Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Trissa & Dorien II.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Vas. Szept. 13, 2015 1:43 pm Keletkezett az írás



Triss & Dorien
tag: Vous les femmes notes: :élf:
Ha ilyesfajta élvezetekről volt szó, akkor tobzódtam benne, imádtam a Mamám sütijeit, már épp az ujjaimat nyalogattam le, amikor nyúltam a második szeletért.
Finom volt, s mosolyogva pillantottam Trissre. Feltűnt, hogy áttúrja a süteményt, így kíváncsian pillantottam rá, és hallottam az aggodalmas hangját is. Mi történt? Valami baj van, egészen biztos, hogy baj van.
- Igen kedvesem, baj? - hallatszott a Mamám nyugodt, de aggodalmas hangja. Ő is érezte a Triss hangjából áradó feszültséget. Én meg láttam, hogy feszült, ó istenkém, nagyon nem állt jól neki, mi a baj?
- Allergiás vagy? - remegett meg a hangom, és félretettem a tányéromat, előrébb ültem a kanapéágyon és megköszörültem a torkomat, elvettem Trisstől a tányérját és megérintettem a kezét.
- Mama, mi megyünk orvoshoz… a… betegeinket… lemondanád? A portán van pótkulcs, Triss asztalán vannak a naptárbejegyzések. - nem képzelheti senki, hogy majd mentőt hívok, ami kitudja mikor ér ide, ha én hamarabb oda tudom vinni, és tudtam, hogy a nagyim is szörnyű bűntudatot fog érezni, azért amiért akaratlanul megmérgezte…vagy mit csinált Trissával, holott nem direkt tette.
- Tudsz járni? - a telefonomért nyúltam, köszönés nélkül kinyomtam a szerkezetet. Nem törődtem azzal sem, hogy kaptam-e választ vagy sem, fájt a lába is, nem vártam el tőle, hogy végig rohanjunk az autómig, majd viszem. Nem festett valami jól Trissa. Így ismét felkaptam a karjaimba, még ha ellenkezett is, csúnya egy allergiás sokk, főleg ha nagyon-nagyon-nagyon allergiás az illető.
Igaz, hogy rendelő vagyok, be vagyok jegyezve a kamarához, és hamarabb jönne a mentő, kivált, hogy szülészettel, vagyis nőgyógyászattal foglalkozom, de magam akartam biztosra menni, hogy minden rendben lesz Trissával, másrészt felelősnek éreztem magam azért, mert nem tudtam arról, hogy étel allergiája van, bezzeg ő tudott arról, hogy nem eszem cukros ételt, és? Nekem is legalább informálódnom kellett volna az ilyen dolgairól! Félév! Félév, és alig tudok róla valamit, talán… nem olyan jó, hogy igyekszem magamat távol tartani tőle, mert egy csomó lényeges információ elkerülheti a figyelmemet a munkáltatójaként.
Letettem a liftben, hogy megnyomhassam a parkoló szint gombját, de nem engedtem el, fogtam a derekát, és figyeltem.
- Csípj meg, ha szeretnél valamit, vagy ha tudsz beszélni szólalj meg, mondj bármit… de ne pánikolj, azt hiszem az ilyenkor rossz… - morfondíroztam. Ha nem ő, én biztos be fogok pánikozni, ha beértünk a kórházba, de csak akkor, addig nyugodtan vezettem a kórházba, párszor átléptem a sebességkorlátozást, de a cél szentesíti az eszközt.
- Többet kellett volna beszélgetnünk, egészen biztos, hogy ha tudjuk, akkor a Mama úgy csinálja a sütit, hogy neked is jó legyen. - motyogtam oldalra pillantva, majd vissza az útra. Amikor elértük a St. Clairt, feltűnt pár ismerős arc, a sürgősségire mentem a karjaimban Trissel, persze beletehettem volna egy frankó tolószékbe, de érdekelt is az? Azzal csak az értékes időnket vesztegettem volna. Nem a mentő bejáróhoz parkoltam, ennyi eszem még volt, a számomra fenntartott helyre álltam be, és megkerültem a kocsit, hogy az ajtót kinyitva, a karjaimba vegyem fel ismét Trisst. Nagyon reméltem, hogy nem rosszabbodott az állapota, kikapcsoltam a biztonsági övét, és felnyaláboltam.
Lezártam a kocsimat, és besiettem, tényleg nem ettem be egyetlen kerekesszékbe, az egyik üres vizsgálóba siettem.
- Mogyoró allergiájva van! Nővér! Kerítsen valakit, aki tudja mit kell beadni neki! Dr. Steelman vagyok, a másodikról… - igen… jobb ha tudja, meg azt is, ha a nőgyógyászatról vagyok, és semmit nem konyítok az ilyen dolgok kezeléséhez.
- Menjen ki addig.
- Nem, és ha megfullad, mert nincs vele senki? Nála jobb asszisztenst nem találnék! Szóval maradok. - mordultam a nővérkére, majd én itt maradok Trissel, nem szóltam egy szót sem, csak bocsánatkérőn pillantottam rá, sajnáltam, hogy ilyen helyzetbe került, kerültünk.
- Van más is amivel így járnánk? - nem reménykedtem, hogy válaszolni fog, különösen ha fel van dagadva a torka, megérintettem a kis kezét, és a tenyerembe fogtam, megsimogattam a kézfejét, és felszusszantottam.
- Sajnálom, a Mama biztos magánkívül van, és… kidobjuk a sütit, rendben? Vagy veszek egy másikat, csak neked. De, meg kell mondanod, hogy van-e a mogyorón kívül bármi ilyen étel ami még ilyet okozhat nálad…
Homlokráncolva pillantottam fel Trissre, aggódtam érte, a legjobban az bosszantott, hogy ilyesmi ellen nem kaptam se kiképzést, se nem néztem utána, hogy néztem volna utána? Ritka az ilyen randi is, vagy… bármi. De majd most… átnyálazom a szakirodalmat, beszélek pár allergológussal,  hátha nem kell azonnal rohangálni orvoshoz, hanem van valami gyógyszer is, de ha bedagad a torka? Akkor leshetem,  hogy hogyan adom oda neki nem? Lenyelni sem tudja. Másrészt, majd ha jönnek a gyorshajtási papírok, örömmel fizetek inkább, minthogy gond legyen, hogy nagyjából tíz perc alatt tettük meg a kórházba vezető utat.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Szept. 13, 2015 7:44 pm Keletkezett az írás




 

 
Dorien and Trissa




Nem akar megbántani senkit, se a nagymamát se pedig Dorient azzal, hogy nem eszi meg a süteményt mely eltekintve attól, hogy számára veszélyes, kifejezetten finom. Nem szereti a mogyoró ízét mert tudja, hogy rossz emlékek kötik hozzá, hogy rosszat eredményez. Most viszont még ezek ellenére is finomnak érzi nem véletlen, hogy először észre se veszi csak néhány falat után ami már nagy valószínűséggel meg fog ártani neki. Mielőtt még gyanúsítgatna vagy rögtön kiborulna, áttúrja nem csak a piskótát de a krémek mindegyikét, hogy biztos legyen abban amit csinál és érez.
Mikor utoljára mogyoró került az ételébe, majdnem otthagyta a fogát, mert későn kezdtek el jelentkezni az allergiás tünetek, de a szervezete már felfogta és megpróbált ellene tenni valamit, de nem járt sikerrel. Most nem szeretne újabb ilyen hibába esni, így rögtön a férfinek szegezi a kérdést, amire először a mamája válaszol.
- Öhm... - szemei elkerekednek, az eddigi reménykedő mosoly eltűnik a szája szegletéből miközben keze vad remegésbe kezd amiről először nem is tudja, hogy a tudata csinálja ezt, vagy már az allergia. Fél, mert miért ne félne? Fél attól, hogy megint komoly gondok fogják felütni a fejüket, attól, hogy később megint túl kell esnie az injekciókon amitől eleve retteg. Gyógyszereket erőszakolnak belé ami a bedagadt torkán amúgy nem menne le.
- Igen - nyögi ki végül elfúló hangon, azt pedig szinte észre se veszi, hogy Dorien kiveszi a tányért a kezéből. Olyanná válik két pillanat alatt, mint egy magatehetetlen játékbaba akit irányítani és rakosgatni kell A-ból B-be ahhoz, hogy helyváltoztatásra képes legyen.
- Dorien... - nyögi elfúlóan. Mindig vidáman csilingelő, kedves hangja most nehézkesnek, hörgősnek és fulladónk hat, mint amikor az ember próbálja visszafojtani a feltörni kívánkozó zokogást. Szinte érzi ahogy a nyelőcsöve kezd megdagadni, az egész torka és szájpadlása viszket ami ellen nem tud mit tenni. Mindig nála vannak az allergia gyógyszerei melyek csak valamivel könnyebbé teszik a helyzetét de ettől függetlenül orvoshoz kell vinni, mert megfulladhat.
Nem ellenkezik mikor a férfi karba kapja és elkezdi a parkoló felé vinni. Sejti, hogy ha rajta múlik akkor gyorsabban érnének be a kórházba, mint ahogy a mentő kiérne. Még van ideje az íróasztalán hagyott táskája után kapnia, így amint bekerül a kocsiba rögtön elkezd annak mélyébe túrni, hogy megtalálja a pirulákat. Fehér, apró kis gömböcskékről van szó ami azért olyan parányi, hogy egy bedagadt, összeszűkült torkon is lecsússzon. Kettőt kivesz a tenyerébe és a kis fél literes ásványvíz segítségével néhány korty után leküzdi a gyógyszereket.
- Igazából féltem - válaszolja halkan, zihálása valamivel hangosabbnak hat - tudod, elég balul sült el az életem, elromlott benne minden és nem mertem jobban megnyílni neked, szóval - sóhajt néhányat, hogy ezzel elegendő levegőhöz juttassa a tüdejét - úgy is vehetjük, hogy az én hibám. De ezek után nincs titkolózás...
A férje jóvoltából tart az átlagosnál izmosabb, testesebb férfiaktól és úgy általában a legtöbbjüktől. Persze nem gondolja azt, hogy Dorien képes lenne ártani neki,de ez az amit nem tud szabályozni normálisan.
Talán percek, de az is lehet, hogy órák telnek el - az ő érzései szerint - az indulás és érkezés között, de még őt is meglepi, hogy milyen gyorsan kerül be egy szobába ahol máris elkezdik az ellátását.
A kérdésre ingatni kezdi a fejét. Úgy tudja, hogy nincs más amire allergiás, egyedül még a darázs csípés de nem látja lehetőségét annak, hogy darazsat kellene ennie, szóval emiatt nem kell, hogy fájjon Dorien feje. Közben elkezdik monitorra kötni, hogy lássák az életjeleit, szédülése pedig beigazolja a félelmét.
- Esik a vérnyomása - gyors mozdulatok egyvelegeként kerül a szervezetébe az epinephrinként ismert adrenalin mely megnyitja a légutakat és a vérnyomást is emeli.
- Jól van Trissa, jó kezekben vagy. Nem gondoltam, hogy így fogunk újra találkozni - simít végig a karján a nővér, ő pedig leheletnyire elmosolyodik. Annó együtt kezdtek itt a kórházban, Sally nővérként ő pedig rezidensként, de míg ő letért az orvosok útjáról addig a másik véghez vitte amit szeretett volna.
- Hívd fel a nagyid és mond meg, hogy nincs semmi baj - teszi rá apró, hideg és remegő kezét Dorien kezére, tekintetét pedig markáns vonású arcára vezeti.


