»Vas. Júl. 09, 2017 2:36 pm Keletkezett az írás

Már az asztalnál ültünk és a dietetikusokról beszélgettünk. A süti valóban finom volt, és őszintén szólva jól is esett, mert ilyesmihez ritkán jut az ember a pszichiátrián.
- Fúj... - nevettem el magam halkan, belegondolva milyen kínzásoknak vetették alá.
- Uhm... tudod mit... Holnap én hívlak meg ebédre. Megpróbálok kiosonni, aztán szerzünk innen finomságokat, mert nem bűn az, ha egy nap édességgel tömjük magunkat, és a tetőn, ahová csak nem járnak fel olyan gyakran, elnassoljuk. Mit szólsz hozzá? - pillantottam fel rá kíváncsian.
Ó, mondj igent, mondj igent. Különben mást kell kitalálnom.

»Szer. Júl. 12, 2017 8:54 am Keletkezett az írás

-Bár, ha jobban belegondolok...azért várom is ezt az egészet. Félek, de várom. Mert itt bent, a négy fal között nem tud az ember normálisan tovább lépni. Kellenek a kihívások, hogy újra tudjam építeni az életet. Tudod... új célok, új tervek, új álmok. *Muszáj volt terveznem tényleg. Mert ha csak arra gondolok, hogy itt üldögélek a négy fal között a kórházban, abból nem lesz semmi jó. Muszáj arra gondolnom, hogy miket fogok csinálni, ha kijutok innen. Elsőként a célom, hogy megtanuljak főzőcskézni. Amíg anya élt, nem volt ilyenre szükségem, nem is vagyok egy főzőbajnok. De ha összeköltözünk Daniellel, akkor bizony nekem kell ezt megoldanom.. és nem szeretném, ha a párom csalódna bennem.
Van valami furcsa ebben a lányban. Néha, mintha nem is rám figyelne. Nyilván nem véletlen a kórház lakója már ennyi ideje, de nekem attól még furcsa. Bár lehet csak azért, mert még nem volt hozzá szerencsém eddig. Én azért próbálok vele szót érteni. Mindenki megérdemli, hogy legyen valaki, akivel beszélgethet. Én szívesen leszek a barátnője, ha szeretné. Nekem is jól jött volna egy, amióta itt vagyok... csakúgy pletykálni valakivel...*
-Hát igen.. ez az átka, ha valakinek majdnem minden szerve sérül... Néha már ütni tudtam volna normális kajáért. Szerencsére Oliver néha csempészett be ezt-azt, így elviselhető volt a dolog. *Mosolyodtam el az emléktől. Mindig rejtegettem a csokit, meg az egyéb édességet a szekrényem legmélyén, hogy a nővérek nehogy megtalálják. Meg amikor az a gaz elrejtette a vonómat... Így belegondolva nagyon sok minden múlt azon, hogy Oliver ott volt nekem és nem őrültem meg. Mindig fel tudott vidítani... Vele is barátok maradunk, ebben biztos vagyok.*
-Holnap... hmmm... nem bólintok rá elsőre, mert ígértek látogatást a nagyszüleim. Nem tudom mikor jönnek, de majd összehozzuk a dolgot. *Mosolyogtam rá. Végülis legvégső esetben majd szépen pislogok az emeleten a pszichiátrián, hogy ugyan engedjék ki kicsit. Nem hiszem, hogy olyan nagy baj lenne belőle. Ott is rájöhetnének, hogy abból semmi jó nem származik, ha állandóan bezárva tartják. A szociális elszigeteltség csak további problémákat okoz... tudom én ezt nagyon jól...*