Épp eljött az ideje, hogy ma egy kicsit kikapcsolódjak. A lovaimat már elég rég látogattam meg, és már régen jártam a farmon, ki tudja, Luke a lovászgyerek, már lehet, be is költözött oda. Nem árt néha rajta tartanom a szemem. Mivel ide eleve nem szoktam senkit vinni, csak maximum egy-két embert, akiről tudom, hogy nem fog zaklatni, ha eltűnök pár napra oda. Nőt még soha nem vittem oda, pedig biztos vagyok benne, hogy rögtön elalélnának a látványtól, és kérés nélkül szeretnének belém. Utóbbi mondjuk átok, szóval lehet, jobb is, hogy elkerülöm a ribikkel ezt a területet. Egy valaki van, akinek még megmutatom a helyet, az nem más, mint Jade, de egyenlőre ő sem tud még erről, majd most meglepődik kicsit. „Öt perc múlva ott vagyok, készülj, ne öltözz ki, nincs kifogás.” – írom meg gyors az SMS-t, és aztán magamra kapom az egyik kockás inget, a napszemüveget, és egy farmert. Természetesen a bőrkabátot is felveszem, különben megfagynék a motoron a százötven-százhatvan kilométer/óra sebességnél. Nem, nem szeretem a lassú tempót, és sokan őrülnek is tartanak, hogy egyszer bajom lesz belőle. Berakom a bukót Jadenek, és aztán már fel is pattanok az ülésre, kitolatok a garázsból, és már iránynak is indulok Jadie felé. Nem kevesebb, mint öt perc és már ott is vagyok, leparkolom a mocit, felbaktatok a lépcsőn és három erőteljes kopogással jelzem jöttemet. Ha a barátom kinyitotta az ajtót, fülig érő vigyorral szólok hozzá. - Na, kész vagy? Nincs időnk, Jade, jó napunk lesz. – mondom, a kezébe nyomom az egyik bukót, és ha behív, ha nem, belépek az előtérbe, és az ajtónak támaszkodom. Szemlélődök pár pillanatig, amíg várakozom. - De ha van valami sütid, azt szívesen bekapnék egyet. – mosolyodom el, és egészen biztos vagyok benne, hogy van neki némi talomba. Mindig van sütije. Nem is értem, hogy tartja magát ilyen vékonyan, én biztos felzabálnám rögtön az összeset… Jade-del már jó ideje barátok vagyunk, ha jól számolom, nem egész tizenegy éve ismertük megy egymást. Valahogy sosem gondoltam arra –na jó, talán ismeretségünk elején-, hogy ágyba vigyem. Nem azért, mert nem jó nő, hát csak rá kell nézni, többen döglenek utána. Azért, mert valahogy nem izgat a dolog. Úgy gondolom, hogy kell valaki, és ő tényleg az az egy valaki, akivel úgy van kapcsolatom, hogy nem vágtam gerincre. Éppenséggel nagyon jó, hogy itt van nekem. Imádok vele pletykálni, simán kibeszélem neki a nőket, még ha néha meg is forgatja a szemét a részletekre. - Mi a helyzet? – szegezem felé a kérdést. Már jó ideje elkerültük egymást, és én se kerestem, ő se nagyon, gondolom neki is olyan sok a dolga, akárcsak nekem. Nem könnyű egyszerre dolgozni, nőzni és még szórakozni is…
Namármost. Aki ismert, az tudta, hogy rohadtul pörgős egy csaj vagyok, mint akinek nem csak a hátsója, de úgy mindene be van sózva. Volt azonban valaki aki még ebben is kenterbe vert meglepetései pedig éppen olyan kiakasztóak voltak mint a néha agyament ötletei. Viszont én így imádtam már több mint egy évtizede, és szerintem nálam nagyobb rajongója még azok között sem volt akik hajlandóak voltak neki ledobni az alsóneműjüket, feltéve ha hordtak ilyesmit. Vágod, van az a barátság, amikor úgy érzed nincs olyan amit a másik ellened el tudna követni és nem bocsátanád meg neki, és nincs olyan nagy baromság amire rá ne tudna venni. A St Claire kardiológus főorvosa pontosan ebbe a kategóriába tartozott. Jól nézett ki...