Éhes vagyok, de őszintén szólva semmi ingerem azután enni amit egész nap csinálnom kellett. Pedig, aki ismer az mind jól tudja, hogy milyen remek étvággyal rendelkezem. Mégis, nem is tudom kinek lenne kedve ételt vinni a szervezetébe miután, annyi vénasszony alatt kellett kitakarítani a szart. A mai nap folyamán kedves rezidensem, aki nem is olyan kedves, minden aprólékos, undorító melót rám bízott. Most nem tudom, hogy csak bal lábbal kelt-e fel vagy éppen valami más problémája akadt, esetleg nincs kielégítve szexuálisan, de úgy döntött rajtam vezeti le az idegeit. Hozzá tenném, már legalább huszonnégy órája talpon vagyok, azt se tudom hol a fejem. És ha valaki megpróbálna belém kötni, azon nyomban atombombaszerűen robbannék. Kő kővőn nem maradna, szerintem. És igazából már tegnap se épp úgy jöttem be a kórházba ahogy kellett volna, egész álló nap Aleccel és anyámmal kellett felváltva veszekednem. Azon nyomban össze kell kuporgatnom némi pénzt, annyit, hogy elköltözzek otthonról, mert ezt nem vagyok hajlandó tovább tűrni, és anyám hisztijeit sem. Habár, ha elmennék, sajnos az olyan kellemetlen dolgokkal járna, amikből nem akarok kimaradni. Nem is tudom miért. Dehogyisnem tudom. Ha más utcában, környéken laknék, akkor nem láthatnám három naponta ahogy Mr. Deveraux mossa tisztára menő járgányát félmeztelenül. Óh igen, amikor ezt műveli, és egy héten elég sokszor teszi, azt olyan aprólékossággal és gonddal csinálja, mintha egy nőt simogatna, bár erősen gyanítom, hogy az még azzal se lenne ilyen gyengéd. Nem mintha tudnám, hogy milyen is lehet. De bizonyára nem, már az első találkozásunk pillanatából is sejthetem, hogy nem lehet nyálas. És nem szeret pólót viselni, ezen kocsimosások alkalmával hamar rájöttem. Igen, minden egyes ilyen alkalommal az ablakomon csüngtem, mint valami perverz pedofil. Vagy csak simán perverz, idióta, akit nem is tudom miért bámulok ennyire. Mármint nyilván tudom, mert akinek van némi ösztrogén a szervezetében, és van szemei is, az le sem veszi róla a szemeit. Miért is tenné? Hiszen valami menő újság címlapjára is kikerülhetne, kidolgozott izmait, sok, mai fiatal is megirigyelhetné és példaként kitűzhetnék maguk elé. Mert kora ellenére, nem mintha olyan öreg lenne a harminchat évével, csak mégis, szóval az apámnak sörhasa van meg tokája, ami azt illeti, és ő negyven éves. Hozzám fiatal, mégis teljesen idióta módon ha a közelébe kerülök megkergülök, sőt, ami azt illeti ha a gondolataim közelébe kerülök akkor is képes vagyok erre. Hetek óta nem vagyok ura magamnak. Pedig ha valakinek van egy kis esze messze elkerüli, nem az a kedves szomszéd típus, ami azt illeti. Jó volna erről a dologról beszélni valakivel, akiben megbízok nagyon, csak hát nem is tudom, nem akarom kiröhögtetni magam, meg megakarom tartani magamnak, magamban, nevetségesen féltékeny vagyok és zavaró még a gondolata is, hogy mással kelljen osztozkodnom akár a saját élményeimen is. Nem. Pedig elmesélhetném mondjuk Héjlinek, biztos jól kiröhögne szerintem, meg Emmától is kérhetnék tanácsot, de nem ezt megakarom tartani magamnak. Már több okból is, de a legfontosabb, hogy legjobb barátnőim ne nézzenek totálisan idiótának. Egyre, egyre mérgesebbé válok, telefonon már ötször vesztem össze a pasimmal, bár nem tudom annak számít-e ha ki sem békültünk. Este is oda állít hozzánk, hogy menjek el a barátaival csócsózni. Először is én nem vagyok kíváncsi rájuk, nagyon nem egy körben mozgunk már, másodszorra fel nem bírta fogni, hogy ügyeletes vagyok, be kell jönnöm dolgozni, és az ő hülyesége miatt nem fogom elbukni. Méregzöld műtősruhában, és egy sima edzőcipő van rajtam, ahogy igyekszem az ebédlőben előre a sorban, tömegnyomor van, és nekem tök egyedül kell ennem, vagy ülnöm, mert barátnőim nem érnek rá. Szőke, fenekémig érő fürtjeimet laza kontyba fogtam össze, miközben akaratom ellenére is hangosabban beszélek a telefonba, mint illene.
