Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szer. Okt. 07, 2015 3:45 pm Keletkezett az írás




Jade and Hayden



-... másik?! - paskolja meg az állat jobb mellső lábszárát jelezve, hogy kéri a tisztításra váró patát, de ahelyett, hogy megkapná csak vidám nevetés közepette megrázza a fejét mikor Főnix a fejét emelgetve, vad bólogatás közepette elkezdi kapálni a földet. Olykor még Hayden is hajlamos elfelejteni, hogy nem lehet csak úgy követelőzve beszélni a ménnel még akkor sem, ha elég talpraesettnek kell lennie ahhoz, hogy a másik elfogadja, Hayden még mindig felette áll.
- Ne kötözködj! Kérem! - szól rá határozottabban majd megint megveregeti a lábát így már engedelmeskedve a tenyerébe kerül a hatalmas pata.
Alátámasztva a nagy tömeget a pompás, részletes munkával ácsolt lófejben végződő kaparóval komoly odafigyeléssel eltünteti a felesleges föld és beékelődött kavicsdarabokat a patájának medréből melynek köszönhetően nem csak kényelmesebb lesz Főnix számára a közlekedés, de higiénikusabb is. Így nem ülepednek le olyan könnyen a baktériumok és nem kezdik ki a patájának szerkezetét se.
Komoly gondjai voltak eleinte szerencsétlen állattal, főleg mikor ide került hozzá, hisz teljesen kezeletlen közegből jött, nem volt aki odafigyeljen rá. Ki kellett kezelnie egy ismeretlen eredetű nyírrothadást a patájában amire a baktériumok letelepedése miatt már nem volt elég "orvosság" a folyamatos alom csere nála és a pata tisztán tartása. Legfőképpen azért, mert nem engedte, hogy sokáig négy fal közé zárva tartsák. Emiatt folyamatosa kenegetés és injekciózás mellett de Hayden kiköszörülte a fájdalmas csorbát s mostanra már olyan a ló, mint egy megtestesült álom. Daliás, eltűnt a rövid ideig tartó bicegése, ismét úgy közlekedik mint egy pökhendi herceg.
Ő az Ausztrál legelők koronázatlan királya, egy hókatag szürke lidércként közlekedő, fák rejtekében megbújó betörhetetlen "szörnyeteg". Sokan nem tudják felfogni, hogy mi az amit Hayden lát benne és mi az ami nap, mint nap - legalábbis ott tartózkodásának ideje alatt - ráveszi arra, hogy a hátára üljön a biztonságot jelentő nyereg és olykor kantár híján is. Talán nincs az az ember aki megérti őt, de nem tudja eleget hangsúlyozni, hogy a lóból áradó erő, a szabadságérzet és a tökéletes harmónián kívül neki nincs szüksége másra. Még egy szép, bőrdíszművel által égetett nyeregre se, melyet az ő hátsója és a ló hátának igényei szerint formáztak.
Már az első találkozásukkor olyan mérhetetlen bizalom alakult ki kettejük között, amit csak tovább tökéletesített az idő. Akár könyvet olvasva, kapaszkodás nélkül is kilovagolhatna vele, akkor se dobná le magáról. Nincs egy veszélyes kiugrása se a lónak, nem akarja minden alkalommal levetni magáról a lovast, sőt olykor még rajta is észrevehető, hogy pimaszsága és konoksága ellenére de ragaszkodik Haydenhez. És amúgy is... ha leesik majd visszaül, ezen ne múljék.
Az egyetlen dolog ami a mai napig megdöbbenti a fiatal lovast az nem más mint, hogy nem képes karámba zárva élni a csődör. Próbálták többször is az istállóba vinni, de vagy kirúgta a falat, vagy leleményességét előnyére fordítva minden szó nélkül meglépett, még arra se vette a fáradtságot, hogy elköszönjön csak kilőtt, mint a nyíl. Ennek ellenére akárhányszor magához szólítja őt Hayden, annyiszor jelenik meg öt rövid percen belül s szerelmes kiscsikóként rajongja körbe, míg mások jelenlétében inkább visszavonulót fúj. Az elmúlt fél év nem volt elég számára arra, hogy kiderítse, mi okozhatja Főnix ezen jellemhibáját, de ami késik az nem múlik, majd ha több időt tud vele tölteni akkor igyekszik megfejteni.
Felegyenesedve, kíváncsi tekintettel méri végig az állatot, ki mintha megdermedt volna, nem mozdul, csak ácsorog patájának élén támaszkodva, fejét leszegve, egészen tarkóhoz simított fülekkel.
- Lazíthatsz, ennyi volt mára - hosszú ujjait Főnix orrára simítva jelzi, hogy minden rendben van s ezzel el is éri, hogy nyugalmi pózt vegyen fel az izmos állat, de aztán rájön, hogy mi volt pillanatnyi feszültségének okozója.
- Ma már mész vissza igaz? - hallja maga mögül Lexy kellemesen lágy hangját, s felé tekintve rögtön biccent. Soha nem szerette a búcsúzkodást azt pedig tudja, hogy húga hajlamos túlzásokba esni.
- Még kilovagolok vele egy kicsit, aztán szedem a sátorfámat.
- De remélem előtte lefürdesz. Szerintem nem vennék jó néven, ha nyakig mocskosan szállnál gépre - hangjában játékos él bujkál és csak ilyenkor jön rá arra, hogy mekkora mázlija van a húgát illetően. Nem egy beképzelt hisztis hercegnő, egy igazi két lábon járó amazon, akitől többet tanult élete során, mint a saját szüleitől.
- Pedig szándékomban állt trágyás csizmában boldogítani a népet. Még egy búzaszálat is a hajamba tűzök jó? - nevet fel majd kibújtatja Főnix busa fejét a rögtönzött kantárból minek köszönhetően máris visszanyeri izgágaságát, lelkesedését. Olyan számára a szerszám, mint egy kisgyereknek a megkötött kéz. Nem tud nyúlkálni semmihez, nem csipkedheti tovább Hayden ingjének gallérját vagy ruha ujját. Viszont a kantár hiányában mindez ismét érvénybe léphet.
- Segítsek? - sokszor mikor nyereg van a lovon, akkor is mások segítségével szokás felülni az állatra, hisz kell a lendület és a biztonság, hogy a nyereg nem fordul ki az állat oldalára. Viszont nyereg nélkül nincs mibe belelépni, csak a saját fizikai erejére bízhatja magát az ember és a ló türelmére. Ő is sokszor csak reménykedik abban, hogy nem rohan ki alóla Őfelsége miközben felpattan rá.
- Kösz - biccentéssel jelzi, hogy megköszönné a segítséget  - de ha egy mód van rá akkor előröl közelítsd meg és teli tenyérrel simíts az orrára és a homlokára. Ez megnyugtatja még egy idegen ember jelenlétében is.
A lány pedig hülye lenne nem megfogadni a nálánál hét évvel idősebb fivérének tanácsát. Mindig is félt a vad méntől, de mikor Hayden jelen van, akkor tudja, hogy nem történhet baj. Finoman rásimítja a kezét a szürke fejére, s mikor az egy mély pislogással adja tudtára, hogy nem lesz baj, a marja mellett áll meg s dől előre annyira, hogy bátyja a tenyerébe lépve s az állat sörényébe markolva felhúzhassa magát a széles hátra.
- Jól van, semmi gond - határozottan megpaskolja az izmos nyakat, majd a lágyéka has felöli részébe bökve a legelők felé irányítja az állatot.
- Ha egy mód van rá akkor ne törd össze magad jó?
- De persze, az a célom - hangja rosszallása ellenére arckifejezése vidám és kedves, viszont annál is inkább felszabadult mikor Főnix ágaskodást követően lő ki a számára szabadságot jelentő hatalmas, talán véget nem érő legelőre. Ujjai határozottan markolnak a dús sörénybe, lábai szorítják a ló két oldalát s még hátra fordul mikor meghallja Lexy elfúló hangját, de már nem látja őt.
A lovaglás számára egyet jelent az élettel. Lehet, hogy jó ideje a nagyvárosban él, de ő akkor is egy egyszerű, kellemes természetű, sokat tudó vidéki srác marad, akinek a farm, a legelők és a vadregényes tájak jelentik a szabadságot, a boldogságot. Szinte biztos abban, hogy ha eljön az idő mikor a nyugdíjazásán fog gondolkozni, ide fog visszajönni. Ez az ő igazi élete, erre van szüksége bármennyire is legyen szenvedélye az orvoslás.  És ha ez utóbbi nem lesz elég kedvező a számára vagy megelégeli, akkor is tudja, hogy van hova hazatérnie.
De sajnos rá kell döbbennie arra, hogy még hosszú út áll előtte ahhoz, hogy a farm mellett, az igazi szenvedélye mellett döntsön s most Sydney városában bérelt lakásának ajtaja előtt álldogálva nem is foglalkozhat azzal, hogy mi történik otthon. Persze akaratlanul is eszébe jut mikor Főnixszel visszalovagolt a farmra és a csalódottságra az állat szemében, mikor a hátsójára csapva elhajtotta.
- Haver, megőszülök! Még ma elindulunk? - Tom hangja rántja vissza a jelenbe mivel egyidejűleg ráfordítja a zárat és már fordul is sarkon, hogy bevágódjon az ezüst kocsi anyósülésére.
- Komolyan, vagy száz évet öregedtem.
- Biztos vagyok benne, hogy jobban néznél ki... hát, hogy néznél ki, mi ez a rongy rajtad? - kerekednek el a szemei mikor alaposabban szemügyre veszi Tom hawaii mintás ingét.
- Meleg van, Ausztráliában vagyunk, szórakozni megyünk! Különben is bolondulnak ezért a csajok, mindenkinek én kellek majd.
- Nem. Ezt utálják a nők - fintorogva néz ismét végig a piros alapon sárga virágos ruhadarabon és a kagylós nyakláncon - és csak megsúgom, hogy még mindig Country klubba megyünk, nem a tengerpartra.
Pimasz hangvétellel szúrja oda s a másik srác arckifejezését látva ezzel meg is nyerte a csatát.
- Van valami értelmes ruhád?
- Számodra nincs. Te vetted fel, hogy is mondtad? Imádják a "csajok". Te kellesz majd mindenkinek, na húzzunk bele - az ablak szélére könyökölve megtámasztja a fejét, de egyszerűen nem képes arra, hogy elnyomja a feltörni készülőhangos nevetést.
- Csak te lehetsz ekkora szerencsétlen, de komolyan - végszó bár az övé, mégis Tom horkantása koronázza meg a témát.
Imádja a Country klubbokat. Van egyfajta hangulatuk, és mindenen túl arra emlékezteti, hogy milyen otthon... csizmás, farmeros, inges emberek mindenütt cowboy kalappal. Mintha leragadtak volna abban a negyedben a Texasiakra jellemző stílusnál, amit ő persze egyáltalán nem bán, így amint beteszi a lábát a minden részletében fával kidolgozott épületbe, kis híján csatlakozik az épp csoporttáncot lejtő tömeghez. De még mielőtt léphetne, Thomas megragadja a karját és az egyik nagyobb pulthoz vonszolja őt.
- Adj valami erőset Paul, azt hiszem ránk fog férni.
- Rád meg főleg. Mi ez a hacuka?...

Ezután pedig nem kellenek a szavak, elég Tom arckifejezését látnia Haydennek, máris hangos és visszafojthatatlan de annál is vidámabb nevetés tör elő belőle ami még Pault is megnevetteti s Tom bár vonakodva de csatlakozik... Nincs is annál jobb mikor nem csak rajtad, de veled együtt nevetnek nem igaz?


MADE BY TORIE ♥


A hozzászólást Hayden J. Cole összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 08, 2015 12:30 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Okt. 07, 2015 5:35 pm Keletkezett az írás




Hayden & Jadie


Álltam az üzlet közepén és majdnem sóbálvánnyá válva meredtem a két barátnőmre felváltva. Az egyikük kezében egy rózsaszín ruhácska meredezett a vállfán, amely leginkább olyan benyomást keltett mintha Batman és Pókember valamint Barbie baba édeshármasából született volna, némi Hattyúk tava beütéssel.
– Nektek teljesen elment az eszetek? Mi a franc ez? Ajándékot akarok vinni, egy szimpla kislány ruhát nem valami halloween-i cuki jelmezt. Jézusom csajok!- forgattam a szemeimet és rosszallóan meredtem rájuk, láthatóan nem értettem, hogy ők mit nem értettek azon, hogy az unokahúgomnak szeretnék valami szép és elegáns, egyszerű ruhácskát, olyan igazi kislányosat, de nem gejlt-t. Ők meg kiválasztják az összes közül azt ami úgy néz ki mintha egy pohár cukrozott nyállal öntötték volna le. Szóval kivettem a kezükből az említett darabot, majd szépen megfogva egy rettentően udvarias, és rettentően idióta vigyorgás kíséretében visszavittem az eladónak, hogy talán mégsem kérnénk ezt az igazán….jelzőkkel sem illetném…darabot. Majd közöltem a lányokkal, hogy indulunk tovább és lehetőség szerint ne valami jelmezboltba vigyenek be legközelebb, hanem egy rendes konfekció üzletbe, ahol ízléses darabokat is tartanak. Nem szerettem a plázákat, már csak azért sem mert elvesztették azt a varázsukat ami a régi külvárosi boltoknak még megvolt. És lehet engem maradi gondolkodású városi libának nevezni, de ez akkor is így van. Itt az ember tökig gázol a csillogó cuccokban meg a szép kis csecsebecsékben mire megtalálja azt amit igazán keres. Ha éppen nem egy Garfield mintás férfi alsóra vágyom, vagy egy olyanra amin Répa bácsi dugja Zöldség nénit, akkor mászkálhatok körbe egy fél napot is mint a mérgezett egér mire megtalálom a nekem megfelelőt.
– Miért van az, hogy az ilyen helyeken kütyüboltokból, ízléstelen bizsu árudákból és gatyaboltokból van a legtöbb? Miért nem tudtunk menni inkább a…- ééés természetesen nem hagyják befejezni a mondatot, szinte azonnal, egyszerre már kórusban harsogják annak a külvárosi áruházláncnak a nevét ahova én előszeretettel jártam.
– A Brick-hez!- igenis oda! Ott legalább tudom mi hol van és nem kell körbejárnom a helyet ezerszer mire megtalálok valamit. Persze ezt már egy hete megbeszéltük, én voltam aki tudta mit akar venni, Heidi és Jane pedig azok akik a helyet kiválasztották. Én hülye, mentem volna inkább egyedül! Persze nem tehettem mert még az esti bulira sem vettük meg a ruhát, ami szintén agygörcsöt okozott nálam. Mert miért ne mehetnék egyszerű pólóban és farmerben, elvégre ez egy country club nem? Mi a rossebnek vegyek fel egy olyan ruhát, amiben ha lehajolok nem csak a saját hátsóm, de szerintem az összes női felmenőm alsófele is kilátszik? Rémes! Szóval abba belementem, hogy idejövök, de a ruhában nem engedtem beleszólást. Ha már póló és farmer nuku akkor szeretném én kiválasztani. Még a végén beöltöztetnek valami fejőnőnek, aztán a fél club rajtam fog röhögni. Nem vagyok én ez az autentikus tipus. Városban születtem, ott is nőttem fel, igazából egy fűszálat nem tudnék egy búzaszáltól megkülönböztetni. Jó, azért vannak dolgok amiket nem keverek össze. Bár a lányok szerint ma nagyon jó móka lesz mert ma este rendezik meg a bikaülő versenyt, amire feltétlenül be kell neveznünk. Haha, én meg a bikaülés, egy biciklit nem tudok rendesen megülni, nemhogy egy ilyen izgő meg mozgó cuccot, szóval ha nem itatnak velem eleget, akkor felejtős a dolog. Igaz nem terveztem én inni, de a csuda vigye, néha nekem is megengedhető, hogy lazítsak, és néha az is, hogy kikapcsoljam az agyamat. Túl sok minden kattog benne mostanság, és lassan megbolondulok a hangoktól, amik benne kalapálnak folyamatosan. Szóval ha nehezen is de a ma estének kötélnek álltam, főleg mert a lányokat nem lehet ám csak úgy lerázni, ha egyszer a fejükbe vesznek valamit, addig járnak a nyakamra amíg nem vagyok egy kicsit hajlandó engedni magamnak egy szabad estét. Hiába is magyarázom, hogy a testvérem és Susanne-Faye nekem tökéletes társaságot jelentenek, addig úgysem nyughatnak, amíg időről időre nem sikerül magukkal rángatniuk valahova, aminek nem mindig van jó vége. Nem miattam, hanem miattuk. És már néha kezdem unni a felvigyázó szerepét, mert ezeken az alkalmakon mindenki remekül szórakozik csak én nem. Szóval ma megállapodtam a lányokkal, hogy nincs gardedám, ma én is jól akarom érezni magam.  Még mielőtt egy újabb ruhaboltot céloztunk volna meg az egyik kirakatban egy mosolygó szemű babán akadt meg a tekintetem, aminek olyan szép hosszú szempillái voltak, és helyes kis pöttyös ruhácskája. megszakadt érte a szívem, magammal akartam vinni. Heidi vigyorogva állta el az utam, és egyenesen a képembe bámult.
– Olyan pöttyös ruhát vegyünk neked!Úgy fogsz benne kinézni mintha ott ragadtál volna a rockabilly korszakból. Mit szólsz Jade? Hümm…meg akarod venni azt a babát Susanne-nak? Azért szemezel vele annyira?- megráztam a fejem és akaratlanul is hangosan röhögtem fel.
– Hülye vagy?! Dehogy neki, magamnak! Az unokahúgom hamarabb örülne egy dedikált focilabdának, mint egy ilyen babának. Pöttyös ruha? Nem country clubba megyünk? Szerinted hogy néznék ott ki egy ilyen cuccban, fix hogy fel nem ülnék úgy a bikára. Szóval ha ma ilyen mozgós country pornót akartok tőlem látni egy műbikán….el sem hiszem, hogy ezt mondom… fájdalom lányok, de nadrág kell, meg valami lezser kis felső. Jó, az lehet pöttyös!- emeltem fel magam elé a kezemet és még mindig nevettem,  a vásárlás további laza két órája hasonló stílusban telt. Beszólás-kontra-beszólás. A végén a fülemen is szatyrok lógtak amikor a kis ezüst Chevy felé baktattunk a lányokkal meg mindenféle összevásárolt holmival, hogy hozzám menjünk fel, az aprócska garzonba. Nem akarom részletezni mi történik ha három, agyilag zokni harmincas nő egy helyre kerül és mindenféle idióta viccekkel szórakoztatják egymást, hogy megalapozzák a buli hangulatát. Így aztán mire az este leszállt, már nem mertem volna vállalkozni arra, hogy sofőrködöm, így aztán taxival robogtunk el a clubhoz. A taxisofőr azt hiszem nem díjazta, hogy Johnny Cash – Ring of Fire-jét próbáltuk énekelni több szólamban, rémesen hamisan. Minekutána már ezredszer kezdtünk bele a refrénbe, és a töpp-türüptürüpp szövegkitöltős részbe, már beszállt ő is, és a maga eléggé éltes mély hangján beledörmögött a női szakasz performanszába. Annyira jól sikerült, hogy Heidi egy barack színű rúzsfoltot cuppantott az arcára, meg dupla adag borravalót hagyott nála, azt már csak félig hallottuk motyogva, hogy „dekéreménnősvagyok”. Az jó, mert én nem, legalább az egyikünk nem nős, mázli. Szóval mire a tömegen átverekedtük magunkat, úgy tűnt, hogy legjobban Heidi van bekészülve a csapatból, pedig még alig indult el az este. Szerintem megint nem evett eleget, vagy azokat a borzalmas hústalan szója vackokat tömte a fejébe, miért nem tud ez a nő rendesen enni? A bejárattól már csitítani kellett, mert amikor elkurjantotta magát, hogyaszongya.
– DollyPartonakarokénekelni!- így egyben az egészet, a fél pultrészleg középtájig bezárólag odakapta a fejét. Ciki volt na!
– Heidi, megígérem neked, hogy oda vissza énekelhetsz Dolly Parton-t csak könyörgöm csitulj már el! Jane menjünk a pulthoz!- próbáltam én lenni aki legjobban észnél van, és ha sikerül egy kis sós mogyorót kikönyörögni a pultostól, akkor Heidi fél órán belül olyan lesz mint a kezes bárány. Dolly Parton és Shanai Twain egyben. Sikerült is lehuppannunk mint verebeknek a drótra és Heidi egy hawaii mintás fickó mellé keveredett, én Heidi mellé, a másik oldalamon pedig Jane. Azt hiszem most örültem csak igazán, hogy nem mentem bele a mini szoknyába, és maradtam a világoskék farmernél, meg a piros, fehér pettyes blúznál amiben leginkább egy Disney Landből megszökött lázadó Minnie egérre hasonlítottam, aki a füleit is eldobta.
– Hahó, egy tál nagyon sós mogyorót kérnék szépen nagyon gyorsan.- adtam le a rendelést, remélve, hogy nem kell rá sokáig várnom, miközben Heidi már elemébe jött és oldalra fordulva széles vigyorral fixírozta a színes, piros-sárga inges fazont, majd megköszörülte a torkát és Elvis-es mélységekbe váltott a hangja- velem ellentétben Heidi tényleg jól tudott énekelni. Ha nem ivott. De most ivott- és búgni kezdett egy örök klasszikust bele egyenesen az őt bámuló fickó szemeibe.
- Night and you. And Blue Hawaii. The night is heavenly. And you are heaven to me.- tejószagúisten, ebből mi lesz? Ennek a csajnak teljesen elment az esze. Az előbb a taxisofőr, most meg a színes inges fickó, aki amúgy tényleg úgy nézett ki mintha Elvis régi klasszikusából lépett volna elő, már csak a girland hiányzott a nyakából. Azt hittük a srác kiakad, de nem ez történt, hanem vigyorgott mint a vadalma és odafordult két másikhoz, valószínű velük jöhetett.
– Mondtam, hogy bejön a csajoknak.- Micsoda? Ez a rémes ing?
- Bocs de az Elvis filmet jó pár éve leforgatták, a Hawaii gépről pedig szerintem lecsúsztál mert az utolsó talán egy órája szállhatott fel. De ne szomorkodj, Heidi-t nem te hanem az inged ihlette meg, szóval…bocs haver ez az ing úgy ötvenhat óta nem jön be a csajoknak.- vontam meg a vállam. Remélem nem gázoltam bele túlságosan a lelkivilágába, de nem akartam, hogy túlságosan elbízza magát. Időközben megérkezett a mogyoró is, úgyhogy Heidi elé toltam, és közöltem vele, hogy megeszi az egészet vagy saját kezűleg fogom lenyomni a torkán egyesével, megrágatlanul. Jane  nevetett az egész helyzeten, majd megkérdezte, hogy mit igyunk.
- Amíg Heidi ügyes kismókus módra el nem tünteti a mogyorót úgy kb. semmit. Mikor kezdődik az a hülyeség amire beneveztetek? Még egy ilyen és végetek van. Legközelebb én is benevezlek benneteket olyanra amihez semmi érzéketek.- még mindig füstölögtem magamban, hogy okés eljöttem egy olyan helyre amiről úgy kb halványlila fingom nincs mit keresek itt, de hagytam magam benevezni egy olyan játékra amiről azt sem tudom hogy kell csinálni. Okés, hogy kapaszkodni kell, amíg le nem esek, de hova kell kapaszkodni, hol az eleje és a vége? Francba már, hogy minden baromságra hagyom magam rávenni.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Okt. 08, 2015 9:16 am Keletkezett az írás




Jade and Hayden



Noha az utóbbi időben... ami ide s tova hét évet jelent, bent lakik a városban, de egyszerűen nem tudta semmi pénzért kiverni a fejéből a farmot. Van aki ennyi idő alatt már rég lemondott volna róla és nem tudott volna visszaszokni a kakasok korai, négy, fél ötös kukorékolásához, ahhoz, hogy öt órai keléssel ki kell minden egyes nap hajtani a marhákat és a birkákat a legelőre. De, hogy a fenébe is szokott volna el tőle mikor most is hasonló ébrenléti és alvási fázisai vannak?
A "farmerek" életének hossza talán a korai kelésben és a kései fekvésben is rejlik. Kitudnak használni minden egyes percet amire szükségük van, nem zavarja őket az, hogy nem alszanak csak négy, öt órákat, birka vágás idején pedig még annyit sem. Volt, hogy húgával és a kuzinjával Nickkel, két egymást követő napon nyírták azt a háromszáz birkát ami akkor a farmon legelészett csak, hogy időben letudják vinni a gyapjukat a vásárba. Ezen két nap alatt pedig csak az ivást engedhették meg maguknak sűrűbben ütemezve, nehogy kiszáradjanak. Ami pedig az étkezést illeti... elég ritkának nevezhető alkalmakkor szakítottak rá egy kis időt és akkor is csak annyira, hogy bekapjanak egy-két falatot, hogy valami legyen azért a gyomrukban.
Ez a birkatartás egyik legnagyobb kincse. Rengeteget ér a gyapjú azon a környéken és ha szerencséd van, akkor kifogsz egy olyan vásárt, mikor többet adnak érte mint azt csak elképzelni mernéd. Emellett ott van még az állatok eladása, ami szép, jól tartott birka esetén szintén megdobja a büdzsét.
És ha azt vesszük ezen szokásai most a nagyvárosban sem változtak, csak a körülmények. Nem kell állandóan takarítania nem kell birkát nyírnia és tehenet terelnie - mily meglepő, bár ha azt vesszük, hogy a haveri társasága elég birka tud lenni néha... - csak a mindennapi életet biztosítani magának. Főzni, mosni, vásárolni és mi egyéb. De ettől függetlenül elég sűrű alkalommal van ébren két egymást követő napon, főleg mikor olyan a munkabeosztása, hogy felesleges aludni, mert amint bebújik az ágyba egy hosszadalmas, elnyújtott átöltözést követően, már kelhetne, hogy összeszedje magát és menjen dolgozni.
Jószívűsége és naivitása miatt többször is átveszi társainak műszakját azok nyomós oka miatt. Mondjuk fogalma sincs, hogy miért számít nyomós oknak az, hogy "fáradt vagyok nem aludtam X órája", mikor ez ő rá is tökéletesen igaz. Ő is szívesen lepasszolna néhány műszakot csak, hogy végre valahára kialudhassa a munka és örökös virrasztás fáradalmait és degeszre egye magát mert a végén teljesen áttetsző lesz. Valljuk be, hogy nem kifejezetten egészséges, hogy lassan kávén és sós mogyorón vagy kekszeken él és folyamatosan ébren van. Az utóbbi időkben, mióta rájöttek a rezidenstársai arra, hogy szívesen cserél műszakot valamint át is vesz néhányat bizonyos személyektől, valamivel kevesebb, mint öt kilótól szabadult meg. Mind ez két hónap leforgása alatt és akkor még ott van Colette nővér is aki pimaszul rövid pórázon tartja őt, mintha legalábbis hülye lenne vagy gyógyításban de még kötözés terén is analfabéta.
Talán az a legnagyobb szerencséje, hogy mióta két rezidens társával él egy nagyobb albérletben, megoszlanak a teendők. Aki jobban ért a főzéshez az főz magukra, aki a vásárlást szereti lebonyolítani azt rá hagyják. Így neki nincs túl sok dolga... na nem mintha nem tudna főzni, csak egyszerűen jobbnak gondolta a kishölgy ha ő kotyvasztja meg az ebédet és a vacsorát, neki pedig nem volt ellene kifogása.
Két nappal ez előtt, mikor elindult Dél-Ausztráliai otthonába, megbeszélte Tommal, hogy ha hazajön átugranak a kedvenc Country klubjukba, úgyis látni akarja amint megüli azt a meglett bikát amit beépítettek. Mindig nevezni szokott a versenyekre az utóbbi három hónapban és lassan ott tart, hogy a nagylegények kiutálják őt, amiért ő tartja a rekordot. Hát igen, így jár az aki nem bikák, vad lovak és marhák között nő fel. Viszont jelen pillanatban nem rajta, hanem Thomason van a hangsúly. Fogalma sincs, hogy fogja tangapapucsban és ilyen szerelésben megülni a bikát anélkül, hogy teljesen idiótának nézzen ki és hülyét csináljon magából, de ő minden esetre kíváncsi. Viszont úgy érzi, hogy nem ez lesz a legnagyobb problémájuk.
Amilyen nagy a szája a srácnak és amilyen keménylegények gondolja magát, olyan kis nyomorultul tud megküzdeni a nehezebb, komolyabb dolgokkal és problémákkal. Nem túl kitartó így nem véletlen az sem, hogy akárhányszor a traumán van, onnan menekülve, szinte sikoltozva távozik.  Nem csak a vér látványával nincs kibékülve de a hajtással sem amit az osztályon diktálnak. Sürgés-forgás, kapkodás és kiabálás, gyors reakciókra és nagy tudásra van szükség. Általában elég sűrűn cserél vele a kölyökképű, de úgy van vele, hogy inkább vele, mint olyanokkal akik nem szokták viszonozni a szívességet. Persze erre nincs rászorulva, de van, hogy ő is szeretne valamit és ha ezt nem tudják megérteni akkor nincs miről beszélni... nem érzi úgy, hogy bármit meg kellene tennie azokért, akik nem segítenek neki viszont.
A háttérben felcsendülő Josh Turner mély, már-már basszust is túlszárnyaló, búgó hangját nincs az a nevetés vagy hangvétel ami teljesen eltudná nyomni, mint ahogy a vidám, kellemes zenét se, viszont ők egy pillanatra ezt mégis megtudják lépni. Nem véletlen, hogy több rosszalló tekintet is rájuk szegeződik de mintha nem is érdekelné őket csak folytatják a felhőtlen kacarászást. Tom arckifejezésének látványa mindent pénzt megér Haydennek, hisz ha valaki akkor ő tényleg képes magára venni a dolgokat és komolyan kétségbeesni nevetséges arckifejezéssel, ha valamit rosszul, vagy idétlenül csinál és erre megjegyzést tesznek mások.
Ám amikor három csinos hölgyemény csatlakozik hozzájuk, a vidám nevetés alább hagy, és Mr. Turner hangja ismét betölti a teret ezzel visszaszerezve a szórakozóhely valódi varázsát.
- Remélem megfelel a sima sós mogyoró is. Ha nem, tehetek rá extra sót csak attól félek, elveszítené a karakterességét - fordul az egyik, nagyon sós mogyorót igénylő nő felé Paul miközben egy széles vigyor jelenik meg bajsza alatt. Tipikus cowboy kinézete van az ürgének. Elég magas, testes és izmos alkatú, koptatott régi farmer van rajta, piros kockás ing lábbeliként pedig egy szépen díszített barna bőrcsizmát hord, feje búbján pedig ott virít fehér kalapja.
Az eddig szegényesen, magánytól ordító pult most végre megtelik élettel és a jó, öreg Paulnak is van beszélgető partnere aminek látszólag nagyon is örül. Kezdődött azzal, hogy Hayden és Thomas kifejezetten jó hangulatban érkezett meg, köszönhető ez főként az utóbb említett legény hiányos, vagy ilyen helyen inkább túl soknak, röhejesnek tartott öltözetének, most pedig itt van a három grácia akik sós mogyorót igényelnek miközben mély hangon búgnak ezzel Elvist imitálva.
- Én a helyedben ezt nem úgy venném, hogy "bejön nekik" - szúrja oda Hayden s már reagál is rá a középső hölgy, hasonló véleménnyel mint amivel ő is szolgálni tudna. Mikor a kocsiban azt mondta Tom, hogy "különben is, Ausztráliában vagyunk..." akkor nem gondolt bele abba, hogy Ausztrália márpedig nem az ilyen fajta öltözetekről híres bármennyire is azt szeretné. Sebaj, nem büntetheti, német a fiú, nincs túl sok ideje a kontinensen még bele kell rázódnia. De majd benevezi őt egy Hawaii útra, ott kedvére szórakozhat a nők között ilyen holmiban.
- Mondtam neki, de amilyen makacs nem hitte el. Igaz nem tudom melyik áll neki hülyébben, az ing vagy a konokság - reagál az ismeretlen nő véleményére aminek hallatán legszívesebben összepacsizna vele. Reméli, hogy végre valaki felnyitja ennek a majomnak a szemét vagy épp letöri a szarvát, mert ő egyszerűen képtelen rá. Ha rajta múlik akkor még a templomba is hawaii mintás ingben menne nem foglalkozva azzal, hogy kinek mi a véleménye róla. Furcsa egy szerzet, de hát... nem is azért szeretik mert úgy vág az esze ilyen téren, mint a borotva.
- Ó, csak nem a bika? - könyököl rá Tom úgy a pultra úgy, hogy jobb rálátása legyen a három nőre - ezt a Hawaii félistent is benevezte ez a mocsok. Akár indulhatnánk egy csapatban, szivi - a félisten említésekor magára mutat, majd mikor a mocsok jelzővel illeti Haydent, felé biccent.
- Persze, a vesztesek csapatában? Abban hol lenne a szórakozás? Figyelj haver nem kell erősködni, a hölgynek talán még menne is, de neked... nem vagyok benne biztos. Nem hiszem, hogy még tovább kellene alázni magadat - húzza el a száját ahogy végigméri mindkettejüket de a csibészes, kisfiús mosoly csak ott virít az arcán.
- Egyszer már ült bikán a bolond, de az a kis idő nem tartott sokáig, mind össze... két másodpercig, utána pedig a bika körül lévő szénabálákon kötött ki egy repedt bordával és törött orral.
- Menni fog! Ide a rozsdás bökőt, hogy megnyerjük. Igazam van, szépségem? - idétlenül szedett szemöldökeit - igen, Hayden is kitért a hitéből mikor megtudta, hogy szedi őket - ugráltatva méregeti a kettővel mellette ülő nőt, ő pedig a fejét ingatva temeti arcát a tenyerébe.
- A szánalom szülőatyja... Ne menjen bele! Én nem tenném - pantomimezve próbálja elmutogatni Tom háta mögött a nőnek, hogy mi lenne a helyes megoldás, de persze kíváncsi arra, hogy mit fog erre lépni. Belemegy vagy lepattintja?


