem, amikor beköltözött hozzám. De helyre kellett hoznom az üzletben a dolgokat, különben mindenki veszélybe kerülne, aki körülöttem van. Persze ezt nem fogom neki elmondani, mert akkor csak fölöslegesen stresszelné magát, úgysem tudna a problémán segíteni. Cesare-nak viszont meghagytam, hogy valami is történik velem, azonnal helyezze biztonságba őket. De azt tervbe vettem már, hogy beszélek az emberekkel, hogy beszéljenek olyan nyelven, amit Angie is ért, ha ő ott van. Nem vagyok hülye, tudom, hogy némelyik nem fogja betartani. Ha ezt megtudom, akkor szankciók lesznek, mert bizony nekik is el kel fogadniuk, hogy már nem csak én parancsolok nekik, hanem ugyanazt Angelle is megteheti.
Nagyon hálás voltam az én vadmacskámnak azért, hogy türelmes velem. Sokszor ébredek arra, hogy egyszerűen csak szorosan ölel és csókokkal halmoz el. Nem tagadom, időnként nem mozdultam meg direkt, hogy csak élvezhessem azokat az érintéseket. Sokszor viszont fordultam is hozzá és viszonoztam azokat a becézgetéseket. Talán múlt éjjel is az volt, de túl mélyen aludtam ahhoz, hogy érezzem az érintését. Megértem, ha neheztel rám ezért. Tudom, hogy most a testőrökkel is csak édes kis bosszú volt az iménti jelent.*
-Értékelem, hogy nem vágsz át. *Mindig is szerettem, hogy kimondja, amit gondol és nem árul zsákbamacskát. Ugyan hívogató volt a gondolat, hogy ne csatoljam be a felsőjét, de alighanem öltem volna valakit, ha más is meglátja formás idomait, az csak engem illetnek meg, csakis akkor ha más nem látja.
Hallgattam végig, amit mond és nem tudtam azt mondani, hogy nincs igaza. Teljes mértéken egyet értek vele.* -Gyere! *Nyújtottam felé a kezemet. Ha elfogadta, akkor magamhoz húztam és az ölemben vele helyezkedtem el a napozó ágyon és lazán karoltam át. Ha nem, akkor én telepedtem át mellé.* -Én nem vagyok jó ebben a kapcsolat dologban. Azok az apróságok ajándékok, amik megilletnek téged. Inkább virágot hozok neked mindig, mert talán jobban örülsz neki, mint egy karláncnak minden nap. Nem tudom mit kéne tennem, szétszakadni nem tudok. Ma itthon leszek. Szeretnék veled kifeküdni napozni, de nem tudom szabad-e azt most neked tartósan. Szeretnék veled úszni a medencében, de azt sem tudom, hogy szabad-e. Sok mindent nem tudok, ez igaz. De azt igen, hogy minden, ami fontos az életemben, az itt van egy karnyújtásnyira tőlem, szó szerint. Csak mond meg mit szeretnél és igyekezni fogok. *Hát eléggé hosszúra sikerült és ezt így még soha nem mondtam ki neki. De tudnia kell, hogy fontos nekem ő is és a baba is. Szeretném, ha mindketten boldogan tudnának élni. Szeretnék nekik mindent megadni. És nem is tudja talán, de ő az első olyan nő az életemben, akiről állandóan áradoztam az édesanyámnak. Szinte láttam magam előtt, ahogy az anyám a vonal túlsó végén csak mindent tudóan mosolyog. Ő mindig is nagyon jól ismert, de sokszor nem mondta ki, hogy mi lenne a helyes dolog részünkről. Persze aztán mindig kiderült vagy így vagy úgy, hogy neki lett volna igaza. Ő már csak ilyen. Szóval sok mindent tud Angie-ről is, mert sokszor kértem tanácsot tőle, hogy egy terhesség során mit szabad és mit nem, mert végülis ő már kettőt végigcsinált.*

»Hétf. Május 29, 2017 9:21 pm Keletkezett az írás

Néha nehéz elhinnem, hogy Franco az, aki. Velem olyan más! Filmezünk az ágyban összebújva esténként, nevetgélünk a Mr. Bean epizódokon, popcornt majszolunk. Beszélgetni is szoktunk amikor az ideje engedi, én gyakrabban is elviselném. Sokat megtudtam már róla, de még mindig olyan nagyon keveset! Csak azt tudom, hogy amikor mellettem van, kettesben, olyankor tényleg egészen normális. Mint bármelyik másik pasi. Élvezem, hogy megpróbál elhalmozni, de azt a francos hitelkártyáját is csak egyszer használtam. Akkor sem költöttem túl sokat. Persze itt henyélek a házában, finom ételeket kapok, puha ágyikóban alszom, megvan mindenem ami csak kellhet, minek is költekeznék? Bár, pár hónap múlva azt hiszem jó hasznát veszem majd annak a kártyának, amikor a picinek kezdek el vásárolgatni.
- Kettőnk közül te vagy az, aki átvágja a másikat. – emelem magasba az állam, de érezheti, hogy csak ugratom a miheztartás végett. Tényleg ő vert át engem, én eddig még mindig őszinte voltam. Nem árulok zsákbamacskát, soha nem is tettem. De talán ez így fair, szerintem amúgy se lenne bölcs dolog hazudni a maffia fejének.
Az ölébe mászok, az a nyugágy amúgy is az árnyékban van, ott kellemesebb lesz bújni. Átkarolom a nyakát, és mintegy mellesleg adok neki egy puszit. Aztán csendben hallgatom, hogy mi az ő álláspontja azt illetően, hogy alig néz felém mostanság. Elgondolkodva nézem őt, miközben lágyan simogatom az arcát, haját. Tudom, hogy még sosem adott esélyt egy nőnek sem, és nem volt még normális kapcsolata. Értékelem, hogy megpróbálja velem a dolgot, és valójában látom is az igyekezetét. Ezért is vagyok még itt, ha nem értékelném, hogy próbálkozik már rég elmentem volna innen.
- Csss… Kezdjük az elején. – látom, hogy valójában mennyire tanácstalan, nem tudja miként kezelje ezt a kapcsolatot. Próbálok segíteni neki egy kicsit. – Lupo… azt adsz nekem, amit szeretnél. Ha virágot akkor virágot, ha karkötőt akkor karkötőt, ha vacsorát kettesben, akkor azt. Én nem várok tőled semmit, és igazából nem is tudom ezeket a dolgokat viszonozni. Nekem nincs semmim sem, csak ez a pöttöm a hasamban. Nem tudok neked rajta kívül mást adni. – tovább simogatom, próbálom oldani a feszültségét. Nem kell nekem megfelelnie, nem várok el tőle semmit. Csak legyen velem, nekem az többet ér. Ha rám szán esténként két órát, és beszélgetünk boldogabb lennék mint egy rahedli fölösleges holmival.
- Ami a kis banditát illeti, nem vagyok se cukorból, se üvegből. Majd szólok, ha valamit nem szabad vagy épp nem szeretnék. Például a hétvégén is szóltam, amikor rajtam hagytad a fogsorod mintáját ahogy szeretem, hogy ez már nem biztos, hogy jó ötlet. – homlokom az ő homlokához támasztom, és az orrom is összedörzsölöm az övével. – Ami pedig azt illeti, hogy mit szeretnék? Azt, hogy mondj ilyeneket gyakrabban. Mert akkor elolvadok Franco Malvasi, én Tuttifruttim. – kuncogok, és csak szorosan ölelgetem. Azt hittem, jobban le leszek tolva, amiért szórakoztam a testőrökkel, de néha nekem is lehet szerencsém!

