-... másik?! - paskolja meg az állat jobb mellső lábszárát jelezve, hogy kéri a tisztításra váró patát, de ahelyett, hogy megkapná csak vidám nevetés közepette megrázza a fejét mikor Főnix a fejét emelgetve, vad bólogatás közepette elkezdi kapálni a földet. Olykor még Hayden is hajlamos elfelejteni, hogy nem lehet csak úgy követelőzve beszélni a ménnel még akkor sem, ha elég talpraesettnek kell lennie ahhoz, hogy a másik elfogadja, Hayden még mindig felette áll.
- Ne kötözködj! Kérem! - szól rá határozottabban majd megint megveregeti a lábát így már engedelmeskedve a tenyerébe kerül a hatalmas pata.
Alátámasztva a nagy tömeget a pompás, részletes munkával ácsolt lófejben végződő kaparóval komoly odafigyeléssel eltünteti a felesleges föld és beékelődött kavicsdarabokat a patájának medréből melynek köszönhetően nem csak kényelmesebb lesz Főnix számára a közlekedés, de higiénikusabb is. Így nem ülepednek le olyan könnyen a baktériumok és nem kezdik ki a patájának szerkezetét se.
Komoly gondjai voltak eleinte szerencsétlen állattal, főleg mikor ide került hozzá, hisz teljesen kezeletlen közegből jött, nem volt aki odafigyeljen rá. Ki kellett kezelnie egy ismeretlen eredetű nyírrothadást a patájában amire a baktériumok letelepedése miatt már nem volt elég "orvosság" a folyamatos alom csere nála és a pata tisztán tartása. Legfőképpen azért, mert nem engedte, hogy sokáig négy fal közé zárva tartsák. Emiatt folyamatosa kenegetés és injekciózás mellett de Hayden kiköszörülte a fájdalmas csorbát s mostanra már olyan a ló, mint egy megtestesült álom. Daliás, eltűnt a rövid ideig tartó bicegése, ismét úgy közlekedik mint egy pökhendi herceg.
Ő az Ausztrál legelők koronázatlan királya, egy hókatag szürke lidércként közlekedő, fák rejtekében megbújó betörhetetlen "szörnyeteg". Sokan nem tudják felfogni, hogy mi az amit Hayden lát benne és mi az ami nap, mint nap - legalábbis ott tartózkodásának ideje alatt - ráveszi arra, hogy a hátára üljön a biztonságot jelentő nyereg és olykor kantár híján is. Talán nincs az az ember aki megérti őt, de nem tudja eleget hangsúlyozni, hogy a lóból áradó erő, a szabadságérzet és a tökéletes harmónián kívül neki nincs szüksége másra. Még egy szép, bőrdíszművel által égetett nyeregre se, melyet az ő hátsója és a ló hátának igényei szerint formáztak.
Már az első találkozásukkor olyan mérhetetlen bizalom alakult ki kettejük között, amit csak tovább tökéletesített az idő. Akár könyvet olvasva, kapaszkodás nélkül is kilovagolhatna vele, akkor se dobná le magáról. Nincs egy veszélyes kiugrása se a lónak, nem akarja minden alkalommal levetni magáról a lovast, sőt olykor még rajta is észrevehető, hogy pimaszsága és konoksága ellenére de ragaszkodik Haydenhez. És amúgy is... ha leesik majd visszaül, ezen ne múljék.
Az egyetlen dolog ami a mai napig megdöbbenti a fiatal lovast az nem más mint, hogy nem képes karámba zárva élni a csődör. Próbálták többször is az istállóba vinni, de vagy kirúgta a falat, vagy leleményességét előnyére fordítva minden szó nélkül meglépett, még arra se vette a fáradtságot, hogy elköszönjön csak kilőtt, mint a nyíl. Ennek ellenére akárhányszor magához szólítja őt Hayden, annyiszor jelenik meg öt rövid percen belül s szerelmes kiscsikóként rajongja körbe, míg mások jelenlétében inkább visszavonulót fúj. Az elmúlt fél év nem volt elég számára arra, hogy kiderítse, mi okozhatja Főnix ezen jellemhibáját, de ami késik az nem múlik, majd ha több időt tud vele tölteni akkor igyekszik megfejteni.
Felegyenesedve, kíváncsi tekintettel méri végig az állatot, ki mintha megdermedt volna, nem mozdul, csak ácsorog patájának élén támaszkodva, fejét leszegve, egészen tarkóhoz simított fülekkel.
- Lazíthatsz, ennyi volt mára - hosszú ujjait Főnix orrára simítva jelzi, hogy minden rendben van s ezzel el is éri, hogy nyugalmi pózt vegyen fel az izmos állat, de aztán rájön, hogy mi volt pillanatnyi feszültségének okozója.
- Ma már mész vissza igaz? - hallja maga mögül Lexy kellemesen lágy hangját, s felé tekintve rögtön biccent. Soha nem szerette a búcsúzkodást azt pedig tudja, hogy húga hajlamos túlzásokba esni.
- Még kilovagolok vele egy kicsit, aztán szedem a sátorfámat.
- De remélem előtte lefürdesz. Szerintem nem vennék jó néven, ha nyakig mocskosan szállnál gépre - hangjában játékos él bujkál és csak ilyenkor jön rá arra, hogy mekkora mázlija van a húgát illetően. Nem egy beképzelt hisztis hercegnő, egy igazi két lábon járó amazon, akitől többet tanult élete során, mint a saját szüleitől.
- Pedig szándékomban állt trágyás csizmában boldogítani a népet. Még egy búzaszálat is a hajamba tűzök jó? - nevet fel majd kibújtatja Főnix busa fejét a rögtönzött kantárból minek köszönhetően máris visszanyeri izgágaságát, lelkesedését. Olyan számára a szerszám, mint egy kisgyereknek a megkötött kéz. Nem tud nyúlkálni semmihez, nem csipkedheti tovább Hayden ingjének gallérját vagy ruha ujját. Viszont a kantár hiányában mindez ismét érvénybe léphet.
- Segítsek? - sokszor mikor nyereg van a lovon, akkor is mások segítségével szokás felülni az állatra, hisz kell a lendület és a biztonság, hogy a nyereg nem fordul ki az állat oldalára. Viszont nyereg nélkül nincs mibe belelépni, csak a saját fizikai erejére bízhatja magát az ember és a ló türelmére. Ő is sokszor csak reménykedik abban, hogy nem rohan ki alóla Őfelsége miközben felpattan rá.
- Kösz - biccentéssel jelzi, hogy megköszönné a segítséget  - de ha egy mód van rá akkor előröl közelítsd meg és teli tenyérrel simíts az orrára és a homlokára. Ez megnyugtatja még egy idegen ember jelenlétében is.
A lány pedig hülye lenne nem megfogadni a nálánál hét évvel idősebb fivérének tanácsát. Mindig is félt a vad méntől, de mikor Hayden jelen van, akkor tudja, hogy nem történhet baj. Finoman rásimítja a kezét a szürke fejére, s mikor az egy mély pislogással adja tudtára, hogy nem lesz baj, a marja mellett áll meg s dől előre annyira, hogy bátyja a tenyerébe lépve s az állat sörényébe markolva felhúzhassa magát a széles hátra.
- Jól van, semmi gond - határozottan megpaskolja az izmos nyakat, majd a lágyéka has felöli részébe bökve a legelők felé irányítja az állatot.
- Ha egy mód van rá akkor ne törd össze magad jó?
- De persze, az a célom - hangja rosszallása ellenére arckifejezése vidám és kedves, viszont annál is inkább felszabadult mikor Főnix ágaskodást követően lő ki a számára szabadságot jelentő hatalmas, talán véget nem érő legelőre. Ujjai határozottan markolnak a dús sörénybe, lábai szorítják a ló két oldalát s még hátra fordul mikor meghallja Lexy elfúló hangját, de már nem látja őt.
A lovaglás számára egyet jelent az élettel. Lehet, hogy jó ideje a nagyvárosban él, de ő akkor is egy egyszerű, kellemes természetű, sokat tudó vidéki srác marad, akinek a farm, a legelők és a vadregényes tájak jelentik a szabadságot, a boldogságot. Szinte biztos abban, hogy ha eljön az idő mikor a nyugdíjazásán fog gondolkozni, ide fog visszajönni. Ez az ő igazi élete, erre van szüksége bármennyire is legyen szenvedélye az orvoslás.  És ha ez utóbbi nem lesz elég kedvező a számára vagy megelégeli, akkor is tudja, hogy van hova hazatérnie.
De sajnos rá kell döbbennie arra, hogy még hosszú út áll előtte ahhoz, hogy a farm mellett, az igazi szenvedélye mellett döntsön s most Sydney városában bérelt lakásának ajtaja előtt álldogálva nem is foglalkozhat azzal, hogy mi történik otthon. Persze akaratlanul is eszébe jut mikor Főnixszel visszalovagolt a farmra és a csalódottságra az állat szemében, mikor a hátsójára csapva elhajtotta.
- Haver, megőszülök! Még ma elindulunk? - Tom hangja rántja vissza a jelenbe mivel egyidejűleg ráfordítja a zárat és már fordul is sarkon, hogy bevágódjon az ezüst kocsi anyósülésére.
- Komolyan, vagy száz évet öregedtem.
- Biztos vagyok benne, hogy jobban néznél ki... hát, hogy néznél ki, mi ez a rongy rajtad? - kerekednek el a szemei mikor alaposabban szemügyre veszi Tom hawaii mintás ingét.
- Meleg van, Ausztráliában vagyunk, szórakozni megyünk! Különben is bolondulnak ezért a csajok, mindenkinek én kellek majd.
- Nem. Ezt utálják a nők - fintorogva néz ismét végig a piros alapon sárga virágos ruhadarabon és a kagylós nyakláncon - és csak megsúgom, hogy még mindig Country klubba megyünk, nem a tengerpartra.
Pimasz hangvétellel szúrja oda s a másik srác arckifejezését látva ezzel meg is nyerte a csatát.
- Van valami értelmes ruhád?
- Számodra nincs. Te vetted fel, hogy is mondtad? Imádják a "csajok". Te kellesz majd mindenkinek, na húzzunk bele - az ablak szélére könyökölve megtámasztja a fejét, de egyszerűen nem képes arra, hogy elnyomja a feltörni készülőhangos nevetést.
- Csak te lehetsz ekkora szerencsétlen, de komolyan - végszó bár az övé, mégis Tom horkantása koronázza meg a témát.
Imádja a Country klubbokat. Van egyfajta hangulatuk, és mindenen túl arra emlékezteti, hogy milyen otthon... csizmás, farmeros, inges emberek mindenütt cowboy kalappal. Mintha leragadtak volna abban a negyedben a Texasiakra jellemző stílusnál, amit ő persze egyáltalán nem bán, így amint beteszi a lábát a minden részletében fával kidolgozott épületbe, kis híján csatlakozik az épp csoporttáncot lejtő tömeghez. De még mielőtt léphetne, Thomas megragadja a karját és az egyik nagyobb pulthoz vonszolja őt.
- Adj valami erőset Paul, azt hiszem ránk fog férni.
- Rád meg főleg. Mi ez a hacuka?...
Ezután pedig nem kellenek a szavak, elég Tom arckifejezését látnia Haydennek, máris hangos és visszafojthatatlan de annál is vidámabb nevetés tör elő belőle ami még Pault is megnevetteti s Tom bár vonakodva de csatlakozik... Nincs is annál jobb mikor nem csak rajtad, de veled együtt nevetnek nem igaz?

Hayden & Jadie

Noha az utóbbi időben... ami ide s tova hét évet jelent, bent lakik a városban, de egyszerűen nem tudta semmi pénzért kiverni a fejéből a farmot. Van aki ennyi idő alatt már rég lemondott volna róla és nem tudott volna visszaszokni a kakasok korai, négy, fél ötös kukorékolásához, ahhoz, hogy öt órai keléssel ki kell minden egyes nap hajtani a marhákat és a birkákat a legelőre. De, hogy a fenébe is szokott volna el tőle mikor most is hasonló ébrenléti és alvási fázisai vannak?
A "farmerek" életének hossza talán a korai kelésben és a kései fekvésben is rejlik. Kitudnak használni minden egyes percet amire szükségük van, nem zavarja őket az, hogy nem alszanak csak négy, öt órákat, birka vágás idején pedig még annyit sem. Volt, hogy húgával és a kuzinjával Nickkel, két egymást követő napon nyírták azt a háromszáz birkát ami akkor a farmon legelészett csak, hogy időben letudják vinni a gyapjukat a vásárba. Ezen két nap alatt pedig csak az ivást engedhették meg maguknak sűrűbben ütemezve, nehogy kiszáradjanak. Ami pedig az étkezést illeti... elég ritkának nevezhető alkalmakkor szakítottak rá egy kis időt és akkor is csak annyira, hogy bekapjanak egy-két falatot, hogy valami legyen azért a gyomrukban.
Ez a birkatartás egyik legnagyobb kincse. Rengeteget ér a gyapjú azon a környéken és ha szerencséd van, akkor kifogsz egy olyan vásárt, mikor többet adnak érte mint azt csak elképzelni mernéd. Emellett ott van még az állatok eladása, ami szép, jól tartott birka esetén szintén megdobja a büdzsét.
És ha azt vesszük ezen szokásai most a nagyvárosban sem változtak, csak a körülmények. Nem kell állandóan takarítania nem kell birkát nyírnia és tehenet terelnie - mily meglepő, bár ha azt vesszük, hogy a haveri társasága elég birka tud lenni néha... - csak a mindennapi életet biztosítani magának. Főzni, mosni, vásárolni és mi egyéb. De ettől függetlenül elég sűrű alkalommal van ébren két egymást követő napon, főleg mikor olyan a munkabeosztása, hogy felesleges aludni, mert amint bebújik az ágyba egy hosszadalmas, elnyújtott átöltözést követően, már kelhetne, hogy összeszedje magát és menjen dolgozni.
Jószívűsége és naivitása miatt többször is átveszi társainak műszakját azok nyomós oka miatt. Mondjuk fogalma sincs, hogy miért számít nyomós oknak az, hogy "fáradt vagyok nem aludtam X órája", mikor ez ő rá is tökéletesen igaz. Ő is szívesen lepasszolna néhány műszakot csak, hogy végre valahára kialudhassa a munka és örökös virrasztás fáradalmait és degeszre egye magát mert a végén teljesen áttetsző lesz. Valljuk be, hogy nem kifejezetten egészséges, hogy lassan kávén és sós mogyorón vagy kekszeken él és folyamatosan ébren van. Az utóbbi időkben, mióta rájöttek a rezidenstársai arra, hogy szívesen cserél műszakot valamint át is vesz néhányat bizonyos személyektől, valamivel kevesebb, mint öt kilótól szabadult meg. Mind ez két hónap leforgása alatt és akkor még ott van Colette nővér is aki pimaszul rövid pórázon tartja őt, mintha legalábbis hülye lenne vagy gyógyításban de még kötözés terén is analfabéta.
Talán az a legnagyobb szerencséje, hogy mióta két rezidens társával él egy nagyobb albérletben, megoszlanak a teendők. Aki jobban ért a főzéshez az főz magukra, aki a vásárlást szereti lebonyolítani azt rá hagyják. Így neki nincs túl sok dolga... na nem mintha nem tudna főzni, csak egyszerűen jobbnak gondolta a kishölgy ha ő kotyvasztja meg az ebédet és a vacsorát, neki pedig nem volt ellene kifogása.
Két nappal ez előtt, mikor elindult Dél-Ausztráliai otthonába, megbeszélte Tommal, hogy ha hazajön átugranak a kedvenc Country klubjukba, úgyis látni akarja amint megüli azt a meglett bikát amit beépítettek. Mindig nevezni szokott a versenyekre az utóbbi három hónapban és lassan ott tart, hogy a nagylegények kiutálják őt, amiért ő tartja a rekordot. Hát igen, így jár az aki nem bikák, vad lovak és marhák között nő fel. Viszont jelen pillanatban nem rajta, hanem Thomason van a hangsúly. Fogalma sincs, hogy fogja tangapapucsban és ilyen szerelésben megülni a bikát anélkül, hogy teljesen idiótának nézzen ki és hülyét csináljon magából, de ő minden esetre kíváncsi. Viszont úgy érzi, hogy nem ez lesz a legnagyobb problémájuk.
Amilyen nagy a szája a srácnak és amilyen keménylegények gondolja magát, olyan kis nyomorultul tud megküzdeni a nehezebb, komolyabb dolgokkal és problémákkal. Nem túl kitartó így nem véletlen az sem, hogy akárhányszor a traumán van, onnan menekülve, szinte sikoltozva távozik.  Nem csak a vér látványával nincs kibékülve de a hajtással sem amit az osztályon diktálnak. Sürgés-forgás, kapkodás és kiabálás, gyors reakciókra és nagy tudásra van szükség. Általában elég sűrűn cserél vele a kölyökképű, de úgy van vele, hogy inkább vele, mint olyanokkal akik nem szokták viszonozni a szívességet. Persze erre nincs rászorulva, de van, hogy ő is szeretne valamit és ha ezt nem tudják megérteni akkor nincs miről beszélni... nem érzi úgy, hogy bármit meg kellene tennie azokért, akik nem segítenek neki viszont.
A háttérben felcsendülő Josh Turner mély, már-már basszust is túlszárnyaló, búgó hangját nincs az a nevetés vagy hangvétel ami teljesen eltudná nyomni, mint ahogy a vidám, kellemes zenét se, viszont ők egy pillanatra ezt mégis megtudják lépni. Nem véletlen, hogy több rosszalló tekintet is rájuk szegeződik de mintha nem is érdekelné őket csak folytatják a felhőtlen kacarászást. Tom arckifejezésének látványa mindent pénzt megér Haydennek, hisz ha valaki akkor ő tényleg képes magára venni a dolgokat és komolyan kétségbeesni nevetséges arckifejezéssel, ha valamit rosszul, vagy idétlenül csinál és erre megjegyzést tesznek mások.
Ám amikor három csinos hölgyemény csatlakozik hozzájuk, a vidám nevetés alább hagy, és Mr. Turner hangja ismét betölti a teret ezzel visszaszerezve a szórakozóhely valódi varázsát.
- Remélem megfelel a sima sós mogyoró is. Ha nem, tehetek rá extra sót csak attól félek, elveszítené a karakterességét - fordul az egyik, nagyon sós mogyorót igénylő nő felé Paul miközben egy széles vigyor jelenik meg bajsza alatt. Tipikus cowboy kinézete van az ürgének. Elég magas, testes és izmos alkatú, koptatott régi farmer van rajta, piros kockás ing lábbeliként pedig egy szépen díszített barna bőrcsizmát hord, feje búbján pedig ott virít fehér kalapja.
Az eddig szegényesen, magánytól ordító pult most végre megtelik élettel és a jó, öreg Paulnak is van beszélgető partnere aminek látszólag nagyon is örül. Kezdődött azzal, hogy Hayden és Thomas kifejezetten jó hangulatban érkezett meg, köszönhető ez főként az utóbb említett legény hiányos, vagy ilyen helyen inkább túl soknak, röhejesnek tartott öltözetének, most pedig itt van a három grácia akik sós mogyorót igényelnek miközben mély hangon búgnak ezzel Elvist imitálva.
- Én a helyedben ezt nem úgy venném, hogy "bejön nekik" - szúrja oda Hayden s már reagál is rá a középső hölgy, hasonló véleménnyel mint amivel ő is szolgálni tudna. Mikor a kocsiban azt mondta Tom, hogy "különben is, Ausztráliában vagyunk..." akkor nem gondolt bele abba, hogy Ausztrália márpedig nem az ilyen fajta öltözetekről híres bármennyire is azt szeretné. Sebaj, nem büntetheti, német a fiú, nincs túl sok ideje a kontinensen még bele kell rázódnia. De majd benevezi őt egy Hawaii útra, ott kedvére szórakozhat a nők között ilyen holmiban.
- Mondtam neki, de amilyen makacs nem hitte el. Igaz nem tudom melyik áll neki hülyébben, az ing vagy a konokság - reagál az ismeretlen nő véleményére aminek hallatán legszívesebben összepacsizna vele. Reméli, hogy végre valaki felnyitja ennek a majomnak a szemét vagy épp letöri a szarvát, mert ő egyszerűen képtelen rá. Ha rajta múlik akkor még a templomba is hawaii mintás ingben menne nem foglalkozva azzal, hogy kinek mi a véleménye róla. Furcsa egy szerzet, de hát... nem is azért szeretik mert úgy vág az esze ilyen téren, mint a borotva.
- Ó, csak nem a bika? - könyököl rá Tom úgy a pultra úgy, hogy jobb rálátása legyen a három nőre - ezt a Hawaii félistent is benevezte ez a mocsok. Akár indulhatnánk egy csapatban, szivi - a félisten említésekor magára mutat, majd mikor a mocsok jelzővel illeti Haydent, felé biccent.
- Persze, a vesztesek csapatában? Abban hol lenne a szórakozás? Figyelj haver nem kell erősködni, a hölgynek talán még menne is, de neked... nem vagyok benne biztos. Nem hiszem, hogy még tovább kellene alázni magadat - húzza el a száját ahogy végigméri mindkettejüket de a csibészes, kisfiús mosoly csak ott virít az arcán.
- Egyszer már ült bikán a bolond, de az a kis idő nem tartott sokáig, mind össze... két másodpercig, utána pedig a bika körül lévő szénabálákon kötött ki egy repedt bordával és törött orral.
- Menni fog! Ide a rozsdás bökőt, hogy megnyerjük. Igazam van, szépségem? - idétlenül szedett szemöldökeit - igen, Hayden is kitért a hitéből mikor megtudta, hogy szedi őket - ugráltatva méregeti a kettővel mellette ülő nőt, ő pedig a fejét ingatva temeti arcát a tenyerébe.
- A szánalom szülőatyja... Ne menjen bele! Én nem tenném - pantomimezve próbálja elmutogatni Tom háta mögött a nőnek, hogy mi lenne a helyes megoldás, de persze kíváncsi arra, hogy mit fog erre lépni. Belemegy vagy lepattintja?

