Blake and Adrian

 

- Rian nem ugrassz el velünk egy sörre a közelbe? Nyílt egy egész jó kis bár, talán kikapcsolna - dugja be Doug a fejét az ajtón miközben Adrian lekapja magáról a fehér köpenyét majd alóla a sötétkék inget és fekete nyakkendőt. Egy pillanatra találkozik a tekintete a szekrénybe szerelt tükrön át Doug világoskék íriszeivel, de végül csak megrázza a fejét majd felé fordul ahogy egy fekete pólót magához vesz és elkezdi kihajtogatni, hogy magára vehesse.
- Bocs haver, de idő van - ujjával gyorsan megkocogtatja a bal csuklóján lévő órát majd lehajol, hogy a táskájába beledobálhassa a a kimosásra szánt ruháit - Blake ideje lassan lejár, nem akarom megvárakoztatni.
Tisztában van vele nem egy orvos és nővér, hogy milyen változásokon ment keresztül az elmúlt hónapokban. Azt hitték, hogy ő és Miranda a tökéletes pár, hisz a kapcsolatuk elejétől a házasságuk végéig egy húron pendültek. Rengeteget beszéltek a gyerekről aki idővel meg is érkezett, komolyabban próbálkozni se kellett vele. Erre tessék, a nő otthagyta őket. Adriannek már csak a kisfia van aki igazán számít igaz az anyja és a húga is a városban vannak. Őket is szereti és védi, de mindenki tudja jól, hogy jelen esetben a kisfiú az első. És, hogy miért bébiszitter vigyáz rá ahelyett, hogy a nagyanyjára vagy Cassie-re bízná? Egyszerűen kiindulva a fiatalkori énjéből és az akkor tapasztaltakból, jobban megbízik a fiatal lányban mint a saját családjában. Már nem lepődne meg azon se, ha valami defekt folyamán ők is magukban hordoznák azt amitől az apja meghülyült.
- Jól van, de a hétvége még áll igaz?
- Persze, szombaton a tiétek vagyok amennyiben nem kell megint órázni - az utóbbi hetekben a szombat estéket is bent töltötte mikor külön kérte, hogy azokat hagy töltse otthon. De nem fog emiatt drámázni, a kötelesség az kötelesség. Lehet, hogy így kevesebbet van a fiával de tudja, hogy jó kezekben van.
Még utoljára körbejár kifelé menet, hogy többektől elköszönhessen, de ezután már csattog is kifelé a parkolóba, hogy beüljön fekete kocsijának volánja mögé ezzel elindulva a külváros egyik takaros kis háza felé ahol már több, mint hetedik éve él.
Megkönnyebbülve parkol le a ház előtti felhajtón s ez az a pillanat mikor az orvosok terhe leesik a válláról és átváltja a családapa a felelős apa lénye. Eleinte nagyon nehezen küzdött meg a váltással főleg mióta egyedül van, de ma már sokkal könnyebben veszi az akadályokat.
Rosszalló pillantással figyeli a ház sziluettjét és a kivilágított ablakokat. Gyakorlatilag mindenhol, még Eric szobájában is ég a villany pedig kilenckor már rég aludni szokott. Hirtelenjében kellemetlen, kétségbeejtő szorítás kezdi el ostorozni a mellkasát így nem meglepő, hogy egyre gyorsuló léptekkel indul el a bejárati ajtó felé ami nyitva van. Blake lelkére hagyta, hogy mindig fordítsa rá a kulcsot és vegye ki a zárból, most viszont nem elég, hogy nincs bezárva de még résnyire nyitva is van az ajtó.
Szíve vad kalapálása még számára is fülsiketítően hat s lélegzetvisszafojtva löki be maga előtt az ajtót...
... amit lát az megdöbbenti. Nem elég, hogy a ház nagy része fel van dúlva, de még Blake is eszméletlenül fekszik a padlón. Első gondolata ettől függetlenül így is Eric akinek az egyik csörgője a földön hever, a szobája pedig üres.
- Nem... - kétségbeesetten nyögi, majd fekete tekintete megtalálja Blaket és le is guggol mellé, hogy a hátára fordítsa.
- Blake? Ébredj!

