A belvárosban laktam egy penthouse-ban, hatalmas, tágas, és rá lehetett látni a tengere. Megengedhettem magamnak ezt a fajta kényelmet. A garázsban egy motorom állt, a nagy pick uppal egyetemben. A lakás berendezése modern volt, férfias, végre lehetett férfias az a hely ahol laktam! Ide úgysem hoztam fel nőket, mert ez az én birodalmam, két nő járhatott fel hozzám, és ez az anyám volt, meg a nagyanyám. Ebből adódóan hotelekben cicáztam. Mellesleg, nem ártott nekik is szólniuk, hogy jönnek, mert idehaza szerettem meztelenül mászkálni, ha úgy tartotta a kedvem. Ettől függetlenül nem mentem volna el nudista strandra, bár nem volt semmi szégyellnivaló a testemben, mert karbantartom magam rendesen. Van egy külön szobám, ami edző felszerelésekkel van berendezve, és az egyik falat egy hatalmas tükör teríti be, néhány alapvetőbb gép volt benne a saját testsúlyos edzéseket kiegészítendő. Meló után jólesett kikapcsolni, olykor-olykor a vadászatok előtt. Ez segített elfeledtetni a napi történéseket hogy kinek mi volt a baja, és nem kattogtam állandóan azon. Ha pedig tánc volt munka után, akkor azzal mozgattam le magamat. Szerettem a napi rutinomat, senki sem szólt bele, egy két ritka kivételtől eltekintve, amikor a nagyanyám idegeskedett rá arra, hogy nem gyakoroltam eleget a partneremmel. Felkeltem, a telefonom ébresztett. Elintéztem a szokásos reggeli rutint, felöltöztem futó ruhába és bedugtam a fülembe a fülhallgatót.. Egy negyven emeletes ház tetejében lakom, az erkély növényekkel van beültetve, kisebb buja erdő ha azt vesszük, olykor- olykor szerettem kiülni az erkélyre és a napfelkeltét egy bögre kávé társaságában nézni, és a reggeli müzlimet ropogtatva. Hogy, közel harminc évesen túl magányos lenne az életem? Nem hiszem. Vagy ha mégis sosem vallanám be, de egyelőre nem éreztem, hogy bárki is szükséges lenne az oldalamra. Szóval, jól vagyok így ahogy vagyok. Senki sem szól bele abba, hogy mit csináljak, amióta elköltöztem otthonról, ennek már lassan több mint hat éve bár az egyetem alatt sem otthon laktam, hanem albérletben. Hatkor keltem, egy órát futottam, és menet közben megálltam edzeni is az egyik parkban, nyolcra ismét otthon voltam, lefürödtem, és vártam, hogy kilenc óra legyen, ami jelen esetemben azt jelentette, hogy egy szál törölközővel a derekamon ültem a lakásom hűvösében, fehérje szeletet rágcsáltam , és közben néztem a sportot a tévében. Igazából, ma reggel olyan úszós kedvem volt, megtehettem volna, hogy lefutok a partra és úszok pár hosszt a tengerben, de valahogy elkerült ez az életérzés, magam sem tudom ,hogy miért. Majd bepótolom máskor. A nagyanyám küldetett futárral egy kisebb csomagot, mikor már indulóban voltam a magánrendelőmbe, még időben elkapott a futár, különben jöhetett volna utánam a rendelőbe, aláírtam az átvételit, majd lementem a lifttel a garázsba, most is mellényt, nyakkendőt és bőr cipőt viseltem, Szerettem pontosan érkezni, ami azt jelentette,hogy szerettem én nyitni a rendelőt, megvolt a rutin, az elszáradt virágokat kidobtam, a frisseket úgy is Triss hozza majd. Kedveltem, mert bájos teremtés, bár nem sokat beszélgetünk, valahogy kerüljük a személyes témákat. Azt hiszem így jó mindkettőnknek. Egyébként már tervezem, hogy a közkórházban is ő legyen az asszisztensem. Szeretem ahogy dolgozik, gyorsan jegyzetel, pontosan és precízen. Bár, az összegzéseimet szeretem magam megírni, de a Clairben nincs erre idő, ott folyamatos a pörgés. Átnézem a mosdókat is, egy folyosói van, és egy a lazulós szobában, amelyet többnyire én használok, a fürdővel egyetemben. Még volt pár perc tízig, ekkortól vagyunk nyitva, de a betegeink általában tizenegyre vagy háromnegyed tizenegyre szerettek jönni, magam sem értem, mindegy. Menet közben még kihívtak valamiért az irodaház recepciójára, igen… az új takarító szolgálat jegyzékbe való felvételével kapcsolatban, miután végeztem ezen papírok aláírásával, visszafele jövet miközben a rendelőbe tartottam, nyakamba kaptam valami trágyás levet, az új kertész túl buzgón locsolgatta a növényeket a létrán, nyakig sárga leves lettem, persze a recepción egyből jött a tiráda, hogy most nézzenek meg, Dr. Steelman hogy néz ki, és mit fognak ezért ők kapni? Semmit, kirúgatni nem fogom a kertészt mert nem figyelt oda. Egy udvarias fejrázás kíséretében cuppogós cipővel indultam vissza a lift felé, fintorogtam, mert ennek a cuccnak rettentő büdös volt a szaga. Az én emeletemen kiszálltam a liftből, és bementem az irodába. A liftben így is hagytam egy kisebb tócsát, a rendelőig pedig vizes cipőnyomok vezettek, nem igazán akartam semmihez sem nyúlni, azonnal a pihenő szobához mentem, és jobb ötlet híján egy szemetes zsákba gyömöszöltem a ruháimat, elfelejtettem, hogy az előtér ajtaját nyitva hagytam, ami nem szokásom. Majd ha megfürödtem, felmosok idebent még a cipőm is ott landolt a ruhák között. A hányinger kerülgetett, bár egyébként nem vagyok finnyás, háromszor mostam hajat és annál többször a testemet, végül papucsban és a derekamon egy fürdőlepedővel léptem ki a zuhanykabinból, gyorsan összedobtam azt az illatos felmosó vizet, és így félig szárazon slattyogtam ki Triss kis birodalmába, hogy felmossak, a hajam még nedves volt, a lég konditól lúdbőröztem egy kicsit, szerettem volna sietni, de a felmosás nem tartozik az erényeim közé, ezért is vetettem fel az otthoni takarító szolgálattal ennek a helynek is a címét. Csörgött a telefon, a rendelő telefonja, egészen biztos, hogy a nagyanyám az, és dobozról érdeklődik… Fel kéne öltöznöm, fel kéne mosnom, és le kéne nyugodnom, csak segíteni akartam Trissnek, hogy ne neki kelljen ezzel is foglalkozni, és a nyomokat eltüntessem, legalább addig amíg a cég meg nem érkezik. Részletes lista volt arról, hogy a rendelőben mikhez nem szabad nyúlniuk, szerettem velük dolgoztatni, mert tényleg centire pontosan mindig azt takarították le amit kértem mindig, otthon is. A fali órára pillantottam, Triss hamarosan megérkezhez, nem ártana sietnem, a telefon csörgés és a felmosás között lamentáltam, végül a telefonért nyúltam. -Halló? Nagyi? - lepődtem meg. - Mi az drágaságom, nagyon kifulladt a hangod, mit csinálsz? Zavarlak? - Nem, most fürödtem, és ami azt illeti egy szál fürdőlepedőben takarítom a recepciót, mert tiszta műtrágya lé minden... majd elmesélem. De miért hívtál? - néhány percnyi csend hallatszik a telefon túlsó végén. - A doboz miatt, ne felejtsd el megnézni! Remélem nem sztriptíz előadást tartasz a vendégeknek, belőled kinézem még azt is! - Felnevettem, amitől megoldódott a derekamon a fürdőlepedő, riadtan kaptam utána. - Imádom a humorod nagyi, majd később hívlak!- mennem kellett volna, de még rá kezdett valamit a telefonban, mire végül én csak aha...igen..rendben-ek tömkelegével válaszolgattam.
A hangos ugatás hallatán rögtön kinyitja a szemét s kétségbe esetten néz körül szobájának kellemes, világos viszont annál tágasabb területén. Megszokta már, hogy az esetek nagy részében Harmony az ágy melletti jókora párnán alszik reggelente míg Mozart vagy Trissa mellett vagy pedig valamelyik fotelben az egyik ablak alatt. Jelen esetben viszont nincsenek sehol és még csak arra utaló jel sincs, hogy itt lettek volna. A párna úgy fekszik a világos padlón, ahogy este letette oda miután kimosta, a fotelban pedig nincs összegyűrve a jól megtermett macska lepedője ami azt a célt szolgálja, hogy ne karmolássza össz a szövetet minden egyes alkalommal. Mélyen beletúr sötét árnyalatú hajzuhatagába majd megigazítva fehér selyemhálóingjének spagetti pántjait, álmos tekintettel indul el a lépcső felé abba az irányba, ahonnan az imént hallotta a kétségbeesett ugatást és a macska fújtatást. Mezítelen lábujjai halkan, szinte tökéletes nesztelenségben érik el a fa lépcső felületét s onnan nyújtogatja a nyakát, hogy végre lássa, mi is folyik a nappaliban. Állólámpa a földön, függönyök karnisostul leszakítva a földön hevernek, vázák üvegcserepekre zúzva hevernek a padlón miközben Harmony a dohányzó asztalon ácsorog kétségbeesetten ordítva lévén Mozart fújtatva kapkod felé éles karmokban végződő mancsával. Volt már ehhez hasonló esetük hetekkel ez előtt, de tekintettel arra, hogy Trissa jelenlétében nagyon jól viselkednek, nem gondolta, hogy még egyszer erre kell ébrednie. És hát, tessék... - Mozart! - rivall rá a több mint tíz kilós, annál agresszívebb macskára kis szőrét felborzolva kapja felé arany színű tekintetét. - Hagyd őt békén! - szerencsétlen kutya olyan kis lágyszívű, hogy nincs képe odakapni a macskának akit nem mellesleg nem kellene félteni, hisz majdnem akkora mint maga a kutya ráadásul a szőre is jó nagyra nőtt, nem is találna rajta a másik fogást. Gyorsan elhessegeti a ravasz kandúrt aki még egyszer orrba csapja a rettegő kutyát, Tris pedig annak segítségére siet s mintha az gyerek volna úgy bújik az őt megmentő hőshöz. - Akkora mamlasz vagy - jegyzi meg szeretetteljes hangon miközben megragadja Harmony fekete nyakörvét és lehúzza az asztalról. Ezután pedig el kell fogadnia a tényt, hogy kora reggeli takarítás most fogja kezdetét venni. Papucsba bújtatja a lábát elvégre nem hiányzik, hogy ki kelljen varázsolnia akárcsak egy cserepet is a lábából, majd elő a seprűvel és lapáttal, porszívóval, fél óra alatt tökéletes rendbe teszi a házát. Tudja jól, hogy valamit ki kell találnia, hogy ilyen több ne forduljon elő, de egyszerűen nincs ötlete. A macska túl drága ahhoz, hogy kiengedje és amilyen előkelő őfelsége, nem is érzi úgy, hogy neki akárcsak egy mancsát is át kellene tennie a küszöbön. A végén még elkap szegény valamilyen leprát. Ami pedig Harmonyt illeti... neki természetesen ott van a hátsó udvar, de rendszerint bekéredzkedik ő pedig nem tud ellen állni azoknak a bogárszemeknek. No sebaj, majd megreformálja az itthoni szabályokat. Miután az óra nyolc órát üt, megszabadul a kényelmetlen papucstól s felsiet az emeletre, hogy megnyitva a forró zuhanyt, beálljon alá. Testét kellemesen lágy, virág illatú tusfürdővel dörzsöli be majd fürdés közben használatos testápolóval amit bár le kell mosnia magáról, mégis kellemesen lágy, bársonyosan puha lesz tőle hófehér bőre. Imádja ezt a terméket, ha megkérdeznék, hogy mi lenne az amit egy lakatlan szigetre magával vinni, szinte biztos, hogy ez lenne az. Amint ezzel kész van, világoskék törülközőjét maga köré csavarja s így ballag át a szobájába, hogy keressen magának valami ruhát, ami még nincs persze a szennyes kosárban. Fekete csipkés melltartót és hozzá illő bugyit vesz elő a fiókjából valamint egy ciklámen színű térdig érő ruhát. Lehet, hogy túl feltűnően öltözik néha, ettől függetlenül imád nőies lenni ezzel kiemelve kifinomult ízlését, karcsúságát és nőiességét. Miután törölközést követően felöltözik, natúr sminkkel díszíti bájos arcát, haját kiengedve hagyja, lebattyog a nappaliba, hogy ott keressen egy cipellőt is amit magára vehet. - Az istenit! - szisszen fel gyorsan felkapva a lábát mikor leül az egyik puffra. Talán a sors furcsa fintorának köszönhetően, hogy belelépett egy kisebb üvegtörmelékbe amit bár ki tud venni a talpából, koránt sem biztos, hogy minden kis szilánkját eltávolítja. - Nem én lennék.... komolyan mondom, ilyen hülye is csak én lehetek - orra alatt szitkozódva biceg át a konyhában kisebb-nagyobb vérfoltokat hagyva maga után majd egy vaskosabb szalvétát szorít a vágásra, hogy ezzel eltüntesse a vörös nedűt. Még tovább tíz percet vesz igénybe ez a művelet és az, hogy felmosson maga után de végül talál magának egy testszínű magassarkút és annak társaságában indul el végre, mert a végén elkésik. Így is be kell ugrania venni még egy csokor virágot ami jelen esetben szellő rózsából, liliomból és egyéb apró zöldből, pici fehér virágokból áll. Már az furcsa számára, hogy tárva nyitva van az ajtó, s meglehetősen erős szagú bűz lengi körbe az egész épületet, így rosszalló tekintettel közelíti meg a helyiséget... viszont amit azon túl lát... Dorien egy száll... tudjuk miben ácsorog a telefonnál miközben küzd a törülközővel, hogy az a helyén maradjon. Trissa mosolyogva érinti hozzá ujjainak begyét rózsaszín ajkához ezzel magába fojtva a feltörni készülő nevetést, végül csak kopog egyet-kettőt az ajtón. - Jó reggelt, Dorien... mostantól így várjuk a pácienseket? - néz végig a férfin majd kíváncsi tekintettel várja a reakcióját.