és akkor még kurva finoman fogalmaztam, irgalmatlan jó volt a humora, száguldozott mint a szélvész, remek szakorvos volt, a szakmáján belül elég sok elismerést begyűjtött és hát a nők....édesapám azok úgy döglöttek utána mint a másnapos hagymaleves után a lagzis népség. Hogy nálunk mégis hogy maradt meg ez az egész barátság szintjén? Nahallod a tököm se tudja, ez egyszerűen így alakult, meg aztán ha jól emlékszem még nagyon az elején tisztáztuk, hogy nem fekszem le senkivel akibe nem vagyok szerelmes, és bár megvesztem a külsejéért szerelmet nem éreztem iránta. Inkább....hát nem is tudom ezt mivel magyarázni. Tudod amikor nézel egy csupor mézet, beledugnád az ujjad mert olyan kívánatosan aranyló, de aztán rájössz mi azédesfrancnak amikor nem is szereted a mézet. Érted miről dumálok? Jah, na hát ez így volt velünk is. Nem voltunk az állandóan összejárós páros, de azért egyszer kétszer ittuk már magunkat merev részegre, karaokee-t is énekeltünk de olyan hamisan , hogy szerintem másnap a fél banda a fülészeten kötött ki masszív halláskárosodással, voltunk már együtt nyaralni, hallgattam végig annyi ágyjelenetet, hogy már nekem állt fel helyette ami egyébként nincs is. És nem utolsó sorban azok közül került ki akik előszeretettel kóstolgatták végig a legrémesebb süteményeimet is. Szóval ha nem is sűrűn de azért csináltunk közös programokat, cipeltem már el magammal cukrászbemutatóra, ami után közölte, hogy már a látványtól is cukormérgezést és gyomorrontást kapott, és én is mentem már el vele valami fontosabb előadásra, ahol mint vendégelőadó fellépett. Annyiszor mondtam neki, hogy ne úgy öltözzön fel ezeken az alkalmakon mint valami divatdiktátor és ne úgy nézzen végig a zömében nőkből álló közönségen mint aki mindegyiket végig akarja dugni úgy sacc egyszerre, hanem legyen egy kicsit....doktorbácsisabb. Na szóval vágod ez a pasi egy igazi férfihormonbomba volt, de még a legnagyobb hülyeségei miatt sem lehetett rá haragudni, egyszerűen ránézett az emberre a nagy kék szemeivel és kész, édesanya meg vagy véve kilóra. Száz szónak is egy a vége bírtam a búráját....és hogy jött ez most így ide a napnak ezen szakaszában? Hát onnan, hogy legalább két hétig olyan kuss volt felőle, hogy valahányszor hívtam egyszerűen nem értem el, már azt gondoltam, hogy belefulladt valami bögyös maca mellei közé, vagy egy maratoni műtéten van vagy én nem is tudom, de a kórházban azt mondták mikor ott kerestem, hogy eléggé el van havazva, szóval ne türelmetlenkedjek. Édesfaszom ki türelmetlenkedik? Áááá bürokraták! Na és akkor ma amikor már a negyedik adag muffint sütöm kínomba, csak tudnám kinek, mikor egyedül élek jön az sms tőle. Öt percem van elkészülni! Mi van? Meg vagy te húzatva ember? Csak pislogtam az sms szövegére mint hal a szatyorban és az ötből már el is ment egy egész perc. Az utolsó muffinkák még bent szaunáztak a sütőben, addig előcibáltam valami helyes kis pólót a szekrényből, amin a prérifarkas éppen egy dinamitot akart felrobbantani rohadtul kaján vigyorral a képén. Átváltottam egy sötétebb színű farmerre, és végül rohadt büszkén álltam meg a tükör előtt az előtérben áttúrva a hajamat valamennyire, meg kerítve valami gumit is amivel ha úgy alakul összefoghatom. Közben azon meditáltam, hogy mit találhatott ki mára, ami ennyire nem tűr halasztást. Voltak ilyen dolgai amúgy, és az öt perccel még sok időt is