»Hétf. Május 29, 2017 10:23 pm Keletkezett az írás

*Igyekeztem valahogy szétválasztani a munkámat a magánélettől, ahogy sikerült. Ha Angie-vel voltam, akkor mindig lazább ruhát húztam alapból. Néha még a farmer is csak lazán lógott a csípőmön öv nélkül, póló nélkül. Sőt, amikro kettesben voltunk, sokszor csak egy egyszerű boxer alsóban flangáltam. Vele kezdtem levetkőzni azt a stílust, ami szerint csak öltönyben jelenhetek meg az emberek előtt. Persze az embereim előtt adtam magamra, ha meg elmentem valahova, akkor maradt az öltöny. Esténként kettesben maradva, olyanok voltunk, mint egy egyszerű hétköznapi pár. Filmeztünk, zenét hallgattunk, beszélgettünk. Sőt, sokszor lepem meg vacsorával, amit kettesben költünk el a teraszon, gyertyafénynél. Szeretek vele esténként a kertben sétálni, kézen fogva elfelejtve mindent. Akkor csak gattino és lupo volt.*
-Én hazudni? Kizárt! Olyat soha nem teszek! *Vigyorogva tettettem a hülyét. Persze tudom mire célzott. Valószínűleg még mindig haragudott még rám, de szerencsére azóta sem került szóba. Mindketten próbálunk alkalmazkodni ehhez az új életformához.
Mosolyogva öleltem magamhoz, amikor az ölembe telepedett. Élveztem a simogatását. Olyan finoman tudott érinteni, hogy minden egyes alkalommal majdnem elaléltam. Tudom, hogy értékelni fogja, hogy adtam magamból valamit neki, mert így még soha nem tárulkoztam ki senki előtt. Elég feszült is leszek, hogy próbálom azt kifejezni, amit még magamnak is nehezére esik kibogoznom.*
-Nincs szebb ajándék, mint ez a kisember a hasadban. *Egyik tenyeremet finoman a hasára fektettem és megsimogattam. Még mindig nehéz elhinnem, hogy odabent egy kis élet fejlődik, akit mi ketten hoztunk létre. Ez egy olyan csoda, amire csak a nők képesek. Kihordani és megszülni egy életet. Olyan csodálat jár ezért nekik, amit elmondani nem tudok szavakban. Igaz, hogy én akartam ezt a babát, de még mindig olyan hihetetlen, amikor azt mondom, hogy apa vagyok..mert már apa vagyok és Angie már anya.*
-A te Tuttifruttid... *Lágyan csókoltam meg, mert egyszerűen muszáj volt, amikor olyan közel volt hozzám.* -Igyekszek, ígérem. *Nem lesz könnyű ebben biztos vagyok. Hihetetlen, hogy egy nőt beengedtem az életembe, aki egyre jobban beférkőzik a szívembe is.*
-De ha még egyszer a testőröknek mutogatod azt a formás, tangás fenekedet, akkor harapni fogok. *Odahajoltam a nyakához és finoman haraptam meg, nem maradt nyoma meg semmi, csak olyan jelzés értékű volt.* -Most pedig készülj! *Megfogtam és felálltam, az ölemben tartva őt. Odasétáltam a medencéhez és valószínűleg sejthette, hogy mi jön... nemes egyszerűséggel dobtam bele a vízbe. Vigyorogva guggoltam le a medence partjára és figyeltem, ahogy ismét felbukkan a víz felszínén.* -Kellemes a hőmérséklete, mi? *Nem tudtam levakarni a képemről a vigyort. Hát ez a nap az övé lesz, ideje egy kis mókának.*

»Hétf. Május 29, 2017 11:17 pm Keletkezett az írás

- Nem is azt mondtam, hogy hazudtál, hanem hogy átvertél. Tudod, az a vékony határvonal, amit előszeretettel lépsz át. – még jó darabig nem fogom elfelejteni neki, hogy így visszaélt a bizalmammal. Jól megvagyunk, és igazán odaadó már most a picivel és velem is, de… nem kellett volna becsapnia és helyettem meghozni ezt a döntést. Szerettem volna belé szeretni, megtapasztalni, hogy milyen az élet kettesben. Megismerni egymást, mielőtt még ez a kis emberpalánta bekerült volna a képbe. De már mindegy, itt van és próbálok örülni neki, nem azon aggódni naphosszat, hogy vajon mit rontok majd el.
Egészen megborzongok, amikor a tenyerét a hasamra simítja. Morbid módon csodálatos, hogy odabent egy kis emberke növekszik. De azért mégis csak furcsa, hiszen… bennem van. Ott bent, a pocakomban, amit most épp Franco simogat.
- Próbálok nagyon vigyázni rá. – suttogok, és a kezére teszem a kezemet. – Még nem érzem, hogy itt van, de vigyázok rá. – igaz, hogy a netes oldalak szerint amit olvastam szinte semmit se csinálok jól. Nem iszok több folyadékot és nem szedek vitamint, nem csinálok légző gyakorlatokat, nem járok baba tornára… de szerintem ez mind hülyeség. Én simogatni szoktam a hasam, beszélek hozzá, finom ételeket eszek annyit és akkor amikor megkívánom. A magam módján vigyázok rá, ahogy jónak látom, és remélem Franconak nincs kifogása a módszerem ellen. Ha már egyszer a kedvéért nem iszok már csak koffein mentes kávét azt is csak reggelente.
- Tudom. – mormolom, és élvezettel viszonzom a csókját. Egészen beledőlök a karjaiba, még a szemeimet is behunyom. – Tuttifrutti, csak az enyém! – nyújtóznék még, hogy újabb csókot lopjak, de a nyakamba harap, én pedig nyafogok kicsit.
- Naa! Én is megharaplak! – csattintom össze a fogaimat játékosan, de vettem a célzást. Nincs több játék a testőrökkel, vagy hordhatok burkát. Hát még ha tudná, hogy Carlo és Luca valószínűleg látták a kis pillangót is, ahogy napoztam és felemeltem a lábaimat… A pillangómat pedig csak kevesen láthatják, hiszen a combomat díszíti, belül.
- Mire készüljek? – kapaszkodtam gyanakodva a nyakába – Franco! Ha be mersz dobni én! – de már reppentem is a vízbe, hogy kicsit se elegánsan csapódjak bele. Persze elsőre nagyon hideg volt, és még az orrom is telement vízzel, de aztán mire lehűlt a napozástól felhevült bőröm már kellemesnek éreztem. A medence széléhez úszok és megkapaszkodok.
- Majd te megmondod! – már nyúlok is ki, és a gallérját ragadom meg. Berántom a vízbe, nincs nehéz dolgom mivel itt guggolt a partján. – Na? Milyen?

»Kedd Május 30, 2017 2:27 pm Keletkezett az írás

-Jaaa, hogy arra gondoltál! *Vigyorodtam el. Persze pontosan tudtam én azt. Néha elgondolkodtam, hogy mi lett volna, ha nem teszem meg a pirula cserét. Valószínűleg kettecskén élveznénk az életet. Nem lenne rossz az sem. De nem mondom, hogy megbántam a dolgot, hisz igazi család leszünk. Talán jól haladunk afelé, hogy megtaláljuk a békés együttélést. Persze vannak nézeteltéréseink, de nem baj, nem kell mindenben egyet értenünk. Unalmas lenne a kapcsolatunk, ha olykor nem kapnánk hajba. Igaz, ezek távolról sem olyan veszekedések, hogy vázák törnek, inkább sima viták. A legtöbbnek az a vége, hogy valamelyikünk feladja. Megesett már, hogy egy ilyen vitát azzal szakítottam meg, hogy egyszerűen elnevettem magam, hogy olyan apróságon képesek vagyunk olyan sokat vitatkozni. Mindent egybevéve, jól kijöttünk, kezdtünk ismét igazán egymásra találni.*
-Tudom, hogy vigyázol rá. Én pedig rátok vigyázok. *Jó érzés volt, ahogy a kezét az én kezemre tette. Tudom, hogy ugyan nem akart még gyereket, de az első pillanattól kezdve szereti. Igazából ráhagytam, hogy mit csinál. Én csak annyit kértem, hogy a koffeint tegye ki az étrendjéből, legalább néhány hónapra. És láss csodát megtette. Bár lehet az is közre játszott benne, hogy cserébe én sem ittam koffeint.*
-Harapj csak! Imádom! *Őszintén szólva még fel is tüzel a gondolat. Mindig is imádtam, amikor időnként kicakkozta a nyakamat vagy a vállamat vagy ahol csak akarta. Most viszont mást volt a tervem. Hamarosan a vízben landolt és nekem nagyon kellett vigyorognom. Olyan gyerekes dolog volt, talán ezért szórakoztam rajta annyira.
Igazából sejtettem, hogy nem fogom szárazon megúszni, de azt hiszem pont ez volt a tervem. Így nem is lepődök meg talán annyira, hogy beránt magához a vízbe. Miután feljöttem a víz felszínére, elégedetten bólintottam.* -Tökéletes! *Azt hiszem kicsit túl voltam öltözve a pancsoláshoz. Mivel kimászni nem akartam, így vetkőzni kezdtem a vízben. Az ingem, a farmerom és a cipőim is kint landoltak a parton. Lehet, hogy egy boxer alsó nem éppen alkalmas a fürdéshez, de ez van. Intettem a fejemmel a testőreim felé, hogy kicsit szívódjanak fel. Ránk fér Angie-vel egy kis egyedüllét. Odaúsztam hozzá és magamhoz öleltem.* -Mit szerettél volna mondani nekem az éjjel? Mond el, kérlek! *Újdonság volt részemről a kérlek szó is. De tanultam használni, ha szerettem volna valamit Angelle-től. Hozzá voltam szokva a parancsolagtáshoz, így elég nehéz volt. Néha el is felejtettem hozzátenni a mondataimhoz, de elnézi nekem, mert már az is fejlődés nálam, hogy időnként kiejtem a számon.
Most csak egyszerűen öleltem őt magamhoz a hűs vízben. Nem tudom eddig miért nem jutott eszembe, hogy megmártózzak vele együtt idekint. Még csak most csobbantam mellé, de már most élvezem.*