Hogy miért szerettem Trissel dolgozni? Mert vidám, és nem is tudom, valahogy sikerült nem túllépnem a határt, tisztában vagyok vele, hogy az igen, nagyon-nagyon csinos alkalmazottam, akiért majd megveszek egy éjszaka miatt, de tényleg nem szerettem volna ezt tönkre tenni, viszont tényleg nem kis önuralom kellett ahhoz, hogy ne dobjam fel a recepciós asztalra, csak azért, hogy hallgassam, hogy hogyan szuszog bele a fülembe. A jól végzett munkámért kapott dicséretre szalutáltam, katonásan, ment ez nekem, hiszen a seregben is szolgáltam. - A mi érdekünkben Ms May! - sarkon fordultam, mosolyogva, de megtorpantam. Imádtam a mosolyát, és a fogait, de komolyan! Ritka az ilyen és nem is tartozom a fog fetisiszták körébe, de az ő harapását elviseltem volna magamon. - Hálásan köszönöm, és majd meg is hálálom! - értettem itt a felmosásra tett megjegyzésére, nem szégyelltem , még a seregben is utáltam felmosni, és gyakran büntettek ezzel, úszott az egész folyosó, ha Steelman mosott, nem ártott a búvárfelszerelés. Bár azóta az anyám is és a nagyanyám is igyekezett tanítani, hogy jól csavarjam ki a mopot, de valahogy még mindig nem volt az igazi. Sarkon fordultam, és legközelebb már csak akkor jelentem meg az előtérben, amikor láttam, hogy a talpát nézegeti Triss, illetve egy kicsit korábban, láttam ahogy tesz vesz, matat, és könnyedén teszi a dolgát, miközben én az ajtófélfának dőlve figyeltem őt. Modortalanság talán tudom, de legalább nem látta, hogy nézem őt, nem tehetett fel kérdéseket, hogy miért nézem, így nem kellett hazudnom sem neki, vagy kitalálnom rá valamit. Észrevettem, hogy sántít, már korábban is néhány pillanat erejéig. A szépérzékem a hibás, azt hiszem. Meg az, hogy megszoktam, hogy a cipőiben mindig könnyedén mozog. Amikor pedig megláttam, hogy leveszi a cipőjét, és a talpát, összeráncoltam a homlokomat, ellöktem magamat az ajtó félfától és fejcsóválva léptem közelebb, amikor megláttam, hogy mezítlábas vérfoltokat hagy a járólapon, és közben a fiókjaiban kutakodik. - Mit csináltál? - térdeltem le azonnal Triss elé, nem tehettem róla, teljesen ösztönös volt a mozdulat, ha valakin segíteni kellett, akkor nem teketóriáztam, azonnal tettem amit tenni kellett. Ha hagyta Triss, akkor a kezembe vettem a lábát és megnéztem, felszisszentem, a fejemet is megráztam. - Kagyló? - a tengerben bizony ez előfordul, egyértelműen látszott, hogy vágás. Szólhatott volna, hogy elvágta a talpát, legalább elmehetett volna orvoshoz, vagy bármi! Rosszallón pillantottam fel az alkalmazottamra. - Gyere csak! - ha hagyta magát Triss, akkor felkaptam a karjaimba, s átvittem a rendelőbe, leültettem a vizsgáló asztalra, nem arra amelyiken a nőgyógyászati vizsgálatokat végzem, hanem arra, amelyiken ultrahangozni szoktam, az egyenes, elég magas. Az sem érdekelt, hogy a cipője kint maradt, az, amelyiket levett a lábáról. - Meg se moccanj! Ülj úgy kérlek, hogy megtudjam nézni a lábadat! - kértem finoman, és mosolyogva pillantottam Trissre, probléma egy szál sem, annyira a fejembe verték az elsősegély alapokat a seregben, hogy ezt csak akkor tudnám elfelejteni, ha amnéziás lennék. Míg a vizsgáló asztalon ücsörgött Triss, addig összeszedtem a kellő holmit, rugalmas pólya, gézlapok, fertőtlenítő. - Azt ugye tudod, hogy butaságot csináltál? Egy ilyen vágás után pár napig el kell felejtened a magas sarkút! - dorgáltam finoman. - Nincs váltás cipőd? Ha nincs körbe nézek odaát, legfeljebb felveszed az egyik Crocs papucsomat, igaz, hozzácsaphatnék egy evezőt is akkor, de ez a legkevesebb, ja és pihensz! Nem mászkálsz többet, felpolcoljuk a lábad. De, egy tetanusz sem ártana…- magyaráztam magától értetődőn, elgondolkodtam, hogy van-e nekem ilyenem itt. Alapos vagyok ami azt illeti, nem-nem lövöm magam tetanusszal, egyszerűen csak tudom, hogy a tengerpart mennyire veszélyes, és a parttól negyed órára van a rendelőm. Én meg, ilyen szempontból több síkú voltam, szerettem felkészülni a legváratlanabb helyzetekre. A hűtőben talán lesz, majd megnézem. A holmikat lepakoltam Triss mellé az asztalra, és a kis vizsgáló székemet a gurulósat odahúztam az asztal mellé. Egyébként jó munkát végzett, már alig lehetett érezni a trágya szagot, de ha szól! Komolyan, ha szól, megemberelem magamat és felmosok én, megcsinálok mindent, de… bosszankodva ráncoltam a szemöldökömet,és pillantottam magam elé, bosszantott Triss felelőtlensége. - Ha legközelebb ilyen van, szólj rendben? Nem fogom leharapni a fejedet ha orvoshoz kell menned. - az asszisztensem mellett álltam, megmostam a kezemet és utána elkezdtem előkészíteni a kötszereket, méretre vágtam, és hitetlenkedve szusszantottam fel. Bajban voltam, mert bár eddig is sejtettem, hogy Triss lábai mesések, de a cipő nélkül az apró manikűrözött lábikókkal találtam magamat szembe és ez csak még inkább pakolta tele a kis puttonyomat, tudjátok azt a fajtát, amelyiket a mikulás bácsi néz, és figyeli, hogy kevesebb-e benne a rosszaság, vagy több? Hát, az enyémmel több volt, lassan az operaházat meg lehetett volna velük tömni, az imént hűtöttem le magamat, nem lenne jó, ha újra vehetnék egy hideg vizes zuhanyt. Leültem a kis székemre, és megérintettem Triss bokáját, a másik kezemmel pedig a sarkát. Végig futtattam a tenyeremet a lábfején és a vágás felett pár centire finoman megnyomtam a talppárnáját. Mintha épp a szenvedélyes pasodoblét jártam volna a képzeletemben, amikor a gyönyörű nő elküldi magától a férfit, és bika módjára kell megküzdeni a figyelméért. Annyira szenvedélyes legalább mint a tangó. Most pedig , hogy ilyen szerencsésen elkalandoztam, ideje lenne végre kezdeni is Triss lábával nem? Ki kell rúgnom, hogy meghúzhassam! De nem! Mert nem találnék ilyen jó alkalmazottat mint ő! Miért a tököm vezetett ó édes élet! Miért pont az?! Sokat kell még tanulnom… Megköszörültem a torkomat és felpillantottam Trissre, éreztem,hogy nem kéne, de ahogy végig vezettem a tekintetemet a sípcsontján, majd a combján, végül… a térdein, eléggé zárva voltak a lábai de az…csipke!? Dorien Desmond Steelman! Szedd össze magadat! A legdurvább az egészben az volt, hogy szinte az anyám és a nagyanyám korholó hangján hallottam mindezt.
A hozzászólást Dorien D. Steelman összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Szept. 01, 2015 5:31 pm-kor.
