Teljes név: Marlee Charlotte Wallis
Becenév: Marlee, vagy Dr. Wallis
Kor: 36
Születésnap: 1979. szeptember 7.
Szexualitás: szexi, sármos férfiak vonzanak

Foglalkozás: orvos és sürgősségi osztály vezetése
Születési hely: Los Angeles, Kalifornia, USA
Egyedi jegyek: Nem vagyok elit liba, aki millió kiló sminkkel és ékszerrel nyomul, sem tetovált lány, és még csak feltűnési viszketegségem sincs.
Szeretem: Danny // életmentés // fagyi // vörösrózsa // igazság
Utálom: halál // rettegés // tea // narancssárga szín // harag
Play by: KaDee Strickland
Csoport: szakorvosok

''Ez a nagyszerű a sötétben: az vagy, aki mindig is voltál, csak nem lát senki.''

Jeges tekintetemmel olykor gondolat útján is ölni tudnék, pedig nem vagyok közveszélyes. Szigorú vagyok mindenkivel, még magammal is. Ám, de a külsőség csupán megtévesztés, én is tudok érzelmes lenni, de ezt nem hagyhatom eluralkodni, mert abból csak baj történik. Sosem voltam az a fajta nő, akinek fontos a kötődés valaki iránt, aki miatt kicsit megváltozna a véleménye, és sosem tudtam elképzelni azt sem, hogy lehorgonyzom egyáltalán bárki mellett is. Nem voltam ennyire gyenge, érzékeny sosem.

''A "volna" a világ egyik legalattomosabb élősködője, ugye tudod? Kirágja a lelked.''

Jó életem lehetett volna, de mindezt beárnyékolta egy szörnyűség, ami megrendítette a lelkemet, pedig ezt nem volt könnyű elérni. Apám halála után teljesen zárkózott lettem, nem beszéltem ki magamból semmit sem. Tudtam, hogy ez nem jó, de nem érdekelt. A halál lezárt bennem valamit, és a kulcsát nagyon messzire dobta el, viszont én sem kezdtem el keresni, inkább az orvosira koncentráltam, hogy végre legyen értelme az életemnek. Sokat tanultam, nemcsak az orvosin tanultakat szippantottam magamba, hanem magát az életet is.


''Amikor egy ember a lelkedbe hatol, egy kis részed elporlad. Sajnos az, amely a leghűségesebb volt hozzád.''

Titokzatos maradtam, keveseknek adatik meg, hogy belém lássanak, mert nem engedem azt meg senkinek, hogy feltúrják és bonyolítsák az életemet. Nem követem el újra azt a hibát, amit egyszer már igen. Így eleve megtartom a kötelezően betartandó távolságot. Csak nem mindig megy. Van mindig valami, ami miatt nehéz határokat, korlátokat rajzolni, és át nem lépni.

Már épp hazatartottam, amikor meghallottam a szirénát a távolból, és ott álltam a bejárónál. Vártam, hogy ideérjen a mentő, nem volt kedvem hazamenni még. Tudom, pihenni is kellene, de nem tudok. Nem megy. Egyszerűen sokszor aludni se bírok két-három óránál többet.
- Dr. Wallis, nem ment még haza?
- Nem, Katia. Még nem.
Ezután pedig a mentő megállt előttünk, én pedig rögtön odamentem, tudni akartam, mi történt, ki a sérült, és persze, főnökösködni a rezidensek fölött, mert annál jobb nincs. Ridegnek tartanak, én viszont csak oktatni szeretném őket, igaz nem én vagyok és sosem leszek a kedvencük.
- Negyvenöt éves nő, többszörös bordatörés, az arcán égési sérülés, amit sav okozott, illetve a mentőben összeomlott pár perce.
- Hívja a traumát, illetve az arcsérülés miatt pedig a plasztikát is értesítse... Maga pedig, Dr. Austin, vezeti a vizsgálatot, öné a páciens, így hát, kérem, ne szúrja el!
Miután felvitték a műtőbe, így én meg az irodába mentem, hogy lepihenjek, mert semmi erőm nem volt ahhoz, hogy hazavezessek
Az irodám falai között magányos vagyok, csak én vagyok. Nem számít semmi. Vagy ez is csak újabb képkocka, amit megállítottam, és nem léptem tovább. A tragédiák, a családok összeomlása, családtagok kisírt szemei... Csak löknek még egyet rajtam, hogy nem szabad mást tennem, mint kezelnem azt, amit eddig is. Ez az orvosi hivatással jár együtt.
A csendet azzal töröm meg, hogy felállok a kényelmes székből, a táskámat a kezembe veszem, és az ajtóhoz lépek, ahol megtorpanok. Valami alak áll előttem, és ezután csak arra emlékszem, az irodámban lévő kanapén fekszem. Hogy kerültem ide? Mi... mi történt velem? A kezemre nézek, vér csordogál rajta, de ez, ez nem az enyém. Nem érzem, hogy nekem bármi bajom lenne. Ezután próbáltam felülni, és ekkor éreztem fájdalmat. Az egész testemen. A hideg rázott ki, majd visszatért néhány apró pillanatfoszlány. A képkockák. Jobb volt, míg nem jöttek elő. Újra láttam az alakot, akivel szembetalálkoztam. Egy erős ütéssel győzött le. Szenvedni akart látni. És ő győzött.
Soha senkinek nem szabadna engem így látnia. Mégis megtörtént. Ahogy a hideg kezével végigsimított a gerincemen, a sírás és rettegés keverékével küzdöttem meg. Fogalmam sincs, hogy ez mennyire látszik, álcázni igyekszem, hátha erőre kapok, és végül kiszabadítom magam a mocskos karmaiból. Gyűlölet, megaláztatás, szégyen. Ezeket éreztem, miközben az ő keze végigjárta a testem legtöbb pontját.

''A fájdalom hatalmasabb, mint ahogyan azt megpróbáljuk elrejteni. Bezárhatjuk, mégis felbukkan. Terelhetjük a szót, kapaszkodhatunk. Kicsordul lassan az a könnycsepp is, amely minket is bizonytalanná tesz. Elvonulunk. Távol akarunk lenni. A távolság vajon megjavítja ezt? A lélek az élen táncol, mi pedig követjük őt...''

***

Cipő koppanást hallottam, és beszédet kintről. Az ajtón túlról. Egy csapásra megragadott az érzés, hogy most kell valamit tennem. Nem maradhatok itt. Nem lehetek itt. Nekem innen szabadulnom kell. Különben bent ragadok a pokol medrében, ami őrületes mód csökkenti az erősségegemet, a kitartásomat.
- Engedj el! Engedj el...
Sikítva mondtam ki ezt, hátha valaki meghallja, és nem leszek egyedül ebben a harcban. Ezután valaki berontott az irodába, közeledett hozzánk.
- Marlee, Marlee!
Kinyitottam a szemeimet, és aztán megakartam ütni Danny-t, pedig ő csak megérintett engem, és nyugtatni próbált. Magához ölelt szorosan.
- Itt vagyok, itt vagyok...
Ennyit mondott, és ahogyan hozzábújtam, a könnyeim potyogtak. El kell rejtenem ezt, még ő sem láthat így. Megtöröltem a kezemmel a szemeimet, nagyot nyeltem, és lassan hátradőltem.


''A félelemnek valóban elképesztő az ereje. Nélküle túlságosan nyugalmas, néha unalmas az élet, vele pedig gyakran elviselhetetlen. (...) De van egy mindenkire egyformán érvényes szabály: a félelem nem lehet gyakori vendég. Jobb nem magunkhoz édesgetni, nem hagyni, hogy lelkünkbe hatoljon. Mert veszélyes a félelemmel játszani. Néha mérhetetlenül nagy a tét az ilyen játékban.''

Név: USER NEVE IDE JÖN
Kor: USER KORA IDE JÖN
Multik: IDE JÖNNEK A MULTIK, HA MEGSZERETNÉD OSZTANI