»Szer. Május 31, 2017 12:27 am Keletkezett az írás

Azt hiszem amikor neki úgy kényelmes, szépen zárójelbe teszi a hazugság és a „nem mondtam el, az nem hazugság ha nem mondom el” közti különbséget. Teszi az ártatlant, de valójában tudja jól, hogy sáros de a feje tetejéig. Mégse tudok rá örökké haragudni, olyan mintha tényleg csak tanulná, hogy milyen egy normális kapcsolat. Kész röhej, én tanítgathatok ilyesmire egy korabeli jóképű pasit… az eszem megáll! De talán ha nem ilyen lenne, nem estem volna ennyire belé.
Lassanként megértem, hogy mi a gondunk. Leginkább talán az, hogy neki több felé kell megfelelnie mint nekem. Én őszinte vagyok, és máris kész a boldogság, de ő? Neki ott van a család, akinek meg kell felelnie. Ha ők látják, mindig öltönyt visel, maximum farmert inggel. Olyankor komoly, parancsolgat és elutasító, szinte hideg. Egészen más mint amikor velem van, és nem látja más. Velem mindig gondoskodó, sokat mosolyog, lesi a kívánságaimat (na nem mintha annyi lenne!). De lassan el kell döntenie, hogy itthon hogyan viselkedik, mert ha itt lesz a baba, az ő jelenlétében nem mehet át Tuttifruttiba, akkor igenis emberi vonásokat kell majd mutatnia a házban mindenhol. Talán ebbe még ő sem gondolt bele, pedig jobban tenné.
- Tudom. Bár azért néha jó lenne egyedül lenni. – sóhajtok kissé csalódottan. Jó, hogy vigyáz rám és itt ez a sok testőr, de… itt ez a sok testőr. Nem tudok nyugodt maradni és kikapcsolódni ha négy szem figyeli minden mozdulatomat.
- Na azt tudom, hogy imádod.És még mást is szeretsz Lupo! – én meg imádok harapdálni. Jóízűen kuncogok, ahogy arra gondolok, hogy milyen szerencsénk van egymással! Elég nyitott ő is az ágyban, és még nem volt olyan kérésünk a másikhoz, amit ne teljesített volna habozás nélkül. Pedig nekem néha kissé extrém az ízlésem. Talán neki s, bár lehet, hogy csak kedvére való amiket csinálunk.
A víz hideg, és eleinte nem esik jól, de hamar megszokom. Mire ő is landol mellettem, már kellemesnek érzem, simogatóan hűvösnek. Mellé evickélek, és segítek kigombolni az inget, aztán arra gondolok, hogy remélem vízálló a telefonja mert ha nem akkor vehet másikat. Tenyereimet a csípőjén pihentetem, és csak nézem ahogy a testőrök szépen elszivárognak.
- Neked mindenki szót fogad? – mormolom mint egy költői kérdést, aztán adok neki egy puszit. Tudom, hogy milyen nehezére esik néha az udvariasság. A „kérem” és „köszönöm” szavak valahogy eddig mintha nem lettek volna a szótárában. Lassan simogatom a hátát és csak lebegek mellette.
- Igazából nem olyan fontos, csak… Beszéltem a mamáddal telefonon. – mosolyodok el, és igyekszek úgy csinálni mintha nem lenne nagy szám. Pedig milyen jól esett a törődése, még ha csak telefonon át is történt! Talán ő fel sem fogja, hogy milyen szerencsés amiért az anyukája így odafigyel rá és érdeklődik a dolgai iránt. Tudom, hogy kíváncsiskodni fog, de amíg nem tudom miként reagál, nem mondok sokkal többet. – Felhívta a házat és engem kért a telefonhoz. NEm lepődött meg, hogy itt vagyok, szerintem tudta, hogy ide költöztem. Vagy egy órán át beszélgettünk.

»Szer. Május 31, 2017 12:59 pm Keletkezett az írás

*Soha nem hittem volna, hogy ennyire keveset tudok a kapcsolatokról. Persze apám és az édesanyám is mindig mondta hogyan kell bánni egy nővel, de a való életben teljesen másnak bizonyult a dolog. Mondhatni, hogy Angie volt az, aki tanított a helyes viselkedésre a kapcsolatunkban. Beszéltünk már arról is, hogy majd a baba születésére is nagyot kellene fejlődnöm. A pici előtt soha nem akarom kimutatni azt az énem, ami akkor vagyok, amikor dolgoznom kell. Sokat gondolkodok, hogy ezt hogyan fogom kivitelezni, de igyekezni fogok, hogy a kisember csak az apát lássa bennem, akire mindig számíthat, aki szereti és óvja őt. Szóval nehéz lesz, de valahogy majd megoldom, hogy előtte soha ne a maffiafőnök legyek, elég lesz neki azt később megtudnia. Én sem úgy nőttem fel, hogy apám sorra puffantotta le előttem az embereket. Az én gyerekem se úgy fog felnőni.*
-A ti biztonságotok miatt van. De majd kitalálok valamit, rendben? *Tudom, hogy nincs hozzászokva ehhez az életformához. Tudom, hogy néha stresszeli magát az embereim miatt. Csak azt nem tudom még hogy vigyázhatnának rá úgy, hogy ne legyenek mindig a sarkában. A kamera sem jobb, mert valaki akkor is állandóan nézné a monitoron keresztül, az talán még rosszabb lenne. Védelem nélkül pedig nem fogom hagyni.
Ó igen, pontosan tudja hogy imádom, amikor kóstolgat, de szó szerint. Mai napig képes olyanná tenni a nyakamat, mintha egy polip ölelgetett volna, de nem bánom, sőt! Vannak időnként extrém dolgai az ágyban, ami egy cseppet sincs ellenemre. Jó pár új dolgot kipróbálunk, amiket nagyon is élvezek. Angie mellett az ágyban sem unatkozik az ember, nem lehet azt mondani, hogy megszokássá válik.
A vízbe csobbanás után én is nekivetkőztem, nehogy már csak ő legyen egy kis falatnyi bikiniben.* -Nem mindenki...például te nem. *Csókoltam meg. Hát igen, őt soha nem tudtam irányítani. Mondjuk soha nem is akartam és ez tette olyan izgalmassá a kapcsolatunkat. Életemben az első személy, akit nem akarok én irányítani. Nagy előrelépés az biztos.
Lazán öleltük egymást és hallgattam, amit mond. Azt hiszem nem is lepődök meg azon, hogy anyám beszélni akart vele. Nem csoda, hisz annyit meséltem neki Angie-ről, ő pedig örült annak, hogy a pici fiának, mert neki mindig az maradok, gyereke fog születni. Azt mondta nekem, hogy reméli akkor, hogy benő a fejem lágya akkor. Hát igen, szülőnek lenni nem kis dolog.* -Sokat meséltem neki rólad, nagyjából heti szinten beszélek vele. Azt hiszem mindig is akart egy lányt és most megkapta. *Kicsit sajnáltam anyámat, hogy férfi uralomban kellett élnie. Most viszont van egy lánya úgy mond, akit terelgethet, akinek tanácsokat adhat a terhesség kapcsán. Meg nem utolsó sorban odáig van attól, hogy unokája fog születni.* -Nagyon várja ezt a gazfickót már. *Utalok a pocaklakóra. Van egy olyan érzésem, hogy anyám teljes egészében el fogja rontani ezt a gyereket, úgy el fogja kényeztetni.*