Vendég
Vendég
»Pént. Aug. 28, 2015 6:40 pm Keletkezett az írás
Dorien and Trissa
Furcsán szedi egymás után kecses, csinos cipőbe bújtatott lábait tekintettel arra az üvegszilánkra amit sikeresen összeszedet köszönhető állatkáinak akik úgy döntöttek, hogy egy kellemes kis dorbézolással kezdik a napot ezzel apróra zúzva még a számára is olyan kedves kristályvázát amit még a szüleitől kapott. Hallani lehet, hogy jobb lábára erősebben lép rá, mintha jobban megnyomná ütemének súlyát és egyszerűen nem tud olyan könnyed lenni mint szokott pedig ez is az egyik erénye volt. Szeretett nőies és figyelemfelkeltő lenni és bár élvezte, hogy sok férfi megfordul utána az utcán, mégsem kérkedett ez ügyben. Az persze meglepi, hogy Dorien nem próbálkozott még be nála, pedig sokak szerint nagy szoknyavadász hírében áll, viszont ezzel kapott is egy olyan visszajelzést, ami arra engedtet következtetni, hogy többet lát benne mint egy egyszerű, olcsó nőcskét aki bárkinek széttárja a lábait. Mikor belép az épületbe már érezni lehet a büdös trágya szagot amit otthon is szokott tapasztalni reggelente, mikor a szembe szomszéd kertésze felönti vele a füvet vagy épp felforgatja a vele a talajt. Meglehetősen büdös és annál is kellemetlenebb egész nap azt szagolni. Ilyenkor általában bezárja az összes ajtót és ablakot nem foglalkozva azzal, hogy akkor a macska almának a szagával kell megküzdenie, viszont nem fogja engedni, hogy a trágya kegyetlen bűze beleigya magát a bútorokba és a falakba. Inkább szellőztet utána két napon át, de azt az egy napot ki kell bírnia nélküle. Egyik kezét akaratlanul is az orra elé emeli míg el nem kopog szépen az ajtóig ahol rögtön farkasszemet nézhet az egy szál törülközőben telefonálgató Doriennel. Meg kell hagyni, imádja a férfi testének látványát. Mindig is oda volt az izmos testekért, a szépen kidolgozott kockákért, erős vállakért amire egy olyan egyszerű és törékeny nő mint amilyen ő is, támaszkodhat. Ez volt az egyik előnye annak, hogy itt dolgozik. Biztonságban érzi magát a férfi mellett és biztos benne, hogy ez nagyon sokáig ki fog még tartani. Amennyiben nem fogja kirúgni idő előtt. Ugyan ez a fajta biztonságérzete volt Graham mellett is amíg annak el nem szállt az agya és úgy nem döntött, hogy jobb lesz, ha egy-két pofonnal, lökéssel vagy szorítással rendezi le vele a nézeteltéréseiket. Izmos, nagyra nőtt határozott férfi a maga majd' két méterével és száz kilójával. Általában rettegve rezzen össze mikor meglátja a kocsiját a ház előtt mert tudja, hogy a következő megint egy olyan nap lesz mikor alapozók és púderek dögivel kell elrejtenie egy-két nagyobb lila vagy épp zöld, sárga már gyógyulófélben lévő foltot. Arról nem is beszélve, hogy akad olyan nap mikor az ezer fok ellenére is be kell öltöznie mert olyan helyre került a zúzódás vagy karcolás amit másként nem tud elrejteni. Ő pedig mindig is utált hazudni... nem tudja könnyedén rávágni, hogy "csak nekimentem az asztal sarkának" vagy, hogy "bevertem a fejem a kiálló kilincsbe". Viszont magának képes hazudni... ő azt hiszi, hogy menni fog , hogy minden rendbe jön egyszer... Széles mosollyal nézi végig azt a jelenetet mikor elkapja Dorien az épp szökni vágyó törülközőt s bőszen kapkodni kezd, nehogy az a földre hulljon ahelyett, hogy ott maradna. Mosolya kellemes melegséggel tölti el, majd meglepetten húzza fel a szemöldökét a furcsa kérés hallattán. - Kellemetlen... na gyere ide - teszi bele a még üres vázába a virágot majd odatipeg hozzá, hogy vékonyka ujjait a férfi nyakára simítsa így lehúzza magához és mélyen a tarkójába szippant. - Semmi kellemetlen szagod nincs, sőt! Nagyon is kitettél magadért fürdés terén - láthatja a pimasz mosolyát miközben elhúzódik tőle, ezután pedig szimplán megpaskolja mellizmait. - Szóval jó munkát végzett, Mr. Steelman - néha áttér magázódásra de csak annyira, hogy ezzel megerősítse a véleményét, vagy pedig pimaszkodjon vele egy kicsit. Lehet, hogy ő csak egy alkalmazott, ettől függetlenül nem akarja azt, hogy túl komor, túl főnök - alkalmazott kapcsolat legyen közöttük. Így nem lenne olyan kellemes számára reggelente bejönni dolgozni, vagy szép ruhát ölteni miközben azon gondolkozik, hogy milyen virágcsokrot hozzon. - Felmosok én, látom neked nem erősséged - ma már ez lesz a második alkalom, hogy fel kell mosnia, de mit számít? Egy kis továbbképzés felmosásból, jó tud lenni. - Tudtommal valamivel több, mint hatvan percünk van még, de ki tudja akad, hogy hamarabb jönnek - múltkor egy idősebb hölgy a példának okáért negyven perccel hamarabb itt volt már mondván ki kell még mennie a piacra venni ezt azt, mielőtt belevágna a bokros teendőibe. Már csak az a kérdés, hogy mi lehet ez a bokros teendő egy idős nő esetében? Eközben pedig már ácsorog is a telefon mellett, hogy szóljon az illetékes takarító brigád egyik tagjának, hogy tolja át a hátsóját és vigye el a zsákba tett ruhadarabokat mielőtt még elmásznak. Félre biccentett fejjel nézi végig a jelenetet mikor teliholddal találja szembe magát, s halkan fel is kuncog ujjhegyeit rózsaszín ajkai elé emelve. - Lehetetlen alak vagy, remélem ezzel tisztában vagy - vékonyka kis mosolya fehér, gyöngyfogsort kivillantó vigyorba torkollik. - Semmi probléma, ezért vagyok - hálás tekintettel vesz még egy pillantást a férfira, gyorsan átírja a beteget akit értesít is, majd Doriennel egyidejűleg sarkon fordul, hogy aztán kivegye a vázába tett virágokat és félre vonuljon, hogy vizet engedjen bele. A tükör előtt még rendbe teszi az ábrázatát, megigazítja hosszú barna tincseit, kicsit igazít a sminkjén ami a nagy meleg miatt kicsit füstösebbé vált, ezután pedig már megy is vissza a helyére, hogy az amúgy halott virágokat a vízbe tegye. Legalább virítsanak még egy kicsit. Szépen elrendezi az elegáns bokrétába fogott darabokat ezután pedig kinyitja az összes ajtót és ablakot, hogy valamilyen szinten szellőzzön a helyiség miközben ő felmossa a szétfolyt lét. Ezzel is semlegesíti a szagokat bár nem mondhatja azt, hogy tökéletes lesz. Jobb lábára kicsit sántán lépked ide-oda, olykor megtámaszkodik valamin, hogy megálljon még ép lábán s megrázza kicsit a jobbat remélve, hogy ezzel száműzi a szúró fájdalmat. Végül mikor kibújik a cipőből s annak alját kis foltban összegyűlt vér csordogál, kénytelen belátni, hogy erre ragasztó kell. Az íróasztal környékén kezd el kutakodni, ajtókat nyitogat és fiókokat, hátha rejtőzik még egy-két ragtapasz valamelyikben...
Hogy miért szerettem Trissel dolgozni? Mert vidám, és nem is tudom, valahogy sikerült nem túllépnem a határt, tisztában vagyok vele, hogy az igen, nagyon-nagyon csinos alkalmazottam, akiért majd megveszek egy éjszaka miatt, de tényleg nem szerettem volna ezt tönkre tenni, viszont tényleg nem kis önuralom kellett ahhoz, hogy ne dobjam fel a recepciós asztalra, csak azért, hogy hallgassam, hogy hogyan szuszog bele a fülembe. A jól végzett munkámért kapott dicséretre szalutáltam, katonásan, ment ez nekem, hiszen a seregben is szolgáltam. - A mi érdekünkben Ms May! - sarkon fordultam, mosolyogva, de megtorpantam. Imádtam a mosolyát, és a fogait, de komolyan! Ritka az ilyen és nem is tartozom a fog fetisiszták körébe, de az ő harapását elviseltem volna magamon. - Hálásan köszönöm, és majd meg is hálálom! - értettem itt a felmosásra tett megjegyzésére, nem szégyelltem , még a seregben is utáltam felmosni, és gyakran büntettek ezzel, úszott az egész folyosó, ha Steelman mosott, nem ártott a búvárfelszerelés. Bár azóta az anyám is és a nagyanyám is igyekezett tanítani, hogy jól csavarjam ki a mopot, de valahogy még mindig nem volt az igazi. Sarkon fordultam, és legközelebb már csak akkor jelentem meg az előtérben, amikor láttam, hogy a talpát nézegeti Triss, illetve egy kicsit korábban, láttam ahogy tesz vesz, matat, és könnyedén teszi a dolgát, miközben én az ajtófélfának dőlve figyeltem őt. Modortalanság talán tudom, de legalább nem látta, hogy nézem őt, nem tehetett fel kérdéseket, hogy miért nézem, így nem kellett hazudnom sem neki, vagy kitalálnom rá valamit. Észrevettem, hogy sántít, már korábban is néhány pillanat erejéig. A szépérzékem a hibás, azt hiszem. Meg az, hogy megszoktam, hogy a cipőiben mindig könnyedén mozog. Amikor pedig megláttam, hogy leveszi a cipőjét, és a talpát, összeráncoltam a homlokomat, ellöktem magamat az ajtó félfától és fejcsóválva léptem közelebb, amikor megláttam, hogy mezítlábas vérfoltokat hagy a járólapon, és közben a fiókjaiban kutakodik. - Mit csináltál? - térdeltem le azonnal Triss elé, nem tehettem róla, teljesen ösztönös volt a mozdulat, ha valakin segíteni kellett, akkor nem teketóriáztam, azonnal tettem amit tenni kellett. Ha hagyta Triss, akkor a kezembe vettem a lábát és megnéztem, felszisszentem, a fejemet is megráztam. - Kagyló? - a tengerben bizony ez előfordul, egyértelműen látszott, hogy vágás. Szólhatott volna, hogy elvágta a talpát, legalább elmehetett volna orvoshoz, vagy bármi! Rosszallón pillantottam fel az alkalmazottamra. - Gyere csak! - ha hagyta magát Triss, akkor felkaptam a karjaimba, s átvittem a rendelőbe, leültettem a vizsgáló asztalra, nem arra amelyiken a nőgyógyászati vizsgálatokat végzem, hanem arra, amelyiken ultrahangozni szoktam, az egyenes, elég magas. Az sem érdekelt, hogy a cipője kint maradt, az, amelyiket levett a lábáról. - Meg se moccanj! Ülj úgy kérlek, hogy megtudjam nézni a lábadat! - kértem finoman, és mosolyogva pillantottam Trissre, probléma egy szál sem, annyira a fejembe verték az elsősegély alapokat a seregben, hogy ezt csak akkor tudnám elfelejteni, ha amnéziás lennék. Míg a vizsgáló asztalon ücsörgött Triss, addig összeszedtem a kellő holmit, rugalmas pólya, gézlapok, fertőtlenítő. - Azt ugye tudod, hogy butaságot csináltál? Egy ilyen vágás után pár napig el kell felejtened a magas sarkút! - dorgáltam finoman. - Nincs váltás cipőd? Ha nincs körbe nézek odaát, legfeljebb felveszed az egyik Crocs papucsomat, igaz, hozzácsaphatnék egy evezőt is akkor, de ez a legkevesebb, ja és pihensz! Nem mászkálsz többet, felpolcoljuk a lábad. De, egy tetanusz sem ártana…- magyaráztam magától értetődőn, elgondolkodtam, hogy van-e nekem ilyenem itt. Alapos vagyok ami azt illeti, nem-nem lövöm magam tetanusszal, egyszerűen csak tudom, hogy a tengerpart mennyire veszélyes, és a parttól negyed órára van a rendelőm. Én meg, ilyen szempontból több síkú voltam, szerettem felkészülni a legváratlanabb helyzetekre. A hűtőben talán lesz, majd megnézem. A holmikat lepakoltam Triss mellé az asztalra, és a kis vizsgáló székemet a gurulósat odahúztam az asztal mellé. Egyébként jó munkát végzett, már alig lehetett érezni a trágya szagot, de ha szól! Komolyan, ha szól, megemberelem magamat és felmosok én, megcsinálok mindent, de… bosszankodva ráncoltam a szemöldökömet,és pillantottam magam elé, bosszantott Triss felelőtlensége. - Ha legközelebb ilyen van, szólj rendben? Nem fogom leharapni a fejedet ha orvoshoz kell menned. - az asszisztensem mellett álltam, megmostam a kezemet és utána elkezdtem előkészíteni a kötszereket, méretre vágtam, és hitetlenkedve szusszantottam fel. Bajban voltam, mert bár eddig is sejtettem, hogy Triss lábai mesések, de a cipő nélkül az apró manikűrözött lábikókkal találtam magamat szembe és ez csak még inkább pakolta tele a kis puttonyomat, tudjátok azt a fajtát, amelyiket a mikulás bácsi néz, és figyeli, hogy kevesebb-e benne a rosszaság, vagy több? Hát, az enyémmel több volt, lassan az operaházat meg lehetett volna velük tömni, az imént hűtöttem le magamat, nem lenne jó, ha újra vehetnék egy hideg vizes zuhanyt. Leültem a kis székemre, és megérintettem Triss bokáját, a másik kezemmel pedig a sarkát. Végig futtattam a tenyeremet a lábfején és a vágás felett pár centire finoman megnyomtam a talppárnáját. Mintha épp a szenvedélyes pasodoblét jártam volna a képzeletemben, amikor a gyönyörű nő elküldi magától a férfit, és bika módjára kell megküzdeni a figyelméért. Annyira szenvedélyes legalább mint a tangó. Most pedig , hogy ilyen szerencsésen elkalandoztam, ideje lenne végre kezdeni is Triss lábával nem? Ki kell rúgnom, hogy meghúzhassam! De nem! Mert nem találnék ilyen jó alkalmazottat mint ő! Miért a tököm vezetett ó édes élet! Miért pont az?! Sokat kell még tanulnom… Megköszörültem a torkomat és felpillantottam Trissre, éreztem,hogy nem kéne, de ahogy végig vezettem a tekintetemet a sípcsontján, majd a combján, végül… a térdein, eléggé zárva voltak a lábai de az…csipke!? Dorien Desmond Steelman! Szedd össze magadat! A legdurvább az egészben az volt, hogy szinte az anyám és a nagyanyám korholó hangján hallottam mindezt.