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Okt. 08, 2015 3:33 pm Keletkezett az írás




Hayden & Jadie


De most tényleg és komolyan a hülyeséget meddig lehet még fokozni, mi az a pont amikor már mindenkinél elszakad a cérna és már csak röhögni tud még saját magán is? Az első nagy hülyeségem egyáltalán az, hogy hagytam magam ide elrángatni, a következő meg az, hogy nem mondtam vissza még időben a nevezésemet erre a baromságra amiről a taxiban volt kedves tájékoztatni a két barátnőm. Miért éppen engem neveztek be? Miért éppen én vagyok az a szerencsés akinek egy bőr-fa-műanyag kombóból álló cuccot kell megülni kvázi lehetetlenül hosszú ideig? Miért éppen én? Hogy Heidi már cseppet sem szomjas szavait idézzem vissza mocskosul szó szerint:
„ Ideje, hogy valami igazán keményet meglovagolj, kisanyám!”
Ez a csaj tényleg nem komplett, és lemegyek hídba ha legközelebb hagyom neki, hogy kaja nélkül nyakalja be a piát a lakásomon. És még a muffinjaimból sem evett ami nálam felért egy személyes és igazán tartós sértéssel. Nem azért keltem fel reggel hatkor és dédelgettem az aprócska kis halmocskákat és felvigyáztam őket a sütőben, hogy aztán Jane meg én tüntessünk el mindent. Jó, okés, én irgalmatlan sok mennyiséget vagyok képes egyedül is bepuszilni, sőt ha arról van szó degeszre tudom enni magam belőle, anélkül, hogy megkérdezném mindenki megkóstolta már? Szóval ez a része igazán nem okozott nekem problémát. Ellenben az, hogy Heidi kizárólag bionak nevezett vackokat, apró magvakat csipegetett és semmi normális ételt....istenemre mondom ez a nő madárnak képzelni magát! És meg is lett az eredménye, mint azt a clubba betérés is mutatja, miszerint a barátnőnknek kell némi átállási idő, hogy képes legyen újra összeszedetten viselkedni. Többek között ne úgy nézzen ki a pultnál, mint aki éppen a bealvási fázis különféle formuláit gyakorolja. Az alvás ötven árnyalata...mondhatnám kicsit ironikusan, és ha tehetném most azonnal sarkon fordulnék és vinném is őt haza le van ejtve az egész este nem is érdekel, nem is akartam eljönni, de Heidi szemei kipattannak és olyan elementáris flörtölésbe kezd a színes inges sráccal, hogy csak elkerekedett szemekkel bámulunk Jane is meg én is. Én meg menteni próbálom ami menthető, közben még a pultossal is igyekszem szót érteni a mogyoró kapcsán, nem sokkal korábban jelezve neki, hogy
- Itt már elég sok minden elvesztette a karakterességét, szóval boríts rá egy keveset még úgy extrában, ha nem gond.- villantok még mellé egy kedves bár talán kissé idétlenre sikerül vigyort, mert bár lényegesen kevesebbet ittam mint a barátnőm, szomjas már én sem vagyok, de azért még eléggé észnél ahhoz, hogy képben legyek a környezetemet illetően. A pultos egyébként is úgy néz ki mint aki megevett egy egész juhászt bundástól, akkora bajusza van amitől egyébként gyermekkoromban eléggé féltem. Valahogyan az arcszőrzet nekem mindig olyan természetellenes volt. Aztán ahogyan nagyobb lettem és persze kamaszodni, nőiesedni kezdtem úgy kezdtem értékelni a férfiaknál ezen dolgokat. Szóval maradjunk abban, hogy egy pasinak legyen egy ilyenje vagy kérjen kölcsön bánja a rosseb, de jól áll na! Szóval a hawaii srác meg Heidi között kialakult villámrománcot a világért sem akarnám megszakítani, de a tény az tény marad: ha a tejfölszöszi barátnőm ivás helyett az evésre koncentrál nagyobb százalékban, akkor valószínű most nem a pultnál ülünk, hanem valahol a tömegben csápolunk valami helyes cowboy pasi mellett táncikálva. No igen, az én esetemben igaz a mondás, hogy táncolj béjbi a port jobban bírjuk. Merthogy ezt amúgy tudtam is. A balesetemig egész jó tornász voltam, pont ezért a mozgásom is kitűnő volt, és mind a mai napig az, noha elég komoly erőfeszítésembe telik, hogy az ínszalagszakadásból adódó műtét okozta furcsaságaimat leplezzem. De az olyan csajok akiknek mindene a nyüzsgés, mint én is, megtanulják ezt, és bár azóta is gyűlölök szertornát nézni, azért még a mozgásomat ennek köszönhetem, és csessze meg, az viszont tényleg bitang jó, szerintem! Fő az önbizalom nem? És abból nekem van ám dögivel, kérsz egy kicsit? Na szóval ott vagyunk a pultnál a srácok, meg a nádtetőt egészben lenyelő bajszos, meg ugyebár mi hárman, akikből én vagyok szerintem a legszerencsétlenebb, nem csak azért mert a barátnőmet észhez kellene téríteni mielőtt Dolly Parton-t akarna énekelni, hanem azért is mert kapok egy felajánlást a bika megülést illetően. Meglepődötten pislogok a színes inges pasi felé, meg a nyurgára mögötte és kicsit értetlenül vihorászom, Jane egy oktávval alattam, mintha mi akarnánk kitenni a vigyori kórust, Heidi meg kussol és nekiáll ropogtatni a mogyorót, kis markokkal dobálva be a sós finomságot. Nagyon helyes, addig sem akar Elvist énekelni, mert ha belekezd a Heartbreak Hotelbe, komolyan mondom eldurran az agyam. Képes rá, még úgy is, hogy hörcsögöket megszégyenítő módon a pofazacskójába tűri a mogyit és énekelni kezd. De szerencsénkre nem teszi....és itt mindenki szerencséjét értem.
- Figyelj szivi, én értékelem a próbálkozást, de tényleg. De te meg én egy csapatban. Hááááátt elnézve téged és magamat. Te olyan vagy mint egy rossz gépre szállt turista, én meg mint egy félrerajzolt mesehős, szóval lehet nem kellene erőltetni.- húzom el a számat alaposan végigmérve a fickót, és a szemöldököm szerintem kétszer kétszázat fut körbe a fejemen mikor meglátom a lábán a tanga papucsot. Ez....ez komolyan ebben akarja megülni a bikát? Persze a gondolataim megerősítéseként érkezik a nyurga srác mondandója amire csak bólintok helyeslően.
- Nézd vannak dolgok amiket csoportosan jó csinálni, de a bikaülés, szerintem erőteljesen nem ez a kategória- vonom össze a szemeimet résnyire, és a srác válla felett elpillantva a pantomimesre kacsintok, mintegy jelezve, nyugi, értem én a célzást. Eszemben sincs a haverjával egy csapatba keveredni, igazából a bikához sem nagyon akarnék még csak hozzáérni sem, de ha már ennyire erőltetik, akkor legyen. Holnapra úgyis kialszom magam és reménykedem benne, hogy fénykép nem készül a bénázásomról. Ennek tükrében jut eszembe, és fordulok hátra Jane felé.
- Nincs fénykép, se kamera se semmi amivel meg tudod örökíteni! És másnak sem engeded!- épp csak a mondandóm végére érek, amikor elhalkul a zene, és Heidi mintha most ébredne fel megrázza magát, és jó hangosan kiabálva kezdene bele egy régi country nótába, de gyorsan cselekszem és a szájára tapasztom a kezem, hogy a clubban lassan elcsendesülő derültséget követően a konferansziét engedjük beszélni.
- Hölgyei és Uraim! Immáron harmadik éve rendezi meg kis közösségünk az „Üld meg a bikát, fogd meg a szarvát!” elnevezésű kis versenyt, amelynek fődíja, egy páros belépő, az egyik ismert country előadó koncertjére. Hogy idén ki lesz ez, azt a verseny végén áruljuk el. Ebben az évben három hölgy és öt úr nevezett be . Úgyhogy nem is szaporítanám tovább a szót, szeretném a bikához szólítani az első versenyzőt. A szabályok gondolom mindenki előtt ismertek: három menet, mindegyik menetben helyt kell állni, végül az nyer aki legkevesebbszer esik le, és a legtovább bírja.- a fickó még sorolt egy csomó mindent aminek a felét nem jegyeztem meg, inkább arra koncentráltam, hogy mikor fogok én sorra kerülni, és első alkalommal Jane vállába kapaszkodva figyeltem az első pasit aki próbálkozott. Legalább láttam, hogyan kell rá felülni, de menni fog ez nekem? Olyan ideges voltam, hogy azt sem vettem észre amikor engem szólítanak.
- Jade Wellington! Jöjjön hölgyem, a bika már csak önre vár!- ó hát persze el tudom képzelni, hogy ez az élettelen bigyó az én öleimre vágyakozik. Istenkém, ez rémes lesz!
- Jadie-t a barátnői nevezték be a versenyre, elmondásuk szerint ideje volt, hogy a kisasszony kicsit nagyobb sebességre kapcsoljon!- és hát elég egyértelmű imitáló mozdulatokat tett, mire én visszafordultam a csajok felé, egy elegáns és nőies fakkot mutatva feléjük, hogy ezért bizony még kapni fognak, de rohadtul nagyon. Szóval megálltam a bika előtt, ami így mozdulatlanul nem tűnt olyan veszélyesnek, de nem is állítom, hogy nem lett tele a pelusom a gondolatra, hogy nemsokára úgy fog alattam ficánkolni, mintha éppen....ótejóisten, nem akarok erre gondolni...nem akarok, könyörgöm ne! De hát mit volt mit tenni, ha már itt voltam nem lehetek én a buli gyilkosa, szóval nosza rajta gyerünk, aztán hagy szóljon a dolog uccu, csapjunk a lecsóba. És ahogyan azt illik, fordítva, sikeresen fel is telepedtem a bikára. Kapaszkodó előttem nuku, tanácstalanul meredtem előre, na most akkor mi a franc van?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Okt. 08, 2015 9:41 pm Keletkezett az írás




Jade and Hayden



Ahogy elnézi a fiatal nőket, kik már eleve illumináltabb állapotban érkeztek, mint az normális lenne, akarva akaratlanul is eszébe jut mikor annak idején részegre itták magukat egyik gyerekkori barátja nagyapjának szőlészetében. Megkérte az öreg a srácokat, hogy segítsenek szüretelni, mert el kell kezdeni az idei bort, hogy időben, tökéletesen készüljön és érlelődjön a hordókban ő pedig úgy látta, hogy ha elég nagy legények a hátukon hordozni a hatalmas, szőlőkupacoktól nehéz kosarakat akkor nem fog megártani nekik egy kis kóstoló sem a már elkészültekből.
Így minden egyes kör után - hat kör volt összesen - kaptak egy méretes adagot aminek köszönhetően a végén már sírva, magukat kis híján összepisilve röhögtek a szőlő bokrok között fetrengve, hisz még azt is viccesnek találták, hogy nem tudnak felállni, egymásba kapaszkodva pedig csak még nagyobb esés lett a vége. Igazi keljfeljancsi lett belőlük, ahogy felálltak már dőltek is vissza aminek persze néhány szőlő is a kárát látta. Négykézláb kúsztak-másztak a poros, mocskos, kavicsos földön vidáman kacarászva, mint sem törődve azzal, hogy a kék és a fehér szőlő is egyaránt a nyakukban köt ki és szerencsétlen lumbágós Jack onnan volt kénytelen felszedegetni az adagokat utánuk. Ezt az esetet pedig azóta is számtalanszor felemlegetik mikor együtt vannak valami miatt, s míg a két srác minden alkalommal elsüllyed szégyenében, addig az öreg és a rokonok, barátok jókat mulatnak rajtuk.
Arról már ne is beszéljünk, hogy kedvencük az volt, mikor levet eresztett a hátukon fonott kosárba rejtett szőlő és vörösre festette nem csak a pólóikat de az alsógatyájukat, nadrágjukat. Hayden zoknijának is szőlő illata volt, mikor kijózanodva - már amennyire annak volt nevezhető - hazadöcögött lóháton és a mosásba szórta a ruháit. Az pedig talán nem is meglepő, hogy a lábujjai össze voltak ragadva. Persze, mint minden, ez is rettenetesen vicces volt számára még azután is, hogy a menetszél kicsit kijózanította a hazafelé vezető úton. Először igaz úgy vezette a lovat, mintha egy nagy kutya lenne de lévén az nem jött be, megpróbálkozott a nyeregbe szállni ami egy nagy esést vont maga után következményként, de nem adta fel, újra próbálkozott. A részegek a legkitartóbbak, ez már bebizonyosodott a hosszú évek távlatában.
Nem sűrűn szokta leinni magát és a mentségére szóljon, hogy annak a nagyapónak nem lehetett nemet mondani, mert szinte biztos, hogy egy székre ültet ha megmakacsolod is magad majd beléd erőszakolja az alkoholt ha akarod, ha nem. A Nap alapból is megcsípte a fejüket, tehát nem is lettek volna képesek arra, hogy ellent mondjanak, tehát napszúrás mellett még le is részegedtek. Mintha két bábút próbált volna meggyőzni, hogy attól kelnek életre, ha italozgatnak. És ebben van is valami igazság.
Mikor hazaért, piszok nagy hacacáré volt belőle, megkapta a magáét mondván felelőtlen és a kijelentés apja szájából érkezve, miszerint ezentúl nem bíznak meg benne nem megijesztette, inkább mosolyra fakasztotta. Ám az apjánál az verte ki végleg a biztosítékot, mikor azt kellett egész éjjel hallgatniuk, hogy a huszonhat éves fiúk "bortúladagolás miatt" a porcelánkagylót szorongatja tizenegytől hajnali négyig. Mondani se kell, hogy nem csak szánalomra méltó volt, de röhejes is és nem értették, hogy egy felnőtt, céltudatos és értelmes férfi, hogy nem képes gondolkozni és udvariasan visszautasítani a bort. És talán itt volt a baj... mert az öreg Jack nem ismeri azt a szót, hogy "udvariasság".  Tipikus tanyasi paraszt akivel bár jól szórakozik az ember, nagyokat nevetnek, de meg se közelíti az udvariasság és a jólneveltség legalsóbb mércéjét...se.
Azóta is odafigyel arra, hogy mikor mennyit iszik persze hajlamos arra, hogy túlzásba esik, de nem ez a legjellemzőbb rá. Abban nem biztos, hogy ma képes lesz erre a mértéktartásra, de ha reggel ép ésszel akar bemenni a kórházba és el is óhajtja végezni a melót, akkor kénytelen lesz odafigyelni. Lehet szórakozni lerészegedés nélkül is. És úgy néz ki, hogy ennek a módja még tökéletesen megy Tomnak is, ki rövid pillanatokon belül keveredik furcsa szituációba az egyik érkező nőszeméllyel, elég volt annak leülnie mellé. Hayden amúgy is nagy, kiskutya tekintetű szemei egész nagyra kerekednek és egy pillanatra találkozik a tekintete Pauléval aki meglepetten, de annál is inkább szórakozottan veszi tudomásul azt, amit kimondatlanul próbálnak közölni vele. Hihetetlen, de tényleg bejött az ing a gatya és a tangapapucs, csak a megfelelő embert kellett megtalálnia. Ilyen nagy mázlista is csak Thomas lehet.
- Többek között? - utal itt kíváncsiságból Hayden arra, hogy mi veszített a karakterességéből, közben pedig Paul csak biccent egyet és kérésre ad a tálba kiöntött mogyoróra még egy "löket" sót, amit Jade kért. Valaki így, valaki úgy szereti, felesleges lenne vitába bocsátkozni ezen a téren még ha többek fintorognak is a látott mozdulatsor közben. Ha a "kis srácon" múlna akkor ő semmilyen módon nem enné meg a mogyorót. Kicsi kora óta utálja és ez talán betudható annak, hogy a kis Haydennek egyszer az orrából köszönt vissza a sós történet de azt nem szeretné tudni, hogy ezt milyen úton-módon sikerült kiviteleznie. Csak annyit tud, hogy utána sokáig nem akart semmi féle kisebb méretű, tömörebb dolgot megenni se a rizst, se a kukoricát vagy épp a borsót... nem egy szép élmény, meg kell hagyni.
Hayden akaratlanul is elvigyorodik az elkapott, furcsára viszont kifejezetten aranyosra sikerült mosoly láttán amit Jade produkál. Hihetetlen, hogy képesek az emberek úgy bemenni egy szórakozóhelyre, bárba vagy csak egy kocsmába, hogy már van bennük annyi, hogy ne tudjanak magukról száz százalékosan. Neki mindig az volt az alapelve, hogy ha szórakozni megy akkor ott kezdje el, ne már órákkal előtte valahol máshol.
Elhallgatva a Tom és Jade között zajló párbeszédet, és ha jobban belegondol akkor kénytelen rájönni, hogy kifejezetten de ja vú érzése van. Utoljára akkor került olyan kellemetlen helyzetbe - igen, mert akkor is ő érezte magát kellemetlenül, mint ahogy most is- hogy egy nő osztotta ki az ő jelenlétében Tomot, mikor elrángatták fél évvel ez előtt egy 80-as és 90-es éveket idéző discoba. Akkor is valami hasonló ronggyal hívta fel magára a figyelmet csak fokozva a kedélyeket, negyed ennyire nem illettek össze a darabok részleteiben, Hayden pedig a mai napig nem érti, hogy mi a franc készteti arra, hogy az elvárttal tökéletesen ellentétesen öltözzön, de nagy valószínűséggel csak agyhúgy követ kapna ha ennek megválaszolásával töltené a drága idejét. Persze számtalanszor próbál kiállni mellette, de nem érzi úgy, hogy szükség lenne rá főleg ilyen alkalmakkor. Nagyfiú már, megtudja magát védeni és nyilván oka van annak, ahogy öltözik... akkor viszont tessék megmagyarázni, mielőtt teljesen hülyét csinálna magából.
Ahelyett, hogy szóban reagálna, inkább csak a markába nevet s magához húzza a kapott italt amiből kortyol is egyet, de aztán csak rákényszerül arra, hogy hozzá fűzzön valamit így hátba veregetve barátját felnevet.
- Hát hallod, nem tudom mikor kaptál utoljára ekkora.... hogy is mondjam...?!
- Oltást? Én se... de már meg se lep - hangjából kiérződik, hogy ezzel kicsit tényleg letörték a szarvait, nem esett jól neki a hasonlat s kétségbeesetten sóhajtozva kezdi el pörgetni az asztalon a poharát, mígnem kapva kap a következő témán.
- Honnan tudod? Három körből áll, mindenki háromszor üli meg a bikát, a pontokat bedobják a közösbe. Mindig van csapat verseny, még kupa is jár érte nem csak valami ajándék... te választhatnál, még ezt is megengedem neked. Most mond, hogy nem jó ajánlat - a nyomorúságos szemöldök ugráltatásról egyszerűen nem tud leszokni, s Hayden megforgatva a szemét osztja meg a véleményét.
- Persze, és az egyetlen csapat is? Mert akkor tényleg garantált a győzelmetek, legyetek bármilyen szerencsétlenek is. A kupa meg a szégyenfalon  villogna - pimaszkodik Thomassal, ami látszólag nem esik jól neki, de egyszerűen van amit ő se tud visszatartani bármilyen udvarias is legyen.
Már épp fordulna vissza az "üdítőjéhez", mikor meghallja az ismerős férfi hangot s kíváncsian fordulva felé várja a bikaülés felvezetőjét amit az utóbbi három hónapban mindig meg kellett hallgatnia. Épp annyira unja, mint év végén a diákok az igazgató beszédét. A neveletlen nebulók már nagyon mennének, már a hátuk közepére se kívánják a bölcselkedő megjegyzéseket és a szokásos maszlagot, de az csak mondja és mondja... Nem szereti, hogy a szokásos dumát mindig elmondják még akkor se, ha ez az alap szabály. Minden apró részletet és információt közölnek az újakkal mert ugyebár azokból sosem elég és fő a biztonság, ami egy ilyen helyen sosem garantált. Egyszerűbb lenne kiírni valahova ami központi helyen van és akkor még egy analfabéta is megérti.
- Gyerünk szépségem, csak ügyesen! - kiált Jade után Tom, miközben nagy füttyszó kíséretében megérkezik a már ismert nevű nő a bikához - kíváncsi vagyok hogy ül fel rá - dörzsöli az állát tekintetét le sem véve a nőről.
- Fordítva.
- Honnan tudod? - kapja felé a fejét a másik, de ezután már fordul is vissza a bika-Jade párosához és lám... - a jövőbe látsz? Mi a fene vagy te?
Képzeletben ad egy jókora tockost a másiknak, de ez a pillanatnyi kellemetlenség csak arckifejezéséről olvasható le ami Thomas visszavonulását eredményezi.
- Nem, nem látok a jövőbe, de még van szemem, látok és azt is láttam, hogy rossz lábbal támasztott alá. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy ilyet tudjon az ember már ne is haragudj.
- Jól van csak te lehetsz olyan zseni, hogy tudd, hogy kell a legelegánsabban, egyenes háttal felülni egy átkozott mű bikára.
- A végén még elnézést kell kérnem - halkan nevetgélve áll fel a bárszékről, majd Jade kétségbeesett pillantását elkapva, átcsattog a lefektetett matracok és szénabálák hadán, hogy megállhasson a nő furcsa pozíciót felvett teste mellett.
- Javaslom fordulj meg, mert így csúfosan lefogsz égni és betörik az orrod vagy a tarkód. Vagy leszállsz és újra kezded, vagy segítek átfordulni - osztja meg vele a két lehetőség "hatalmas" titkát, már csak rajta áll, hogy melyiket választja. Ő segít neki, ha szüksége van rá, de azt is végig szeretné nézni, mikor leszáll - mondani se kell, hogy ez a legnehezebb az egészben - majd visszamászik rá.
Annak idején volt egy ismerőse kint a farmon, aki saját bevallása szerint nagy lovas, egész kiskölyök kora óta lovagol és úgy vágtázik mint senki. Ennek ellenére első alkalommal fordítva ült fel a lóra amit tetézett azzal, hogy a következő alkalommal pedig átesett rajta. Ő pedig ahelyett, hogy segített volna neki, csak állt teljes ledöbbenéssel az arcán, s még a futószár is kiesett a kezéből. A nagy lovas...


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Okt. 09, 2015 11:41 am Keletkezett az írás




Hayden & Jadie


Namost alaphangon tudni kell rólam, hogy nem vagyok egyébként olyan ember aki minden héten bárokban köt ki vagy éppen seggrészegre issza magát a többi szingli barátnője társaságában. Ennyire azért még nem szar a helyzet. De vannak időszakok az életemben, mint mindenki máséban, amikor úgy érzem ennyi igenis jár nekem. Mármint nem mattrészegre vedelni magam, hanem, hogy kicsit magammal is foglalkozzak...nem sokat de tényleg. Sosem voltam az az egoista dög, akit kizárólag önmaga érdekel, és amúgy is hamarabb néztem mi a jó a húgomnak semmint azt, hogy mi a jó nekem. Hiába imádtam a selyemcukrot a közepén azzal a rohadtul finom elomló töltelékkel – csessze meg csak ne lennék ilyen édesszájú!- ha tudtam, hogy Candy is imádja, inkább neki adtam. Lehet azt mondani, hogy ez olyan meseszerű, meg amúgy sem igaz, nem is kérem, hogy bárki elhiggye nekem, de nekem akkor is ő a mindenem. És bárki elmehet a jó büdös francba, ha hív hát akkor megyek. Mondtam már le amiatt mozizást mert éppen zokogva hívott fel, és a szokásos ömlengések közepette nagyjából három órás faggatózás után sem tudtam de marhára nem tudtam meg mi baja van. Lehet csak egyszerűen rám volt szüksége. Mindig is értettem az emberek lelkéhez, valószínű ezért választottam ezt a pályát, de az igazat megvallva mindig azon a legnehezebb segíteni aki érzelmileg a legközelebb áll hozzánk, mert amúgy rettentő para amikor faggatom és a taknya nyála egybefolyik már a végén a rengeteg könnytől, és a sok szipogás közepette csak annyit sikerül megtudnom, hogy éppen kitört rajta a magány. Persze a testvére vagyok, vágod, ott a helyem mellette, de mégsem vagyok valami francos kan, akinek ott kellene lenni, és erős karjaival átölelni őt. Megérdemelne már egy tisztességes férfit maga mellett, és abba a csökött töpszli agyamba nem akar beleférni, hogy miért utasít el állandóan mindenkit. Gondolom ez valami családi kettyó nálunk, mert amúgy alaphangon én is ilyen vagyok. Nem fogom a lábamat nyitogatni egy faszinak mint valami tátikai virág csak mert olyan baromi jól néz ki. Ez elvi kérdés, kéremalásan! Anyánk amúgy sem sokat foglalkozott velünk. Állandóan azzal volt elfoglalva, hogy az évekkel versenyt fusson, és tartósítsa magát későbbre mint valami elcseszett befőtt. A nagyszüleink neveltek fel bennünket, és bár én világ életemben izgága és nyughatatlan gyerek voltam a húgom a maga egyszerűségével és csendességével mindig is jobban céltábla volt mint én. De gebedjek meg ha még egyszer hagyom, hogy bárki bántsa. Elég volt elviselni azt az időszakot, amikor várandósan Susanne-Faye-el még erősen azt fontolgatta, hogy elveteti. Eszemmegáll! Egyértelműen nem hagytam neki, és komolyan bármit megtettem volna ha szükséges, hogy rábeszéljem arra, hogy megtartsa a babát. Végül aztán persze így is lett, hiszen a szülők vétkeiért nem az az apró élet felel, aki növekedett a szíve alatt, és különben is ameddig én vagyok nehogymár ne tudjuk felnevelni akárki is az apja. Persze Candy állította, hogy Mark az apa, és el is hittem neki, talán mert el akartam, talán mert nem akarta, hogy manuálisan vizsgáljam meg annak a mocsokládának a heréit nem túl kellemesen, aki ezt tette vele. Hogy nem állna meg egyben előttem na az is tuti fix! Szóval bárki bármit is mond számomra mindig mindenben a család az első, és néha vannak olyan ritka alkalmak, mint példának okáért ez a mai is, amikor a két nagyon agyament és hozzám hasonlóan nem teljesen százas barátnőm unszolására kimozdulok és eleresztem magam. Na persze én nem úgy képzelem az ilyen estéket, hogy egy műbikát akarok éppen meglovagolni, előtte pedig egy laza bájcsevejt folytatok egy cowboy-nak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető faszival, aki eltévedt valahol California és Honolulu között fél úton, és annyi borókapálinkát nyomott be, hogy nem vette észre, hogy ez rohadtul Texas...pontosabban perpillanat Sidney és egy country club. Számomra amúgy az is nagy öröm amikor egy újabb muffin receptet próbálhatok ki, amit éppen a neten találtam, csak mert olyan cuki kis apró cukorkák vannak a tetején. Imádok ezekkel a kis bigyókákkal bíbelődni, és amit még nagyon szeretek...na most kapaszkodj meg imááááádok Twister-ezni! Nem Twitter hanem Twister...ne legyél már ennyire kocka! És van egy barátom a nevét nem fogom elárulni, de legyen elég annyi, hogy egy éve nagyjából mióta ismerem bevezetett egy tök másik világba. LARP, vágod? Isteni, komolyan mondom depresszió ellen ezt írnám fel mindenkinek. Egy világ ahol az lehet aki akarsz. Na jó, most buli van, most ne menjünk bele a részletekbe, majd később még dumálunk róla, vagy nem. Mit tudom én, lehet holnap már nem is fogok arra emlékezni miről hadováltam a gondolataim kuszaságában. A lényeg, hogy megkapjuk az extrán sós mogyit, és már kezdtem örülni, amikor Heidi végül rágcsálni kezdte, mert ez azt jelentette, hogy hamarosan magához tér. Ha lenne itt valami szendvics, hótziher, hogy letuszkolnám azt is a torkán, hogy még inkább felszívja a gyomorsav azt a töménytelen alkoholt amit volt kedves az üres kis batyuba leengedni. Felelőtlen liba, ezért még kapni fog! Még jó, hogy ma este én is jól akartam magam érezni, és nem felvigyázni a barátnőmre, ebből megint gardírozás lesz, hogy mennyire unom én már ezt, és akkor ott van ez a színes inges meg a nyurga haverja, a bajszos pultos, és persze az est fénypontja, amikor Jadie béjbe megüli a bikát. Ahha megüli jah, úgy kábésacc adok magamnak két másodpercet a totális lebőgésig.  De hát szegény ember az aki magán sem tud nevetni elvet szoktam volt követni és így már egészen már a dolog, így már együtt tudok nevetni bárkivel magamon, persze ez nem azt jelenti, hogy minden héten ronggyá kívánom égetni magam a fél város előtt, de ki tudja talán emlékezetessé tudom tenni ezt az estét úgy kábé mindenki számára. A színes inges szavait már meg sem hallottam, nem akartam vele foglalkozni, mert az ajánlata nemhogy nem volt kecsegtető, de további beszólogatásokat vont volna maga után, és nem akartam szerencsétlen még jobban a földbe döngölni már így is kellően ott volt. Szóval innentől arra koncentráltam., hogy ellessek néhány konyhatrükköt a műbika megülése kapcsán. Látva hogyan mozognak rajta....hááááátttt most komolyan miért akarom én a szexuális életemet kiteregetni a nagy nyilvánosság előtt? Mert ez mi a fakkomról szól ha nem arról, hogy egy nő hogyan lovagol? De tényleg. Pszichológus énem egyből rögtön keresni kezdte az összefüggéseket a műbika és a rejtett elnyomott szexualitás között. Na jó, mielőtt teljesen begolyóztam volna, engem szólítottak. A pasi a pulttól meg a kissé csendesebb Nyurga biztattak, és ez jól esett de komolyan, ettől én még rohadtul nagy szarban érzem magma, mert ahogyan megláttam azt a méretes...hümmm műcuccot egyből inamba szállt a bátorságom és naná, hogy nem a jó felén ültem meg a bikát. A konferanszié a mikrofonba röhögött. Még egy ilyen öregem és a torkodon fogom ledugni a mikrofon gömböcskédet! A frászt hozta rám a hangjával. Szóval egy fickó odaugrott, hogy majd segít nekem, merthogy nem jól ülök, mire én azonnal ugrottam egyet, alaposan be is verve a hátsómat a bika valamelyik részébe. Mittudomén melyikbe nem értek a műbika anatómiához!
- Baassszzzz csikis vagyok!
- Hol?
-Hát hol nem? Ne tapizz!
A faszi maga elé emelve a kezét már hátrált is. Na hát ezt jól megcsináltam, itt ülök fordítva ezen a szaron és az egyetlen segítségemet most sikerült elüldöznöm. No de nem úgy ám, mert megjelenik mint hős lovag fényes páncélban a Nyurga! Szerintem sikeresen elcsípte a pillantásom amit felé küldtem, okos ez a gyerek, nem tudom kicsoda de okos. Csípem! Szóval megszánt, és odajött, hogy segítsen, decukimár! Két lehetőségem van: vagy megfordulok így ülve, vagy leszállok. Óóóóó nem nincs az az isten, hogy leszálljak, én biztosan nem verekedem fel magam még egyszer.
- Okés, segíts akkor megfordulni. De! A hónom alatt a csípőmön, a derekamon, és az oldalamon, de szerintem még az orrom hegyén is kurvacsikis vagyok, szóval ha kérhetem határozottan mintha egy zsák krumpli lennék, semmi tapi meg ilyenek, különben rúgok, ugrok, karmolok, minden amit el tudsz képzelni. Amúgy Jadie vagyok. Bár jelen pillanatban azt hiszem nincs ember a teremben aki ne tudná a nevem. Holnapra meg szerintem úgy fogok elhíresülni mint  csaj aki nem tudta megülni a bikát. Rohadt ciki!- vontam meg fintorogva a vállam, és vártam, hogy legalább egy bemutatkozásig eljussunk, mert ez a srác eddig csak asszisztált a másiknak, de azt marha jól csinálta. Szimpatikus volt na.
- Szóval?- vontam fel a szemöldököm és tudtam, hogy azt várják, hogy végre megforduljak vagy én nem tudom, de ez a sok ember szerintem már megszokta, hogy rengeteg olyan hülye városi benevez ezekre a versenyekre mint amilyen én is voltam. Halleluja!
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Okt. 09, 2015 4:43 pm Keletkezett az írás