»Szomb. Jún. 03, 2017 12:20 am Keletkezett az írás

- Inkább majd megszokom. Mert eddig még akármin is próbáltunk javítani csak romlott a helyzet. És Luca meg Carlo egészen jófejek, őket el tudom viselni. – megvonom a vállam, mi mást tehetnék. Sírjak, hisztizzek? Az nem az én módszerem. Én inkább hallgatással büntetem, és azzal, hogy csak azért is visszavágok neki valamivel. Mint ez a kis játék a testőrökkel, be akartam neki bizonyítani, hogy lehet, hogy ő nem foglalkozik velem, hanyagol, de mások szívesen töltenék velem az idejüket. Úgy tűnik az elmélet bevált, hiszen itt van, foglalkozik velem.
Imádom, hogy még nem volt olyan amire nemet mondott volna nekem. Na nem úgy, hogy bármire, hanem az ágyban. Ott minden harmonikus, ami enyhén szólva is furcsa. Hogy lehet az, hogy két ember ennyire összhangban van a hálószobában, de azon kívül folyton egymás akadályaiba ütközünk? Egy időben talán ezért is próbáltunk meg mindketten a szexre fókuszálni, ha már egyszer az működött, és nem piszkáltuk az élet többi területét ahol ellentéteket találtunk. Viszont most már más a helyzet, a baba miatt kénytelenek leszünk az extrémebb dolgokból vissza venni, és inkább beszélgetni ha problémánk akad. Jó az a békülős együttlét, de nem mindig lesz már kivitelezhető. Meg kell tanulnunk kommunikálni egymással.
Öröm volt nézni is ahogy vetkőzött a vízben, és bár tudom, hogy őt néha zavarják a sebhelyei, engem egyáltalán nem. Sőt. Valami olyasmit szimbolizálnak a szememben, hogy őt nem lehet elpusztítani, bízhatok abban, hogy mindig velem lesz. Szeretek vele lenni, így lebegni a vízben mint most.
- Én nem, de nem is fogok. A változatosság gyönyörködtet Franco. – mormolom az ajkaira, majd szorosan átölelem. Furcsa, hogy megkérdezi mit akartam este mondani, nem számítottam rá. A „kérlek” szóra pedig annyira nem, hogy inkább el is kezdek mesélni. Persze csak óvatosan, tapogatózva.
- Meséltél neki rólam? – csillan izgatottan a szemem. Úgy szerettem volna ha lett volna valaha is családom. Az pedig, hogy Franco mamája a lányának tekint… nos, egyáltalán nem számítottam ilyesmire. Persze tudom, hogy nehéz élete volt szegény asszonynak, legalábbis az utóbbi időben. Előbb a férje aztán a kisebbik fia is… örülök, hogy Franci (mert magamban így szoktam becézni) leszámolt velük. Talán ez egy kis megnyugvást adott nekik a történtek után.
- Várja? Igazán várja? – számomra elképzelhetetlen, hogy a nagyszülők is örüljenek a baba érkezésének. Ha azt nem tudom milyen az anya, a nagymamát még annyira sem. Az anyámról vannak halovány emlékeim, de a nagyi? Volt nekem egyáltalán nagymamám? – Megkért, hogy tájékoztassam mindig a fejleményekről, azt mondta szeretné első kézből hallani, amint megmozdult a baba. – zavarba jövök, hiszen még magam sem tudom milyen érzés lesz. Fel fogom egyáltalán ismerni? Vagy majd azt hiszem, hogy a vacsorám igazodik a pocakomban? – És… szóval kérdezett még valamit, de nem tudtam mit felelhetnék neki, szóval inkább eltereltem a témát. Azt kérdezte hol tartjuk az esküvőt, mert ha nálatok otthon akkor egyeztetnie kell a pappal. – szerintem tudja, hogy én nem vágyok arra, hogy elvegyen, nem ez az életcélom. De úgy tűnik az anyukájának ez evidencia, és rettenetesen kellemetlen volt ilyesmiről beszélnem vele úgy, hogy a fia nem kérte meg a kezem. Már épp folytatnám azzal, hogy beszéljen erről a mamájával, amikor Luca jön felénk kezében a telefonommal.
- Signora! – hajol le a medence mellett, és nyújtja felém a készüléket – Mr. Dawson kereste már többször is, azt mondta haladéktalanul beszélniük kell a múltkoriról. – szinte laposkúszásban van szerencsétlen Luca, és amilyen bűnbánó arccal néz Francora… hát lehet állni fog még a szőnyeg szélén amiatt is, hogy parancsba adtam ne szóljon neki erről az ügyről. Richie már két hete hívogat és követeli, hogy intézzek el neki ezt-azt, illetve Franci intézzen el neki dolgokat hiszen van pénze és hatalma… Richie meg azt képzeli, hogy talált egy arany tojást tojó tyúkot de majd én helyre teszem! Átveszem a telefont Luca-tól, és a medence szélére támaszkodva szólok bele.
- Hola! – a hangom egészen szigorúan csendül, majd spanyolul állnék neki elmagyarázni a kedves exemnek, hogy szálljon le rólam.

»Szomb. Jún. 03, 2017 10:54 am Keletkezett az írás

-Tudom, hogy késő...de szeretnék valamit tenni, hogy jobban érezd magad. *Olyan jó lenne, ha tudnék valamit tenni azért, hogy kicsit elviselhetőbbé tegyem neki ezt az új életformát. Tudom, hogy neki ez nagyon furcsa...és a furcsa az még a legenyhébb szó. Az én világom tényleg nem olyan, amit csak úgy el tud fogadni egy kívülálló. De szeretném hinni, hogy lassú munkával meg tudjuk oldani, hogy mindenkinek jó legyen. Nagyon nagy újdonság már nekem is az, hogy beszélgetünk egy-egy vita után és nem a jól megszokott kibékülős szex jön. Még ha nem is veszi észre, de szép lassan változtat meg. Őszintén szólva még magamtól is megijedek, hogy mit érzek vele kapcsolatban. Próbálok inkább nem is gondolni rá, mert csak elgyengít és sebezhetővé tenne.
Néha, amikor tényleg csakúgy heverésztünk és beszélgettünk, megérintette a sebhelyeket. Sokszor gondoltam arra, hogy valahogy el kéne tüntetni őket, mert csak arra emlékeztet, hogy min mentem keresztül. Minden ép elméjű ember fél a haláltól. Én pedig pontosan emlékszek az égető fájdalomra és arra, hogy a saját véremben fekszek. Nem sok volt vissza az életemből, ebben biztos vagyok. Cesare talán az utolsó pillanatban érkezett és szorított valamit a sebekre. A vérveszteség miatt csak homályosan, de emlékszek a fivérem ijedt tekintetére...mert tényleg nem sokon múlt. Tudom, hogy az életem veszélyes. De egy hajszálnyira lenni a haláltól az más tészta. Anyámnak el sem mondtuk, hogy mennyire súlyos volt a dolog. Annyit tud csak, hogy súrolt a golyó, jobb ez így.*
-Te mindig gyönyörködtetsz... *Ölelem magamhoz és megcsókolom, ha már olyan közel van. Olyan jó most csak úgy lebegni vele, ölelni és beszélgetni. Igen, vele még a beszélgetést is imádom. Talán azért, mert a többiekkel ellentétben ő nem fél tőlem és képes visszaszólni. Ez pedig még le is nyűgöz.*
-Persze, hogy meséltem. *Mosolygok rá. Ha tudná, hogy majd egy órán keresztül ömlengtem az anyámnak róla... Ő pedig a végén csak annyit kérdezett, hogy mondtam-e már Angie-nek...nem értettem mire céloz és ő csak annyit mondott rá, hogy majd rájövök hamarosan. Sokat elmélkedtem rajta, hogy mit kellene mondanom Angie-nek, de anyám már csak ilyen volt. Ötletet adott, de a megvalósításában már nem segített.*
-Enyhe kifejezés, hogy várja. Szerintem olyan szinten el fogja kényeztetni... Van egy olyan érzésem, hogy sokat fog itt lenni, ha megszületik a baba. *Szinte biztos vagyok benne, hogy félig be fog költözni a házba hozzánk az édesanyám. Egy részről kicsit tartottam tőle, de másrészről megértettem. Hiszen majdnem egyszerre vesztette el a férjét és hőn szeretett fiát, no meg a meg nem született unokáját. Tudom, hogy képes lesz sok mindenbe beleszólni, de előre tisztázom vele, hogy ez a picuri a mi gyerekünk lesz és ha kelleni fog tanács, akkor majd kikérjük.* -Azt a mozgolódást már én is várom. *Már most szerettem esténként elalvás előtt simogatni a hasát. Tudom, eléggé nyálas a dolog, de hittem, hogy a baba érezni fogja kik azok, akik így várják.
Aztán jött az a téma, amiről tudtam, hogy előbb-utóbb elő fog kerülni. Tudom, hogy az anyám szentségtörésnek veszi, ha egy gyerek bűnben fogan és szülei nem házasok, amikor megszületik. Ha még tudná, hogy mekkora bűn volt, ahogy fogant....de jobb, ha azt soha nem tudja meg, mert fejemet venné. Egy okos ember pedig fél az anyja haragjától. Mit is mondott mindig régen? Ő hozott erre a világra, így nyugodtan ki is tehet innen.* -Majd...majd beszélek vele... *Hát mást nem tudtam erre kinyögni. Eddig szóba sem került ilyesmi. Szóval elég kényes a téma nekem is. Házasság...talán idővel eljön az is.
A kényes téma ellenére élveztem ezt a lubickolást. Egészen addig, amíg meg nem jelent Luca. Mi az, hogy az exférje keresi Angie-t? És nem is először? Valaki itt ezért felelni fog, hogy nem tudtam róla. Valószínűleg elég éles lehetett a tekintetem, mert Luca visszavonulót fújt és szinte menekült vissza a házba. Angie határozott köszönéséből tudtam, hogy nem örül a telefonnak. Máskor olyan vidáman, csilingelő hangon köszönt, de ez most más volt. Határozottan haragos volt. Valószínűleg nem túl kellemesek voltak azok az eddig beszélgetések. Na ebből elég. Odaúsztam mellé és határozottan kivettem a kezéből a telefont és a fülemhez emeltem.*
-Boun giorno! Ha valami problémája akad, akkor legközelebb nyugodtan hívjon engem, ne Angie-t használja közvetítőnek. Ha még egyszer őt akarja használni bármire is, akkor ne feledje, meg tudom találni. És mellesleg éhesek a cápáim, remélem érti. Arrivederci! *Majd egy laza mozdulattal dobtam a telefont be a vízbe. Ó igen, van néhány cápám, amit etetni szoktunk, hogy ott legyenek, amikor kell. Jó megfélemlítő eszközök. És ha kell, akkor egy könny nélkül dobnám be hozzá ezt az alakot. Eddig nem kutakodtam utána, de most már parancsba fogom adni.*
-Honnan tudja a ház számát? *Néztem Angie-re. Egyáltalán nem tetszett, hogy nem szólt a telefonokról.* -És mit akart? Miért nem szóltál? *Rengeteg kérdés ezzel kapcsolatban, de igyekszek nyugodt hangnemet megütni. Elég nehéz visszafogni az indulatomat, de megteszem, tartom magam az ígéretemhez. Felhúztam magam a medence szélére és leültem, lábamat még mindig a vízbe lógatva. Kész vagyok beszélgetni, ha ő is.*