»Szer. Szept. 02, 2015 10:03 pm Keletkezett az írás
Dorien and Trissa
- Valóban? - vonja fel vidáman szépen ívelt mogyoró barna szemöldökét mely alatt vékony, rózsaszínes púder ad némi színt kicsit sápatag arcának. Bájos, kislányos arccal áldotta meg a sors s így harminc felé közeledve se látszik többnek huszonnégynél. Az igazat megvallva genetika téren nagyon szerencsésnek mondhatja magát hisz apró, piciny bájos teremtés, kecses és karcsú amiért soha nem kellett tennie. Épp oly könnyed léptű mint amilyen édesanyja is a mai napig és ha szerencséje van, akkor még hatvan évesen is fiatalos, kellemes látvány lesz. Soha nem volt gondja a kilókkal noha kislány korában balettozott és táncolt amit azután leváltott az orvoslás. Persze akadt, hogy leadott pár kilót a stressz miatt de a plusszal nem volt problémája és mai napig így van ez. Mikor a kislányát várta, akkor is csak öt kilót szedett fel ami még kevésnek is nevezhető, attól a mennyiségtől pedig hamar megvált. Tekintete többször is elidőz Dorienen. Imádja nem csak a férfi társaságát de a megjelenését is. Van benne valami ami baromira tetszik neki, bár.. nagy valószínűleg nincs olyan nő aki ezzel ne így lenne. Izmos, markáns vonásai vannak, jól öltözik, emellett ha csak az anyagiakat is nézzük, a bukszája is elég vastag ahhoz, hogy egy nő igényeit kitudja elégíteni. De lévén felettes-alkalmazott beosztás kapcsolatuk van, nagy valószínűséggel jobban járnak, ha megtartják azt a kellő távolságot amit felépítettek eddig maguk köré. Sokszor meg kellett küzdenie a szorongással mindahányszor olyan férfi volt a közelében aki a kelleténél is jobban hatott rá, ilyenkor általában zavarba jön, össze-vissza mosolyog, szemében lázas fény csillog míg a füle helyéig képes elpirulni. Eleinte ez volt a gondja Dorien jelenlétében is. Minden alkalommal mikor elhagyta az épületet, futni ment, hogy kiverje a fejéből a gondolatot, hogy "te jó ég, majdnem hülyét csináltam magamból." Viszont mostanában próbál másként gondolni rá és ebben segít volt férje is, aki napi szinten megjelenik az otthona előtt, hogy egy kis fejmosásban részesítse exét. Már csak az a kérdés, hogy meddig képes Trissa az önmegtartóztatásra és mikor látja úgy, hogy elég volt, nem kér ebből a munkából többet mert csak újabb csalódás érheti. Komoly tekintettel veszi szemügyre a talpát, nagy valószínűséggel még mindig benne van az üvegszilánk egy darabja, ám ahogy megjelenik előtte a férfi összerezzen, s elkerekedett szemekkel figyeli annak erőteljes alakját. - Én... - szinte összerezzen mikor Dorien a kezébe veszi a dolgot ezzel együtt a lábát is - arra keltem, hogy a macskám öli a kutyámat. Sejtheted milyen rumli volt. Eltörtek egy kristályvázát, annak az egyik törmelékébe léptem bele. Már kiszedtem reggel egy nagyobb szilánkot de valószínűleg maradt még benne - sziszegi, majd dacos gyerek látványát nyújtva keresztbe teszi mellei alatt a karját. Az viszont meglepi, hogy a férfi úgy kapja fel, mintha súlya se lenne, de ő azért gyorsan a nyaka köré fonja a karját félve attól, hogy leeshet onnan. Lélektükreit lesütve, halkan pihegve várja, hogy átérjenek a másik szobába. Nem sűrűn kapták még ölükbe férfiak, így ez újnak neki, túl... túlságosan közvetlen és meglepő mozdulat. Na nem azt mondja, hogy ellenére lenne, így legalább beszívhatja Dorien kellemes illatát és szinte fel se tűnik neki, mikor már a vizsgáló asztalon ül. Úgy helyezkedik, hogy a másik hozzáférhessen a lábához anélkül, hogy hátráltatná bármiben. Ő nem lesz semmi rossznak az elrontója, ha ennyire kiakarja élni a hős vágyait, csak hajrá! - Ó persze és mit csináljak velük? Menjek le az óceánhoz csónakázni? Vagy mit szeretnél? - csilingelő nevetgélése után hozzáteszi - van itt egy balerina cipőm, nem lesz baj. Azért köszönöm. - Tetanusz? Ne már csak egy kis vágás - ami persze elég mély és tisztában van vele, hogy sosem árt, ki tudja, hogy mennyi mocsok volt azon az üvegen. - Hé, ne izgulj már - simítja tenyerét a nyakára és tarkójára jelezve, hogy nézzen rá - nem nagy ügy, csak egy kis vágás. Nem a láncfűrész kapta le a lábam remélem ezt te is belátod - halvány, kislányos mosolya ott virít a szája szegletében miközben kékes szemeit le se veszi a férfiről. Csak ekkor állapítja meg azt, hogy furcsább mint lenni szokott. - Amúgy minden rendben? Kicsit... kapkodós vagy ma. Mintha zavarban lennél vagy valami birizgálná a csőrödet - próbál minél óvatosabb lenni elvégre nem akarja megbántani vagy kierőszakolni belőle a választ, ha olyan téma ami nem rá tartozik. Még, hogy a nőkön nehéz kiigazodni...