-De nem mehetek velük el, nem érnek rá, és csak ma este jó, mert holnap lehet megint ügyeletes leszek...- veszek egy mély levegőt, majd dühösen kinyomom a telefont. Tessék, itt van a példa, hogy a férfiak milyen idióták is tudnak lenni. Felőlem menjen és csináljon amit akar, fel is dughatják a végbelébe a csócsóbábukat az sem érdekelne különösebben. Remélem valamelyik számítógépes haverja megteszi, és hogy baromira kellemetlen érzés lesz a számára.
-Egy kólát kérek,- mondom a büfés lánynak, ahogy a szemembe nyúlva próbálom kihalászni az árát. De valaki nekem jön, úgy fel van pörögve, mint egy duracellnyuszi. Tom az, Alec egyik nem túl közeli haverja, akivel egy éve volt szerencsém közelebbről is megismerkedni, ami azt illeti túl közelről.
-Áhh, Mr. Úriember, rég láttalak,- vigyorgok rá, ahogy kifizeti a kólámat, elveszem a nőtől az ő sajtburgerjét a tálcára pakolom a kóla mellé, majd keresek egy üres asztalt és telepszem az egyik székre.
-És mi újság, Tom? Rég láttalak, - kapom kézbe az üdítőmet, hogy lecsavarjam a tetejét és oltsam végre a szomjamat, majd a zsebemből két jegyet húzok elő és felé tolóm a fehér asztalon. Ma estére szólnak, kedvenc amerikai focicsapatom játszik,- nem rég kaptam úgy volt, hogy Aleccel megyek, de végül nem jött össze.- mondom mosolyogva.

Words: 800 | Tag: Tommy *-* | Notes:remélem megfelelő. :3 <3

A környezetemben nem ismerek olyan lányt, akinek hasonlóan nagy étvágya lenne, mint nekem. Imádom a kaját, főleg, ha valaki jól tudja megcsinálni. Én sajnos nem tartozom azon emberek közé. Sokkal inkább erősítem azoknak a táborát akik bármit képesek oda égetni. És bármi alatt azt értem, hogy még egy zacskós levest is, igen, ahhoz tényleg érteni kell. De ennek ellenére egyszerűen imádom a hasamat. Lehet ez kissé meg is látszik az alakomon, viszont szeretek mozogni, általában, ha van időm akkor minden hajnalban elmegyek futni, vagy focizni a haverokkal. Igen, nem sokan néznék ki belőlem, főleg miután az anyám megpróbálja alá ásni a jó híremet és valami üresfejű, idióta libának akar beállítani. Mert a férfiak félnek az olyan nőktől akiknek vannak önálló gondolataik, akik használni is tudják  a fejüket. És lehet, hogy van valami igazság alapja annak amit mond, és ez nem sűrűn szokott előfordulni, Alec nem ilyen, bár szerintem ő sokkal inkább azért, mert kölyökkorom óta ismer már, hiszen még tizennégy éves koromban jöttünk össze, és azóta is együtt vagyunk. Igazából, amikor gyerekként meséltem neki, hogy egyszer majd orvos szeretnék lenni, ő sem hitt nekem, konkrétan a képembe röhögött, akár csak anyám. Nem hitt bennem, ő sem, de nem foglalkoztam a csalódással amit éreztem, úgy voltam vele, hogy legalább ő értsen meg. Még akkor sem gondolták, hogy komolyan beszélek amikor beiratkoztam az orvosi egyetemre, vagy amikor lediplomáztam. Aztán az egyetemi évek alatt sokat változtam, olyan téren, hogy most már nyíltan szembe merek szállni anyámmal, elmerem mondani amit gondolok, nem úgy mint régebben, akkor hagytam, hogy rongybabaként rángasson. Hogy szépen majd valami olyanná akar változtatni ami nem vagyok, ami nem is akarok lenni, nem is értem hogy élhetnek úgy nők, hogy egy férfi töltse ki az életüket, hogy egy férfire támaszkodjanak. Én nem akarok ilyenné válni, és nem is fogok, ha valaha is megengedem, hogy gyűrűt húzzanak az ujjamra, az csakis azért lesz mert szeretem, nem pedig, hogy anyagi támaszt nyújtson, például.