Hayden & Jadie

Ahogy elnézi a fiatal nőket, kik már eleve illumináltabb állapotban érkeztek, mint az normális lenne, akarva akaratlanul is eszébe jut mikor annak idején részegre itták magukat egyik gyerekkori barátja nagyapjának szőlészetében. Megkérte az öreg a srácokat, hogy segítsenek szüretelni, mert el kell kezdeni az idei bort, hogy időben, tökéletesen készüljön és érlelődjön a hordókban ő pedig úgy látta, hogy ha elég nagy legények a hátukon hordozni a hatalmas, szőlőkupacoktól nehéz kosarakat akkor nem fog megártani nekik egy kis kóstoló sem a már elkészültekből.
Így minden egyes kör után - hat kör volt összesen - kaptak egy méretes adagot aminek köszönhetően a végén már sírva, magukat kis híján összepisilve röhögtek a szőlő bokrok között fetrengve, hisz még azt is viccesnek találták, hogy nem tudnak felállni, egymásba kapaszkodva pedig csak még nagyobb esés lett a vége. Igazi keljfeljancsi lett belőlük, ahogy felálltak már dőltek is vissza aminek persze néhány szőlő is a kárát látta. Négykézláb kúsztak-másztak a poros, mocskos, kavicsos földön vidáman kacarászva, mint sem törődve azzal, hogy a kék és a fehér szőlő is egyaránt a nyakukban köt ki és szerencsétlen lumbágós Jack onnan volt kénytelen felszedegetni az adagokat utánuk. Ezt az esetet pedig azóta is számtalanszor felemlegetik mikor együtt vannak valami miatt, s míg a két srác minden alkalommal elsüllyed szégyenében, addig az öreg és a rokonok, barátok jókat mulatnak rajtuk.
Arról már ne is beszéljünk, hogy kedvencük az volt, mikor levet eresztett a hátukon fonott kosárba rejtett szőlő és vörösre festette nem csak a pólóikat de az alsógatyájukat, nadrágjukat. Hayden zoknijának is szőlő illata volt, mikor kijózanodva - már amennyire annak volt nevezhető - hazadöcögött lóháton és a mosásba szórta a ruháit. Az pedig talán nem is meglepő, hogy a lábujjai össze voltak ragadva. Persze, mint minden, ez is rettenetesen vicces volt számára még azután is, hogy a menetszél kicsit kijózanította a hazafelé vezető úton. Először igaz úgy vezette a lovat, mintha egy nagy kutya lenne de lévén az nem jött be, megpróbálkozott a nyeregbe szállni ami egy nagy esést vont maga után következményként, de nem adta fel, újra próbálkozott. A részegek a legkitartóbbak, ez már bebizonyosodott a hosszú évek távlatában.
Nem sűrűn szokta leinni magát és a mentségére szóljon, hogy annak a nagyapónak nem lehetett nemet mondani, mert szinte biztos, hogy egy székre ültet ha megmakacsolod is magad majd beléd erőszakolja az alkoholt ha akarod, ha nem. A Nap alapból is megcsípte a fejüket, tehát nem is lettek volna képesek arra, hogy ellent mondjanak, tehát napszúrás mellett még le is részegedtek. Mintha két bábút próbált volna meggyőzni, hogy attól kelnek életre, ha italozgatnak. És ebben van is valami igazság.
Mikor hazaért, piszok nagy hacacáré volt belőle, megkapta a magáét mondván felelőtlen és a kijelentés apja szájából érkezve, miszerint ezentúl nem bíznak meg benne nem megijesztette, inkább mosolyra fakasztotta. Ám az apjánál az verte ki végleg a biztosítékot, mikor azt kellett egész éjjel hallgatniuk, hogy a huszonhat éves fiúk "bortúladagolás miatt" a porcelánkagylót szorongatja tizenegytől hajnali négyig. Mondani se kell, hogy nem csak szánalomra méltó volt, de röhejes is és nem értették, hogy egy felnőtt, céltudatos és értelmes férfi, hogy nem képes gondolkozni és udvariasan visszautasítani a bort. És talán itt volt a baj... mert az öreg Jack nem ismeri azt a szót, hogy "udvariasság".  Tipikus tanyasi paraszt akivel bár jól szórakozik az ember, nagyokat nevetnek, de meg se közelíti az udvariasság és a jólneveltség legalsóbb mércéjét...se.
Azóta is odafigyel arra, hogy mikor mennyit iszik persze hajlamos arra, hogy túlzásba esik, de nem ez a legjellemzőbb rá. Abban nem biztos, hogy ma képes lesz erre a mértéktartásra, de ha reggel ép ésszel akar bemenni a kórházba és el is óhajtja végezni a melót, akkor kénytelen lesz odafigyelni. Lehet szórakozni lerészegedés nélkül is. És úgy néz ki, hogy ennek a módja még tökéletesen megy Tomnak is, ki rövid pillanatokon belül keveredik furcsa szituációba az egyik érkező nőszeméllyel, elég volt annak leülnie mellé. Hayden amúgy is nagy, kiskutya tekintetű szemei egész nagyra kerekednek és egy pillanatra találkozik a tekintete Pauléval aki meglepetten, de annál is inkább szórakozottan veszi tudomásul azt, amit kimondatlanul próbálnak közölni vele. Hihetetlen, de tényleg bejött az ing a gatya és a tangapapucs, csak a megfelelő embert kellett megtalálnia. Ilyen nagy mázlista is csak Thomas lehet.
- Többek között? - utal itt kíváncsiságból Hayden arra, hogy mi veszített a karakterességéből, közben pedig Paul csak biccent egyet és kérésre ad a tálba kiöntött mogyoróra még egy "löket" sót, amit Jade kért. Valaki így, valaki úgy szereti, felesleges lenne vitába bocsátkozni ezen a téren még ha többek fintorognak is a látott mozdulatsor közben. Ha a "kis srácon" múlna akkor ő semmilyen módon nem enné meg a mogyorót. Kicsi kora óta utálja és ez talán betudható annak, hogy a kis Haydennek egyszer az orrából köszönt vissza a sós történet de azt nem szeretné tudni, hogy ezt milyen úton-módon sikerült kiviteleznie. Csak annyit tud, hogy utána sokáig nem akart semmi féle kisebb méretű, tömörebb dolgot megenni se a rizst, se a kukoricát vagy épp a borsót... nem egy szép élmény, meg kell hagyni.
Hayden akaratlanul is elvigyorodik az elkapott, furcsára viszont kifejezetten aranyosra sikerült mosoly láttán amit Jade produkál. Hihetetlen, hogy képesek az emberek úgy bemenni egy szórakozóhelyre, bárba vagy csak egy kocsmába, hogy már van bennük annyi, hogy ne tudjanak magukról száz százalékosan. Neki mindig az volt az alapelve, hogy ha szórakozni megy akkor ott kezdje el, ne már órákkal előtte valahol máshol.
Elhallgatva a Tom és Jade között zajló párbeszédet, és ha jobban belegondol akkor kénytelen rájönni, hogy kifejezetten de ja vú érzése van. Utoljára akkor került olyan kellemetlen helyzetbe - igen, mert akkor is ő érezte magát kellemetlenül, mint ahogy most is- hogy egy nő osztotta ki az ő jelenlétében Tomot, mikor elrángatták fél évvel ez előtt egy 80-as és 90-es éveket idéző discoba. Akkor is valami hasonló ronggyal hívta fel magára a figyelmet csak fokozva a kedélyeket, negyed ennyire nem illettek össze a darabok részleteiben, Hayden pedig a mai napig nem érti, hogy mi a franc készteti arra, hogy az elvárttal tökéletesen ellentétesen öltözzön, de nagy valószínűséggel csak agyhúgy követ kapna ha ennek megválaszolásával töltené a drága idejét. Persze számtalanszor próbál kiállni mellette, de nem érzi úgy, hogy szükség lenne rá főleg ilyen alkalmakkor. Nagyfiú már, megtudja magát védeni és nyilván oka van annak, ahogy öltözik... akkor viszont tessék megmagyarázni, mielőtt teljesen hülyét csinálna magából.
Ahelyett, hogy szóban reagálna, inkább csak a markába nevet s magához húzza a kapott italt amiből kortyol is egyet, de aztán csak rákényszerül arra, hogy hozzá fűzzön valamit így hátba veregetve barátját felnevet.
- Hát hallod, nem tudom mikor kaptál utoljára ekkora.... hogy is mondjam...?!
- Oltást? Én se... de már meg se lep - hangjából kiérződik, hogy ezzel kicsit tényleg letörték a szarvait, nem esett jól neki a hasonlat s kétségbeesetten sóhajtozva kezdi el pörgetni az asztalon a poharát, mígnem kapva kap a következő témán.
- Honnan tudod? Három körből áll, mindenki háromszor üli meg a bikát, a pontokat bedobják a közösbe. Mindig van csapat verseny, még kupa is jár érte nem csak valami ajándék... te választhatnál, még ezt is megengedem neked. Most mond, hogy nem jó ajánlat - a nyomorúságos szemöldök ugráltatásról egyszerűen nem tud leszokni, s Hayden megforgatva a szemét osztja meg a véleményét.
- Persze, és az egyetlen csapat is? Mert akkor tényleg garantált a győzelmetek, legyetek bármilyen szerencsétlenek is. A kupa meg a szégyenfalon  villogna - pimaszkodik Thomassal, ami látszólag nem esik jól neki, de egyszerűen van amit ő se tud visszatartani bármilyen udvarias is legyen.
Már épp fordulna vissza az "üdítőjéhez", mikor meghallja az ismerős férfi hangot s kíváncsian fordulva felé várja a bikaülés felvezetőjét amit az utóbbi három hónapban mindig meg kellett hallgatnia. Épp annyira unja, mint év végén a diákok az igazgató beszédét. A neveletlen nebulók már nagyon mennének, már a hátuk közepére se kívánják a bölcselkedő megjegyzéseket és a szokásos maszlagot, de az csak mondja és mondja... Nem szereti, hogy a szokásos dumát mindig elmondják még akkor se, ha ez az alap szabály. Minden apró részletet és információt közölnek az újakkal mert ugyebár azokból sosem elég és fő a biztonság, ami egy ilyen helyen sosem garantált. Egyszerűbb lenne kiírni valahova ami központi helyen van és akkor még egy analfabéta is megérti.
- Gyerünk szépségem, csak ügyesen! - kiált Jade után Tom, miközben nagy füttyszó kíséretében megérkezik a már ismert nevű nő a bikához - kíváncsi vagyok hogy ül fel rá - dörzsöli az állát tekintetét le sem véve a nőről.
- Fordítva.
- Honnan tudod? - kapja felé a fejét a másik, de ezután már fordul is vissza a bika-Jade párosához és lám... - a jövőbe látsz? Mi a fene vagy te?
Képzeletben ad egy jókora tockost a másiknak, de ez a pillanatnyi kellemetlenség csak arckifejezéséről olvasható le ami Thomas visszavonulását eredményezi.
- Nem, nem látok a jövőbe, de még van szemem, látok és azt is láttam, hogy rossz lábbal támasztott alá. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy ilyet tudjon az ember már ne is haragudj.
- Jól van csak te lehetsz olyan zseni, hogy tudd, hogy kell a legelegánsabban, egyenes háttal felülni egy átkozott mű bikára.
- A végén még elnézést kell kérnem - halkan nevetgélve áll fel a bárszékről, majd Jade kétségbeesett pillantását elkapva, átcsattog a lefektetett matracok és szénabálák hadán, hogy megállhasson a nő furcsa pozíciót felvett teste mellett.
- Javaslom fordulj meg, mert így csúfosan lefogsz égni és betörik az orrod vagy a tarkód. Vagy leszállsz és újra kezded, vagy segítek átfordulni - osztja meg vele a két lehetőség "hatalmas" titkát, már csak rajta áll, hogy melyiket választja. Ő segít neki, ha szüksége van rá, de azt is végig szeretné nézni, mikor leszáll - mondani se kell, hogy ez a legnehezebb az egészben - majd visszamászik rá.
Annak idején volt egy ismerőse kint a farmon, aki saját bevallása szerint nagy lovas, egész kiskölyök kora óta lovagol és úgy vágtázik mint senki. Ennek ellenére első alkalommal fordítva ült fel a lóra amit tetézett azzal, hogy a következő alkalommal pedig átesett rajta. Ő pedig ahelyett, hogy segített volna neki, csak állt teljes ledöbbenéssel az arcán, s még a futószár is kiesett a kezéből. A nagy lovas...