Az egyik szemöldökömet felvontam és csodálkozva pillantottam fel Trissára, nem tudtam, hogy vannak állatai, noha egy ponton megemlítette, az önéletrajzában, hogy szereti őket, de azt hittem kimerül ez annyiban,hogy távolról nézegeti őket. Félre értés ne essék semmi bajom az állatokkal, sőt imádom én is őket, csak nekem az életvitelembe nem fér bele az, hogy gondoskodjak róluk, a lakásomban van egy egész falat beborító akvárium, nem én etetem, hanem a takarító szolgálat, és ők is pucolják, van egy speciális szakemberük, aki tisztítja őket, és a megfelelő hőmérsékleten tartja a vizüket, meg sós állapotban, szoktam néha azt csinálni, hogy úgy fekszem a valamelyik kanapémra, hogy őket nézzem. Megnyugtat a halak békésen úszó látványa, de ha nem gondoskodott volna a cég a halaimról, már rég feldobták volna az uszonyukat… - Nagy fenevadak a macskák, az éles körmeikkel meg minden… Sajnálom szegény kutyust, hiszen ők igazán nem tehetnek semmiről. Ha választanom kéne, inkább kutya párti vagyok, ők szófogadóbbak. Például a military kutyák… Több társam volt, akinek volt ilyen kiképzett kutyája, bomba kereső, vagy testőr, vagy rom kereső, felüdülés volt a közelükben lenni. - igen… szolgáltam pár évet Irakban is, de erről nem igen szoktam beszélni senkinek, érthető okokból. - De mindjárt megnézem a lábad. - aggódtam, hogy maradt ott még valami, és mindig is szerettem segíteni az embereknek, ez nálam nem inkább a hős szerep volt, inkább az, hogy ha megtehetem, meg van hozzá a képességem, akkor miért ne segítsek? Ezért is lettem orvos, bár eléggé elkanyarodtam az életmentéstől, viszont nem kellett félteni, időről időre szintfelmérőre behívnak, hogy megnézzék mennyire tartom szinten magamat. Sosem beszéltem a seregben töltött időmről, de ez afféle nyílt titok is volt, hiszen Trissa is szorgalmazta azt, hogy az íróasztalom melletti falrészre ki lehetne tenni a kitüntetéseimet, és a diplomámat, és volt ott pár katonai érdemrend, dicséret is. Pedig nem akartam ezekkel kérkedni sosem. Megköszörültem a torkomat, és végül felnevettem az asszisztensem kérdésén. - Megnéznélek azokban csónakázva! - mosolyogtam fel Trissre, már a lábát vettem szemügyre, ha tényleg volt még benne szilánk, akkor fertőtlenítő, érzéstelenítő is fog kelleni, meg egy csipesz… Nagyon reméltem, hogy nem kell hatalmasat műtenem. Nem is voltam berendezkedve arra. Előkerült egy vese tál is a biztonság kedvéért. - Azért mondtam a papucsot, mert az legalább nem szorítja le a lábadat. - így volt, komolyan, most pihentetnie kellene a lábát, otthon megregulázni azt a terrorista macskát, biztos most is szétszedi szegény kutyát… Ez a nő meg akar ölni, összerándult a gyomrom amikor megérintette a nyakamat, és kellemes bizsergés lett úrrá rajtam, Dorien…Dorien, mosolyogva pillantottam fel rá ismét, most már letisztogattam a talpát, és a seb körüli részt. Egy kis érzéstelenítőt is fújtam bele, finoman megcsiklandoztam a talpát, kíváncsi voltam, hogy érzi-e az érintésemet, majd pislogva néztem magam elé. - Csak hadd lássam el, kérlek. Amikor szolgálatban voltam, a legkisebb seb, és heg is számított… Ha nem ellenkezel hamarabb szabadulsz. - eresztettem meg egy mosolyt Triss felé. Így volt, nem tudtuk, hogy az egyik társunk miért halt meg menetelés közben. Kiderült, hogy azért mert megvágta valahol a kezét, és tetanusz mérgezést kapott, de mivel hosszú ujjú ruháink voltak így nem látszott. Senkinek sem akart szólni, hogy ne zavarjon meg senkit a kis gondjával… Egy másik társam artériája sérült egy kis retesz miatt a combján, a sokkba halt bele, hogy megpróbáltuk kiszedni a reteszt, de menet közben a véna felcsúszott a testében. Egy ártatlan viccnek szánt mondat és máris máshol találtam magamat lélekben. Megköszörültem a torkomat, és a kézfejemmel megdörgöltem a homlokomat. - Te nem lennél zavarban ha az alkalmazottad meglát félmeztelenül, a rendelő közepén, miközben a mamáddal beszélsz, és félig a takarítás közepén állsz, hmm? - csóváltam a fejemet. Nem a meztelenkedéssel volt bajom, de ez a munkahelyem, én a főnök vagyok, ő pedig az alkalmazottam. - Egy ilyenért feljelenthetnél a munkaügyi bíróságon, molesztálás miatt simán… - azt már nem mondom el neki, hogy időnként eljátszom a gondolattal, hogy milyen lenne vele hancúrozni, mert akkor tényleg járhatnék a bíróságra. - Pörögni meg szinte mindig szoktam, csak mire beérek ide, addigra visszaveszek pár fokozatot, nem lenne jó ha a betegeimet két csa-csa lépés közt látnám el, majd sasszéval és meghajlással zárnám a műveletet. Apropó, van kedved segíteni a mostani ultrahangos kismamánál? - tereltem vissza a témát a munka irányába. Emlékeztem, hogy később lesz egy ultrahangunk is, igazából meg tudtam egyedül csinálni, de nem tudom, csak változtatni akartam a szokásaimon egy kicsit. Bár… nem lenne jó, ha fájós lábbal mászkálna, amellett meg kellene néznem nagyanyám dobozát is, hogy mit küldetett a számomra. Még fújtam egy kis érzéstelenítőt Triss talpára, majd megérintettem a lábát és meg is nyomtam. - Fordítsd ide kérlek azt a lámpát - kértem a sebbe bámulva, látnom kellett, ha esetleg valami csillogna ott, s miután megtörtént ez, közelebb húztam magamhoz a lámpát és a sebre irányítottam. Ha pedig nem érezte, hogy a lábánál matatok, akkor pedig végre megnéztem, hogy van is -e bent valami. Finoman szétnyitottam a vágást, és ott volt, láttam ahogy ott csillog, a szilánk. Ezután mivel minél kevesebbet akartam szadizni Trisst, óvatosan kiszedtem a felesleges betolakodót, a vese tálra tettem a szilánkot, és kicsit még megnyomtam a sebet, majd ki is tisztítottam, nyomó kötést tettem rá, boka esetében pedig úgy nézett ki, hogy kapott egy csinos kis fáslis zoknit, egy nyomó párnácskával a talpán. Öntapadós rugalmas piros színű pólyával rögzítettem, hogy ne csúszkáljon az anyag és a rögzítés sem, semerre. Miután Elláttam Triss lábát, elpakoltam a használt holmikat reméltem, hogy nem ájult el az asszisztensem, igyekeztem a lehető leg fájdalom mentesebbé tenni neki ezt a rövidke kis beavatkozást. - Ki vigyáz az állataidra, míg nem vagy otthon? - tettem fel a kérdést váratlanul, miközben megmostam a kezemet, és megtöröltem. Ó, még hagyom az asztalon pihenni Trisst, majd vissza viszem az fogadó térbe, vagy megkeresem a cipőjét, de nem hagyom hogy erőltesse a talpát. Amellett, nem ártana egy baleseti sebésznek is megnéznie a lábát. Nem feledkezhettem meg a tetanuszról sem, így körbe néztem a hűtőmben. Meg is volt… már csak tű kell.
»Szomb. Szept. 05, 2015 11:37 pm Keletkezett az írás
Dorien and Trissa
Sokat számítanak neki az állatok, épp ezért is van kutyája, macskája. Imádja őket mióta csak az eszét tudja ami nem véletlen, lévén két Golden Retriever mellett nőtt fel. Már idősek voltak mikor eljutott odáig, hogy gondoskodni tudjon róluk, reggel enni adjon nekik, friss vizet és, hogy tisztán tartsa a szőrüket, orvoshoz hordja őket ha szükséges. Ettől függetlenül ragaszkodni már akkor is tudott hozzájuk és hosszú órákon át zokogott, mikor egyik nap az egyik, pár napra rá a másik elpusztult. Gyakorlatilag mellettük nőtt fel, ők voltak a bébi csőszei mikor az anyja nem ért rá arra, hogy figyeljen rá, mert főznie kellett vagy dolgozni. Ilyenkor csak kitette a két, hozzá mérten hatalmas kutya mellé babakocsiban a veranda egy árnyékosabb részére s míg Triss az igazak álmát aludta, addig a két kutya a földön feküdt és őrizte a gyerek álmát. Jól bevált fajtának számítottak, nem ugattak feleslegesen soha nem borogatták fel a gyerekeket, nem haraptak és nem ásták ki a virágokat a kertből. Nem véletlen, hogy az első saját kutyája Dolly is Retriever volt. Egy díjnyertes tenyészet legkisebb, leggyámoltalanabb viszont annál is bátrabb kölykét választotta aki négy évig volt hű társa, majd mérgezés áldozata lett és elpusztult. Ekkor érte egy nagyobb, fájdalmasabb törés amiért lemondott a fajtáról, nem akarta fájdítani a szívét és mindig Dollyt keresni a következőben. Így esett a választása Harmonyra aki harmadik éve hű barátja és aki sokkal beszaribb mint eddig bármelyik állata. Szinte retteg Mozarttól aki mondjuk kifejezetten nagynak számít a macskák körében lévén Maine Coon, mégse érti, hogy lehet ilyen gyáva egy kutya. Ettől függetlenül ő maga is megszeppenve szokta olykor figyelni a hatalmas macskát mikor az rossz kedvének hevében megtámadja a lány lábát mikor épp csattog kifelé hajnalban a mosdóba. Nem elég, hogy sötét van ilyenkor de még egy több mint tíz kilós macska is a lábának vetődik aminek nincs az a hátul ütője, hogy fejre áll a lépcsőn. Soha nem látta még, hogy melyik állat kezdi a veszekedést, de annyi biztos, hogy mindig a kutya jár pórul. - Kivételt képez persze az a kutya, amelyik hergeli a macskát. Harmony elég hiperaktív kutya, szóval biztos vagyok benne, hogy volt rá alkalom, hogy ő kezdte a veszekedést aztán rájött Mozart arra, hogy robosztus teremtésként elverheti őt - szinte megelevenedik lelki szemei előtt ahogy tépik egymást, de főként a reggeli jelenet, mikor a kutya fent reszketett az asztalon míg a macska rettegésben tartotta szerencsétlent. - Én is kutyás vagyok, de ezt a kis drágát nem hagyhattam kint az utcán. Nagyon beteges kölyök volt, hatalmasra durrant szemekkel, biztos kidobhatták mert rondácska volt, kicsi és tényleg csúnya. Aztán tessék most ott fetreng őfelsége az ablakban a maga tizenkét kilójával és hosszú, makulátlan vörös szőrével - rengeteget foglalkozik a szőrével, nem szereti ha csomókban ragad össze a füle mögött vagy a hasán, esetleg másutt. - Édesanyámnak vakvezető kutyái voltak. Velük nevelt fel, viszont nagyon szívesen találkoznék rendőrkutyával. Imádom a maguk tökéletességét és azt, hogy tekintélyt parancsolóak - tudná még ragozni de inkább nem próbálkozik vele, a végén túlzásba vinné. Nem sokat mer beszélni az állatokról az ismerőseinek lévén sokan unják a témát és még többen ellenzik őket mert allergiásak vagy szimplán azért, mert koszosnak és büdösnek tartják őket. - Jó-jó - lóbálja kicsit gyermetegen a lábait így várva a férfire ki úgy kapta fel pillanatokkal ez előtt, mintha csak egy könnyed kis tollpihe lenne. Ám azzal, hogy átkarolja a nyakát lévén nem