 


Ruha
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Szept. 15, 2015 5:59 pm Keletkezett az írás






Tinkerbell and the Pirate
×  zene ×Ruha × Sütik

Egyáltalán nem találtam kecsegtetőnek a helyzetet, tekintve, hogy komolyabb problémánk is lehetett volna, minthogy nem érünk ide időben, például az, hogy ha Triss nem figyel oda, és nagyobb mennyiséget eszik a sütiből… Sajnáltam őt, ahogy a bájos arcából eltűnt a jókedv , és aggodalom vette át a helyét, amelynek mi voltunk az okozói a Steelman-ek, még ha akaratlanul is. A hajamba túrtam, és aggodalmasan pillantottam Trissre, távolabb álltam az ágyától, eszembe jutott ahogy elfúlón mondta a nevemet, és a kétségbeesett pillantása. Érdekelt, hogy mi lehet az ami miatt balul sült el az élete, de tényleg érdekelt?  Magam sem tudtam hirtelen hogy miért. Talán azért mert megijedtem, s bár afféle idegenek voltunk egymás számára, mert alig ismertük egymást, hiszen mindketten nehezen nyitottunk a másik felé, én nem az életem, hanem az életvitelem miatt. Tudtam, amit már szinte unalomig ismételgettem magamban ezen a napon számtalanszor, hogy ő az alkalmazottam. Finoman megszorítottam a kezét. Nincs titkolózás, de vajon mit jelent ez rám nézve? Végül is nem akkora nagy probléma,ha megtudja, hogy táncolok. A bokáján, amit eddig nem is igen vettem észre, bár meglehetősen kecses a lába, ott virít egy kis tetkó is. Kalandos élete lehetett, az egyszer biztos, hogy ha egy ilyet varratott magára. Hogy én miért nem tettem? Mert tilos volt a seregben. Aggodalmasan ráncoltam a szemöldökömet, majd vettem egy nagy levegőt, megnyugodni látszottam, amikor Triss is ismerős arcokkal került össze, de… a beszélgetésből kihallva, nem ez az első eset, hogy lehetne az? Hiszen… valahogy rá kellett jönnie ,hogy allergiás a mogyoróra, és a végén itt kötött ki, tán még kisebb korában, viszont a lány vele egy idős lehet. Az injekciónál megszorítom Triss kezét, és rámosolygok, kicsit meggyurmáztam a hideg kezét, majd bólintottam és  elhaladtomban megállítom a nővért is, miután megkaptam az elbocsátást, és a remegő érintést Trissától, a telefont illetően.
- Elvágta egy nagy szilánk a talpát, de lehet ,hogy tetanuszt is kellene kapnia, nem voltam biztos benne, hiszen csak egy nőgyógyász vagyok, de fő az elővigyázatosság nem? - villantottam egy bocsánatkérő mosolyt Trissre az ajtóból, és kislisszoltam a szobából, jó negyedórán át tartott a beszélgetés, a Mamám magánkívül volt, szörnyen sajnálta ami az asszisztensemmel történt, és ha nem százszor akkor egyszer sem esküdött meg nekem arra, hogy mindenképp helyrehozza ezt az egészet, és szeretné kiengesztelni Trissát,és megnyugtatott afelől is, hogy minden rendben van a mai betegeimmel, lemondta őket, illetve folyamatban van, de közölte, hogy be se tegyem a lábamat a nap hátralevő részében a rendelőmbe, hanem legyeskedjem körül a hölgyet. Nos igen, Mama kedvelte őt, és nyomban megtetszett neki, miután találkozott vele, mert kedvelte maga is az igényes ápolt fiatal lányokat, nem mellesleg nem egyszer cukkolt azzal,hogy látja, hogy hogyan nézek rá, az ő öreg sólyom szemeit nem kerüli el semmi, főleg ha az unokájáról van szó. Megígérte, hogy beugrik ma, vagy a kórházba, de az nem biztos, szóval, nagyobb esélyünk van arra, ha a héten beugrik a magánrendelőmbe, ebédszünetkor, hogy személyesen kérjen bocsánatot a bent ápolgatott nőtől.
Addig lófráltam telefonálás közben, míg az egyik Starbuksban nem kötöttem ki, én egy cukormentes latte machiatot kértem, és eléggé egyértelműen közöltem a pultos lánnyal, hogy a második forrócsoki, az egy mogyoró allergiásnak lesz, szóval úgy bánjon azzal a pohárral, mintha az élete múlna rajta. Mögöttem pedig somolyogtak, egy embertől még azt is hallottam, hogy milyen szerencsés barátnőm lehet,hogy így odafigyelek rá. Fel sem tűnt a megjegyzése, aztán kértem mellé oreos sajttortát is, kettőt, és biztosítottak róla, hogy nekem is megfelel, meg a páromnak is, aki mint kiböktem menet közben, épp allergiás sokk miatt fekszik a szemközti kórházban, így már nagyon vigyáztak ránk mondhatni. A Mama ezt hívta Dorien hatásnak, hamar sikerült levennem az embereket a lábukról, már csak a mosolyommal is, de még ha mufurc is voltam, mint a belépésem pillanatában, hamar kiderült, hogy mi okozza a problémát, és én is odavillantottam egy hálás mosolyt, és némi jattot a kiszolgáló lányra, aztán kezemben a nagy két és fél decis papírpoharakkal, és az átlátszó sütis dobozokkal és egyszer használatos villákkal meg édesítőkkel átsiettem vissza a kórházba. Termékeny negyedóra volt vagy immár fél ha azt vesszük, mert a kávézóban is elbohóckodtam vagy negyedórát.
A forró csokit, és a sütit a második szuriért hoztam afféle békejobbként. Óvatosan dugtam be a fejemet az ajtón, és köszörültem meg a torkomat.
- A Mama, sűrű bocsánatodért esedezik, és reméli, hogy jóváteheti ezt az apró félreértést. Én pedig… ezeket hoztam, nincs benne mogyoró! Remélem , hogy szereted a forrócsokit, és az oreos sajttortát. - Letettem a forró csokit Trissa elé, és utána a sütis dobozt is. - fogadd el őket, bocsánatkérésként, a második szúrásért, ha kaptál, ha nem akkor meg csak úgy, a nagy ijedségre. - pakoltam a mozgatható kisasztalra mindent, miközben odahúztam egy széket Triss ágya mellé magamnak, és leültem bele, elvettem az én poharamat az asztalkáról, és nagyot sóhajtva, megnyugodva pillantottam fel az ágyban pihenő nőre.
- Mit mondtak, meddig kell bent maradnod? - kíváncsiskodtam nyugodtan. Sokkal nyugodtabb voltam, mint az idejövetelünkkor, talán mert biztos kezekben volt Triss, lehet, hogy a süti talán nem volt olyan jó ötlet, de az mindig feldobja az emberek kedvét, az enyémet is ami azt illeti. Felálltam, és az ajtóhoz sétáltam, hogy becsukjam az ajtót, míg megtudom, a kérdéseimre a választ, és addig talán nyugodtan el is fogyaszthatjuk azokat amiket hoztam. Hátradőltem a kényelmetlen kórházi fotelben és hátradöntöttem a fejemet, utáltam a tétlenséget, most is szívesen csináltam volna valamit, bármit, futottam volna egy jót, hogy megnyugodjak, vagy úsztam volna, de nem akartam magára hagyni az ágyban fekvő nőt.
- A nagyi elintézett mindent, azt mondta, idézem: [i]"Be ne merjétek tenni a lábatokat a rendelőbe, mert ha megtudom, hogy ott jártatok, a nyakatokat tekerem!" ]/i]- somolyogtam a nem létező bajszom alatt.
- Nagyon bántja, hogy nem tudott erről, és tényleg szeretné jóvátenni. - forgattam meg a kezemben a papírpoharat, majd belekortyoltam abba, átmelegített kissé a forró ital, és jólesett, megnyugtatott. Majd felemeltem a fejemet és mosolyogva pillantottam ismét Trissa alakjára, reméltem, hogy nem fázik már a keze, és valóban jobban érzi magát, hiszen olyan sápadtnak, elveszettnek és rémültnek tűnt, míg be nem értünk, és a kezei, hidegek voltak, szerettem volna megérinteni, és a tenyerembe fogni a kis kacsóit, de azt hiszem most már nem lett volna jó ötlet, lévén, hogy elmúlt a veszély.
-Szabad a mai napunk, és azt csinálhatunk amit akarunk. - összegeztem végül nyugodtan, és a sütis dobozért nyúltam miközben felkeltem. Segítettem megbontani a sütit Trissának, a doboz tetejét pedig elcsentem, és az egyik szelet oreos sütit megkaparintva visszahuppantam a székbe.