»Kedd Jún. 06, 2017 12:54 am Keletkezett az írás

Nem kattogok tovább azon, hogy testőrök figyelik minden lépésem. Rendes tőle, hogy valahogy kényelmesebbé akarja tenni az életem, de fölösleges lenne erről beszélni. Még mindig a testőrök a legjobb megoldás, mert velük legalább tudok beszélni, ha egy kicsit egyedül akarok lenni. Szeretem a szabadságot, és Luca meg Carlo tényleg elég lazák, már azt is hagyták, hogy egyedül menjek be egy kávézóba. Szóval, inkább ne találjon ki semmit se, mert lehet csak romlana a helyzetem.
Jól esik a medencében lebegni vele, bújni, átölelni… főleg miután tegnap egy árva szó nem sok, annyit se váltottunk. Hiszen én reggel még aludtam amikor elment, éjjel pedig lerázott. Tudtam, hogy nem lesz könnyű dolgunk egymással, és becs szó próbálom megemészteni, hogy ez a Tuttifrutti meló ezzel jár meg még egy csomó kellemetlenséggel, de nem könnyű. Aggódom miatta, magam miatt de főleg a kis babszemért a hasamban. Milyen élete lesz így? Örökké veszélyben? És ha egyszer valami miatt Francot lecsukják akkor mi lesz velünk? És ez még csak a jobbik eset mert mi van ha megint megtámadják és ezúttal meg is hal? Mit mondok akkor majd a gyereknek? Persze szeretném hinni, hogy elpusztíthatatlan, de nem az. Bár a sebhelyei azt mutatják, hogy nehéz is lenne őt eltenni láb alól, de az élete veszélyes.
- Azt a hízelgős mindenségedet! – kuncogok és hagyom, hogy átöleljen, tartson a víz felszínén. Nem strapálom magam a lebegéssel ha van aki megtartson, ennél lustább jószág vagyok. Az meglep, hogy mesélt rólam az anyukájának. Mondjuk mégis csak a gyereke van a hasamban, természetes, hogy említett már neki, de azért nem hittem volna, hogy az öreglány ennyi mindent tud rólam. Rólam és az állapotomról, mert olyan kérdéseket tett fel mintha valaki minimum naponta jelentene neki rólam. Tudta, hogy mit szeretek enni mostanában, hogy minden reggel rosszul vagyok, beköltöztem a bútorfelújítással a garázsba… sőt még azt is tudta, hogy szeretek délutánonként a kertben ücsörögni egy fa alatt és énekelgetni a pocakomnak. Mindent tud, és nem hinném, hogy ezeket mind Franco mesélte neki. Mert a többségét még ő sem tudja ám!
- Hát, a tanács az jól fog jönni és remélem segíteni is tud majd eleinte. – bólintok őszintén. Szeretnék megismerkedni a mamájával, és jóban lenni vele. Eddig úgy tűnik, hogy elégedett velem, különben nem lett volna ilyen jófej. A segítség is jól jön majd, mert azért nem vagyok még olyan profi a babák terén, nem akarom véletlenül fordítva pelenkázni vagy ilyesmi.
- Hát a mozgolódást én is… de még egy vagy két hónap mire én megérzem és onnan még egy kis idő mire te is érzed majd. – megvonom a vállam, majd rá kacsintok – Ez a nők jutalma, előbb tudnak dolgokat. – na persze kérdés, hogy én egyáltalán észreveszem-e a dolgot.
Csak bólintok, mert én se akarok lagziról beszélni senkivel sem, se most se máskor. Szeretem őt és a gyermekét várom, de ettől még nem akarom, hogy elvegyen. Nincs szükségem rá, pontosan tudom, hogy az csak egy dara papír. Az első házasságom épp elég vacak volt ahhoz hogy ne akarjam újra az egészet.
Mintha csak az ördögöt festettem volna a falra, úgy jelent meg a testőröm a telefonnal. Richie egyszer még megüti a bokáját amiért ilyen seggfej. Ingerülten köszönök neki, majd máris kezdem a mondandóm spanyolul hiszen nem akarom, hogy Franco értse.
- Idefigyelj te szerencsétlen! Szállj már le rólam! Nem intézek el semmit sem, oldd meg magad a problémáid. – nagyon határozott vagyok vele, ám kicsúszik a száján, hogy ha nem segítek neki, akkor a baba járhat pórul. Bár általában erős vagyok, és egy ilyen fenyegetésre azonnal elküldeném a fenébe, de most egészen elsápadok és megrémülök. Hogy lehet képes bárki is egy meg nem született babát fenyegetni? Ekkor kapja ki a kezemből a telefont Franco, és most ő fenyegeti meg az exem.
Csak nézem ahogy kimászik a medencéből, de én még maradok. Nem török meg a szigorú hangtól, és a kérdéseitől, inkább csak egyik kezemmel tudat alatt is a pocakom simogatom, védelmezem. Nem tőle hanem a férjemtől. Mármint a volt férjemtől.
- Nem volt jelentősége, nem akartam szólni róla. – tudom, hogy ezzel csak kihúzom a gyufát, úgyhogy inkább ellököm magam a medence falától és kicsit odébb úszok, de még mindig a szemébe nézek. – Különben is! Hogyan mondhattam volna bárit is, ha sosem vagy itthon? Nem akartam, hogy balhé legyen köztetek, Richard már a múlt, semmi köze hozzánk. Ezért nem szóltam, mert nem akartam, hogy belerondítson az életünkbe.

»Kedd Jún. 06, 2017 12:31 pm Keletkezett az írás

*Angie azt hiszi, hogy nem tudok arról, hogy amikor elmegy itthonról, akkor időnként több szabadságot kap a két fiatal testőrétől. Elmondták azt nekem, de figyelmeztettem őket, hogy ha Angelle-nek egy haja szála is meggörbül, akkor bajban lesznek. Tudták ők, hogy talán még fontosabb feladat az, hogy rá vigyáznak és nem rám, hiszen alapból egy gyerek nálunk nagyon nagy áldás. Pláne még ha az anya is fontos szerepet tölt be... már pedig Angie nagyon is fontos volt nekem, ezt még a hülye is láthatta. Elég, ha például csak most ránk néznek...
Csak öleltem magamhoz és tartottam a víz felszínén, ő pedig egyszerűen hozzám simult és elengedte magát. Talán minden férfi álma ez lehet. Én minden esetre nem tudtam jobbat elképzelni. Eddigi életemben azt hittem, hogy nincs jobb annál, hogy minden nap más nővel, igaz pénzért. Most viszont már tudom, hogy valójában annál nincs jobb, hogy  ugyanaz a nő vár itthon. És nem csak azért, mert a gyerekemet várja, hanem mert magamért van velem. Igaz, általában napi szinten ki tudom hozni a sodrából valamivel. De a mi kapcsolatunk már csak ilyen. Először öleljük egymást, aztán néhány perc múlva már egymásnak esünk szóban.*
-Muszáj hízelegni, ha akar valamit az ember. *Vigyorgok szélesen. Meg aztán tudom, hogy muszáj hízelegni neki, elkényeztetni csöppet, hogy elnézze nekem az életvitelemet. Pontosabban ne is, hogy elnézze, hanem, hogy el tudja fogadni velem együtt. Az vagyok, aki. Ezen változtatni nem tudok. Persze hajlandó vagyok kompromisszumokra a házban. Arra már így is rábólintottam, hogy nem lesz fegyver a hálószobában.
Anyámnak is sokat meséltem ezekről. Szinte mindent elmondtam, amit tudtam Angie-ről és a terhességről. Nagyon vártam ezt a babát, lehet túlságosan is. Bíztam abban, hogy talán a születésével tényleg egy igazi családdá leszünk. Nem azért akartam együtt lenni ezzel a szőke szépséggel, mert ő az anyja a gyerekemnek, hanem valami megfoghatatlan kapocs, érzés fűzött hozzá. Igazából magam sem értettem teljesen. Persze anyámnak nem kellett sok mindent elmondanom, mert neki is megvoltak a maga kapcsolatai. Pontosan tudom melyik testőrök és a személyzet mely tagjai jelentenek neki állandóan.*
-Ne aggódj, néha még eleged is lesz a túlbuzgóságából. *Ismerem már annyira anyámat. Időnként majd úgy kell elküldenünk. De nem baj, legalább kiélheti majd az unokázási hajlamát. Szeretem anyámat, nagyon is.* -Nem baj, a mozgolódásik beérem, hogy minden este simogathatom a hasad. *Nálam ez már amolyan rituálénak számított esténként. Lehet, hogy semmi értelme, de ha más nem, akkor kettőnknek jót tesz.
Már éppen ismét magamhoz húztam volna egy csókra, amikor megjött az az átkozott telefon. Amúgy lehet nem lett volna vele bajom, de Angie dühös hangja... de ami még jobban kihozott a sodromból az az volt, hogy az arca teljesen elfehéredett. Nem vagyok hülye, nyilván olyat mondott neki az az ember. Miután a telefon a vízben landolt és kiültem a medence szélére, csak elgondolkodva néztem Angelle-t. Nem kerülte el a figyelmemet az apró mozdulat, amivel a hasát védte úgymond. Talán sejtett valamit, mert távolabb úszott tőlem. Hát ha nem jön ki mellém, akkor én megyek vissza, így visszacsusszantam a vízbe.*
-Most viszont itt vagyok. És nekem nem tűnik múltnak, mert most zaklat téged. Szeretném tudni mit mondott. Láttam, hogy falfehér lettél és önkéntelenül is a hasadra tetted a kezed. A babát fenyegette meg, ugye? *Komolyan néztem a szemébe. Tudni akartam, hogy miről van szó, miért zaklatta már egy ideje Angie-t. Ugyan minden telefonhívásról felvétel készül, a mobilját is figyeltetem, de én tőle szerettem volna hallani. Ne akarja, hogy nekem kelljen kideríteni. És mivel ő távolabb úszott, így én utána úsztam. Ha Mohamed nem jön a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez, ahogy mondani szokás. Nem akartam, hogy távolság legyen köztünk. De ha megtudom, hogy az a férfi megfenyegette őt vagy a babát, akkor nincs olyan isten, aki meg tudná védeni a haragomtól. Akkor majd meg tudja, hogy kinek a családját fenyegette....*