akar leesni, be is tudja szippantani Dorien kellemes illatát. Néhány másodperc erejéig el is veszik benne, óvatosan beszívja még az illatát, hogy később legyen mire emlékezni. Szinte biztos abban, hogyha felvenné a férfi valamelyik lábbelijét, nem elég, hogy hülyén nézne ki a maga apró harminchatos lábával, de még azt is hozzá kell tenni, hogy nagy valószínűséggel esne kelne mint egy részeges ember aki felöntött a garatra "mert miért ne?" alapon. - Majd kerítek rá alkalmat a kedvedért jó? - hangjában van valami kellemes csilingelés miközben beszélget Doriennel. Egyik jellemzője ez... nem elég, hogy apró és törékeny, orra jóvoltából és hangjának lágy, kislányos csengésének hála rengetegen hívják Tündérkének, Koboldnak. Nagyon sokáig zavarta, hisz inkább akart egy igazi felnőtt nő lenni, aki ha végigsétál az utcán utána néznek mert dögös és jól néz ki. Viszont rájött, hogy az a fajta szerénység és kellemes természet ami megadatott neki, nem igényel egy amazonokra jellemző külsőt. Ő így tökéletes ahogy van, panaszra nincs is oka. - Azzal a cipővel sincs baj, nagyon kényelmes és még bő is. Tudod milyen nehéz egy ekkora lábra tökéletes méretet találni? Olyat ami nem nagy? Ami nem esik le róla? Piszok nehéz... lassan én is járhatok cipészhez, suszterhez mint az igazi nagymenők akik csak egyedi darabokat hajlandók felvenni - mind ezt egy levegővétellel. Ennek ellenére hangja halk és óvatos, nincs benne semmi él, vagy határozottság. Nem mindig jó a parányi láb, olykor szó szerint a gyerek osztályról kell válogatnia, hogy valami jó legyen rá. Ettől függetlenül nem kegyelmezi meg soha se a sors így mind ahányszor sötétben ér haza, vagy még az se kell hozzá, megtalálja a szekrények sarkait, az ágyának a lábát egy szóval mindent amibe beverheti a lábujját. Ezek szerint nem számít, hogy pici vagy nagy az a láb, mindig veszélynek van kitéve. A szolgálat szó hallatán parányit hátra hőköl, s felvonva a szemöldökét, kíváncsi tekintettel fürkészi tovább a férfi arcát. - Szolgálatban?... Öhm, akarsz róla beszélni? - igazítja egyik előre omló hajtincsét a füle mögé. Lehet, hogy nem, ezt nem tudhatja, elvégre soha nem hallotta még ezt a szót a szájából. Mindig is tudta, hogy ez a pasi egy két lábon járó rejtély kupac. Mindvégig szemmel tartja és várja, hogy mondjon valamit de ezzel együtt készségesen úgy is tartja a lábát, hogy Dorien jól hozzáférjen. Nem akar kellemetlenséget okozni neki. - De, én zavarban lennék, viszont neked nincs semmi takargatnivalód. Amúgy is te vagy itt a főnök, Dorien ha kedved tartaná akkor se szólhatnék azért ha mit tudom én, anyaszült meztelenül flangálnál fel és alá az épületben - egy pillanatra elpirul már csak a gondolattól is, hogy milyen látványt nyújtana a férfi így, ám még mielőtt kiverné a víz, folytatja. - Ugyan már! Eszemben sincs feljelenteni - miért akarna ilyet tenni? Hosszú ideje Dorien az első az életében aki jelenlétében képes a felejtésre. Képes arra, hogy ha hosszú nem is, de egy kis időre elfelejtse a kislányát, elfelejtse azt, hogy ha hazamegy akkor egy újabb olyan este várja, melyben volt férjéé a főszerep. Ha nem is kap még aznap egy maflást, semmi nem biztosítja afelől, hogy nem lesz része fejmosásban. Csak akkor szokott megnyugodni hazaérte után, mikor biztos benne, hogy aznap nem látja viszont a férfit. - Lehet, hogy feldobnád a napjukat. Legalábbis ha rossz hírt közölsz - vonja meg finoman a vállát , viszont a kérdésre először nem reagál. Talán el is sápad egy kicsit, de egyszerűen még mindig fáj neki a kisgyerekek látványa főleg az ultrahang képek. Mindig eszébe jut, hogy milyen boldog volt amikor megtudta, hogy babát vár majd milyen rettenetesen örült, mikor végre a kezébe foghatta egy hosszú, fárasztó, fájdalmakkal teli nap után. Talán a csend még hosszabbra nyúlik mint kellene, ez idő alatt pedig csak meredten figyeli Dorien arcát s kérésére is csak úgy reagál mint aki meg lenne babonázva. De aztán csak megrázza a fejét annyira, hogy az kitisztuljon aminek hála sikerül egy halvány, szegényes mosolyt erőltetnie az arcára. - De, de szívesen - ettől függetlenül nem tudja elrejteni a hangjában lévő szomorúságot. Kissé összerezzen mikor újabb adag érzéstelenítő kerül a lábára, ezután pedig megvárja, hogy a szilánk kikerüljön belőle, ami még annak ellenére is termetes darab, hogy már kivett egyet belőle. - Jól elbújt ez a piszok, pedig nem is olyan apró - veszi magához a vese tálat, hogy jobban megnézhesse magának a kristály darabot - igazán köszönöm - hálás pillantással néz bele a férfi szemébe és türelmesen megvárja, míg egy nyomókötés kerül a talpára. - Senki. Egy-egy ilyen veszekedés után mint amilyet ma is lerendeztek, csak remélni tudom, hogy nem folytatják. A macska amúgy is jobb szeret a szobámban lazulni, Harmony pedig a nappaliban az ágy mellett. Ott valamiért biztonságban érzi magát. Óvatosan lecsusszan az ágyról s ép lábára nehezedik, hogy másikat kímélje de közben csak feltűnik neki az ellene szánt manőver. - Dorien? Lehetne, hogy.... csak akkor adod be ha nem számítok rá? Nem vagyok jóban a tűkkel - szégyelli magát elvégre ő maga is orvosnak, sebésznek készült, de míg ő mesterien ad be bárkinek is oltást, vagy érzéstelenítőt, ő maga nem tudja elviselni. Csak ilyenkor érzi azt igazán, hogy milyen gyámoltalan tud lenni egyedül a nagyvilágban.
Nekünk nem igen voltak kutyáink, sem más egyéb állataink, azt hiszem egyik szülőm életébe sem fért bele.Bár a nagyanyám vénségére akar magának egy csivavát, mert azt mondja, milyen aranyos lenne, ha Diamond lenne a neve, és kristályos nyakörve lenne, vagy gyémántos, és rózsaszín és… mindjárt elhányom magamat, a szegény kiskutyát úgy öltöztetgetné mint egy vásári majmot, komolyan! Nálam a kutya ott kezdődik, hogy minimum térdig ér, térd alatt bajban vagyok ha kerülgetnem kell. Másrészt, már miért lenne egy kutya kíváncsi arra, hogy épp meghúzzák a hálóban a gazdáját?! Kis híján bokán harapott az egyik, és még én lettem elküldve mert épp a magas cét adta magából a csaj alattam, a kutya meg berontott, és szerencse hogy egyéb kilógó testrészeimet védtem. Persze nem kellett félteni, a csajt dobtam a kutya irányába én meg az ágyban, takaróval magamon néztem farkasszemet a kutyájával. Hogy elfelejtette mondani, hogy őrzővédőztetve volt? Semmi gáz. Nem mozdultam, de utána gondolhatjátok, hogy a kedvem is elment attól, hogy a csajjal legyek. Ezért is voltam óvatos a kutyás csajokkal. Most már csak azt kéne megtudni, hogy miféle ez a Harmony? Mármint…kistestű…nagytestű, megeszi-e a pasikat akiket felvisz magához Triss, vagy nem? Most már értelmet nyert a számomra, hogy miért lakik a kertes övezetben, hiszen a kutyának mozgástér kellett, na meg a macskának is. - Vigyázz, mert szavadon foglak! - még szép, hogy megnézném ahogy a papucsaimban csónakázik, igazából, nem is azt akartam, hogy csónakázzon azokban, hanem rajtam ringjon akár egy sellő, ezért is köszörültem meg a torkomat és pillantottam el más irányba. Somolyogva pillantottam fel Trissre. - Nos… a sportcipőktől eltekintve tényleg egyedi darabokban járok, ki kellene próbálnod, egy saját lábra készített cipőben, mintha a felhőkön járnál, nem kell megvárnod, hogy betörje a lábad. Kényelmesebb, sokkal. - szögeztem le somolyogva, hiszen ezek szerint afféle nagymenő lehettem én is olyasféle akikre Trissa is gondolt. Ezen kívül, láttam én az apró lábát, nekem nagyon tetszett, tetszik. Mondom, hogy nem vagyok lábfétises, de az övét… A kérdését hallva meglepetten pillantottam fel rá, végül megráztam a fejemet. Nem, nem, inkább nem szeretnék. Csak megcirógattam az achillesét és folytattam a lába kötözését. A szavait követően elfogott a nevetés, abba is kellett, hogy hagyjam amit csináltam. - Tudod hány feljelentést kapnék, még akkor is ha nincs szégyellni valóm? Édes vagy, de te se becsüld alá magadat, gyönyörű vagy, a számodra bosszantó kis lábikóddal együtt. - meglepett a kérdésemre adott szomorú válasza. - Ha nem akarsz, nem kell! - pillantottam fel rá komolyan. Mosolyogva hallgatom ,hogy mit mesél az állatairól, persze az állatokkal rendelkező embereknek mindig megvan a maga bája, ahogy csillog a szeműk, amikor róluk beszélnek, büszkék rájuk, szeretik őket. Mert tudtak valamit az állatok, feltétel nélkül szeretni, persze ezt arról a Mozart nevű macskáról meg úgy általában a macskákról nem állítanám ezt, de a kutyákról mindenképp. Míg leszívtam a kellő adagot az injekciós tűbe, hátra pillantottam, a vállam felett, láttam, ahogy óvatosan lehuppan az ágyról. Visszafordultam, és rátettem a kupakot a tűre, miután kinyomtam a felesleges levegőt a műanyagból. - Rendben, de ahhoz fel kellene húznod a ruhád, derékig… ugye a fenekedbe kell adjam az injekciót és bármit, de bármit is fogok csinálni, minden annak érdekében történt, hogy meg se érezd az injekciót. Világos? Aztán végre kajálunk egyet odaát. - hogy éhes lettem-e volna? Persze, hamarosan ebéd idő, és sosem szoktam kihagyni. Felvont szemöldökkel és a hátam mögé rejtett tűvel közeledtem Triss felé. - Fordulj meg, támaszkodj rá az asztalra, miután felhúztad a szoknyád, és mesélj, milyen kutyus Harmony, milyen fajta? Milyen volt kölyökkorában? - áá, jó téma lesz ez, én pedig majd ádázul fenéken szúrom, és kész, amikor nem számít rá. Nem kell félni, egyébként ügyes voltam ebben, senki sem panaszkodott azért, ha szurit adtam nekik. De! Egyik sem volt még ilyen izgalmas, mert egyik sem vonzott úgy mint a legfinomabb sütemény, mint a méhecskét a virág…óó, de szerettem volna beporozni Trisst, főleg ha megfordult valóban, és felhúzta a szoknyáját. Ám mielőtt még egy olcsó pornóban érezhettem volna magamat, megcsörrent a telefonom, a nagyanyám privát száma volt, felszusszantottam. - Egy pillanat, ezt fel kell vennem. - morrantam halkan. - De ne feledd, hogy hol tartottunk! - nyomtam el egy nevetést, de így is kuncogva mentem a telefonomhoz. - Kérlek Dorien, nyisd már ki azt az átokverte dobozt, és kóstoljátok meg! - - Igen, Mama, én is szeretlek, jól vagyok, persze… és máris nyitom. - - morogtam a telefonba, amely a vállam és az arcom közé volt szorítva, a tűt letettem egy kis asztalra amin a kötszereim voltak, Triss lábának bekötözéséhez. Leemeltem az asztalomról a dobozt, most hogy szemügyre vettem, elég nagy és hűvös, hűvösség árad a dobozból, még jó, hogy nem dobáltam, hiszen legalább három matrica van rajta, hogy törékeny. Felhümmögtem, de előbb oldalra pillantottam, le Triss bokájára, szemet szúrt már korábban is, hogy van ott valami, egy tetoválás. Hmm, hoppá! - Szeretsz táncolni?