kaptam. Ha nem éppen azt játszotta, hogy egyszerűen megjelent az ajtóm előtt, hogy megyünk. Ésaztánhovabazmeg? Nemmindegyazneked? Hátvégülis! Na szóval a valami hasonlóan színvonalas beszélgetést nyomtunk le általában és szerintem ez most se nagyon lesz másképpen, de abban iztos voltam brármit is gondolt ki, tuti, hogy nem lesz jó vége, vagy nagyon is jó vége lesz....túl jó ahogyan magunkat ismerem. De ha megszívat, istenemre mondom a formás, hosszú ujjacskáimmal töröm el a nyakát. Már ha felérem, mert alapból rohadt magas volt. Basszus minek kellett ennyire megnőnie, locsolták gyerekkorában vagy mi? Elkapott a harcifrász amikor meghallottam az ajtón a dörömbölést, na ez tuti, hogy Nathan lesz, úgyhogy egy laza mozdulattal tártam szélesre, hogy a masszív vállaival is beférjen rajta – csak viccelek!- és a fogpaszta mosolyból nekem is kijutott amivel egyenesen arányosan az én képemen is szélesebb lett a mosoly. - Én is szeretlek Béjbe, ha már ennyire erőszakosan nyomulsz. Amúgy kész vagyok, úgy harminc X éve, asszem feltéve ha apám nem lökött keveset és agyban így maradtam. Nah szóval- csaptam össze a kezeimet, aztán hagytam, hogy beljebb nyomuljon a lakásomba. Ismerte már a járást, szóval nem is kellett neki mondani, hogy mi merre van, és szerintem a masszív sütemény illatból érezhette, hogy igen van nálam itthon, hogyne lenne, ilyen hülyeséget kérdezni. - Nyuszikám, tőlem olyan kérdezni, hogy van e itthon süti, olyan mintha tőled azt kérdezném, hogy dugtál múlt éjjel? Apropó két hete infók nélkül vagyok, ne kímélj a részletekkel bárhova is akarsz magaddal vinni. Imádom a sztorijaidat. Esküszöm neked, hogy ha egyszer úgy döntök, hogy szakmát váltok a te történeteidből egy jó ideig megélnék. Nét Dzsí bemutatja....hehe- vihorásztam, majd a kezembe nyomott bukót mintha csak most venném észre. - Bazmeg, ugye nem motorral jöttél?!- halálra váltan terelgetem a konyha felé, ahol egymás mellé szépen kipakolva sorakoznak a helyes kis muffinkák, mindenféle színűek, marcipánosak, puncsosak, citromosak, gyakorlatilag az édesszájúaknak maga a paradicsom. Felveszek egyet fél kézzel és lazán az arcába tolom, miközben tovább pofázok. - „Ha ezt a feliratot látod a kurva leesett” eskü karácsonyra megveszem neked azt a motoros kabátot. Kicsit látens buzi szabása van, de rajtad még ez is jól állna Béjbe.- én is vettem egy sütit, majd felkaptam a hátizsákomat a hónom alá a bukót és még egy közepes méretű dobozt amit a kezébe nyomtam - Tedd magad hasznossá és hozd a sütiket! Amúgy marha titokzatos voltál, hova megyünk? Őszintén szólva lövésem sincs, de nem hozok magammal sok mindent, remélem nem fogom megbánni. Na, szedd a tappancsaid, és menjünk, hagy zárjam be a lakást!- még gyorsan szétnéztem, hogy nem hagytam úgy a gázt, nem ég a villany meg ilyen hülyeségek. Kicsit paranoiás és szétszórt is vagyok időnként. - Amúgy tudnám díjazni, ha találnál majd egy sebességet úgy százötven környékén, és nem úgy lobognék utánad a motoron mint a szélre bízott ausztrál zászló.- motyogom még ahogyan haladunk lefelé a lépcsőn, és hagyjam, hogy oda vigyen ahova eredetileg tervezte....bárhol is legyen ez az Oda....
Nathan Graham
Szakorvos
▪▪ Hozzászólások száma :
322
▪▪ Hírnév :
6
▪▪ Megjöttem :
2015. Jul. 10.
▪▪ Korom :
43
▪▪ Tartózkodási hely :
▲Sydney
»Csüt. Okt. 29, 2015 3:27 pm Keletkezett az írás
i'll be there for you,
cause you're ther for me too...
