Nem különösebben szeretem ezeket a teadélutánokat. Egyrészt a gyerekeknek kellene az iskolába járni és nem a szülőknek, másrészt pedig mindig olyan alkalmatlan időpontokra tudják tenni, amikor egyébként ügyeletes lennék. Bár tény, én mikor nem vagyok az? Nyilván van olyan, de kicsit szélmalomharc ilyen szempontból az orvosok élete, még a leendőké is. - Hát hogyne, Mary, máris viszem. - mosolygok oda az egyik "évfolyamtárs-anyukának", s felkapom a tőlem nem messze leledző kancsót, mely már egy ideje kiürült, de melynek feltöltését én balga elmulasztottam. - Nem tudod, hogy most épp mit néznek? - kérdezek rá arra, hogy a gyerekeket mivel is sikerült lefoglalni a moziteremnek kikiáltott, besötétített osztályban. Tudom én, hogy nem kéne paranoiásnak lennem, de a legutóbbi Jameses horrorlesés óta sokkal jobban odafigyelek arra - vagy legalábbis igyekszem nagyon - hogy Lily elé milyen filmművészeti alkotások kerülnek. - Fogalmam sincs, hagytuk őket választani. Elvégre ez azért van megszervezve, hogy buli legyen mindenkinek, nem igaz? Ettől a választól a hajam égnek áll, de nem mondok inkább semmit. Sose kedveltem különösebben ezt a Maryt, de a következő eszmefuttatásával sem lopja magát a szívembe. Rászorulnak ujjaim a teás kancsó fülére a trilláit hallgatván. - A férjed ma sem tud eljönni? Tudja nagyon jól, hogy nem vagyok férjnél, ezek előtt nincs titok, így tisztában vagyok azzal, hogy provokál. Most is csak egy könnyed mosolyt kap viszonzásul. - Ha el tud szabadulni a munkából, akkor benéz. Sajnos nem mindenki olyan szerencsés, mint ti, hogy ennyi szabadon eltölthető idővel rendelkezzen. - célzok kissé szúrósan arra, hogy a férje családjának pénzéből élnek, s úgy azért elég könnyű nyálat verni. Újratöltöm forró vízzel a kancsót, s hagyom Maryt a csudába, inkább elnézek teafű iránt, amivel újratölthetem a teatojást. Csak azért se küldök Archiera smst. Egyrészt szóltam neki, hogy mikor lesz ez a kelletlen banzáj és feltételezem, hogy nem feledte el, másrészt meg nem gondolnám, hogy hiányolná az unatkozó nőszemélyek és kelletlen férjeik társaságát egy ilyen nevetséges iskolai rendezvény kapcsán. Ha nem jön, akkor sem fogok megorrolni rá.
Még kerek öt perc van hátra a munkaidőmből, így ha minden jól megy, akkor bőven oda fogok érni az iskolába arra a rendezvényre, amiről nem csak a lányom, hanem az anyja is beszámolt, jelezve, hogy esetleg én is felbukkanhatnék. Na már most, a szándék bennem van – tényleg ott akarok lenni –, de mikor máskor szólna közbe Murphy a maga hülye törvényeivel, ha épp nem most?! A váltásnak már itt kéne lennie, Sue és George be is futottak – egyikük tanuló, a másikuk már egy éve mentőzik, de ilyenkor kell melléjük egy „rangidős” is, aki mögött elég év és tapasztalan van, és a probléma itt kezdődik, mert, - Adam azonban úgy tűnik, hogy nem igazán ismeri az órát. Hármójuk közül épp az nem ér be, aki az én váltásom lenne. És ennek tetejében megszólal a riasztás, nincs mese, menni kell. Egy kereszteződésben egymásba szalad két autó, az egyik ráadásul fejre is állt, nehogy véletlenül is egyszerű legyen a nap befejezése. Johnt és Patricket elengedtem – ma velük dolgoztam együtt – és a váltás csapattal kénytelen vagyok én kimenni, mert ők ketten magukban nem tehetik meg és hát… amikor életek függnek tőlem, nyilván nem fogom benyögni, hogy bocs, de nem várhat a dolog?! - Archie, Adam még mindig sehol, most akkor…? – pillog rám Sue, én meg bevágom a kocsi hátsó ajtaját. - George vezet, én megyek veletek. – Sue bólint és előre szalad, én meg amint bezártam a hátsó ajtót, megyek előre és beülök. A munkaidőm éppen ebben a pillanatban jár le, a sziréna pedig megszólal és elhagyjuk a mentőállomást… Nagyjából