Hayden & Jadie

Némiképp fintorogva figyeli az üvegpohárban csillogó, arany színű, középen kis jégkockát úsztató whiskyt. Soha nem szerette a túl erős, túl magas hőfokú italokat, hisz egy pohár után úgy álltak tőle a szemei, mintha azok kiugrani készülnének üregéből... csak, hogy utóbbi műtéteinek egyikét idézni tudja. Szereti, ha legalább annyira tudatánál van, hogy képes legyen uralni a saját mozdulatait és vonásait, olykor megtudja rázni a fejét mikor túl soknak érzi a piát. Viszont taj részegen erre képtelen lenne, csak ücsörögne vigyorogva s mint egy szépen megfestett festmény, teljesen élettelenül nézne ki a fejéből.
Persze nem szokta visszautasítani a szórakozást és tekintettel arra, hogy nagyon kemény hetek vannak a háta mögött, talán meg is érdemli. Túlélésének és jó teljesítményének első győzedelmi megállója az otthona volt, ahol két egész napot tölthetett a családjával. Meglepő módon kifejezetten jó hangulatban telt az a negyvennyolcat megközelítő óra, de igazán csak akkor érezte magát szabadnak és végre valahára nyugodtnak, mikor megjelent a domb mögül Főnix. Ez a hatalmas ló jelenti számára a végtelen nyugalmat, a rendíthetetlenséget az erőt és a szabadságot, ő a jelképe. Megszokta már, hogy mind ahányszor hazamegy, némi szóváltásba keveredik az öregével aki még mindig elvárja tőle, hogy otthagyja a kórházat és kifejezetten a farm életével foglalkozzon, mert ő "számít rá". Persze, ha már a zsoké álmai derékba törtek akkor inkább a marhák és birkák között lopja a drága idejét igaz? Talán nem is meglepő, hogy ebbe nem ment bele még akkor se, ha utána piszok erős lelkiismeret furdalása volt, de úgy van vele, hogy ha már a farmhoz láncolnák akkor inkább lenne állatorvos, vagy hivatásos suttogó, mint bármi más. Megcsinálja amire kérik, még ha hulla fáradt is a hosszú munkaideje miatt, de ne várja el tőle senki, hogy hazamegy és egész nap a marhákat ganéjozza majd vagy a traktorokat javítja, mert az unokaöccse lusta hozzá. Már az elején leszögezte, hogy nem fogja elvégezni más munkáját, mint kölyökkorában. Nem most jött le a falvédőről...
... mind ezek ellenére a mostani két nappal nem volt problémája, egész elfogadhatóan viselkedtek vele, csak egyszer emelte meg jobban az apja a hangját aminek a húga vetett véget.  
Most pedig második  győzedelmes zeneszóval "kopogtatott" a környék legjobb Country klubjának ajtaján, pár pohár szórakozás és újdonsült lelkesedés reményében. Nem sűrűn kezd úgy egy műszakot, hogy előtte fel kell öntenie a garatra, de Dr. Timber miatt lassan rendszeressé válik ez a tortúra.
Bika... műbika. Leginkább úgy néz ki az állatként néven tartott teremtés, mint egy jobb napokat is megélt bölény-birka imitátor. A kelleténél több szőrmét tettek rá ami miatt nehezebb fent maradni rajta, és hozzá kell tenni azt is, hogy a kapaszkodója is a lehető legkényelmetlenebb, sérti a kezet de talán ezzel akarták emelni a szórakozás mércéjét, mert tényleg vicces pózokban lehet róla leesni, aminek eddigi rekordját Thomas tartja. Sokszor, soron kívül is benevezett, hogy minél többet gyakorolhassa, de négy másodpercnél még nem jutott vele messzebb, noha Hayden volt olyan kedves, hogy több lovardába is elvigye ahol első körökben a nyeregbe szállást próbálta megtanítani neki. A lovak tökéletesek ahhoz, hogy megtanulja rajtuk az ember, melyik láb résszel kell a legjobban szorítani az állatot ahhoz, hogy biztosabban ülhessen a hátsóján. Első körben a térddel és a combizmok feszítésével marad fent az ember a nyeregben, de mivel Hayden térde már koránt sem olyan jó ahhoz, hogy ezt kivitelezni tudja, ő teljes mértékben a combjaira valamint a vádlijára bízza magát. Lehet, hogy nagyobb erőfeszítést igényel, de jobbat nem tudott kifejleszteni arra pedig nem volt képes, hogy feladja a lovagláshoz fűzött álmait.
Visszatérve a műbikához, vagy ki tudja, hogy milyen szörnyeteg ez, szemfülesek észrevehették, hogy a gyapjú alatt van egy másik kapaszkodó is, amit fogva sokkal könnyebben marad nyeregben az ember. Lehet ez csalás vagy sem, a legtöbben először felmérik a helyzetüket a műanyagból és acélból, bőrből készült állat hátán, anélkül veszett fejsze nyele az egész, nem lehet csak úgy belevágni. A kérdés itt az, hogy egy magafajta srác, aki se nem túl nagydarab, se nem túl egészséges láb téren, hogy a fenében képes rekordot tartani a maga huszonhárom másodpercével az állaton?! Úgy, hogy fiatalabb korában nem egyszer ült már igazi bikán helyi rodeó bajnokságokon, ahol bár sokkal rövidebb ideig maradnak fenn még a profik is, mégis tökéletes volt ahhoz, hogy ezt a tuskót szemközt röhögje. Ráadásul ha azt vesszük alapnak, hogy nyeregben nőtt fel, akkor felesleges a kérdés, bár ezt nem tudják róla sokan, főleg nem idegen körökben. Ő itt csak egy talányokban beszélő, mosolygós srác, aki orvosi karrier előtt áll, és aki nem szereti a whiskyt ennek ellenére sűrűn kér. Ember legyen aki ki tud igazodni rajta.
Látszólag nincs ínyére Jadenek a cowboykalapos férfi közelsége és a kelleténél nagyobb hévvel közli vele, hogy gyakorlatilag mindenhol csikis, szóval hagyja békén. Ezután pedig ellenállhatatlan késztetést érez Hayden afelől, hogy segítsen neki, bár a néma sos üzenetet is fogta az adóvevője. Neki nem szokása összetaperolni az embert az idő alatt míg próbál segíteni, talán ennek tudatában nem lesz elküldve.
Gyorsan ismerteti vele a lehetőségeit és bár kicsit elkenődik amiért nem látja az újabb próbálkozást, mégis biccent, s a bika fejéhez sétál, hogy annak kapaszkodónyergébe süllyesztve a kezét, felhúzza magát rá. Ez által inkább ül a bika nyakán, mint sem a testén, de mit számít? A földről nem tudta volna átfordítani a másikat tekintettel arra, hogy túl magason van, ráadásul ha elkezdi a derekát vagy a lábát fogdosni, hogy segítsen, biztos kapott volna egy balegyenest aztán még a délebbi pontján található dolgot is lerúgná a helyéről, elvégre az pont Jade lába környékére esik. Így gond nélkül kerül be a nő mögé, kellő távolságra ahhoz, hogy az megfordulhasson.
- Hayden - mutatkozik be gyorsan - nyújtsd ide a kezed - ha megteszi, nemes egyszerűséggel csak megragadja az alkarját úgy, hogy ezt megtehesse Jadie is az övével.
- Hidd el nem olyan ciki, mint amilyennek érzed, volt aki létrával mászott fel, vagy épp feltették. Ez legalább egy szép próbálkozás volt még akkor is, ha viccesre sikeredett. Nem tudom, hogy sokan miért gondolják, hogy ellentétes lábbal könnyebb lesz - ettől függetlenül nem tudja elrejteni a szórakozottságát, így kisfiús mosolya végig ott ül a szája szélén.
- Amíg fogom a kezed, a lábad lendítsd át a másik mellé, de ha egy mód van rá akkor abba az irányba, amerre könnyebben fordulsz míg fogom a kezed, nem akarom kitörni a karod - elég stabilan ül ahhoz, hogy tartani tudja így ha odafigyel arra amit Hayden mond neki és cselekszik, ő egyszerűen csak előre nyúl, határozottan megragadj Jade lábszárát és elkezdi maga felé húzni, s ha minden rendben megy akkor nem a földön köt ki a bálák és matracok tengerében, hanem vele szemben.
- Ez gyorsan ment. Na most figyelj rám! Ne ezt a kart fogd jó? Ez csak annyira jó, hogy az ember keze felhegesedjen tőle - csapkodja meg a látványos kapaszkodót, helyette mélyen beletúr a bika "bundájába".
- Ez sokkal stabilabb, jobb a fogása. Ez a titok nyitja - egyszerűen csak megragadja Jade csuklóját és megmutatja, hogy hogy fogja - így. Az ujjaid felfelé legyenek, máskülönben eltöröd a csuklódat. Óvatosan! A comboddal és a térdeddel próbáld szorítani a testét, a másik kezeddel pedig amivel nem kapaszkodsz, azzal egyensúlyozz! Tartsd ki magad mellé. Ha nagyon előre dől a bika te hátra dőlj és ez fordítva, ha ő hátra, te előre. Oldalra nehezebben mozdul, elég régi már, szóval rázkódni fog amit az irányítók szeretnek kihasználni, ilyenkor jobban kapaszkodj! Ha pedig esel, akkor igyekezz ne fejjel beleállni a bálába, inkább fordulj hátra rendben? - próbálja a lehető legjobb tudása szerint elmagyarázni neki úgy a tökéletes módját a bika megülésének, hogy még kicsit spiccesen is de megértse.
- Menni fog? - ha igenleges választ kap, biztatóan biccent egyet és már lendíti is át a lábát a bika felett, hogy leszálljon róla.
- Jól van Carlos, lassan indíthatod - kiált oda a plexi fal mögött ülő férfinek aki gonosz vigyorral vezeti a kezét a karok felé.
- Felkészültél, Jadie? - a konferáló gonosz hangja minden pénzt megér, igazi sátáni hanglejtése van ahogy tekintetét végigfuttatja a nőn. Ez idő alatt pedig Hayden visszabattyog a helyére Tom mellé.
- Miért van az, hogy engem látnak meg először a  nők, én vagyok rámenősebb,téged kétszer kell szemügyre venni, hogy észre vegyenek, alig beszélsz mégis benned bíznak meg hamarabb és veled kerülnek intimebb helyzetbe... - motyog az orra alatt Thomas, ő pedig csak megvonja a vállát.
- Talán ez a titok nyitja. Te vagy a rámenősebb és a nagyobb pofájú...

Hayden & Jadie

- Mit gondolsz még ma észre veszi, hogy rossz irányba néz? - hallja maga mögül Paul mélyen búgó hangját és csak akkor jön rá arra, hogy neki szánta a kérdést, mikor nem válaszol senki, sőt minden szem rá szegeződik egy pillanatra. Először nem is érti, hogy mi történik, talán valami hatalmas bűnt követett el, hogy ennyire bámulják? De aztán kapcsol, a kis fény kigyúl az agyában, miszerint válaszra várnak.
- Mi? - néz végig a mellette felsorakozottakon - Ja... szerintem már észre vette csak fogalma sincs arról, hogy forduljon meg vagy mit csináljon.
- Pont úgy néz ki, mint amikor én próbáltam ki először ezt a szörnyeteget fél évvel ez előtt...
- Annyi különbséggel, hogy rajta nem zakó van és nyakkendő valamint egy flancos, vadonatúj bőr cipő - újabb utalás arra, hogy akkor is rossz öltözéket választott a szórakozáshoz, hisz a drága anyag pillanatok alatt kárát látta a rossz döntésnek. Hosszú ujjai között tartva a whiskys poharat, figyeli a bikán szerencsétlenkedő nőt, aki bár megmosolyogtatja, mégis átérzi azt a fajta megalázottságot és kellemetlenséget ami most végbe mehet benne.
Ő maga se mestere mindennek... példának okáért fel lehet hozni egy liftes incidenst. Fogalma sincs, hogy mi az oka a klausztrofóbiájának ami egyik napról a másikra jelentkezett lassan hetedik éve. Egy idő után biztosnak érezte, hogy a vizsgák okozta stressz és kialvatlanság volt az oka, mikor órára menet bent ragadt a liftben, azóta pedig gyilkos gondolatként üldözi őt nap, mint nap a kórház egész területén. Ha teheti akkor elkerüli, inkább lépcsőzik egész nap és rohangál fel alá mint, hogy bemásszon a fémdobozba ami nem nagyobb kétszer két méternél. Ami a legjobban bosszantja az az, hogy sehol nem lát menekülési útvonalat. Minden oldalról le van zárva, nincs benne még tükör se, hogy az nyújtaná, nagyítaná a teret ezzel némiképp csökkentve az idegességét és az egekbe szökő pulzusát. Egyszer szállt be az egyik liftbe a St. Claire-ben... egyetlen egyszer, de akkor ott megfogadta, hogy soha többet, bár nem tudja, hogy ezt mennyire lehet megfogadni. Utálja a félelemhez társuló szívdobogás érzést, a remegő végtagokat és azt, hogy egész testét gyengének, erőtlennek tartja tőle. És akkor rátesz még egy lapáttal a szédülés, hányinger.
Rajta kívül még egy nővér volt bent, két évvel ez előtt, egy beteghez siettek a másik szárnyba így lekényszerült rövidíteni az utat. Talán csak a nővérnek köszönheti azt, hogy nem pusztult meg ott helyben, hisz tartotta benne a lelket, próbálta elterelni a figyelmét legjobb tudása szerint... azt persze nem kell megemlíteni, hogy mi volt ez a próbálkozás.
A kórház néhány orvosát összehívták, mikor kiderült, hogy meghibásodott a lift és egy olyan személy van bent, aki nem csak, hogy klausztrofóbiás, de szabályszerűen pánikrohamot kapott a liftben és ez nem csak erre az egy alkalomra értendő. Nem véletlen, hogy szükség volt többek tapasztalatára, így egy emberként szurkoltak kintről, hogy a fiatal nővér tudja tartani a tempót Haydennel, aki a saját verejtékében úszott a lift egyik sarkában kuporogva úgy, hogy fehér pólóján szinte látni lehetett szívének pulzáló dobogását. Úgy kapaszkodott a feje mellett lévő korlátba és a lány kezébe, mintha legalábbis az élete múlt volna rajta... rettegett attól, hogy ott ragad, vagy leszakad a lift és még sorolhatnánk, ám meg kell hagyni, hogy pimaszul vicces látványt nyújthatott ahogy egy huszonhat éves felnőtt férfi, rettegő kisgyerek módjára kapaszkodik páni félelmet tükröző tekintettel. Ő szánalmasnak érezte és rettegett, hogy emiatt hülyének fogják nézni főleg azért, mert hosszú percekig csak azt szajkózta, hogy "vigyetek ki innen, vigyetek ki innen". Ami pedig szegény lányt illeti, ő is jajongott, hisz mint később kiderült, több ujjai is zúzódott Hayden kezének szorítása miatt.
Mikor hosszú, kínkeserves percek elteltével - harminchárom percről van szó - a karbantartók újra eltudták indítani a liftet és kinyílt az ajtó, két orvos vette közre a földön kuporgót, kik közül az egyik nyugtatóinjekciót adott neki majd felnyalábolták a földről és felvitték a pihenőbe, hogy fújja ki magát. Eleve hosszú nap volt már mögötte, ezért kapott három órát, hogy kipihenje magát és újult erővel fusson neki a dolgoknak. Azt már mondani se kell, hogy komoly erőfeszítések árán tudta csak rávenni magát arra, hogy elhagyja a helyiséget, lévén túl sokan voltak kint azok közül, akik végignézték a szenvedését miután kinyílt az ajtó.
Persze más egy fóbia, egy félelem mint megülni a bikát, de tekintettel arra, hogy mindkettejüknek ugyan az mehet és mehetett végbe a fejükbe, miszerint hülyének és idétlennek nézik, talán mégis megegyezik valamennyire.
Leheletnyit pofán csapja a tőle nem messze ücsörgő fiatal nő hangos nevetése minek hallatán összerezzen, elvégre benne is van már annyi ital, hogy mindent hangosabban halljon. Egy fél adag whisky amit megelőzött egy másik töményebb lötty és talán ez az a pont mikor eldönti, hogy nem akar ma már többet inni. Azt persze mondani se kell, hogy ezek az elhatározások nem mindig jönnek be, de tekintettel arra, hogy ha körülnéz feltűnik, mennyi ittas állapotban lévő ember ül mellette. Kezdjük a sort Thomassal, akinek a kocsijával jöttek ide... már a harmadik pohár whiskynél tart és köztudott, hogy négy után ő totál KO-ba vágja magát és nagy valószínűséggel hosszú ideig fog a mosdó egyik szépen faragott budija előtt kucorogni. A két nőről és a bikán ülőről nem tud semmit de ha már szóba elegyedtek egymással, akkor illene hazasegíteni őket, ha teljesen szétcsapják magukat. Bízik benne, hogy nem ő lesz az egyetlen, aki észnél marad...
Vidám nevetés tör fel belőle mikor meghallja Jade zagyválását, bár felettébb szórakoztató főleg a hangvétel.
- Úgy látszik, hogy mi Haydenek már csak ilyenek vagyunk. Én se szeretem a mogyorót gyerekkorom óta. Persze allergiás nem vagyok rá, de inkább kerülöm egyéb okokból - lágy mosolyt küld felé ezután pedig felpattan a mű állat nyakszirtje környékére, hogy onnan kezdjen bele a "Jade megmentése" című akcióba.
- Ha részeg lennék, ez bizony pimaszul tetszetős helyzet lenne. Kérlek ne nézz így rám, mert röhögő görcsöt fogok kapni - figyelmezteti, hisz már így is jobb kedvében van a kelleténél ami az arcáról is leolvasható. Nagyon hálás lenne Jadenek, ha jó irányba fordulna így ennek reményében nyújtja oda neki a kezét amit ő meg is fog.
- Hidd el, hogy túl fogod élni. A megfordulás lesz a legnehezebb része, utána már gyerekjáték. Először én is úgy szerencsétlenkedtem a bikán, mint most te. Valamikor húsz évvel ez előtt - igen, nyolc évesen ült először bikán és bár kis híján összetörte magát, egyedül annyi volt a mázlija, hogy még borjú volt az állat, ő pedig hajthatatlan "majd én megmutatom" gyerek aki túl nagy fába vágta a fejszéjét. Néhány horzsolással megúszta a nagy esést, sokkal jobban fájt az amit utána az apjától kapott, ki kis híján ketté rúgta a hátsóját.
- Nem minden a véznaság... megtévesztő tud lenni - neveti el magát ami sokkal vidámabbá és hangosabbá válik, mikor ténylegesen rossz irányba kezd el fordulni - ne arra, a másik irányba! Jade, másik láb... jézusom - vakarja meg szabad kezével a tarkóját, fejét ide-oda rázza és most ő az aki bánja, hogy erről nem készül felvétel. Visszanézve tuti, hogy sírnának a nevetéstől még tíz év elteltével is, mert van amit nem lehet ép ésszel feldolgozni. Nem egy megszokott első találkozás, abban bárki biztos lehet. Műbika tetején ücsörgő férfi és nő, miközben ide-oda tekeregnek lévén egymással szemben kellene ülniük. Több, mint kínos szitu, de Hayden mentségére szóljon, hogy ő csak segíteni szeretne.
A sikoltás váratlanul éri, így meglepetten húzódik hátra elkerekedett zöldeket meresztve a nőre. Eszébe jut, hogy csikis, épp ezért maga elé emeli védekezésképpen mindkét kezét, minek után határozottan közelebb vonta magához. Szeme sarkából látja Thomas ideges ficánkolását, fejét ide-oda ingatja s Hayden egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy mi mehet ilyenkor végbe a fejében. Egyszer lefog ülni ezzel a címeres ökörrel, hogy elbeszélgessen vele.
Nem érdekli a szórakozott és önfeledt füttyögés, a hangos nevetés, eleve úgy véli, hogy szórakozni járnak ide az emberek, akkor kapják meg amire vágynak... emellett pedig most csak a nővel van elfoglalva akit tanácsokkal próbál ellátni.
- Persze, mert kíváncsiak arra, hogy mennyire ismeri a "sportot" az aki felül rá. Fontos, hogy előbb felmérjük a helyzetünket, tapogassunk végig mindent amink van, mert furcsa kincseket találhatunk és... öhm... - egy pillanatra elkapja a tekintetét a lányról, s próbálja leküzdeni a feltörni kívánkozó nevetést de sajnos kudarcot vall. Csak most jut el a tudatáig, hogy milyen rohadt félreérthető volt amit mondott és az, ahogy.
- Szóval - torok köszörülve tér magához - az a lényeg, hogy mindig meg kell ismernünk ez esetben a bikát, hogy tudjuk a helyzetünket... ami kezd egyre kellemetlenebb lenni, szóval azt hiszem én megyek is. Kapaszkodj rendesen ahogy mutattam, és ne felejtsd el, hogy ügyesen ess! - orra alatt somolyogva száll le a bikáról és megy vissza a többiekhez, akik a kelleténél is jobban szórakoznak a látottakon, Tom pedig még mindig duzzog magában.
Alsó ajkát rágcsálva figyeli az első menetet, pontosabban Jadet aki meglepően jól bírja annak ellenére, hogy elmondása szerint először csinál ilyet és cseppet sem biztos magában. Tekintetét a piros számoktól ragyogó kijelzőre emeli és örömmel veszi tudomásul, hogy már az ötödik másodpercet is leküzdötte, ami megint egy szép eredmény.
- Nem igaz! Nem hiszem el, ez a csaj még engem is le fog körözni!
- Téged nem nehéz. Jobb lesz ha felkötöd a gatyát barátom, a végén te leszel az utolsó...megint - próbálja túlkiabálni az üdvrivalgást közben ő maga is füttyent egy nagyot, mígnem.:
- Ne, ne! Csússz vissza, dőlj hátra Jade! - próbálja segíteni még így is, de ekkor egy nagy hasast nyom a szénabálák közé - öhm... hát... így se olyan rossz.
Összesen ennyi marad a nagy tanácsból, de aztán felmutatja hüvelykujjait a lány felé egy széles vigyorral, mikor megpillantja annak szénával teletűzdelt hajkoronáját és vidám tekintetét. Egy kisfiú lelkesedésével ugrál oda hozzá majd nyújtja a kezét, hogy felhúzza a földről.
- Komolyan mondom, annak ellenére, hogy ez az első alkalom, nem is lehettél volna jobb - hangja pedig elárulja, hogy komolyan gondolja - a végén kiderül, hogy egy őstehetség vagy!
Ha közben a lány megfogja a kezét, ő felhúzza a szénák sűrűjéből és a versenyt vezető férfi felé pillant, várva az eredményt.