»Szer. Jún. 07, 2017 12:36 am Keletkezett az írás

- De te mindig akarsz valamit Lupo! – nevetgélek jóízűen miközben élvezem, hogy magához szorít. Bizony, ő mindig akar valamit, még olyankor is amikor nincs ennek tudatában. Sőt, legtöbbször szerintem még ő maga sem tudja, hogy mit is akar, csak simán addig hízeleg míg úgy nem lesznek a dolgok ahogy ő akarja. Mint például amikor otthagytam Toby műhelyét. Nem mondott ő semmit, de nyakamba varrta a testőröket, folyton elkéstem miatta meg a reggeli hancúrozás miatt, így aztán jobbnak láttam ha felmondok míg még nem neheztel olyan nagyon az öreg Toby.
- Nem hiszem, hogy elég lesz majd belőle – vonok vállat zavartan, elvégre nekem nem volt anyám, valószínűleg inkább örülnék neki ha valaki pátyolgatna babástúl. Mert azzal már most tisztában vagyok, hogy egy csecsemő rengeteg energiát igényel, és odafigyelést meg… aah! Aludni se lesz időnk, szerintem nem tud olyan idegesítő lenni a mamája, hogy megvessek egy óra szunyát!
- Hiába mondom, hogy még nem érez semmit, mi? – forgatom a szemeimet mosolyogva, de rá hagyom a dolgot. Ha ettől jobb a lelke, hogy simogatja a hasam, hát tegye, én nem fogom azt mondani, hogy ne tegye. Jól esik a dolog, és azt hiszem jót tesz nekünk. Szeretem nézni, ahogy elmélyülten cirógatja a pocakot, finoman bökdösi, tenyerét rásimítja. Beszélni is szokott hozzá, igaz néha elfelejti, hogy én nem beszélek olaszul, és úgy duruzsol neki. Még nem tudjuk, hogy fiú-e vagy kislány, de az biztos, hogy Franco már most nagyon várja.
De persze ezeket a jó pillanatokat valami mindig tönkre teszi. Nem elég, hogy a házasságunk alatt is csak boldogtalanságot kaptam tőle, még most is képes elrontani mindent Richie. Dühít, hogy rajtunk akar élősködni, ki akarja használni, hogy ki is Franco és most a nyakamba akaszkodott. De amikor a megfenyegeti a babát, az túlmegy minden határon. Ezt nem fogom hagyni, soha, semmiképp sem. Neki nem eshet baja!
Csak bámulom Francot, látom, hogy mérges, iszonyú dühös. De ha elmondom neki mivel fenyegetőzött az exem… hát valószínűleg azonnal megkeresné és kiontaná a beleit. Teljes joggal hozzá teszem, de mégis! Nem hagyhatom, hogy ilyesmit műveljen.
- Csak te simogathatod, én nem? – kérdezem miközben még odébb úszkálok, a lépcső felé. Eszemben sincs most vitába keveredni vele. – Richie csak ugat de nem harap, megtanultam már. Attól áll fel neki ha erősnek hiszi magát, de nem bántana egy kisbabát akármekkora is a szája. – próbálok úgy tenni mintha nem lenne jelentősége a dolognak, mintha nem történt volna semmi különös. Engem is bántott már nem is egyszer, ezért is tudom pontosan, hogy hajlamos bántani a nála gyengébbeket. Nőket igen, de gyereket? Nem hinném, pláne nem egy magzatot. Persze ez a menekülés nem biztos, hogy jó ötlet, de most már mindegy is. Nyakig vagyok a slamasztikában, ez egyértelmű. Mert vagy hazudok neki, vagy a volt férjemnek annyi. Akármennyire is utálom, azért nem kívánom a halálát.
- Franco, engedd el ezt az egészet, nincs jelentősége. Richard nem tud tenni semmit sem ellenünk, nem értem miért húzod így fel magad.

»Szer. Jún. 07, 2017 12:36 pm Keletkezett az írás

-Nem tehetek róla, ha az én Gattino-m ilyen vonzó nő. *Tény és való, hogy ha meglátom, akkor rögtön szeretnék valamit tőle. Néha még magam sem tudtam, hogy mit. Csak elkezdtem cicázni vele és máris az ágyban voltunk. Igazából nem volt szokatlan a reggeli kis hancúr sem tőlünk, sőt, imádtam vele indítani a napot. Valószínűleg ezért is tudtam olyan nyugodt lenni mostanában. Egyre ritkábban pöccentem be az egyik percről a másikra és gyanítom, hogy ez neki köszönhető.
Inkább nem mondtam semmit arra, hogy nem lesz elég az anyámból. Tudom, hogy neki nem voltak igazi szülei és most örül, hogy lesz egy anyja, aki pátyolgatni fogja. Mert bizony ez lesz, anyám mindig is akart magának egy kislányt, aki terelgethet. Hát most megkapta. Bár előre látom, hogy mi lesz. Nagy eséllyel engem fognak kibeszélni állandóan. De ez talán nem is olyan nagy baj, mert azt jelentené, hogy Angie-nek is ugyanolyan fontos vagyok, mint ő nekem. Bár elég nehéz megfogalmazni, hogy mit is érzek. Idővel majd talán rájövök. Igazából lehet örülnék is, hogy egymás mellett láthatom azt a két nőt, akik mindennél fontosabbak számomra.*
-Bizony, hiába mondogatod. *Persze mindenhol azt olvastam, hogy a baba ezt még nem érzi, de ki tudja. Az én lelki világomnak jót tett és szerintem az én szőke vadmacskáménak is. Hányszor beszéltem olaszul a hasához. Elmondtam már most a kicsinek, hogy apa és anya nagyon várja. Hogy apa biztonságossá fogja tenni a világát, mire megérkezik. Hogy mindene meglesz neki és az anyukájának is. Talán titkon néha azért is olaszul beszéltem, hogy ne értse meg Angie. Oda lenne a tekintély, ha tudná, hogy mennyire el tudok érzékenyülni.
De aztán valami megint csak szét zúzta ezt a meghitt pillanatot. Angie exférjének a feltűnése egyáltalán nem várt fejlemény volt a részemről. Nem sokat beszélt nekem róla, én pedig nem feszegettem a témát. Nem volt jelen az életünkben, így nem is nyomoztattam utána. Most viszont már biztos utánanézetek ennek az alaknak. Feltűnt a színen és éket vert Angie és közém. Ez nagyon nem tetszett. És ami még rosszabb, hogy Angie hazudni próbált nekem miatta.
Gyorsan tempóztam utána, így szerencsére utolértem a medence lépcsőjénél. Valami szöget ütött a fejemben a mondata után és választ kellett kapnom a kérdésemre. Megfogtam a karját, de nem erősen és magam felé fordítottam.* -Téged is bántott, ugye? *Az már bizonyos volt számomra, hogy a babát megfenyegette, így ez miatt már alapból lesz egy megkeresésem, az biztos.* -Itt vagyok, ne zárj ki kérlek.... *Igaz, hogy mérges lettem attól, hogy el akarta tussolni előttem az ügyet, de próbáltam nyugodt hangot megütni. Tényleg azt szerettem volna, ha megosztja velem a gondjait. Igaz, hogy mostanában sok a dolgom, de amikor itt vagyok, akkor szeretnék tényleg úgy lenni vele, mint egy igazi család.
Leültem a medence lépcsőjére és az ölembe húztam Angie-t.* -Szeretném nyugodtan átbeszélni ezt most. *Vele tényleg mindig próbáltam úgy viselkedni, mint egy átlagos férfi a barátnőjével. Remélem értékelni fogja részemről ezt a gesztust.*

