Jobb pillanataimban meg mernék esküdni arra, hogy a semmiről is tudnék oldalakat írni, vagy órákig beszélni, de aztán itt vagy te... Igazából azt se tudom, hogy ki vagy, csak a vezetéknevedet kaptam el egyszer a kórházban. Annyira magamtól is rájöttem, hogy nem vagy még orvos, csak rezidens, de ennyi amit tudok rólad. Ez ráadásul nagyon is idegesít. Fogalmam sincs, hogy ki is vagy, mit csinálsz igazából, mégsem tudlak kiverni a fejemből. Néha arra felé megyek el direkt, ahol egyszer láttalak. Nem akarom ezt csinálni, hiszen tudom, hogy úgysincs esélyem. Hiszen ki is akarna engem? Egy önbizalom hiányos, depressziós lányt egyik fiú se szeretne. Nem hinném, hogy te is felfigyeltél rám, de ez nem is lényeges. Addig jó, amíg te nem tudsz rólam. Csak nehezítené a helyzetem.

Igazából ez csak az alap lenne, nagyon nem kötnék meg semmit. Azt se, hogy milyen jellemileg, azt se, hogy ő már észrevette e Wendy-t, vagy sem. Még az se fix, hogy összejönnének egy idő után, ez csak így megfordult a fejemben, de ez a megalkotótól is függ, nem muszáj ehhez ragaszkodni. De azt legalább szeretném, hogy a támpontja lehessen Wendy-nek, egy barát, akire számíthat, aki ha nem is megérti teljesen, de próbálja megérteni, és támogatja. Aztán, hogy ebből később mi is lesz, csak kettőnkön múlik.
Nagyon várom *-*