Hayden & Jadie

Fogalma sincs arról, hogy mi vette rá Jadet arra, hogy akarata ellenére cselekedve felüljön egy olyan félefajta szörnyetegre, mint amilyen ez a bika, de nagy bátorságra vall ami kifejezetten imponál Haydennek. Kedveli, jó barátságot tud kötni a kellemes, óvatos kissé mimóza lelkű lányokkal, de ettől függetlenül sokkal könnyebben tud egy húron pendülni azokkal, akik nem rejtőznek el ha fúj a szél, vagy ha valaki megemeli a hangját vele szemben, belevaló és tudja mit akar persze csak mértékkel. Amiktől viszont a legjobban tart, azok a tipikusan magát dominának vagy valamiféle macskanőnek képzelő nőszemélyek, akik nemes egyszerűséggel még az erősebb nem tagjait is pillanatok alatt zavarba hozzák. Hayden vallása szerint pedig még mindig jobb, ha egy férfi vetkőzteti a nőt mint, hogy egy nő a férfit. Legyen egy nő kellemesen szelíd, szólíd és jól nevelt, de tudjon magáról gondoskodni és legyen saját véleménye. Ha még kreatív is és világos szeme van, akkor Hayden meg van babonázva... nincsenek nagy igényei igaz?
Nem tudja, hogy mi lehet a háttérben, hogy a kedves barátnői rávették vagy fogadást kötöttek vele, de ettől még talán mondhatna nemet igaz? Főleg ha még csak véletlenül se érzi magát biztonságban vagy fogalma sincs, hogy mit kell csinálni. Bár a buzgóságát és lelkesedését elnézve már ő maga is megkérdőjelezi azt a kétségbeesett és rágalmazó tekintetet amit eddig látott a nő arcán... ettől függetlenül biztos benne, hogy nem lesz köszönet abban amit a lányok kapni fognak tőle.
Emlékszik az első alkalomra, mikor még a kezdetek kezdetén, először járt itt egy hosszú, kórházban töltött nap után. Több műtét volt már a háta mögött, hat beteget kellett összevarrnia röpke két óra leforgása alatt mind ezt úgy, hogy az egyik az épület északi, míg a másik a déli szárnyában volt esedékes. Két értekezleten és viziten is meg kellett jelennie, amiket kis híján végig aludt ráadásul állva akárcsak a lovak - sokszor hajtogatják hogy szeresse őket nyugodtan, de azért nem kell azonosulni velük teljesen - , nem véletlen, hogy semmi nem maradt meg azokról a néhány percekről a fejében.
Emellett egész éjjel felügyelt az egyik harmadfokú égési sérüléseket szenvedett kislány körül, aki már ötödik napja feküdt bent a kórházban. Emlékszik nem csak a szagra, de minden egyes másodpercre amit kínok között vergődve töltött el szegény gyerek az orvosok keze között. Zokogott, hörgött mint akinek elvágták a torkát szemében a félelem és a fájdalom szűrte homályos fények játszottak gyászos egyveleget, ő pedig... ugyan csak zokogott miközben próbálta stabilizálni orvostársaival a kislány állapotát. Levegőhöz juttatták, százszázalékos oxigénen tartották, eltávolították a bőrébe égett ruhadarabokat és a kezére olvadt játék babának a maradványait. Olykor a kétségbeeséstől és a csillapíthatatlan sírástól öklendezni kezdett, szédült, legszívesebben saját kezűleg ölte volna meg a gyerek apját aki magukra gyújtotta a házat. Levegőhöz volt szüksége ahhoz, hogy folytatni tudja... A többi orvos komoran, sziklaszilárdan igyekezett helyt állni, többször is kérték Haydent, hogy ne folytassa a kislány gondozását, ha ennyire nem bírja a látványt, vagy ha ennyire elszomorítja mert az se lesz jobb ha érzelmileg kötődni fog hozzá, hisz mindenki tudta, hogy a napjai meg voltak számlálva. Viszont ő nem tudott eleget tenni az orvosok kérésének és csak ott volt a gyerek mellett, aki látszólag csak benne bízott meg.
Tudta jól, hogy esélye sincs a túlélésre. Elmehetett volna, hogy a nővérek körében mehessen el, de lelkén viselte a gyerek gondját és komoly fájdalomként érintette, mikor látta kihunyni a fényt a szemében. Ott volt mellette, mikor kilehelte az életét mert a súlyos fertőzések elvitték szegényt. Mintha egy darabot téptek volna ki aznap a rezidens szívéből, amit a mai napig nem kapott vissza és talán nincs az a kellemes emlék vagy jó barát aki betudná gyógyítani.
 A legszomorúbb az egészben talán az, hogy a szülei nem voltak mellette, csak ő és egy fiatalabb nővér, pontosabban Camilla, aki lekapcsolta  gépeket miután az EKG vonala teljesen kisimult. Ő pedig ez idő alatt csak cirógatta arcának ép, még baba bőr tapintású felületét. Hatalmas kék szemeiből elszállt az élet és leginkább egy tűzvészben szét égett porcelánbabára emlékeztette maradék göndör, aranyszínű fürtjeivel, nyomokban látható hófehér bőrével. Nem volt mellette senki a családtagjai közül aki fogja a kezét, aki simogathatná a haját, csak egy idegennek nevezhető, de "kedves bácsiként" titulált férfi aki éjt nappallá téve mellette volt. Ha kellet, ha nem ott ült mellette és tövig rágta a körmét remélve, hogy valamiféle változást fog tapasztalni ami némi reményt adhat, hogy talán túléli. De sajnos ez a változás túl drasztikus volt és a lehető legrosszabb... mindenki tudta, hogy rettenetesen szenved szegény kislány, hogy fáj mindene, a levegővétel hisz felperzselte a légútját és nyálkahártyáját a tűz, a mozgás  lehetetlen volt hisz a bőre felületének nagy részét égési sérülések tarkították, még a legpuhább, legvékonyabb lepedő érintésétől is zokogott, kiabált. Haydennek pedig óráról órára megszakadt a szíve és rákényszerült arra az őrültségre is, hogy pszichológust keressen magának hisz nem kis trauma érte ezen eset alatt. Nem meglepő, hogy első útja egy szórakozóhelyre vezetett miután az osztályvezető hazaküldte. Ennek lassan második hónapja, de még mindig fuldoklik akárhányszor eszébe jut a kislány esete és a gondolat, hogy reméli, a kora jövőben lesznek már olyan technikák amik segíthetik még az ilyen súlyos égési sérültek túlélési esélyit is.
Thomassal érkezett akkor ugyan ebbe a country klubba és néhány rezidenssel akik szintén megszenvedték a hosszú munkaidő kegyetlen viszontagságait és hát... már akkor se voltak teljesen tiszták, mikor betették a lábukat az ajtón. Sydney városában talán az volt az első és remélhetőleg az utolsó alkalom, hogy segg részegre itta magát. Olyan mértékben szétcsapta magát, hogy még egy nyomorult műbikát se tudott megülni, pedig élesben élő állatokkal is volt már dolga ebben a műfajban. Hulla részegre itta magát, a pulttól is alig talált el a bikához anélkül, hogy minimum háromszor ne bukott volna orra, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy úgy küzdötte fel magát rá, hogy Thomas bakot tartott neki. Talán nem is meglepő, hogy hosszú perceken át csak ült kint az útpadkán és várt térdei közé szorított fejjel, mély levegővételek közepette, hogy elmúljon a hányingere.
Elnézve a bikát és rajta Jadet, akaratlanul is felsejlenek ezen emlékek a fejében amit talán Tom is észre vesz, hisz úgy fürkészi az arcát, mintha valami nagyon gyanúsat vett volna észre rajta.
- Jól vagy?
- Persze, csak eszembe jutott valami... - zárja rövidre, de ezután már pattog is oda Jadehez így sikeresen kizárja a fejéből az előbbi gondolatokat és Thomas további kérdéseit is kikerüli. Tudja jól, hogy milyen a srác, ha valamire nem ad neki választ noha látja, hogy nincs minden rendben, addig idegesíti míg ki nem szedi belőle. Nem akar arra a kislányra gondolni, noha sokszor örül annak, hogy megjelenik a fejében, hisz ő nyitotta fel arra a szemét, hogy milyen szörnyű és kegyetlen tud lenni az emberi sors, hogy olykor mások, vagy saját ki nem kényszerített hibáink vezetnek a legnagyobb balesetekhez. Megfontolatlanság, félelem, rettegés...
- A cimborám inkább egy címeres ökör, aztán ha leesik és elszakad a nyaklánca vagy a papucsa akkor megint sírni fog az a málé szája, mint legutóbb - nevet fel miközben felvarázsolja a nőt a földről. A kérésre rögtön elkezdi kikapkodni a szalma és széna szálakat a hajából és a ruhájának azon részeiről, ahol talán nem zavarja ha olykor-olykor megérinti, így a válláról, hátáról vagy épp a karjáról.
]b]- ... kezdődik? Mi kezdődik?[/b] - les a háta mögé ahol a nő barátnőinek hűlt helyét látja csupán.
- Ezt nevezik bajtársiasságnak, ami nálatok nőknél hát... csak kivételes eseteknél található meg de sokszor az is csak nyomokban. Szerencsére ismerek olyan hölgyeket akik segítenek a másikon, de azért előtte még jól kinevetik a bajba jutottat, hogy szórakozhassanak egy keveset - természetesen ez nincs minden esetben így, hisz tényleg sok olyan nőt tudna mondani, akik gond nélkül kiállnak a másik mellett és segítik azt ha baj van.
Jade ajánlata hallatán kis híján kiugranak a szemei a helyéről, de aztán csak elneveti magát majd mélyen beletúr a hajába kicsit megborzolva azt a tarkónál és egy vidám mosoly kíséretében biccent.
- Na nem bánom, ahogy szeretnéd de most jelzem, hogy nagyon töményet nem igazán óhajtok ma már inni, mert két másodpercig se fogom bírni ezen a jószágon - biccent a háta mögé miközben elindul a pult felé. Fél füllel elcsípi Thomas beszédének azon részét, ami tökéletesen megegyezik a Jade által hallottakkal.
- Szerintem a kettőt össze lehet vonni és akkor meg is kapjuk a tökéletes választ. Viszont Tom minden nővel így viselkedik. Rámenős, kicsit nagyra van a külsejével ami sok nőnek nagyon is imponál. Ahogy elnézem a kedves barátnődnek is... nem árt vigyázni vele de ettől függetlenül aranyból van a szíve - mosolya megmásíthatatlanul ott virít az arcán és jelen pillanatban talán nincs az a sztori vagy eset ami letudná törölni onnan. Illetve de, van... csak nem akar rá gondolni pont azért, mert nem akar elkenődni. Látszik nem csak a tekintetén de a mozdulatán is, hogy fontos neki a másik srác. Együtt járták ki az egyetemet, együtt kezdték el a kórházi éveiket gyakornokként, azóta egy házban élnek és egyszer se estek még úgy egymásnak, hogy annak komoly következményei lettek volna. Tökéletes ellentétei egymásnak és talán ez az, ami olyan erős, igaz baráti kapcsolatot ajándékozott nekik.
Mikor megkapja az italt, egy ideig csak bámulja de aztán tekintetét Jadiere emeli.
- Mi az, hogy béna luvnya? Attól még, hogy valaki nem ül a nap huszonnégy órájában ilyen jószágon, attól még nem lesz béna... főleg nem luvnya - hangjában van némi rosszallás, elvégre soha nem szerette, ha az ember szidja magát azért, amiről nem tehet, vagy amiért felesleges.
- De amúgy ötödéves rezidens vagyok a St. Claire-ben. Hobbimmá vált vergődni és fuldokolni a rengeteg munkában, amivel általában az alvással eltöltendő időmet is pótolni szoktam - cinikus hanglejtéséből hallhatja a másik, hogy bár szereti a munkáját, mi több imádja, mégis fáradt és olykor úgy érzi, hogy több időt kellene magával foglalkoznia, mint amennyi időt alapból szentel rá. De egyszerűen van amit nem engedhet meg magának még akkor se, ha teper érte.
- Ha pedig tényleg kikapcsolódni vágyok, akkor elhúzok innen messzire csak, hogy ne legyen a közelemben egy betegem se. Roxby Downsban lakok, ott van a családomnak egy hatalmas farmja... lovak mindenütt - mondania se kell, hogy mennyire imádja azt a helyet hisz az arcára van írva. Nem elég, hogy ott született, de életének jelentős részét ott élte le, meglapozta a jövőjét noha jelen esetben nem azzal foglalkozik, amire egykoron vágyott, vagy ha úgy vesszük akkor csak másodállásban.
- És te? Mit csinálsz amikor épp nem a bikát ülöd meg sok profit is megszégyenítően? - vigyorog bele a poharába amit a szájához emel egy korty reményében...