Jade and Hayden



Némiképp fintorogva figyeli az üvegpohárban csillogó, arany színű, középen kis jégkockát úsztató whiskyt. Soha nem szerette a túl erős, túl magas hőfokú italokat, hisz egy pohár után úgy álltak tőle a szemei, mintha azok kiugrani készülnének üregéből... csak, hogy utóbbi műtéteinek egyikét idézni tudja. Szereti, ha legalább annyira tudatánál van, hogy képes legyen uralni a saját mozdulatait és vonásait, olykor megtudja rázni a fejét mikor túl soknak érzi a piát. Viszont taj részegen erre képtelen lenne, csak ücsörögne vigyorogva s mint egy szépen megfestett festmény, teljesen élettelenül nézne ki a fejéből.
Persze nem szokta visszautasítani a szórakozást és tekintettel arra, hogy nagyon kemény hetek vannak a háta mögött, talán meg is érdemli. Túlélésének és jó teljesítményének első győzedelmi megállója az otthona volt, ahol két egész napot tölthetett a családjával. Meglepő módon kifejezetten jó hangulatban telt az a negyvennyolcat megközelítő óra, de igazán csak akkor érezte magát szabadnak és végre valahára nyugodtnak, mikor megjelent a domb mögül Főnix. Ez a hatalmas ló jelenti számára a végtelen nyugalmat, a rendíthetetlenséget az erőt és a szabadságot, ő a jelképe. Megszokta már, hogy mind ahányszor hazamegy, némi szóváltásba keveredik az öregével aki még mindig elvárja tőle, hogy otthagyja a kórházat és kifejezetten a farm életével foglalkozzon, mert ő "számít rá". Persze, ha már a zsoké álmai derékba törtek akkor inkább a marhák és birkák között lopja a drága idejét igaz? Talán nem is meglepő, hogy ebbe nem ment bele még akkor se, ha utána piszok erős lelkiismeret furdalása volt, de úgy van vele, hogy ha már a farmhoz láncolnák akkor inkább lenne állatorvos, vagy hivatásos suttogó, mint bármi más. Megcsinálja amire kérik, még ha hulla fáradt is a hosszú munkaideje miatt, de ne várja el tőle senki, hogy hazamegy és egész nap a marhákat ganéjozza majd vagy a traktorokat javítja, mert az unokaöccse lusta hozzá. Már az elején leszögezte, hogy nem fogja elvégezni más munkáját, mint kölyökkorában. Nem most jött le a falvédőről...
... mind ezek ellenére a mostani két nappal nem volt problémája, egész elfogadhatóan viselkedtek vele, csak egyszer emelte meg jobban az apja a hangját aminek a húga vetett véget.  
Most pedig második  győzedelmes zeneszóval "kopogtatott" a környék legjobb Country klubjának ajtaján, pár pohár szórakozás és újdonsült lelkesedés reményében. Nem sűrűn kezd úgy egy műszakot, hogy előtte fel kell öntenie a garatra, de Dr. Timber miatt lassan rendszeressé válik ez a tortúra.
Bika... műbika. Leginkább úgy néz ki az állatként néven tartott teremtés, mint egy jobb napokat is megélt bölény-birka imitátor. A kelleténél több szőrmét tettek rá ami miatt nehezebb fent maradni rajta, és hozzá kell tenni azt is, hogy a kapaszkodója is a lehető legkényelmetlenebb, sérti a kezet de talán ezzel akarták emelni a szórakozás mércéjét, mert tényleg vicces pózokban lehet róla leesni, aminek eddigi rekordját Thomas tartja. Sokszor, soron kívül is benevezett, hogy minél többet gyakorolhassa, de négy másodpercnél még nem jutott vele messzebb, noha Hayden volt olyan kedves, hogy több lovardába is elvigye ahol első körökben a nyeregbe szállást próbálta megtanítani neki. A lovak tökéletesek ahhoz, hogy megtanulja rajtuk az ember, melyik láb résszel kell a legjobban szorítani az állatot ahhoz, hogy biztosabban ülhessen a hátsóján. Első körben a térddel és a combizmok feszítésével marad fent az ember a nyeregben, de mivel Hayden térde már koránt sem olyan jó ahhoz, hogy ezt kivitelezni tudja, ő teljes mértékben a combjaira valamint a vádlijára bízza magát. Lehet, hogy nagyobb erőfeszítést igényel, de jobbat nem tudott kifejleszteni arra pedig nem volt képes, hogy feladja a lovagláshoz fűzött álmait.
Visszatérve a műbikához, vagy ki tudja, hogy milyen szörnyeteg ez, szemfülesek észrevehették, hogy a gyapjú alatt van egy másik kapaszkodó is, amit fogva sokkal könnyebben marad nyeregben az ember. Lehet ez csalás vagy sem, a legtöbben először felmérik a helyzetüket a műanyagból és acélból, bőrből készült állat hátán, anélkül veszett fejsze nyele az egész, nem lehet csak úgy belevágni. A kérdés itt az, hogy egy magafajta srác, aki se nem túl nagydarab, se nem túl egészséges láb téren, hogy a fenében képes rekordot tartani a maga huszonhárom másodpercével az állaton?! Úgy, hogy fiatalabb korában nem egyszer ült már igazi bikán helyi rodeó bajnokságokon, ahol bár sokkal rövidebb ideig maradnak fenn még a profik is, mégis tökéletes volt ahhoz, hogy ezt a tuskót szemközt röhögje. Ráadásul ha azt vesszük alapnak, hogy nyeregben nőtt fel, akkor felesleges a kérdés, bár ezt nem tudják róla sokan, főleg nem idegen körökben. Ő itt csak egy talányokban beszélő, mosolygós srác, aki orvosi karrier előtt áll, és aki nem szereti a whiskyt ennek ellenére sűrűn kér. Ember legyen aki ki tud igazodni rajta.
Látszólag nincs ínyére Jadenek a cowboykalapos férfi közelsége és a kelleténél nagyobb hévvel közli vele, hogy gyakorlatilag mindenhol csikis, szóval hagyja békén. Ezután pedig ellenállhatatlan késztetést érez Hayden afelől, hogy segítsen neki, bár a néma sos üzenetet is fogta az adóvevője. Neki nem szokása összetaperolni az embert az idő alatt míg próbál segíteni, talán ennek tudatában nem lesz elküldve.
Gyorsan ismerteti vele a lehetőségeit és bár kicsit elkenődik amiért nem látja az újabb próbálkozást, mégis biccent, s a bika fejéhez sétál, hogy annak kapaszkodónyergébe süllyesztve a kezét, felhúzza magát rá. Ez által inkább ül a bika nyakán, mint sem a testén, de mit számít? A földről nem tudta volna átfordítani a másikat tekintettel arra, hogy túl magason van, ráadásul ha elkezdi a derekát vagy a lábát fogdosni, hogy segítsen, biztos kapott volna egy balegyenest aztán még a délebbi pontján található dolgot is lerúgná a helyéről, elvégre az pont Jade lába környékére esik. Így gond nélkül kerül be a nő mögé, kellő távolságra ahhoz, hogy az megfordulhasson.
- Hayden - mutatkozik be gyorsan - nyújtsd ide a kezed - ha megteszi, nemes egyszerűséggel csak megragadja az alkarját úgy, hogy ezt megtehesse Jadie is az övével.
- Hidd el nem olyan ciki, mint amilyennek érzed, volt aki létrával mászott fel, vagy épp feltették. Ez legalább egy szép próbálkozás volt még akkor is, ha viccesre sikeredett. Nem tudom, hogy sokan miért gondolják, hogy ellentétes lábbal könnyebb lesz - ettől függetlenül nem tudja elrejteni a szórakozottságát, így kisfiús mosolya végig ott ül a szája szélén.
- Amíg fogom a kezed, a lábad lendítsd át a másik mellé, de ha egy mód van rá akkor abba az irányba, amerre könnyebben fordulsz míg fogom a kezed, nem akarom kitörni a karod - elég stabilan ül ahhoz, hogy tartani tudja így ha odafigyel arra amit Hayden mond neki és cselekszik, ő egyszerűen csak előre nyúl, határozottan megragadj Jade lábszárát és elkezdi maga felé húzni, s ha minden rendben megy akkor nem a földön köt ki a bálák és matracok tengerében, hanem vele szemben.
- Ez gyorsan ment. Na most figyelj rám! Ne ezt a kart fogd jó? Ez csak annyira jó, hogy az ember keze felhegesedjen tőle - csapkodja meg a látványos kapaszkodót, helyette mélyen beletúr a bika "bundájába".
- Ez sokkal stabilabb, jobb a fogása. Ez a titok nyitja - egyszerűen csak megragadja Jade csuklóját és megmutatja, hogy hogy fogja - így. Az ujjaid felfelé legyenek, máskülönben eltöröd a csuklódat. Óvatosan! A comboddal és a térdeddel próbáld szorítani a testét, a másik kezeddel pedig amivel nem kapaszkodsz, azzal egyensúlyozz! Tartsd ki magad mellé. Ha nagyon előre dől a bika te hátra dőlj és ez fordítva, ha ő hátra, te előre. Oldalra nehezebben mozdul, elég régi már, szóval rázkódni fog amit az irányítók szeretnek kihasználni, ilyenkor jobban kapaszkodj! Ha pedig esel, akkor igyekezz ne fejjel beleállni a bálába, inkább fordulj hátra rendben? - próbálja a lehető legjobb tudása szerint elmagyarázni neki úgy a tökéletes módját a bika megülésének, hogy még kicsit spiccesen is de megértse.
- Menni fog? - ha igenleges választ kap, biztatóan biccent egyet és már lendíti is át a lábát a bika felett, hogy leszálljon róla.
- Jól van Carlos, lassan indíthatod - kiált oda a plexi fal mögött ülő férfinek aki gonosz vigyorral vezeti a kezét a karok felé.
- Felkészültél, Jadie? - a konferáló gonosz hangja minden pénzt megér, igazi sátáni hanglejtése van ahogy tekintetét végigfuttatja a nőn. Ez idő alatt pedig Hayden visszabattyog a helyére Tom mellé.
- Miért van az, hogy engem látnak meg először a  nők, én vagyok rámenősebb,téged kétszer kell szemügyre venni, hogy észre vegyenek, alig beszélsz mégis benned bíznak meg hamarabb és veled kerülnek intimebb helyzetbe... - motyog az orra alatt Thomas, ő pedig csak megvonja a vállát.
- Talán ez a titok nyitja. Te vagy a rámenősebb és a nagyobb pofájú...


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Okt. 10, 2015 1:08 pm Keletkezett az írás




Hayden & Jadie


Szerintem van az az állapot, amikor azt kívánod bárcsak többet ittál volna, mert akkor legalább nem lennél tudatában annak, hogy mekkora hülyét csinálsz éppen magadból. Na hát én tökéletesen ebben az állapotban voltam jelenleg, és szerettem volna azt mondani, hogy na akkor majd most belehúzok és megkérem Sir Szőr-t a pult mögött, hogy izibe verje csapra a legtöményebbet ami csak létezik náluk jelenleg, de egyrészt nem voltam soha életemben az a nagyivó, másrészt meg nem hittem abban, hogy csak így lehetne jól érezni magam. Hülye vagyok én alapból is, ezzel csak még jobban megfejelném. Ez a spicces állapot még éppen elviselhető, de még nem vesztettem el annyira a kontrollt, hogy ne lennék tisztában azzal, hogy életem egyik leginkább kellemetlen jelenetét fogom pillanatokon belül előadni. Jane meg a háttérben röhög, látom, hogy már az arcát is a két tenyerébe temeti és lehajtja a fejét, hogy ne lássam, fuldoklik a röhögéstől. De ha még mindez nem lenne elég mellette Heidi úgy bámul maga elé, mintha a lángoló csipkebokor jelent volna meg előtte, amögött meg valami irgalmatlan jó pasi, tökpucéran. Meredten üveges szemekkel szemléli a nagy büdös semmit, tehát rohadtul nem engem néz. Ő valahol elveszett az éterben, és azt hiszem kell majd még egy kis idő, amíg visszatér közénk, amint hatni kezd a mogyoró. Persze azért ezt most bánhatja, ha lemarad róla, mert az anyai ágról bajor kisasszony orbitálisan nagy ötlete volt benevezni engem erre az egész marhaságra. Persze elvártam volna némi segítséget, legalább verbálisan, de nem érkezik tőlük egy fikarcnyi sem. Ennyit a barátságról, húúúúú lányok ezért még nagyon kapni fogtok az tuti. Elráncigálnak egy olyan clubba ahova legutolsóként tenném be a lábam, felveszek olyan ruhát amiből legfeljebb a fehérneműt érzem hozzám valónak, már ne is beszéljünk a rémes fülbevalóról amit rám aggattak és amivel együtt már egy túldíszített karácsonyfa elbújhatott volna mellettem. Na jól van akkor ápoljunk közelebbi barátságot ezzel a műizével, és akkor kezdődjön a totális beégésem azzal, hogy már az első mozdulatommal kicsapom a biztosítékot a közönségnél, hogy tudniillik fordítva lovagoltam meg a bikát. Jóvanna, nem lehet mindenkinek egyforma az ízlése, miért ti tán ugyanabban a pózban másztok rá a barátnőtökre? Na ja, elnézve némelyiket nem is nézek ki belőlük többet, úgyhogy szót sem érdemelnek. A hawaii inges persze szintén a röhögők táborát erősíti…hogytemilyenlovagiasvagy cseszd meg! Jane még mindig úgy röhög, hogy nem mer rám nézni, Heidi meg folytatja a masszívan semmibe bámulást, és olyan fapofát vág, hogy attól meg nekem támadna röhöghetnékem. Persze egy hős cowboy rögtön jönne segíteni és egyúttal lazán megtapenolni, de nehogymár. Komolyan ha hozzám ér tökön rúgom, én esküszöm, és ráfogom a feltétlen reflexekre. Jó az lehet, hogy nem ott van ahol hozzám ért, de nekem sok helyre nőtt feltétlen reflexem. Genetikailag rosszul vagyok kódolva, mondjuk agyban is, de ez is részletkérdés. Na és a végén, mikor már kezdem feladni, és elkönyvelem, hogy egész idő alatt a bika hátsóját fogom stírölni, amíg pár másodperc után kapaszkodó híjján le nem vet magáról, megérkezik a Nyurga, meg a segítség. Hálásan pislogok rá, miután még a nevét is elárulja, én meg zavaromban zagyválni kezdek.
– Hayden…azamúgytökjó…ismertem egy Haydent még az egyetem alatt, elég érdekes csóka volt, mogyoróallergiája volt, és ha olyat evett, amiben volt, olyan nagyra nőtt az orra, hogy simán eljátszhatta volna Cyrano-t smink nélkül….- és még löktem volna szerintem a süketet a végtelenségig, ha a srác lazán nem dobja fel magát mögém, a bika fejéhez. Hűbazmeg, tandembika! Arról nem volt szó, hogy ő is beszáll és lesz itt egy laza gruppen ezzel a műanyag szörnyedvénnyel meg a Nyurgával akinek három másodperce tudom a nevét. Szóval én sok baromságban benne vagyok, de ez azért egy kicsit….hogy is mondják túlságosan visible. Nem olyan ciki mint amilyennek érzem? Hát édesem nem látod magunkat kívülről, és nem látod azt, hogy Jane egy pillanatra felnéz, összeakad a tekintetünk, és szerintem azon gondolkodik, hogy elő merje venni a telefonját, hogy ezt megörökítse, magával vonva a haragomat, vagy hagyja az egészet a francba és élőben nézze ezt az egészet végig. No mindegy, a lényeg, hogy Hayden segíteni jött, így aztán teszem amit mond, remélhetőleg nagyobb gyakorlata van ebben az egészben mint nekem. A karomat nyújtom neki hátra, és én is nagyon bízom benne, hogy nem fogok úgy tekeregni forogni, hogy tőből kitépi, mint egy kis szolíd ogre.
- Az igazat megvallva én nem gondoltam semmit. Hidd el éppen annyira szeretek itt lenni ebben a percben mint te. És nem miattad. Szóval ha et túlélem akkor előre is kösz.- vettem egy levegőt, és a kezemmel rákulcsoltam az alkarjára, amin magam is meglepődtem, hogy a külsejéhez képest izmos volt, szokatlanul…hogy is szokták ezt mondani? Inas. Olyan, aki nem ijed meg attól, ha valamit meg kell emelnie, és ez nem feltétlenül a konditermek kamu súlyzója. Vannak azok a fazonok ott, akik csak nyomják magukba azt a sok szart, de ha meg kell valamit emelniük, akkor szenvednek és izzadnak mint ribanc a templomban. Na ez a srác határozottan nem ilyen volt, és a külseje alaposan megtévesztett bárkit, és ebbe a kategóriába én is beletartoztam.
– Hű, te erős vagy!- állapítottam egy rémes vigyorgás kíséretében, és abban maradtam magammal, hogy ezt túlélem én bizony kifaggatom, és megtudom ezt hogy csinálja. Na és akkor most jött a megfordulós mutatvány, amin a fél club újabb röhögésben tört ki. Szerintem olyanok voltunk mint két artista, akik elhatározták, hogy a szünetben bénázásukkal szórakoztatják a közönséget. Csak éppen én tényleg bohócnak tűntem jelen pillanatban, amíg Hayden artistának. Kapaszkodtam és sikeresen rossz lábat tettem át először aminek következtében a következő mozdulattal összeakasztottuk magunkat. Szusszantottam egyet és elkezdtem visszacsinálni, miközben a srác folyamatosan magyarázta, hogy mit hogy csináljak. Komolyan egy ilyen formációt ha Twisterben borulás nélkül megcsinálsz extra pontot kapsz. Végre aztán csak sikerült a jó lábat átpakolni, és ahogyan fordultam Hayden belekapaszkodott a lábszáramba és egy apró sikkantást hallatva ugrottam egy aprót, de aztán hagytam, hogy közelebb húzzon magához. Na ha az előző helyzet extrémen intim volt akkor a mostani….hát nem tudom. Többet nem akarok ilyesmit csinálni…vagy nem így…vagy a franc tudja már! Szóval ott ülünk egymással szemben, két oldalt lelógó lábakkal és elég közel a másikhoz csípőből. Szuper szitu, lehet ettől kellemetlenebb még valami ma este? És nem nem akarok oldalra nézni, hogy lássam, most már Heidi is összekapta magát annyira, hogy Jane-el együtt mindketten rajtam röhögnek a tömeg néhány tagjával együtt. Pár bekiabálás, füttyögés kíséretében én mégis igyekszem kitartóan a srácra koncentrálni. Igaz a szemeim olyan nagyra kerekednek mint a kis Gollam kék golyócskái, amikor beletúr a bika bundái közé. Nahallod ez nekem eszembe sem jutott volna.
-Jól elbújt a kis huncut!- jegyzem meg akadozva és kicsit talán a szokásosnál is idiótább röhögéssel megspékelve az egészet, de bólogatok, hogy vettem, ott fogok kapaszkodni, nem abba a látható izébe.
–Igenis, megjegyeztem. Bunda alatt kapaszkodni, a másikkal egyensúlyozni, bálába esni szépen nőiesen, nem fejjel mint a vasvilla. – soroltam aztán végül, mindegyik mögé nagyon határozottan bólintottam egyet, ha így folytatom leesik a fejem. Az utolsó kérdésre végül már csak kényszeresen nyihogva nyerítettem fel, láthatóan fájdalmas, mégis vidám, pimasz kis grimasz ült ki az arcomra. Beharaptam a számat.
– Hogy menni fog-e?! Most látok ilyet éltemben először. Lövésem sincs, hogy fog menni vagy sem, de igyekezni fogok.- naszóval mindezek után már igazán snassz az egész, hogy megkapaszkodjak ott ahol Hayden mutatta miközben a kezem oldalra pillant, és végül amikor beleegyeztem, hogy ne kíméljenek elindították a cuccot. Baktassak, ha az is normális volt aki ezt a cuccot kitalált. Még szerencse, hogy nem zabáltam tele semmivel magam, és inni sem ittam annyit, mert ettől tuti, hogy bárki rókát pakolna a bálák közé. Eleinte lassú volt a mozgás, mint a tengeren valami kis ladik…hééé ez nem is olyan gáz…óóóóó….de aztán beindult, és egyre jobban és jobban és a billegése és a kilengése is megváltozott. Hóhahó nyugi mán, ne ficeregj így alattam! Kapaszkodtam én mint a veszedelem, de ez csak mozgott, egyre jobban. Hol a magasba lendült a kezem, hol meg le, mint egy részeg balett táncos, akire most adták rá a gömbölyű talpú cipőt.
– Gyerünk Jadie, gondolj Hervis-re!- Heidi-t kár volt sós mogyoróval megetetni, jobb lett volna ha a tudatlan részegség közepén marad és nem kiabál be ilyeneket. Igaz senki nem tudta ki az a Hervis, de talán jobb is. A legnagyobb lepedőakrobata volt akit valaha ismertem és a legjobban tudta levenni a vért. Na nem egyszerre csinálta a kettőt, de rendesen le tudta meríteni az embert az fix. Újabb fokozatra kapcsoltak ekkorra már úgy tekeregtem ezen a szerencsétlenen, hogy alig bírtam fenn maradni, a fenekem is többször csúszott oldalra a hirtelen irányváltásoktól, végül aztán egy újabb lökést követően nem tudtam magam tovább tartani, és a kezem kicsúszott a kapaszkodóból, a nagy lendület pedig vitt magával. Zúgtam egy nagyot mint a győzelmi zászló és megékeztem egy szép kis hasassal a bálás közé. Olyan voltam mint az Ózban a boszorkány, akinek csak a szép cipői látszódtak ki onnan. Hatalmas tapsot kaptam…hűbakker ennyire jó voltam? És végül szalmákkal a hajamban kezdtem kikászálódni a bálából, tekintetemmel keresve a mesteremet, a Nyurgát.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Okt. 10, 2015 7:17 pm Keletkezett az írás




Jade and Hayden



- Mit gondolsz még ma észre veszi, hogy rossz irányba néz? - hallja maga mögül Paul mélyen búgó hangját és csak akkor jön rá arra, hogy neki szánta a kérdést, mikor nem válaszol senki, sőt minden szem rá szegeződik egy pillanatra. Először nem is érti, hogy mi történik, talán valami hatalmas bűnt követett el, hogy ennyire bámulják? De aztán kapcsol, a kis fény kigyúl az agyában, miszerint válaszra várnak.
- Mi? - néz végig a mellette felsorakozottakon - Ja... szerintem már észre vette csak fogalma sincs arról, hogy forduljon meg vagy mit csináljon.
- Pont úgy néz ki, mint amikor én próbáltam ki először ezt a szörnyeteget fél évvel ez előtt...
- Annyi különbséggel, hogy rajta nem zakó van és nyakkendő valamint egy flancos, vadonatúj bőr cipő - újabb utalás arra, hogy akkor is rossz öltözéket választott a szórakozáshoz, hisz a drága anyag pillanatok alatt kárát látta a rossz döntésnek. Hosszú ujjai között tartva a whiskys poharat, figyeli a bikán szerencsétlenkedő nőt, aki bár megmosolyogtatja, mégis átérzi azt a fajta megalázottságot és kellemetlenséget ami most végbe mehet benne.
Ő maga se mestere mindennek... példának okáért fel lehet hozni egy liftes incidenst. Fogalma sincs, hogy mi az oka a klausztrofóbiájának ami egyik napról a másikra jelentkezett lassan hetedik éve. Egy idő után biztosnak érezte, hogy a vizsgák okozta stressz és kialvatlanság volt az oka, mikor órára menet bent ragadt a liftben, azóta pedig gyilkos gondolatként üldözi őt nap, mint nap a kórház egész területén. Ha teheti akkor elkerüli, inkább lépcsőzik egész nap és rohangál fel alá mint, hogy bemásszon a fémdobozba ami nem nagyobb kétszer két méternél. Ami a legjobban bosszantja az az, hogy sehol nem lát menekülési útvonalat. Minden oldalról le van zárva, nincs benne még tükör se, hogy az nyújtaná, nagyítaná a teret ezzel némiképp csökkentve az idegességét és az egekbe szökő pulzusát. Egyszer szállt be az egyik liftbe a St. Claire-ben... egyetlen egyszer, de akkor ott megfogadta, hogy soha többet, bár nem tudja, hogy ezt mennyire lehet megfogadni. Utálja a félelemhez társuló szívdobogás érzést, a remegő végtagokat és azt, hogy egész testét gyengének, erőtlennek tartja tőle. És akkor rátesz még egy lapáttal a szédülés, hányinger.
Rajta kívül még egy nővér volt bent, két évvel ez előtt, egy beteghez siettek a másik szárnyba így lekényszerült rövidíteni az utat. Talán csak a nővérnek köszönheti azt, hogy nem pusztult meg ott helyben, hisz tartotta benne a lelket, próbálta elterelni a figyelmét legjobb tudása szerint... azt persze nem kell megemlíteni, hogy mi volt ez a próbálkozás.
A kórház néhány orvosát összehívták, mikor kiderült, hogy meghibásodott a lift és egy olyan személy van bent, aki nem csak, hogy klausztrofóbiás, de szabályszerűen pánikrohamot kapott a liftben és ez nem csak erre az egy alkalomra értendő. Nem véletlen, hogy szükség volt többek tapasztalatára, így egy emberként szurkoltak kintről, hogy a fiatal nővér tudja tartani a tempót Haydennel, aki a saját verejtékében úszott a lift egyik sarkában kuporogva úgy, hogy fehér pólóján szinte látni lehetett szívének pulzáló dobogását. Úgy kapaszkodott a feje mellett lévő korlátba és a lány kezébe, mintha legalábbis az élete múlt volna rajta... rettegett attól, hogy ott ragad, vagy leszakad a lift és még sorolhatnánk, ám meg kell hagyni, hogy pimaszul vicces látványt nyújthatott ahogy egy huszonhat éves felnőtt férfi, rettegő kisgyerek módjára kapaszkodik páni félelmet tükröző tekintettel. Ő szánalmasnak érezte és rettegett, hogy emiatt hülyének fogják nézni főleg azért, mert hosszú percekig csak azt szajkózta, hogy "vigyetek ki innen, vigyetek ki innen". Ami pedig szegény lányt illeti, ő is jajongott, hisz mint később kiderült, több ujjai is zúzódott Hayden kezének szorítása miatt.
Mikor hosszú, kínkeserves percek elteltével - harminchárom percről van szó - a karbantartók újra eltudták indítani a liftet és kinyílt az ajtó, két orvos vette közre a földön kuporgót, kik közül az egyik nyugtatóinjekciót adott neki majd felnyalábolták a földről és felvitték a pihenőbe, hogy fújja ki magát. Eleve hosszú nap volt már mögötte, ezért kapott három órát, hogy kipihenje magát és újult erővel fusson neki a dolgoknak. Azt már mondani se kell, hogy komoly erőfeszítések árán tudta csak rávenni magát arra, hogy elhagyja a helyiséget, lévén túl sokan voltak kint azok közül, akik végignézték a szenvedését miután kinyílt az ajtó.
Persze más egy fóbia, egy félelem mint megülni a bikát, de tekintettel arra, hogy mindkettejüknek ugyan az mehet és mehetett végbe a fejükbe, miszerint hülyének és idétlennek nézik, talán mégis megegyezik valamennyire.
Leheletnyit pofán csapja a tőle nem messze ücsörgő fiatal nő hangos nevetése minek hallatán összerezzen, elvégre benne is van már annyi ital, hogy mindent hangosabban halljon. Egy fél adag whisky amit megelőzött egy másik töményebb lötty és talán ez az a pont mikor eldönti, hogy nem akar ma már többet inni. Azt persze mondani se kell, hogy ezek az elhatározások nem mindig jönnek be, de tekintettel arra, hogy ha körülnéz feltűnik, mennyi ittas állapotban lévő ember ül mellette. Kezdjük a sort Thomassal, akinek a kocsijával jöttek ide... már a harmadik pohár whiskynél tart és köztudott, hogy négy után ő totál KO-ba vágja magát és nagy valószínűséggel hosszú ideig fog a mosdó egyik szépen faragott budija előtt kucorogni. A két nőről és a bikán ülőről nem tud semmit de ha már szóba elegyedtek egymással, akkor illene hazasegíteni őket, ha teljesen szétcsapják magukat. Bízik benne, hogy nem ő lesz az egyetlen, aki észnél marad...
Vidám nevetés tör fel belőle mikor meghallja Jade zagyválását, bár felettébb szórakoztató főleg a hangvétel.
- Úgy látszik, hogy mi Haydenek már csak ilyenek vagyunk. Én se szeretem a mogyorót gyerekkorom óta. Persze allergiás nem vagyok rá, de inkább kerülöm egyéb okokból - lágy mosolyt küld felé ezután pedig felpattan a mű állat nyakszirtje környékére, hogy onnan kezdjen bele a "Jade megmentése" című akcióba.
- Ha részeg lennék, ez bizony pimaszul tetszetős helyzet lenne. Kérlek ne nézz így rám, mert röhögő görcsöt fogok kapni - figyelmezteti, hisz már így is jobb kedvében van a kelleténél ami az arcáról is leolvasható. Nagyon hálás lenne Jadenek, ha jó irányba fordulna így ennek reményében nyújtja oda neki a kezét amit ő meg is fog.
- Hidd el, hogy túl fogod élni. A megfordulás lesz a legnehezebb része, utána már gyerekjáték. Először én is úgy szerencsétlenkedtem a bikán, mint most te. Valamikor húsz évvel ez előtt - igen, nyolc évesen ült először bikán és bár kis híján összetörte magát, egyedül annyi volt a mázlija, hogy még borjú volt az állat, ő pedig hajthatatlan "majd én megmutatom" gyerek aki túl nagy fába vágta a fejszéjét. Néhány horzsolással megúszta a nagy esést, sokkal jobban fájt az amit utána az apjától kapott, ki kis híján ketté rúgta a hátsóját.
- Nem minden a véznaság... megtévesztő tud lenni - neveti el magát ami sokkal vidámabbá és hangosabbá válik, mikor ténylegesen rossz irányba kezd el fordulni - ne arra, a másik irányba! Jade, másik láb... jézusom - vakarja meg szabad kezével a tarkóját, fejét ide-oda rázza és most ő az aki bánja, hogy erről nem készül felvétel. Visszanézve tuti, hogy sírnának a nevetéstől még tíz év elteltével is, mert van amit nem lehet ép ésszel feldolgozni. Nem egy megszokott első találkozás, abban bárki biztos lehet. Műbika tetején ücsörgő férfi és nő, miközben ide-oda tekeregnek lévén egymással szemben kellene ülniük. Több, mint kínos szitu, de Hayden mentségére szóljon, hogy ő csak segíteni szeretne.
A sikoltás váratlanul éri, így meglepetten húzódik hátra elkerekedett zöldeket meresztve a nőre. Eszébe jut, hogy csikis, épp ezért maga elé emeli védekezésképpen mindkét kezét, minek után határozottan közelebb vonta magához. Szeme sarkából látja Thomas ideges ficánkolását, fejét ide-oda ingatja s Hayden egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy mi mehet ilyenkor végbe a fejében. Egyszer lefog ülni ezzel a címeres ökörrel, hogy elbeszélgessen vele.
Nem érdekli a szórakozott és önfeledt füttyögés, a hangos nevetés, eleve úgy véli, hogy szórakozni járnak ide az emberek, akkor kapják meg amire vágynak... emellett pedig most csak a nővel van elfoglalva akit tanácsokkal próbál ellátni.
- Persze, mert kíváncsiak arra, hogy mennyire ismeri a "sportot" az aki felül rá. Fontos, hogy előbb felmérjük a helyzetünket, tapogassunk végig mindent amink van, mert furcsa kincseket találhatunk és... öhm... - egy pillanatra elkapja a tekintetét a lányról, s próbálja leküzdeni a feltörni kívánkozó nevetést de sajnos kudarcot vall. Csak most jut el a tudatáig, hogy milyen rohadt félreérthető volt amit mondott és az, ahogy.
- Szóval - torok köszörülve tér magához - az a lényeg, hogy mindig meg kell ismernünk ez esetben a bikát, hogy tudjuk a helyzetünket... ami kezd egyre kellemetlenebb lenni, szóval azt hiszem én megyek is. Kapaszkodj rendesen ahogy mutattam, és ne felejtsd el, hogy ügyesen ess! - orra alatt somolyogva száll le a bikáról és megy vissza a többiekhez, akik a kelleténél is jobban szórakoznak a látottakon, Tom pedig még mindig duzzog magában.
Alsó ajkát rágcsálva figyeli az első menetet, pontosabban Jadet aki meglepően jól bírja annak ellenére, hogy elmondása szerint először csinál ilyet és cseppet sem biztos magában. Tekintetét a piros számoktól ragyogó kijelzőre emeli és örömmel veszi tudomásul, hogy már az ötödik másodpercet is leküzdötte, ami megint egy szép eredmény.
- Nem igaz! Nem hiszem el, ez a csaj még engem is le fog körözni!
- Téged nem nehéz. Jobb lesz ha felkötöd a gatyát barátom, a végén te leszel az utolsó...megint - próbálja túlkiabálni az üdvrivalgást közben ő maga is füttyent egy nagyot, mígnem.:
- Ne, ne! Csússz vissza, dőlj hátra Jade! - próbálja segíteni még így is, de ekkor egy nagy hasast nyom a szénabálák közé - öhm... hát... így se olyan rossz.
Összesen ennyi marad a nagy tanácsból, de aztán felmutatja hüvelykujjait a lány felé egy széles vigyorral, mikor megpillantja annak szénával teletűzdelt hajkoronáját és vidám tekintetét. Egy kisfiú lelkesedésével ugrál oda hozzá majd nyújtja a kezét, hogy felhúzza a földről.
- Komolyan mondom, annak ellenére, hogy ez az első alkalom, nem is lehettél volna jobb - hangja pedig elárulja, hogy komolyan gondolja - a végén kiderül, hogy egy őstehetség vagy!
Ha közben a lány megfogja a kezét, ő felhúzza a szénák sűrűjéből és a versenyt vezető férfi felé pillant, várva az eredményt.


MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 11, 2015 4:55 pm Keletkezett az írás




Hayden & Jadie



Ha a ma estét ép bőrrel megúszom, akkor azt hiszem egy kiadós alvás után holnap nem akarok senkit látni, nem akarom felvenni a telefont és még a paplant is a fejemre fogom húzni, hogy még az ablakon bekandikáló kicsit napsugarakat se lássam, de nem ám, rajtam ugyan ne röhögjenek még azok is. Ekkora blama szitut nem is tudom mikor szenvedtem el utoljára. Mondjuk nem is sok lehetőségem lett volna rá, mert ha jobban belegondolok úgyamúgy az utóbbi hónapokat frankón végigrobotoltam aztán rohanás Candyékhez, aztán haza aztán…blabla kezdődik az egész elölről. Az életem lassan olyan volt, mintha ugyanaz a nap ismétlődött volna folyamatosan, amit nem bántam amúgy, ha az mindig egy azon vidám nap lett volna. De a fene essen belé, hogy az embernek állandóan változik a kedve, széljárástól, és egyéb összetevőktől függően, és én sem különböztem ebben senki mástól, azzal a nagy különbséggel, hogy soha, egyetlen percig nem akartam senkit komolyan venni. Az egész életünk egy nagy szar rohanás, minek generáljunk még bele plussz feszkót? Na ezért lett az, hogy próbáltam a gyerekek számára is szebbé tenni legalább azokat az időket amíg nálam voltak. Nem akartam én lenni a csúnya, fehér köpenyes doktornéni, akihez utálnak járni, mert mindig baromságokat kérdezget, amiről ők végképp nem akarnak beszélni. No ezért volt Miss Stockmann a zoknihölgyemény. Persze ha több volt kettőnél hajlamos voltam a barátnőimnek is elővarázsolni alkalmanként aminek általában mindig orbitális röhögés lett a vége, mert szerintük olyan volt a hangom mintha túladagolták volna a héliumot egy alt operaénekesnek. Nakösszszépen. Összetörtétek a bábjátékosi álmaimat. Mert akartam én az is lenni gyerekkoromban, Ótejóisten jobban belegondolva mi az ami nem akartam lenni? Rodeóbajnok például soha a büdös életben. Számomra a vidéki élet mint olyan, csak képeken létezett és azt gondoltam, hogy a tejet a dobozba egy nagy gépből töltik bele, minek akkor  a tehén? Na ja a húst meg a fáról szüretelik aratás után két héttel, mi? Szóval iszonyatosan hülye voltam én ezekhez a dolgokhoz, és amúgy az élet úgy szép ha nem vesszük komolyan, mert amikor egyetlen másodpercre is hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk a búskomorság, akkor aztán bőgünk mint a zálogos marha. Az ember amúgy is alapvetően hajlamos a depresszióra amit önszuggeszióként saját maga idéz elő, bebeszélve, hogy őt senki nem szereti, és milyen rohadtul magányos, és szüksége van valakire….és jujj meg hűűűű! Na igen én magányos vagyok…pontosabban egyedül élek, de nem vagyok magányos. És tudom, hogy szeretnek, mert engem egyszerűen nem lehet utálni, illetve lehet, csak annak semmi értelme, mert most komolyan de őszintén lehet utálni egy olyan hülye csajt aki gyomorhűlésig pofázik neked és addig úgysem nyugszik amíg egy nyamvadék mosolyt ki nem csikar belőled? Szóval én nem voltam sosem ilyen önsajnálatra hajlamos, pedig használt az élet engem is éppen eleget boxzsáknak. Profi sportoló akartam lenni egészen a balesetemig, szar se lett belőle. Akartam én is családot meg boldog életet…van családom, a húgom és a kislánya, de olyan amit én teremtettem meg, nincs. Mégsem lógatom a földig az orrom mert a boldogság mindig ott van előtted, vágod? Csak meg kell látnod a legapróbb dolgokban is. Én például a kis muffinkáimban látom meg amiket imáááááádok sütni, és ha éppen nálam lennél hát pukkadásig tömnélek vele. Vaníliás, puncsos, tejkaramellás, cukker kis bigyókákkal díszített mindenféle finomság, megőrülsz! ha nem látod meg az élet apró dolgaiban a jót, akkor ne akarj vágyakozni nagy dolgok után, mert rohadtul nem fogod elérni őket. Kis lépésekből lesznek a nagyok…amíg nem tanulsz meg járni, addig futni sem fogsz tudni. És amúgy is, néha engedj meg magadnak őrültségeket, mint én is jelen pillanatban ugyebár ezen a helyen, amit a pokolba kívánok, és ha nem lenne itt ez a helyespofi, akkor azt hiszem nagy szarban lennék, tekintve, hogy ugyebár fordítva ültem meg ezt az izét…bikának csúfolják, asszem. Na szóval miután kiéltük ezt a kis lájtpornós performanszot így nagy nyilvánosság előtt, és amit kissé még kapatosabb állapotban sem bírtam volna ki röhögés nélkül megindult az én első körös kálváriám. Szerintem ezt direkt ezért találták ki, komolyan mondom. Ez olyan….olyan mint a legtöbb törzsnél az ilyen párválasztási tánc, vágod. A nő mindenféle kacatban csörgő-mozgó-zizgő bigyóban elkezd táncolni, és ha tetszik a pasinak, akkor a hátára csapja mint valami lisztes zsákot, beviszi a sátrába és meghajtja mint elhivatott szabó a varrógépet. Szóval ezeket a rodeókat is esküszöm erre találták ki, mármint amit nem igazi jószággal csinálnak, hogy szépen kilessék a csípőmozgásodat. No de most jön a csavar, ezeken pasik is részt vesznek…hááááhááá az csak megtévesztés, nem úgy van ám az, meg amúgy is diversity van szóval ez nekik is jár, nem vagyunk egyformák. Figyelném én amúgy eközben az egyre gyorsuló mozgás közben a tömeget, de szépen egybe mosódnak mint a kilencven fokon mosott színes ruhák, és a végére már a hangok is egyetlen masszává olvadnak. Röhögés, aztán valaki valamit beszól, inkább meg sem hallom, mert köze van hozzá a hátsófelemnek, még egy ilyen beszólás és meg is csókolhatod hülyegyerek, aztán végül azért csak meghallom Hayden hangját is valahol átkúszva a sok barom között…kihegyeződtem rá, fúdejóvagyok mi? Szóval próbálna még egy utolsó instrukciót így lazán betolni nekem, de úgy tűnik már késő, mert a fogásom meglazul, és hiába próbálnék meg hátradőlni meg visszacsúszni, meg kapaszkodni – bakker ennyi dologra nem lehet egyszerre figyelni, sokrétű vagyok, de nem annyira mint az újrahasznosított kartondoboz- szóval a vége mégis egy elegáns, és igazán laza bálába esés, hassal. Kicsit szúrni kezd a szalma, tele megy a szám valami porszerű valamivel, francnak esik tátott szájjal az ember de komolyan! És a lábammal kalimpálva igyekszem kivergődni onnan, miközben hallom a tömeg füttyögését, meg a konferanszié hangját is.
- Ezzzzzz az majdnem másfél perc, Jadie első körös eredménye. Kislány nem hiszem el, hogy most lovagoltál először!- a hangja a végére nem gyengén lesz szemtelen és kétértelmű él csendül benne. Remélem édesanyád kellően csuklik öregem, mert gondolatban elég sokszor szólítom fel nemi közösülésre azzal a bikával akiről éppen lezúgtam. Nekem ne célozgass, mert azt nagyon nem komálom! És már éppen készülnék valami epés megjegyzésre, amikor megjelenik az én mesterem Hayden, akiről már legalább azt tudom, hogy tudja a technikáját ennek a vadorzó bikának, és nem szereti a mogyorót. Kezdem bírni a krapekot. Aztán az a lelkesedés ahogyan odajön a szalmabálák közé, édespofa, keze lába ezerfelé, de piszkosul vigyorog, én meg szintén visszavigyorgom rá. A felmutatott hüvelykujj egészen meggyőző, bár jelen pillanatban úgy érzem magam mint akit jól gyomron vágtak és bedobtak valami füves izébe. Fű vagy szalma nekem egyre megy, egyiket sem lehet megenni. A barátnőim a háttérben ugrabugrálnak mint két tini….jéééézosom, és még azt hittem én vagyok a ciki!
– Őstehetség? Nana, ne használjunk ilyen bődületesen nagy szavakat. A cimborád az őstehetség, aki egy ilyen szerkóban üli meg a bikát!- nyújtottam felé én is felé a kezem, és hagytam, hogy felhúzzon a földről. Így első próbálkozás után még mindig nem értettem, hogy mi a jóistent szeretnek annyira ebben az egészben, de persze megint én lennék a hülye…mondjuk hülyének hülyeséget kérdezni vajon hülyeségnek számít? Komoly filozófiai probléma, nem? A kezemmel a szalmát igyekeztem kiszedni a hajamból, és a számba is került belőle amúgy rendesen, és a ruhámon is egy-két helyen jutott belőle.
– Tehallod segíts már valami emberi külsőt varázsolódnom mert ezek….óanyám, ne már megint kezdődik!- biccentettem a barátnőim hűlt helye felé. Jellemző, egy pillanatig nem figyelek oda és már mennek a kanszag után, rémesek komolyan!
- Na látod, ti pasik legalább ennyiben vagytok egymással toleránsabbak! Ha bulizni mentek és az egyikőtők hülyét csinál magából legalább nem hagyjátok magára. Én bezzeg…na jó figyuzzál ide Hayden, mivel ilyen kis lelkes voltál meg segítettél a következő fordulóig meghívlak valamire! Ne gúvaszd annyira a szemeidet, én vagyok a nő, de attól még meghívhatlak nem? Tudod mit, ha a következő kört túlélem te hívsz meg, rendben?- böktem oldalba vidoran, majd fejemmel Heidi és Thomas felé böktem.
- Szerinted ezeket a közös német akcentus hozta össze vagy az egyformán sok pia amit megittak? Szerintem ezek sem Elvist fognak énekelni azt est végén…vagy igen…a Fevert, live kiadásban.- röhögtem el magam és a kezemet felemelve a mutatóujjamat begörbítve majd kiegyenesítve mutogattam Haydennek, hogy kövessen.
- Gyere csak Nyurga, a pultig meg sem állunk.- ragadtam meg a karját nemes egyszerűséggel, a pultnál aztán a Bajuszkirálynak kiadtam a rendelést, hogy valami óvatosabb piát töltsön mert nekem még kétszer meg kell ülnöm azt a műbikát, Haydennek pedig végig kell asszisztálnia. Ez lesz ám a közös meló. Amíg az ital megérkezett, odatámasztottam az alkarom a pultra és a srác felé fordulva továbbra is vidáman vigyorogva, bár kissé már kócosan kezdtem bele valami beszélgetésbe, ami nem a bikáról vagy éppen a társaság többi tagjáról szól.
– És amúgy mit csinálsz Hayden amikor nem éppen béna luványkat tanítasz műbikán lovagolni? Jó tudom, snassz a kérdés, de valahol el kell kezdeni nem?- na ja, mégsem kérdezhetem azt tőle, hogy amúgy mi akartál lenni gyerekkorodban és hányszor volt eltörve a lábad, és voltál e kanyarós? Szóval na, valahogyan be kellett lendíteni a beszélgetést, ebben pedig én amúgy tényleg jó voltam. Spiccesen vagy anélkül mindkét esetben kellően lökött. De ő sem volt szerintem az a besavanyodott krapek és ez tetszett.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Okt. 12, 2015 10:59 pm Keletkezett az írás




Jade and Hayden



Fogalma sincs arról, hogy mi vette rá Jadet arra, hogy akarata ellenére cselekedve felüljön egy olyan félefajta szörnyetegre, mint amilyen ez a bika, de nagy bátorságra vall ami kifejezetten imponál Haydennek. Kedveli, jó barátságot tud kötni a kellemes, óvatos kissé mimóza lelkű lányokkal, de ettől függetlenül sokkal könnyebben tud egy húron pendülni azokkal, akik nem rejtőznek el ha fúj a szél, vagy ha valaki megemeli a hangját vele szemben, belevaló és tudja mit akar persze csak mértékkel. Amiktől viszont a legjobban tart, azok a tipikusan magát dominának vagy valamiféle macskanőnek képzelő nőszemélyek, akik nemes egyszerűséggel még az erősebb nem tagjait is pillanatok alatt zavarba hozzák. Hayden vallása szerint pedig még mindig jobb, ha egy férfi vetkőzteti a nőt mint, hogy egy nő a férfit. Legyen egy nő kellemesen szelíd, szólíd és jól nevelt, de tudjon magáról gondoskodni és legyen saját véleménye. Ha még kreatív is és világos szeme van, akkor Hayden meg van babonázva... nincsenek nagy igényei igaz?
Nem tudja, hogy mi lehet a háttérben, hogy a kedves barátnői rávették vagy fogadást kötöttek vele, de ettől még talán mondhatna nemet igaz? Főleg ha még csak véletlenül se érzi magát biztonságban vagy fogalma sincs, hogy mit kell csinálni. Bár a buzgóságát és lelkesedését elnézve már ő maga is megkérdőjelezi azt a kétségbeesett és rágalmazó tekintetet amit eddig látott a nő arcán... ettől függetlenül biztos benne, hogy nem lesz köszönet abban amit a lányok kapni fognak tőle.
Emlékszik az első alkalomra, mikor még a kezdetek kezdetén, először járt itt egy hosszú, kórházban töltött nap után. Több műtét volt már a háta mögött, hat beteget kellett összevarrnia röpke két óra leforgása alatt mind ezt úgy, hogy az egyik az épület északi, míg a másik a déli szárnyában volt esedékes. Két értekezleten és viziten is meg kellett jelennie, amiket kis híján végig aludt ráadásul állva akárcsak a lovak - sokszor hajtogatják hogy szeresse őket nyugodtan, de azért nem kell azonosulni velük teljesen - , nem véletlen, hogy semmi nem maradt meg azokról a néhány percekről a fejében.
Emellett egész éjjel felügyelt az egyik harmadfokú égési sérüléseket szenvedett kislány körül, aki már ötödik napja feküdt bent a kórházban. Emlékszik nem csak a szagra, de minden egyes másodpercre amit kínok között vergődve töltött el szegény gyerek az orvosok keze között. Zokogott, hörgött mint akinek elvágták a torkát szemében a félelem és a fájdalom szűrte homályos fények játszottak gyászos egyveleget, ő pedig... ugyan csak zokogott miközben próbálta stabilizálni orvostársaival a kislány állapotát. Levegőhöz juttatták, százszázalékos oxigénen tartották, eltávolították a bőrébe égett ruhadarabokat és a kezére olvadt játék babának a maradványait. Olykor a kétségbeeséstől és a csillapíthatatlan sírástól öklendezni kezdett, szédült, legszívesebben saját kezűleg ölte volna meg a gyerek apját aki magukra gyújtotta a házat. Levegőhöz volt szüksége ahhoz, hogy folytatni tudja... A többi orvos komoran, sziklaszilárdan igyekezett helyt állni, többször is kérték Haydent, hogy ne folytassa a kislány gondozását, ha ennyire nem bírja a látványt, vagy ha ennyire elszomorítja mert az se lesz jobb ha érzelmileg kötődni fog hozzá, hisz mindenki tudta, hogy a napjai meg voltak számlálva. Viszont ő nem tudott eleget tenni az orvosok kérésének és csak ott volt a gyerek mellett, aki látszólag csak benne bízott meg.
Tudta jól, hogy esélye sincs a túlélésre. Elmehetett volna, hogy a nővérek körében mehessen el, de lelkén viselte a gyerek gondját és komoly fájdalomként érintette, mikor látta kihunyni a fényt a szemében. Ott volt mellette, mikor kilehelte az életét mert a súlyos fertőzések elvitték szegényt. Mintha egy darabot téptek volna ki aznap a rezidens szívéből, amit a mai napig nem kapott vissza és talán nincs az a kellemes emlék vagy jó barát aki betudná gyógyítani.
 A legszomorúbb az egészben talán az, hogy a szülei nem voltak mellette, csak ő és egy fiatalabb nővér, pontosabban Camilla, aki lekapcsolta  gépeket miután az EKG vonala teljesen kisimult. Ő pedig ez idő alatt csak cirógatta arcának ép, még baba bőr tapintású felületét. Hatalmas kék szemeiből elszállt az élet és leginkább egy tűzvészben szét égett porcelánbabára emlékeztette maradék göndör, aranyszínű fürtjeivel, nyomokban látható hófehér bőrével. Nem volt mellette senki a családtagjai közül aki fogja a kezét, aki simogathatná a haját, csak egy idegennek nevezhető, de "kedves bácsiként" titulált férfi aki éjt nappallá téve mellette volt. Ha kellet, ha nem ott ült mellette és tövig rágta a körmét remélve, hogy valamiféle változást fog tapasztalni ami némi reményt adhat, hogy talán túléli. De sajnos ez a változás túl drasztikus volt és a lehető legrosszabb... mindenki tudta, hogy rettenetesen szenved szegény kislány, hogy fáj mindene, a levegővétel hisz felperzselte a légútját és nyálkahártyáját a tűz, a mozgás  lehetetlen volt hisz a bőre felületének nagy részét égési sérülések tarkították, még a legpuhább, legvékonyabb lepedő érintésétől is zokogott, kiabált. Haydennek pedig óráról órára megszakadt a szíve és rákényszerült arra az őrültségre is, hogy pszichológust keressen magának hisz nem kis trauma érte ezen eset alatt. Nem meglepő, hogy első útja egy szórakozóhelyre vezetett miután az osztályvezető hazaküldte. Ennek lassan második hónapja, de még mindig fuldoklik akárhányszor eszébe jut a kislány esete és a gondolat, hogy reméli, a kora jövőben lesznek már olyan technikák amik segíthetik még az ilyen súlyos égési sérültek túlélési esélyit is.
Thomassal érkezett akkor ugyan ebbe a country klubba és néhány rezidenssel akik szintén megszenvedték a hosszú munkaidő kegyetlen viszontagságait és hát... már akkor se voltak teljesen tiszták, mikor betették a lábukat az ajtón. Sydney városában talán az volt az első és remélhetőleg az utolsó alkalom, hogy segg részegre itta magát. Olyan mértékben szétcsapta magát, hogy még egy nyomorult műbikát se tudott megülni, pedig élesben élő állatokkal is volt már dolga ebben a műfajban. Hulla részegre itta magát, a pulttól is alig talált el a bikához anélkül, hogy minimum háromszor ne bukott volna orra, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy úgy küzdötte fel magát rá, hogy Thomas bakot tartott neki. Talán nem is meglepő, hogy hosszú perceken át csak ült kint az útpadkán és várt térdei közé szorított fejjel, mély levegővételek közepette, hogy elmúljon a hányingere.
Elnézve a bikát és rajta Jadet, akaratlanul is felsejlenek ezen emlékek a fejében amit talán Tom is észre vesz, hisz úgy fürkészi az arcát, mintha valami nagyon gyanúsat vett volna észre rajta.
- Jól vagy?
- Persze, csak eszembe jutott valami... - zárja rövidre, de ezután már pattog is oda Jadehez így sikeresen kizárja a fejéből az előbbi gondolatokat és Thomas további kérdéseit is kikerüli. Tudja jól, hogy milyen a srác, ha valamire nem ad neki választ noha látja, hogy nincs minden rendben, addig idegesíti míg ki nem szedi belőle. Nem akar arra a kislányra gondolni, noha sokszor örül annak, hogy megjelenik a fejében, hisz ő nyitotta fel arra a szemét, hogy milyen szörnyű és kegyetlen tud lenni az emberi sors, hogy olykor mások, vagy saját ki nem kényszerített hibáink vezetnek a legnagyobb balesetekhez. Megfontolatlanság, félelem, rettegés...
- A cimborám inkább egy címeres ökör, aztán ha leesik és elszakad a nyaklánca vagy a papucsa akkor megint sírni fog az a málé szája, mint legutóbb - nevet fel miközben felvarázsolja a nőt a földről. A kérésre rögtön elkezdi kikapkodni a szalma és széna szálakat a hajából és a ruhájának azon részeiről, ahol talán nem zavarja ha olykor-olykor megérinti, így a válláról, hátáról vagy épp a karjáról.
]b]- ... kezdődik? Mi kezdődik?[/b] - les a háta mögé ahol a nő barátnőinek hűlt helyét látja csupán.
- Ezt nevezik bajtársiasságnak, ami nálatok nőknél hát... csak kivételes eseteknél található meg de sokszor az is csak nyomokban. Szerencsére ismerek olyan hölgyeket akik segítenek a másikon, de azért előtte még jól kinevetik a bajba jutottat, hogy szórakozhassanak egy keveset - természetesen ez nincs minden esetben így, hisz tényleg sok olyan nőt tudna mondani, akik gond nélkül kiállnak a másik mellett és segítik azt ha baj van.
Jade ajánlata hallatán kis híján kiugranak a szemei a helyéről, de aztán csak elneveti magát majd mélyen beletúr a hajába kicsit megborzolva azt a tarkónál és egy vidám mosoly kíséretében biccent.
- Na nem bánom, ahogy szeretnéd de most jelzem, hogy nagyon töményet nem igazán óhajtok ma már inni, mert két másodpercig se fogom bírni ezen a jószágon - biccent a háta mögé miközben elindul a pult felé. Fél füllel elcsípi Thomas beszédének azon részét, ami tökéletesen megegyezik a Jade által hallottakkal.
- Szerintem a kettőt össze lehet vonni és akkor meg is kapjuk a tökéletes választ. Viszont Tom minden nővel így viselkedik. Rámenős, kicsit nagyra van a külsejével ami sok nőnek nagyon is imponál. Ahogy elnézem a kedves barátnődnek is... nem árt vigyázni vele de ettől függetlenül aranyból van a szíve - mosolya megmásíthatatlanul ott virít az arcán és jelen pillanatban talán nincs az a sztori vagy eset ami letudná törölni onnan. Illetve de, van... csak nem akar rá gondolni pont azért, mert nem akar elkenődni. Látszik nem csak a tekintetén de a mozdulatán is, hogy fontos neki a másik srác. Együtt járták ki az egyetemet, együtt kezdték el a kórházi éveiket gyakornokként, azóta egy házban élnek és egyszer se estek még úgy egymásnak, hogy annak komoly következményei lettek volna. Tökéletes ellentétei egymásnak és talán ez az, ami olyan erős, igaz baráti kapcsolatot ajándékozott nekik.
Mikor megkapja az italt, egy ideig csak bámulja de aztán tekintetét Jadiere emeli.
- Mi az, hogy béna luvnya? Attól még, hogy valaki nem ül a nap huszonnégy órájában ilyen jószágon, attól még nem lesz béna... főleg nem luvnya - hangjában van némi rosszallás, elvégre soha nem szerette, ha az ember szidja magát azért, amiről nem tehet, vagy amiért felesleges.
- De amúgy ötödéves rezidens vagyok a St. Claire-ben. Hobbimmá vált vergődni és fuldokolni a rengeteg munkában, amivel általában az alvással eltöltendő időmet is pótolni szoktam - cinikus hanglejtéséből hallhatja a másik, hogy bár szereti a munkáját, mi több imádja, mégis fáradt és olykor úgy érzi, hogy több időt kellene magával foglalkoznia, mint amennyi időt alapból szentel rá. De egyszerűen van amit nem engedhet meg magának még akkor se, ha teper érte.
- Ha pedig tényleg kikapcsolódni vágyok, akkor elhúzok innen messzire csak, hogy ne legyen a közelemben egy betegem se. Roxby Downsban lakok, ott van a családomnak egy hatalmas farmja... lovak mindenütt - mondania se kell, hogy mennyire imádja azt a helyet hisz az arcára van írva. Nem elég, hogy ott született, de életének jelentős részét ott élte le, meglapozta a jövőjét noha jelen esetben nem azzal foglalkozik, amire egykoron vágyott, vagy ha úgy vesszük akkor csak másodállásban.
- És te? Mit csinálsz amikor épp nem a bikát ülöd meg sok profit is megszégyenítően? - vigyorog bele a poharába amit a szájához emel egy korty reményében...



MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Okt. 13, 2015 10:47 am Keletkezett az írás




