Nem tudom, miért bosszant ennyire ez a nő, de már a jelenléte olykor fel tud idegesíteni. Ezért is igyekszem kerülni őt. Tudom, szemétség így indítani, de már az első találkozásnál bemutatkozott, és nem a jó értelemben véve. Reméltem, tényleg reméltem, hogy valaki olyan látogat meg, aki ismer, és aki nem rohan le egy ilyen flegma, nemtörődöm viselkedéssel. De tévedtem, ahogy minden egyes nap tévedek vele kapcsolatban. Megtűröm, elviselem magam mellett, mert kerülöm őt. Mondjuk mindenki mást is. Darren jön utánam folyton, és próbál szóra bírni, azt hiszem, talán tényleg kezdek befordulni. Rossz kedvem van. Napok óta, és elhatalmasodik rajtam olykor, magával ragad. Elnyel a sötét. Tudatlan vagyok, nem ismerem fel a tükörképem, habár kezdem megszokni az arcot, ami visszanéz rám. Amelyen már nincsenek foltok, csak borosta, csak fáradtság. Olykor hiányzik belőle az élet, vagy valami, ami célt takar. Nem tudom, hogy ki voltam. Talán soha nem tudom meg már.
Lassan egy hónapja történt a baleset, sőt, talán már több is. Senkim nincs. Se családom, se rokonaim. Sem egy nő, vagy gyerekek. Nem tudom, hogy akartam egyáltalán? Fogalmam sincs, mik voltak a tervesem közeledve a negyvenhez. Nem tudom, milyen indíttatásból nyitottam meg a termet, és azt sem, hogy mit csináltam, ameddig nem voltam itt. Darren szerint többször beszéltünk telefonon Olykor találkoztunk is. Azt mondja rendes embernek látott. Azt mondta, edzeni tanított. Hiszen fogalmam sincs, mit taníthatott, de sánta vagyok. Nem hiszem, hogy tanácsos lenne még belevágnom az ilyenekbe. Vagy csupán csak kifogást keresek. Szerinte. Nem tudom miért, de valahogy nem érzem jól magam a bőrömben. Kényelmetlenek a ruháim, kényelmetlen minden, és nem azért, mert nem tetszene, sőt... Csak új. Nem ismert érzés. Nem tudom, miért pont velem történt ez, de talán jobb is. Talán így volt elrendelve. Túl sok a talán, és a sok közül csak egyet tudok, hogy Zoe egyre jobban és jobban felbosszant, mintha ez lenne az életcélja. Nem tudom, mit akar ezzel elérni, vagy az előbbi jelenetben miért is leli örömét.
- HA hamar kiakasztanak a vendégek, akkor miért ide jöttél dolgozni? - sóhajtok fel a szememet forgatva, miközben elengedem első megjegyzését a fülem mellett. Csak figyelem, és nem akarok megértőbb lenni. Tudom, az első benyomás nem mindig a valós, de ez a lány nem hinném, hogy rájátszana. Csak szimplán ilyen. De akkor semmi keresnivalója olyan helyen, ahol emberekkel kell dolgozni. Akkor talán el kellene vonulnia egy kis lyukba. Nem tudom, de nem hiszem, hogy sokáig tudnám tolerálni ezt.
- Rosszul indítottunk? Te indítottál rosszul - hangom elhalkul. Figyelem őt, ahogy feláll, és a nyalóka a kukába repül. Hó pont, úgy is gyerekesnek tartom, ha egy felnőtt nő ilyen szarokkal a szájában lófrál. Nem tudom, mire készül, de a megváltozott hanglejtése azt jelzi, hogy valamire biztos. Tudom, hogy nem változik meg senki ilyen hirtelen. Ebben biztos vagyok. Mégis kíváncsian várom a műsorát. Természetesen szép nő, sőt, igazából gyönyörű, de az egész viselkedése illúzióromboló. Nem is próbáltam meg reagálni a csábítási kísérleteire, vagy arra, mikor nem egyszer miniszoknyában hajolt le előttem, vagy dőlt rá a pultra. Valahogy nem kenyerem. Nem szeretnék kikezdeni az alkalmazottammal. Vannak más nők is. Habár nem tudom, mikor lesz alkalmam kimozdulni, de mindenképpen rám fér. Sok ez így nekem, hogy leterhelem az agyam. Léptein pihentetem a szemem, oldalra fordítom a fejem. Ő megérint, én pedig számíthattam volna erre. Tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat is.
- Tudod, kikezdeni az amnéziás főnököddel nem a legjobb taktika - elhúzódom, felállok, és most én indulok el felé. - Főleg úgy, hogy eleve rosszul indítottál neki az egésznek. Nem egy elveszett hülyegyerek vagyok, Zoe. Nem érdekelnek a taktikáid - sétálok felé a széket és az asztalt megkerülve, egész közel hozzá. Nem akarom, hogy azt gondolja, majd ő irányít.
- Mit szólnál, ha a megszokott főnök-alkalmazott viszonyhoz alkalmazkodva te rendes lennél, és esetleg akkor nem küldelek, maximum egy tréningre, ahol megtanulsz viselkedni - halkan beszélek hozzá, alig hallhatón, de komolyan. Alig öt centire álltam meg előtte, hogy érezze a közelségem. Nem, nem kezdek ki vele. Ha ezt tenném, akkor tudná, az látszana rajtam.

A balesetem után napokig nem voltam magamnál. Aztán észhez tértem, és semmire sem emlékeztem. Az orvos persze nyugtatott, hogy nem is tudom hány százalék esélyem van, de az olyan kevés, arra nem adunk. Láttam rajta, hogy csak reményt akar adni. Én pedig nem reménykedtem. Valahogy nem éreztem magaménak ezt az érzést. Nem hittem abban, hogy valaha emlékezhetek, és ezzel egy időben, ahogy felébredtem, és teltek a napok, úgy váltam bizonytalanabbá. A bizonytalanságom pedig felélesztett bennem egyfajta bizalmatlanságot az emberek felé. A külvilág felé, és én úgy éreztem, hogy többé már nem bízhatok senkiben, csak magamban. Ezt Zoe első látogatása erősítette meg bennem. Ahogy hozzám viszonyult, rájöttem, hogy igazam van. Nem hihetek abban, csak amit látok, és tudok. Az első pillanattól bizalmatlan voltam vele szemben, és igazam lett. Így bármit is tesz, vagy mond, nem tudok benne bízni. Nem tudom, hogy valaha is sikerülhet, csak azt tudom, hogy jelen helyzetben még a gondolatától is kiver a víz, hogy vele kell dolgoznom. Talán megváltozhat. Darren azt mondja, nagy ügyet csinálok a dologból, vagy csak nem érdekli? Azt mondja, makacs vagyok, amikor először találkoztunk, akkor is az voltam. Ráadásul újabban idegbetegnek hív, és feszültnek. Nem tagadom. Az vagyok. Zavar, hogy sántítok, zavar, hogy nem emlékszem az életemre, zavar Zoe, vagy az emberek sokasága. Önmagamon sem tudok kiigazodni, magamban sem bízom, hogy tehetném másokban? Az a szerencse, hogy elég könnyedén kiigazodom az engem körülvevő embereken.
Nagyot sóhajtok, miközben Zoe hirtelen változását figyelem, magamban mosolygok, de még nem ült ki arcomra. Tudni akarom, mit tervez, miféle módon próbál engem is behálózni, ahogy Darrennel is tette. Nem akarom, hogy engem is madárnak nézzen. Ott fogja bebukni, hogy nem bízom senkiben sem.
- Zoe, még mindig amnéziás vagyok, nem hülye. Férfi vagyok, tudom, hogy milyen, mikor valaki el akar csábítani az alantas céljai miatt - arcomon lekezelés jelei fedezhetők fel, nem hiszek ebben a hirtelen váltásban. Hiszen egész héten ezt csinálta. Előttem hajolgatott, mintha elfelejtené a miniszoknyáját. Férfi vagyok, megnézem, ami szép, de nem hiszem, hogy nekem ki kellene kezdenem ezzel a nővel. Rossz megérzésem van ezzel kapcsolatban, és nem szabad. Ő az alkalmazottam, már csak ezért sem, és nem szeretném, ha ellenem fordítaná, ha történne valami. Így maradok a bizalmatlanságom mögé bújva, mert oda akkor nem tud beférkőzni.
- Ahha, persze, hirtelen megtértél, és szimpatizálsz velem. Ugyan már Zoe. Ne tagadd, ki nem állhatsz - sétálok egész közel, és pár pillanatig nem engedek a távolságból. Tudom, hogy jól nézek ki, és ez sok nőnek tetszik, minden bizonnyal Zoe is rajtam felejtette néhányszor a tekintetét tudom, mert érzékeltem. Furcsa. Bár nem engedem tovább. Nem lehet. És nem akarom, hogy ebből bajom legyen, így hátrébb lépek, és az ablakhoz sétálok. Felsóhajtok, ahogy megint meghallom a hangját, majd megcsóválom a fejem. Egyszer ki fog készíteni, és akkor hirtelen felindulásból el fogom küldeni, mert képes nagyon is kihozni a sodromból, és ez az újfajta kedvesség nagyon nem tetszik. Túl hirtelen történt.
- Én pedig szeretném, ha elmennél, mert egyszer te fogod csődbe vinni ezt a helyet. Nem értem, miért kell így állnod a világhoz? Mit ártottak neked az emberek? Vagy az a pláza lady az előbb. Komolyan felbosszantasz, hogy azt látom, egy cseppnyi illem nem szorult beléd, és azt gondolod, hogy a világ körülötted forog, és majd bedőlök ennek a hirtelen jött kedvességednek... - behergeltem magam újfent. Valahogy nem tudok hinni benne. Ebben az egész helyzetben úgy érzem, ha tovább feszíti a húrt, elküldöm a fenébe, és nem akarom megint látni. A tréning szerintem jó ötlet, talán tanul egy kis jó modort. - Szóval kérlek, erőltesd meg magad... - sóhajtok lenyugodva, és most őszintén, komolyan gondolom a kérést. Az asztalomhoz lépek, majd kiveszek egy cigit. Nem kínálom meg, mert most nem érzem az idejét, ráadásul jelen helyzetben főnök-beosztott beszélgetés van közöttünk, nem két ismerős. Ami nem is lehetne, hiszen nem ismerem. Ő sem engem. Én sem magamat.
- Mélyebben? Zoe... Ha véletlen, akár egyszer is megfordult a fejedben, hogy kikezdenék veled, vagy hagynám, hogy elcsavart a fejem, nyomatékosan megkérlek, hogy sürgősen verd ki a fejedből. Soha, semmilyen körülmények között sem fogok sem veled, sem Lizával kikezdeni, de ha Darren is ott lesz, akkor esetleg elmegyek... Habár kétlem, hogy sokáig élvezhetnénk egymás társaságát - beszélek. Tisztázni akarom a feltételeket. Liza nem is az esetem a szőke göndör fürtjeivel, aki szintén edzéseket tart. Zoe pedig, nos, az a baj, bármit kinézek belőle. Utolsó szavaimat pedig úgy érti, ahogy akarja. Rá bízom. Talán mert kinézem belőle, hogy az első, bármire kapható fickóval lelép. Habár nem tudom, Darren mennyire bulis még, ámbár mesélt érdekességeket. A lényeg, hogy nem egyeztem bele, hogy velük megyek, mert kerülni szeretném őt. Legalábbis amikor csak lehet, mert nem bízom benne. Persze ez változhat. Talán... Az még a jövő zenéje...