Hayden & Jadie

Fogalma sincs, hogy ma hogy fogja megülni azt a nyomorult mű bikát úgy, hogy már van benne némi ital és így is jobb kedve van a kelleténél. Mondjuk kinek nem? Addig még nem is kell fájjon a feje, míg lepattan a székről és odasiet a nőhöz, hogy felcibálja a földről mielőtt tényleg hülyének nézi valaki azzal a sok szalmaszállal a hajában és a ruhájában mint ahogy azzal sincs baj, hogy visszasétáljon a helyére. Viszont attól tart, hogy talán ott már megjelennének a gondok, mikor megáll az élettelen viszont annál is inkább virgonc dolog mellett aminek ez a sok, nagydarab faszi aki körülveszi őket a Masni nevet adta. El se tudja képzelni, hogy mi mehetett végbe a fejükben bár ha ők is olyan illuminált állapotban voltak, mint most ő, akkor nem is olyan meglepő a név választás igaz ő semmit és senkit nem nevezne el így főleg nem egy mű tárgyat.
Olyan ez, mint Thomas aki Cecilnek hívja az ezer éves ezüst tragacsát amivel ma sikeresen bepöfögtek a klubbig. Sokszor azt is csodálja mikor beül az anyósra, hogy nem esik szét abban a pillanatban milliónyi apró darabjára, vagy nem marad Tom kezében a kormány vezetés közben. A kis vénségesnek bevett szokása, hogy elindítja a rádiót - igen, csodálatos módon az is van benne - mikor senki nem kéri rá. Új heppje viszont az ablaktörlő ide-oda mozgatása és a rossz irányba való irányjelzés. Hayden ezerszer ajánlotta már kedves rezidens társának, hogy ha nincs kerete új kocsira, akkor beszáll, hogy vegyen egy újat majd később megadja, de ez a mamlasz nem képes megválni tőle mert "még a nagyapámtól kaptam ő pedig a....". Na köszi, ez alapján nem szeretné megtudni, hogy hány generációig kell visszamenni a kort illetően és, hogy hány százalékos veszélynek van kitéve mind ahányszor beül. Egyedül csak a hatalmas kürt hiányzik a tetejéről ami a fekete füstöt nyomja ki magából mert... ja, hogy még nem volt róla szó? Szénnel működik a vén Cecile. Tehát egyetlen de tökéletes szó van rá, amivel illetni lehet.: csotrogány. Még az apja traktorja is jobb állapotban van, pedig minden nap használja és több kilométereket tesz meg vele, mégse úgy pöfékel, mint egy ezer éves gőzmozdony.
Visszatérve az ittassághoz, magát ismerve visszavonulót nem fog fújni még akkor se, ha követelnék vagy arra felszólítanák a saját érdekében, hisz nem arról híresült el, hogy bárki kétségbe ejtené őt az érveivel. Még akkor se, ha ez a valaki vagy valami  egy nyomorúságos műbika.
Két évvel ez előtt volt már szerencséje úgy megülni egy bikát, hogy a sok italtól szó szerint kettős látással küzdött és azt se tudta, hogy a jobb oldalira vagy a baloldali állatra kell felülnie ami nem mellesleg csak egyedül volt méghozzá középen és vadul, haragosan fújtatott megállás nélkül. Hatalmas patája kapálta a poros földet, idegesen ingatta a fejét hol jobbra és balra hol pedig fel-le, karikával díszített orrát pedig hozzá-hozzá verte a vashoz ezzel is tetézve a feszültséget.
Többi férfi legjobb tudása szerint próbálta lefogni a több mint öt mázsás állatot és bent tartani az indító pályán amire felülről, egy rácsos vaskerítésen igyekszik átmászni az ember. A rodeó szépségei... Többek legszívesebben elrángatták volna onnan Haydent, de ő csak nem tett eleget határozott, akaratos kérésüknek sőt! Sok meglett, erős férfi lemondott az ideges állattal való indulásról, ez a bolond viszont vigyorogva, kacarászva billegett oda és pattan a hátára. Az már csak hab volt a tortán, hogy kis híján a nyakában kötött ki, de ezzel ellentétben a sors furcsa fintora lehet, hogy részegsége ellenére is megnyerte a kihívást. Mit nem tesz az emberrel egy fogadás.
Persze utána igényelte, hogy hazavigye az állatot hisz a nyereménye az volt így pórázon - kötélen - vezette hazáig, ma pedig Billynek hívják a fekete állatot és köszöni szépen jól van a Cole birtok egyik szegletében a tehenei társaságában. Nyertes borjakat nemz, nyugdíjazott már, versenyeken nem indítják de legalább él és gyarapszik...
- Hát mit tudom én? A látottak alapján nem vagy túlzottan alkohol ellenes, szegény kicsi engem viszont hamar bele lehet vinni a rosszba akarva, akaratlanul is. Sajnos nem tudok ellenszegülni senkinek és semminek - árulja el magáról az egyik titkát, és ezzel együtt gyengeségét amit sokszor ki is játszanak az emberek ellene, épp ezért nem is emlegeti fel soha azt pedig reméli, hogy nincs a homlokára írva. És ezek után csak bízni tud abban, hogy nem fogja ezt Jadie kihasználni, mert akkor veszített. Ha kérik, ha utasítják ha követelnek tőle, ő mindig mindent megtesz az embereknek még annak is, akit abszolúte nem ismer vagy nem szívlel. Kicsit naiv, ebből pedig egész kölyökkora óta nem tudott kinőni bármennyire is próbálkozott vele. Egykoron hitt abban amit az anyja a fejébe vert, hogy "jó helyében jót várj!"... ám ez csak nem akart megmutatkozni mert míg ő mindent megcsinált amit kértek tőle, őt semmibe vették és odavágták, hogy "old meg magad!". Ma pedig noha ott tart, hogy tényleg semmit nem fog megcsinálni senkinek, bármilyen szépen is kérje az illető, mégis megcsinálja puszta lelkiismeretességből és jószívűségből. Talán ez utóbbi lesz a végzete.
Tomot is sokszor legszívesebben a pokolba száműzné amiért annyi mindent kér és elvár tőle. Nap, nap után megkérdezi, hogy átvenne e tőle egy vagy minimum egy fél műszakot, hogy nyugodtan alhasson ezzel felkészülve a holnapra ő hülye pedig gondolkodás nélkül rá bólint csak a későbbiekben kezd el morogni az orra alatt, hogy lehet ekkora barom.
- Jaj, ne bántsd már szegényt! Biztos a bajszában rejlik az ereje - vigyorog Paulra, ki cékla vörössége ellenére megrázza a fejét, de jól láthatóan mosolyog az orra és... bajsza alatt.
- Amúgy... én se értem, és már akartam kérdezni, szóval Pauli most válaszolhatsz a kérdésre. Mi a fenének kell ember gyermekének mókusfarkakat ragasztania az orra alá és rókaprémet az állukra? Ahogy körülnézek, minden tehenész srácnak az van a fején, ez valami misztikus szertartás része, vagy valami szektás dolog? - pislog nagyokat fülig érő vigyorral amit aztán Paul arcáról se lehet letörölni. Csoda, hogy a fogai legalább ilyenkor látszanak.
Ha Hayden belegondol abba, hogy milyen képe lenne szakállal vagy ekkora bajusszal, rögtön megegyezik magával arról, hogy neki semmiképp nincs rá szüksége és bár lehet, hogy bizonyos alkalmakkor nem szedi le a borostát a képéről vagy növeszt egy kis bajuszt, kecske szakállt, de nagyon hamar meg is válik tőle mert szerinte nem elég, hogy idegesíti de még hülyén is néz ki tőle. Na de majd egyszer kipróbálja a harcsa bajuszt vagy a pödörtet, biztos jól fog állni neki...hülye lenne!
Szórakozottan felnevet a művészethez való hozzáértés hallatán. Nem tudja felfogni, hogy képes ez a nő mindenen ilyen jól mulatni.
- Tessék madárkáim inkább igyatok még egy keveset, már meg se fogjátok érezni... gyanítom- az utóbbit már csak motyogja az orra alatt de ettől függetlenül kíváncsian figyeli az arcukat mikor magukhoz veszik az italt.
Annyira viszont még magánál van, hogy megrója a magát ért szitokszó miatt. Nem szereti, ha lebecsülik vagy szidják magukat az emberek. Egy, nem fogja őket senki sajnálni és hosszas beszélgetésbe elegyedni, hogy kiderítsék miért érzi úgy, ahogy. Kettő, kicsit visszaható tud lenni a dolog, de mivel ő maga is hajlamos erre, csak szimplán kifejezi nemtetszését amire meg is van Jade véleménye. Újabb szórakozott nevetést csalogat ki ezáltal Haydenből, ki meg is dörzsöli ezáltal a tarkóját.
- Ha nem a pia vagy a bika, akkor te fogsz kikészíteni. Nem sűrűn találkozok ilyen őrült nőszemélyekkel - ha már azt nem szereti, hogy magát szidja, neki lehet véleménye nem? Persze, hogy nem viszont ő se rosszból érti ezt, hisz az őrületnek is vannak jó formái.
- Szavadon foglak! - utal szülőhazájának nevére, de mindvégig jól mulat a nőszemélyen aki már a következő témát fejtegeti de azt azért még megjegyzi magának, hogy csak a jó modorának köszönheti, hogy nem kezdett nagy hahotázásba pedig olykor nagyon nehezen tudta visszatartani.
- Óha és oda is ilyen szórakozottan szoktál menni? Vagy csak onnan távozol így mert a gyerekek teljesen meghülyítenek? - pimaszkodásban mindig otthon van, nem kell a szomszédba mennie érte. Viszont ettől függetlenül tekintete elárulja, hogy elismeréssel tekint a munkájára. Eleve sokra tartja azokat, akik gyerekekkel foglalkoznak, hisz mind a mai napig úgy látja, hogy ők a legbonyolultabb és legzavarosabb betegek. Ha túl kicsi akkor még nem tudja elmondani, hogy mije fáj, mi a panasza, ha pedig már idősebb akkor tudja, hogy ha orvoshoz mennek akkor meg fogják szúrni, birizgálni és macerálni fogják. Volt már szerencséje egy túlságosan hisztis gyerektől vért vennie, hát... mondani se kell, hogy akkor kijelentette, hogy soha többet!
- Nagyon is jó volt ott. Imádom a környéket, azt, hogy állatokkal de főként, hogy lovakkal vagyok körülvéve. Tudod, zsoké voltam egész kölyökkoromtól kezdve és...
- Világbajnok a srác, nem csak egy mezei zsoké már bocsánat! - szúrja hozzá Thomas a témához mikor hallja, hogy miről van szó.
- Persze, junior világbajnok, nem nagy szám. De az a lényeg, hogy volt egy balesetem nyolc éve, már az élmezőnyben a felnőttek között. Nem csak a lovat kellett nyugdíjaztatni a sérülése miatt, de nekem is le kellett mondanom az álmaimról, ami piszok nehezen ment hisz fogalmam se volt, hogy mi lesz azután. Ekkor persze már az orvosira jártam, de nem voltam biztos abban, hogy nekem találták ki vagy ha igen akkor onnan az állatok irányába akartam tovább menni. A lényeg, hogy egy nyílt lábszár törés és teljes térdprotézis után már nem úgy szuperálok, mint kellene. A zsoké álmaimat ketté törték két pillanatok alatt. Ez van, ha az ember elvakultan akar valamit és nem hallgat arra, aki ténylegesen tudja, hogy csak rossz származhat a dologból - utal ezzel arra, hogy nem az ő hibája vagyis nem teljesen az övé, hogy megtörtént a baleset.
- Így maradt az orvosi és egy kislány nyitotta fel a szemem, hogy nem az állatok orvostanával hanem inkább az emberekével foglalkoznék. Nagyjából ennyi a sztori. És igen, baromi jó. De az apró ház annyiban sántít, hogy egy kilenc szobás hatalmas házunk van...
- Attól függ, hogy kinek mi az apró...
- Hát biztosíthatlak Paul afelől, hogy ez minden csak nem apró és...- de nem tudja befejezni, hisz a konferáló bekiabálja Thomas nevét.
- Ezt viszont nézni kell - kacarászik az orra alatt mikor eljut a tudatáig, hogy ki a következő bika "lovas".

