Aki hosszabb ideig szemlél minket, esetleg felfedezi a hajunk és szemünk színén kívüli hasonlóságokat és rájön, hogy valamilyen rokoni kapcsolat köt össze minket: egy vér folyik ereinkben, mert a testvérem vagy. Kapcsolatunk mindig is szoros volt, a nehezebb pillanatokban kivétel nélkül számíthattunk egymásra. Annak ellenére, hogy rengeteg időt töltöttünk együtt, igen ritkán vitáztunk. Ha pedig sikerült összekapnunk valamin, akkor az általában apróság volt, amin később jókat nevettünk.
Ott voltál mellettem, amikor kiderült, hogy babát várok, és akkor, amikor azon emésztettem magam, mennyire buta voltam, hogy hagytam magam becsapni. Te voltál az egyik ember, aki megpróbált lebeszélni az örökbe adásról, és ezért életem végéig hálás leszek neked.
A terhesség alatt szinte minden nap meglátogattál, beszélgettél velem, hogy legalább pár órára felvidíts, pedig az az időszak egyáltalán nem volt könnyű számodra sem. A magán életeddel, a továbbtanulásoddal, az egészségeddel… mindennel baj volt egyszerre, vagy felváltva. És te mégis velem foglalkoztál. Ösztönöztél arra, hogy kezdjek valamit magammal és amikor lemondtam volna az orvosiról, nem hagytad.
A nagy álmod mindig is az volt, hogy az emberek lelkével foglalkozz, nem csoda hát, hogy a jó eredményeidnek és a nagy szívednek köszönhetően gondmentesen belibbentél a pszichológia karra az egyetemen. Szimplán csak pszichológus szerettél volna lenni addig a pillanatig, míg Susanne-Faye meg nem született. Akkor döbbentél rá arra, hogy gyerekekkel szeretnél foglalkozni.
Mivel te vagy a dilidoki a családban, egyszerűen feladatodnak érzed, hogy ügyelj arra, hogy a lányom normális gyerekként nőjön fel a csonka családjában, amennyire csak lehet. Gyakran ellátsz tanácsokkal, és te vagy a második szemem. Számtalanszor vigyázol a Kismajmira, és eddig váltig azt állítottad, szereted a gondját viselni… nos, remélem, tényleg így van, és azt is, hogy elmondanád, ha terhedre esne egyszer. Csak elárulnám – annak ellenére, hogy szerintem te is tisztában vagy vele - Susanne eléggé oda van érted, tehát néha még irigy is vagyok, amikor „mókanapot” terveztek és én nem lehetek a része.
Bűntudatom van… rosszul érzem magam, amiért hazudtam neked. Nem tudom, hogy emlékszel e arra, mennyire örültél, amikor annak ellenére, hogy egy évvel fiatalabb vagyok nálad, veled egy időben indulhattam suliba, így neked sem kellett egyedül  startolnod a nagyok élete felé vezető úton. Vagy arra, amikor a gimit is együtt kezdtünk, ugyanabban a tanintézményben… nos, ha tudnád, hogy nem Mark Sue apja, ahogy mondtam, hanem az az ember, akiért oda voltál, talán életed végéig utálni fogsz és billiószor megbánod, hogy egykor örültél a közös iskolakezdésnek. Igen, a kislányom apja nem más, mint Damian O’Donell… az első nagy (viszonzatlan) szerelmed.
Soha nem osztottam meg veled, hogy én is fülig belezúgtam, hisz… hogyan is tehettem volna? Nem akartam elrontani a boldogságod, hamuvá égetni az álmot, hogy egyszer egy párt alkothattok.
Nem csak azért nem várom azt a napot, amikor el kell árulnom az igazságot a lányomnak, mert félek attól, hogy meggyűlöl, amiért nem adtam lehetőséget az apjának, hogy mellette legyen, hanem azért is, mert rettegek a gondolattal, hogy elveszítelek.

A Jade-hez csak azért ragaszkodnék, mert az előző usere ezt adta neki és már említettem máshol így. Azt is elfogadom, ha csak második keresztnévként használja. Egyébként minden mást rád bízok, a testvérem kedves leendő mozgatója! :3 A pb-nek örülnék, de ha van jobb ötleted, pm-ezz*-*Egyéb kérdésekkel is nyugodtan bombázz privátban! ♥
Jelezd, ha megérkeztél! *.*