A Harvardon végeztél, mint én. A New Yorki Presbiteránus Kórházba kerültél a gyakornok és rezidens éveidre, mint én. Ha hajlandó lennék ilyesmit bevallani, akkor azt mondanám, hogy ugyanolyan majdnem olyan okos vagy, mint én…
Az egyetemet végig brillíroztad és utána a kórházi gyakorlat alatt is nagyon jó teljesítményt nyújtottál, lássuk be, egymás kiváló vetélytársai voltunk és gyakran igyekeztünk elhappolni a másik orra elől egy-egy műtétet. Jó vagy a szakmádban, a gyógyításban, nagyon is tehetséges sebész vagy. Pontosabban voltál. Nagyjából két éve – amikor a feleségemet lelőtték és onnantól kezdve nem nagyon érdekelt senki és semmi, ott is hagytam az USÁt – kiderült, hogy egy veled született rendellenesség miatt a tüdőd szépen lassan feladja a szolgálatot. Felkerültél a transzplant listára és találtak is neked új szervet, átestél a tüdőátültetésen, de úgy tűnik, hogy minden próbálkozás és a gyógyszerek ellenére a szerv ki fog lökődni.
Sydneybe érkezel (rád bízom miért) és ezzel egyidejűleg az én kezem alá, a sebészed leszek.
Ismerjük egymást, kedveljük és tiszteljük, csakhogy az orvosi és New York óta sok minden megváltozott. A te életed már nem a műtétekről szól, hanem az életben maradásról, az enyém pedig a nejem halála óta csak a munkából áll. Hogy miként is kezeljük a viszontlátást és egymást? Ez még a jövő zenéje…
//a pb cserélhető, de egyeztessünk róla előre és mivel nem adtam meg nevet, ha megérkezel, mindenképpen keress fel egy pmben ^^//
Kezdőlap 