- pillantottam kérdőn Trissre, miközben elővettem egy szikét, hogy nekilássak a doboz kinyitásának. -Ó, nem te Mama, az asszisztensemtől kérdeztem. - felszusszantottam. - Jól van, figyelj! A kezembe vettem a szikét, nagyon óvatos vagyok, nem kellene bemosakodnom szerinted? -- ugrattam a nagyanyámat, és Trissre kacsintottam.-- Az egyik oldalát kinyitottam, most jön a többi, és… a többi… és ez egy süti! Ezért kellett úgy vigyáznom rá mint egy hímes tojásra? - a sütemény, jég ágyra volt felpakolva, és jól kitömködve a jéggel, hogy nehogy elmozduljon, és annyi legyen neki. - Ma van a magán praxisod hó fordulója! Hangosíts ki! - így tettem. - Trissa! Remélem te is ott vagy mellette, ez a tiétek, boldog irodanyitó félévfordulót nektek! Büszke vagyok rád drágám, és rád is Triss! Hogy ilyen kiváló asszisztense vagy Doriennek! Aki ilyen dolgos, rendes és… - itt szakítottam torok köszörülve félbe a nagyanyámat. - Szóval, süti! El is felejtettem, hogy ma van fél éve, hogy megnyitottam a helyet. Ezt meg kell ünnepelnünk, nem igaz, Triss? Van kedved eljönni munka után vacsorázni velem?- most pedig a nagyanyám volt aki belém folytotta a szót. - Nem viszed sehova! Illetve de! De, várd meg édesanyád ajándékát! - felvontam a szemöldökömet, és Trissre pillantottam kíváncsian, hogy ő tud-e erről bármit is. Hiszen a nők híresek arról, hogy szövetkeznek a férfiak ellen. Viszont amiről nem tudtam, és nem is úgy nézett ki az egész, de a sütemény piskótájába mogyoró is került. - Jól van, nem csinálunk semmit ,csak itt ücsörgünk munkaidő végeztéig! - horkantottam fel jókedvűen. - Leraklak Mama, hogy megkóstoljuk a sütidet! - Ne-ne! Hallani akarom ,hogy ízlik nektek! Megadón szusszantottam fel, megérintettem Triss vállát, és intettem az íróasztalom mögötti ajtó felé, ott volt a pihenő szobám, egy kényelmes kanapéval, és egy lapos képernyős tévével, meg xboxxal, és a másik végében pedig a fürdőm, ahol a friss fürdésem párája és illata még érződött a résnyire hagyott ajtón. Trissnek adtam a telefont, hogy vigye át, én addig a sütit fogtam meg, és letettem a kis díszasztalra, amire legtöbbször a lábamat szoktam feldobni, mert nagyon jó volt a magassága erre a funkcióra. - Mindjárt helyet foglalunk, és nekilátunk! - segítettem leülni Trissnek, miután letettem az asztalra a sütit, majd kerestem egy kiskést is, hogy legalább elvághassuk a süteményt, kis téglalap forma volt, csokival volt leöntve a teteje, az alatta megbúvó réteg pedig fonom és krémes volt, málna? Vagy barack? Vagy mindkettő rétegezve, és egy leheletfinom piskótaszerű réteg, ami háztartási keksz volt nagyobb részben, kisebb részben pedig a tudjuk mit tartalmazta…
Mindig fontosak voltak számára az állatok lévén ha szó szerint nem is, de őt két Retriever nevelte fel akik mindig mellette voltak mikor szükség volt rájuk. Ha elkezdett kúszni, akkor ott voltak és kúsztak vele együtt, kíváncsian lesték minden mozdulatát. Mikor elkezdett felállni és beverte a fejét az asztal szélébe majd visszahuppant pelenkával bélelt fenekére, máris ott volt valamelyik kutya, hogy körbenyalogassa, megnyugtassa. Az ő bundájukba kapaszkodott mikor elindult majd ez a két odaadó, szeretetreméltó állat volt akik visszaterelték a házba mikor elindult az udvar felé. Sokat köszönhet nekik, akárcsak az anyja aki tudta, hogy biztos pont van a gyereke életében a két kutya személyében. Mindig mellette voltak, s míg ő vakon tapogatózott a sötétben addig ők mindig tudták, hova megy... egy vak anyukának nehéz egyedül nevelnie s ezerszer fejtették ki sajnálatukat ismerősei és idegenek is egyaránt, viszont mindig legyintett, hogy nem olyan vészes, mert van akik segítenek neki. Eleinte nem merték elhinni, hogy ez a két valaki négy lábon jár, egész testét hosszú aranyszínű hullámos szőr borít s tökéletesen letudnak nyugtatni még egy hisztérikus hangulatban lévő kisgyereket is. Dorien szavai hallatán halványan elmosolyodik, arca komiszan, kislányosan kunkorodik felfelé. Ilyenkor még bájosabb, még kedvesebb az egész jelleme és bár alapjáraton sincs vele baj, de ilyenkor még inkább megbíznak benne. Tudja jól, hogy Dorien egyedi készítésű cipőkbe jár, nem véletlenül használta a "nagymenő" szót, amit nem sértésnek vagy pimaszkodásnak szánt, egyszerűen csak annak számít nem? És bár ő maga is megtehetné, hogy csináltatja a cipőket, mégis jó neki az amit a boltokban árulnak. Bár azok után amit a férfi mond róla... - Mondasz valamit... na majd utána járok - nem biztos benne, hogy az elkövetkezendő néhány napban megteszi, de minden bizonnyal utána fog járni annak, hogy milyen is egy személyre, lábra szabott cipőt hordani. Biztos van abban igazság amit Dorien mond, szóval nem megvetendő példa. Tisztán kiérződik valami aggodalom vagy.. talán feszültség a hangjából mikor a szolgálatot említi és ez az ami a leginkább felkelti az érdeklődését nem is a szó jelentése. Nem véletlen, hogy rögtön rákérdez arra, szeretne-e beszélni róla... tudja, hogy milyen komoly téma ez, ha tényleg az amit hallott. Az ő apja Irakban halt meg évekkel ez előtt, nem véletlen, hogy őt is fájdalmasan érinti ez a téma. Nem kezd el faggatózni mikor csak megrázza a fejét, csak bólint, hogy tudomásul vette. Nem szereti erőltetni a dolgokat főleg nem akkor, ha az adott fél határozott jelzést ad arra, hogy nem tartozik rá vagy szimplán nem akar róla mondani semmit. - Tőlem aztán nem, tudod, hogy semmi hátsószándékom nincs veled szemben - nevetését hallva ő is elneveti magát majd elfordul egy pillanatra ezzel leplezve halovány, pirospozsgás arcát amit a férfi szavai idéztek elő. Nem sűrűn pirul el, viszont hajlamos rá. Sokszor idegesítik is miatta: "Szokásod elpirulni?" " Mindig elpirulsz vagy csak engem ajándékozol meg vele?" "Így még inkább olyan vagy mint egy manó!"... mintha legalábbis egy kislány lenne, pedig meglepné az embereket ha közölné, hogy "Bocs de közelebb vagyok a harmadik X-hez, mint gondolnád!". - De, szeretnék, csak... hm... -halk sóhajjal lesüti a szemét de utólag elmosolyodik, nem akar káoszt vagy ijedtséget eredményezni komolyságával - mindegy, ott szeretnék lenni ha nincs ellenedre. Már sokkal lelkesebben és határozottabban beszél, eltűnik a hangjából az előbbi kétségbeesés és félelem amit magában hordozott. - Micsoda? - teljesen elhűl s szemei elkerekednek - nem lehetne karba? - és tudja a választ, nagy valószínűséggel nem, de ennek ellenére tétovázik. Úgy érzi magát mint valami kiállításra szánt állat akinek minden pontját meg kell vizsgálni... de egyszerűen nem tehet róla, ha fél a tűtől, attól pedig még inkább hogy a fenekét kell mutogatnia a főnökének még akkor is, ha semmi gond nincs azzal az apró, kerekded fenékkel. - Valahogy nekem az injekció és a tű nem fér össze - húzza el a száját de aztán elvigyorodik. Nem szereti, ha a gyengeségei kerülnek előtérbe, márpedig most nyilvánvaló, hogy egy ilyet sikerült elkapnia a férfinek. Most pedig eleget téve a kérésének megfordul, ujjai ügyesen kezdik felhúzni a szokna szélét de még mielőtt többet engedne láttatni fenekének makulátlan látványából, megcsörren a telefon. A kérdésekre se tud válaszolni, így Harmony rögtön süllyesztőbe kerül ő pedig fürgén visszahúzza a combközépig érő szoknyát a helyére és már pördül is meg a sarkán, hogy láthassa a telefonáló férfit. Hogy ki az?... halk kuncogás tör fel a lányból, haját finoman a füle mögé tűri s teljes lelkesedéssel figyeli Dorient. Imádja azt a kapcsolatot ami közötte és a nagymamája között van. Emlékezteti arra, hogy milyen volt mikor még az ő nagyanyja is élt. Legjobb barátnők voltak, gyakorlatilag ő nevelte fel, hisz vele volt akkor mikor se az anyja se a kutyák nem tudtak szolgálatot tenni egy gyerek odafigyelésére. Ilyenkor mindig átment hozzá a mamája aki főzött neki, beszélgetett vele és mindent megosztottak egymással. Imádta őt, de aztán az élet közbeszólt és egy váratlan szívroham elvitte őt. - Imádok... vagy imádtam... nem tudom - némi dadogással ad választ, de utána visszakényszerül tartani egy feltörni kívánkozó nevetést. Jaj nagyi nagyi! Kiskora óta táncol. Balerinaként kezdte de később versenytáncos lett belőle de mikor megszületett a kislánya, nem volt elég ideje rá. Azóta mikor kedve tartja elmegy a volt partneréhez, hogy felidézzen egy-két lépést, de ennél tovább nem nagyon jutott. Talán fél felidézni a múltját? Még ő se tudja igazán... Kíváncsi tekintettel figyeli ahogy Dorien felboncolja a dobozt, kicsit közelebb is megy, hogy láthassa mi rejtőzik benne. A végeredmény pedig... - El is felejtettem! - csak ennyi bukik ki belőle, azzal már nem is foglalkozik, hogy milyen ízű lehet a süti, elvégre... sütemény nem?! Lehet, hogy kifogástalan alakja van, de pimaszul édesszájú, megeszik mindent minden mennyiségben amennyiben nincs benne mogyoró. Mivel ismeri a nagyit és tudja milyen heves, a feltett kérdésre nem is mer rögtön válaszolni, így nem születik eredmény az ügyben, hogy elmenne-e vele, viszont a mosolyából leszűrhető a válasz, amennyiben tényleg komolyan gondolja. A kezébe nyomott telefont átviszi az adott helyre majd vidáman vigyorogva figyeli ahogy Dorien leteszi a sütit majd elkezdi boncolni. A pulthoz sétál ahol szinte minden megtalálható így elővesz két kistányért, és két villát, hogy odavigye a férfinek, nehogy már dobozból vagy kézből kelljen ennie. Gondosan kimért mozdulatokkal - nehogy többet mutasson a szoknya alól mint kellene - helyet foglal és kíváncsian várja, hogy mit rejt a belseje. - Hát akkor, gratulálok az első fél évhez, Dorien! - hangja őszinte, arckifejezése annál inkább. Fontos számára a férfi és az is, hogy nála dolgozhat, csak egyszerűen teljesen kiment a fejéből, hogy ma van az a bizonyos első fél év. Túl sok minden volt az utóbbi időben amivel meg kellett küzdenie.
Pedig…bizonyosfajta hátsószándékoknak bizony örültem volna, olyasfajtáknak mint a sajátom, viszont akkor hamar vége lett volna a közös munkánknak. Egészen biztos, hogy nem lett volna jó vége, ha belegabalyodom Trissbe. - Ha kell, megtudom adni a cipészem címét, el is vihetlek hozzá, még kedvezményt is kaphatsz. - biztos, hiszen olyan rég járok már oda, amióta csak az eszemet tudom. Nekem aztán nem volt ellenemre, hiszen ezért kérdeztem meg, hogy velem tartana-e, mármint, hogy segítene-e az ultrahangnál. Bár, nem felejtettem el az árnyalatnyi sötétséget az arcán, amit akkor láttam átfutni rajta, amikor feltettem a kérdésemet. Megmosolyogtat a kérdése, amit a tűvel kapcsolatosan tesz fel, de megrázom a fejem, a tetanuszt ott lehet beadni, onnan szívódik fel a legjobban, és amennyire elnézem, a karjában alig van zsírszövet, a popsi a biztos, az a szép kerek fenék, amiről mindig csak álmodozom, de különösen akkor kezdődnek a kusza gondolataim, ha Trissa nem ilyen lengébb öltözetet vesz fel, hanem esetleg testhez simulósabb szoknyát, amiben van lehetőségem a combjait is látni, mert nem csak a nemrégiben megtapasztalt harminchatos kis láb az ami harapnivaló rajta, hanem az egész lába, a combjai, és a feneke. Komolyan, be kéne tiltani a lenge öltözeteket, de akkor nem figyelhetném lopva őt, nem láthatnám, hogy ha lehajol, akkor milyen bugyit visel, vagy… combfixet, harisnyakötővel… ááálllj már le Dorien! Komolyan! Ha így folytatom, beindulnak a testi folyamatok, és aztán magyarázkodhatok, de a nagyanyám valóban jókor hívott, és nem fantáziáltam tovább arról a formás fenékről, kár… Azért… eldönthetném már igazán, hogy mennyire kár, vagy nem kár hogy próbálok távolságot tartani ettől a nőtől. - Mama, ugye a süti… - kezdem hangosan a telefonhoz intézve a szavaimat. - Persze, mit képzelsz!? Majd cukros lesz! Vigyáznunk kell az alakodra, hogy jól mutass a parketten, na! Kész vagytok már? Hallani akarom a hümmögéseteket! Szinte hallottam,ahogy a telefon túloldalán összecsapja a tenyerét a Mamám, és vár, izgatottan, mint egy kis manó, rosszcsont manó, azért hívtam manónak, mert alig ért a hónom alá, eltudott bújni alatta, de ennek ellenére semmit sem veszített a tartásából az évek alatt, egyenes, könnyed, és táncos, még most is. Tettem a sütiből mindkét tányérra, megnyaltam az ujjaimat, majd szalvéta után néztem, kell egy kis narancslé is. Vagy valami. Kivettem azt az üdítőt, amit láttam, hogy Triss többször fogyaszt, és igazából kifigyeltem az első nap, hogy mit hozott magával többször, és azokat váltogattam, szerettem volna, ha jól érzi magát mellettem, jól esik neki bejönni dolgozni, és mindenek előtt ha jókedve van, sosem szerettem ha borongós a hangulat köröttem. Mosolyogva töltöttem ki két martinis pohárba az üdítőket és odaadtam az egyik poharat Trissnek. -Majd, este illőn munka után pezsgővel megünnepeljük… - mosolyogtam rá bocsánatkérőn- Akkor, boldog félév fordulót,örülök, hogy te vagy az asszisztensem! Nálad okosabbat, és csinosabbat nem találtam volna, úgysem. - koccintottam össze a poharamat az övével. Belekortyoltam a pohárba, majd letettem a kisasztalra, és az egyik tányért Trissának nyújtottam. A Mamám, egy szót sem szólt, hallottam, hogy figyel minket a vonal túloldaláról, nagyon izgatott volt. - Egyébként, te készítetted Mama? - vágtam bele a villával a süteménybe, és felszúrtam rá az első falatot. - Jaaaj, igen-igen!Életem, az egyik tanuló adta meg a receptet, miután mondtam, hogy te is nagyon édesszájú vagy, de ilyen diétás bizgeréket eszel csak… naaaa…- és most végre hallottam, ahogy összecsapja a tenyerét, állítom most éli a második gyerekkorát, de imádom őt, nagyon szeretem, mert életvidám mindig. Azt hiszem ezt az oldalamat tőle örököltem. - Nagyon finom. - mormogtam két falat között, és mosolyogva pillantottam Trissre. Teljesen kiment a fejemből, hogy már féléve megnyitottam, hitetlenkedve ráztam meg a fejemet és tejesen felvillanyozott a dolog, szerettem volna elvinni vacsorázni a velem szemben ülő nőt, ennyit megérdemelt, sőt! Kéne készíttetnem neki egy tollat, amin a neve van, vagy… nem is tudom, saját kis határidőnaplóval, ami szintén névre szól. Egy-két oldalára belülre pedig az állatairól egy fotót, de ez eddig eszembe sem jutott, mert nem is tudtam, hogy vannak állatai, másrészt, el is felejtettem, hogy ma van féléve ,hogy együtt dolgozunk. - Ha ezt tudom, mára szabadnapot írtam volna ki mindkettőnknek, hogy ezt megünnepelhessük! - cöccentettem fel szomorúan. Nagyon finom a süti, kellemes joghurtos, tetszik ahogy a málna keveredik a csoki réteggel. Ez eszembe juttatta, hogy a csoki réteget még hol szoktam igazán szeretni,vagy min… De csak mosolyogtam mint egy kis kobold aki rosszaságon töri a fejét. Már sejtettem, hogy akkor anyámtól valami éttermi meghívást fogunk ajándékba kapni, apámtól nem igazán számítottam semmire sem. De a két legfontosabb nőszemély az életemben, már intézkedett, és sikerült meglepniük. Láttam, hogy Triss is legalább annyira megvan lepődve mint én, és ez valahol jó érzéssel töltött el, észre sem vettem, hogy félév eltelt. Csak azt tudtam, hogy annyira gyökeresen igyekeztem magamat távol tartani tőle, hogy alig ismertem, pedig jobb helyeken, azért vannak közös programok is, de egy két fős munkahelyen mit csináljunk? Igen, elmehettünk vacsorázni, de… nem hiszem, hogy egy ilyen csinos nő szeretné a vadvízi evezést, vagy túrázást… Bár van kutyája, akkor miért ne? Még talán őt is elhozhatná magával. Állj már le ismét Dorien! Mindig belelovallod magad mindenbe, és a végén veszed csak észre, hogy az a bizonyos testrészed irányít.
»Szomb. Szept. 12, 2015 3:02 pm Keletkezett az írás
Dorien and Trissa
- Szavadon foglak Dorien! - neveti el magát vidáman, csilingelően - amennyiben készít női cipőket is az illető, akkor csak természetesen! Én örülnék neki a legjobban - nagyon nehéz cipőt választania magának, példának okáért ha sportcipőt akar venni, futó cipőt akkor nagyon sokszor a gyerek részlegen kell magának keresnie egy darabot ami jó a lábára, amiben nem lötyögnek azok az apró lábacskák. Arra is kell külön figyelnie, hogy a pici láb mérethez nagyon keskeny lábfej társul. Olyan mint egy vékonyka kislány lába, és egy ilyenre tényleg nehéz felnőtt, női részlegen cipőt találni. Ha arra gondol, hogy az egyik ismerőse száznyolcan centi magas nő és negyvenhármas lába van, mindig sír, hogy nem talál cipőt magának mert egy ilyen nagy lábra nem készítenek tűsarkú, elegáns cipőket. És akkor ő mit mondjon? Egy kisgyereknek se csinálnak tűsarkú cipőket. Imádja az édességet pici lánykora óta. Ha tehetné akkor minden reggel úgy jönne be, hogy egyik kezében van egy fagyi a másikban meg sajt torta miközben édes kávét szürcsölget. Sokszor emlegetik, hogy vegyen vissza mert cukros lesz, vagy megereszkedik a bőre, elkezd hívni. Viszont csoda vagy csodálatos ez nincs így mert az utóbbi időben, főleg mióta itt dolgozik két kilótól szabadult meg pedig rengeteg édességet eszik. Reggel ebédre és vacsorára is. A másik gyengéje a sós, szóval a kettőt imádja keresztezni. Nem meglepő, hogy a sütemény láttán most is felcsillan a szeme és már vágtázik a két tányérért és villáért, hogy mindketten ehessenek belőle. A nagyi úgyis annyira várja, szinte tűkön ül. látja maga előtt ahogy toporog és csillogó szemekkel vár. - Mit képzelsz Dorien? Pont a mamád ne tudná, hogy mit kell neked adni? Szerintem ezt veheti személyes sértésnek - hajol közelebb annyira a telefonhoz, hogy ezzel jelezze Dorien mamájának, hogy neki szánja a szavakat, nem pedig az unokájának. Tünemény a nagyi, azt persze olykor kérdőre vonja, hogy hányadán áll vele. Néha kicsit ellenségesebbnek hat, olykor pedig kenyérre lehet kenni. Ő maga persze mindig óvatos vele, ki tudja mikor üt be a krach? Kékes szemei lelkesen csillognak mikor a tányérjára kerül a süteményből. Először fel se tűnik neki, hogy mit rejt a töltelék vagy a tészta, csak az édes illatokat szimatolja a levegőben valamint a káprázatos külalakot. - Nagyon jól néz ki - hümmög elismerően de már nyúl is a felé nyújtott pohár után amire szépen, ízlésesen manikűrözött körmökben végződő ujjai rá is simulnak. - Boldog első félévet, Dorien. Remélem jó sok ilyenben lesz még részünk - kislányos mosolya ábrándosságról árulkodik, arról, hogy komolyan élvezi a helyzetet - én örülök, hogy engem találtál a legmegfelelőbbnek - persze nem tudja konkrétan még mindig, hogy mi volt az oka mert egyáltalán nem érezte olyan erősnek az állásinterjút mint szerette volna. És, hogy ennek mi volt az oka? A melankóliája. Az, hogy akkoriban kezdte el a volt férje zaklatni ő pedig félt, és valamelyest tartott minden férfitől még Dorientől is. Poharát hozzákoccintja a férfi poharához, kortyol egyet de ezután máris csillogó szemekkel kap a villa után, hogy az úgy szántsa fel a sütemény tésztáját és krémtömegét mint kés a vajat. - Csodálatos! Remélem a nagymama megtanít egyszer ilyen süteményeket sütni - gyorsan le is tudja az első falatot, ízlelgeti egy darabig de csak a negyediknél tűnik fel neki, hogy mi is van benne. Először csak az íze az ami gyanakvásra ad okot de ezután... Óvatosan, nem túl feltűnően beletúr a krémbe és a tésztába is, szemei elkerekednek, szája széle megremeg. - Figyelj?! - les fel a férfire és feltűnhet neki, hogy van némi félelem nem csak a hangjában de a szemében is. Utoljára két éve volt problémája a mogyoró miatt. Nagyon erős allergiája van, három szem is elég ahhoz, hogy viszketni kezdjen a torka, bedagadjon az. Ezen túl felesleges a többiről beszélni mert nagyon kemény allergiás reakciót tud kiváltani belőle egy nagyobb mennyiségű adag. Többször kötött ki már kórházban emiatt, hisz volt mikor valaki összekeverte a mogyorót a kesudióval vagy a sima dióval egyéb olajos maggal és gondolta, így nem fog ártani Trissnek. De sajnos ez nem ilyen egyszerű, hisz elég ha a mogyoró olaja belekerül a kajájába. És ugyan így van a fahéjjal a mézzel is. - Ebben mogyoró van igaz? - nem meri rögtön rávágni, hogy mogyoró, elvégre nem eszik sokat nem ismeri fel rögtön az ízét, csak most épp szerencséje volt kiszúrnia. Hangja halk és rekedt, kicsit elfúló noha nem telt el túl hosszú idő azóta, hogy megette az utolsó falatot. Ilyen gyorsan nyilván nem fog hatni, ettől függetlenül a félelem benne van ami kicsit torzítja a hangját. Nagyon finom a sütemény, ízlik neki de addig nem mer többet enni belőle míg a férfi vagy a nagyija nem reagál rá. Ha nem mogyoró akkor persze tovább fogja enni, de jobb félni mint megijedni. Halkan krákog egyet majd iszik egy újabb, nagyobb kortyot a pohárba kitöltött üdítőből.
Kezdőlap 