Hayden & Jadie


Én az a fajta csaj voltam aki nem szerette komolyan venni önmagát, vagy bármiféle helyzetet amibe belerángatták. Az volt az én legnagyobb hibám szerintem, mármint a sok közül ami volt, hogy nem tudtam bizonyos dolgokra nemet mondani. Ami kellően szórakoztató volt, még akkor is ha az az én kontómra ment, szóval még akkor is benne voltam. Jó, persze nálam is volt egy bizonyos határ, volt olyan amire kategorikusan nemet mondtam volna, miközben a fejemet még a nyomaték kedvéért ide meg oda ingatom, és szó sem lehet róla, nem ám. De ma este a bulizásé, és olyankor az ember nem szereti a hangulatot azzal rombolni, hogy nyafizik Én amúgy sem voltam az a picsogós fajta egész életemet ez a fajta zizgés tette ki, és nagyon ritkán lehetett engem nyugton látni. Szinte soha. Mindenkinek vannak amúgy keserű emlékei az életében, és embere válogatja, hogy ki hogy éli ezt meg. Én példának okáért elég nagy tragédiaként éltem meg a balesetemet, és amikor egy héttel azután közölték velem, hogy egy életre felejtsem el az aktív sportot, azt hiszem kedvem lett volna egy kezembe eső tárggyal benyomni annak aki a rossz hírt közölte. Történetesen az ortopéd sebésznek. Bazz nem hittem el, hogy nem lehet valamit csinálni, már annyi szar létezik, valamivel csak meglehet a bokámat gyógyítani...de a válasz csak egy lehorgasztottan ingatott fej volt. Neeeeee ne csinálják már ezt velem. Kínomban emlékszem röfögve kezdtem el nevetgélni, mert azt hittem, hogy tréfa, tudod, amikor mindig csak a viccen jár az agyad, és amikor valami komoly dolog ér, azt sem akarod elhinni, csak nagy bambán bámulsz ki a két szemnek nevezett lukon a fejedből, és azon gondolkodol melyik istennek léphettél a tyúkszemére, hogy ezt csinálják veled? Olyan rohadt sokat kértem? Hogy az életem álmát megvalósítsam és én legyek Ausztrália leghíresebb tornásznője, aki saját magából is bolondot tud csinálni a talajon? Mert vicces számaim voltak amúgy, és nagyon szerettem kidolgozni a koreográfiákat, és élveztem, és az edzőm is gyakorta könnyesre nevette magát az idióta ötleteimen. És akkor jön egy rosszul véghezvitt tripla szaltó utáni talajra érkezés, és egy szilánkosra tört boka. Pedig amúgy előtte figyelmeztettek, hótkomolyan megmondták, hogy már annyiszor fordult ki a bokám, hogy csoda hogy még egyben van, és jobban kellene figyelnem....bla bla...ha nem lettem volna olyan hebrencske akkor talán meg is fogadtam volna a tanácsokat. De Jadie meg a megfontoltság olyan messze voltak egymástól mint a hózápor meg a sivatag. Szóval tök komolyan mondták, és akkor azt hiszem, ott a középsuli végén döntöttem el, hogy orvos leszek....igaz akkor még agysebésznek készültem, azt gondoltam, hogy majd úgy leszek képes az emberekből kiműteni a szomorúságot....ótejóég, mint egy ötéves, dekomolyan! Aztán persze változott a véleményem, mert ugyebár a fejben eldőlő dolgokat nem szó szerint kell érteni, úgyhogy az egyetem alatt már konkrét elképzeléseim voltak arról, hogy én az emberekkel akarok foglalkozni. Amúgy is mindig olyan voltam aki mindenkin segíteni akar, méghozzá egyszerre. De persze azért ez nem ilyen egyszerűen működik, naszóval azt hiszem, hogy az életemben nekem is voltak ilyen zakkantabb pillanatok, mikor nem volt kedvem jópofizni. De aztán felpofoztam magam, és megráncigáltam gondolatban a saját fülcimpámat. Héééé hogy várhatom el én bárkitől, hogy pozitívabban szemlélje a világot, ha én magam sem vagyok rá képes? És különben is, azzal, hogy nem lesz belőlem messze földön híres szertornász, attól még remek dilidoki lehetek, nem? Nézzük mindennek a jó vagy legalábbis kevésbé rossz oldalát. Na és így lettem én Dilipók, az a bolond csaj akinek ezerfelé kellene szakadnia, de minimum sok kis kezének lábának kellene lennie, hogy mindenhol ott legyen, és persze kicsit kattant, de ez senkit ne zavarjon. Én az a jópofa csendes bolond vagyok....és én vagyok a pszichológus, gondold el...máris nem röhögsz mi? Gondold el, ha szívsebésznek megyek....na még inkább lefagyna a mosolyod! Na persze csak tréfálok, én mindig azt csinálom, és majd szólj ha akár egyetlen egyszer is sikerül elérned, hogy komolyan vegyelek. Lesz olyan persze, amikor már olyan sokat iszom, hogy beáll nálam a „szeretemazegészvilágot....jajjmeghalokannyirasírhatnékomvan”. Merthogy így működöm amúgy. Csak akkor tudok komoly lenni, ha eleget iszom. Ha még ilyen spicces vagyok mint most, na ez a legrosszabb mert ilyenkor aztán hetet havat összehordok, és annyit beszélek, hogy max le kellene lőni, hogy abbahagyjam.  Látod, most is még gondolatban is csak nyomom a szövegelést, mint süket a csengőt. De amúgy ha már nagyon beáll nálam a delírium na akkor aztán az isten óvjon tőlem, mert a depresszió millió szimptómája kiütközik rajtam, ami persze másnapra egy kurva erős fejfájás kíséretében meg is érkezik, és nagyjából egy liter koffein és egy egész tepsi feketeerdő muffin kell ahhoz, hogy elmúljon. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ezeken a helyes kis sütikéket félkómában masszív másnaposan sütöm  meg. Hááááát cimbora, komolyan mondom neked a legfinomabb sütiket ekkor csinálom, de eskühótkomolyan mondom neked. Szóval ha nem lenne előtte az az irgalmatlan pityorgós procedúra, szédüléssel és minden szarral vegyítve én állandóan másnaposan sütnék. Kegyetlen fejfájás, aszpirin, kávé és egy kis Joe Cocker kísérettel. Mondtam már hogy nagyon csípem az öreget? A legjobb kuktám a konyhában, de eskübecsszó, hát hazudok én? Én aki képes lenne teletömni a fejed a legfinomabb édeségekkel? Na most képzelj el egy csajt, egy szál seggig érő, kissé már túlmosott sötétkék pólóban, aminek az elején egy elmosódott Csőrike figura közli veled, hogy „Sooooooo Cuteeeee” és rezegteti a helyes kis szempilláit. Na szóval a csaj kócos mindállat és riszál az öreg rekedt hangú egyik klasszikusára, kevergetve a tésztát. És mondd nekem azt, hogy a látványtól nem mosolyodnál el, főleg ha a kapa hangján még mellé énekel is. Véged van! Hogyanszonyga.....
Unchain my heart
Szóval hidd el cimbora legyen akármilyen szar kedved én biztos, hogy felvidítanálak, ha mással nem azzal, hogy a meggyecskék tetejére még apró kis csokit is pöttyentek. Így vagyok kódolva nem tehetek róla, szóval azért sem szeretek sokat inni, mert olyankor előjön belőlem minden vacakság, amit én szeretek eltemetni, de a részeg ember nem csak marha ronda, hanem túlságosan is őszinte, még akkor is ha úgy beszél, mintha félúton kirabolták volna a szájából a magánhangzókat, és mellé spórol a nézéssel, mert jó hosszan pislog. Szóval én ilyenkor általában ki szoktam térni arra, hogy mennyire nyomorultul tudom amúgy érezni magam, hogy mennyire képtelen vagyok egy normális kapcsolatot kiépíteni, meg hogy a barátaim többsége az úgy szarban hagy ha úgy hozza a helyzet, ahogyan most a csajok is tették. De szót se többet róla, nem gondolod, hogy most éppen erről fogok beszélni, nem ám, még nem ittam hozzá....eleget, és ha rajtam múlik ma nem is fogok! Csak annyira, hogy szóval tartsak bárkit úgy egy méteres körzeten belül. Kicsit megveregettem Hayden vállát mielőtt elindultunk a pult felé. Hát mit ne mondjak, ő se szomjas már, és ha töményet innánk szerintem hajnalban együtt énekelnénk, a „Ha meghaltam ne kérdezd, hogy miért hideg a lábam?” kezdetű örök klasszikust, amit nem baj ha nem ismer, elég ha csak nyomja a halandzsát mellettem, úgyis csak ennyi ami érthető szokott lenni belőle.
- Nyugiiiizzzz, nem foglak leitatni, minek nézel te engem? Hehe!- vigyorogtam egy sort még plusszban grátisznak mellé.
- Iszol te magadtól is, és ahogyan látom, nem nagyon kell biztatni. Meg aztán a pult mögött Senyor Sosemborotválkozom Mertaszőrmelegentart, ismeri az ízlésed meg gondolom a határaidat is. És na....azért nem vagyok én sem olyan szőrös szívű, annyira legalábbis nem mint amennyi ennek a fazonnak az arcán van...mintha a haja lecsúszott volna kissé...wehhehhe.... – mivan?! Hééé ennyire beszédültél a bikán kislány? Láttam, hogy Paul feje vörösödik mint a túlfőtt cékla, úgyhogy jobbnak láttam nem felhúzni az agyát, hát nekem ez a stílusom.
- Jójó...nem kell mellreszívni, bár úgy látom van hova, jól megdolgoztad a tricepszet...meg a ...hát nem tudom nem vagyok egy anatómia lángész szóval azt ott úgy...és amúgy is hé...az arcszőrzet férfias, csak poénból szivatlak, ne legyél már ennyire búvalbélelt! Hayden például a Nyurga, én meg....hát rólam aztán ne is mondjunk semmit, nem éppen rólam mintázták meg a milói Vénuszt....mondjuk lehet jobb is, elég hülyén néznék ki kezek nélkül. Na jó, más most nem jut eszembe, ami kellően prezentálná a művészethez való hozzáértésemet. Hoppá, megjött az italunk!- nem tudom mit kaptunk de ha jól érzem, akkor az enyémbe jutott egy kis martini, legalábbis a tetején úszkáló olivabogyóról erre következtettem. Amikor megfedd önmagam szidása miatt elröhögtem magam nem túl nőiesen nevetek, de ez engem cseppet sem érdekel, ha jó kedvem van kit érdekel? Vállon böktem Haydent még mindig nevetve.
- Úúúúristeeeeen ne vegyél már minden kijelentést szó szerint, csak tréfáltam. Take it easy, öcsém! Nem kell itten mindent olyan hótkomolyan venni, engem annak látsz? Ha még további két percig így vigyorgok, a következő Batman sorozatban rámosztják Joker szerepét, mert legalább a vigyori sminkkel nem kell tökölni. Na akkor csirió, meg egészségünkre meg mittudománhogykellmég mondani!- lendítettem meg a poharamat felé, és reméltem összekoccol velem a pereme felett pedig a szemeibe néztem, mert tudom én mi a jómodor, azt úgy illik. Vidám tekintete volt a srácnak, és ez egy újabb pozitívum azt leszámítva, hogy még kicsit lazulnia kéne, legalább annyira mint egy lehullott biciklilánc és sínen leszünk.
- Ówáóóóó...hümmm...- kortyoltam még egyet az italból és elismerően még majdnem sikerült is füttyentenem, de az utolsó pillanatban visszafogtam mert akkor a pia is követte volna a számból. Jó tanács: ha iszol, és martini van a szádban, ne akarj fütyülni! Bár, hogy hova jár kikapcsolódni, az azt hiszem némi kis megakadást okozott nálam.
- Rox...Roxy...Roxby. Na jó eddig megy, majd máskor megkísérlem rendesen kimondani. Szóval rezidens vagy, akkor szegről végről kolléga, ha azt vesszük. Egy rezidens, aki egy farmról érkezett...és ért a lovakhoz. Na azt hiszem most már értem honnan a tapasztalat a bikával kapcsolatosan. És kösz, hogy nem röhögtél ki, jóóóóó láttam ám, hogy mosolyogsz a bajszod alatt, ne is tagadd!- emeltem meg vidoran a utatóujjam és fenyegettem meg ingatva azt amúgy csak tréfásan. Még egy korty a pohárból óvatosabban kell innom, mert a végén tényleg a fejembe száll, és akkor nem hasas lesz abból az esésből, hanem valami még groteszkebb esés a bálába.
- Én pszichológus vagyok, magánpraxissal, hogy több időm legyen a családomra. Gyerekekkel foglalkozom. Szóval ja...gyerekpszichológus vagyok. Nem is gondolnád, hiszen még én magam is egy nagy gyerek vagyok, de talán pont ezért könnyebben megtalálom hozzájuk az utat! És te hogy keveredtél ide Sydneybe? Nem volt jó a farmon? Vagy mi vezet rá egy vidéki srácot, hogy orvos legyen? Jóóóó vágod nem úgy értettem...na csak szóval, én városi lány vagyok és szinte soha nem voltam még olyan helyen ahol ilyen apró házak vannak meg kurva nagy pusztaság ameddig a szem ellát, de az is tök jó lehet. Legalábbis azért feltűnt, hogy amikor mondtad csillogott a szemed. Ez a szakmám, figyelek az apró részletekre.- mosolyodtam el, majd a poharamat az ajkaimhoz emelve kortyoltam belőle és a pereme felett figyeltem a reakcióját. Érdekes kiskrapek volt, ami azt illeti, és jópofa, élénk, humoros. Emlékeztetett valakire...de a névmemóriám sosem volt olyan jó...na majd rájövök, vagy nem, nem is annyira fontos.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Okt. 13, 2015 10:59 pm Keletkezett az írás




Jade and Hayden



Fogalma sincs, hogy ma hogy fogja megülni azt a nyomorult mű bikát úgy, hogy már van benne némi ital és így is jobb kedve van a kelleténél. Mondjuk kinek nem? Addig még nem is kell fájjon a feje, míg lepattan a székről és odasiet a nőhöz, hogy felcibálja a földről mielőtt tényleg hülyének nézi valaki azzal a sok szalmaszállal a hajában és a ruhájában mint ahogy azzal sincs baj, hogy visszasétáljon a helyére. Viszont attól tart, hogy talán ott már megjelennének a gondok, mikor megáll az élettelen viszont annál is inkább virgonc dolog mellett aminek ez a sok, nagydarab faszi aki körülveszi őket a Masni nevet adta. El se tudja képzelni, hogy mi mehetett végbe a fejükben bár ha ők is olyan illuminált állapotban voltak, mint most ő, akkor nem is olyan meglepő a név választás igaz ő semmit és senkit nem nevezne el így főleg nem egy mű tárgyat.
Olyan ez, mint Thomas aki Cecilnek hívja az ezer éves ezüst tragacsát amivel ma sikeresen bepöfögtek a klubbig. Sokszor azt is csodálja mikor beül az anyósra, hogy nem esik szét abban a pillanatban milliónyi apró darabjára, vagy nem marad Tom kezében a kormány vezetés közben. A kis vénségesnek bevett szokása, hogy elindítja a rádiót - igen, csodálatos módon az is van benne - mikor senki nem kéri rá. Új heppje viszont az ablaktörlő ide-oda mozgatása és a rossz irányba való irányjelzés. Hayden ezerszer ajánlotta már kedves rezidens társának, hogy ha nincs kerete új kocsira, akkor beszáll, hogy vegyen egy újat majd később megadja, de ez a mamlasz nem képes megválni tőle mert "még a nagyapámtól kaptam ő pedig a....". Na köszi, ez alapján nem szeretné megtudni, hogy hány generációig kell visszamenni a kort illetően és, hogy hány százalékos veszélynek van kitéve mind ahányszor beül. Egyedül csak a hatalmas kürt hiányzik a tetejéről ami a fekete füstöt nyomja ki magából mert... ja, hogy még nem volt róla szó? Szénnel működik a vén Cecile. Tehát egyetlen de tökéletes szó van rá, amivel illetni lehet.: csotrogány. Még az apja traktorja is jobb állapotban van, pedig minden nap használja és több kilométereket tesz meg vele, mégse úgy pöfékel, mint egy ezer éves gőzmozdony.
Visszatérve az ittassághoz, magát ismerve visszavonulót nem fog fújni még akkor se, ha követelnék vagy arra felszólítanák a saját érdekében, hisz nem arról híresült el, hogy bárki kétségbe ejtené őt az érveivel. Még akkor se, ha ez a valaki vagy valami  egy nyomorúságos műbika.
Két évvel ez előtt volt már szerencséje úgy megülni egy bikát, hogy a sok italtól szó szerint kettős látással küzdött és azt se tudta, hogy a jobb oldalira vagy a baloldali állatra kell felülnie ami nem mellesleg csak egyedül volt méghozzá középen és vadul, haragosan fújtatott megállás nélkül. Hatalmas patája kapálta a poros földet, idegesen ingatta a fejét hol jobbra és balra hol pedig fel-le, karikával díszített orrát pedig hozzá-hozzá verte a vashoz ezzel is tetézve a feszültséget.
Többi férfi legjobb tudása szerint próbálta lefogni a több mint öt mázsás állatot és bent tartani az indító pályán amire felülről, egy rácsos vaskerítésen igyekszik átmászni az ember. A rodeó szépségei... Többek legszívesebben elrángatták volna onnan Haydent, de ő csak nem tett eleget határozott, akaratos kérésüknek sőt! Sok meglett, erős férfi lemondott az ideges állattal való indulásról, ez a bolond viszont vigyorogva, kacarászva billegett oda és pattan a hátára. Az már csak hab volt a tortán, hogy kis híján a nyakában kötött ki, de ezzel ellentétben a sors furcsa fintora lehet, hogy részegsége ellenére is megnyerte a kihívást. Mit nem tesz az emberrel egy fogadás.
Persze utána igényelte, hogy hazavigye az állatot hisz a nyereménye az volt így pórázon - kötélen - vezette hazáig, ma pedig Billynek hívják a fekete állatot és köszöni szépen jól van a Cole birtok egyik szegletében a tehenei társaságában. Nyertes borjakat nemz, nyugdíjazott már, versenyeken nem indítják de legalább él és gyarapszik...
- Hát mit tudom én? A látottak alapján nem vagy túlzottan alkohol ellenes, szegény kicsi engem viszont hamar bele lehet vinni a rosszba akarva, akaratlanul is. Sajnos nem tudok ellenszegülni senkinek és semminek - árulja el magáról az egyik titkát, és ezzel együtt gyengeségét amit sokszor ki is játszanak az emberek ellene, épp ezért nem is emlegeti fel soha azt pedig reméli, hogy nincs a homlokára írva. És ezek után csak bízni tud abban, hogy nem fogja ezt Jadie kihasználni, mert akkor veszített. Ha kérik, ha utasítják ha követelnek tőle, ő mindig mindent megtesz az embereknek még annak is, akit abszolúte nem ismer vagy nem szívlel. Kicsit naiv, ebből pedig egész kölyökkora óta nem tudott kinőni bármennyire is próbálkozott vele. Egykoron hitt abban amit az anyja a fejébe vert, hogy "jó helyében jót várj!"... ám ez csak nem akart megmutatkozni mert míg ő mindent megcsinált amit kértek tőle, őt semmibe vették és odavágták, hogy "old meg magad!". Ma pedig noha ott tart, hogy tényleg semmit nem fog megcsinálni senkinek, bármilyen szépen is kérje az illető, mégis megcsinálja puszta lelkiismeretességből és jószívűségből. Talán ez utóbbi lesz a végzete.
Tomot is sokszor legszívesebben a pokolba száműzné amiért annyi mindent kér és elvár tőle. Nap, nap után megkérdezi, hogy átvenne e tőle egy vagy minimum egy fél műszakot, hogy nyugodtan alhasson ezzel felkészülve a holnapra ő hülye pedig gondolkodás nélkül rá bólint csak a későbbiekben kezd el morogni az orra alatt, hogy lehet ekkora barom.
- Jaj, ne bántsd már szegényt! Biztos a bajszában rejlik az ereje - vigyorog Paulra, ki cékla vörössége ellenére megrázza a fejét, de jól láthatóan mosolyog az orra és... bajsza alatt.
- Amúgy... én se értem, és már akartam kérdezni, szóval Pauli most válaszolhatsz a kérdésre. Mi a fenének kell ember gyermekének mókusfarkakat ragasztania az orra alá és rókaprémet az állukra? Ahogy körülnézek, minden tehenész srácnak az van a fején, ez valami misztikus szertartás része, vagy valami szektás dolog? - pislog nagyokat fülig érő vigyorral amit aztán Paul arcáról se lehet letörölni. Csoda, hogy a fogai legalább ilyenkor látszanak.
Ha Hayden belegondol abba, hogy milyen képe lenne szakállal vagy ekkora bajusszal, rögtön megegyezik magával arról, hogy neki semmiképp nincs rá szüksége és bár lehet, hogy bizonyos alkalmakkor nem szedi le a borostát a képéről vagy növeszt egy kis bajuszt, kecske szakállt, de nagyon hamar meg is válik tőle mert szerinte nem elég, hogy idegesíti de még hülyén is néz ki tőle. Na de majd egyszer kipróbálja a harcsa bajuszt vagy a pödörtet, biztos jól fog állni neki...hülye lenne!
Szórakozottan felnevet a művészethez való hozzáértés hallatán. Nem tudja felfogni, hogy képes ez a nő mindenen ilyen jól mulatni.
- Tessék madárkáim inkább igyatok még egy keveset, már meg se fogjátok érezni... gyanítom- az utóbbit már csak motyogja az orra alatt de ettől függetlenül kíváncsian figyeli az arcukat mikor magukhoz veszik az italt.
Annyira viszont még magánál van, hogy megrója a magát ért szitokszó miatt. Nem szereti, ha lebecsülik vagy szidják magukat az emberek. Egy, nem fogja őket senki sajnálni és hosszas beszélgetésbe elegyedni, hogy kiderítsék miért érzi úgy, ahogy. Kettő, kicsit visszaható tud lenni a dolog, de mivel ő maga is hajlamos erre, csak szimplán kifejezi nemtetszését amire meg is van Jade véleménye. Újabb szórakozott nevetést csalogat ki ezáltal Haydenből, ki meg is dörzsöli ezáltal a tarkóját.
- Ha nem a pia vagy a bika, akkor te fogsz kikészíteni. Nem sűrűn találkozok ilyen őrült nőszemélyekkel - ha már azt nem szereti, hogy magát szidja, neki lehet véleménye nem? Persze, hogy nem viszont ő se rosszból érti ezt, hisz az őrületnek is vannak jó formái.
- Szavadon foglak! - utal szülőhazájának nevére, de mindvégig jól mulat a nőszemélyen aki már a következő témát fejtegeti de azt azért még megjegyzi magának, hogy csak a jó modorának köszönheti, hogy nem kezdett nagy hahotázásba pedig olykor nagyon nehezen tudta visszatartani.
- Óha és oda is ilyen szórakozottan szoktál menni? Vagy csak onnan távozol így mert a gyerekek teljesen meghülyítenek? - pimaszkodásban mindig otthon van, nem kell a szomszédba mennie érte. Viszont ettől függetlenül tekintete elárulja, hogy elismeréssel tekint a munkájára. Eleve sokra tartja azokat, akik gyerekekkel foglalkoznak, hisz mind a mai napig úgy látja, hogy ők a legbonyolultabb és legzavarosabb betegek. Ha túl kicsi akkor még nem tudja elmondani, hogy mije fáj, mi a panasza, ha pedig már idősebb akkor tudja, hogy ha orvoshoz mennek akkor meg fogják szúrni, birizgálni és macerálni fogják. Volt már szerencséje egy túlságosan hisztis gyerektől vért vennie, hát... mondani se kell, hogy akkor kijelentette, hogy soha többet!
- Nagyon is jó volt ott. Imádom a környéket, azt, hogy állatokkal de főként, hogy lovakkal vagyok körülvéve. Tudod, zsoké voltam egész kölyökkoromtól kezdve és...
- Világbajnok a srác, nem csak egy mezei zsoké már bocsánat! - szúrja hozzá Thomas a témához mikor hallja, hogy miről van szó.
- Persze, junior világbajnok, nem nagy szám. De az a lényeg, hogy volt egy balesetem nyolc éve, már az élmezőnyben a felnőttek között. Nem csak a lovat kellett nyugdíjaztatni a sérülése miatt, de nekem is le kellett mondanom az álmaimról, ami piszok nehezen ment hisz fogalmam se volt, hogy mi lesz azután. Ekkor persze már az orvosira jártam, de nem voltam biztos abban, hogy nekem találták ki vagy ha igen akkor onnan az állatok irányába akartam tovább menni. A lényeg, hogy egy nyílt lábszár törés és teljes térdprotézis után már nem úgy szuperálok, mint kellene. A zsoké álmaimat ketté törték két pillanatok alatt. Ez van, ha az ember elvakultan akar valamit és nem hallgat arra, aki ténylegesen tudja, hogy csak rossz származhat a dologból - utal ezzel arra, hogy nem az ő hibája vagyis nem teljesen az övé, hogy megtörtént a baleset.
- Így maradt az orvosi és egy kislány nyitotta fel a szemem, hogy nem az állatok orvostanával hanem inkább az emberekével foglalkoznék. Nagyjából ennyi a sztori. És igen, baromi jó. De az apró ház annyiban sántít, hogy egy kilenc szobás hatalmas házunk van...
- Attól függ, hogy kinek mi az apró...
- Hát biztosíthatlak Paul afelől, hogy ez minden csak nem apró és...- de nem tudja befejezni, hisz a konferáló bekiabálja Thomas nevét.
- Ezt viszont nézni kell - kacarászik az orra alatt mikor eljut a tudatáig, hogy ki a következő bika "lovas".



MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Okt. 15, 2015 11:35 am Keletkezett az írás




Hayden & Jadie


Esküszöm minden kis aprószentre, hogy nem akartam én leitatni a srácot, és nem akartam tőle az égvilágon semmit. Hiába nézett rám nagy kerek szemekkel Heidi, és hiába vonogatta a szemöldökét Jane, miért kell rólam rögtön a legrosszabbat feltételezni? Ittam, eddig stimm, sokat...na jó nem annyit, hogy a súlytalanság totális állapotában lebegve próbáljak a földön űrsétálgatni, de olyan spiccesen jókedvem volt, amitől aztán még többet akartam beszélni, és ha valaki nem csap le záros határidőn belül, akkor azt meg is teszem, ha van közösség ha nem. Olyan ez mint a régi vicc, vágod, amikor a faszi hazatelefonál a nejének, hogy ha hazamegy akkor márpedig 8-kor szex lesz ha ott lesz a nő ha nem. Szóval én beszélni fogok ha meghallgat bárki ha nem. Mondjuk ahhoz még nem ittam eleget, hogy egy pohárhoz beszéljek...régi szép idők, amikor még ilyen is történt. Én a jókedvű piás vagyok vágod, amelyik énekelni is tud olyankor. Igaz volt olyan alkalom még egyetemista koromból amikor ezt egy szépen összetákolt alumínium asztalról próbáltam meg kivitelezni. Nem vagyok egy fajsúlyos egyéniség de azért ez a szép szerkezet mindent nem bír el, példának okáért az én súlyomat sem. Szóval nemes egyszerűséggel magam alá gyűrtem.
- Én alkoholellenes?! Hahh, ne sértegess barátom! Persze nem azt mondom, hogy úton és útfélen össze kell vedelni mindenféle rossz lőrét, de az embernek igenis engednie kell néha lazulni. Ha állandóan csak melózol meg rohansz meg a mindennapok tapsó...tapsóóó...óbasszusnahmárna!-megráztam a fejem, kicsit összeverekedtek a betűk a számban, hűha! És nekem még két köröm lenne a bikán. Hogyebből milesz. Max egy újabb bálába hasalás, ahonnan majd ez a cukipofa szépen kihalász.
-Ta-po-só-mal-má-ban! Navégre! Szóval vágod, nem kell állandóan csak stresszelni meg hagyni, hogy tengerészcsomóba álljanak össze a beleid, mert már megint túlhajszoltad magad. Néha meg kell állni, szusszanni kettőt, vagy hármat. Lihegni nem ér, az túl izé! És mosolyogni, én mondom neked édesöregem ez az egyetlen olyan dolog, amitől nem baj ha úgy maradsz. A nevetés gyógyít...jó értem én, hogy ez közhely, de na figyuzz! Évek óta még csak egy köhintésem sem volt, se torok fájás se semmi ilyen sok szarság. Miért? Mert állandóan vigyorgok mint  a tejbetök. Mindenkinek vannak szar napjai, mindenkinek vannak olyan pillanatai amikor a pokolba kívánja az egész világot és benne az összes embert, beleértve úgyamúgy saját magát is...feltéve ha elkapja a depiöngyi hangulat. De ezt is tudni kell úgy kezelni, hogy ez van ezzel jár az élet, nem habostorta mindig minden pillanatod. És ha nem tudsz örülni az apró dolgoknak akkor minek kelsz fel reggelente? Az élet ezekből áll. Jól mondom?- néztem a bajuszkirályra, aki szerintem nem zárt a szívébe még ettől az hurráoptimista nagymonológtól sem. Van akinek semmivel nem lehet  a kedvére tenni. Jóénaláírom, hogy folyamatosan a bajusza miatt ostorozom. Focilabda méretűre kerekednek a szemeim, tudod mint azokban a vicces rajzfilmekben, mikor még előre is ugrik a csodálkozástól és nagy kongások közepette leesik a kis rajzfilm figura álla is. Ezt a reakciót pedig az váltja ki, hogy állítása szerint nem tud semmire nemet mondani, illetve senkire...hűha ha kellően pofátlan lennék vissza lehetne ám ezzel élni piszkosul.
- Óóóó ezzel vigyázz ám, mármint az ilyen kijelentésekkel basszus, olyan ez mint a bikának a vörös posztó, meglengeted aztán succ már fel is öklelt ha nem figyelsz. Tudom miről beszélek, mert én ugyanilyen vagyok. Látod most is mire rá nem vettek. Felülök egy ilyen izére, ott csinálok magamból hülyét mindenki szeme láttára, és ha nem jössz segíteni, szerintem az első mozdulatnál akkorát taknyoltam volna a bika tetejéről, hogy szerintem még Kínában is ezen röhögnének.- nevettem el magam aztán Paulra sandítottam, aki továbbra is remekül illusztrálta a vörös színt, minden vérhiányosnak komolyan mondom húsz perc Paul nézegetést kellene felírni, hátha attól megjönne a színük. Aztán persze elénk rakja az italt, hogy inkább azzal együnk elfoglalva semmint az ő szekálásával. Persze ahogyan előadja ez a srác...a mókusfaroknál egy prüszkölő röhögés szakadt ki belőlem ami még akkor is tartott amikor közelebb húztam a poharamat, de nem mertem kortyolni az italból, attól féltem, hogy esetleg egy korty félreszaladna.
- Mostmivan? Én nem bántom, csak megállapítottam, hogy szép méretes....prszzzzz mókusfarok van az orra alatt!- kész végem volt, alig tudtam befejezni, mert ahogyan ránéztem Paulra, aztán meg Haydenre egy újabb röhögés roham szakadt fel belőlem. Kellett egy kis idő amíg ez csillapodott, és a végén még kortyoltam is bátorítás gyanánt a piából. Vágod, azért nem mindenki tud minden nap sziporkázni egy ilyen hasonlattal, én meg kellően vizuális vagyok ahhoz, hogy ez a méretes cucc úgyánblokk hogy nézne ki egy mókussal a végén. Óbazmeg, majdnem félreköpöm az italt ahogyan megint rámtör a nevetés. A mellkasomra simítom a kezem, és lassan hagyom magam megnyugodni, nem próbálva ránézni az említett célszemélyre, különben megint kitör belőlem az istentelen kacagás, és szerintem ma már abba sem fogom tudni hagyni, tekintve, hogy baromi jókedvem van (csak tudnám mitől?) és ittam is (jaaaa hogy ettől van jókedvem), meg úgy alaphangon sem megyek a szomszédba a hülyeségért. Főleg olyankor ha szórakozóhelyen vagyok. Olyankor aztán különösen nem.
- Szerintem a bajszában van az ereje- hajolok közelebb bizalmasan a Nyurgához, még mindig kucogva és fél szemmel Paulra figyelve, láthatóan engem fixíroz, szerintem felméri, hogy ha egy jó sunggal megküld akkor rekordot döntök kocsma beltéri repülésben vagy csak szimplán a fal adná a másikat. Ejjj Jadie kihúzod a gyufát meglátod.
- Paul, a Bajusz-Sámson. Levágod, kész vége, annyi, kampec!- bököm vállon a saját vállammal a srácot majd már hajolok is vissza, ennyit  a bizalmas hangvételről, nem mintha olyan marha nagy titkot árultam volna el, csakhát na. Kell a francnak a feszkó ezzel a termetes taggal. Mondjuk nem nézem ki belőle, hogy dobálgatna hozzám hasonló csajokat, hacsak nem maga alatt görgetve az ágyon...mint valami görög istenség...anyámborogass...ez a tag egy két lábon járó görök mondavilág...vagy Sámson római volt? Mittudomén, ennyire nem szoktam utánajárni dolgoknak, de szót se róla többet.
- Nem tahhhaláááálkoztááááál?- kérdezem meglepődve majd lazán vállat vonok
- Hát miért nem egyből engem kerestél? Francnak kell annyit kujtorogni városszerte mint a bolygóhollandi?- de persze csak tréfálok, hát ugyan hol futhattunk volna mi össze eddig? Hát hülye kérdés, például amikor Candyt boldogítom a kórházban, hogy beviszek neki egy teljes doboz muffint, egész kis kollekció...ennie kéne valamit, néha olyan rettentően fáradt és sovány. Na nem mintha én éppen egy sumó bajnok súlyával versenyezhetnék, de szerintem sokkal jobban túlhajszolja magát mint kellene. Nem ártana többet pihennie és persze többet lennie Susanne-Faye-el. Szó se róla imádom az unokahúgomat, de nem én vagyok az anyja. És nem tudom tökéletesen pótolni a számára.
- Neeeeem a munka az komoly dolog, azzal nem szórakozunk. Tudok én olyan is lenni, még ha ki sem nézed belőlem, de ha állandóan csak a munkába temetkeznék, akkor egy idő után egy billentyűzet nőne ki a fejemből, meg egy irattartó dosszié az oldalamból, és helyes kis gemkapcsok lógnának a fülemből. Izgalmasan hangzik mi? Neeeeeem nem bizony. Van a munka, van a család és vagyok én. Namost a sorrend az az első kettő esetében felcserélődik, Jadie baby meg marad a végére. Mint ma. Ma példának okáért szabadságra engedem az agysejtjeimet, és szerintem ha az estének vége jó pár kis agysejt kópé nem fog hazatérni, de nem számít vannak még ott elegen, legalább több lesz a hely.- nevetgéltem vidáman és szerintem tényleg azt gondolta rólam, hogy inkább vagyok egy szökött tizeske a másodikról, mint egy pszichológus. De az emberek szeretnek elsőre ítélni, nem szabad őket hibáztatni érte, gyakran csinálom én is. Csak tudni kell, hogy legtöbbször baromira félrenyúlunk. Na és amikor kiderül, hogy Hayden zsoké volt méghozzá nem is akármilyen, Thomas megjegyzése hallatán egy felfelé mutatott hüvelykujjal kacsintok egyet felé, aztán megint a srácot hallgatom velem szemben, és jönnek a labda méretű szemgolyók, ha így folytatom, úgy fogok kinézni, mint egy idült aranyeres, de nálam ez a csodálkozás jele....szóval meglepett ez a dolog na.
- Ne szerénykedj hé! Azért ilyen eredményeket elérni...tudom mennyi lemondással jár még akkor is ha szereted azt amit csinálsz. Az ember nem szerethet mindent egyszerre szóval mindenképpen le kell mondania valamiről értük. Én már csak tudom hidd el. Nagyjából hasonló cipőben járunk, igaz nekem nincs olyan csónak méretű lábam mint neked, de na...- próbáltam tréfával elütni a dolgot, mert bár komoly témáról volt szó azért mégsem akartam, hogy a végén nagy zokogásban összeboruljunk, hogy mennyire szar az élet...najóvanigyunkmég! Megtámasztottam a felkaromat a vállán, a másikkal meg a pultot és magyaráztam neki a marha nagy életbölcsességemmel.
- Figyuzz rám édesöcsém...valamikor egy naaaaaagy álmokat dédelgető de apró tornászlány voltam...baromi tehetséges, állítólag, és baromi kitartó...de az fix! Szóval jött egy bokaficam...aztán még egy...még egy...a végén pedig egy szilánkos törés. Soha többet nem mehettem talajra. Akkor keveredtem az orvosi pálya irányába. De mondok én neked valamit. Az álmok sokszor nagyon pofátlan kis dögök...befurakodnak az életedbe és elhitetik, hogy csak ők vannak. De nem úgy ám! Az embernek sok kicsi álma van, és ha az egyik nem sikerül, akkor jön a következő. Sosem szabad hagyni, hogy leragadj egy helyen, vágod?- finoman ütögettem meg a tenyeremmel valahol a válla alatt aztán elhúzódtam tőle, és megfogtam a poharamat és a felét már le is kortyoltam. Már olyan mindegy ma este. Mattra nem fogom magam inni, de kellően jókedvűre azmárhótziher, hogy igen.
- Mi apró? Vagy mi nem apró?- kaptam fel hirtelen a fejem, aztán csak megráztam. Húbasszus volt egy kis flessem, na sebaj, majd a bika kirázza belőlem a következő körben.
- Ki a következő? Kit kell nézni? Várjáámáááán várjámán, le vagyok maradva, hallod Nyurga várj már meg!- na de amikor megláttam, hogy ki következik megálltam és kétrét görnyedve röhögtem, aztán valahogyan mégis sikerült Hayden után menni.
- Ugye nem gondolja komolyan, hogy abban a papucsban fog ráülni? A haverod ilyen hardcore csóka? Nem semmi. Bemutatsz neki? Jah, már ismerem, bocs.- jéééézusom, és még nem is ittam annyit. Mondom én, hogy túlpörgöm.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Okt. 16, 2015 10:42 am Keletkezett az írás




