Arcon csapott a tudat, hogy Dr. Norton elhagyta a kórházat. Kedveltem őt, még ha ezt nem is úgy mutattam ki, ahogy kellet volna. Mert attól még tudatában voltam azzal, hogy ő a feletessem. Most azonban arra kell, törekedjek, hogy amit eddig tanított magamba véssem. Még, ha az nem is megy olyan könnyen és gyorsan, mint szeretném. Pár gyakornok elsétált mellettem én pedig mindenkinek visszaköszöntem, hogy lássák, ma jó napom van, még ha amúgy nem is. Ma nem voltak brutáliseseteink, de örömmel tölt el a tudat, hogy mindenki jól van. Még ha én nem is. Mert úgy érzem, szétesem. Telnek a napok, de én még mindig arra gondolok, hogy meghalt. A rémálmok nem múlnak, Bradley úgy viselkedik velem, mintha csak egy kolonc lennék a nyakán, akit néha meg kell dugni. De ilyenkor úgy hozzá vágnám, hogy amúgy nyolc éve viselem el őt. De persze nem teszem, mert szeretem. Az istenit ő a pasim és még ennyi idő után is olyan szerelmes vagyok belém, mint egy tinilány. Egy kihűlt kávéval indulok meg a pihenő felé, hogy ha nem is őrült mennyiségben, de álomra hajtsam a fejem. Lemon ismét alakított,a gyakornokom eléggé kiakadt,mikor közölte, hogy amúgy mi jogon adtam át neki, hogy ő már nem az egyetemen van, hogy boncolgasson. Hát akkor legyen az osztályon, de meg mondtam neki, ha bármi olyan történik, akkor kereshet új rezidenst magának. Nem szeretem, mikor fölényesen megnyilvánulnak, főleg, hogy ő még csak gyakornok! Pár szakorvos is elhalad mellettem, amikkel annyira sem foglalkozom, mint ők velem. A múltkor összekaptam Lemonnal, szóval most úgy vagyok, hogy senki és semmi nem érdekel. Amikor végre rámarkolhatok a pihenő ajtajának hűvös kilincsére, megkönnyebbülés fog el, mert már csak egy lépés, és egy igen csak kényelmetlenágyban, de alhatok. Vagy pihenhetek. Amikor bemegyek, ketten szétrebbennek, és ki is szaladnak az ajtón, hát ennyit erről. Az alagsorban szoktak gyakornokok egymásnak esni, hogy levezessék a stresszt, de ezek lehet, még nem hallottak róla. Ahogy elindultam, hogy ledobjam magam az egyik ágyra, és elkezdtem levenni a köpenyemet, furcsa mocorgásra figyeltem fel. A másik ágyon Josh volt. Meglepetten léptem felé egyet. Aludt, nem volt ébren. Volt valami furcsa benne, a homloka verejtékes volt. Leguggoltam az ágy mellé és a kezemet a vállára téve lassan megráztam. -Josh, ébredj! – ébresztgettem lassan, nem akartam a frászt hozni rá, de nem tetszett nekem, a hogy itt fekszik. Ismerem már olyan régóta, hogy tudjam nem fog kiakadni, hogy felébresztette. Vagyis, rám nem fog kiakadni. Próbálná meg az egyik gyakornoka.. - Josh, én vagyok, Philippa. – próbálkoztam újra, hogy elérjem, hogy felébredjen fölé hajoltam, hogy mindkét vállát meg tudjam rázni. Mert úgy tűnik nehezen akar felébredni.
|words: lesz jobb is, ígérem! | szavak száma; 430 ?
Kezdőlap 