   
   
made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Szept. 18, 2015 12:13 pm Keletkezett az írás



Dorien and Trissa
~ Nagyon nehéz dolog rászánni magad az őszinteségre...
különösen, ha szeretsz ~

Furcsa érzés számára úgy itt lenni, hogy nem orvosként kezelik, mert hát... eljutott odáig, hogy ledoktoráljon és ezek tudatában a későbbiekben gyógyítson, viszont...igen a félelme nagyobb az embernek és ez eltántoríthat minket bármitől.
Talán egyszer valahogy valaki rátudja venni arra, hogy ismét nekilásson mert még semminek nincs itt a vége, mindennek eljön a maga ideje csak ki kell várni. Lehet, hogy nem volt rá felkészülve egykoron eléggé, lehet, hogy még túl fiatal és buta volt mikor úgy döntött, hogy bírni fogja a vért a készenlétet és azt, hogy bármikor bármi történhet. Csak remélni tudja, hogy egykor ismét neki tud állni a felkészülésnek és ahhoz is lesz elég ereje, hogy az asztalra csapva megmakacsolja magát.
Azt viszont nem gondolta, hogy ekkora hatással lesznek rá a történtek... jó abban biztos volt, hogy a kislánya halála pofon fogja csapni. Kénytelen volt visszakozni és belátni, hogy van az az erő ami eléri, hogy lemondjunk az álmainkról. Nem érezte úgy, hogy ezek után ő ismét a műtőasztal mellé tudna állni. Nyilván nem a legszerencsésebb az, hogy neki kellett megmentenie a kislányát amit ugyebár nem sikerült, de az is furcsa lehet, hogy a legtöbben ilyenkor igenis a sarkukra állnak! Tovább akarják folytatni, mert ami nem sikerült az ő gyerekénél  az ösztönözheti arra, hogy más csemetéjét megmentse. De sajnos - ő maga is rettenetesen sajnálja - nem sikerült tovább lépnie a mai napig főleg nem úgy, hogy egy olyan férfi cseszteti őt nap, mint nap, mint amilyen a férje. Az ő gyógyszereit vette be a másfél éves kisgyerek. Direkt mondta Grahamnek, hogy ne hagyja elől a nyugtatóit és egyéb piruláit, mert Vivianne megfogja enni lévén abban a korszakában volt, mikor mindent a szájába vett. Így apró érmék, kavicsok és kisebb játékok veszélyt jelentettek számára. Több mint hat nyugtató tablettát vett be aznap éjjel, plusz kettő olyan pirulát, amit Trissa nem is értett, hogy mit keresett otthon... ekkor döbbent rá, hogy a férje drogozik. A kislány pedig túladagolta magát, amitől leállt a kis szíve. Egy szülő legnagyobb rémálma eltemetnie a gyermekét. Nincs is ennél nagyobb fájdalom.
Kómásnak és fáradtnak érzi magát de ettől függetlenül kezd egyre erősödni bájos mosolya, mely egy jó ideje nem volt jelen lévén fulladt, és rosszabb állapotban volt annál mint, hogy vidám tekintettel nézzen a világra. Ahogy Dorien megemlíti a szilánkot és a tetanuszt, résnyire szűkített, rosszalló tekintettel kezdi el ingatni a fejét ezzel is jelezve, hogy nem tetszik neki, hogy megemlítette de ettől függetlenül hamar a mosolyé lesz a főszerep. Tudja, hogy csak jót akar még akkor is, ha rühelli a tűt. Mikor a férfi eltűnik, Sally már lép is a lábához, hogy megnézze azt a bizonyos vágást.
- Igen erre muszáj leszek tetanuszt adni. És amúgy hogy vagy Drága? Nem érzed még úgy, hogy vissza gyerek közénk? Egyáltalán mit csinálsz? - hangja kellemes és bársonyos, nő létére kifejezetten mély. Mindig szeretett Sally közelében lenni hisz hangjának tónusa megnyugtatta ez pedig most sincs másként.
- Asszisztens vagyok Dorien mellett. A helyzethez képest viszont jól, köszi... de sajnos még nem érzem azt, hogy elég erőm lenne visszajönni bármennyire is szeretném. Sokszor álmodok veletek és a kórházzal, sokszor érzem úgy, hogy itthon lennék nálatok, viszont mikor magamhoz térek bekapcsol a szívem és rögtön visszakozok. Túlságosan is... élénken él még bennem a dolog. Sajnálom.
- Jaj semmi baj Szépségem, minden rendben lesz. Nem erőszak a disznótor te is tudod, mindennek eljön az ideje. Mi várni fogunk - simít végig együtt érzőn a karján közben megkapja a tetanuszt is ami váratlanul érinti. Halkan felnyüszít de aztán elneveti magát.
- Te semmit nem változtál ugyan olyan kegyetlen vagy.
Alig telik el további tíz perc, a férfi meg is érkezik.
- Jaj Istenem, mondtad, hogy nincs semmi baj? Nem tudhatta, Dorien nem akarom, hogy emiatt rosszul érezze magát - érinti hozzá ujjait az ajkához s tekintete őszinte ijedtségtől válik csillogóvá, de utána folytatja - köszönöm Drága vagy, de nem kellett volna. Minden rendben van - persze jól esik neki, hogy ennyire aggódnak érte, de ez az a pillanat mikor túlságosan is zavarban érzi magát.
- Ha a továbbiakban nem lesz baj, este mehetek haza. Nem akartam, hogy bent tartsanak, otthon is eltudok ücsörögni, szóval saját felelősségre távozok - finoman megvonja a vállát.
- Hálás vagyok a nagyidnak, de tényleg nem szükséges, már minden rendben. Meglepően gyorsan reagáltál, szóval gyakorlatilag neked köszönhetem, hogy nem lett rosszabb - mosolya tényleg elárulhatja, hogy őszintén hálás neki. Utálja a legrosszabb részét az allergiás rohamoknak, de ezt most kikerülték Dorien gyorsasága miatt.
A kezébe kerülő sütit egy jó ideig csak bámulja és piszkálja az édességet.
- Dorien?... beszélhetnénk? Tudod ma rájöttem arra, hogy bár próbáltam minél kevesebbet mondani magamról és mutatni magamból, de ezzel csak hülyeséget csináltam. Így arra gondoltam, hogy mi lenne, ha alap dolgokat elmondanánk egymásról? Amit jobb ha tudunk, mielőtt tényleg baj történne? - tekintete elárulhatja, hogy őszintén gondolja és fél attól, hogy a továbbiakban hasonló történhet. Így elszeretné neki mondani azt, ami az allergiáját, ami a gyerekkorát és a múltját valamint a kislányát és a férjét illeti. Tudnia kell arról, hogy néha miért késik, miért úgy megy be mint akit egész éjjel vertek, s miért vannak lila foltok a lábán vagy a karjain, arcán. Tudnia kell Doriennek elvégre együtt dolgoznak, az esetek nagy részében össze vannak zárva, függnek egymástól.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 04, 2015 8:07 pm Keletkezett az írás