negyven perc múlva már visszaérve, a sérülteket a kórházban a sebészeknek átadva, írom a jelentést, mikor Adam is végre befut. - Vegyek egy órát neked? – morgok miközben még aláírom a papírokat a mentőautó hátuljában ülve. - Bocs, tudom, hogy elkéstem, elaludtam. Tudod tegnap este volt az a buli és... - Figyelj, nem érdekel milyen buli volt. Elkéstél. Ezt meg add le, én leléptem. – nyomom a kezébe a jelentést és leugrom a kocsiról. Pipa vagyok, mert arra nem volt képes, hogy betelefonáljon, késni fog. Vagy valami. Nem, teljesen természetes neki, hogy az előző ügyelet, majd ráhúz még egy kicsit, amíg ő szépre alussza magát… Bevágódom a saját kocsimba és előveszem a telefonomat. A sulis rendezvényről már jó húsz perce késik én is. Remek. Írok gyorsan Angienek, hogy már úton vagyok, aztán leteszem a készüléket és elindítom a kocsit. Szerencsére a suli nincs nagyon messze, tizenöt perc alatt oda is érek, de összeadva az egyébkénti késéssel is, már jó félóra is eltelt. Az iskolaportás útbaigazít, hogy hol vannak a gyerekek és a szülők, szóval némi lépcsőzés és pár folyosó letudása után már nagyjából ott vagyok, ahol lennem kellene, de Angiet sehol nem látom. - Helló! Mary ugye? Nem láttad véletlen Ang...Eudorát? – nem hiszem, hogy nagyon értené ki is azaz Angie – mert csak én hívom így a lányom anyját – így módosítok a nyelvbotlásomon, miközben az egyik anyukát faggatom. Azt hiszem Mary a neve. Mintha… remélem...
Vendég
Vendég
»Szer. Jan. 27, 2016 6:40 pm Keletkezett az írás
Archie °° Angie
“Masks… you can find them in any home…”
Megrezzen a zsebemben a telefon. Leteszem a kancsót az egyik asztalra, majd belenyúlok a farmer zsebébe, hogy elővegyem a készüléket. Az időt nem kell meglessem rajta, minden perc csigalassúsággal vánszorog ezeken a förtelmes "bálokon" - amik még teadélutánnak csúfolva is elég nevetségesek - szóval elég gyakran nézegettem az órámat. Rányitok az smsre, realizálom, majd visszateszem a zsebembe a telefonomat. Hál'istennek, hogy jön. Amilyen remek hangulatban vagyok ma, úgy érzem, hogy az öreg isten se ment meg attól, hogy undoromban felkössem magamat. Éppen elindulok vissza szenvedéseim színhelyére a tornaterembe, amikor megállítanak a folyosón. Nem emlékszem, hogy valakinek éppen egyenruhás lenne a párja, de ez nem jelent semmit. Nem tartom számon a született feleségek afférjait. - Megmondaná, hölgyem, hogy hol találjuk Eudora Angelopoulout? - Jó helyen keresik, én vagyok. - válaszolok a kérdésre. Semmi rossz érzés nincsen bennem, csak olyas valaki tart a rendőröktől, akinek vaj van a füle mögött. Csuklóból vallok színt nekik. A kérdésükkel viszont fent tudják akasztani szemöldökömet. - Megtenné, hogy velünk fárad a kapitányságra? - Mégis miért tenném? - kérdezek vissza, naivan remélve, hogy választ is kapok. - Hölgyem, itt én vagyok az, aki kérdez. Megtagadja az együttműködést? Értetlenül pislogok rájuk és épp felelnék, amikor Mary útbaigazítja Archiet, s a szemem sarkából kiszúrom őt. Továbbra sem akaródzik sehová sem menni velük, de tekintve, hogy akármi lesz, Lily nem marad családi felügyelet nélkül, egy fokkal nyugodtabban és kevésbé elutasítón bólintok. - A lövöldözésről volna szó? Az eset után mindent elmondtam az eljáró rendőröknek. - folytatom. Nem soká tudok belemerülni, mert egy hisztérikus női hang megakaszt. A bejárat felől érkezik a hang. - Ketten! Ők ketten ölték meg a nővéremet.. Meg mernék esküdni, hogy rám mutogat az általam még soha nem látott nő. És ami még ennél is furcsább, hogy remegő ujja Archie felé is elvándorol. Az üvöltésére pedig természetesen elősereglenek a "hiénák" is a tornateremből. Maryvel az élen. Mert nekik mindent tudniuk kell, természetesen.
Kezdőlap 