Nagyon kíváncsi vagyok, Jade mit fog majd szólni az egész farmhoz. Nem az a lány, aki sokszor látott már ilyesmit, igazi kis városi nő, aki az ilyen állatokat is, mint például a ló, azt is csak képről ismeri. Szóval egészen biztos vagyok benne, hogy elképed majd, hogy hova hoztam, de szerintem boldog lesz, hogy láthat valami újat. Nem utolsó sorban pedig kurva kivételesnek érezheti majd magát, merthogy ide nő még nem tette be a lábát. Nem, még anyám sem… A húgomról pedig nem is beszélve, az lenne a végletes tett, ha tudomást szerezne róla. Hogy miért van két ló? Hogy ne legyenek szegények magányosak. Na meg az ilyen esetekre. Bár fogalmam sincs, hogy Jadiet hogy veszem majd rá arra, hogy üljön fel arra a fenevadra, ami egyébként olyan, mint egy kezes bárány. Elvetemült egy nő, soha életemben nem is találkoztam még vele hasonlóval, lehet, hogy pont ezért nem döntöttem meg. Utána valószínűleg az életem is megette volna, nem hagyott volna békén, kikészített volna, és hasonlók. Nem szívesen kezdenék vele bármelyik férfitársam helyében… - Ami azt illeti, lehet, hogy valahol az öt-hat éves korban megrekedtél agyilag. – mosolyodok el, és oldalba bököm, mintha viccelnék, de neem… Eszem ágában sincs, ugyanis ha valaki, ő biztos, hogy fejben még nagyon gyerek. Azt hiszem, ha választhatott volna, hogy felnőjön, vagy maradjon gyerek, akkor az utóbbi lett volna a nyerő. - Nem is dugtam múlt éjjel, úgyhogy ezt bebuktad. – mondom neki. Most a szokottnál is szórakozottabb, ami szerintem annak tudható be, hogy két hete nem beszéltünk, tiszta extázisban van. – Hmm… Nem volt semmi különös az elmúlt hetekben igazából. Vagyis volt, de kivételesen nem nő ügy. Mármint az is volt, csak az most annyira nem lényeges, tudod, átlagos libák a kórházból vagy éppen máshonnan, lényegtelen. Amúgy is hallod a kórházban a pletykákat rólam, nem? Ha valakit ott meghúzok, másnapra az egész kóceráj erről beszél. Nincs életük. Mondjuk nem mintha nem szarnám le, csámcsogjanak csak. – vonok vállat, és aztán azon gondolkodom, hogy jó is, hogy nem mentem bele az Emmás sztoriba, mert megfogadtam, hogy azt soha senkinek nem mondom el, bár igaz, Jade ebbe nem nagyon tartozik bele. Viszont ez lehet, hogy tényleg jobb, ha titokban marad nálam, mert még a végén elkottyantja, aztán baszhatom az egészet. - Úgy csinálsz, mintha nem ismernél. De legközelebb majd helikopterrel jövök, jó? Tudod jól, hogy taxiba nem teszem be a seggem, kocsit meg minek vegyek, ha úgyis a motorom a szerelmem. – mutatok szívet a kezemmel. Elgondolkodtam már rajta, hogy nem ártana egy kocsi, és nem is arról van szó, hogy nem lenne meg a megfelelő anyagi keret hozzá, csak… úgyse használnám ki. Bekapok egy muffint, nem is lepődök meg rajta, hogy mennyire finom. Az évek során Jadienek sikerült kikupálódnia ilyen téren, de az elején… te jó ég, azt senkinek nem kívánom, ami én mentem keresztül akkor, amikor az összes tesztjét meg kellett kóstolnom. Az volt az a pillanat, amikor majdnem megutáltam mindennemű édességet, bár ha jobban belegondolok, nem is nagyon szoktam semmi ilyesmit enni, épp csak akkor, amikor összefutok vele. Akkor aztán bepótolom… - Nem venném fel. Ha legalább normálisan nézne ki, mert a szöveg jó, de inkább nyomasd rá valami jobbra, és akkor megígérem, hogy örülni fogok neki. Viszont akkor kénytelen leszek elhagyni téged menet közben, hogy a mögöttem autókázók jót röhöghessenek. – kapok be még egy sütit, aztán összecsapdosom a tenyereimet, hogy a morzsa lejöjjön róla. A kezembe nyomott sütiket a háta mögött le is rakom az asztalra. Fasznak sincs szüksége rá, nekem elég volt ez a kettő, ott nem fogok befalni még ennyit, ő meg úgyis alig eszik ezekből. Majd cipelem, nem?! - Nem kell sok minden, mit hoztál? Nem is kell semmi. Ne aggódj, estére hazahozlak, mire lövik a pizsit. – indulok el kifelé az ajtón, majd ahogy elkészült már trappolunk is lefelé a lépcsőkön. Megjegyzésére csak felnevetek. Szeretem ráhozni a frászt motorozás közben, és ha alkalmas lenne ez a nagy dög arra, hogy egykerekezzek, azt sem hagynám ki, de ez nem az a fajta moci, ami erre való. - Mikor jártál utoljára a városon kívül? – kérdezek rá, mikor leérünk, aztán a fejemre is nyomom a bukót, felszállok a járgányra, és megvárom, amíg ő is mögém telepedik. Már előre hallom a sikoltozást, amit menet közben fog produkálni… - Kapaszkodj. – mondok csak ennyit, és ahogy lehetőségem nyílik rá, ki is lövök, és nem kímélve a motort gyorsítok fel, de persze a belvárosban még nem nyílik lehetőségem a száguldásra, ám ahogy kiérünk a bekötőútról, meghúzom a gázt, és meg sem állok százhetvenig.
note: ez már annyira nem az... | tag: jade ♥ | music: click
Kezdőlap 