Tinkerbell and the Pirate
×  zene ×Ruha × Sütik


Jobban volt, és ez a lényeg a plusz szúrás azt hiszem nem osztott nem szorzott, és ahogy látom túlélte, biztos elterelték a figyelmét kellően, amikor beadták, azért… utólag sajnálom, hogy nem jött össze, és nem láthattam azt a formás fenekét, amelyről időnként álmodozom. Mert tényleg formásak, és tudvalevő, hogy szeretem a formás dolgokat, kész mázli, hogy nem öltöztették Trissát kórházi ruhába, különben…. Valahogy csak rá venném, hogy kacsázzon ki előttem a mosdóba benne, vagy… csak az ajtóig. Rá venném? Álmaimban. Az alkalmazottam.
- Haza vihetlek ha gondolod. - nem esett útba, de ennyit csak megtehettem ezek után, pláne. Meg este, miért járna egyedül, vagy taxizna még pluszba, amellett, gondoltam, hogy az állatai is jobban örülnének, hogy ha nem kellene még órákat várnia rá. - Sőt, a nagyi ragaszkodott hozzá, hogy ne engedjelek egyedül haza… szóval, azt hiszem ezt már eldöntötte ő ?- emeltem meg a szemöldökömet kérdőn. Nem akartam ráerőltetni semmit sem, szerettem volna ha tudja hogy van választása, és nem sértődök meg, ha nem úgy lesz ahogyan a nagyi elképzelte. Túléli, stramm asszony, Steelman. A Steelmanek pedig köztudottan szívós népség.
Másrészt, örültem, hogy Trissa jobban van, tényleg, látszott is rajta, már nem remegett a félelemtől és az ijedtségtől a hangja, és a korábbi fény is ott csillogott a szemeiben. A hálás, nyugtató szavaitól is megnyugodtam, és megráztam a fejemet, ez a legkevesebb, és igen mondtam a nagyimnak, hogy most már minden rendben van, nem lesz semmi baj.
- Csak azért, mert nem engedhettem meg magamnak sosem a lazsálást. - mosolyogva pillantottam fel az ágyon fekvő betegre.
Szemöldökömet ráncoltam, Trissre a következő szavai hallatán, alap dolgokat? Miféle alap dolgokat? Bajban vagyok, mert én nem szoktam beszélgetni a lányokkal, sőt! Csak pár mondatot, hogy akkor, hozzád, vagy hozzám? Miután felszedtem őket.
Beletúrtam a hajamba és mosolyogva dőltem hátra, miközben nekiláttam a süteményem elfogyasztásának. Imádtam a sajttortát, az oreot meg még annyira, így halkan, jólesőn hümmentettem fel az első falat után.
Miért féltem én attól, hogy jobban megnyíljak Trissnek? Mert az komolyabb kapcsolatot jelentett volna vele. Végül is, lehet simán csak a barátom, akit nem akarok meghúzni, rendben…Csak… át kell raknom barát zónába, majd sörözünk, és röhögünk, meg a tökünket vakarjuk, persze… a gond az, hogy az ágyon fekvő nőnek nincs efféle dolga amit vakarászhatna, két meccs között.
Menni fog ez nekem vajon? Meg kell próbálni.  Az alap dolgokkal nem lehet semmi bajunk, és így nem is lépünk át semmiféle határt. De mivel kezdhetnénk?
- Hát… rendben, szeretem az oreot, és… imádok vlog bejegyzéseket készíteni, otthon vagy ahol épp kedvem tartja… extrém helyeken. Mondjuk, ez az épp ahol kedvem tartja… sarkos, mert munkában nem szoktam vlogolni… és, ez elvileg szigorúan titkos, mégis tud róla az egész haveri köröm, de sehova sem töltöm fel, csak a gépemen tárolom, mert ugyan ki lehetne kíváncsi  az ökörségeimre nem? - jól indítottam? Így kellett volna? Remélem ezt várta Trissa, bár nem én lennék ha nem komolytalanodék el esetlegesen egy teljesen komoly témát. Meg aztán… zavarban éreztem magamat, hogy ne? Nem mindennap kezdenek bele épp süti evés közben komoly témába a közelemben. Féltem, hogy el fog romolni az a nyugodt munkahelyi légkör köztünk? Igen, még szép. Mert sosem volt még ilyen jól működő dologban részem, ahol nővel viszonylag nyugodtan viselkedtem, és tényleg, tényleg tudtam parancsolni az ösztöneimnek.
- Szeretek futni, minden reggel futok, és az egészség mániámmal eleinte őrületbe kergettem a családomat, de… aztán megszokták. Miért érzem úgy, hogy ez az egész majdnem olyan mint egy első randi? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn, és félre tettem a maradék sütimet, felálltam. - Vagy az a villám randis marhaság, az egyik haverom beült egy ilyenre? De kitiltották, mert végig röhögte az egészet… - álltam meg az ablakkeretnek támaszkodva. S kipillantottam a reluxa résein,  odalent emberek sétálgattak, volt egy kisebb parkosabb rész, beletúrtam a hajamba és összefontam a kezeimet a mellkasom előtt.
Vártam, és észre sem vettem, hogy nem veszek levegőt. Én, megnyílni egy nőnek? Atya ég! Jó ha azt tudják, hogy milyen az after savet vagy parfümöt használok, mert szoktam. Az igényesebbik férfi állat volnék, aki ad magára és ez meg is látszik mindenben azt hiszem. A ruháim, a hajam, az ahogy mozgok, ahogy… eljárok manikűröshöz, fontos az ápolt kéz, legalábbis ebben a szakmában, amit végül választottam magamnak, mert… nem lehet érdes a kezem és nem igazán jó, ha smirglis tapintású tenyérrel érek bárkihez is. Amellett, a körömápolás már divat volt a férfiak körében, az arisztokraták között. Szóval nem értem azt sem, hogy miért próbálják rásütni az emberekre azt, főleg a férfiakra, hogy buzik, ha már adnak a kezük ápoltságára? De elkanyarodtam, túlságosan elkanyarodtam a témától,hajlamos vagyok rá, ha kicsit izgulok, meglehet talán feleslegesen. Odalent, elhaladt egy díszegyenruhába öltözött katona, lehajtott fejjel. Magamba merülve néztem az alakját, és a tartását, feszes, de mégis megereszkedtek a vállai. Erről jut eszembe… hogy ki kell majd mennem a temetőbe. Ideje volna… meg kell látogatnom a társaimat. Egy kicsit elkalandoztak a gondolataim ami azt illeti, nem szándékosan.
- Ne haragudj... az iméntiért... - fordultam vissza Triss felé.- - Csak... nem szeretném,ha elbillenne ez az egész negatív irányba, mert... még női barátaim sosem voltak. - hunyorogtam a vállaim közé behúzott fejjel az ágyon fekvő nőre, bocsánatkérőn. Nem véletlenül, mert abból mindig sértődés lett a végén. Baj, ha nem töltök velük elég időt, baj ha nem figyelek rájuk eléggé, baj ha... inkább a katonatársakkal töltöttem el jó pár órát, nem az az állandó lány barátos fazon vagyok. Meg... csak a lábuk köze érdekelt, be kell hogy valljam, és a már meguntam, jöhetett a következő. S általában mindig a picsogásba vagy abba untam bele, hogy mikor veszek már virágot, vagy mikor megyünk étterembe enni? Ott vannak a barátnői, menjen velük. Persze, léptem már fel random tánc műsorral egy étteremben, az fergeteges volt, szóval szeretek vadulni.




 
 
made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Okt. 08, 2015 10:34 am Keletkezett az írás



Dorien and Trissa
~ Nagyon nehéz dolog rászánni magad az őszinteségre...
különösen, ha szeretsz ~

Az a fajt fáradtság ami rátört a gyógyszerek és az injekciók után, Dorien megjelenésével mintha teljesen elillant volna. Igényli a férfi jelenlétét és tudat alatt is ragaszkodik hozzá. Furcsa érzéseket vált ki belőle, fogalma sincs, hogy mi a pontos oka és azt az igazi fogalmat ami illetné ezen érzést, nem találja. Talán jobb is ha nem próbálkozik vele, csak hülyét csinálna magából, így haloványan elmosolyodik az ajánlat hallatán. Aztán mikor meghallja, hogy "a nagyi...", máris lehervad a mosoly az arcáról és helyét némi zavartság veszi át. Nem sok embert ismer aki ennyire ragaszkodna a nagymamájához és aki talán nem lenne képes igazi döntéseket, elhatározásokat hozni nélküle. Kíváncsi azért rá, hogyha a mamája nem mondta volna, akkor eszébe jutott volna a felajánlás? Persze nem vette volna magára, ha nem ajánlja fel de kiindulva abból, hogy Dorien úri ember, talán túlságosan is gyanúsítgatja.
- Amennyiben nincs ellenedre a dolog és nincs más teendőd, élnék a lehetőséggel. Ha pedig mégis van, akkor hazasétálok én, nem múlik rajta - mindig szerény lány volt, így ha lehetőségként felajánlottak neki valamit, akkor se vágta rá rögtön, hogy "igen" vagy "nem". Mindig udvariasan próbálta megfogalmazni amit gondol, viszont ha olyan a téma amit nemlegesen tudna csak megoldani, akkor inkább nem mond semmit, kikerüli a dolgot. Nem szeret megsérteni senkit, még az ellenségeinek se képes ártani, így a volt férjének se. Lehet, hogy egykoron megpróbálta a rendőrök segítségével elsimítani az ügyet de később rájött arra, hogy teljesen felesleges próbálkozás. És nem csak azért, mert gyáva és fél tőle hanem azért is, mert nem akarja tönkre tenni az életét. Lehet, hogy ezt ő megtette vele, de mit ér el azzal, ha bosszút forralva sittre küldi? Inkább megvédi magát valahogy, még ha kék-zöld foltosan is kell utána az élete hátralévő részében élnie.
- Ebben biztos vagyok - biccent halkan kuncogva az orra alatt, majd az ágyon lévő fehér, vékony takarónak rojtos szélével kezd el szórakozni. Vékony, szépen manikűrözött ujjai vidám táncot lejtenek a fehér bolyhok között, ki is húz egy két szálat amit csak egy halk sóhajjal vesz tudomásul. Nem tudja, hogy miként fogja az ötletét fogadni Dorien, elvégre... fogalma sincs, nem érzi úgy, hogy nagyon beleszeretne merülni a részletekbe, de ha már egy helyen dolgoznak és van valamiféle közük egymáshoz, akkor nem árt egyel s mással tisztában lenni. Mindig attól fél, hogy olyan dogot tesz, csinál vagy mond amivel megbánthatja a férfit vagy szimplán hülyét csinál magából ami nem lenne meglepő. Minél óvatosabb akar lenni az ember, annál nagyon bolondnak hathat.
Íriszei kíváncsian fürkészik a férfit mikor beletúr a hajába, majd a süteményt kezdi boncolgatni. A reakciója megmosolyogtatja Trisst, olyan mint egy nagyra nőtt kisgyerek aki odavan a mama által sütött süteményért. Szinte rá van írva a férfi arcára, hogy mennyire ízlik neki így az se lepi meg, hogy utána megemlíti az oreot.
- Hogy ki? Akárki! Ne az tartson vissza, hogy kit érdekelne, hanem azt tartsd a szemed előtt, hogy magadnak csinálod és ha szívesen megosztanád valakivel, legyen az ismerős vagy idegen, akkor arra a világháló a legjobb hely - ezt tapasztalatból mondja. Az édesanyja vak létére remek történeteket írt, amit ő segített neki gépre vinni miután brei írásban megfogalmazódott a történet benne. Kijavították együtt az elírásokat, a történetet pontosították, kiélezték a karaktereket és egy igazán jó történet lett belőle, ami először csak családi körben mutogattak. De aztán valamelyik kedves rokon feltette az internetre és hatalmas sikert aratott. Azóta is együtt írnak blog bejegyzéseket saját tapasztalatukból, vagy egy-egy novellát. Persze nem mindent fognak szeretni az emberek azok közül amit megírunk, de semmit nem lehet vele elrontani, elhibázni. Egy próbát mindig megér, nem múlik rajta semmi.
Halkan felnevet az egészségmániához fűzött véleményén, de aztán olyan megjegyzést kap, ami őt is meglepi. Leszegett fejjel kezdi el tanulmányozni a körmeit - zavarának egyik jele - és nem szól egy büdös szót se csak ül a füle mögé tűrt tincseivel és legszívesebben elsüllyedne szégyenébe. Ez az amire az imént gondolt. Próbál az ember udvarias és közvetlen lenni, de csak hülyét csinál magából újra és újra. Nyilván látszik rajta a zavartság és az, hogy nem akarta vallatóra venni a figurát, egyszerűen csak kíváncsi és tényleg megakarja előzni a félreértéseket. Beszélgetés szintjén pedig nem lenne olyan rossz ez a dolog ugye?
- Te ne haragudj, nem akartam illetlen lenni, csak gondoltam... ha már fél éve együtt dolgozunk, akkor talán többet is tudhatnánk egymásról annál mint, hogy egy jól öltözött, jóképű pasi vagy én meg egy apró, olykor idegesítő nőszemély - hangja halk és óvatos s lassan kihúzza a kezéből a kanült, hogy ezzel is jelezze indulási szándékait. A szúrás helyéről kiserkenő vért egy papír zsebkendővel törli le, kicsit rá is szorítja, hogy a vérzés alább hagyjon.
- Hidd el, hogy nem vagyunk sokkal másabbak, mint a férfiak. Csak kicsit... többet kombinálunk, túlaggodalmaskodunk mindent, jobban odafigyelünk arra, hogy alkalomhoz illően öltözzünk, kicsit hisztisebbek vagyunk. Szóval csak nyugodtan engedd el magad - szemében vidám csillogással csúszik le az ágyról ami kicsit veszélyes mozdulatnak bizonyul ugyanis kénytelen a biztos lábakon álló fekvő alkalmatosság után kapni, hisz a vérnyomása még mindig nem tökéletes, olyan mintha liftezne.
- És amúgy én is imádom az oreot. És reggelente futni szoktam - jegyzi meg pimasz mosollyal miközben belebújik a cipellőjébe. Nagyon ingatag lábakon áll, mégis feltudja kapnia a neki hozott finomságokat és a ridiküljét, így teljes harci díszben áll Dorien színe előtt.
- Ha a pillanatnyi kétségbeesés után összeszedted magad, akár mehetünk is - szelíd mosolya kislányosnak hat főleg ahogy piciny alakja fel van pakolva táskával, sajttortával és forró csokival.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Okt. 13, 2015 3:22 pm Keletkezett az írás






Tinkerbell and the Pirate
× zene ×Ruha × Sütik

Láttam Trissen a csalódottságot, mintha az, hogy a Mamám mondta, hogy haza vihetném, kicsit furcsállta, legalábbis… Mintha nem ezt várta volna, hogy valakinek mondania kell nekem. Nem rángatott pórázon se az anyám, se a nagyanyám, próbáltam az arany középutat megtalálni a családban, de nem voltam az a fajta, akit irányítgatni lehet, mióta elvégeztem a sulit, és saját életet élek. Persze, imádok a kedvében járni a nagyinak, de tanultam azokból a dolgokból, amikor átengedtem egy kicsi a gyeplőt nekik… Ott van a balul elsült pofozkodós este. Mert hagytam magam abba a hitbe ringatni, hogy az a táncpartner jó lesz nekem, akit ő választott. Persze! Most pedig… itt vagyok partner nélkül , és szabadidőmben oktatok, vagy beugrós oktatok az akadémián. Persze, semmi gond ezzel, tényleg szívesebben csinálnám az oktatást. De, ez a meló is jó, amit most végzek. Beletúrtam a hajamba és betoltam a sütit pár harapással, aztán elégedetten szusszantottam fel.
- Semmi dolgom, és még szép,hogy haza viszlek! Felejtsd el a cipőt is, szerzek egy frankó tolókocsit, és kitollak, egyenesen az autómig. - felháborodottan pillantottam Trissre, eszébe se jusson egyedül haza menni, betegen, begyógyszerezve. - Ha kell még szabit is kapsz ameddig kell. Elleszek egyedül, és talán nem gyújtom fel az irodát, és jó helyre dobálom a papírgalacsinokat, meg csak nem keverem össze a rendelési időket… - biccentettem félre a fejemet.
Zavartan köszörültem meg a torkomat miután beszélni kezdtem, és ismét Trissre pillantottam. Azt hiszem nagyszerűen elrontottam a hangulatot a saját izgulásommal, és azzal, hogy próbáltam kitalálni, hogy mit szeretett volna, talán… rosszul kezdtem bele. Hajlamos vagyok rá, sajnos. Főleg ha ilyen beszélgetős dolgokról van szó. Tényleg nem beszélgettem még csajokkal, csak pár szó, és egyértelműen mentünk az ágy téma felé, ahhoz nem kellett beszélgetés. Nem kellett semmi extra dolog. Magam sem értettem, hogy miért görcsölök rá.
- Te se haragudj, csak rosszul kezdtem hozzá. De… mit szólnál ha esetleg… bevezetnénk a csapat építő programokat? Minden rendes melóhelyen van, sőt, nálunk is volt a seregben, meg az orvosi egyetemen is, ez klassz dolog lehet Hm? - pillantottam kérdőn Trissre és meglepődtem amikor elkezdett mocorogni. Esélyem sem volt segíteni neki. Na, hééé! Nem úgy van az, hogy csak úgy kislányos zavarában felkel, és elkezd szedelőzködni! Álljon meg a menet. Megköszörültem a torkomat, gyorsan Triss elé léptem és megtámasztottam kicsit, még láttam, hogy nem olyan biztos az az állás,hogy hagyjam akár egy lépést is tenni, még akkor is ha rám támaszkodik. Igen, megtettem volna, a nagyi nélkül is, hiszen tudok önálló döntéseket hozni, magamtól is.
A tánc, ezért szerettem a táncot, tartást nevelt belém, és tiszteletet a nők felé, még akkor is ha inkább pár óra erejéig találkoztam velük, de addig is, úgy bántam velük ahogy megérdemelték, hölgyekként, kisasszonyokként.
- A túlaggodalmaskodás nálam is megy, most ülj vissza kérlek, és kerítek egy tolókocsit, meg egy sebtapaszt,a kezedre, a kanül miatt. - keltem fel, és reméltem, hogy addig visszaül az ágyba Triss, amíg keresgélek, sőt, elvettem tőle a táskáját is, és azt is letettem mellé az ágyra, sütistől, mindenestől. Rábíztam a saját forrócsokimat is, és útnak indultam, mivel a földszinten voltunk, így könnyű volt a dolgom, az ajtó mellett sorakoztak a tolókocsik, szereztem egy ragtapaszt is, jobbhíján valami disney hős figurás, de jó lesz az is.
- Rendben, a ruhádhoz illőt nem találtam, de remélem ez is megfelel. - léptem be vigyorogva - Komolyan, egy tapodtat sem teszünk, ha nem ülsz bele, és kénytelen leszel meginni a csokit amit hoztam neked, meg a sütit is megenni. Sőt, ehetsz az autóban is, ha megígéred, hogy nem maszatolod össze. - léptem közelebb és vártam, hogy a kocsiba üljön Triss, teljesen komolyan gondoltam, hogy ebben, illetve ezzel fogom kitolni.
- Vagy, vihetlek a karomban is, de akkor nem tudod hozni a cuccainkat. - mosolyogva pillantottam az asszisztensemre, vagy én, vagy a kocsi.
Odagurítottam a kocsit a közelébe, majd oda léptem elé.
- Nézd mit szereztem. - megérintettem Trissa kezét és felemeltem, két gyors mozdulattal letapasztottam a kanul helyét és átsimítottam néhányszor a tenyerén, meg a kézfején is. Nagyon puha volt, finom , és apró, s kicsit talán még hideg…? Teljesen magával ragadott a pillanat, az,hogy ketten vagyunk és gondoskodom valakiről. Olyas valakiről akit fontosnak éreztem a magam számára, hiszen fél éve együtt dolgoztunk, aggódtam érte, még szép. Mielőtt még a gombóc a gyomromban nagyobbra nőhetett volna, és olyasmire ragadtattam volna magamat, mint például az, hogy fogom és a kusza hajtincseit hátra simítom az arcából a füle mögé, tettem egy lépést hátra és elengedtem a kezét, óvatosan.
- Meghoztam a papírokat, csak itt írd alá Triss, hogy saját felelősségre távozol . - lépett be egy nővér, én pedig mosolyogva álltam meg Triss mellett. Figyeltem ahogy a kis gyöngybetűivel alákanyarítja a nevét, és magam sem tudom hogy hogyan voltam képes elfeledkezni arról,hogy a második nevét egy drágakőről kapta. Miután végeztek a papírokkal, hívogatón álltam meg a tolókocsi előtt.
- Hölgyem, a kocsija előállt! - intettem a kocsira, mint a londinerek a szállodák ajtajában.
Az asszisztens felnevetett, úgy tűnt ismerik egymást. Egyébként unatkozó rezidensként, meg gyakornokként, ilyenekben rendeztünk versenyeket a kórház vagy az egyetem kihalt részein, annyi eszünk volt, hogy ne olyan helyen versenyezzünk, ahol sokan vannak. Ha beleült Triss, akkor tényleg a kocsimig fogom tolni.
Kicsit furcsán éreztem magamat, mert… most először volt ilyen dologban részem. Hogy valakit körül ugráljak, nem akartam túlzásba sem esni, így vettem egy nagy levegőt, s igyekeztem nem úgy pörögni. Tehát, ezek szerint Triss aggodalmaskodó, és hajlamos a túlkombinálásra, vagy ez a nők többségére igaz? Hisztisnek még nem igen láttam, de miért is lettem ezekre a tulajdonságaira hirtelen kíváncsi? Hiszen csak aggódom érte, ennyi az egész, a veszély pedig elmúlt, majd… menet közben megállunk egy kajáldánál, másból sem áll az egész nap, csak evés ivás…kórházba járás. Ki kéne egy kicsit kapcsolnom. Csak haza viszem Trisst, bekísérem az ajtóig, és aztán irány haza, ez nem egy végzős bál, ahol az ajtóban állva még az utolsó csókot várjuk, esetleg azt ,hogy behívjanak egy kis utó csókolózásra.
Simán jót cselekedek, ennyi.