Mikor azt hittem, hogy egyedül kell elfogyasztanom a kólámat egy magas, ismerős arc furakodik mellém több mindenkit arrébb lökve. Igazából sok mindenkire számítottam, de rá nem, nem is tudom miért, pedig egy kórházban dolgozunk, szóval könnyen megeshet, hogy az ember összefut.
-Hát öhm... nem is tudom,- vigyorgok rá, miközben ő kifizeti a sajtburgerét, meg a kólámat, én addig automatikusan veszem el a pultos lánytól és teszem egy tálcára. Egyszer, annak ellenére, hogy mostanában, pár éve milyen idióta módon viselkedik a pasim, még sem csaltam meg, csak egyszer. De akkor is azért, mert képes volt valami nyomorék találkozóra menni a helyett, hogy velem ünnepelte volna meg a szülinapomat. Én annyira felhúztam magam, hogy a teqilák egymás után csúsztak le  a torkomon, túl gyorsan, mire észbe kaptam volna már, nos már túl közel kerültem a haverjához, és akkor már nem bírtam tiszta fejjel gondolkodni, és igazából elég ködösek az emlékeim azzal az éjszakával kapcsolatban, de erre tisztán emlékszem.
Találok egy üres asztalt és gyorsan le is ülök mielőtt beelőzne minket valaki, ilyenkor, délben általában harcolni kell az üres helyekért, senki sem szeret állva enni, szerintem, én biztosan nem szeretek. Az életem az elmúlt hetekben a feje tetejére állt, ráadásul nem is vagyok önmagam, képtelen vagyok bármire is koncentrálni, és egy kigyúrt, két méter magas, két ajtós, kopasz, agyon tetovált szomszéddal van kiplakátolva  a fejem. Észreveszem,hogy vigyorogva bámul rám.
-Mi az?- kérdezem, amikor feltűnik, majd nagyot kortyolok a hűvös, sötét színű üdítőmből, mielőtt válaszolnék, csupán megvonom a vállaimat,- most nem, egész délelőtt vén lányok után pucoltam, szóval hidd el, ha bármit megennék tuti ki jönne,- mosolyogva figyelem ahogy elkezd enni. Bár csak ne érezném azt a szagot még mindig az orromban, pedig érzem, határozottan érzem. Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok náthás, most élvezném a pillanatot, ha eldugulna az orrom. Aztán elő kapom a jegyeket, amiket az egyik betegtől kaptam, és az asztalon felé csúsztatom.
Egy pillanatra idétlen képet vágok reakcióját látva, majd elkerekednek a szemeim, és kibuggyan belőlem a nevetés, akaratlanul is.
-Öhm, nem tudom minek tűnik, de mivel nem akarom, hogy kárba vesszen, jó helyekre szólnak, ezért gondoltam elvihetnéd a csajodat, vagy az egyik haverodat, mivel mi Aleccel nem tudunk menni.- mondom neki még mindig meglepődve a reakcióján, nem is tudom mire gondolhatott. - De ha nem kell....- vállat vonok és vissza veszem, ha nem kell így járt, tényleg nem volt semmi hátsó szándékom.

Words: 800 | Tag: Tommy *-* | Notes:remélem megfelelő. :3  

Nem biztos, hogy túl jó ötlet haverkodni azzal a sráccal akivel egyszer már megcsaltam a pasimat, és ráadásul haverok is, ha nem is a legjobbak, de akkor is haverok voltak. És igazából az az alkalom is egyedül Alec hibája volt, már akkor is fontosabb volt a sok baromság számára, mint én. Én pedig csupán azért mentem bele, hogy bosszút álljak rajta, na meg a töménytelen mennyiségű teqila is bőven hozzá járult. Habár azóta ez a mi kis titkunk maradt Tommyval, nem is tudom mit szólna hozzá ha a képébe vágnám? Valószínűleg semmit, gondolom.
Az, hogy az ebédnél, ami nálam egy doboz kólát jelent ebben a pillanatban, szóval nem gondoltam volna, hogy társaságom lenne, mert Emma éppen nagyon elfoglalt, én is, csak neki most nincs ideje szünetet tartani, Héjli is el van havazva, így le is korlátozódtak azok a számok, akikkel szívesen töltöm az időmet, Tommy is ezek közé tartozik, azért elég jó haver lett, úgy mond. És neki nyugodtan mesélhetek Alecről, mert tudja mekkora idióta majom is tud lenni. Gondolataim megint kezdenek elkalandozni, ma nem vagyok a topon, sőt igazából hetek óta, mióta haza kellett költöznöm, azóta nem vagyok a topon. Arra nem is gondolok, hogy ez az időpont teljesen megegyezik azzal az időponttal amikor megismertem a szomszédot, erre nem is gondolok, a maradék nyugalmam megőrzésének az érdekében, sőt teljesen kirekesztem a fejemből a képét, mintha nem is létezne.
-Hát nem tudom, te vigyorogsz úgy, mint egy vadalma, mond meg te,- bököm ki vállvonogatva most már én is vigyorogva. Ez ragályos, a hülyeség, Majd elkerekedett szemekkel nézem végig hogyan is kezdi el falni a burgerét, az én gyomrom pedig felfordul, főleg ha eszembe jut az, hogy percekkel ezelőtt mégis mit kellett szegény gyomromnak kiállnia, ha kellene valamit bedobnom a szervezetembe, biztos vagyok benne, hogy hamar ki is ürülne az a bizonyos szervem.
-A bármivvel még egyet is értenék, de a bármilyen helyzetben, ezzel azért vitatkoznék, ha nem bánnod,- kissé megrázom a fejem. Lehet csak én vagyok érzékeny mostanában, de Tommyt irigylem, hogy bármilyen szituációban képes kajálni.
Aztán a srác teljesen lefagy mikor fel akarom ajánlani neki a két focijegyet, amire nekem már a pasim jóvoltából nincs szükségem. Egyáltalán nem értem az okát, vagy, hogy egyáltalán miért reagál így, mert nem hinném, hogy tettem volna bármi rosszat, ő meg úgy csinál, mintha nem is tudom megzsaroltam volna, vagy közöltem volna, hogy most felpattanok az asztalra ás táncolok, a férfiakat nem lehet érteni, és még ránk, nőkre mondják ezt. Cöhh.
-Vagy nem elég neki dögös ahhoz, hogy hozzá akarjon érni, vagy nem eléggé hús-vér.- jegyzem meg keserű mosollyal a szám szélében, - és ja, tisztában vagyok vele, hogy nem vagy az, de itt nem is ez a lényeg. Elviheted az egyik haverodat is, mindegy, nem akarom kidobni, kár lenne érte, vedd elő szülinapi ajándéknak ilyesmi,- vonok vállat mosolyogva, látva reakcióját, a férfiak néha nagyon furák, de mintha ezt már említettem volna egyszer. Vagy kétszer. -Szóval kell vagy nem?- még egyszer nem kérdezem meg hanem már a kukában landol. Aztán újabb fantáziakép jelenik meg lelki szemeim előtt, hogy ki az akivel szívesen elmennék szurkolni erre a meccsre. Nyakigláb magassága van az illetőnek, tar kopasz feje, mogyorószín szemei, és lassan negyven lesz. Újból megrázom a fejem, valami probléma lehet velem, el kell mennem egy orvoshoz.
-figyelj, kell kérdeznem valamit tőled,- jut eszembe hirtelen, valakivel muszáj beszélnem erről, legalább közvetve,- te hogy vagy az idősebb nőkkel? Mármint mi a véleményed róluk?- fúrom pillantásom az övébe.

Words: 800 | Tag: Tommy *-* | Notes:remélem megfelelő. :3