Hayden & Jadie

Többféle részegségi magatartás normát ismer, mint azt az ember szeretné. Napi szinten lát el a kórházban is alkoholistákat, vagy szimplán a garatra kicsit túl sokat öntő fiatalokat akik jónak látták, ha éjjelek évadján hülyeséget csinálnak. Így nagyobb részben a fokozott mennyiségű alkoholtartalom mellett - ami számtalanszor nyilvánul meg végezetül  gyomormosásban - kisebb-nagyobb karcolásokat, horzsolásokat vagy vágásokat is el kell látnia. Ilyen alkalmakkor persze szánalmasnak és idegesítőnek véli, hogy a sok ember csak úgy tud kikapcsolni ma már ebben a rohanó világban, hogy taj részegre issza magát. Egy részben az ő gyengeségük jele is, hisz könnyen befolyásolhatóvá válnak az alkohol tekintetében. Ám nem csak egyénekre lehet ezt a hibát lebontani, hanem emberiség, társadalom nagy hibájának is hisz ha jobban belegondol az ember rájön, hogy számtalan olyan diák, fiatal felnőtt vagy épp idősebb éli úgy a mindennapjait, hogy egyszerűen nem talál magának munkát. Nincs elég munkalehetőség ami alapból teljesen megbolondítja az elmét tehetetlenségében. Nem tud mérlegelni és így inkább alkoholba fojtják a bánatukat a lehető legrosszabb elvet követve ezzel. Akik pedig jó helyen vannak, sokat keresnek olyan szintű stressznek vannak kitéve, amit nem tudnak másként feldolgozni. Vagy egy kis elrejtett agresszió, vagy az alkohol. Már nem ismerik az emberek az igazi kikapcsolódást, pedig Hayden is hiszi, hogy ha lehetőség van rá akkor mindent meg kell tenni ennek érdekében. Járjunk színházba, moziba, szórakozni, legyünk együtt a családdal és a barátokkal. Hogy miért? Csak rá kell nézni arra a rengeteg rákos emberre akik fent ücsörögnek a hematológián vagy az onkológián. Már nem az idősöket érinti első körben a rák bármely fajtája, hanem a fiatalabbakat, a dolgozó réteget. Családanyákat és családapákat, kik alig vannak negyven évesek. Az állandó stressz és idegesség pedig csak elősegíti a rákos sejtek elterjedését és a helyzet súlyosbodását.
Épp emiatt miután otthagyja a betegeit egy-egy vizit vagy ellenőrzés esetleg kisebb műtét után, mindig rádöbben arra, hogy bár elítélendő amit csinálnak főleg abban a mennyiségben ami kórházba juttatja őket, de ettől függetlenül ... tényleg szüksége van az embernek a kikapcsolódásra és ahhoz, hogy valamivel gátlástalanabb légy, elkerülhetetlen, hogy egy keveset innod kelljen. Persze ha elég jó a társaságod akkor erre talán nincs szükség, de akkor meg azért iszol mert "miért ne? Ha már ilyen szépen összegyűltünk igyunk a....". Lehet, hogy Hayden se a mértékletesség mintapéldánya, hisz sokszor addig iszik míg ott van előtte és adagolják neki, de ettől függetlenül tudja, hogy hol a határ s tényleg csak nagyon kétes esetekben jut el odáig, hogy komolyan pofán vágja az ital. Annak pedig kifejezetten hálás, hogy olyan ismerősei vannak akik ismerik a határait és tudják, hogy mi az a mennyiség ami után talán súlyosbodhat a helyzet. Thomas kifejezetten jól bírja az alkoholt, persze csak a könnyebb fajtáját mert négyszer két centis whiskytől persze ő is megkérdőjelezi a származását amire nem mellesleg piszok büszke. De előnyére és védelmére szóljon, hogy legalább ittas állapotban nem vesz magára hawaii mintás inget.
Szemöldökei a homlokába költöznek miközben vidoran, somolyogva hallgatja Jadet aki a lehető legnagyobb beleéléssel, némi nyelvcsavarodással magyarázza neki, hogy hogyan is áll ő valójában az italozáshoz. Zöld szemeiben vidám fény csillan s megvakarva a tarkóját csak megrázza a fejét.
- "Vágom" - nevet fel, ha már Jade szavaival kell élnie - akkor nem azért, mert erős az immunrendszered igaz? - arról még nem hallott, hogy a fokozott jókedvtől vagy a széles vigyortól ne kapott volna el valamiféle nyavalyát az ember. Ő maga is többet mosolyog a kelleténél és sokak szerint jól teszi mert jól áll neki, de ettől függetlenül mégis szokott betegeskedni főleg akkor, mikor valamiféle járvány van a kórházban. Jó mondjuk ilyen feltételek mellett nem nehéz.
Aprókat bólogatva hallgatja végig a nő szavait ami végére oda kerül az a bizonyos kérdőjel.
- Szívemből szóltál. De idővel mindenki rájön arra, hogy nem csak azokat a dolgokat kell megcsinálni vagy elfogadni amit igazán akar, hanem vannak kötelességek és a saját lényed megpróbáltatásai. Nem válogathatunk, kapni kell minden adódó alkalmon legyen az munka, helyzet vagy lehetőség. Emellett viszont elkerülhetetlen, hogy "tengerészcsomós" belekkel éljen az ember mert mindig ott lesz az a kis valami ami miatt legszívesebben az egész életét és eddigi életvitelét felrúgná csak, hogy ne kelljen többet foglalkoznia vele - egészíti még ki a maga gondolatmenetével is
- Bizonyított tény, hogy a bikák nem látják a piros színt és nem a vörös posztóra indulnak be hanem lengetésére - javítja kis gyorsan pimasz hangnem és pillantás kíséretében, ezután viszont elhallgat és megvárja, míg Jade a mondandója végére ér.
- Akkor igyunk arra, hogy mindkettőnket képesek az emberek így vagy úgy, de az orrunknál fogva vezetni - ki se kell mondania, Paul már pakolja is eléjük a kívánt italokat.  Ennyit arról, hogy ma nem fogja magát segg részegre inni. Nap végeztével talán tényleg a bokor aljából fog felfelé pislogni...
Hosszú ujjai rátalálnak a pohárra s azt megemelve egyszerűen csak hozzákoccintja Jade kapott poharához, majd belekortyol.
Látszólag Paul nincs oda a helyzetért, főleg nem azért, hogy mókusfaroknak hívja a kedves haverja a bajszát. Eddig gyakorlatilag semmilyen megjegyzést nem tett rá, elvégre nem köthet bele abba, hogy ki, hol hordja a haját. No meg megszokta már, hogy Paul úgy néz ki ahogy, és... nem a bajsza teszi az embert ... legalábbis jobbik esetben nem az. De még így is széles vigyorral figyeli a férfi arcát, aki nemtetszését kifejezve csak ingatja csillogóra fényezett fejét. Annyit biztosan tud, hogy ideje korán elkezdett kopaszodni, ezért megvált a hajkoronától majd, hogy ne nézzen ki kora ellenére húsz évesnek, inkább az orra alatt kezdte el növeszteni a szőrt, mondván ott jó helye lesz és férfiasabb lesz tőle. Hát Hayden amondó, hogy nem kifejezetten ezen múlik a férfiasság, de legyen így...
A maga mellől feltörő nevetés és némi hortyogás - ami nyilván azon nemes célt szolgálja, hogy ne teregesse ki az alkoholt amit az előbb felhörpintett - magára vonja Hayden figyelmét, aki szórakozott nevetést hallatva feltartja maga elé a kezét.
]b]- Tényleg sajnálom Paul, de már érett a kérdés ráadásul ha valaki fel is vezette nekem nem kis segítséggel a témát, akkor nem fogom veszni hagyni a lehetőséget... [/b]- nyöszörgi vidáman, de zöldjei ennek ellenére sajnálatról árulkodnak. Muszáj lesz valahogy kiengesztelni szerencsétlent és ha ma jól is fog aludni az alkohol jótékony kába hatásának hála, ha kitisztul a feje szinte biztos, hogy lelkiismeret furdalása lesz.
- Mindig is tudtam, hogy a sokak által imádott kölyök arcod és a szemed csillogása egy démoni szívet takar - motyogja az orra alatt Paul amit most Hayden hangos nevetése követ.
- Ó ebben biztos vagyok... nap, mint nap telepszek szegény, ártatlan emberek vállára mint sötét, démoni erő.
- Tudtam én, na hallgass és igyál!
- Igenis! Figyeled, még leitatna! - motyog Jadie felé - mondjuk nem lenne szerencsés, nem szeretnék rossz helyre kerülni - emeli ingadozva a szájához a poharat egy újabb korty reményében, de még elcsípi a nő szavait így kis híján tényleg kiköpi az alkoholt. Még idejében megmenti viszont sikerül félrenyelnie, s attól ahogy összerezzen, még a kezére is jut a pohár tartalmából. Fulladozva a köhögésbe vegyített nevetéstől egyik pillanatban még úgy érzi, hogy kiszakad a tüdeje a helyéről a következőben pedig azt, hogy tényleg meg fog fulladni. De még mielőtt ez megtörténhetne, érzi a jókora lendülettel érkező praclit a hátán amitől fél métert csúszik előre kis híján lekoccolva a bárpultot ám csak annyi marad meg belőle, hogy hápogva húzza ki magát és vet egy gyilkos pillantást Tomra.
- Töröld le az arcod a végén még megsajnálnak mert azt hiszik, bőgtél - pimasz megjegyzése hallatán meg is teszi amit kér...vagy inkább utasít, így kézfejével megválik a sós könnycseppektől melyek a fuldoklásnak hála kibuggyantak a szeméből.
- Legközelebb finomabban ha kérhetném, khm...
Még egy utolsó pimasz mosolyt eltud csípni Thomas arcán de már fordul is vissza Jadehez, hogy vele társalogjon. Ő legalább megtudja mosolyogtatni még akkor is, ha kis híján megfulladt.
- Nem, de talán nem is lett volna halálközeli élményem - pimaszkodása persze ne hagy alább, énjének egyik velejárója. Még mindig érzi, hogy reszelős a torka, többször meg is köszörüli, hogy folytathassa normális hangvételben a beszélgetést.
- Nem hollandizok én sehol, nem is kerestem. Viszont élvezem, hogy ölembe pottyant a szitu.Vagyis te - pislákolása szórakoztatóvá teszi a pillanatot, hirtelen fel se fogja, hogy mi a fene az a bolygóhollandi vagy, hogy mit mond de aztán kapcsol. Mindig úgy tudta elképzelni, mint egy nagydarab, szőrös áttetsző férfi szellemet aki húzza maga után a kis motyóját.
- Néhánnyal kevesebb most hol itt a baj? Amúgy egyet értek, a meló komoly dolog... csak az a baj, hogy nem sokan veszik komolyan - leheletnyit hangosabb hangvételre kapcsol, hogy ezzel is jelezhesse, Thomasnak szánta a megjegyzést. Elvégre ő az egyik aki sűrűn lepasszolja egy-egy műszakját, bár az utóbbi időkben kicsit felkötötte a gatyáját. A végén még észhez tér és rájön, hogy ha sokat lógatja a seggét, akkor nem lesz belőle orvos soha a büdös életben? Nem érti azokat akik meglógnak a munka elől... lesz mikor nem fogják elnézni a felettesek, hanem rögtön kipenderítik azokat akik lazsálnak. Lehet, hogy elvégzi helyettük más a melót de ez nem mindig lesz így. Főleg nem akkor, ha az illetékes Dr. Cole is a sarkára áll.
- Csak olykor az ember olyan naiv és reménykedő, hogy szeretné, ha valami jól sülne el. Így például álmainak munkája. Ha nem lett volna a baleset talán tényleg a hobbimból élnék, világot járnék és csak lovak között lennék. Helyette napi szinten szájakban vagy hátsókban turkálok, olykor pedig könyékig túrok valakinek a gyomrában - emlékszik ám arra a betegre akinek gyakorlatilag az egész bélrendszerét át kellett kutatni egy kis kapszula miatt mielőtt kifakadna.
- Viszont örülök, hogy van még egy közös bennünk. Mármint... annak nem örülök, hogy szilánkosra tört a bokád és annyi lett a karrierednek, de érted - motyog komor tekintettel de cinikus csilingeléssel a hangjában. Fájdalmasan érintik ezek a témák, hisz a balesete óta fokozottan a szívén viseli mások lábbeli problémáit is. Soha nem szereti azt hallani, ha valakinek amiatt kell lemondania az álmairól, vagy szimplán sokkal jobban küzd egy láb sérült életéért. De csak akkor fogja igazán megérteni Jadie helyzetét, ha kiszáll a fejéből az itóka. Addig míg pityókás, nagy valószínűséggel csak azt érti meg belőle, hogy már nem tud táncolni vagy legalábbis nem versenyszerűen. Atyavilág mennyi megbánni valója lesz másnap!
- Nekem csak egy nagy álmom volt... régen - azóta persze jöttek újabbak, de ha azt sikerült volna bevégeznie, akkor nem kellett volna tovább izzadnia.
- A ház Jade, a ház - kezdi ő maga is úgy érezni, hogy nem fog fel mindent úgy mint kellene és elszalad vele a szekér épp ezért nem is bonyolódik bele a magyarázásba inkább megfordul, és Tomon akad meg a tekintete aki épp bűvöli a bikát.
- Igen, ő ilyen. Legutoljára megy méregdrága bőrcipőben ülte meg amit tönkre is vágott. Akkor kijelentette, hogy legközelebb inkább papucsban üli meg azt nem sajnálja - fejét ide-oda ingatva vigyorog majd folytatja - és lám tényleg abban van. Mondani se kell, hogy nála nagyobb hülyét szerintem még nem hordott hátán a föld.
- Na gyerünk szépfiú, kínlódd fel a hátsódat arra a bikára, és mehet a menet!
Már megszokott a felvezetés, ám mikor olyanok szerepelnek akik veteránnak számítanak itt, csak egy-két szót kapnak és biztatást aztán mehet a menet.
- Azt figyeld - mutat a srác lába felé mikor kiszúrja, hogy beakadt a papucs sarokrésze az egyik bálába - el nem tudom képzelni, hogy fogja megülni.
Ennek ellenére komoly odafigyeléssel és koncentrálással de megoldja a másik a problémát így egyenes háttal, ordító elégedettséggel húzza ki a hátát. Már csak a melldöngetés hiányzik
Amint a méretes állat elkezd ficánkolni alatta, ő megmarkolja a... rossz fogantyút, mintha nem verte volna már bele Hayden ezerszer a fejébe azt, hogy mit kell csinálnia.
- Attól félek, hogy ez fájni fog neki! - sejti abból, hogy a következő emelésnél  nemes egyszerűséggel előre csúszik s ott kínozza meg a bika ahol a legjobban fáj. Szerencsétlen fennakad golyóügyileg a karon, aminek kellemetlensége az arcára is kiül.
- Szerencsétlen - Hayden úgy horkan fel, mintha nyomokban se érezne együtt szerencsétlennel, de ez csak a látszat, hisz sajnálja, csak unja a makacsságát. Soha nem fogadja meg a tanácsait pedig lehet nem ártana.

Hayden & Jadie

Érzi, hogy baromira fájni fog neki ez az este, bármennyire is ódzkodott attól, hogy túlzásba essen. Eleve el se akart jönni, hisz csak ma jött vissza a farmról, jobban esett volna neki egy kis pihenés a rázós repülőút miatt ami eleve nem a kedvence. Erre tessék, máris kézen fogták, hogy márpedig fogja magát és irány szórakozni, mielőtt ideje korán besavanyodna. És akkor ne is beszéljünk arról, hogy mi lesz holnap, mikor a kijózanodás útjára lép?! Már most tart attól, hogy az orra hegyéig se fog ellátni a másnaposságtól és talán ő lesz az aki a vesetállal fog ücsörögni az egyik pihenőben vagy kezelőben,  kezében két-három szem aspirinnal, nem pedig a betegek.
Nem sűrűn önt fel a garatra, viszont akkor az esetek kilencven százalékában úgy elszalad vele a ló, hogy míg egy igazi lovat gond nélkül megülne ilyen sebesség mellet még a szőrén is kantár nélkül, addig a mámor által vezetett paripák szinte levetnék magukról, hogy aztán prüszkölve megtapossák és nézzék ahogy földbe döngölve nyöszörög magának.
Már most látja ahogy egész éjjel a porcelánt fogja szorongatni a mosdóban nem is foglalkozva azzal, hogy másnap még meg kell szenvednie a kórházban azt a több mint tíz órát, hisz nem kevés beteggel kell újonnan farkasszemet néznie, többek között egy újszülöttel akinek rendellenesen fejlődött a csípője és a gerince se egészséges. El nem tudja képzelni, hogy min fog keresztül menni az a szerencsétlen gyerek életének ki tudja, hogy első hány évében. Ott van az idős, érrendszeri zavaroktól küzdő néni majd délután megint a hematológia amitől legszívesebben a falra mászna. Ilyen alkalmakkor úgy nézhet ki, mint egy idegbajos pocok aki minden egyes hozzá intézet szóra fúj és kap, morran... már csak a cincogás és a fogcsattogtatás hiányzik de ki tudja, talán egy idő után ezt is bevezeti.
Utálja... egyszerűen rühelli és talán ennek köszönhető az is, hogy egyre több és több italt szuszakol magába nem csak ma de általában mindig mikor tudja, hogy másnap el kell viselnie a haldokló betegek tömegét. Sokkal másabb, szomorúbb és nehezebben feldolgozható érzés rákosokkal együtt lennie, mint olyanokkal akik baleset miatt haldokolnak. Náluk nem érzi azt a végtelen bölcsességüket átszövő kedvtelenséget, mint a hematológián vagy épp az onkológián. Bölcsek, rettegnek de próbálnak erősnek mutatkozni, ami az esetek nagy részében nem jön össze, hisz érezni lehet a belőlük áradó félelmet, haragot és értetlenséget. Lehet, hogy életük során sok daganatos megbetegedésről elhíresült filmet láttak már vagy könyvet olvastak, esetleg körül vették beteg emberek őket, de arra egyik se gondolt, hogy egyszer ők lesznek azok, akik hasonlóan fognak járni. Egy idős asszony beszélt is neki erről, mikor épp nem volt bent nála egy hozzátartozó se, vagy nővér esetleg főorvos, szakorvos, ő pedig kivétel nélkül élvezheti az emberek jószívűségét és nyitottságát. Valamiért megbíznak benne és elmesélnek neki bármit, ami a szívüket nyomja és remélik, hogy ha már orvos, megtudja válaszolni a másoknak fel nem tett kérdéseket. Az asszony majd egy délutánon keresztül mesélte neki, hogy mennyire fél és tart attól, hogy mi fog rá várni ez után ő pedig nem tudott észérvekkel előrukkolni mert ez egy olyan valami, amit ő se tud és talán nem is szeretne.
Ilyenkor mintha a tudatalattija üzenne, hogy márpedig ne menjen oda. Lehet, hogy most ő fog ahhoz a lehetőséghez nyúlni - ha már mindenki él vele - hogy valakivel elcseréli a műszakot csak, hogy ne kelljen szerencsétlen embereket néznie ahogy küzdenek a gyilkos kórral? Talán. Amennyiben reggel nem úgy kel fel, hogy esetleg ad még egy lehetőséget a dolognak, biztos elkapja valamelyik rezidens grabancát, hogy húzza ki a csávából. Talán még meg kell érnie ahhoz, hogy felfogja, nem kis felelősség ott dolgozni, és fogni a betegek kezét mikor érkezik az elmúlást. A gond csak az, hogy bármilyen erősnek is látszik, nem az... ilyen téren biztos, hogy nem.
Egyre kevésbé érzi magát józannak. Olykor összeakadnak a szemei és inkább van elfoglalva azzal, hogy a fények olykor neon  színben villannak meg a pult lapjának amúgy teljesen tömör, matt felszínén vagy épp azzal, hogy úgy kapaszkodjon, mint a veszedelem csak, hogy ne akarjon ledőlni a bárszékről még akkor sem, ha sokkal kényelmesebbnek tűnik a mellette lévő szénakazal amin pihenhet egy keveset. Csak be kellene nyomnia a szájába egy szénaszálat amit bágyadt vagy inkább szórakozott tekintettel rágcsálhatna tarkója alatt összekulcsolt kezekkel és várna...
... na de mire? Arra, hogy valaki felnyalábolja és biztos támaszpont legyen neki arra az időre, míg szórakozottan hazacsoszog. Mozgása is talán olyan lenne, mint egy farba lőtt vadé ami ennyi alkohol után nem is meglepő. Ha most lenne halloween akkor talán beöltöznie se kellene, tökéletes zombi karakter lenne és talán még a The Walking Deadbe is meghívást kapna mint... levágni való zombi. Ehhez pedig nem is kell más csak az, hogy többet igyon a kelleténél ami furcsa hanghatásokat csalogat elő belőle, kis nyösszenéseket, meglepő nevetést és csipetnyi hörgést ami jelzi, hogy koncentrál. Méghozzá arra, hogy ülve maradjon és ne akarja kiteregetni gyomrának csekély tartalmát ami jelenleg csak alkoholból áll. Nagy valószínűséggel ezért is csapta olyan gyorsan nyakon.
Összerezzen mikor meghallja Jade hangos, füleket hasogató hahotázása - mely csak őt zavarja a túlzott ital miatt - de ezután csatlakozik hozzá némiképp kulturáltabb nevetéssel.
- Csak próbáltam a te szavad járása szerint válaszolni, most mi a probléma? - nevetgél az orra alatt egy újabb korty mellett... viszont ezután amit meghall a hölgyeménytől, finoman szólva is nyakon csapja. Az előtte lévő pultra könyökölve támasztja meg a fejét, mely mintha le akarna szakadni a nyakáról. Egyre csak esik lejjebb és lejjebb de ettől függetlenül a jókedve egy pillanatra se lankad, mintha folyamatosan csiklandoznák, úgy ficánkol.
- Őszinte leszek veled... mostanában elég sokat nevetek, viszont nem érzem magam... egészségesebbnek. Most is csak hasogat a fejem pedig jól szórakozok. Még a bőröm is hókatag és kölyökkorom óta nyurga vagyok, mint azt említetted te is. Egy hónap alatt három kilót dobtam le, mintha legalábbis felesleges lenne... Arról nem is beszélve, hogy ha nem nevetgélek akkor kevésbé érzem azt, hogy.... mit is? - egy pillanatra megakad, úgy érzi nem jutott el teljesen az agyáig az, amit Jadie mond vagy csak nem találja a szót? - ja igen, hogy szomorú lennék. Vagy hogy is van ez? - értetlenül vakargatja a homlokát ás halántékát, aztán halálra vált pillantással végigméri Jadet.
- Te hallod? Nem is fénylek! - vizsgálja át tüzetesebben a kezét és karját, még a fekete pólója alá is benéz csak, hogy megbizonyosodjon arról, nem világít vagy fénylik, mint Salamon töke.
- Ha egyszer fénylik az immunrendszerem akkor én miért nem világítok? Gondolj bele, milyen szép kis mécses lennék. Hazudsz! - mélyre süllyedt. Oly annyira, hogy Paul már a fejét fogja miközben közelebb húz magához egy bárszéket amin helyet foglalhat.
- Jézusom gyerekek, ti ma már tényleg nem isztok többet, mert még engem vonnak felelősség alá... és nem akarom, hogy holnap kivágjanak titeket a munkahelyetekről, szóval... - nyúl a két ital után, hogy elhúzza tőlük ám ezzel egyidejűleg Hayden elkapja a sajátját s gyilkos zöldekkel mered Paulra.
- Hátrébb az agarakkal mókuska! Ezt már megiszom ha beledöglök is!
- Jól van nem kell így nézni, értem én - tartja maga elé a kezeit védekezésképpen s mielőtt Hayden a torkának esne vagy letépné a bajszát, inkább áthúzódik egy másik vendéghez. Mérges hörcsög tekintetével fordul vissza a nőhöz ezzel is jelezve, hogy teljes mértékben rá figyel.
- Képzeld, igen! Beszéltem már bikával mikor megnyertem azt és egy kötél segítségével sétáltam vele húsz kilométert hazáig. Az már más kérdés, hogy nem értettünk rendesen szót egymással bárhogy is próbálkoztunk. Míg én mondtam a magamét, hasonlóan... illuminált állapotban mint most, addig ő csak bőgött mellettem mint egy búsuló öregember. Mindegy, jó hallgatóság volt, legalább kibeszélhettem valakinek, hogy mi vagy éppen ki bánt. De azt tudom, hogy maga a mozgás idegesíti őket, nem a vörös posztó - olykor összeakad a nyelve, mintha egy jókora csomó keveredne rá miközben gyorsan, mi több egyre gyorsabban jár a szája.
Több fázisa van a részegségének. Először a jól ismert spiccesség, a szórakozottság mikor mindent viccesnek talál még az előtte elrepülő legyet is. Ezután a mozgáskoordinációjában lépnek fel problémák, mikor a zagyváló beszéd mellé bejön a gyors pislogás, a billegés és a nyelv összeakadás... mondjuk azt a mai napig nem érti, hogy hogy akad össze valakinek a nyelve, mikor csak egy van belőle. És végső soron ott van az, mikor négykézláb mászva, olykor még úgy se tud közlekedni csak ha fókát imitálva vergődik tovább. És meglehetősen hajlékony ilyenkor, úgy megy le néha hídba mint ahogy egy tornász talán soha és már csak az kéne, hogy megint szerenádot adjon valamelyik, pöttyös szatyrát cipelő vénasszonynak. Bár kifejezetten kellemes hangszíne van, talán mégse ittas állapotban kellene ezt a manővert kiviteleznie.
- Ó jaj - nyomkodja meg a halántékát hisz már most érzi, hogy van neki olyanja, hogy feje. Nem csak gondolkodnia kell vele és néznie ki belőle, hanem szó szerint súlya van annak a töknek, ami a nyakára nőtt majd' harminc évvel ez előtt.
- Szerintem ott vannak hangyák is, azok izgalmasabbak. Kis pici izgő-mozgó népség... attól félek csípősebbek is de megenni nem kell egyiket se, hát... add azt a nyomorult málnaszörpöt mielőtt dühbe jövök! - vigyorog bele Paul arcába aki szemét forgatva drámai hanghatással sóhajt egyet de aztán ad még egy kört csak, hogy a két türelmetlen, magát még nem elég ittasnak érző vendége boldog legyen.
- Nem szokásom rámászni a nőkre... se senkire. Tudod, én az a jópofa részegek csoportját bővítem, aki inkább szórakozik mint, hogy dugna mint egy kanos nyúl - már csak a gondolattól is összerándul a gyomra, elvégre nem úgy nevelték a szülei, nem úgy nevelte meg őt az élet, hogy ezt az életmódot kellene követnie. Tökéletesen jól érzi így magát, miért rontana bele azzal, hogy részegre issza magát és nőket visz ágyba?
- Nem gondolod, hogy kicsit furcsán fest együtt a "szar" szó és a "seggben turkálás"? - horkant fel vigyorogva és csak ekkor kap észbe, hogy ma már volt dolga egy aranyeressel, ami akkorára nőtt, mint a tulajának saját feje. Őszintén örül annak, hogy ma letudta és nem a holnapi napon kell vele foglalkoznia. Szinte biztos abban, hogy a látványnak köszönhetően minden távozna a gyomrából ami abban lappang.
- Neki aztán mondhatod, nem fogja érdekelni, annál makacsabb. Mondom, hogy rosszabb, mint egy szamár - terelődik a bikát elég szerencsétlen módon megülő Thomasra a téma, hisz meglehetősen vicces látványt nyúlt hawaii ingben és papucsban nem csak a bikán, de az egész klubban.
Mikor lassított felvételben pörög le a szemei előtt az a néhány másodperc, míg Tom megemelkedik az állaton a nagy lendületnek hála, majd erőteljes becsapódással előrecsúszik ezzel telibe verve legnemesebb és legfájóbb pontját a bika egyik kapaszkodójával, szája elé kapja a kezét és hangos sóhajjal veszi tudomásul, hogy ezt pár óráig jegelni kell majd ahhoz, hogy valamivel kellemesebbnek érezze a srác a dolgot. Látja is az arcán, hogy nem ez lesz a legkedvesebb pillanat számára a napban, de talán megtudja emészteni és nem a fájdalom hanem annál is inkább a megalázottság lesz az, ami kellemetlenséget fog okozni neki.
Kétrét görnyedve, hangos nevetéssel nézi végig ahogy aztán fejjel tompít a szénakupacban de mintha ez zavarná a legkevésbé. Oldalra dől s magzati pózba gubózva jajong így sajnálva a kis mütyűrkéjét.
- Menjünk - csúszik le a bárszékről fülig érő vigyorral noha az egy pillanatra lelohad az arcáról mikor kezd beszűkülni a látótere. Nem véletlenül rázza meg a fejét s indul el merő rendíthetetlenséggel a még mindig földön kuporgó Tom felé, hogy nagy szerencsétlenkedések közepette átküzdje magát a szénán.
- Te jóságos ég, édes öcsém... mit gondoltál, hogy majd... - ám mielőtt folytatná, a szája elé kapja a kezét, nem akarja megetetni az itt összegyűlő egereket.
- Szóval... mit gondoltál, hogy majd papucsban menni fog ráadásul úgy, hogy nem használod azt a nyomorúságos tök fejedet? Hát melyik kart fogtad te?
- Könyörgök... ne beszélj ... tökökről - szűköl mint egy kivert kutya, ő pedig Jade-re emelve a tekintetét megrázza a fejét.
- Szerintem elkél itt egy kis jég. Na gyere te IQ fighter - hosszú ujjait Thomas karjára fonja és megkísérli a felállítását de csak annyit ér el vele, hogy nagy ügyesen átesik rajta így már ketten forgolódnak a szénaszálak között.
- Hayden, asszem' eltűntek a golyóim...

Hayden & Jadie

Tekintete kezd zavarossá válni ahogy egyre több és több italt gurít fel egy hörpintésre. Gyakorlatilag olyan szorgosan dolgozik, mint egy pénznyelő amit nem lehet leállítani és félő, hogy tényleg meg kell majd küzdeni azért, hogy a hosszú ujjak elszakadjanak a poharaktól.
Zöldjeinek furcsa csillogása talán Pault is meglepi egy pillanatra és ha elég perverz pillanatában lenne a mókus nevelgető, még félre értené. Nagyjából negyedik éve, hogy ismeri a rezidenst, és eddig csak egyetlen egy eset volt, mikor bepróbálkozott nála viszont az a mértékű lekoptatás amivel szembe kellett néznie, kicsit talán pofán vágta, mert azóta nem látta egyszer se, hogy bárkit körbeudvarolt volna. Még azok ellenére se, hogy szerencsétlen nagy... bika hírében áll. A fiatal rezidens még csak véletlenül se akart túlzottan tolakodó vagy pofátlan lenni, de egyszerűen vannak olyan helyzetek, amit nem tud nyugodtan, finom szóváltás közepette megoldani, és akaratlanul felemeli a hangját. Ilyennek helyzetnek számít az is, mikor egy nagydarab, kigyúrt, kopasz "állat" rosszul méri fel a helyzetet és még azt is melegnek lát, aki nem csak, hogy nem az de valamilyen szinten ellenzi is azt. Nem utálkozón, de ha már nála is bepróbálkoznak akkor felvesz egy olyan stílust amiben nincs köszönet.
Szegény Paul persze nem tehet arról, ha a saját nemét szereti, és ezt a legnagyobb örömére nagyon kevesen tudják róla, hisz köztudott, hogy milyen az amikor valakit "köcsögnek" vagy szimplán "buzinak" könyvelnek el, főleg az ő körében. Lehet, hogy ma már menőnek számít - mert igen, egy rezidens nagyon sok mindent hall a kórházba betértektől és ezzel is sokkolták már - de egy olyan ember esetében akinek van már három gyereke és egy álcát fenntartó felesége, aki alapjáraton a legjobb barátja, hát... nagy valószínűséggel megköveznék. Egy férfias jellemről van szó Paul esetében, ám az ahogy nagyokat pislogva, orra alatt somolyogva elfordul Haydentől, némi gyanakvásra adhat okot az itt tartózkodók körében.  Egy pillanatra még a mozdulatai és a mimikája is megváltozik, ő pedig próbál nem tudomást venni róla még akkor se, ha van amit nem lehet nem észre venni.
Haydennek alapjáraton nincs baja a melegekkel, viszont ettől függetlenül örülne annak, ha elkerülnék. És nem azért, mert félti magát - noha van benne valami - csak egyszerűen nem képes azonosulni az ő problémáikkal. Viszont a legjobban az zavarja, hogy egy baromi vizuális hajlamú gyerekről van szó az esetében, márpedig van amit jobb nem elképzelni...
Ha egy normális napról lenne szó, otthon ücsörögne a TV előtt és nézne ki bután a fejéből miközben Leah sürgölődik körülötte és ezerszer is elé szalad a konyhából kanállal a kezében, hogy "kóstolja meg", "mi kell még bele?", "nem csípős nagyon?", "lehet, hogy túl édes?" kérdésekkel... ő persze minden egyes alkalommal azt mondja, hogy tökéletes és nagyon finom, elvégre amilyen aranyos és szeretnivaló Leah, épp annyira mostoha tud lenni. Sajnos nem bírta a kritikát, és az ilyen esetekből szokott a legnagyobb veszekedés lenni főleg Thomas részéről, mert ő tényleg nagyon nyíltan kimondja a véleményét és az a baj, hogy olykor elég bunkó módon. Arra pedig még nem jött rá, hogy miként kell beszélni egy fiatal hölgyeménnyel vagy reagálni a segítségére, tetteire aki rengeteg mindenen keresztül ment már és abban találja a legnagyobb örömét, ha segíthet, ha másoknak kedveskedhet. Eleinte Hayden se volt biztos abban, hogy miként kezelje a kialakult helyzeteket, de az idő mindig segít, tapasztalatot gyűjtött és tudja, hogy jobb a békesség.
Szemei összeakadnak ahogy próbál a mellette ülő nőre koncentrálni és összpontosítani, de az mintha túl közel ülne így épp úgy néz ki a rezidens egy pillanat erejéig, mintha az orrára repült volna egy bogár és azt próbálná szemrevételezni. Ám mielőtt még szemtengely ferdülést kapna, megrázza a fejét és elvigyorodik.
- Az a baj, hogy nem tudom már tartani veled a tempót - kacarászik vidáman pedig úgy is fogalmazhatunk, hogy ez egy pimaszul szomorú hír, hisz máskor férfi létére húsz dolgot is képes egyszerre csinálni - némi túlzással persze - most viszont arra se képes már, hogy a nő arcát figyelje és hallgassa amit mond. Félő, hogy a kettő nem fog együtt működni bármennyire is próbálkozik, így inkább lehunyja a szemét és a sötétségbe burkolózva vár míg a hangok eljutnak csökött agyához. A végén még tényleg látni fogja a hangokat.
- Le a kalappal előtted, olyan profin kukorékolsz, mint Pete a törött csőrű kakas kint a gangon - vidám nevetgéléssel veszi tudomásul, hogy milyen vicces fiú, noha semmi szórakoztató nem volt ebben a mondatában. Annyiról van szó, hogy a farmjukon van egy kakas akinek letört a csőre fölső része, mikor egy prérifarkasra emlékeztető kutya elkapta, és eleinte nagyon torzan kukorékolt de aztán belejött, mint kiskutya az ugatásba.
Mikor rájön arra, hogy a világító kis gömböcskék ellenére ő mégse világít, gyakorlatilag kikéri magának a dolgot egészen addig, míg valami nyomorodott filmhőst fel nem hoz a másik.
- Hogy milyen "Kullen"? Elég sok alkonyatot láttam, de nem hiszem, hogy ugyan arra gondolunk. Tudod nagyon szép a naplemente itt esténként, de nem találkoztam még semmiféle Kullennel. Kiazmiaz egyáltalán? - na igen, ha valaki akkor Hayden jócskán le van maradva a tini románcot bemutató filmekről, főleg a "Zs" kategóriásakat utálja, amiben egy csökött agyú liba akarja behízelegni magát a vérszopó, normális esetben ultrahanggal tájékozódó denevércsaládba... akik persze még be is fogadják szégyen szemre ahelyett, hogy elszopogatnák reggelire. De tényleg! A vámpírok szégyenei, undorító fúj. Gejl nyáladzás az egész, nem Haydennek való.
Viszont mikor meghallja az "öreganyád" szót, amúgy is fehér arcbőre még fakóbbá válik.
- Nem akarok a nagyanyámról hallani, most is biztos, hogy őrjöng, fröcsköl és zakatol odahaza, hogy érzi a nyomorult vénséges zsigereiben, hogy a lánya kölyke megint hülyeséget csinál. Komolyan olyan háklis vénasszony lett, amit még soha életében nem hordott hátán a Föld... Ja de, most is azt csinálja! - szemei a rettegés fényével telnek meg de titkon még ő is jót mulat magán és a saját félelmén. Soha nem volt túl jóban az öregasszonnyal és ha rajta múlik, akkor nem is lesz. Nem szereti a terrort, márpedig húsz év alatt abban élt mellette.
- Attól viszont félek, hogy tényleg hajlott háttal fogok hazamenni - derűlátó képe ellenére hangjában van némi aggodalom s olykor csuklásra emlékeztető nyikorgás.
- Inkább négykézláb kúszva-mászva - fűzi hozzá Paul, ahogy ismét szemügyre veszi őt, de ezzel már el is fordul tőle miközben nagy vidáman töltögeti a poharakat melyek tulajdonosai a pult előtt állnak és várnak.
Nem tetszik Haydennek, hogy a másik megtagadja tőle az italt noha tudat alatt örül annak, hogy rajtuk kívül legalább egy valaki van aki teljesen magánál van és nincs ital befolyása alatt.
- Hallod? Én inkább örülnék annak, hogy csak a bajsza merev - szerencsétlen teljesen elveszítette uralmát nem csak az agya, de még a szája felett is. Nem szeretne ezekre az órákra emlékezni a későbbiekben, főleg nem arra ahogy Paul tekintetében gyanakvással keveredik némi lenézés és harag. Soha nem szokott mások nemi identitásából, hovatartozásából viccet csinálni, még ittasan se. Most viszont egyre több és több utalást tesz arra, hogy Paul nem is olyan nagyfiú a nők körében, mint gondolnák. Lesz mit magyaráznia a nagydarabnak az biztos, ráadásul pont egy olyan emberben inoghat meg ezáltal a bizalma, akit sokaknál is többre tart. Azért remélhetőleg elnézi neki, elvégre teljesen az alkohol befolyása alatt áll ami noha nem mentség, de ettől függetlenül ő is odanyomott néhány pohárral az orra alá pedig tudta, hogy mivel kell ezután megküzdenie.
Újabb hangos, hahotázó nevetés szakad fel belőle de nem tart sokáig, hisz kénytelenek Thomas megmentésére igyekezni még úgy is, ha ez egymásba karolás és bukdácsolás nélkül nem megy. Talán rá kellett volna bízni azokra, akik még kilátnak a fejükből? A talaj szinte hullámzik alatta, egyik pillanatról a másikra lesz tengeribeteg, épp ezért kényszerül arra, hogy megálljon egy pillanat erejéig.
- Komolyan mondom neked, tök" olyan érzésem van, mintha széllovas lennék - utal itt azokra a kis tákolmányokra, ami úgy néz ki, mintha egy szörfdeszkára vitorlát erősítettek volna... vagy az nem csak úgy néz ki, de az is?
Kissé ruganyos, elnyújtott léptekkel indul el Tom felé, közben pedig a nem létező falba próbál kapaszkodni, amit maga mellé képzel. Eközben mintha nevettetnék, szórakozottan nevetgél az orra alatt...atyaég elképzelni is rossz, hogy mi lesz ebből...
- Ebből durva másnaposság lesz azt hiszem - ezek a megjegyzések viszont sejtethetik az emberrel, hogy valamelyest magánál van, vagy legalábbis tapasztalatból tudja, hogy durva estélye és másnapja lesz. Hogy fog így dolgozni menni?
Mikor Heidi megérkezik, Thomas számára egy pillanatra felcsillan a remény, elvégre talán sokuk közül ő az aki józannak mondhatja magát. Mire nem képes a földimogyoró te jó ég,talán még Hayden is megszereti idővel!
Viszont a kérdése hallatán amire Jadie válaszol, Hayden irányából hangos nevetés érkezik. Soha nem szerette az olyen idétlen kérdésekre amire nem lehet csak hülye választ adni, most viszont még ez is szórakoztatja. Talán még örülhet is neki a másik lány, mert így nem a kelletlenséget láthatja a "Télapó manója" imitátor arcon.
Mikor kezét a földön fekvő kiütött srác karjára simítja, ő úgy esik át rajta és dől el, mint egy megtermett zsák krumpli amit gyorsan a falnak támasztottak, de az csak ellent mond a gravitáció törvényeinek. Még a puffanása is arra emlékezteti és bár először nyög egyet, lévén tudomásul vette, hogy lesz egy púp a fején, de ezután mégis a jókedvé a főszerep. Épp elég, hogy holnap sírni fog a szája egész nap mert "itt fáj, ott fáj meg amott fáj". Csak míg ő jót nevet rajta, addig Thomas még mindig a saját kínjában vergődik és jajong főleg azután, hogy úgy vágják oda a jeget nemesebbik feléhez, hogy még egy könnycsepp is kicsordul a szeméből.
- Tudom, hogy nagyon bensőséges pillanat ez Thomas, de azért nem ilyen rossz a helyzet - tolja fel magát négykézláb állásba a rezidens, hogy aztán megfoghassa Jadie kezét aki ahelyett, hogy felhúzná a földről, inkább átesik rajtuk.
Ekkor már Hayden könnyei is patakokban folynak a nevetésnek köszönhetően s mint három szerencsétlen, segg részeg mókus pörögnek-forognak egymás mellett. Lehet, hogy valami vicces por volt azokban az italokban?
- Remélem ezt nem veszi fel senki. Nem szeretnék a júúútyubon kikötni a sok részeg amatőr mellett... megyünkmármegyünkmárcsaknekiabájjjá! - ordít ki a konferáló jómadárnak kissé tájszólással amit az alkohol csalogat elő belőle. A konferanszié sípolós nevetést hallatva marka közé veszi a mikrofon kis gombócát, hogy ne legyen túlzottan hallható az elfojtott nevetgélése.
- De még nem érkezett válasz arra, hogy mit csináltok?
- Alulról üljük meg a bikát nem látod? - kifejezetten vicces látványt nyújthat a külső szemlélők számára, hogy a mikrofonnál ácsorgó férfi egy hátsó féltekkel és egy lábbal társalog, ugyanis csak ennyit látni Haydenből aki a bálák között vergődik.
- Valaki esetleg kivarázsolnainnenminket, vagy... baszdmegteszerencsétlen! Thomas szállj ki a számból! - morog orrhangon, ahogy az arcát szorongatja. Tom nagy kínjai között oda se figyel a környezetére így míg Jadenek a veséjében alakít ki magának egy tökéletes útvonalat ki tudja, hogy merre, addig jobbnak látja, ha a könyökével elpüföli Haydent, ha már átesett rajta ezzel is megtaposva még néhányszor szegény földre kerültet.
- Vérzik az orrod haver - kerekednek el a szemei, hisz már van benne annyi erő, hogy a másik kettő felé forduljon.
- Ó nanemond! Hülyén halok meg nélküled esküszöm...
- Srácok, szerintem jobb lesz, ha már nem ülitek meg a bikát, inkább menjetek haza!
- És azt hogy kivitelezzük? - nyöszörögve, orra nyergét szorongatva küzdi magát ülő helyzetbe s szalmaszálaktól borzos hajjal néz farkasszemet a mikrofonossal.
- Nem tudom, de megérne egy misét a látvány...

Hayden & Jadie

Talán annó, még a borászatban se érezte annyira szétcsapva magát, mint most és ez már csodának számít, hisz ha valamikor, hát akkor biztos, hogy több bort ivott mint előtte húsz év alatt... csapvizet. Nem lehet azt mondani, hogy komoly gondja lett volt belőle, nem kellett kimosni a gyomrát, nem kellett, hogy fájjon a szülei feje, egyszerűen csak órákon át vezette a porcelánbuszt a mosdóban ami később jó párnaként is szuperált. Nem volt meglepő, hogy csúnyán beállt tőle a dereka és két napig taposta a húga, míg ki tudott rendesen egyenesedni. Azóta persze nem sűrűn iszik bort, csak akkor ha az alkalmak megkövetelik máskor nem. Nem is járt a szőlészet közvetlen környezetében és nem is szeretne.
Viszont, hogy most mit fog csinálni azt talán jobb is nem tudni, vagy nem gondolni rá, teljesen felesleges hisz majd úgyis megtapasztalja ha szeretné, ha nem. Mondjuk van egy alap koncepciója... "nagy nehézségek árán haza jutok valahogy, ha nem akkor minden bizonnyal a bokrok mélyén alszok csak, hogy senki ne vegyen észre... majd összebújok egy büdös homeless embörkével, talán felmelegítjük egymást még akkor is ha iszonyat büdös leszek de sebaj! Ahol büdös ott meleg is... aztán reggel iszonyatosan zakatoló fejjel elővánszorgok néhány fűszállal és ággal a hajamban, talán még egy madár is bele fészkel de nem számít a lényeg, hogy túléltem egy ferde éjszakát. Letörlöm a nyálcsíkot a pofámról ami azért remélem, hogy az enyém és menetirányba állítom magam. Viszont ha magamtól nem megy és mázlim van akkor segítenek...vagy idegenek, vagy ismerősök, amennyiben azok megtalálnak. Mindegy, így vagy úgy de hazajutok ahol egész nap másnapos leszek, fájni fog a fény, fájni fog az ébrenlét és úgy... minden."
No hát igen, nagyjából ezekkel indított mikor az első két-három whisky lecsúszott. Észre se vette, hogy a harmadiktól már kis híján szemtengely ferdüléssel néz ki a fejéből bár mentségére szóljon, hogy döntötték belé a piát még akkor is, ha nem tiltakozott ellene és a végén még kikérte magának mikor elkobozták volna. Talán jobb lett volna odafigyelni Paul intő szavaira és oltalmazó tettére, mikor nemes egyszerűséggel csak átnyúlt a pult felett és elhúzta az italokat.
De most felesleges ezzel foglalkozni, ma szórakozni kell, holnap jöhet a szenvedés, addig is próbál azzal foglalkozni, hogy még csak véletlenül se fejelje meg a pultot vagy mondjon olyat ami ténylegesen sértené Paul érzéseit, elvégre nem arra megy ki a játék, hogy komoly fejfájást okozzon neki a későbbiekben, hogy az miként magyarázza meg a Hayden által emlegetteket. Nagy valószínűséggel ő se nézné jó szemmel, ha valaki segg részen osztaná előtte az észt és ordibálná világnak a titkait.
- Hogymihemi? Denemáár - kéri ki magának miközben a karjait is jobban szemügyre véve reméli, hogy csak hazudik vagy minimum hülyül vele a másik. Ha már világít az ember akkor tényleg világítson. Természetesen anélkül, hogy valami radioaktív trutyiba esett volna, vagy egy lámpaizzót dugtak volna a... lyukába.
- Hát ott tényleg nincs, mert utálja a fát. Inkább a magokat és bogarakat csiporássza nagyonjófej jószág... szeretem őt messziről nézni - vigyorog vidáman és attól tart, ezt már nem lehet tőle elvenni. A szórakozottságot felírta védjegyének és aki a kórházban képes nevetni, annak egy szórakozóhely meg se kottyan.
Zöldjei egyre csak közelednek egymás felé s hegyes orrát bámulva többször is elmosolyodik így élvezve az életet, már csak attól kell félni, hogy azok a szemek nem fordulnak vissza rendesen menetirányba. Ez a fajta vidámság pedig csak akkor tetőzik mikor valamiféle filmről van szó amit sokan alkonyatnak neveznek, de mivel nem egy művész lélek ő marad a naplementénél még akkor is, ha nem ez a címe... a jelentése egy az egyben ugyan az, tehát...
- Jóóó, de mostmitizéljekitt bűvészkedjek a szavak szinonímáival mikor eeeegyaszegybenugyan aztat jelenti, ugyan már Jadie, ne nézz hülyének kérlek. Naplementeosztjóccakát! - hatalmas lendülettel kalimpál a kezével miközben beszél, a szavakat hosszan elnyújtja s olykor vesz egy nagyobb, mély levegőt, hogy ezzel is jelezze, nem fog megfulladni. Ám ahogy Jade ránehezedik, kis híján székestül borul minden, főként ők ketten, így mielőtt ez megtörténhetne, kinyújtja hosszú karjait és a pult túloldalára kap megragadva a munkalapot.
- Ne ficeregj már ennyire, hát magamat se tudom tartani nem, hogy... magunkat! - igazgatja vissza a hátsóját a bárszékre és inkább közelebb csúszik az egész székkel hozzá mint sem lerántsák egymást.
- Milyen Kúúúlen? Az nem Edwarddt.....Eeedvárd.... - próbálgatja a szavakat, azok súlyát s mint aki most tanul újra beszélni, még mindig fulladozik a saját tájszólásában. Valamivel szebben beszélnek azon a környéken ahol ő született, mint a legtöbb városban Ausztráliában így nem harácsol, nem hörög és makog, még a hülyén hangzó "á"-kat is hasonlóbban mondja mint az angolok.
- Most ne már... egy két lábon járó hulla? Aki.... szerelmes lesz egy emberbe. Jézusatyámez... ez mi is?... mi az? Nem klausztrofóbiás, az én vagyok... Nekrofil, aaaz lesz az! Szóval érted?! - mutat a lányra széles vigyorral lévén nagyon büszke arra, hogy sikerült kitalálnia a saját gondolatát. Mert ugyebár van, hogy ahhoz is külön erő kell....
- Háttyú? - horkan fel s szabályos rémület csillan a szemében mikor rájön, hogy egy hatalmas, tollas szárnyú szörnyetegről van szó amit sokan szépnek tartanak, ő rútnak és rühösnek. Gyakorlatilag mindent utál aminek tolla van, aminek csőre van, ami repül és ami idétlenül totyog a nyomorult kis lábain vagy épp kapirgál. Ilyen többek között a kacsa, a liba és a többi undormány amit csak szépen feldolgozva és finoman elkészítve szeret látni. Azt is a tányérján. Még ha csak egy sárga kiscsibét is lebegtetnek meg előtte, attól is tótágast áll ... lehet, hogy hú de cuki, hú de aranyos de csirke, tollas - lehet, hogy pihés - csipog és majd nagy lesz, kifog ugrani a tollpárna a kis tokjaiból. Nem véletlen, hogy nem szereti a tollpárnákat.
- Ódeédeesistenem képben vagyok! - csap egy jókorát az asztalra - az ewokmacikkal képben vagyok! Szőrös kis teremtések, kicsit pszichopaták de jó fejek, édesek! Szóval ebben benne vagyok. Csak azt hiszem valamivel több szőrre lenne szükségem, mert így nem fog menni - arra persze nem is gondol, hogy a közel egykilencven centijét is törpévé kellene varázsolnia, de ezek már igazán apró dolgok amik senkit nem érdekel - de azért vágom!
Az igazi komédia csak ezután következik s hiteti el általa saját magával azt, hogy ebből nincs kiút. Addig fog itt dülöngélni mint egy rohadt kelj fel jancsi, amíg valaki ki nem támasztja négy oldalról vagy jól hátba nem vágja, hogy tényleg kiterüljön a földön és úgy maradjon. Azzal is jobban járna.
- Sajnálom de ez nem kivitelezhető. Gyakorlatilag kedves alkeszbubutársam, nincs az a kéz ami segglyukon keresztül elkap egy nyelvet. De megnézem én azt a próbálkozást szóval leviszlek a hullaházba ha szeretnéd - ajánlja fel nagy lelkesen noha tudja, hogy erre vajmi kevés lehetőség van bármennyire is próbálkozik vele. Nem számít, holnap úgyse fog rá emlékezni, szóval nem kell félnie attól, hogy mit ígérget.  
Abban a pillanatban ahogy megérzi az arcában Thomas könyökét, legszívesebben sírva fakadna, mintha kitépnék az orrát az arca közepéből és nem áll túl távol a sírástól, hisz tényleg kiserkennek azok a kis könnycseppek a szeméből miközben ujjait az orrnyergére szorítja és némileg hátratartott fejjel próbálja elérni, hogy az orra szabályos vérzése elálljon. Utálja a vér ízét és ami lefolyik a torkán az orrán keresztül még egy kis öklendezésre is bátorítja bár szerencsére semmi nem távozik, majd esetleg az éjszaka folyamán.
- Nemvanbaj! Jó ez... nem jódejó, semmi probléma - legyezget szabad de véres kezével, miközben a másikkal még mindig az orrát szorongatja. Nem sűrűn kellett vérző orra miatt aggódnia,  és nagyobb gyakorlata van abban, hogy másét hogyan lássa el, de nem gondolta, hogy ez ilyen szar tud lenni tehát nem véletlen, hogy kapva kap az alkalmon és elveszi Jadetől az anyagot. Ami történetesen zsebkendő. Soha életében nem látott még olyan fiatal nőt aki textilzsebkendőt használna, de annak azért örül, hogy nem ürült bele olyan dolog, aminek nem kellett volna... mármint de, kell mert arra van, csak nem ilyen esetben. Bár most még az se érdekelné, mert el kell állítani vagy legalább valamit oda tartani, hogy feligya ne csak folyjon bele a nagyvilágba. A  végén még kihívnák a helyszínelőket!
Reflexszerűen kap a tőle egyre távolodó Jadie után, de csak az ő karját kapja el valamelyik nagyra nőtt marha és rántja fel a földről úgy, hogy kis híján tovább száll.
- Aztajószagú, ha csillogni vagy világítani nem is tudok, de repülni szinte biztos - kapaszkodik meg ő is a lányba, kinek szavaira koncentrálva bólint.
- Hát azt érzem. Utoljára ilyen részeg a haverom szőlészetében voltam... na az a történet is megért egy misét. És hát én se tudom, de... lesz hozzá egy-két keresetlen szavam már amennyire tényleg emlékezni fogok a mára. Mert nem látom neki esélyét - dől előre megtámaszkodva a saját térdén de ezzel csak annyit ér el, hogy kis híján hátra húzza a hátsó fele és dob egy seggest.
- Hogymi? Harapósolaszkicsigombszemkkel?... - egy szuszra nyögi ki a hallottakat egybesűrítve és el nem tudja képzelni, hogy ki lehet az a valaki de valahol Gollam és E.T között állhat. Harapós mint Gollam, kicsi mint mind a kettő és gomb szeme van, mint... E.T-nek.
- És még Federiconak is hívják? Mi ez... olaszvérállat? - kerekednek el a szemei és az övéit nem lehet gombszemecskének nevezni. Nem is sötét, nem is kicsi annál is inkább intenzív zöld és kifejezetten nagy.
- De nálam nincs Federico - gyermeteg tekintettel és hangvétellel próbál bocsánatot kérni amiért nála otthon nem tartozik ilyen nevű és küllemű személy.
- Nem szereti a sütit! Mármint... én nem szereti... én nem szeretem a sütit - egy pillanatra kihúzza magát, hisz ezen szavak után azért elgondolkozik azon, hogy végig egyes szám harmadik személyében beszélt? Vagy csak most jön a következő idétlen agymenése?
- Kell egy szekér Paul! Valami jó nagy, szénával és öszvérrel vagy mit tudom én?!
- Kedves öcsém szerintem fogd meg a kis hátsódat és tedd le erre a székre szépen mielőtt hülyeséget csinálsz és túlzásba viszed a kalimpálást. Kapsz egy jó kis kocsit az hazadob. De szekérre holmi öszvérrel ne is számíts... - ragadja őt Paul karon Jadievel együtt, hogy leüljenek ezután pedig a telefonhoz lép, hogy kérjen nekik taxit.
- Addig is egyétek - kapnak mindketten egy-egy kis tál mogyorót.
- Hayden nem mogyizik! - fordul el a pulttól s teljes átszellemüléssel figyeli a bika körül ténykedőket.