Blake and Adrian

 

Igyekszik legjobb tudása szerint lerázni Doug-ot, mielőtt az olyan hosszú sztorizásba kezd, amit egyszerűen nem tudna még őse tolerálni pedig ha valaki, akkor ő eltudja viselni a hosszas pofázást. Viszont most jobb dolga sincs, illetve nincs is máshoz kedve csak hazamenni egy húzós, fárasztó húsz óra után, hogy a fiával lehessen és meghívja egy vacsorára a kedves bébiszittert. Az utóbbi időben keveset volt a gyerekkel amit meg is érez, hisz sokkal agresszívebb, haragosabb és türelmetlenebb. Szüksége van a kisfiára, arra a nyugalomra mi belőle árad, érezni akarja a tipikus, számára olyan kellemes baba illatot ami mindig mennyei mannának számít mikor hazamegy egy fertőtlenítőtől, alkoholistáktól és csövesektől bűzlő nap után.
A lakását is mindig körüllengi nem csak az ő, de a kisfiú és a tisztaság illata. Ha belép oda az ember tudhatja, hogy mindig rend van nincsenek széthagyva szennyes edények vagy ruhák. Régen se volt rendetlen férfi, most pedig, hogy gyerek van a háznál, még tisztább.
Viszont nem tagadhatja, kedve lenne inni is egyet de ezt jelen pillanatban nem engedheti meg magának. Majd ha már a kicsit elaludt akkor megiszik egy-két pohár whiskyt vagy valami könnyebbet, viszont addig nem csinál semmit.
Ám mintha megérezte volna, hogy baj van, már az utca elején furán kezdett el verni a szíve mikor csak látta a telek kapuját. Aztán ahogy az égő villanyok egyre nyilvánvalóbbá teszik,hogy baj van már pattan is kifelé.
Gyerek sehol.
Felfordulás, Blake pedig ájultan fekszik a földön.
Adrian idegesen fújtat, fekete szemeiben haragos láng ég s nincs az az isten aki most megnyugtathatná. Van egy sanda gyanúja afelől, hogy ki tehette ezt. Elvégre kinek kellene egy két hónapos kisgyerek? Nincs egy ellensége se aki ilyen módon akarna bosszút állni rajta... nem tehette ezt más, mint a felesége és annak barátja, vagy fogalma sincs, hogy nevezze.
Miután a hátára fordítja a lányt, kezét a tarkójára csúsztatja, hogy segítsen neki felülni ám az gyorsabban reagál így már ül is. Adrian tenyere véres marad ott, ahol az imént a keze volt így miközben arra figyel, hogy mit mond a szitter, felhúzza őt a földről és a kanapéhoz segíti. Kezei és térdei vadul remegnek, szíve úgy kalapál mintha most ijesztették volna halálra... jó ebben mondjuk van némi igazság.
- Nem láttad az arcokat? Nem tudod hányan voltak? - remegő hangja elárulhatja idegességét és kétségbeesését, ám nem marad ott mellette, a fürdőszobába siet, hogy egy kis lavórba langyos fizet engedjen és azzal valamint egy ruhadarabbal kerül elő. Legyint Blakenek, hogy csússzon arrébb és az amint megteszi ő már le is ül mellé miközben a lavórt a dohányzó asztalra teszi.
- Fordulj meg - lehet, hogy ideges és fél, de nem veszítheti el a józan eszét. Nem lesz célra vezető, ha férfi létére hisztirohamot kap. Viszont látni lehet rajta, hogy szétveti a düh és alig képes kontrollálni magát. Most először érzi úgy hosszú idő után, hogy latin vérének hevessége fel fogja őt robbantani...
- Nem tudod, volt velük egy apró termetű szőke nő? - próbálja faggatni miközben úgy fésüli ujjaival a haját, hogy a seb láthatóvá váljon - ezt össze kellene varrni.