»Pént. Jún. 09, 2017 12:45 pm Keletkezett az írás

- Csak hogy tisztázzuk, nem vagyok a te Gattinod, senkié sem vagyok. Csak a magamé. – jelentem ki határozottan. Lehet, hogy számára ez újdonság, de én még akkor is függetlennek érzem magam, ha a hasamban van ez a törpe Malvasi. Akkor is ragaszkodok a szabadságomhoz, ha itt élek vele, és minden mozdulatom testőrök meg kamerák figyelik. Nem arról van szó, hogy nem ismerem el, hogy egy pár vagyunk, és eszemben sincs megcsalni őt. Ezt már el is magyaráztam neki egyszer. Pusztán annyi, hogy nem vagyok senkié csak saját magamé, nem vagyok tulajdon, akárhány területjelölő kis bébi is van a pocakomban.
Sosem vallanám be neki, de várom a találkozást a mamájával. Izgatott vagyok, szeretném ha megkedvelne, és segítene is nekem a babával. Olyan kedves volt a telefonban… azt mondta nekem „mia figlia”. Kislányom. Még soha senki nem beszélt velem ilyen kedvesen, gondoskodóan. Pedig még nem is ismer, csak azt tudja, hogy az unokája anyukája vagyok. Kérdezgetett a családomról, sajnálkozott is egy sort, és biztosított róla, hogy „mio figlio” vigyázni fog rám és a „bambinora” is. Különben valamit csinál vele, amit – mivel nem beszélek olaszul – nem értettem. De bizonyára nem lesz túl kellemes! El merjem mindezt mondani Franconak?
- Neked mindent hiába mondok Lupo, mintha allergiás lennél a hangomra. – kuncogok, de persze élvezem amikor a hasammal bíbelődik. Nagyokat szoktam nevetni, amikor fejét a pocakomra teszi, és úgy beszél a babához, hogy a szája csiklandoz közben. Ez mondjuk biztos, hogy tetszik a pöttömkének is! Azt is tudom, hogy mivel ő még nem érti egyik nyelvet sem, ezért tökéletesen tisztában van azzal, hogy az apja miket mond neki olyankor. Hiszen ő az érzéseket figyeli, azokat pedig jól érti.
Richie hívása mindent tönkretesz, ezt a békés hangulatot is, és azt, hogy épp próbáltunk normális párként viselkedni. Nem is értem minek erőlködünk amikor mi nem vagyunk normális pár. Mi mások vagyunk, a mi problémáink kicsit sem átlagosak.
Tudom, hogy bántani akarja, tudom, hogy bántani is fogja amiért a babát fenyegette. Nem kell hozzá nagy logika, rájött ő is azonnal. Félek, hogy valami őrültséget csinál és még a végén ő kerül emiatt bajba, eszemben sincs még adni alá a lovat azzal, hogy miket mondott az a féleszű. Inkább alig feltűnően menekülök ez elől az egész beszélgetés elől. Mikor megragadja a karomat, meglepődök.
- Azért már megkapta a büntetését. Elváltam tőle. – felelem halkan, de egészen megdöbbentem attól, hogy ilyen könnyedén rájött a dologra. Pedig nem mondtam el senkinek sem, hogy az a nyomorult exem miket tett velem, hányszor tántorgott haza részegen, és hagyott helyben. – Majd egyszer elmondok mindent. Ha már nem leszel ilyen mérges rá. – csak lehajtom a fejem és hagyom, hogy az ölébe húzzon. Annyira szeretem! Miért nem képes megérteni, hogy nem akarok a múltra gondolni, amikor vele vagyok. A jövőbe akarok nézni, nem a múltam felett keseregni. Csak el akarom felejteni azt a sok rosszat és boldog lenni vele meg a pöttömkénkkel.
- Nem akarlak kizárni mi amor. – mormolom miközben átölelem a nyakát – Egyszerűen csak… megszoktam, hogy magam intézem a gondjaimat, és nem akarom, hogy miattam aggódj vagy csinálj valami butaságot. Richard Dawson egy igazi seggfej, és igen, bántott engem nem is egyszer, és most megfenyegette a babát is, de tudom, hogy nem fér a közelünkbe. Ő csak egy drogos barom. Mondhat amit csak akar, Carlo és Luca megvédenek, ha te épp nem lennél a közelben. – megsimogatom az arcát, és egészen elérzékenyülök. Talán el kellene mondanom neki? Ez jó alkalom lenne rá, de félek, hogy elutasítaná vagy nem értené meg, hogy mit is jelent nekem az, hogy szeretem. – Én szer… szerintem nem kellene foglalkoznod vele neked sem. – nem merem mégse az orrára kötni, hogy mit is érzek. Még nincs itt az ideje.

»Pént. Jún. 09, 2017 2:34 pm Keletkezett az írás

-Hát jó. Ha nem lehetsz az enyém, akkor én leszek a Tiéd! *Tudom, hogy fontos neki az önállósága még most is, így nem vitatkozok vele. Tőle soha nem is várnám el, hogy olyan legyen, mint egy bólogató kutya a kalaptartón. Nem! Nekem pont az tetszik benne többek között, hogy olyan talpraesett és tud magáról gondoskodni. Nem csak a külsőségek fogtak meg benne már a legelején. Hát ő az én cicusom, még akkor is, ha ő ezért leszól. De talán az ellen nem lesz kifogása, hogy akkor én leszek az övé. Neki bármikor szívesen alávetem magam, de ezt talán már tudja. Persze mondta ő már ezeket nekem, de azt is tudja, hogy pont olyan keményfejű tudok lenni, mint ő. Talán ezért is jövünk ki nehezen néha.*
-Hogy én allergiás a hangodra? Kizárt! Ellenkezőleg, imádom hallani! *És tényleg. Néha csak azért húztam az agyát, hogy halljam a hangját. Szinte zene volt a füleimnek. Azt imádom legjobban, amikor vidám, szinte csilingelő hangon beszél spanyolul. Olyankor egy árva szavát sem értem, de nem zavar. A legmurisabb az volt, amikor egyszer vitáztunk és a vita hevében váltottunk nyelvet, ő spanyolul, én meg olaszul mondtam a magamét. Már akkor is elröhögtem magamat, de még most is megmosolyogtat az emlék. Vicces sztori, kellenek az ilyenek. És tényleg próbálom megtartania szavam, hogy, ha otthon vagyok vele és a pocaklakóval, akkor levetkőzöm a rosszfiú énemet. Esténként kifejezetten könnyen megy a pocak simogatás közben.
De időnként, amikor valami belerondít a meghitt pillanatokba, akkor eldurran az agyam nagyon, ha még ezt kifelé nem is mutatom. Megtartom másoknak, akiken kiélhetem. Mint például most is megtartom annak a mocsoknak, aki bántott egy nőt. Nem is akármilyen nőt, hanem Angie-t.* -Koránt sem elég az a büntetés. *Morgom mérgesen az orrom alatt. Nálam alapból főben járó bűn egy nőt megütni. És ha jól sejtem, akkor őt nem is egyszer ütötte meg. Nem kellett észlénynek lenni, hogy rájöjjek.*
-Rólam mindent tudsz azt hiszem...de te soha nem akarsz mesélni a múltadról. *Semmit nem mondott magáról azon kívül, hogy árvaházban nőtt fel és volt egyszer házas egy ideig. Én mindenre válaszoltam neki, amit csak tudni akart. Persze akad egy-két dolog, amit nem vallhatok be neki, de szerintem nem is akarná azokat tudni. Most meg olyan szomorúságot látok rajta, amit eddig soha és ettől összeszorul a szívem. Talán, ha korábban elmesélte volna a volt házassága rémeit, akkor nem érezném magamban azt a tomboló dühöt. Bár valószínűleg önmagában az is elég lenne, hogy megfenyegette a gyermekünket.
Sóhajtva ölelem magamhoz, amikor hagyja, hogy az ölembe húzzam.* -De most már nem vagy egyedül. Itt vagyok és segíteni szeretnék. Szeretném, ha ketten oldanánk meg ezentúl a bajainkat. Rendben? *Megsimogattam az arcát és megcsókoltam. El akartam oszlatni azt a szomorúságot, amit láttam rajta. Képtelen voltam a mindig vidám, mindig heves Angie-t így látni. Aztán támadt egy ötletem, hogy elmondom neki az egyik meglepetést, amivel készülök. Inkább elterelem a gondolatait. Elég, ha én készülök fejben a különböző kínzási módszerekkel annak az alaknak.*
-Tudod mit? Még nem akartam elmondani, de készül egy ajándék annak a babszemnek ott a hasadban. Még hozzá az én két kezem által. *Valószínűleg nem nézné ki belőlem, hogy szeretek barkácsolni a szabad perceimben, óráimban. Pláne nem tudhatta, hogy mindjárt egy bölcsővel készülök, de így belegondolva, lehet neki kéne megválasztani, hogy milyen mintát kap majd a bölcső.*

»Vas. Jún. 11, 2017 11:54 pm Keletkezett az írás

- Ki akarod terjeszteni a birtoklási mániádat rám is? – kuncogok fel vidáman. Az enyém? Valóban az enyém lenne ez a férfi itt mellettem? Úgy tűnik neki nem lenne ellenére a dolog, én azonban mégis kissé fázok ettől a dologtól. Mert hát, „te az enyém, én a tiéd”… ilyet én már ígértem egyszer és jó nagy rakás kaka lett csak belőle, nem rontanám el a mi kapcsolatunkat is légből kapott ígéretekkel. Még akkor sem, ha nem lenne földtől elrugaszkodott azt mondani, hogy ő az enyém, és én az övé… de ezen nem akarok most bővebben elmélkedni, ráérek majd holnap is, amikor már dolgoznia kell.
- Én is szeretem a tiéd. – mormolom, miközben szorosan átölelem. Néha nehéz elhinnem róla, hogy ő az a Tuttifrutti, akitől mindenki retteg. Ahogy most ölel és próbál a kedvemben járni, meg amikor hordja haza a pipacsokat, vagy épp a pocakomhoz beszél… nem, ő nem lehet olyan kegyetlen, mint amiket mesélnek róla. Persze láttam, hogy mit csinált azzal a kis testőrrel is, akitől a pofont kaptam. Azt is tudom, hogy aznap ő lett a cápák vacsorája, mégis nehezemre esik elhinni, hogy ugyanaz a férfi mind a kettő. Amikor ő egyszerűen csak Franco, olyankor úgy érzem ő az a férfi aki mellett le akarom élni az életem, akinek akár egy tucat gyereket is szülnék. Amikor előadja a maffiafőnökkel keresztezett pszichopatát, olyankor pedig ő lenne az utolsó akit még egyszer is látni akarok az életben.
Máris átváltott Tuttifruttiba, amikor Richievel beszéltem telefonon. Szeretném magam abba az illúzióba ringatni, hogy nem fogja bántani, de ismerem már. A szart is ki fogja verni belőle, minimum.
- De igen, azért a bűnért én büntettem meg őt. – nézek rá komolyan, és remélem nem áll neki bolygatni a múltat. De aztán a következő mondatával rá is cáfol a reményeimre, hogy hagyhatjuk ezt az egészet. Mert nem, ő vájkálni akar a múltban. – Nem akarok mesélni róla mert nem egy kellemes történet. Már mondtam, el akarom felejteni az egészet, hogy a mi életünk tiszta lappal indulhasson. – jobb ha megbékél azzal, hogy nem fogok neki a múltamról regélni. Nem is egy olyan dolog van ugyanis, amit szégyellek előtte. Talán azt gondolja, hogy mindig csak simán csóró voltam, és rossz környékeken laktam kis lyukakban. A valóság viszont nem ennyire rózsabimbós. Vagy két évig nem volt otthonom, nem volt hol laknom, és amikor már nem bírtam tovább a parton egy móló alatt kucorogni vagy hidegre fordult az idő esetleg vihar tombolt, olyankor… hát, valahol aludnom kellett, és olyankor az első szembejövő pasit elcsábítottam, és felmentem hozzá. Többek közt ezt is szégyellem előtte. Mert mégis, képes lenne ilyen kedves lenni velem akkor is, ha tudná, hogy azért feküdtem le megszámlálhatatlanul sok pasival, hogy egyáltalán fedél legyen a fejem fölött? Nem hiszem, hogy megértené miért tettem amit tettem régen.
- Nem kell folyton megvédened. – érzékenyülök el, ahogy az ölébe húz, és inkább szorosan átölelem, a nyakába motyogok mielőtt még elbőgném magam. Még soha nem akart megvédeni senki, és sosem gondoskodott rólam senki. – Én meg tudok… állni a lábamon egyedül is. De nem akarok, veled mindig biztonságban vagyunk és… – egészen elcsuklik a hangom, és csak próbálom összeszedni magam. Amikor megcsókol, az arcát simogatom, próbálom szavak nélkül elmondani neki, hogy mennyire hálás vagyok. Hiszen mellette lett életemben először otthonom és családom, biztonság, és a tudat, hogy itt soha nem leszek éhes, és nem fogok fázni. Szeretem őt. Szipogok egy aprót, és valahogy magamra öltöm a mosolyom amit szeret.
- Csak nem arra a valamire gondolsz, ami a műhelyben van? – mosolyodok el őszintén, miközben megsimogatom az arcát – Pár napja bekukkantottam oda véletlenül. Carlo mondta, amikor a garázsban dolgoztam, hogy van itt egy műhely, miért nem megyek oda. Szóval, menjünk és mondd el, hogy mit alkottál neki! – hihetetlen, hogy saját kezével akar valamit csinálni a picinek. Amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, ki voltam akadva és arra gondoltam, hogy őrültség lenne egy ilyen pasinak gyereket szülni. De most? Látom, hogy mindent megtesz érte már most.

»Hétf. Jún. 12, 2017 1:52 pm Keletkezett az írás

-Naná, miért ne? Csak próbáld ki milyen jó! *Kacsintottam rá vidáman. Őszintén szólva imádom, ahogy birtokol. Mert ha még nem is veszi észre, bizony a birtokában vagyok. Szép lassan alávetettem magam neki. Persze ez is csak szép lassan történt, de nekem nem volt ellenemre. Tisztában vagyok azzal, hogy egy kapcsolatban a nő az, aki játszi könnyedséggel irányítja a férfit úgy, hogy fel sem tűnik nekünk. Sok pasival ellentétben én ezt nem bánom.
Most is olyan tökéletes volt minden. Csak lebegtünk a vízben egymást átölelve, becézgettük és csókolgattuk egymást. Ez az, amire ma szükségem lenne és szerintem neki is. Hogy lássuk mindketten, hogy továbbra is összetartozunk a problémák ellenére. Igaz, elég döcögősen indult az életünk egymása mellett, javában az én hibámból, de kezdtem megnyugodni. Kezdtem azt érezni, hogy egy család vagyunk és együtt megoldjuk a problémáinkat, mire megérkezik a kis trónörökös vagy éppen apuci kicsi hercegnője. De mint ahogy általában lenni szokott, valami szétzúzta a pillanatnyi idillünket.
Én nem akartam annyiba hagyni az egészet. De láthatóan ő vagy tényleg el akarta felejteni a múltját vagy valamit titkol előlem. És kezdtem tényleg biztos lenni abban, hogy titkolózik, amikor azt mondta, hogy tiszta lappal szeretne indulni. Most nem fogom faggatni, talán utána nézek. Vagy talán egyszer majd a bizalmába avat és elmondja.* -Oké, de egyet tisztázzunk. Mindenkinek van múltja, legyen az makulátlan vagy mocskos.. az enyém inkább az utóbbi. Egyszer majd talán bizalmadba avatsz és mesélsz, de nem foglak faggatni. Rendben? *Tényleg nem ítélném el bármit is tett volna. Hogy is jönnék én hozzá.. csak nézzünk rá az én múltamra. Gyilkolok, zsarolok, megfélemlítek, verek... Szóval most lezárom a témát, de nem örökre.
Látom rajta, hogy elérzékenyül, amikor azt mondom, hogy már nincs egyedül. A tekintete mindennél többet ért most nekem. Az sem számítana, ha elsírná magát, engem nem zavar. És aztán az a mosoly.. ölni tudna velem, amikor így néz rám. Imádom! Benne van minden.*
-Szóval rátaláltál.. ejnye... pedig tényleg meglepetést akartam. *Szépen felsegítettem és én is felálltam a lépcsőről. A medence partján egy törölközőt terítettem a vállára, én pedig egyet a csípőm köré csavartam.* -A bébinek készül egy bölcső, már elmondhatom akkor. Saját kezemmel faragom ki. *Mosolyogva fogtam meg a kezét és elindultam vele a műhelyem felé, hogy megmutassam neki, még ha már látta is. Mindenképpen hihetetlenül büszke vagyok magamra, hogy ilyet adhatok neki.*

» Keletkezett az írás