Jade and Hayden



Többféle részegségi magatartás normát ismer, mint azt az ember szeretné. Napi szinten lát el a kórházban is alkoholistákat, vagy szimplán a garatra kicsit túl sokat öntő fiatalokat akik jónak látták, ha éjjelek évadján hülyeséget csinálnak. Így nagyobb részben a fokozott mennyiségű alkoholtartalom mellett - ami számtalanszor nyilvánul meg végezetül  gyomormosásban - kisebb-nagyobb karcolásokat, horzsolásokat vagy vágásokat is el kell látnia. Ilyen alkalmakkor persze szánalmasnak és idegesítőnek véli, hogy a sok ember csak úgy tud kikapcsolni ma már ebben a rohanó világban, hogy taj részegre issza magát. Egy részben az ő gyengeségük jele is, hisz könnyen befolyásolhatóvá válnak az alkohol tekintetében. Ám nem csak egyénekre lehet ezt a hibát lebontani, hanem emberiség, társadalom nagy hibájának is hisz ha jobban belegondol az ember rájön, hogy számtalan olyan diák, fiatal felnőtt vagy épp idősebb éli úgy a mindennapjait, hogy egyszerűen nem talál magának munkát. Nincs elég munkalehetőség ami alapból teljesen megbolondítja az elmét tehetetlenségében. Nem tud mérlegelni és így inkább alkoholba fojtják a bánatukat a lehető legrosszabb elvet követve ezzel. Akik pedig jó helyen vannak, sokat keresnek olyan szintű stressznek vannak kitéve, amit nem tudnak másként feldolgozni. Vagy egy kis elrejtett agresszió, vagy az alkohol. Már nem ismerik az emberek az igazi kikapcsolódást, pedig Hayden is hiszi, hogy ha lehetőség van rá akkor mindent meg kell tenni ennek érdekében. Járjunk színházba, moziba, szórakozni, legyünk együtt a családdal és a barátokkal. Hogy miért? Csak rá kell nézni arra a rengeteg rákos emberre akik fent ücsörögnek a hematológián vagy az onkológián. Már nem az idősöket érinti első körben a rák bármely fajtája, hanem a fiatalabbakat, a dolgozó réteget. Családanyákat és családapákat, kik alig vannak negyven évesek. Az állandó stressz és idegesség pedig csak elősegíti a rákos sejtek elterjedését és a helyzet súlyosbodását.
Épp emiatt miután otthagyja a betegeit egy-egy vizit vagy ellenőrzés esetleg kisebb műtét után, mindig rádöbben arra, hogy bár elítélendő amit csinálnak főleg abban a mennyiségben ami kórházba juttatja őket, de ettől függetlenül ... tényleg szüksége van az embernek a kikapcsolódásra és ahhoz, hogy valamivel gátlástalanabb légy, elkerülhetetlen, hogy egy keveset innod kelljen. Persze ha elég jó a társaságod akkor erre talán nincs szükség, de akkor meg azért iszol mert "miért ne? Ha már ilyen szépen összegyűltünk igyunk a....". Lehet, hogy Hayden se a mértékletesség mintapéldánya, hisz sokszor addig iszik míg ott van előtte és adagolják neki, de ettől függetlenül tudja, hogy hol a határ s tényleg csak nagyon kétes esetekben jut el odáig, hogy komolyan pofán vágja az ital. Annak pedig kifejezetten hálás, hogy olyan ismerősei vannak akik ismerik a határait és tudják, hogy mi az a mennyiség ami után talán súlyosbodhat a helyzet. Thomas kifejezetten jól bírja az alkoholt, persze csak a könnyebb fajtáját mert négyszer két centis whiskytől persze ő is megkérdőjelezi a származását amire nem mellesleg piszok büszke. De előnyére és védelmére szóljon, hogy legalább ittas állapotban nem vesz magára hawaii mintás inget.
Szemöldökei a homlokába költöznek miközben vidoran, somolyogva hallgatja Jadet aki a lehető legnagyobb beleéléssel, némi nyelvcsavarodással magyarázza neki, hogy hogyan is áll ő valójában az italozáshoz. Zöld szemeiben vidám fény csillan s megvakarva a tarkóját csak megrázza a fejét.
- "Vágom" - nevet fel, ha már Jade szavaival kell élnie - akkor nem azért, mert erős az immunrendszered igaz? - arról még nem hallott, hogy a fokozott jókedvtől vagy a széles vigyortól ne kapott volna el valamiféle nyavalyát az ember. Ő maga is többet mosolyog a kelleténél és sokak szerint jól teszi mert jól áll neki, de ettől függetlenül mégis szokott betegeskedni főleg akkor, mikor valamiféle járvány van a kórházban. Jó mondjuk ilyen feltételek mellett nem nehéz.
Aprókat bólogatva hallgatja végig a nő szavait ami végére oda kerül az a bizonyos kérdőjel.
- Szívemből szóltál. De idővel mindenki rájön arra, hogy nem csak azokat a dolgokat kell megcsinálni vagy elfogadni amit igazán akar, hanem vannak kötelességek és a saját lényed megpróbáltatásai. Nem válogathatunk, kapni kell minden adódó alkalmon legyen az munka, helyzet vagy lehetőség. Emellett viszont elkerülhetetlen, hogy "tengerészcsomós" belekkel éljen az ember mert mindig ott lesz az a kis valami ami miatt legszívesebben az egész életét és eddigi életvitelét felrúgná csak, hogy ne kelljen többet foglalkoznia vele - egészíti még ki a maga gondolatmenetével is
- Bizonyított tény, hogy a bikák nem látják a piros színt és nem a vörös posztóra indulnak be hanem lengetésére - javítja kis gyorsan pimasz hangnem és pillantás kíséretében, ezután viszont elhallgat és megvárja, míg Jade a mondandója végére ér.
- Akkor igyunk arra, hogy mindkettőnket képesek az emberek így vagy úgy, de az orrunknál fogva vezetni - ki se kell mondania, Paul már pakolja is eléjük a kívánt italokat.  Ennyit arról, hogy ma nem fogja magát segg részegre inni. Nap végeztével talán tényleg a bokor aljából fog felfelé pislogni...
Hosszú ujjai rátalálnak a pohárra s azt megemelve egyszerűen csak hozzákoccintja Jade kapott poharához, majd belekortyol.
Látszólag Paul nincs oda a helyzetért, főleg nem azért, hogy mókusfaroknak hívja a kedves haverja a bajszát. Eddig gyakorlatilag semmilyen megjegyzést nem tett rá, elvégre nem köthet bele abba, hogy ki, hol hordja a haját. No meg megszokta már, hogy Paul úgy néz ki ahogy, és... nem a bajsza teszi az embert ... legalábbis jobbik esetben nem az. De még így is széles vigyorral figyeli a férfi arcát, aki nemtetszését kifejezve csak ingatja csillogóra fényezett fejét. Annyit biztosan tud, hogy ideje korán elkezdett kopaszodni, ezért megvált a hajkoronától majd, hogy ne nézzen ki kora ellenére húsz évesnek, inkább az orra alatt kezdte el növeszteni a szőrt, mondván ott jó helye lesz és férfiasabb lesz tőle. Hát Hayden amondó, hogy nem kifejezetten ezen múlik a férfiasság, de legyen így...
A maga mellől feltörő nevetés és némi hortyogás - ami nyilván azon nemes célt szolgálja, hogy ne teregesse ki az alkoholt amit az előbb felhörpintett - magára vonja Hayden figyelmét, aki szórakozott nevetést hallatva feltartja maga elé a kezét.
]b]- Tényleg sajnálom Paul, de már érett a kérdés ráadásul ha valaki fel is vezette nekem nem kis segítséggel a témát, akkor nem fogom veszni hagyni a lehetőséget... [/b]- nyöszörgi vidáman, de zöldjei ennek ellenére sajnálatról árulkodnak. Muszáj lesz valahogy kiengesztelni szerencsétlent és ha ma jól is fog aludni az alkohol jótékony kába hatásának hála, ha kitisztul a feje szinte biztos, hogy lelkiismeret furdalása lesz.
- Mindig is tudtam, hogy a sokak által imádott kölyök arcod és a szemed csillogása egy démoni szívet takar - motyogja az orra alatt Paul amit most Hayden hangos nevetése követ.
- Ó ebben biztos vagyok... nap, mint nap telepszek szegény, ártatlan emberek vállára mint sötét, démoni erő.
- Tudtam én, na hallgass és igyál!
- Igenis! Figyeled, még leitatna! - motyog Jadie felé - mondjuk nem lenne szerencsés, nem szeretnék rossz helyre kerülni - emeli ingadozva a szájához a poharat egy újabb korty reményében, de még elcsípi a nő szavait így kis híján tényleg kiköpi az alkoholt. Még idejében megmenti viszont sikerül félrenyelnie, s attól ahogy összerezzen, még a kezére is jut a pohár tartalmából. Fulladozva a köhögésbe vegyített nevetéstől egyik pillanatban még úgy érzi, hogy kiszakad a tüdeje a helyéről a következőben pedig azt, hogy tényleg meg fog fulladni. De még mielőtt ez megtörténhetne, érzi a jókora lendülettel érkező praclit a hátán amitől fél métert csúszik előre kis híján lekoccolva a bárpultot ám csak annyi marad meg belőle, hogy hápogva húzza ki magát és vet egy gyilkos pillantást Tomra.
- Töröld le az arcod a végén még megsajnálnak mert azt hiszik, bőgtél - pimasz megjegyzése hallatán meg is teszi amit kér...vagy inkább utasít, így kézfejével megválik a sós könnycseppektől melyek a fuldoklásnak hála kibuggyantak a szeméből.
- Legközelebb finomabban ha kérhetném, khm...
Még egy utolsó pimasz mosolyt eltud csípni Thomas arcán de már fordul is vissza Jadehez, hogy vele társalogjon. Ő legalább megtudja mosolyogtatni még akkor is, ha kis híján megfulladt.
- Nem, de talán nem is lett volna halálközeli élményem - pimaszkodása persze ne hagy alább, énjének egyik velejárója. Még mindig érzi, hogy reszelős a torka, többször meg is köszörüli, hogy folytathassa normális hangvételben a beszélgetést.
- Nem hollandizok én sehol, nem is kerestem. Viszont élvezem, hogy ölembe pottyant a szitu.Vagyis te - pislákolása szórakoztatóvá teszi a pillanatot, hirtelen fel se fogja, hogy mi a fene az a bolygóhollandi vagy, hogy mit mond de aztán kapcsol. Mindig úgy tudta elképzelni, mint egy nagydarab, szőrös áttetsző férfi szellemet aki húzza maga után a kis motyóját.
- Néhánnyal kevesebb most hol itt a baj? Amúgy egyet értek, a meló komoly dolog... csak az a baj, hogy nem sokan veszik komolyan - leheletnyit hangosabb hangvételre kapcsol, hogy ezzel is jelezhesse, Thomasnak szánta a megjegyzést. Elvégre ő az egyik aki sűrűn lepasszolja egy-egy műszakját, bár az utóbbi időkben kicsit felkötötte a gatyáját. A végén még észhez tér és rájön, hogy ha sokat lógatja a seggét, akkor nem lesz belőle orvos soha a büdös életben? Nem érti azokat akik meglógnak a munka elől... lesz mikor nem fogják elnézni a felettesek, hanem rögtön kipenderítik azokat akik lazsálnak. Lehet, hogy elvégzi helyettük más a melót de ez nem mindig lesz így. Főleg nem akkor, ha az illetékes Dr. Cole is a sarkára áll.
- Csak olykor az ember olyan naiv és reménykedő, hogy szeretné, ha valami jól sülne el. Így például álmainak munkája. Ha nem lett volna a baleset talán tényleg a hobbimból élnék, világot járnék és csak lovak között lennék. Helyette napi szinten szájakban vagy hátsókban turkálok, olykor pedig könyékig túrok valakinek a gyomrában - emlékszik ám arra a betegre akinek gyakorlatilag az egész bélrendszerét át kellett kutatni egy kis kapszula miatt mielőtt kifakadna.
- Viszont örülök, hogy van még egy közös bennünk. Mármint... annak nem örülök, hogy szilánkosra tört a bokád és annyi lett a karrierednek, de érted - motyog komor tekintettel de cinikus csilingeléssel a hangjában. Fájdalmasan érintik ezek a témák, hisz a balesete óta fokozottan a szívén viseli mások lábbeli problémáit is. Soha nem szereti azt hallani, ha valakinek amiatt kell lemondania az álmairól, vagy szimplán sokkal jobban küzd egy láb sérült életéért. De csak akkor fogja igazán megérteni Jadie helyzetét, ha kiszáll a fejéből az itóka. Addig míg pityókás, nagy valószínűséggel csak azt érti meg belőle, hogy már nem tud táncolni vagy legalábbis nem versenyszerűen. Atyavilág mennyi megbánni valója lesz másnap!
- Nekem csak egy nagy álmom volt... régen - azóta persze jöttek újabbak, de ha azt sikerült volna bevégeznie, akkor nem kellett volna tovább izzadnia.
- A ház Jade, a ház - kezdi ő maga is úgy érezni, hogy nem fog fel mindent úgy mint kellene és elszalad vele a szekér épp ezért nem is bonyolódik bele a magyarázásba inkább megfordul, és Tomon akad meg a tekintete aki épp bűvöli a bikát.
- Igen, ő ilyen. Legutoljára megy méregdrága bőrcipőben ülte meg amit tönkre is vágott. Akkor kijelentette, hogy legközelebb inkább papucsban üli meg azt nem sajnálja - fejét ide-oda ingatva vigyorog majd folytatja - és lám tényleg abban van. Mondani se kell, hogy nála nagyobb hülyét szerintem még nem hordott hátán a föld.
- Na gyerünk szépfiú, kínlódd fel a hátsódat arra a bikára, és mehet a menet!
Már megszokott a felvezetés, ám mikor olyanok szerepelnek akik veteránnak számítanak itt, csak egy-két szót kapnak és biztatást aztán mehet a menet.
- Azt figyeld - mutat a srác lába felé mikor kiszúrja, hogy beakadt a papucs sarokrésze az egyik bálába - el nem tudom képzelni, hogy fogja megülni.
Ennek ellenére komoly odafigyeléssel és koncentrálással de megoldja a másik a problémát így egyenes háttal, ordító elégedettséggel húzza ki a hátát. Már csak a melldöngetés hiányzik
Amint a méretes állat elkezd ficánkolni alatta, ő megmarkolja a... rossz fogantyút, mintha nem verte volna már bele Hayden ezerszer a fejébe azt, hogy mit kell csinálnia.
- Attól félek, hogy ez fájni fog neki! - sejti abból, hogy a következő emelésnél  nemes egyszerűséggel előre csúszik s ott kínozza meg a bika ahol a legjobban fáj. Szerencsétlen fennakad golyóügyileg a karon, aminek kellemetlensége az arcára is kiül.
- Szerencsétlen - Hayden úgy horkan fel, mintha nyomokban se érezne együtt szerencsétlennel, de ez csak a látszat, hisz sajnálja, csak unja a makacsságát. Soha nem fogadja meg a tanácsait pedig lehet nem ártana.



MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 18, 2015 11:38 am Keletkezett az írás




Hayden & Jadie




Bírtam a tagot. Helyén volt a szíve és vágott az esze még úgy is, hogy azért már egyikünk sem volt szomjas. Na majd holnap….óóó lesz itt olyan nyögdécselés full másnaposan, hogy öröm lesz nézni. Előre látom már a szobámban a plüssök vádló gombszemeit, ahogyan néznek engem meredten és közben ott van bennük hogyanszongya: Jadie…nem tudod te hol a határ? Ó dehogynem tudom, azért lépem át minden alkalommal, mert a másik oldal mindig sokkal több és jobb mókát ígér. És ha ehhez még társ is akad, aki kellően bolond, hogy az én őrültségeimet is elviselje, akkor aztán megállíthatatlan vagyok. Szerintem az utolsó kört a bikán úgy fogom megülni, hogy még visongok is, hogy gyíííííhááá…vágod mint azokban a régi cowboy filmekben a pacákok. Jó, értem én, hogy azok igazi lovon ülnek, és én még soha életemben nem ültem ilyenen, csak hintalovon kábé öt évesen. Akkor is úgy túlhajtottam szerencsétlen falovacskát, hogy orral előre csókoltam meg a padlót, mert túlbillentem. Nem vagyok ilyen szempontból valami ügyes, de meg kell hagyni, hogy Hayden remekül elmagyarázott mindent, még akkor is, ha az eleje kicsit döcögősen ment az egésznek. Na szóval, akkor ugyebár kaptunk piát, ami már hiányzott, azt hiszem kell a bátorítás. Nem csak ahhoz, hogy újra fel tudjak mászni arra a termetes jószágra, hanem azért is, hogy végig tudjam majd nézni a Nyurga haverjának akciózását. Jane aki már így is olvadozó végtagokkal, és kocsányos pillantásokkal bámulta Thomast, azt hiszem még keszkenőt is ad a hős lovagnak indulás előtt. Ó mennyire szar romantikus az egész. Persze na, ne legyek már ennyire álszent, irigylem is őket valahol. Nekem az utolsó párkapcsolatom kimerült abban, hogy a sarki kis talponállóban megettem a sonkás pizza szeletemet, ő meg a capuccinóját kavargatta. Menő mi? De kinek van erre ideje? Nekem nem nagyon. Az én időm véges, ráadásul ha egy nap negyvennyolc órából állna az is kevés lenne időnként, mert én még az alvásra is sajnálom az időt. Azonban az is igaz, hogy nem ugyanaz hozzábújni az emberméretű Donaldkacsához és a kisebb de még szőrösebb Godzillához (az is van nekem, bizony, igazi, barna-fekete szőrmók) mintha az embert valaki átöleli. Csak könyörgöm ne legyen dzsungel méretű mellszőrzete, mert még reggel is az orromat vakarom pipacspirosra. Allergiás vagyok rá. Na szóval éppen ezért, hogy ne siránkozzak ilyen vackok felett, ugyebár azokat az időket is igyekszem kitölteni, amikor éppen nem csinálnék amúgy semmit. Persze olyankor sütök, rohadt sokat, és a szomszédom szerintem hamarosan talicskával tolja majd maga előtt a pocakját, mert jobb híjján, kivált ha hajnal kettőkor jön rám ez a bolondéria, neki viszem át a helyes kis gömböcöket, hogy megegye. A muki amúgy hótaranyos, valami középsuliban tanít fizikát, nemrég vált el, és költözött a szomszédomba. Imádja a  régi rock zenét és a muffinjaimat. Ez utóbbi miatt aztán én csak Kápkék teszternek hívom, mert mindig azt mondja vigyem csak át a sütiket, majd ő megvizslátolja szépen sorban mindet. Na szóval, nem kell nekem kétszer mondani úgyamúgy semmit. Át is viszem ami van, és még az sem érdekli, ha hajnal háromkor rongyolok át hozzá, a helyes kis világoskék, felhőcskés háziköntösömben rémesen kócosan. Tudom nem vagyok normális, mondták már nagyon sokan, de azt hiszem túl rövid az élet, hogy állandóan búslakodjak, és bár néha nem ártana komolynak is lenni, vagyok is…csak nem szeretek. Meg persze amikor előjön belőlem a nagy életbölcs mint most is, azt is én általában ilyen formában szoktam megtenni, és az igazság az, hogy ezen nem is akarok változtatni. Nekem is szoktak dolgok fájni, nekem is szar néha, de egyszerűen megpróbálok túllépni rajta. Nem mindig sikerül, mert hajlamos vagyok sajnos arra, hogy random időközönként elkapjon a fulldepresszió, és olyankor még többet szövegelek (lehet ettől többet?lehet!) és arról tartok nagyelőadást, hogy az élet olyan tudod…fogod a trágyát az egyik oldalról és átlapátolod a másikra, és amikor végeztél jönnek ilyen helyes kis trágyahordó manók seperc alatt visszaviszik és kezdheted elölről. Na ez az élet édesapám, és azt hiszem nem is állok távol a valóságtól amikor ilyennek látom. De most….na jó most nem vagyok ilyen hangulatban, hogy ez jusson eszembe, most egyszerűen örülök a társaságnak, még akkor is ha Bajusz azt hiszem nem örül nekem, de a billiárd golyó sírva könyörögne a fejének csillogásáért, szóval van ebben is valami pozitívum. Van akinek a magas homlok jön be, én magam díjazom, ha a pasinak van haja…mi a fakkomba túrnék bele szex közben, nem? Fúbasszus azt hiszem túl sokat flesselek, nem tudom milyen cuccot kevert nekünk össze Paul a pultos, de üt mint a kettőhúsz.
– Vááágod?- nevetek fel hangosan, ami már félúton jár a törvénytelen röhögés, meg a jókedvű kacagás között
- Hallod Nyurga, tetszik, hogy átveszed a szavam járását, jó gyerek vagy! Amúgy naná, hogy nem azért! Immunrendszer haggyadmár!- legyintek még mindig jókedvűen és egy pillanatra megállok, mert komolyan ennyi pofázástól kiszárad a torkom és mielőtt folytatom, még innom kell. Tetszik a jókedve, meg az, hogy vevő a hülyeségeimre, úgyhogy folytatom is ahogyan illik. Adja alám a lovat…ehhemm..szarpoén, tudom, hogy szar, ez van!
– Na idefigyelj dokikám, tudod mi az immunrendszer? Szerinted van ilyen? Dekomolyan….jóóóóó én is jártam egyetemre…melegedni…Hehe!- édeistenem lőjjön le valaki, mert aztán csak most jön a java, amikor ilyen téma vetődik fel, akkor aztán ontom a hülyeséget magamból, bár úgy tűnik még Bajusz is somolyog…legalábbis mozog a mókusfarok az orra alatt, az mosoly nem? Vagy beszél? Arosseb se tudja, én mindenesetre beszélek, az fix!
– Az immunrendszer a szervezetben felszabaduló boldogsághormonok maradéka. Ha nem vagy boldog akkor az immunrendszered sem dolgozik rendesen. Ezek ilyen kis fényes izék, és akkor ott futkorásznak benned, és ha sok ilyen kis fényecskéd van, mert sokat nevetsz, akkor annál egészségesebb vagy. Sok fényecske egyenlő egészség, vágod!- adtam meg a végén a magyarázatot a saját agyament hülyeségemre, amit holnap letagadok.
- És amikor szomorú leszel, ezek a fényes kis izék, globálisan elfogynak benned, tehát újra kell tölteni, ergó fel kell vidítani téged és akkor megint lesznek!- valaki érti, hogy miről beszélek, mert lassan már én magam sem. Azt hiszem arról próbálom Haydent és a mozgó bajszost meggyőzni, hogy az immunrendszer beflesselt kis fényes pontocskákból áll. Óanyám, ha így folytatom védhetem meg újra a doktorimat. Többet nem kéne inni, vagy ha már belekezdtem akkor csináljam rendesen. Szóval újabb kortyokat tüntetek el, aztán mintha csak legyeket hajkurásznék.
– Te figyelj Hayden, beszéltél már te valaha egyetlen egy bikával is? Mondta neked bármelyik, hogy nem látja a piros színt? Nem…akkor meg ne higyj el mindent amit leírnak tudományos maszlag címszóval. Orvosok vagyunk és mint ilyenek szkpek…szkrepp…- hátbazmeg ez nem igaz…mi a francnak kell nekem bonyolult szavakkal kísérleteznem amikor iszom? Talán mert szeretem a kihívásokat.
– Szkep-ti-ku-sok…navégre! Szóval azok is vagyunk. Na jó igyunk, mert túl sok pofázásnak sok megmaradt pia az alja, vagy hogy szokták ezt mondani. És remélem bírod még a hülyeségeimet, mert én bírom magam, egoizmusom szentpéter talpát csókolgatja….na jóvan igyunk meg megmelegszik!- lendítem meg a poharamat, aztán üresen koppan a pulton és közelebb tolom Bajuszhoz megkocogtatva az oldalát.
– Ebből a gyilkos ambróziából keverhetsz nekem még még egyet és azt hiszem a Nyurgára is ráfér. Ne féltsd majd max a hátamon cipelem haza, és megnézzük a bokrok alján a levéltetvek titkos életét. Igaz Hayden? Hallod iszonyat jópofa vagy! Veled lehet inni meg dumálni, nem mászol bele az ember képébe, és nem fogdosod a combomat mintha egy kiló hűtött csirkehús lennék a kis éjjelnappaliban. Komolyan bírom a búrád!- na aztán már csak vigyorogva hallgatom a pultos és a srác szópárbaját, néha néha felvihogok egy-egy jobb beszólás hallatán, végül megérkezik a következő fénypontja az estének Papucsbajnok Tommy Thomas, aki a bikát szőr mentén akarja megülni vagy én nem tudom, de ezt látnom kell komolyan. Már a Nyurga mellett állok, és amíg Thomas felszerencsétlenkedi magát a bikára, és Jane próbálja biztatni, hogy fúmennyire jólesz a srác….háááát félek, hogy nagyon nem jó az amit csinál, de ő tudja. Oda sem merek nézni.
– Amúgy Hayden hidd csak el nekem néha lazítani kell, mert ha nem lazítasz akkor telemegy a fejed mindenféle szarral és azokból szar gondolatok születnek….nem kell mindig csak belekben meg seggekben turkálni…ma jól fogod magad érezni, és mákod van, hogy velem hozott össze a jó sorod, mert erről gondoskodom is.- kacsintottam, majd a poharamba kerestem kapaszkodót, meg a Nyurga vállán, és mögém megérkezett a lassan kijózanodó Heidi is.
– Te hallod ez tényleg így üli meg….jézusom nem kéne neki szólni, hogy ez hülye ötlet?- replikázom a srác felvetésére, de úgy tűnik ismeri már annyira a haverját, hogy felesleges lenne minden szó. Tehát a vége az, hogy tényleg papucsban fog felülni rá, és nem azt a kapaszkodót fogja meg amikor úgy frankón alá kell nyúlni a műbikának, hanem azt amiről azt mondta Hayden, hogy csak dísznek van. Baj lesz ebből….baj bizony. Már én is látom előre, hogy az állat bizony lökni fog nem csak előre és felfelé is. És ez egy csúnya alsó madárfogást fog eredményezni neki, de úgy telibe. Szisszenek, és együtt jajjdulok fel a tömeggel, amikor a jóslat beigazolódik, és láthatóan neki sem volt éppen kellemes.
– Aúúúúúcs….messze van még karácsony de úgy látom a haverod már előrehozta a Diótörő bemutatóját extra country kiadásban. Basszus…azért nem irigylem.- én nem tudom milyen érzés lehet, de biztos, hogy szar mert a legtöbb pasi ösztönösen kap a saját kis cuccaihoz…ez valami ösztönös együttérzős dolog, azt hiszem. Olyan védelmező mechanimus…Végül egy újabb nagy lökést kap Thomas a bikától és hasonlóan hozzám a bálák közé vetődik, ezúttal a papucsa nélkül ami ott maradt a bikán. Oldalba bököm a Nyurgát, mert azért mégsem kéne szerencsétlen úgy otthagyni, a nagy hobbitlábai kandikálnak ki a szalmából.
– Figyu…menjünk már ennek a szerencsétlennek segíteni!- noszogatom Haydent, és a nyomaték kedvéért még egy aprót nógatólag lökök is rajta. De nem úgy ahogyan az előbb az a nagyon értelmes haverja hátba vágta, hogy azt hittem az álla meg a pult szexuális kapcsolatot létesítenek, vágod úgy orálisan. Szókimondó lennék? Ó nehogy azt hidd, ahhoz még nem ittam eleget! Szóval próbálom rávenni Haydent, hogy menjünk és próbáljuk megtudni mi maradt a helyes kis golyócskáiból miután a műbikán olyan nagyon májerkedett, hogy a végén a bála adta a másikat.
– Nagyon remélem nem az urológián fogunk vele kikötni. Szerintem legközelebb vagy mezítláb üljön fel vagy sehogy. Ez nagyon durva látvány volt még női szemmel nézve is.- jegyzem meg, és a poharamat hátranyújtom Heidinek, hogy vigyázzon rá. Na nekem is sok eszem van….kecskére káposztát.


A hozzászólást Jade Wellington összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Okt. 21, 2015 4:25 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 18, 2015 11:50 pm Keletkezett az írás




Jade and Hayden



Érzi, hogy baromira fájni fog neki ez az este, bármennyire is ódzkodott attól, hogy túlzásba essen. Eleve el se akart jönni, hisz csak ma jött vissza a farmról, jobban esett volna neki egy kis pihenés a rázós repülőút miatt ami eleve nem a kedvence. Erre tessék, máris kézen fogták, hogy márpedig fogja magát és irány szórakozni, mielőtt ideje korán besavanyodna. És akkor ne is beszéljünk arról, hogy mi lesz holnap, mikor a kijózanodás útjára lép?! Már most tart attól, hogy az orra hegyéig se fog ellátni a másnaposságtól és talán ő lesz az aki a vesetállal fog ücsörögni az egyik pihenőben vagy kezelőben,  kezében két-három szem aspirinnal, nem pedig a betegek.
Nem sűrűn önt fel a garatra, viszont akkor az esetek kilencven százalékában úgy elszalad vele a ló, hogy míg egy igazi lovat gond nélkül megülne ilyen sebesség mellet még a szőrén is kantár nélkül, addig a mámor által vezetett paripák szinte levetnék magukról, hogy aztán prüszkölve megtapossák és nézzék ahogy földbe döngölve nyöszörög magának.
Már most látja ahogy egész éjjel a porcelánt fogja szorongatni a mosdóban nem is foglalkozva azzal, hogy másnap még meg kell szenvednie a kórházban azt a több mint tíz órát, hisz nem kevés beteggel kell újonnan farkasszemet néznie, többek között egy újszülöttel akinek rendellenesen fejlődött a csípője és a gerince se egészséges. El nem tudja képzelni, hogy min fog keresztül menni az a szerencsétlen gyerek életének ki tudja, hogy első hány évében. Ott van az idős, érrendszeri zavaroktól küzdő néni majd délután megint a hematológia amitől legszívesebben a falra mászna. Ilyen alkalmakkor úgy nézhet ki, mint egy idegbajos pocok aki minden egyes hozzá intézet szóra fúj és kap, morran... már csak a cincogás és a fogcsattogtatás hiányzik de ki tudja, talán egy idő után ezt is bevezeti.
Utálja... egyszerűen rühelli és talán ennek köszönhető az is, hogy egyre több és több italt szuszakol magába nem csak ma de általában mindig mikor tudja, hogy másnap el kell viselnie a haldokló betegek tömegét. Sokkal másabb, szomorúbb és nehezebben feldolgozható érzés rákosokkal együtt lennie, mint olyanokkal akik baleset miatt haldokolnak. Náluk nem érzi azt a végtelen bölcsességüket átszövő kedvtelenséget, mint a hematológián vagy épp az onkológián. Bölcsek, rettegnek de próbálnak erősnek mutatkozni, ami az esetek nagy részében nem jön össze, hisz érezni lehet a belőlük áradó félelmet, haragot és értetlenséget. Lehet, hogy életük során sok daganatos megbetegedésről elhíresült filmet láttak már vagy könyvet olvastak, esetleg körül vették beteg emberek őket, de arra egyik se gondolt, hogy egyszer ők lesznek azok, akik hasonlóan fognak járni. Egy idős asszony beszélt is neki erről, mikor épp nem volt bent nála egy hozzátartozó se, vagy nővér esetleg főorvos, szakorvos, ő pedig kivétel nélkül élvezheti az emberek jószívűségét és nyitottságát. Valamiért megbíznak benne és elmesélnek neki bármit, ami a szívüket nyomja és remélik, hogy ha már orvos, megtudja válaszolni a másoknak fel nem tett kérdéseket. Az asszony majd egy délutánon keresztül mesélte neki, hogy mennyire fél és tart attól, hogy mi fog rá várni ez után ő pedig nem tudott észérvekkel előrukkolni mert ez egy olyan valami, amit ő se tud és talán nem is szeretne.
Ilyenkor mintha a tudatalattija üzenne, hogy márpedig ne menjen oda. Lehet, hogy most ő fog ahhoz a lehetőséghez nyúlni - ha már mindenki él vele - hogy valakivel elcseréli a műszakot csak, hogy ne kelljen szerencsétlen embereket néznie ahogy küzdenek a gyilkos kórral? Talán. Amennyiben reggel nem úgy kel fel, hogy esetleg ad még egy lehetőséget a dolognak, biztos elkapja valamelyik rezidens grabancát, hogy húzza ki a csávából. Talán még meg kell érnie ahhoz, hogy felfogja, nem kis felelősség ott dolgozni, és fogni a betegek kezét mikor érkezik az elmúlást. A gond csak az, hogy bármilyen erősnek is látszik, nem az... ilyen téren biztos, hogy nem.
Egyre kevésbé érzi magát józannak. Olykor összeakadnak a szemei és inkább van elfoglalva azzal, hogy a fények olykor neon  színben villannak meg a pult lapjának amúgy teljesen tömör, matt felszínén vagy épp azzal, hogy úgy kapaszkodjon, mint a veszedelem csak, hogy ne akarjon ledőlni a bárszékről még akkor sem, ha sokkal kényelmesebbnek tűnik a mellette lévő szénakazal amin pihenhet egy keveset. Csak be kellene nyomnia a szájába egy szénaszálat amit bágyadt vagy inkább szórakozott tekintettel rágcsálhatna tarkója alatt összekulcsolt kezekkel és várna...
... na de mire? Arra, hogy valaki felnyalábolja és biztos támaszpont legyen neki arra az időre, míg szórakozottan hazacsoszog. Mozgása is talán olyan lenne, mint egy farba lőtt vadé ami ennyi alkohol után nem is meglepő. Ha most lenne halloween akkor talán beöltöznie se kellene, tökéletes zombi karakter lenne és talán még a The Walking Deadbe is meghívást kapna mint... levágni való zombi. Ehhez pedig nem is kell más csak az, hogy többet igyon a kelleténél ami furcsa hanghatásokat csalogat elő belőle, kis nyösszenéseket, meglepő nevetést és csipetnyi hörgést ami jelzi, hogy koncentrál. Méghozzá arra, hogy ülve maradjon és ne akarja kiteregetni gyomrának csekély tartalmát ami jelenleg csak alkoholból áll. Nagy valószínűséggel ezért is csapta olyan gyorsan nyakon.
Összerezzen mikor meghallja Jade hangos, füleket hasogató hahotázása - mely csak őt zavarja a túlzott ital miatt - de ezután csatlakozik hozzá némiképp kulturáltabb nevetéssel.
- Csak próbáltam a te szavad járása szerint válaszolni, most mi a probléma? - nevetgél az orra alatt egy újabb korty mellett... viszont ezután amit meghall a hölgyeménytől, finoman szólva is nyakon csapja. Az előtte lévő pultra könyökölve támasztja meg a fejét, mely mintha le akarna szakadni a nyakáról. Egyre csak esik lejjebb és lejjebb de ettől függetlenül a jókedve egy pillanatra se lankad, mintha folyamatosan csiklandoznák, úgy ficánkol.
- Őszinte leszek veled... mostanában elég sokat nevetek, viszont nem érzem magam... egészségesebbnek. Most is csak hasogat a fejem pedig jól szórakozok. Még a bőröm is hókatag és kölyökkorom óta nyurga vagyok, mint azt említetted te is. Egy hónap alatt három kilót dobtam le, mintha legalábbis felesleges lenne... Arról nem is beszélve, hogy ha nem nevetgélek akkor kevésbé érzem azt, hogy.... mit is? - egy pillanatra megakad, úgy érzi nem jutott el teljesen az agyáig az, amit Jadie mond vagy csak nem találja a szót? - ja igen, hogy szomorú lennék. Vagy hogy is van ez? - értetlenül vakargatja a homlokát ás halántékát, aztán halálra vált pillantással végigméri Jadet.
- Te hallod? Nem is fénylek! - vizsgálja át tüzetesebben a kezét és karját, még a fekete pólója alá is benéz csak, hogy megbizonyosodjon arról, nem világít vagy fénylik, mint Salamon töke.
- Ha egyszer fénylik az immunrendszerem akkor én miért nem világítok? Gondolj bele, milyen szép kis mécses lennék. Hazudsz! - mélyre süllyedt. Oly annyira, hogy Paul már a fejét fogja miközben közelebb húz magához egy bárszéket amin helyet foglalhat.
- Jézusom gyerekek, ti ma már tényleg nem isztok többet, mert még engem vonnak felelősség alá... és nem akarom, hogy holnap kivágjanak titeket a munkahelyetekről, szóval... - nyúl a két ital után, hogy elhúzza tőlük ám ezzel egyidejűleg Hayden elkapja a sajátját s gyilkos zöldekkel mered Paulra.
- Hátrébb az agarakkal mókuska! Ezt már megiszom ha beledöglök is!
- Jól van nem kell így nézni, értem én - tartja maga elé a kezeit védekezésképpen s mielőtt Hayden a torkának esne vagy letépné a bajszát, inkább áthúzódik egy másik vendéghez. Mérges hörcsög tekintetével fordul vissza a nőhöz ezzel is jelezve, hogy teljes mértékben rá figyel.
- Képzeld, igen! Beszéltem már bikával mikor megnyertem azt és egy kötél segítségével sétáltam vele húsz kilométert hazáig. Az már más kérdés, hogy nem értettünk rendesen szót egymással bárhogy is próbálkoztunk. Míg én mondtam a magamét, hasonlóan... illuminált állapotban mint most, addig ő csak bőgött mellettem mint egy búsuló öregember. Mindegy, jó hallgatóság volt, legalább kibeszélhettem valakinek, hogy mi vagy éppen ki bánt. De azt tudom, hogy maga a mozgás idegesíti őket, nem a vörös posztó - olykor összeakad a nyelve, mintha egy jókora csomó keveredne rá miközben gyorsan, mi több egyre gyorsabban jár a szája.
Több fázisa van a részegségének. Először a jól ismert spiccesség, a szórakozottság mikor mindent viccesnek talál még az előtte elrepülő legyet is. Ezután a mozgáskoordinációjában lépnek fel problémák, mikor a zagyváló beszéd mellé bejön a gyors pislogás, a billegés és a nyelv összeakadás... mondjuk azt a mai napig nem érti, hogy hogy akad össze valakinek a nyelve, mikor csak egy van belőle. És végső soron ott van az, mikor négykézláb mászva, olykor még úgy se tud közlekedni csak ha fókát imitálva vergődik tovább. És meglehetősen hajlékony ilyenkor, úgy megy le néha hídba mint ahogy egy tornász talán soha és már csak az kéne, hogy megint szerenádot adjon valamelyik, pöttyös szatyrát cipelő vénasszonynak. Bár kifejezetten kellemes hangszíne van, talán mégse ittas állapotban kellene ezt a manővert kiviteleznie.
- Ó jaj - nyomkodja meg a halántékát hisz már most érzi, hogy van neki olyanja, hogy feje. Nem csak gondolkodnia kell vele és néznie ki belőle, hanem szó szerint súlya van annak a töknek, ami a nyakára nőtt majd' harminc évvel ez előtt.
- Szerintem ott vannak hangyák is, azok izgalmasabbak. Kis pici izgő-mozgó népség... attól félek csípősebbek is de megenni nem kell egyiket se, hát... add azt a nyomorult málnaszörpöt mielőtt dühbe jövök! - vigyorog bele Paul arcába aki szemét forgatva drámai hanghatással sóhajt egyet de aztán ad még egy kört csak, hogy a két türelmetlen, magát még nem elég ittasnak érző vendége boldog legyen.
- Nem szokásom rámászni a nőkre... se senkire. Tudod, én az a jópofa részegek csoportját bővítem, aki inkább szórakozik mint, hogy dugna mint egy kanos nyúl - már csak a gondolattól is összerándul a gyomra, elvégre nem úgy nevelték a szülei, nem úgy nevelte meg őt az élet, hogy ezt az életmódot kellene követnie. Tökéletesen jól érzi így magát, miért rontana bele azzal, hogy részegre issza magát és nőket visz ágyba?
- Nem gondolod, hogy kicsit furcsán fest együtt a "szar" szó és a "seggben turkálás"? - horkant fel vigyorogva és csak ekkor kap észbe, hogy ma már volt dolga egy aranyeressel, ami akkorára nőtt, mint a tulajának saját feje. Őszintén örül annak, hogy ma letudta és nem a holnapi napon kell vele foglalkoznia. Szinte biztos abban, hogy a látványnak köszönhetően minden távozna a gyomrából ami abban lappang.
- Neki aztán mondhatod, nem fogja érdekelni, annál makacsabb. Mondom, hogy rosszabb, mint egy szamár - terelődik a bikát elég szerencsétlen módon megülő Thomasra a téma, hisz meglehetősen vicces látványt nyúlt hawaii ingben és papucsban nem csak a bikán, de az egész klubban.
Mikor lassított felvételben pörög le a szemei előtt az a néhány másodperc, míg Tom megemelkedik az állaton a nagy lendületnek hála, majd erőteljes becsapódással előrecsúszik ezzel telibe verve legnemesebb és legfájóbb pontját a bika egyik kapaszkodójával, szája elé kapja a kezét és hangos sóhajjal veszi tudomásul, hogy ezt pár óráig jegelni kell majd ahhoz, hogy valamivel kellemesebbnek érezze a srác a dolgot. Látja is az arcán, hogy nem ez lesz a legkedvesebb pillanat számára a napban, de talán megtudja emészteni és nem a fájdalom hanem annál is inkább a megalázottság lesz az, ami kellemetlenséget fog okozni neki.
Kétrét görnyedve, hangos nevetéssel nézi végig ahogy aztán fejjel tompít a szénakupacban de mintha ez zavarná a legkevésbé. Oldalra dől s magzati pózba gubózva jajong így sajnálva a kis mütyűrkéjét.
- Menjünk - csúszik le a bárszékről fülig érő vigyorral noha az egy pillanatra lelohad az arcáról mikor kezd beszűkülni a látótere. Nem véletlenül rázza meg a fejét s indul el merő rendíthetetlenséggel a még mindig földön kuporgó Tom felé, hogy nagy szerencsétlenkedések közepette átküzdje magát a szénán.
- Te jóságos ég, édes öcsém... mit gondoltál, hogy majd... - ám mielőtt folytatná, a szája elé kapja a kezét, nem akarja megetetni az itt összegyűlő egereket.
- Szóval... mit gondoltál, hogy majd papucsban menni fog ráadásul úgy, hogy nem használod azt a nyomorúságos tök fejedet? Hát melyik kart fogtad te?
- Könyörgök... ne beszélj ... tökökről - szűköl mint egy kivert kutya, ő pedig Jade-re emelve a tekintetét megrázza a fejét.
- Szerintem elkél itt egy kis jég. Na gyere te IQ fighter - hosszú ujjait Thomas karjára fonja és megkísérli a felállítását de csak annyit ér el vele, hogy nagy ügyesen átesik rajta így már ketten forgolódnak a szénaszálak között.
- Hayden, asszem' eltűntek a golyóim...



MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Okt. 19, 2015 10:21 pm Keletkezett az írás




Hayden & Jadie


Na még két ilyen kör és beállok a falba mint a kóbor fúrószál. Nekem teljesen elment az eszem, de amilyen rohanásban voltam az utóbbi időben valamikor ki kellett engedni a fáradt gőzt az agyamból. Néha jó lett volna, ha van rajta ilyen kis csap, vágod, és azon keresztül a sok vacakságot, rossz kedvet vagy éppen olyan gondolatot, aminek semmi keresnivalója az ember életében ki lehetett volna engedni. Na ugyebár a részegségnek is vannak ám lépcsői, és van amikor a szomorúságosat átugrom, mint jelen esetben is, csak annyira véve róla tudomást, hogy az ember szokott olyan lenni. Jobban belegondolva nem is nagyon szoktam, mert az volt az elvem, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy búslakodjunk benne, és minden egyes perc amit ezzel töltünk csak az igazán jó dolgoktól veszi el az időt. De azért ugye nem gondolja senki, hogy a bohócok a cirkuszban soha nem szoktak sírni? Szoktak ám, csak azt úgy teszik, hogy mások ne lássák, félrevonulnak. Ők ilyen önérzetesek, amilyen én is voltam. Szóval nekem is vannak olyan napjaim, amikor egész álló nap csak kódorgom a lakásomban, nem találom a helyem mint a bort szlopáló macska, és bárhova is telepszem le sehol nem jó. Nem nagy a lakásom, vágod, de annyira pont elég, hogy pár óra elteltével ne legyen kilométerhiányom, mire végre egy nagy tál popcorn egy bödön fagylalt és embertelen mennyiségű muffin meg egy üveg finom száraz fehér bor kíséretében leüljek megnézni az összes létező szar romantikus ratyi filmet amit csak random találok a neten...rohadásig vannak ilyenek hidd el, és bőgök mint a zálogos tehén, hovatovább a nagy doboz zsebkendő még kevésnek is bizonyul, és a pólómba törölgetem a szemeimet...aztán persze elkezdek azon vihogni, hogy mennyire ostoba barom vagyok, hogy egy raklapnyi édességgel filmezgetek egyedül. Ráadásul mit nézek....tömény cukros taknyot, ne mááááár! Aztán jön a felrázós szakasz amikor felhívom valamelyik nem túl épeszű barátomat és elmegyünk valahova együtt, hogy kieresszünk még több agysejtet. Én így vezettem le időnként a feszültséget, elég szélsőségesen ami azt illeti, na de nehogy rám vesd a követ mert pofán nyomlak egy téglával...vágod, a lényeg, hogy ne zuhanj magadba és ne siránkozz a saját elcseszett s hovatovább unalmas életed felett, hanem tegyél róla, hogy ne legyen az. Találj célt neki, találd meg azokat benne akik fontosak, akikért érdemes minden percét élned! Na ez volt az én politikám, és eszerint is éltem, és ez eddig működött és bevált, és őszintén szólva magasról teszek arra, hogy ez kinek tetszik és kinek nem. Ahogyan arra is, aki szerint tripla X-esen már több eszemnek kellene lennie. Többnek? És ugyan minek ettől több? Amire szükségem van ahhoz bőven elég, és nem szeretek semmi mögé többet magyarázni, mint ami.  Occam borotvája, megvan? Vágod...olyan mint az élet...vagy az életbeli dolgok, amelyekre ha többféle magyarázat van akkor mindig az a legkézenfekvőbb, amire a legegyszerűbb válasz van. Nem kell itt össze vissza nyakatekerni mindent. Pont ez a baj az emberekkel is. Minden mögé be akarnak magyarázni valamit, holott hótegyszerű a dolog: elmész szórakozni, jól érzed magad, kiütöd magad, KO, kampabasszó, aztán másnap majd ráérsz azon gondolkodni, hogy mit keres a csilláron a felsőd és ki a franc hagyta felhajtva a WC deszkát amikor egyedül élsz? Illetve na vágod, van egy aranyhörcsögöd Federico..nem röhög így hívják igazi kis olasz dzsigoló...kacsintani is szokott esküszöm....na szóval csak másnap jössz rá, hogy itt aludt nálad valaki és csak imádkozhatsz, hogy nem történt semmi. Nem, én nem az a fajta vagyok érted aki boldog boldogtalannal összegyűrögeti a lepedőt, de amikor iszol akkor úgy elmennek otthonról, hogy még a kulcsot is lenyelik miután elvitték. De ettől még lehet másképpen is jól érezni magad, rengeteg olyan haverom és cimborám van akik barátzónásak, és soha eszembe nem jutna összegabalyodni velük, és ha ez egyszer így van mármint ha valaki cimbora akkor nem csesszük szét azzal a dolgot, hogy egy ilyet kockára teszünk. Egyszer elkövettem ezt a hibát, és buktam egy rohadt jó haverságot, soha többé nem csinálok ilyet. Ennek a kis krapeknek is hótédes feje van, még úgy is, hogy már félig a pultot csókolgatja, és a pisze orra, anyám, nem tudom mikor láttam ilyet utoljára….jadeigen. Két hete a bevásárló központban a manók táncának előadásán. Nem viccelek, ez a Nyurga simán elmehetne bárhol alakítani azokat az édes kis kertésznadrágosokat. Na jó nem szólok be neki, még gondolatban sem mert amúgy tényleg édespofa, de az a fajta akivel szívesen bulizik az ember úgy kábé bármikor, és tudom, hogy ha éppen ráér akkor minden marhaságra rá lehetne venni. Mint most, amikor bikát ültem meg, én nem tudom mit élveznek ebben annyira, mondjuk ha kevesebbet ittam volna, valószínű még el is alszom rajta. De így hogy piáltam, szerintem a második körben már úgy kell koncentrálnom arra, hogy fenn maradjak, kapaszkodjak ott ahol Hayden tanította, a gyomrom tartalma benn maradjon, és tovább bírjam mint a sok nálam már sokkal jobban elázott fazon.
- Dehogy baj, hallod, mondtam én ilyet? Na mondtam? Nem mondtam. Látod, nem látod, nalátod! Jajj már haggyad már amit te csinálsz az nem nevetés, vagy nem eleget! Figyu Édesem, te itten most seperc alatt kapsz egy Jadei féle kikuk…kikukkárálását…azistenit már!- ráztam meg a fejem, mert már rohadtul kezdett elegem lenni abból, hogy folyton összeakad a nyelvem, amikor beszélni kezdek neki.
- Kikkekúrálás…kiiiiikúúúrrráááálááássst….
azistenáldjamármegahülyebeszélőkémet!-
ezt így egyben egy levegővel, mert mit aprózzuk el nem?-  kicsit hátrahőköltem, mint aki éppen szemrevételezi a srácot, hogy na tényleg már mér nem fénylik mikor kéne, aztán jött a felismerés, és nagyon elkezdtem röhögni, még a mókusfarkú bajuszos is elmosolyodott, láttam ám ne is tagadja, mozgott a bajsza.
– Fényleni akarsz? Mi vagy te egy kib@sztorr Edvárd Kullen? Hallod Hayden én nem tudom melyik elvetemült luvnya nézetett veled Alkonyatot, de hidd el édeöregem, hogy nem éri meg….gyorsabb lefolyású masszív hányást okoz mint bármelyik ismert vírus. Én mondom neked, hallgass öreganyádra! Nem hazudok én esküszöm hát komolyan…baktassak hazáig hajlott háttal a nem mondok igazat!- emeltem a kezem a mellkasomhoz, nagy komolyan bólogatva, aztán prüszkölve előre hajoltam és a térdemet csapkodva röhögtem. Aztán persze jött Paultól a parancs, hogy mi ma már nem kapunk többet inni, ami elkeserített, nemárhogymár megvonja a finom kis alkoholt tőlünk, mikor olyan jól szórakoztunk. És amúgy szerintem ha legurítunk még pár pohárral, akkor Hayden úgy világítana a számunkra mint valami világítótorony azéjszakában, vágod. Tettetett rosszallással bököm meg a mellkasát, és a másik kezemmel a pult irányába mutogatok.
– Na tessék, most jól megcsináltad, nem kapunk többet inni…Paul nem ad, nem bizony. Nézd csak meg, Olyan merev a bajsza, mint aki most tömött bele egy tonna bajusz-Viagrát…vagy mi az amivel úgy feláll nektek az a szőr ottan….mindegy hagyjuk, látom nem vagy vevő a hülyeségemre.- hát őszintén szólva a hozzám hasonlóan kapatos Haydenen kívül nem hiszem, hogy más vevő lenne erre a sületlenségre, amit úgy kábé….sok órája nyomok itten.
- Eeeeeeezzzz az ne hagyd magad Béjbe, fenékig!- biztatom a Nyurgát kitartóan, miközben én is megiszom a saját adagomat ami még maradt. Ezzel azt hiszem elértünk abba az állapotba, hogy ha kettőnket összeraknának, tuti, hogy mi lennénk a detox reklámarcai, legalábbis ma éjjelre.
– Nem rosszabb mintha összepárosítod a „benyomni” és „felállni” szavakat….ezek sem éppen cimborái egymásnak más szövegkörnyezetben….húúúú figyeled ki tudtam mondani, menő vagyok mi?- jah kb annyira mint Hayden, akivel kart karba fonva próbáljuk mi is túlélni Thomas mutatványát a bikán, ami valljuk meg egy kissé fájdalmasra sikeredik. Komolyan ha pasi lennék, még nekem is fájna, de tekintettel arra, hogy nőként fingom nincs róla milyen egy alapos tökönrúgás, így inkább csak külső szemlélőként követem az eseményeket, de persze jön belőlem elő az elfojtott anyai ösztön rendesen, mert már a segítség felajánlásánál tartok, meg próbálom erről meggyőzni a Nyurgát is. Nem tudom mennyire épületes az ötlet, mert ahogyan feláll a bárszékről, hogy velem jöjjön a lendület viszi vagy az alkohol már a rosseb se tudja, de jobbnak látom vele tartani, nem mintha én ebben az állapotban olyan marha nagy segítség lennék jelenleg. Komolyan, holnap én mindent de mindent letagadok, bármi is történik itt ma este. A tekintetemmel a barátnőimet keresem, de hűlt helyük…illetve Jane-t felfedezem valahol távolabb, a dj pult vagy minek hívják itt azt a szakit aki a zenéket bigyózgatja, szóval ott nála, és hááááátttt…..most vagy csókolóznak, vagy éppen egy orális fogászati vizsgálatot tart nála…Jane fogorvos, és bukik a szép ápolt fogsorra….perverz! Szóval ő hát úgy jól elvan ottan, én meg próbálok Thomas segítségére sietni, Hayden társaságában, és esküszöm ezek ketten olyanok mint valami elcseszett rajzfilm jelenet, mert dőlnek borulnak. Heidi közben nagy igyekezettel szerzett jeget, és rohanvást hozza a piros selyem sáljába bebugyolálva a pult irányából.
– Remélem dupla adagot hoztál, mert ez a két szerencsétlen éppen snookert játszik a másik golyóival. Na add ide a jeget!- adom ki a parancsot a barátnőmnek, aki furcsán méreget, láthatóan azon gondolkodik, hogy mennyire lehetek részeg. Hát nem kell találgatnia, egy egytől tízes skálán, kb negyven. és meg ne merjen szólalni, ő akit gyakorlatilag tréleren kellett bevontatni a helyre, és hála Paul extra sós mogyijának mostanra már ő a józanabb kettőnk közül.
– Jadie te sokat ittál?- imádom az ilyen idegesítően szőke kérdéseit. Mert amúgy tényleg szőke.
– Nem, Heidi, nem ittam, a legyek hordták össze a részegségem, vágod? Na add már azt a jeget mielőtt megolvad. És segíts Haydennek kimászni a bálából, mert perpill nem tudom eldönteni, hogy rámászni akar a mi Elvisünkre, vagy lemászni róla. – kicsit megemeltem a fejem, hogy jobban lássak.
- Hallod Hayden, élsz még? Neked kell segítség?- bár félek tőle, mert szerintem engem is rántana magával jelen állás szerint. Heidi nem adja át a jeget hanem nemes egyszerűséggel úgy odavágja Thomas altestéhez hűtés gyanánt, hogy szerencsétlen srác felüvölt a fájdalomtól, a gyönyörtől vagy mindkettőtől még nem tudtam eldönteni. Leginkább egy bánatos szarvasbőgést imitál roppant nagy beleéléssel. Én magam meg Hayden felé nyújtom a kezem, hogy majd éééééén na majd én a héró segítek neki onnan kimászni.
- Na add  mancsod Edvárd, megmentelek azizéktől…akik meg akarnak ölni mert csillogós a bőröd….de ki ne merd szívni a vérem….ÁááááááááNeeeeeHaydenbaszdemg!- na ez az utolsó mondat már akkor hangzik el, amikor megpróbálom felhúzni a Nyurgát a bálából, de mivel már nem vagyunk a helyzet magaslatán és az egyensúlyérzékünk köbö a béka hátsó fele alatt van, nemes egyszerűséggel borulok én be közéjük a szalmába.
– Gyerekek ti most ki akartok onnan jönni vagy mit csináltok?- hangzik fel a nevetős konferanszié hangja. Nem öcsém, passziánszozunk, nem látod? Perszehogy ki akarunk menni.
– Thomas az istenit, szállj már ki a vesémből! Hayden…jóllll..pfehh vagypfheefhh…ez deszarízű- köpködtem kifelé a fűcsomókat, miközben Heidi még mindig golyóhűtött, én meg hát nem tudom, ha most twistereznénk, ezt a kört mi vinnénk Haydennel. Szóval próbáltam újra visszarendezni a végtagjaimat és valahogyan felkelni a földről. Hogy ebből második kör nem lesz a bikán az is fix. Hazamenni? Na az lesz még szép mutatvány.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Okt. 20, 2015 12:23 pm Keletkezett az írás




Jade and Hayden



Tekintete kezd zavarossá válni ahogy egyre több és több italt gurít fel egy hörpintésre. Gyakorlatilag olyan szorgosan dolgozik, mint egy pénznyelő amit nem lehet leállítani és félő, hogy tényleg meg kell majd küzdeni azért, hogy a hosszú ujjak elszakadjanak a poharaktól.
Zöldjeinek furcsa csillogása talán Pault is meglepi egy pillanatra és ha elég perverz pillanatában lenne a mókus nevelgető, még félre értené. Nagyjából negyedik éve, hogy ismeri a rezidenst, és eddig csak egyetlen egy eset volt, mikor bepróbálkozott nála viszont az a mértékű lekoptatás amivel szembe kellett néznie, kicsit talán pofán vágta, mert azóta nem látta egyszer se, hogy bárkit körbeudvarolt volna. Még azok ellenére se, hogy szerencsétlen nagy... bika hírében áll. A fiatal rezidens még csak véletlenül se akart túlzottan tolakodó vagy pofátlan lenni, de egyszerűen vannak olyan helyzetek, amit nem tud nyugodtan, finom szóváltás közepette megoldani, és akaratlanul felemeli a hangját. Ilyennek helyzetnek számít az is, mikor egy nagydarab, kigyúrt, kopasz "állat" rosszul méri fel a helyzetet és még azt is melegnek lát, aki nem csak, hogy nem az de valamilyen szinten ellenzi is azt. Nem utálkozón, de ha már nála is bepróbálkoznak akkor felvesz egy olyan stílust amiben nincs köszönet.
Szegény Paul persze nem tehet arról, ha a saját nemét szereti, és ezt a legnagyobb örömére nagyon kevesen tudják róla, hisz köztudott, hogy milyen az amikor valakit "köcsögnek" vagy szimplán "buzinak" könyvelnek el, főleg az ő körében. Lehet, hogy ma már menőnek számít - mert igen, egy rezidens nagyon sok mindent hall a kórházba betértektől és ezzel is sokkolták már - de egy olyan ember esetében akinek van már három gyereke és egy álcát fenntartó felesége, aki alapjáraton a legjobb barátja, hát... nagy valószínűséggel megköveznék. Egy férfias jellemről van szó Paul esetében, ám az ahogy nagyokat pislogva, orra alatt somolyogva elfordul Haydentől, némi gyanakvásra adhat okot az itt tartózkodók körében.  Egy pillanatra még a mozdulatai és a mimikája is megváltozik, ő pedig próbál nem tudomást venni róla még akkor se, ha van amit nem lehet nem észre venni.
Haydennek alapjáraton nincs baja a melegekkel, viszont ettől függetlenül örülne annak, ha elkerülnék. És nem azért, mert félti magát - noha van benne valami - csak egyszerűen nem képes azonosulni az ő problémáikkal. Viszont a legjobban az zavarja, hogy egy baromi vizuális hajlamú gyerekről van szó az esetében, márpedig van amit jobb nem elképzelni...
Ha egy normális napról lenne szó, otthon ücsörögne a TV előtt és nézne ki bután a fejéből miközben Leah sürgölődik körülötte és ezerszer is elé szalad a konyhából kanállal a kezében, hogy "kóstolja meg", "mi kell még bele?", "nem csípős nagyon?", "lehet, hogy túl édes?" kérdésekkel... ő persze minden egyes alkalommal azt mondja, hogy tökéletes és nagyon finom, elvégre amilyen aranyos és szeretnivaló Leah, épp annyira mostoha tud lenni. Sajnos nem bírta a kritikát, és az ilyen esetekből szokott a legnagyobb veszekedés lenni főleg Thomas részéről, mert ő tényleg nagyon nyíltan kimondja a véleményét és az a baj, hogy olykor elég bunkó módon. Arra pedig még nem jött rá, hogy miként kell beszélni egy fiatal hölgyeménnyel vagy reagálni a segítségére, tetteire aki rengeteg mindenen keresztül ment már és abban találja a legnagyobb örömét, ha segíthet, ha másoknak kedveskedhet. Eleinte Hayden se volt biztos abban, hogy miként kezelje a kialakult helyzeteket, de az idő mindig segít, tapasztalatot gyűjtött és tudja, hogy jobb a békesség.
Szemei összeakadnak ahogy próbál a mellette ülő nőre koncentrálni és összpontosítani, de az mintha túl közel ülne így épp úgy néz ki a rezidens egy pillanat erejéig, mintha az orrára repült volna egy bogár és azt próbálná szemrevételezni. Ám mielőtt még szemtengely ferdülést kapna, megrázza a fejét és elvigyorodik.
- Az a baj, hogy nem tudom már tartani veled a tempót - kacarászik vidáman pedig úgy is fogalmazhatunk, hogy ez egy pimaszul szomorú hír, hisz máskor férfi létére húsz dolgot is képes egyszerre csinálni - némi túlzással persze - most viszont arra se képes már, hogy a nő arcát figyelje és hallgassa amit mond. Félő, hogy a kettő nem fog együtt működni bármennyire is próbálkozik, így inkább lehunyja a szemét és a sötétségbe burkolózva vár míg a hangok eljutnak csökött agyához. A végén még tényleg látni fogja a hangokat.
- Le a kalappal előtted, olyan profin kukorékolsz, mint Pete a törött csőrű kakas kint a gangon - vidám nevetgéléssel veszi tudomásul, hogy milyen vicces fiú, noha semmi szórakoztató nem volt ebben a mondatában. Annyiról van szó, hogy a farmjukon van egy kakas akinek letört a csőre fölső része, mikor egy prérifarkasra emlékeztető kutya elkapta, és eleinte nagyon torzan kukorékolt de aztán belejött, mint kiskutya az ugatásba.
Mikor rájön arra, hogy a világító kis gömböcskék ellenére ő mégse világít, gyakorlatilag kikéri magának a dolgot egészen addig, míg valami nyomorodott filmhőst fel nem hoz a másik.
- Hogy milyen "Kullen"? Elég sok alkonyatot láttam, de nem hiszem, hogy ugyan arra gondolunk. Tudod nagyon szép a naplemente itt esténként, de nem találkoztam még semmiféle Kullennel. Kiazmiaz egyáltalán? - na igen, ha valaki akkor Hayden jócskán le van maradva a tini románcot bemutató filmekről, főleg a "Zs" kategóriásakat utálja, amiben egy csökött agyú liba akarja behízelegni magát a vérszopó, normális esetben ultrahanggal tájékozódó denevércsaládba... akik persze még be is fogadják szégyen szemre ahelyett, hogy elszopogatnák reggelire. De tényleg! A vámpírok szégyenei, undorító fúj. Gejl nyáladzás az egész, nem Haydennek való.
Viszont mikor meghallja az "öreganyád" szót, amúgy is fehér arcbőre még fakóbbá válik.
- Nem akarok a nagyanyámról hallani, most is biztos, hogy őrjöng, fröcsköl és zakatol odahaza, hogy érzi a nyomorult vénséges zsigereiben, hogy a lánya kölyke megint hülyeséget csinál. Komolyan olyan háklis vénasszony lett, amit még soha életében nem hordott hátán a Föld... Ja de, most is azt csinálja! - szemei a rettegés fényével telnek meg de titkon még ő is jót mulat magán és a saját félelmén. Soha nem volt túl jóban az öregasszonnyal és ha rajta múlik, akkor nem is lesz. Nem szereti a terrort, márpedig húsz év alatt abban élt mellette.
- Attól viszont félek, hogy tényleg hajlott háttal fogok hazamenni - derűlátó képe ellenére hangjában van némi aggodalom s olykor csuklásra emlékeztető nyikorgás.
- Inkább négykézláb kúszva-mászva - fűzi hozzá Paul, ahogy ismét szemügyre veszi őt, de ezzel már el is fordul tőle miközben nagy vidáman töltögeti a poharakat melyek tulajdonosai a pult előtt állnak és várnak.
Nem tetszik Haydennek, hogy a másik megtagadja tőle az italt noha tudat alatt örül annak, hogy rajtuk kívül legalább egy valaki van aki teljesen magánál van és nincs ital befolyása alatt.
- Hallod? Én inkább örülnék annak, hogy csak a bajsza merev - szerencsétlen teljesen elveszítette uralmát nem csak az agya, de még a szája felett is. Nem szeretne ezekre az órákra emlékezni a későbbiekben, főleg nem arra ahogy Paul tekintetében gyanakvással keveredik némi lenézés és harag. Soha nem szokott mások nemi identitásából, hovatartozásából viccet csinálni, még ittasan se. Most viszont egyre több és több utalást tesz arra, hogy Paul nem is olyan nagyfiú a nők körében, mint gondolnák. Lesz mit magyaráznia a nagydarabnak az biztos, ráadásul pont egy olyan emberben inoghat meg ezáltal a bizalma, akit sokaknál is többre tart. Azért remélhetőleg elnézi neki, elvégre teljesen az alkohol befolyása alatt áll ami noha nem mentség, de ettől függetlenül ő is odanyomott néhány pohárral az orra alá pedig tudta, hogy mivel kell ezután megküzdenie.
Újabb hangos, hahotázó nevetés szakad fel belőle de nem tart sokáig, hisz kénytelenek Thomas megmentésére igyekezni még úgy is, ha ez egymásba karolás és bukdácsolás nélkül nem megy. Talán rá kellett volna bízni azokra, akik még kilátnak a fejükből? A talaj szinte hullámzik alatta, egyik pillanatról a másikra lesz tengeribeteg, épp ezért kényszerül arra, hogy megálljon egy pillanat erejéig.
- Komolyan mondom neked, tök" olyan érzésem van, mintha széllovas lennék - utal itt azokra a kis tákolmányokra, ami úgy néz ki, mintha egy szörfdeszkára vitorlát erősítettek volna... vagy az nem csak úgy néz ki, de az is?
Kissé ruganyos, elnyújtott léptekkel indul el Tom felé, közben pedig a nem létező falba próbál kapaszkodni, amit maga mellé képzel. Eközben mintha nevettetnék, szórakozottan nevetgél az orra alatt...atyaég elképzelni is rossz, hogy mi lesz ebből...
- Ebből durva másnaposság lesz azt hiszem - ezek a megjegyzések viszont sejtethetik az emberrel, hogy valamelyest magánál van, vagy legalábbis tapasztalatból tudja, hogy durva estélye és másnapja lesz. Hogy fog így dolgozni menni?
Mikor Heidi megérkezik, Thomas számára egy pillanatra felcsillan a remény, elvégre talán sokuk közül ő az aki józannak mondhatja magát. Mire nem képes a földimogyoró te jó ég,talán még Hayden is megszereti idővel!
Viszont a kérdése hallatán amire Jadie válaszol, Hayden irányából hangos nevetés érkezik. Soha nem szerette az olyen idétlen kérdésekre amire nem lehet csak hülye választ adni, most viszont még ez is szórakoztatja. Talán még örülhet is neki a másik lány, mert így nem a kelletlenséget láthatja a "Télapó manója" imitátor arcon.
Mikor kezét a földön fekvő kiütött srác karjára simítja, ő úgy esik át rajta és dől el, mint egy megtermett zsák krumpli amit gyorsan a falnak támasztottak, de az csak ellent mond a gravitáció törvényeinek. Még a puffanása is arra emlékezteti és bár először nyög egyet, lévén tudomásul vette, hogy lesz egy púp a fején, de ezután mégis a jókedvé a főszerep. Épp elég, hogy holnap sírni fog a szája egész nap mert "itt fáj, ott fáj meg amott fáj". Csak míg ő jót nevet rajta, addig Thomas még mindig a saját kínjában vergődik és jajong főleg azután, hogy úgy vágják oda a jeget nemesebbik feléhez, hogy még egy könnycsepp is kicsordul a szeméből.
- Tudom, hogy nagyon bensőséges pillanat ez Thomas, de azért nem ilyen rossz a helyzet - tolja fel magát négykézláb állásba a rezidens, hogy aztán megfoghassa Jadie kezét aki ahelyett, hogy felhúzná a földről, inkább átesik rajtuk.
Ekkor már Hayden könnyei is patakokban folynak a nevetésnek köszönhetően s mint három szerencsétlen, segg részeg mókus pörögnek-forognak egymás mellett. Lehet, hogy valami vicces por volt azokban az italokban?
- Remélem ezt nem veszi fel senki. Nem szeretnék a júúútyubon kikötni a sok részeg amatőr mellett... megyünkmármegyünkmárcsaknekiabájjjá! - ordít ki a konferáló jómadárnak kissé tájszólással amit az alkohol csalogat elő belőle. A konferanszié sípolós nevetést hallatva marka közé veszi a mikrofon kis gombócát, hogy ne legyen túlzottan hallható az elfojtott nevetgélése.
- De még nem érkezett válasz arra, hogy mit csináltok?
- Alulról üljük meg a bikát nem látod? - kifejezetten vicces látványt nyújthat a külső szemlélők számára, hogy a mikrofonnál ácsorgó férfi egy hátsó féltekkel és egy lábbal társalog, ugyanis csak ennyit látni Haydenből aki a bálák között vergődik.
- Valaki esetleg kivarázsolnainnenminket, vagy... baszdmegteszerencsétlen! Thomas szállj ki a számból! - morog orrhangon, ahogy az arcát szorongatja. Tom nagy kínjai között oda se figyel a környezetére így míg Jadenek a veséjében alakít ki magának egy tökéletes útvonalat ki tudja, hogy merre, addig jobbnak látja, ha a könyökével elpüföli Haydent, ha már átesett rajta ezzel is megtaposva még néhányszor szegény földre kerültet.
- Vérzik az orrod haver - kerekednek el a szemei, hisz már van benne annyi erő, hogy a másik kettő felé forduljon.
- Ó nanemond! Hülyén halok meg nélküled esküszöm...
- Srácok, szerintem jobb lesz, ha már nem ülitek meg a bikát, inkább menjetek haza!
- És azt hogy kivitelezzük? - nyöszörögve, orra nyergét szorongatva küzdi magát ülő helyzetbe s szalmaszálaktól borzos hajjal néz farkasszemet a mikrofonossal.
- Nem tudom, de megérne egy misét a látvány...



MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Okt. 21, 2015 4:24 pm Keletkezett az írás




Hayden & Jadie



A játékhelyzetből adódóan káromkodások előfordulnak a szövegben

Nem, több már tuti nem fér belém...meg az ezzel az egy pohárral még megiszom osztjólesz....ennek olyan utolsó mondta fílingje van vágod? Tudod, amikor kimondod és már tudod, hogy az egész nem fog menni abban a formában ahogyan te eltervezted. Namármost azt hiszem az estének ez a fázisa volt az ahol én totálisan elvesztettem a fonalat de úgy frankón. Mármint egy idő után már nem tudtam volna magamban összerakni az eseményeket, és azt hiszem holnap ez lesz az az idő, amit a legjobban szeretnék majd felidézni, hogy miképpen jutottunk el a tetves Alkonyatig onnan, hogy amúgy halál jól eldumáltunk, és segített nekem abban is, hogy a bikát miképpen kell megülni. De őszintén szólva, amikor az ember igazán jól érzi magát, és több pohárral dob be az arca mögé, akkor egy idő után a legkevésbé sem érdeklik a következmények. Ez a rohadtul jópofa srác pedig ebben nagyon partnernek bizonyult. Persze arról még halvány segédfogalmam nem volt miképpen fogunk az este végeztével hazajutni és nagyjából hány darabban. Mert a jelenlegi állás szerint Jane magánrendelést tart a zenés rongylábjaninak, Heidi Thomas mellé csapódott kitartóan, én meg Hayden....hát fogalmazzunk kulturáltan és nőiesen: kurvára bebasztunk. Bár nem tudom mitől, mert amúgy nem ittunk olyan sokat...vagy legalábbis egy darabig úgy tűnt, hogy nem ittunk, aztán a nagy beszélgetés, röhörészés, meg bikán való lovagolás közben azt hiszem félúton elvesztettem a fonalat. Vártam én vártam, hogy majd világítani fog mint a szentjánosbogarak a sötétben de csak nem történt meg a csoda.
- Lehet cimbora, hogy kiégtek a boldogsrángrángsáng...réééézecskéid- húha egybefolynak a szavak, lesz még itt gond elég. Azt hiszem.
- Pete...nyehh..afazsorbazsincshozzám, Nyurgzzzzaaa- csuklott egyet a srác, mire én még ezen is röhögni kezdtem. Okés, vágod azt a fázist, amikor gyakorlatilag a másiknak semmit nem kel csinálnia, de te röhögni kezdesz. Ránézel és készvéged van. Na hát én is így voltam jelenleg Haydennel, akinek komolyan elég volt csak úgy néznie az orra hegyét, mintha egy légy repült volna rá, és nem tudja eldönteni, hogy lenyalja a nyelvével, vagy lefújja. Szóval a szitu igazán magáért beszélt, és akkor még csak most kezdődött a java, amikor az utolsó adagot betoltuk az arcba, és a legnagyobb mákunk ez a Paul gyerek, akiről én esküszöm a sutba dobott józanságomra nem vettem észre, hogy hát....hogy na jó bakker mit finomkodom, forró mint kályhacső. Mondjuk nekem alapvetően nincs bajom velük, mármint azokkal akik úgy egy térfélen játszikálnak, legyen akár csaj, vagy fiúka...csak engem hagyjanak békén. Mármint főleg a csajok. Pedig aztán az ilyet lehet frankón félreérteni. Amúgy vágod, én mindig is nagy bulis voltam, minden marhaságra rá lehetett venni, de olyan zsigeri volt benne az elutasítás a téma iránt, hogy erre még piásan sem voltam hajlandó. Pedig akkor azért az agyad rendesen szabin van, mégsem. Szóval mindenki csókolgassa az ellenkező neműt, nem akarok pihepuha női szájacskát sehol magamon.
- Milyennaplemente te tökkelütött? Ki beszél itt naplementéről. Alkonyat vááááágod. Naidefigyejjé, Dzsédibébi felvilásgz....felvillányosít!- átkaroltam a vállát, és nemes egyszerűséggel rátehénkedtem miközben kézzel lábbal magyaráztam neki ezt a filmművészeti eposzt, amit végigültem becsülettel, istenazatyám én esküszöm megnéztem, mert érdekelt mit zabálnak rajta olyan nagyon....namármost ha ehető lenne én is felfalnám az egészet, addig sem a világban keringene.
- Kúúúúúleeeeenn. Monnyad szépen! Éééédvárd Kúúúúlen...de most kapaszkodj, nemám csak ő van. Van neki a szívszerelme a Béla...Bélla...Bella bazmeg...Hattyú Béla. Namármostan a Kúler az egy vempájör, eddig stimm ugye? – jajó mert ha én ebbe most belekezdek ennek se füle se farka nem lesz nem baj, ha majd kínozni akarom a krapeket leülök vele egy nagy vödör epres fagyival és megnézzük. Hagy szenvedjen velem együtt.
- De a Béla az nem az...az ember öcsém. Érted? Egy két lábon járó vérbank lenne a csávónak, csapolhatná mint a csoki szökőkutat...de nem.Beleszereeeeettttt. Érted, egy vempájör beleszeret. Hát egy hulla...na most komolyan te orvos vagy. Egy hulla az hulla, még ha sétálgat akkor is az. Hogy lehetne már szerelmes? Na mindegy. És ez a Béla...BellaBéla....ezen annyi érzelem van mint egy vasalódeszkán, vágod. Borzalom. ...hehe egyetsefélj egykomám, ketten megyünk hajlott háttal haza. Olyanok leszünk mint a kis ewokok, vágod.- és röhögni kezdtem megint, miközben azért rendesen kapaszkodnom kellett a srácba, hogy orra ne bukjunk. Azért óceánpart ide vagy oda, én sem éreztem túl stabilnak a lábunk alatt a talajt, sőt mintha kicsit borult volna az egész világ oldalra, én meg utána próbáltam volna menni, hogy megtartsam az egyensúlyom, onnan meg vissza. Tényleg olyan volt, mintha szörföznénk, csak a gáz az volt, hogy mindketten más ritmusban, úgyhogy kicsit meg is cincáltuk a másikat mire a bikához, a szalmabálához, és a fetrengő Töktörő Thomashoz értünk. Na és akkor itt kezdődött a mi kálváriánk ami azt hiszem hovatovább már nevetségesen groteszk és komikus volt egyben. Négyünk közül egyedül a korábban elég piás Heidi volt még magánál, aki most valahogyan nem akart Dolly Partont énekelni, de úgy semmit, inkább segíteni próbált. Na nem nekünk, hanem a szerencsétlenül járt Thomasnak, aki azt hiszem ezek után kétszer meg fogja gondolni, mikor engedi a barátnőmet nemesebb testrésze közelébe, ha jég van a kezében. Még talán jég nélkül is veszélyes lenne a mutatvány. Mi meg azt hiszem próbáljuk megtalálni Haydennel, hogy melyik testrészünk kihez is tartozik, ha a haverja nem éppen arra készülne, hogy mindenhova könyököl, üt, rúg, és tapos. Mint egy fuldokló a mélyvízben komolyan. Egyszer volt alkalmam egy srácot kimenteni az óceánból...nem tudott úszni, de minden egyes mozdulatával engem nyomott le a víz alá. Azt hittem mindketten odaveszünk, mert vágod, nem tudom kihúzni, ha közben vízbefojtósat játszik velem. Szóval, most hasonlóan éreztem magam, és ezt az egészet nem könnyítette ám meg a konferanszié, aki marha viccesnek gondolta, hogy lazán beszólogat nekünk. És persze Heidi idióta megjegyzése, illetve kérdése annak kapcsán, hogy ittam e. Ezt a nőt komolyan félcentért lehetne mutogatni a hülyék zsibvásárán. És tudod, mikor már azt hiszed, hogy ettől égőbb nem történhet, hogy nem gyengén kapatosan két pasival fetrengsz a szalmabálában, miközben a barátnőd az egyikük altestét jegeli kitartóan....nem is tudom jelenleg minek tűnhetett ez az egész.
- Ha meglátom a jútyubon a felvételt, elmegyek az illetőhöz és a seggén keresztül tépem ki a nyelvét. Dekomolyanmondom neked. Úúúúristenn...Tom...basszus a hajam...ááááá!!!!- a srác mintha valami gyeplő lenne úgy kapaszkodott meg benne, én meg próbáltam az ujjaimat lefejteni róla, közben azon imádkoztam, hogy még annyi erőm legyen, hogy innen valahogyan felverekedjem magam olyan helyzetbe, hogy a kijárat felé orientálódjak. Friss levegő, taxi, miegymás...nem maradhatok itt. Vagy nem tudom mi is járt pontosan a fejemben. Amikor a konferanszié kérdésre Hayden válaszolt, na ott kész végem volt, mert mint valami kisgömböc röhögve huppantam vissza rántva magammal Haydent vissza és persze ahogyan nyúltam előre immáron Heidit is aki Thomason kötött ki. Na jó tényleg elég legyen most már ebből, és a Nyurga is segítségért könyörög, ráadásul neki még az orra is vérzik.
-Megzsérültélbazmeg!- állapítottam meg és vissza kellett fognom a röhögésemet, főleg mert azt hiszem Szörnyella hajkoronáját méltó módon überelhettem volna azzal ahogyan jelenleg kinéztem, Mint aki a teljes lovardai kisegítő állománnyal hancúrozott hátul a pajtában, úgy zsinórban....öt napon keresztül...megállás nélkül. Szóval amennyire erőmtől telt próbáltam hozzáférni a farmerem zsebéhez, hogy zsebkendőt szedjek elő, és  sikerült is egy ruhazsepit elővakarnom, ami egy Gyalogkakukkot és egy prérifarkast ábrázolt. Elvből rühellem a papírzsebkendőket, úgyhogy van otthon szerintem egy szekrénnyi ruhazsepim, hasonló figurákkal. Szóval Hayden felé nyúltam vele, hogy az orrához szorítsam, felfogni a vért.
- Nyugiiiiii nem lakott, még nemhasználtam. Asszem nem is fogom már.- megfogtam a kezét, hogy innentől már ő tartsa, azért ne játszunk már itten anyukásat, és legnagyobb meglepetésemre a konferanszié nyújtotta felém a kezét, hogy elsőként engem segítsen fel ebből a szerencsétlenül járt csoportosulásból. Amikor azonban megéreztem a lábam alatt a szilárd talajt, az minden volt csak éppen nem stabil. Mintha a nyílt vízen lettem volna kinn egy hajón, és ha még tovább ácsorgom így tuti tengeribeteg leszek. Felsegítette nagy nehezen Heidit is, pontosabban fogalmazva lesegítette Thomasról a közönség nagy víjjogása közepette, meg ugyebár az elmaradhatatlan füttyök és a „Tojjadnekikislány” elmaradhatatlan strófáit ismételgetve, majd utánunk Hayden következett.
– Na gyere öregem, csajok nélkül ketten ne maradjatok a földön, mert itt meglincsel a közönség benneteket!- nagy nevetgélések közepette ha a Nyurga hagyta, akkor felhúzta őt is, meg a végén Tomot is. Aki szerencsétlen azt hiszem nem tudta eldönteni, hogy a bika csapott nagyobbat vagy a szöszi a jéggel, de mindkettő alaposan megviselte, mert olyan csámpát bevágott összeszorított combokkal, hogy egy szűzlány megirigyelte volna. Én még mindig a levegőt markolásztam kapaszkodó gyanánt, mert ez a tetves csónak ringott a vízen mint a faros menyecske hátulja, és amikor láttam, hogy Hayden egyben állt fel a földről frankón sikerült megtámaszkodnom rajta úgy, hogy nem borultunk el. Na innentől azt hiszem olyanok lettünk mint akik perpillanat nem csak azt nem tudják, hogy milyen nap van, hanem azt sem, hogy pontosan melyik bolygón is vannak. Megráztam a fejem, és előálltam egy épületes megállapítással, ahogyan egyik kezemmel még mindig a Nyurgába kapaszkodtam
-Kurvasokatittunkhaver!- nem igazából nem sokat, csak éppen túl gyorsan egymás után, és amikor már idejöttünk sem voltam tökéletes állapotban, amire a Paul által kevert ital még inkább rátett egy lapáttal.
- Figyu…én nemtudom, hogy a bajszos cimbid mit kevert nekünk, de mától úgy fogom hívni, hogy Gondűző. Megiszod, és egyből elfelejted minden bajodat, vágod. Ha ez nem nyom fejbe akkor a darukanál fog, de na…pfúú…kész, én mindent letagadok. Nem is voltam itt soha..de ennyitnempiálokzsoatöbbet!- a szokásos fogadkozás, ami persze addig tart amíg a következő buliban el nem száll megint az agyam. Igaz azért ezt nem szoktam túl sűrűn művelni, meg szerintem Hayden sem.
- Figyu…bírodazolaszokat? Federico…vágod, kis cukker gombszemei vannak és amikor belenézel öcsééééém haláliaranyos. Csak ne tedd a szájába  akezed, mert megharapja. Tűéles fogai vannak…gyere bemutatom neked….- szerintem lövése sem volt kiről beszélek neki, én meg már azt hittem, merthogy agyban nem voltam olyan penge jelenleg, hogy beszéltem neki róla, úgyhogy kicsit előre szaladtam a dolgokat illetően. A kezemmel határozottan hadonásztam magunk előtt, miközben a pult irányába lavíroztam magunkat meg a képzeletbeli csónakot.
– Figyu…szerintem menjünk haza…mármint hazamegyüüüüünk megnézzük Federicot, nem nyúlszhozzámertharap. Aztán nem tom….nyugizzzáááá hajógyerekleszel kapzzzzzmégzsüüütit is.- megkopogtattam a mutató ujjam bütykével a pultot.
- Hallod Mókuska, hívznekünk egytagzitlégyolyanjó.- aztán a Nyurga felé fordultam és hát ha most tükörbe néztünk volna azt hiszem nem a legépületesebb látványt nyújtjuk. Ő mint egy kapatos karácsonyi manó, én meg mint egy kiszuperált látens punk ezzel a torzomborz séróval. És mindketten kellően felöntöttünk a garatra. De piszkosul jól éreztem magam, anemjóját!
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Okt. 21, 2015 8:43 pm Keletkezett az írás




Jade and Hayden



Talán annó, még a borászatban se érezte annyira szétcsapva magát, mint most és ez már csodának számít, hisz ha valamikor, hát akkor biztos, hogy több bort ivott mint előtte húsz év alatt... csapvizet. Nem lehet azt mondani, hogy komoly gondja lett volt belőle, nem kellett kimosni a gyomrát, nem kellett, hogy fájjon a szülei feje, egyszerűen csak órákon át vezette a porcelánbuszt a mosdóban ami később jó párnaként is szuperált. Nem volt meglepő, hogy csúnyán beállt tőle a dereka és két napig taposta a húga, míg ki tudott rendesen egyenesedni. Azóta persze nem sűrűn iszik bort, csak akkor ha az alkalmak megkövetelik máskor nem. Nem is járt a szőlészet közvetlen környezetében és nem is szeretne.
Viszont, hogy most mit fog csinálni azt talán jobb is nem tudni, vagy nem gondolni rá, teljesen felesleges hisz majd úgyis megtapasztalja ha szeretné, ha nem. Mondjuk van egy alap koncepciója... "nagy nehézségek árán haza jutok valahogy, ha nem akkor minden bizonnyal a bokrok mélyén alszok csak, hogy senki ne vegyen észre... majd összebújok egy büdös homeless embörkével, talán felmelegítjük egymást még akkor is ha iszonyat büdös leszek de sebaj! Ahol büdös ott meleg is... aztán reggel iszonyatosan zakatoló fejjel elővánszorgok néhány fűszállal és ággal a hajamban, talán még egy madár is bele fészkel de nem számít a lényeg, hogy túléltem egy ferde éjszakát. Letörlöm a nyálcsíkot a pofámról ami azért remélem, hogy az enyém és menetirányba állítom magam. Viszont ha magamtól nem megy és mázlim van akkor segítenek...vagy idegenek, vagy ismerősök, amennyiben azok megtalálnak. Mindegy, így vagy úgy de hazajutok ahol egész nap másnapos leszek, fájni fog a fény, fájni fog az ébrenlét és úgy... minden."
No hát igen, nagyjából ezekkel indított mikor az első két-három whisky lecsúszott. Észre se vette, hogy a harmadiktól már kis híján szemtengely ferdüléssel néz ki a fejéből bár mentségére szóljon, hogy döntötték belé a piát még akkor is, ha nem tiltakozott ellene és a végén még kikérte magának mikor elkobozták volna. Talán jobb lett volna odafigyelni Paul intő szavaira és oltalmazó tettére, mikor nemes egyszerűséggel csak átnyúlt a pult felett és elhúzta az italokat.
De most felesleges ezzel foglalkozni, ma szórakozni kell, holnap jöhet a szenvedés, addig is próbál azzal foglalkozni, hogy még csak véletlenül se fejelje meg a pultot vagy mondjon olyat ami ténylegesen sértené Paul érzéseit, elvégre nem arra megy ki a játék, hogy komoly fejfájást okozzon neki a későbbiekben, hogy az miként magyarázza meg a Hayden által emlegetteket. Nagy valószínűséggel ő se nézné jó szemmel, ha valaki segg részen osztaná előtte az észt és ordibálná világnak a titkait.
- Hogymihemi? Denemáár - kéri ki magának miközben a karjait is jobban szemügyre véve reméli, hogy csak hazudik vagy minimum hülyül vele a másik. Ha már világít az ember akkor tényleg világítson. Természetesen anélkül, hogy valami radioaktív trutyiba esett volna, vagy egy lámpaizzót dugtak volna a... lyukába.
- Hát ott tényleg nincs, mert utálja a fát. Inkább a magokat és bogarakat csiporássza nagyonjófej jószág... szeretem őt messziről nézni - vigyorog vidáman és attól tart, ezt már nem lehet tőle elvenni. A szórakozottságot felírta védjegyének és aki a kórházban képes nevetni, annak egy szórakozóhely meg se kottyan.
Zöldjei egyre csak közelednek egymás felé s hegyes orrát bámulva többször is elmosolyodik így élvezve az életet, már csak attól kell félni, hogy azok a szemek nem fordulnak vissza rendesen menetirányba. Ez a fajta vidámság pedig csak akkor tetőzik mikor valamiféle filmről van szó amit sokan alkonyatnak neveznek, de mivel nem egy művész lélek ő marad a naplementénél még akkor is, ha nem ez a címe... a jelentése egy az egyben ugyan az, tehát...
- Jóóó, de mostmitizéljekitt bűvészkedjek a szavak szinonímáival mikor eeeegyaszegybenugyan aztat jelenti, ugyan már Jadie, ne nézz hülyének kérlek. Naplementeosztjóccakát! - hatalmas lendülettel kalimpál a kezével miközben beszél, a szavakat hosszan elnyújtja s olykor vesz egy nagyobb, mély levegőt, hogy ezzel is jelezze, nem fog megfulladni. Ám ahogy Jade ránehezedik, kis híján székestül borul minden, főként ők ketten, így mielőtt ez megtörténhetne, kinyújtja hosszú karjait és a pult túloldalára kap megragadva a munkalapot.
- Ne ficeregj már ennyire, hát magamat se tudom tartani nem, hogy... magunkat! - igazgatja vissza a hátsóját a bárszékre és inkább közelebb csúszik az egész székkel hozzá mint sem lerántsák egymást.
- Milyen Kúúúlen? Az nem Edwarddt.....Eeedvárd.... - próbálgatja a szavakat, azok súlyát s mint aki most tanul újra beszélni, még mindig fulladozik a saját tájszólásában. Valamivel szebben beszélnek azon a környéken ahol ő született, mint a legtöbb városban Ausztráliában így nem harácsol, nem hörög és makog, még a hülyén hangzó "á"-kat is hasonlóbban mondja mint az angolok.
- Most ne már... egy két lábon járó hulla? Aki.... szerelmes lesz egy emberbe. Jézusatyámez... ez mi is?... mi az? Nem klausztrofóbiás, az én vagyok... Nekrofil, aaaz lesz az! Szóval érted?! - mutat a lányra széles vigyorral lévén nagyon büszke arra, hogy sikerült kitalálnia a saját gondolatát. Mert ugyebár van, hogy ahhoz is külön erő kell....
- Háttyú? - horkan fel s szabályos rémület csillan a szemében mikor rájön, hogy egy hatalmas, tollas szárnyú szörnyetegről van szó amit sokan szépnek tartanak, ő rútnak és rühösnek. Gyakorlatilag mindent utál aminek tolla van, aminek csőre van, ami repül és ami idétlenül totyog a nyomorult kis lábain vagy épp kapirgál. Ilyen többek között a kacsa, a liba és a többi undormány amit csak szépen feldolgozva és finoman elkészítve szeret látni. Azt is a tányérján. Még ha csak egy sárga kiscsibét is lebegtetnek meg előtte, attól is tótágast áll ... lehet, hogy hú de cuki, hú de aranyos de csirke, tollas - lehet, hogy pihés - csipog és majd nagy lesz, kifog ugrani a tollpárna a kis tokjaiból. Nem véletlen, hogy nem szereti a tollpárnákat.
- Ódeédeesistenem képben vagyok! - csap egy jókorát az asztalra - az ewokmacikkal képben vagyok! Szőrös kis teremtések, kicsit pszichopaták de jó fejek, édesek! Szóval ebben benne vagyok. Csak azt hiszem valamivel több szőrre lenne szükségem, mert így nem fog menni - arra persze nem is gondol, hogy a közel egykilencven centijét is törpévé kellene varázsolnia, de ezek már igazán apró dolgok amik senkit nem érdekel - de azért vágom!
Az igazi komédia csak ezután következik s hiteti el általa saját magával azt, hogy ebből nincs kiút. Addig fog itt dülöngélni mint egy rohadt kelj fel jancsi, amíg valaki ki nem támasztja négy oldalról vagy jól hátba nem vágja, hogy tényleg kiterüljön a földön és úgy maradjon. Azzal is jobban járna.
- Sajnálom de ez nem kivitelezhető. Gyakorlatilag kedves alkeszbubutársam, nincs az a kéz ami segglyukon keresztül elkap egy nyelvet. De megnézem én azt a próbálkozást szóval leviszlek a hullaházba ha szeretnéd - ajánlja fel nagy lelkesen noha tudja, hogy erre vajmi kevés lehetőség van bármennyire is próbálkozik vele. Nem számít, holnap úgyse fog rá emlékezni, szóval nem kell félnie attól, hogy mit ígérget.  
Abban a pillanatban ahogy megérzi az arcában Thomas könyökét, legszívesebben sírva fakadna, mintha kitépnék az orrát az arca közepéből és nem áll túl távol a sírástól, hisz tényleg kiserkennek azok a kis könnycseppek a szeméből miközben ujjait az orrnyergére szorítja és némileg hátratartott fejjel próbálja elérni, hogy az orra szabályos vérzése elálljon. Utálja a vér ízét és ami lefolyik a torkán az orrán keresztül még egy kis öklendezésre is bátorítja bár szerencsére semmi nem távozik, majd esetleg az éjszaka folyamán.
- Nemvanbaj! Jó ez... nem jódejó, semmi probléma - legyezget szabad de véres kezével, miközben a másikkal még mindig az orrát szorongatja. Nem sűrűn kellett vérző orra miatt aggódnia,  és nagyobb gyakorlata van abban, hogy másét hogyan lássa el, de nem gondolta, hogy ez ilyen szar tud lenni tehát nem véletlen, hogy kapva kap az alkalmon és elveszi Jadetől az anyagot. Ami történetesen zsebkendő. Soha életében nem látott még olyan fiatal nőt aki textilzsebkendőt használna, de annak azért örül, hogy nem ürült bele olyan dolog, aminek nem kellett volna... mármint de, kell mert arra van, csak nem ilyen esetben. Bár most még az se érdekelné, mert el kell állítani vagy legalább valamit oda tartani, hogy feligya ne csak folyjon bele a nagyvilágba. A  végén még kihívnák a helyszínelőket!
Reflexszerűen kap a tőle egyre távolodó Jadie után, de csak az ő karját kapja el valamelyik nagyra nőtt marha és rántja fel a földről úgy, hogy kis híján tovább száll.
- Aztajószagú, ha csillogni vagy világítani nem is tudok, de repülni szinte biztos - kapaszkodik meg ő is a lányba, kinek szavaira koncentrálva bólint.
- Hát azt érzem. Utoljára ilyen részeg a haverom szőlészetében voltam... na az a történet is megért egy misét. És hát én se tudom, de... lesz hozzá egy-két keresetlen szavam már amennyire tényleg emlékezni fogok a mára. Mert nem látom neki esélyét - dől előre megtámaszkodva a saját térdén de ezzel csak annyit ér el, hogy kis híján hátra húzza a hátsó fele és dob egy seggest.
- Hogymi? Harapósolaszkicsigombszemkkel?... - egy szuszra nyögi ki a hallottakat egybesűrítve és el nem tudja képzelni, hogy ki lehet az a valaki de valahol Gollam és E.T között állhat. Harapós mint Gollam, kicsi mint mind a kettő és gomb szeme van, mint... E.T-nek.
- És még Federiconak is hívják? Mi ez... olaszvérállat? - kerekednek el a szemei és az övéit nem lehet gombszemecskének nevezni. Nem is sötét, nem is kicsi annál is inkább intenzív zöld és kifejezetten nagy.
- De nálam nincs Federico - gyermeteg tekintettel és hangvétellel próbál bocsánatot kérni amiért nála otthon nem tartozik ilyen nevű és küllemű személy.
- Nem szereti a sütit! Mármint... én nem szereti... én nem szeretem a sütit - egy pillanatra kihúzza magát, hisz ezen szavak után azért elgondolkozik azon, hogy végig egyes szám harmadik személyében beszélt? Vagy csak most jön a következő idétlen agymenése?
- Kell egy szekér Paul! Valami jó nagy, szénával és öszvérrel vagy mit tudom én?!
- Kedves öcsém szerintem fogd meg a kis hátsódat és tedd le erre a székre szépen mielőtt hülyeséget csinálsz és túlzásba viszed a kalimpálást. Kapsz egy jó kis kocsit az hazadob. De szekérre holmi öszvérrel ne is számíts... - ragadja őt Paul karon Jadievel együtt, hogy leüljenek ezután pedig a telefonhoz lép, hogy kérjen nekik taxit.
- Addig is egyétek - kapnak mindketten egy-egy kis tál mogyorót.
- Hayden nem mogyizik! - fordul el a pulttól s teljes átszellemüléssel figyeli a bika körül ténykedőket.



MADE BY TORIE ♥
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 4:55 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Jade and Hayden
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Miss you so much! - karakter, aki még hiányzik
» Részegen, ki visz majd haza?! - Hayden&Tom
» Zoya and Hayden (SMS)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: