Az öcsém járművében ülve-, éppen kabátom cipzárját felhúzva, azon töprengek, hogy miért van a hátsó ülésen néhány nadrág és felső? És a kesztyűtartóban a térképek halmán, a rágógumi mellett miért van kesztyű? Shane ma hazahozott, nem akarta hogy szállodába, vagy hotelbe mennyek. Az nem illik egy Morganhoz. Meg hát a család az első. A család hatalom. A szeretet, a hűség...ez mind hatalom. A család feltétel nélküli szeretete. És én oda és vissza vagyok a húgomért és öcsémért. De még volt egy utam vissza a városba, néhány papírt intézni, szóval kölcsönkértem a járművet. Igen, van nekem is, de ez most így gyorsabb volt. Megkértem, hogy tartsa a száját a húgi előtt, meglepetésnek jó leszek és szeretem mosolyogni látni kedvenc testvéremet. De a dokinéni amit mondott...a problémáim pszichés alapúak...és hogy illene rendszeresen bejárnom. Hogy kibeszéljem magamból ezt a sok rettenetet. Tökéletesen megértettem, de elfogadni nem tudtam egyik tényt sem.... Miért nem a testvéreimnek vallom be? Mert nem akarom megrémíteni őket. Elég ha csak én éltem át. Nyugodtnak tűnök, annak tettetem magamat, de nem vagyok az. Izgatott vagyok a viszontlátástól. Nem is tudom, mire számítottam... talán arra, hogy soha többé nem is fogunk találkozni. Igen, valószínűleg. Zene dübörög az autóban. Szeretek így utazni. Jobb mint kussolni egész út során, és néha még az is megesik hogy éneklek a magam kis fahangján. Szórakozz, amikor szórakozni akarsz. Légy dühös, amikor dühös vagy, és sírj, amikor sírni akarsz. Amikor magadban tartod a fájdalmat, az árt meg a legjobban. A gondolatoktól nem tudok szabadulni, pedig kurvára jó lenne ha egyszerűen kikapcsolhatnám magam, nem éreznék, nem emésztené semmi a bensőm. A Morgan lakhoz este érek vissza, üres a vityilló, egyikük dolgozik, a másik pedig fogalmam nincs. Szívesen magamhoz ölelném húgit. Ugyanis most, hogy itt vagyok, már nem akarok elmenni innen. Becuccolok a szobámba, lassan kezdek kipakolni végre a bőröndökből és a táskából és lassan minden a helyére kerül. Aztán goo zuhanyozni. Beletelik 10 bő percbe az egész. Egy bokszerben és egy fekete pólóban megyek le az étkezőbe, leülök az asztalhoz és az újságot kezdem böngészni. Pár perc elteltével...zaj, nesz, léptek zaja birizgálja az érzékeimet. Katona vagyok, előbb felfigyelek ilyenekre mint mások. Hirtelen kapom fel tekintetemet az újságról – éppen a napi horoszkópomat olvasgatom, ami azt írja, hogy fel fognak bosszantani. Ha úgy vesszük, a délelőtt folyamán ez már megtörtént, de ugye az életem cseppet sem nyugodt, vagy békés. De amikor meglátom a hajzuhatagot, csak elmosolyodom. - Shane majd csak későn ér haza, Elisa. - állok fel az asztaltól, csukom össze az újságot és felegyenesedek. Rápillantok. - Szia. Utoljára a temetésen láttuk egymást, de nekem akkor is hiányzott. Mind a kettő!
»Szomb. Okt. 17, 2015 10:24 am Keletkezett az írás
Daniel & Elisa
Egy testvér nagyon érdekes dolog. Akkor is szereted, ha a legnagyobb hülyeséget csinálja, mert jó eséllyel akkor van rád a legnagyobb szüksége.
Tiszta tébolyda az irodám. Ma összesen két percet tölthettem egyedül eddig, és akkor is már az ajtóban toporogtak a kollégáim. Adam ma a kelleténél is nagyobb bunkó, és próbálok a főnököm kedvében is járni, aki csak még több munkát sóz a nyakamba. Miért is pályázok a főügyészi posztra? Elsorvadok egy halom köteg mappa, és szerződés alatt. Sydney-ben megszaporodott a rejtélyes gyilkosságok száma, ahol az áldozatok különböző belső szervek nélkül kerülnek elő. Ott van a múlt heti eset: Jackson O’Brian. A fiú alig töltötte be a huszonegyet, és egy vad egyetemi buli után már nem látták többet. Pár napig járőrökkel, mentőalakulatokkal keresték, de nem került elő. Már akkor tudtam, hogy nem élve fognak rábukkanni, amikor az ügyet tartalmazó aktát a kezembe nyomták. Hálás, és egyszerre hálátlan feladat ügyésznek lenni, mert a nyomozás menete tőlem is függ. Pofátlan módon beleavatkozhatok, és elkérhetem a rendőrség eddigi eredményeit, azonban addig még nem jutottam el, hogy ezt megtegyem. Cober nyomozót kellene felkeresnem, aki napok óta felszívódott, és életjelet nem adott magáról. Talán másnál kellene próbálkoznom? - Amelia, kérem szedje össze nekem az O’Brian aktát, és írja fel Cober nyomozó címét is. Ha a hétfőig nem jelentkezik, akkor személyesen fogom felkeresni. – adom utasításba az egyik asszisztensnek, hogy mit tegyen. A szék háttámlájáról kapom le az oldaltáskámat, és belegyömöszölöm a telefonomat, és a megkezdett energiaszeletemet. Shane ma egy árva kukkot se hallatott magáról, és kezdek ideges lenni. Főznöm kellene, ha már vele élek együtt? Pár nap telt el a beköltözésem óta, és még nem igazán fektettük le a szabályokat. Erősen elvárt lenne, hogy én vigyem a háztartást, de előttem is szépen elboldogult, kivéve, hogy Batman nagyon sokat van egyedül. - Köszönöm. – pillantok fel a táskám mélyéről, és belesöpröm az aktát is. Annyi teendőm lenne még, de már szétszakad a fejem is. - Hova, hova harcos hercegnő? – áll meg az ajtóban Adam, és engem mustrál, ahogyan éppen behajolok előtte. A picsába! Azonnal felpattanok, és az esküdt ellenségem kék íriszeit fürkészem. - Haza, tudod nekem magánéletem is van veled ellentétben Montgomery. A haverjaid nem érnek rá péntek este, hogy életük párjával elmenjenek egy sörre? –fogom össze a hajamat lófarokba, és pimasz mosollyal konstatálom az arcmimikájából, hogy gyenge pontjára tapintottam ezzel a kérdéssel. - De, ráérnek…csak jobb szórakozást is el tudok képzelni, mint két sör felhajtása egy hangos bárban. – a melleimet veszi szemügyre, melyek majdnem kibuggyannak a szűk blúz alól, de milyen szerencse, hogy ma reggel egy fekete blézert is rávettem. - Én nem leszek a játékszered, de azért jó keresést egy olcsó kurvához, aki még hajlandó is bebújni a nadrágodba. – egy puszit dobok felé a levegőben, és a vállamra akasztom a táskámat. - Morgan, fogsz te még az én farkam után sírni. – kacsint rám a mérhetetlen nagy egóval ellátott munkatársam, aztán le is lép zsebre dugott kézzel. Hála istennek, hogy ma már nem kell a pofáját néznem. Az irodámat elhagyva be is zárom az ajtaját, hogy illetéktelen személyek ne jussanak be, és rohanok is a lift felé. A főnököm maga a pokol, de szerencsére csak az egyik takarító nénivel akadok össze a felvonóban. - Legyen szép hétvégéje Ms Morgan. – köszön rám egy amolyan anyás mosollyal, amit én hálásan viszonozok. - Magának is Mrs. Peterson. – a lift egy kis csengéssel jelez, hogy leértünk a földszintre. Edmondnak is dobok egy puszit, aki nem más, mint az éjjeles portásunk. Nagyon kedvelem, és az is az én oldalamra billenti a mérleg nyelvét, hogy utálja Adamet. Dac és véd szövetség a miénk, ha a kedves hormontúltengős hímegyednek kell keresztbe tennünk. Az autómhoz sietek, és már nyitom is ki az ajtaját, de egy belső hang arra késztet, hogy nézzek körül. Már kezd sötétedni, és ki tudja, hogy ki az, aki egy ügyész életére akar törni. A nyugalom érzésével szállok be, és dugom be a kulcsot az indítóba. A forgalmas belvárost szeretném elkerülni, mert az út így is majdnem egy óra, hogy hazaérjek. Gondolatban már egy pohár borral ülök a kádban, és az egyik kedvenc könyvemet olvasom. Király az élet, csak nem éppen péntek este, amikor annyi őrült rohangál az úton. Intenzíven kell lefékeznem az egyik kanyar előtt, mert pár barom tinédzser a megengedettnél jóval gyorsabban száguld el mellettem. - Hülye csitrik. – húzom le az ablakot, és a középső ujjamat mutatom be nekik, de már nem látnak semmit belőle. A gázba taposok és a tengerpart mellett haladva az útra koncentrálok. Hamarosan elérek az egyik üzlethez, és leállítom a motort. Beugrok néhány dologért, hogy meglepjem Shane-t, ha hazaér egy húsos pitével. Állandóan azt enne, sőt inkább jobb meghatározás, hogy állandóan enne. Megmosolygom az egyik gyerekkori emlékünket, ami most jut az eszembe. Alig voltam négy, vagy öt éves, és a vasárnapi ebédre vártunk. Shane meggyőzött róla, hogy anya nem fog haragudni ránk, ha elcsenünk egy kis nyers tésztát a sütiből, mielőtt megtöltené. Bele is mentem, hogy én tereljem el anya figyelmét, amíg Shane megszerzi a kis adagunkat, de Dan volt az, aki végül kihúzott minket a csávából, és Shane mellé állva villámgyorsan tüntették el a tésztát, meg a bizonyítékokat is, mielőtt még anya észrevette volna. A szatyorral a kezemben ülök be a Saleen S7-esembe, és indulok meg a házunk felé. A felhajtón ott áll Shane kocsija, ami kicsit meg is lep. A szatyrot a jobb kezembe fogom, a másikra akasztom a táskámat, és a kulccsal egyensúlyozva lépkedek fel a lépcsőn. Lenyomom a kilincset, és az ajtó kitárul előttem. - Shane..megjöttem. – kiáltom el magam, és várom, hogy Batman rám vesse magát, de nem történik semmi. A fiatalabb bátyám helyett a másik áll velem szemben, és nem tudom hova tenni a hirtelen megjelenését. - Daniel… - torpanok meg a bejáratnál, és kikerekedett szemekkel figyelem a legidősebb Morgant. Nem kevés idő telt el, mióta láttam, és a viszontlátás egy fejbe kólintással ér fel. - Istenem, te vagy az… - még mindig nem jutok szóhoz, aztán lepakolok a konyhapultra, és nem érdekelve, hogy mi van nálam, hogy nézek ki..egyenesen odaszaladok hozzá, és a nyakába borulok. - Azt hittem már soha többé nem látlak. – szorosan ölelem át, és a kemény nőből, hirtelen a végtelen hugicává válok, akinek rettentően hiányzott a nagy testvére.
Kezdőlap 