made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Okt. 21, 2015 8:57 am Keletkezett az írás



Dorien and Trissa
~ Nagyon nehéz dolog rászánni magad az őszinteségre...
különösen, ha szeretsz ~

Szépen ívelő szemöldöke kíváncsian ugrik fel a homlokába s leheletnyit az értetlenek sorába kerül ez által. Legszívesebben elnevetné magát, ám mielőtt elszaladna vele a ló, ujjainak végét a szája elé emeli s így nyom el egy bájos de annál is szórakozottabb mosolyt. Ennek ellenére egészen addig nem mond semmit, amíg Dorien be nem fejezi a mondókáját. Ezután is csak a füle mögé igazít egy rakoncátlan gesztenye színű tincset és egy sóhaj kíséretében megrázza a fejét miközben abban bízik, hogy arckifejezése elárulja, hogy nem díjazza a lehetőséget.
- Ahhhaa, azt még elhiszem, hogy nem vagy egy piromániás őrült és, hogy elég jól célzol ahhoz, hogy azok a bizonyos galacsinok ne a földön, a szemetes két méteres sugarába kerüljenek, hanem ténylegesen a gyűjtőbe. Viszont azok után, ahogy ma láttalak felmosni inkább nem kérek a szabadságból - somolyog az orra alatt, majd egy halk kuncogás is elhagyja a száját. El nem tudná képzelni, hogy mit csinálna krízis helyzetben?!
A bocsánatkérésre csak megrázza a fejét ezzel is jelezve, hogy nincs semmi gond de a csapatépítő tréning hallatán, átgondolja a helyzetüket. Mégis mit tudna csinálni egy maga fajta apró, törékeny lány aki gyakorlatilag tart a férfiaktól, ha huzamosabb ideig van összezárva velük ráadásul úgy, hogy az a jó néhány óra nem a munkáról szól. Az ex férje olyan mély sebeket hagyott benne és nem csak a testén, de a lelkén is, hogy talán soha nem lesz képes úgy, és olyan bizalommal nyitni a férfiak felé, mint azt eleinte is tette. Mindig barátként tekintett rájuk és nagyon hamar megnyílt mindnek, sőt jobban kijött velük mint a legtöbb nővel. És élvezte, hogy sokan nem egy alkalmi partnert láttak benne, nem egy megd*gható nőcskét. Aztán belépett az életébe Graham, akit mint nagy Ő-t tartott számon egészen addig, míg a hibájából meghalt a kislányuk. Ekkor gyakorlatilag elüldözte őt és mindent megadott neki ahhoz, hogy eltűnjön az életéből ő pedig újat kezdhessen. A gond csak az, hogy nem jött be minden számítása és mind a mai napig zaklatja őt és nem igazán tudja kezelni a veréseket, azt, hogy rend szerint belé rúgnak így vagy úgy.
- És mit szeretne Dr. Steelman? Paintball? Kirándulás? Sportnap? - hozza fel a lehetőségeket, elvégre tényleg kíváncsi arra, hogy mit szeretne a férfi. Nagyon sok lehetőség van, viszont be kell látni, hogy nehéz lesz megtalálni azt a fajta kikapcsolódást és ténylegesen csapatépítő tréningnek nevezhető elfoglaltságot amivel mindketten tökéletesen elégedettek lehetnek majd.
Meglepi az, hogy még mindig nem olyan biztos az az állás amit megkísérel, mint szeretné. Nem tudja, hogy a térdei nem engedik neki vagy úgy ahogy van, az egész teste. Fáradt és remeg minden porcikája, de ettől függetlenül nem érzi magát olyan rossz állapotban, hogy neki szüksége lenne arra a bizonyos tolókocsira amit Dorien emleget. Ideje sincs arra, hogy ellenezze a dolgot, már vissza is huppan az ágyra, mígnem nagyokat pislog maga elé egészen addig, míg a férfi meg nem érkezik a... "felmentő sereggel".
Kelletlenül néz végig a tolókocsin s legszívesebben kiugrana az ablakon. Nem elég, hogy nincs semmi baja ami miatt bele kéne ülnie, de még arra is emlékezteti, hogy milyen sebezhető. A kiszolgáltatottságot mindig utálta főleg a sajnálatot, épp ezért megmakacsolva magát, megrázza a fejét.
- Dorien, ugye nem gondolod egészen komolyan azt, hogy oda bele fogok ülni? - mutat az embereknek való talicskára - van nekem két kis lábam, tudok én menni - tiltakozása határozottnak számít hisz a tekintete kifejezetten szúrósnak mondható, noha a hangja kellemesen lágy és óvatos.
- Nagyon trendi, azt hiszem beszerzek néhány ilyet - méri végig a kapott ragtapaszt ami a kanül helyére kerül. A gond az, hogy nem kell beszerezni egyet se, hisz a nappali kis komódjának az egyik fiókja tele van vele. Mikor még a kislánya élt, egy halommal be kellett szerezni, hisz mikor elkezdett járni a gyerek, mindig bukdácsolt, hol a fején volt egy seb, hol a kezén vagy épp  a térdén. Soha nem lehetett tudni, hogy épp hova kell tennie a sebtapaszt, s lévén mindig jó, ha van a háznál, bedobta őket a fiókba. Azóta is ott illegetik magukat önnön színességükben és gyermetegségükben.
A furcsa, kicsit talán meghittnek nevezhető pillanatnak a nővér vet véget, aki mosolyogva lép melléjük és nyújtja át a papírt egy tollal együtt Trissnek. Apró gyöngybetűk kerülnek a kijelölt két részre, s azzal vissza is adja neki, csakhogy a mozdulatban megállítja a nővér aki vasmarokkal fogja meg a csuklóját. Triss szemei hatalmasra kerekednek s lép is egyet hátra, mint egy védekező ösztönként, így beleütközik Dorienbe, de nem inog meg. Talán most érzi először azt, hogy van mellette egy rendíthetetlen ember, akinek a jelenléte nem csak megnyugtatja, de erőt is ad neki. Ezen rádöbbenéssel egyidejűleg kihúzza a kezét a nővér ujjainak szorításából s rovó tekintettel fürkészi annak bájos arcát.
- Azt javaslom Triss, hogy ne tétovázz sokáig! Láttam a zúzódásokat, ne csinálj őrültséget! Azt hittem, múltkor megbeszéltük, hogy ha te nem akkor én fogok szólni a zsaruknak... - hangja halk, hisz bár Dorien mellettük van, mégis úgy érzi, hogy ez leginkább - vagyis csak és kizárólag - Trissre tartozik. Ennek ellenére mégis vet egy pillantást a nálánál jóval magasabb férfire.
- Megtenné, Dr. Steelman, hogy odafigyel rá? Sajnos a hölgy nem ismeri a határokat.
- Ezt már megbeszéltük! Az én dolgom, nem kell, hogy te is a dajkámmá lépj elő... mehetünk? - míg a határozottabb hangnemű mondatokat a nővérhez intézi, addig  a lágyabb hangvételű kérdést Dorienhez, s mielőtt bárki ellenkezne, a tollat egyszerűen az ágyra hajítja majd kitérve a másik nő elől, az ajtó felé csattog. A jól ismert elegancia és finomság némi haraggal és határozottsággal párosul még akkor is, ha minden ízében remeg immáron nem csak a fáradtságtól de az idegességtől is. Nem szereti ha mások próbálják befolyásolni, és tisztán, érthetően közölte múltkor a nővérrel, hogy ez a dolog nem rá tartozik. Nem olyan könnyű egy négy éves kapcsolatot annyival elintézni, hogy börtönbe küldöd a másikat. Még akkor se, ha az hatalmas, örök életen át tartó szomorúságot okozott neked.




Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Okt. 27, 2015 1:54 pm Keletkezett az írás






Tinkerbell and the Pirate
×  zene ×Ruha × Sütik

Ott álltam az ajtban, és figyeltem ahogy Triss az ujját az ajkai elé teszi, ez… valahogy annyira ő volt, és bájosnak találtam ezt a szokását, de gyanítottam, valami kitörni, vagy kibukni készülő dolgot fog ezzzel vissza, egy nevetés, vagy egy kérdés, amit nem érez ide illőnek?  Végül elmosolyodom, csibészes hamiskás vigyor ül ki az arcomra. Nem kér a szabiból? De hát, a lába is fájhat, azt biztos pihentetnie kellene, viszont igaza van, a Steelman féle felmosási rendszer az katasztrófális. Nincs mit ezen szépíteni. Megráztam a fejemet, és tudomásul vettem az óhaját, ha nem hát nem. De ki kell találnom valamit, hogy ne egyedül jöjjön be ilyen lábbal, és már kezd is körvonalazódni a fejemben a  terv. A kérdése hallatán számba vettem a lehetőségeket, hogy mit csinálhatnánk, elgondolkodva mértem végig Trisst, nem az a túl sportos alkat, ami nem hiba, de akkor úgy kell elképzelnem ezt a csapatépítő napot, hogy ne legyen megterhelő a számára, jól is érezze magát. Egy kis túra, amibe cserébe belefér egy kis pihenés, van  a városon kívül olyan spa kiránduló hely, ami remek lehetőségeket rejt magában, egy kis lovaglás, cserébe délután befekhet a masszíroztató csajok keze alá….hm… meg én is… hm-hm.  Két napos tréning? Vagy egy hetes? Az már majdnem közös nyaralás lenne, és… nem hiszem hogy vagyunk olyan kapcsolatban,még talán az idegeire is mennék, az alatt az egy hét alatt, és túl sok lenne belőlem, csak csapatépítő tréningről volt szó, ami nem szokott túl sokáig tartani nem? Beletúrtam a hajamba. A paintball tetszene is ,de túlerőben lennék, a seregben meg kellett tanulnunk célozni, meg aztán tudom, hogy mekkorát üt a festéklabda, nem… túl durva sport egy ilyen szép pofihoz. Ellenben a lézeres… na arra szívesen elvinném, sehol egy durva csattanás, amúgy meg nagyon rég voltam pihenni huzamosabb ideig, szóval ez az ötlet is tetszene, hogy egy hetes tréning, de vissza élnék-e a főnöki státuszommal, ha egy hetesre növeszteném a tréning idejét? Ezen még rágódom.
- Majd utána nézek pár programnak, de előljáróban mit szólnál ha egy hetes lenne a program? Nem kell egyfolytában egymás nyakában lennünk, majd felkérem a szállodai animátort, hogy csináljon programokat nekünk, időpontokra… Viszont a paintball helyett a Laser-soft jobb lenne, ráadásul ahhoz több ember kellene, meghívnám akkor a sereg béli társaimat is, hogy annyian legyünk a-mennyien kell. Természetesen az én csapatomban lennél. A lézer különben sem  fáj úgy mint a paintball. Ez még nekünk is új lenne. De nem szeretnék olyan programot ahol nem éreznéd jól magadat, vagy túl sokáig kellene távol maradnod az állataidtól. - figyelek ám, tudom, hogy akinek vannak azoknak fontos az elhelyezés is.
Amikor visszatértem a szerzeményeimmel, elégedetten konstatáltam, hogy legalább a ragtapasznak örül Trissa. Kölyökként nekem csakis Batman és Robin, vagy az Amazon jöhetett szóba, Vasember, de semmiképp sem Barbies, emlékszem halványan, hogy fizikai rosszullét kerülgetett, mert az egyik lány születésnapi partiján lehorzsoltam a könyökömet, és rózsaszín Barbies tapaszt tettek rám, hát leszedtem, és jártam klazúros kézzel, a frankó kis ingem pedig tiszta vér volt, de nem érdekelt, rám ne tegyenek rózsaszínt.
Amikor elindultunk, szándékosan Triss mögött haladtam, hogy ha kell elkaphassam, ha már van annyira makacs,hogy a kis cókmókjával együtt indult útnak, de úgyis el fogok venni a kezéből minden felesleges holmit, rosszallón ráncoltam a homlokomat, majd meglepetten kaptam fel a fejemet, halkan morrantam fel, amikor a levegő kicsit kirobbant a tüdőmből, miután nekem tántorodott az aszisztensem, figyeltem a jelenetet, sőt hallottam is. Nem lehetett nem hallani, hiszen mögötte álltam, mögöttük. Csendben maradtam, és figyeltem. Zsaruk, zúzódások?!
Mibe keveredhetett Triss? Mitől kellene védeni? Mi a baj? Mert egyértelműen gond lehet, idiótán vigyorogtam a nővérre, vigyázok én persze, most is ide hoztam azonnal, amint lehetett. Meglepődtem Trissa határozottságán, és azon a vehemencián, amivel elindult kifelé, utána siettem, de még hátra pillanottam kérdőn a nővérre, egészen biztos, hogy ha itt leszek bent, akkor majd bejövök korábban, hogy beszélgessek vele.  Hogy mi volt ez a kis közjáték, és úgy tűnik, hogy sűrűn fordul elő ez a jelenet, vagy legalábbis ehhez hasonló.
-Hééé, állj meg morci durci, rosszabb vagy mint Morgó a hét törpéből! - siettem Trissa után, és elkaptam a könyökét, majd kihalásztam a holmikat a kezéből, és a karomat kínáltam neki kapaszkodónak. - Elhiszem hogy tudsz menni, de ha ilyen gyorsan és sietve, a végén megint a korábbi szobában köthetsz ki… - dorgáltam finoman.
- Akkor, mesélj, mi volt ez a zsarus téma? Ennyire rossz környéken laksz? - tippeltem, próbálkoztam, miközben a kocsim felé vettük az irányt, szép öregasszonyos tempóban. Aggodalmasan pillantottam Trissre, és próbáltam megfigyelni jobban, a csuklói rendben voltak, az arca is. Zúzódások? Zsaruk, nagyon nem jó szövegkörnyezet, ráadásul pont egy kórházban egy nővér szájából? A nővéreket nem kötelezi az orvosi titok tartás, és Trissát ismerve nem hiszem hogy itt és most elmondaná, amit hallani akarok. Hogy, remélem minden rendben van vele. Oldalra pillantok rá ismét, és érzem a testén is, hogy remeg, az egyik székhez vezetem a váróban. Szerintem felelőtenség volt haza mennie, főleg ha ennyire ki van ennyi sétától, persze bele kell vegyem az iménti összezörrenést a nővérrel, hiszen az is felzaklatta, látom a mozdulatain.
- Mindjárt jövök, ezeket add ide. - a holmijait amiket a kezében fogott, fogtam azokkal együtt amik még a kezemben voltak, és elvittem a kocsimba, nem lesz kilométer hiányom, az is biztos. Amikor visszatértem, leguggoltam Trissa elé.
- Rosszul festesz, lehet, hogy bent kellett volna még maradnod megfigyelésre, viszont... nem szívesen hagynálak egyedül ilyen állapotban... - kerestem Trissa tekintetét, és vártam, vártam hogy mit fog szólni, nem akartam magam meghívni hozzá, de kell lennie valakinek akivel el van, figyel rá, és felvidítja, és tudja tárcsázni a mentőket, vagy bármi ha épp szüksége van rá.
-Most pedig elcipellek a kocsimig, mert látom, hogy alig állsz a lábadon... - álltam fel, és kész voltam a karjaimba kapni a nőt, ezt a pici, durcás asszony személyt, megint. Ez egy ilyen lóti-futi, nő cipelős nap, csak a végén, hiába cipelgetem, nem hinném ,hogy lesz ebből bármi is, bár... az a furcsa, hogy amióta megtörtént ez a baleset, nem gondolkodtam, nem voltam bajban, a bájait illetően, mert segítségre szorult.
 




made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Okt. 30, 2015 12:52 am Keletkezett az írás





Dorien and Trissa

Mind ahányszor férfiak közelében tartózkodik, a szíve a torkában kezd el dobogni s szinte üldözési mániával küzdve tartja őket szemmel minden egyes adandó alkalommal. Egyszerűen nem tud elvonatkoztatni Grahamtől... mindenkiben őt, vagy legalábbis a tetteit látja. Azt várja a jelenlétükben, hogy mi lesz a következő mondat amiben rejtett célzást fog találni? Mi fog történni ha olyat mond neki amitől felkapja a vizet és gondolkodás nélkül kezet emel rá? Vagy, hogy tovább menjek... mi van ha tettlegességig fajulnának a dolgok? Igen, ezen kérdésekkel a nap huszonnégy órájában meg kell küzdenie hisz nem képes arra, hogy úgy menjen be egy pékségbe, hogy ne kerülné el messzire a férfit aki például mellette áll meg a pénztárnál. Egy apró, egy egészen jelentéktelen kis mozdulat, például előhúzza a farzsebéből a buksztárcát amit kinyit, hogy a bankjeggyel fizetni tudjon, kétségbe ejti Trisst.
Már ez elég neki ahhoz, hogy lélektükrei elkerekedjenek, elfelejtse azt amibe bele kezdett s gyors kapkodás következtében idegességében a füle mögé tűrje a haját. Mert igen, nem csak akkor szokta ezt a mozdulatot megismételni egymás után többször is, mikor zavarban van, hanem akkor is, ha fél vagy szimplán tart valakitől. Márpedig az a baj, hogy erre manapság elég sok oka van, hisz ahol ő ott van, ott általában nyolcvan százalék esélye van annak, hogy Graham a semmiből megjelenik minden alibi nélkül. Egyszerűen csak közli vele, hogy látni akarta...ezt már komolyan zaklatásnak hívják nem igaz?
... Ő pedig azok után hogy higgyen neki, mikor minden egyes ilyen bizonygatást egy ütés követ vagy egy haragosabb, agresszívabb mozdulat? Emlékszik ám arra mikor első alkalommal a kelleténél is határozottabban fogta meg a karját és taszította neki a falnak. Emlékszik ahogy a fénykép lehullott a falról és hangos csörömpölés következtében apró szilánkokra zúzódott szét az üveg. Mozart idegesen fújtatott a hangos hanghatás miatt és elszaladt, Harmony pedig szűkölve elmenekült. Ő pedig egyedül maradt. Egyedül egy férfival, aki kezet emelt rá, aki megragadta a karját és ellőkte. Ekkor persze még nem gyanakodott, úgy érezte, hogy ő volt a hibás, ő idegesítette fel. Viszont ezek a tettei kezdtek vészesen szaporodni és sokasodni, mind ahányszor találkoztak elcsattant egy-egy pofon amiből idővel hajtépések, öklös ütlegek alakultak, lökdösések, ordibálások és kis híján nemi erőszak.  
Először persze nem tétlenkedett, ment és szólt a rendőröknek, hogy baj van és szeretné... szeretné?! Követeli, hogy tartsák szem előtt a férfit. Viszont az elég jól kibeszélte magát és a fene egye meg, baromi jó ügyvédje volt, hogy egy ilyet csak úgy, minden további nélkül eltudott tussolni.
Nem meglepő hát, hogy ezek után próbálta távol tartani magát tőle. Zárat cseréltetett, megemeltette a kerítést, hogy ne lehessen csak úgy bemászni rajta. Mást viszont nem tehetett, egyedül annyit, hogy az alsó emelet ablakai elé rácsokat tetetett amit sokszor meg is kérdeznek tőle, hogy mi okból. Ő egyszerűen csak rávágja, hogy nem akarja, hogy a macska kiszökjön... Nevetséges. Lehet, de szégyelli azt ami vele történik és nem akarja azt se, hogy mindenki őt sajnálja.
Viszont van egy férfi aki nem váltja ki azokat az érzelmeket belőle, mint a legtöbb fazon. Nem rezzen össze ha megjelenik az ajtóban. Nem esik kétségbe, mikor a hangját hallja a másik szobából vagy épp bókol valakinek... egy teljesen egyszerű nő lesz a jelenlétében aki úgy érzi, hogy védve van. Talán ezért is szokott annyi ideig bent lenni a rendelőben is. A biztonságérzete miatt és bár néha összerándul a gyomra mikor a kelleténél is hangosabb hangnemet üt meg Dorien valakivel szemben, mégis érzi, hogy nem lenne képes bántani t. Ez pedig teljes mértékben megnyugtatja és leveszi a válláról a mázsás súlyokat.
- Gyönyörűen mutatnék egy nagy csapat izmos, nagyra nőtt katona között, ebben teljes mértékig biztos vagyok - nevet fel csilingelő, angyali hangon. Szinte életre kel előtte a kép, ahogy hat, hét vagy még több férfi felmarkolja a fegyvereket és úgy veszik közre az alig százhatvan centiméteresre nőtt Trisst, mint valami nagy védőfal. Azt persze mondania se kell, hogy egy pillanatra émelyegni kezd a gondolattól, hogy annyi pasi vegye őt körül... talán ezt a részletet tisztázni kellene a biztonság kedvéért Doriennel, de még... még nincs itt az ideje. És bízik abban, hogy nem ezek a katonák és veteránok lennének azok, akiktől rettegnie kéne noha hallott a háborúk utáni stresszről amit mind végig magukkal hordoznak.
- Hidd el, bírom én a fájdalmat, bármilyen törékenynek is tűnök - itt konkrétan nem utal semmire, egyszerűen csak kiélvezi a lehetőségét annak, hogy közölje a férfivel, attól még, hogy nő és parányi kis gyöngyszem, attól még nem fog sírva fakadni egy-egy lila folttól ami ráadásul játék árán kerül a testére.
- Az állatok megoldhatóak, emiatt nem kell fájjon a fejed. Eltudom vinni őket anyuhoz vagy bármelyik ismerősömhöz, esetleg panzióztatom őket, nem kerülne semmibe - megenged magának egy biztató mosolyt, hogy ezzel is jelezze, Doriennek nem kell ezzel foglalkoznia ez teljes mértékben az ő problémája kell, hogy legyen.
Alapjáraton mindenen könnyen túlteszi magát és a szédelgést is letudja gyűrni, csak meg kell makacsolnia magát. Viszont amikor a nővér határozottabban lép fel vele szemben, tesz egy lépést hátra felé amivel Doriennek ütközik, de nem is lép el tőle bár ezen tettét leginkább az idegességnek tudhatja be. Nem akarja, hogy még itt is kioktassák noha tudja jól, hogy csupa jó szándék rejtőzik a nő szavaiban. Ettől függetlenül utálja, ha helyette akarnak intézkedni, azt pedig főleg mikor mindenki jobban tud mindent nála és azt hiszik, csak egyszerűen lépnie kell bizonyos dolgok érdekében. A baj az, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. Nem meglepő hát, hogy tovább is robog, mielőtt elfajulna a téma. Nem kér a hegyi beszédből főleg nem egy olyan nőtől, aki életében soha nem volt még igazán szerelmes.
Összerezzen mikor megérzi Dorien kezét a könyökénél s ezzel egyidejűleg amolyan védekezési ösztönből elrántja a karját aminek következtében megtántorodik. Épp ezért se meglepő az, hogy a felkínált karra finoman rásimítja a kezét azt remélve, hogy biztos támaszt jelent számára.
- Ne haragudj, ne akartam - utal itt a hirtelen, visszautasító mozdulatra. Ez az egyik amit eredményezne Graham fenyítései és ütlegei. Nem bírja elviselni a hirtelen mozdulatokat... de majd egyszer... talán összeszedi magát és ezek felejtődni fognak.
- Akár... ezt is mondhatjuk - vonja meg a vállát bár hangját nem érzi elég biztosnak ahhoz, hogy Dorien elhiggye, tényleg ez a baj.
Jelen pillanatban a nővér felel azért, hogy megállás nélkül, szüntelen remeg és, hogy rákényszerül arra, hogy helyet foglaljon az egyik széken ahova a férfi segíti. A szavaira nem reagál, hova is mehetne? Jelenleg idegességében arra se képes, hogy értelmes mondatok hagyják el a száját.
Nagyokat pislogva keresi meg az elé térdelő főnöke lélektükreit majd óvatosan megrázza a fejét, hogy ezzel is jelezze, nem akar maradni.
- Hidd el, bárhol szívesebben lennék, mint itt - épp ezért nem is ellenkezik mikor ismét az erős karok oltalmazzák őt. Vékonyka karjait Dorien erős válla és nyaka köré fonja, homlokát pedig az izmos mellkasnak dönti, hogy ezzel biztassa magát, ne felejtsen levegőt venni... és ne felejtse el megőrizni a saját tekintélyét, büszkeségét! Mert szüksége lesz rá...




Zene ♔ Öltözék ♔ Megjegyzés

Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 5:10 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Trissa & Dorien II.
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: