Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Lemon & Philippa - Mary's coffeeshop
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 18, 2015 6:46 pm Keletkezett az írás



szavak száma: 608 || zene: ez || megjegyzés: reggeli, jó móka? Very Happy


Ma reggel a szokottnál is korábban indultunk el Lippával, mert Brad és Josh az éjszakai ügyeletüket töltötték a kórházban, és nekünk csak délután kezdődött a műszakunk. Nem szeretem a zajos, és zsúfolt helyeket, és ezt a barátnőm is nagyon jól tudja, éppen ezért nem mentem be vele a Starbucksba, pedig húzta az orrát, és még könyörgött is nekem, hogy bevállal bármilyen ronda esetet, csak ott fogyasszuk el a reggeli koffein adagunkat.
- Szerintem ez a hely sokkal jobb, mint az, amit te említettél. – tekintek fel a könyvemből, és a barna hajam egyik tincsét a fülem mögé tűröm, mert zavar az olvasásban. Az agyi működés és a különböző tumor cerebri fajtáiról bővítem az ismereteimet. Soha nem lehet az ember elég okos, és művelt. Fél pillanatra szakítom meg a kedvenc időtöltésemet, amíg megérkezik a rendelésünk.
- Köszönöm. – teszem félre a vaskos példányomat, hogy helyet csináljak a sajtos omlettemnek. A fiatal csaj feltűnően megbámul minket, pedig szerintem semmi kivetnivaló nincs a megjelenésünkben, kivéve Lippa kivágott, fekete felsőjét. Ügyetlenül tartja a tálcáját is, éppen ezért figyelmeztetem.
- A cipője miatt, és az elsőfokú gerincferdülésére hivatkozva talán maradhatna a lapos talpú mellett, és akkor nem ejtené le többször a tálcát, vagy nem öntené ki a kávét sem. A főnöke is elégedettebb lenne a munkájával, és a vendégek is. – színtelen hangon közlöm vele az észrevételeimet, de csak hápogni tud, és zavarba is hozom.
- Öhm…köszönöm a jó tanácsokat. – kissé feljebb emelkedik a hangja, és érződik a viselkedésén, hogy megsértettem, de csak az igazságot mondtam el neki. Végül nem is annyit tesz a bögrénkbe, mint amit ígértek az itallapon, de mielőtt megszólalnék fel is szívódik.
- Soha nem fogom megérteni az emberi agy működést. Ha így folytatja, akkor harminc éves korára sérvet is kaphat, és azt csak műtéti úton lehet eltávolítani. – ingatom a fejemet, és bejelölöm a könyvben, hogy hol tartottam.
- Lippa soha nem fogom megérteni, hogy mit szeretsz az édes és a túlcukrozott fánkokban. – kortyolok bele a kávéba.
- Ez biztos valami olcsó utánzat, mert Josh jobbat főz otthon minden reggel. Kár, hogy ma bent kell lennie a kórházban. – teszem le a bögrémet, és a villát veszem el a tányérom bal oldaláról, és a kést is a jobb kezembe fogom.
- Hmm… - az evésnél mindig odafigyelek, hogy lassan, és alaposan megrágjam az ételeket, mert így az emésztésem is jobb lesz. Nem bírom ki azonban, hogy ne nézzek bele a következő fejezetbe, ezért némi ügyeskedéssel, de belelapozok a könyvbe, és mosolyogva térek át az agydaganatokra.
- Az agydaganatok olyan daganatok, melyek a koponyán belül alakulnak ki, és itt növekedve összenyomják, vagy direkt módon tönkreteszik a környező agyállományt. Kezelés nélkül a daganatok nagy többsége előbb-utóbb súlyos tüneteket (pl. végtagbénulás, beszédelakadás, személyiség-változás, epilepszia, stb.) okoz, végül pedig oly mértékben károsítja az agyállományt, ami a beteg halálához vezet. Szerintem ez izgalmas. – nyelem le az első falatomat, és egy kis pirítóst vágok mellé fel a késsel.
- Múlt héten például olyan agyműtétem volt, ahol a beteg fent volt végig, mert másképpen nem tudtuk volna meghatározni a remegése fokának a mértékét. Istenem, szinte még mindig magam előtt látom a bal agylebenyt, és… - merülök bele a részletekbe, de a barátnőm arcán nem az tükröződik vissza, amit elvárnék.
- Talán rosszul vagy? – érdeklődöm, miközben jóízűen eszem tovább a saját ételemet.
- Csak azt, ne mondd, hogy nem bírod az agyat. Szerintem szélesítened kellene neked is a tudásodat. Ha gondolod, akkor szívesen kölcsönadom a könyvemet, ha kiolvastam. – félig kilóg a számból a villa, és a tüneteket olvasom végig megint. Milyen szerencsém lenne, ha kaphatnék ma délután egy olyan esetet, ahol például valakinek szétroncsolódott a koponyája, vagy közel áll az agyhalálhoz. Megtámaszkodom a könyökömön, és a velem szemben ülő Phili-t nézem.

Lemon & Lippa



A hozzászólást Lemon Fitzgerald összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Dec. 08, 2015 12:42 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Okt. 18, 2015 7:32 pm Keletkezett az írás




Lemon & Lippa

Az egész reggelem egy szerencsétlen tortúra volt. Nem elég, hogy az üres ággyal szembesültem, hanem rá kellet, jöjjek, hogy egyedül nehezebben megy minden. Talán az öltözködés nem, mert nincs aki megjegyezze, hogy ruha nélkül jobb. Persze, az utcán és a kórházban is biztos mindenki értékelné, ha nem lenne rajtam ruha.
Nem elég, hogy a fiúk nélkül indultunk dolgozni, de még a kedvenc helyemre se mehettünk, mert kedvenc és egyben egyetlen barátnőm irtózik az emberektől. De akkor még is, hogy fog a betegekkel viselkedni? Jobb, ha nem tudom.
Nevetve simítok végig a szemöldökömön, hogy ne akadjak ki. Mert bármennyire is imádom őt, néha nagyon is sok, amit művel, nekem szűkségem van arra, hogy az emberek körbe vegyenek.
- Hogyne, felhívnám a figyelmedet arra, hogy az asztal mocskos. Valószínűleg ezért nincs annyi ember itt, mint „a helyen”, amit említettem. – forgattam meg a szemeimet. Néha szó legszorosabb értelmében úgy kell kirángatnom őt a szobájából. Kész csoda, hogy egyáltalán képes volt leülni egy nyitott kávézóban. Persze az összhang maradt, nagy könyv, kislány és megközelíthetetlen állapot. Ahhoz képest, hogy közben olvas, nagyon beszélgetős kedvében van. Én pedig közben a telefonomat piszkálva nézek fel a pincér lányra, aki a felsőmet nézi.
- Figyu, a Zara-ban tök sok van belőle, még el is adnak. – bólintok rá és folytatom az sms-et, hogy mennyire szar a reggel kedvenc pasim nélkül, majd a küldés gombra kattintva megnézem a rendelésünket és csak remélem, hogy legalább a fánk minősége megüti a mércét, mert a kávé egyszerűen borzalmas. Aztán úgy döntök, hogy elküldöm a lábaimat Bradnek, hogy lássa melyik cipőt vettem fel. Oké, nem kínzom őt. Eléggé.
- Ne foglalkozzon vele, inkább menjen a többi asztalhoz. Elég mocskosak. – intek neki, hogy inkább lépjen le, mert még a végén Lemon képes lesz az ortopédus számát megadni, sőt kérni neki időpontot. Persze jól szórakoztam rajta, ahogy a lány felszívta magát és csillogó ajkaim gonosz mosolyra húzódtak mikor beleharaptam a fánkomba.
- Kellenek a bűnös élvezetek, amúgy is napi szinten lent vagyok az edzőteremben. – megvonom a vállam és remélem, hogy nem azon volt a hangsúly, hogy cukros. Ugye nem azt jelezte titkon, hogy meghíztam? Kétségbe esve simítottam végig a hasamon, hogy megtudjam mennyire vészes a helyzet és inkább visszatettem a nyalánkságot a tányérra.
- Szegényem, mi lesz velünk, ha a két bal lábas pincérnőnk harmincévesen a műtő asztalon fogja végezni? Ugyan már, agysebész leszel, majd megérted. – nevetve nézek rá és a körmeimet kezdem vizsgálgatni, mert minden más érdekesebb, mint az előttem heverő fánk, ha már megkaptam, hogy kövér vagyok nem is gondolhatok rá. Bradley-től meg fogom kérdezni!
- Egy csóró helyen vagyunk, ne várj fantasztikus kávékat. – mordulok fel és idegesen hátra dőlök a székben és várok, hogy valami csoda érhessen.
Ami meg is érkezik a pincérnő személyébe, aki mellettünk halad el, és már készült megszaporázni a lépteit, mikor leintem.
- Figyi, kérhetnék egy salátát? – remélem Lemon annyira nem bántotta meg, hogy valami ocsmányságot tegyen vele. Miért kell nekem mindenbe belemenni? Idegesen kopogtattam a körmeimet az asztalon, míg vártam a sértett nőcskét és a reggelimet.
- Josh és Brad éjszakásak, nem sokára nekünk is be kell vetni magunkat az éjszakai ügyeletbe. – pillantok fel rá a magazinomból, amit a táskámból előkeresve lapozgatni kezdtem. Még mindig jobb korán reggel pletykát olvasni, mint az agyról még több mindent megtudni. Én a fej közelébe nem leszek és nem is szeretnék, de ezt az idősebbik iker nem fogja fel.
A saláta, amit nagy finnyásan elém tettek elég érdekesen nézett ki, de úgy voltam vele, hogy üres gyomorral még se mehetek dolgozni. Egy bólintást azért megért a dolog, hogy ne tűnjek faragatlannak. Az ízéről már nem is akartam beszélni. Mivel, ahogy az első falat betöltötte a számat, legszívesebben visszahánytam volna. Lemon se segített a dolgon azzal a sok információval amit felolvasott.
- Jól vagyok, csak nem tudom, hogy miért kell mindig reggeli közben ilyenről beszélned! – dobom le a villát az asztalra és úgy döntök én már csak ugyan ne eszek semmit.
- Nincs bajom az aggyal, de kérlek, az előbb közölted, hogy kövér vagyok, most pedig, rosszul lettem. Kérlek, mi a következő diagnosztika? – kicsit ingerülten sikerült beszélnem hozzá. Néha úgy érzem, hogy egy érzelmi nulla a barátnőm és nem veszi észre, hogy mennyire megviselnek dolgok. Nem érek szimpátiát, csak egy nyugodt reggelit, mikor mindenki olvassa a saját kis olvasmányát, és megeszi a reggeliét. De nem, neki mindenbe bele kell szólnia. Szeretem, mert totál oda vagyok érte. De mostanában, olyan érzelmi kitöréseim vannak, hogy még én is meglepődöm.
- Ne haragudj. Nehéz az új dokival és félek a mai naptól és Brad sem volt reggel. – megvonom a vállam. Vele ellentétben én roppantul ragaszkodom a pasimhoz és ez ellen nem tehetek semmit. Nekem csak Ő van.
|words:   szív   | szavak száma; 771 ?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Okt. 21, 2015 3:28 pm Keletkezett az írás



szavak száma: 727 || zene: ez || megjegyzés: reggeli, jó móka? Very Happy



Miért csodálkozok azon, hogy ennyire különbözök Lippától? Anno, amikor először leültünk egymás mellé a középiskolában, akkor nem gondoltam volna, hogy egyszer barátnők leszünk. A tanulás mellett nem volt időm barátkozni, ismeretségeket kötni, de mégis akadt két olyan ember is, akik az életem részeivé váltak. A vakszerencsének köszönhetem, hogy Joshba botlottam a megismerkedésünk estéjén, illetve, hogy Phili kitartóan bosszantott, amíg szóba nem álltam vele. Mégis, ha egy részletes elemzést tartok, akkor mindketten a szöges ellentéteim.
- Josh, és Brad lassan már hazamennek, és nekünk még itt van az egész délelőttünk. Én mindenesetre délutánra vagyok hivatalos, nem tudom, hogy neked mikor kell beérned. – lustán pillantok fel rá a hosszú szempilláim alól, és lapozok egyet, de közben őt nézem. A salátát már nem is értem, hogy minek rendelte meg a fánk után. A barátnőm esetében soha nem bírtam követni a heti hóbortjait. Egyik héten a tojást nem fogyassza, mert ártalmas a hajhagymákra, a következő héten a vízmennyiségekkel van problémája. A diéta egy sarkalatos pont nála, de nekem a heti két edzésen kívül semmilyen külön étrendem nincs. Bizonyos ételeket kerülök, többet között a zsíros húsokat, a mogyorót, és a mazsolát. Allergiás tüneteket észleltem a testemen még fiatalabb koromban, ezért a józan észre hallgatva nem is próbálkozok velük.
- Nem hiszem, hogy a reggelivel van gondod, és azzal, hogy ilyesmiket olvasok fel. Kialudtad magad? – érdeklődök a magam stílusában. Sokak szerint nem is érdekel a válaszuk, és semmilyen érdeklődést nem mutatok az embertársaimmal szemben, de ez nem igaz, csak másképpen látom a problémáikat, mint ők.
- Philippa… - forgatom meg a szememet, és becsukom a könyvet, hogy egy kis időt áldozzak rá is. Ritka alkalmak egyike, de vele kivételt teszek.
- Kövérnek érzed magad? Nekem úgy tűnik, hogy most kezdődik a menstruációs ciklusod. Ilyenkor ugrasz rá minden túlcukrozott ételre, ingerlékenyebb vagy. Képes vagy meggondolatlanul dönteni. Tessék, mire jó az előtted lévő paradicsomos saláta? Mérgezed csak magad. Egyél inkább több tejterméket, és teljes kiőrlésű péksüteményeket. – javaslatot teszek neki, hogyan változtasson a reggeli szokásain, ha már a mai nap így indult.
- Mitől félsz? A tudást megszerezted az egyetemen, és most csak a gyakorlati tapasztalataidat gyarapítod. A héten szervezek a gyakornokaimnak boncolást, ha bizonytalan vagy, akkor nézz be. A veséket meghagyom neked. – kacsintok rá, és egy mosolyt villantok felé. Kitűnően érzem magam, és alig várom, hogy beérjünk a kórházba. Már nem sok van hátra a rezidensi éveimből, és talán kérvényezni fogom, hogy hamarabb tehessem le a szakorvosi vizsgát. A tudásom szélesítem állandóan, és nem érzem, hogy még egy évet kellene pazarolnom erre. A betegek kilencven százalékánál sikereket értem el, és abban a tíz százalékban sem az én hibámból hunytak el. A késői felismerés, az agresszív daganatok, és a késleltetett kezelések okozták a vesztüket. A szabadidőm egy részét a kezdeti kutatásaimra fordítom, szóval tényleg benne vagyok a munkában nyakig, de szeretem is ezt a nyüzsgést. Alig ismerjük az emberi agy működését, és én azok között az előrehaladott gondolkodású tudósok között akarok lenni, akiknek a felfedezéseit a jövőben elismerik, és előrébb jut vele az emberiség, és a tudomány is.
- Miért haragudnék? – értetlenül tekintek rá, de megzavar minket a pincércsaj. Szó szerint lebassza elém a számlát, holott még ki se kértük azt.
- Igen? – a kezemre loccsan ki a kávé, és a sajtos omlettem egy része a tányéron kívül köt ki. Az ajkam elkeskenyedik, és néhány apró lélegzetvétel után pillantok csak a butuska lány zöld íriszeibe.
- Itt van a számla. – förmed ránk, és még feltűnően arrébb is löki, nehogy véletlenül ne vegyem az első jelzésből, hogy megsértődött a jó tanácsomra.
- Nem kértük még. – halkan válaszolok. A nyugodt ember jobban ingerli az agresszív példányokat, ahogyan az állatvilágban is.
- Látja, hogy befejeztük az étkezést, talán intettem, hogy szeretnénk fizetni? – tartom vele a szemkontaktust, és még mindig érzem a sértettség erős hullámát, amit felém küld.
- Nem, de már nem fognak rendelni. – jelenti ki teljes meggyőzöttséggel.
- Ebben nagyon téved. Egy toast-ot kérnék még, legyen szíves. – hűvös hangon felelek, hogy megértse, hogy itt most én vagyok fölényben, hiszen az én pénzemből fog ő is fizetést kapni majd.
- Sajnos az már nincsen, már elfogyott. – mogorván vágja hozzám a szavakat, és előrehintázik a lábán. Az idegesség jeleit mutatja, de próbál még erős lenni.
- Ebben az esetben a főnökével szeretnék beszélni. – kulcsolom össze az ujjaimat az asztallapon, és türelmesen várakozok. Nem szeretem, ha valaki az érzelmeit belekeveri a munkába, és ez a nő éppen azt teszi. Ideje megleckéztetni.


Lemon & Lippa



A hozzászólást Lemon Fitzgerald összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 29, 2015 5:28 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Okt. 24, 2015 3:53 pm Keletkezett az írás




Lemon & Lippa

Mikor először szóba álltam Lemonnal, mindenki csak körbe röhögött, hogy a Fitzgerald ikrek lány tagjával nem érdemes kezdeni. Persze tudtam, hogy mit vállalok, mert nekem erre volt szűkségem, egy olyan emberre, aki képes néha a földhöz szögezni, közben néha szárnyakat adni, hogy kilépjek a komfort zónámból. Voltak olyanok is, akik azt mondták az egész arra megy, hogy a testvérével ismerkedjek meg, de én, mint Philippa Lockheart, én inkább szemtől-szembe megyek, ha akkor Bradley lett volna a kiszemeltem, akkor oda megyek és megszerzem, nem úgy, mint a gyenge lányok, akik inkább a népszerűtlen tesóba kapaszkodva kerülnek közelebb a tesóhoz.
- Őket várja az ágy, nélkülünk. – megvonom a vállam, nem mondanám magam éppen szex mániásnak, mert azért sok, sok olyan programon is részt tudunk venni kulturáltan, ami nem torkollik abban, hogy letépjük a másik ruháját. De attól még nem vetem meg azt, ami a legjobb nekem és neki. Vele a legjobb. – Nekem is délutánra kell menni, Dr. Norton ma későn jön, szóval ráérek olyan háromig. Vagy kettő. – pillantok fel rá, ahogy a kávémba kortyolok. Bár nem tudom, miért erőltetem a szemkontaktust vele, mert amúgy ő inkább részesíti előnybe az agyról szóló lexikonját, minthogy engem nézzen. Alkalomadtán eléggé elgondolkodom, hogy a fenébe tud együtt élni, négy ilyen különböző ember, főleg, hogy tudtunk összejönni egymással. Néha látni kellene az embereket, hogy tudnak minket nézni. Apám emlékszem azt mondta, hogy Brad hamar le fog lépni, nem tűnik olyannak, aki elviseli az én kirohanásaimat. Nesze neked.. én is szeretlek apa.
- Most analizálsz engem? Jézusom Lemon, a barátnőd vagyok, nem a beteged. De igen, mivel nem volt ott a öcséd, aki elbitorolja az ágy háromnegyedrészét, sikerült aludnom. – válaszoltam, bár kihagytam pár részletet, amit nem akartam akkor közölni vele, mikor annyi ember ül körülöttünk. Vele ellentétben én fel tudom fogni, hogy nyilvános helyen vagyunk. Még ha a lábaimat fotózom közben és érdekes sms-ket váltok életem értelmével.
A könyv becsukódik, ilyenkor igenis tudom, hogy Lemonnak a figyelmét sikerült magamra vonni, bár a hanglejtése semmi jót nem sugall, attól még élvezem, hogy a ragyogó kékszempár éppen engem vizslat.
- Lemon, semmi közöd a menstruációmhoz. Lemon, egy kibaszott étteremben vagyunk. – mutattam körbe, ahol egyszerre több szempár is ránk szegeződött. Én pedig legyintettem, hogy inkább törődjenek a rendelésükkel és ne velünk. Bár lehet, hogy az asztal több kivetni valót igényel. Mondjuk, ha ilyen helyre van igényük, akkor mindent megértek.
- Mikor szexeltél Josh-val?  Nézz magadra, gyönyörű vagy és te inkább az agyat kutatod, mint sem kiélveznéd a fiatalságod. Rád férne egy alapos élvezethajszolás. Lehet, hogy én stresszes vagyok, de a bátyád legalább kielégít. – bólintok és fel sem fogom, hogy milyen előadást tart nekem az agyról és arról, hogy mennyire fontos tágítani az érdeklődési körömet. Én se beszélek egésznap a vesekövekről, ami egy férfinál felér egy szüléssel, ha megindul kifelé. Pedig a vese is annyi mindent rejt, szeretek belemerülni és megtenni mindent, hogy minden műtéten részt vegyek. Akármire képes lennék.
- Oké, add a telefonod. – bár még meg sem moccan én már a kezembe tartom a készüléket és ügyes mozdulattal oldom fel a zárat. Nem csak a divatlapokban vagyok ismert. De ez persze annyira titok, mint, hogy Josh és én.. Erről inkább nem is akarok tovább gondolkodni.
- Figyu, most pedig küldünk Josh-nak egy olyan képet, amitől tuti hátast fog dobni és nem akar aludni, csak várja mikor jössz haza. Ma este szexelni fogsz. – bólogatok és átnyúlok a tányérok felett és elveszem a könyvét, hogy ne lógjon bele a képbe, mert elég lehangol tud lenni, hogy ott van a nagy lexikon egy olyan képen, ami éppen arra akar szolgálni, hogy mik a tervek estére.
- Oké, hajolj előre és lefényképezem a melleidet. Kicsit húzd lejjebb a felsődet. – még mindig áthajolva az asztalon próbálom a melleit előcsalogatni. Persze ezzel elérem, hogy mindenki minket nézzen, de kit érdekel. Engem nem.  A telefonnal azonnal ellövök pár képet és visszadőlök a helyemre.
- Jó melleid vannak. Kell pár ruha, amitől beindul még jobban. Szoknya van rajtad? – elégedetten nézem a művemet.még fel sem tettem a kérdést, de már hajoltam is az asztal alá, hogy megnézzem. Bár lehet, hogy még mindig nem érti, hogy én mit akarok. Így visszafogom magam és leírok valami szexi szöveget és elküldöm a képet Josh-nak, mielőtt akár ellenkezni is akarna. Végül visszaadom a készüléket neki.
- Inkább hagyjuk a témát. Oké? A menstruációm tök jól van, majd a jövő hét közepén fog megjönni. – válaszolok, mikor a kedvenc barátnőnk megjelent, és olyan stílusban adta elő magát, hogy nyomban felröhögtem. Már majdnem megkérdeztem, hogy tisztában van-e vele, hogy kik vagyunk mi, mikor Lemonnál elszakadt a cérna és elkezdett összevissza beszélni. Egészen addig szó párbajoztak, míg végül a főnőkét nem kérte. Még a végén ingyen lesz minden, és akkor tényleg jól kezdődik a napunk. Bár botrány nélkül is örültem volna, de most már ez van. Ha már Lemonnal vagyok, nem unatkozhatok.
-Jó, most pedig elmondod, mi a franc bajod van. Tényleg kell neked egy stresszt levezető őrülten jó szex… - kezdek bele, mikor is hirtelen megjelent úriember enyhén pirospozsgás arccal megköszörüli a torkát mellettünk. Hoppá, szóval a főnök éppen jókor jött meg.
- Hello. – köszönök szórakozottan. Mintha épp nem arról beszéltem volna, hogy a pasim ikrére ráférne egy alapos kefélés.  
|words:   szív   | szavak száma; 853 ?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Okt. 29, 2015 5:46 pm Keletkezett az írás



szavak száma: 727 || zene: ez || megjegyzés: reggeli, jó móka? Very Happy



Nem arról vagyok híres, hogy hamar ki tudnak hozni a sodromból, de Lippa minden egyes alkalommal kitalál valami olyasmit, amivel ezt az állítást megcáfolja. Ma reggel is a Starbucks előtt folytattunk már egy vitát arról, hogy én miért nem akarok bemenni, és ő miért szeretne mindenképpen onnan hozni egy lattet magának. Semmi ellenvetésem nem lett volna, de az nem felelt meg az igényeinek, hogy csak megvegye, és máshova menjünk enni. Az nem tartozik a reggeli életérzéshez, és nem lehet elkapkodni, majd gyorsan elfogyasztani a kávét, ha már egyszer rászánta magát, hogy egy normális feketét igyon meg. Végül a meggyőzőerőm kifinomultabb volt, mint az övé, és ész érvekkel rá lehetett venni, hogy egy nyílt teraszos helyre üljünk be.
Az omlettemmel semmi gond nem akadt, csak a kiszolgálással. A lány mindenáron hajlamos volt a gyenge jelleméből fakadóan, hogy keresztbe tegyen nekem. A tanácsom a jövőbeli hiányosságainak kiküszöbölésére szólt csak, de megsértődött rajta. A könyvem lett az egyetlen mentsváram, amíg nem jött a hiszti. A női nem sok esetben hajlamos rá ok nélkül is, de a barátnőm kiemelkedett az átlaghoz képest ebből is. Olykor velem is megesett, hogy nehezebben kezeltem egy konfliktusos helyzetet, de Philippa esetében, ha nem kapta meg azt, amit akart, akkor jött a sírás-rívás. Elgondolkodtam azon, hogy mennyi köze lehet a menstruációs ciklusához ennek, de azt is zokon vette, hogy megkérdeztem. A következő személyes kérdése még engem is váratlanul ért.
- Mikor éltem szexuális életet? Lippa kiegyensúlyozott vagyok, és ehhez semmi köze annak, hogy hányszor létesítettem aktust Josh-al. Mindketten elfoglaltak vagyunk, és ésszerűen osztjuk be az időnket. – válaszolok neki higgadtan, de nem hagyja abba a téma fixírozását.
- Minek adjam oda a telefonomat? – kérdőn vonom fel a szépen ívelt szemöldökömet, de bízom benne. Odacsúsztatom elé az okos telefont, és máris nekilát egy újabb terv kiötlésének, ami már nekem se tetszik.
- Ma nem akarok szexelni, és Josh nem olyan hülye, hogy bedőljön egy ilyen olcsó trükknek. – sóhajtok egy jó nagyot, de a barátnőmet már nem lehet leállítani. Az asztalon hajol át, és a felsőm szegélyét ráncigálja, de rácsapok a kezére.
- Az istenit Lippa. Josh nem kap képeket. – jelentem ki ellenkezést nem tűrve, de akkor az egyik ujjával lejjebb húzza a kék kasmírpulóverem V kivágását, és a vaku kattan.
- Ne az emlőimmel legyél elfoglalva. Josh nem egy ősember, aki nem tudja, hogy mi fán terem a mell. – összeráncolom a homlokomat, de továbbfeszíti a húrt, és az asztal alatt tart szemlét, hogy miben jöttem.
- Ne érdekeljen. – hessegetem el, de a kis pincérnőnk flegmás stílusban kihozza a számlát. Egy rövid értekezés után közlöm vele, hogy még ennék, de aztán nagy a szájával visszavág, és értésemre adja, hogy a rendelt étel már elfogyott. Hidegen, és mereven hívatom a főnökét. A türelmemet sikerül visszanyernem, és ezzel az önuralmamat is, hogy most az előttem álló feladatra koncentráljak. A köpcös, negyvenes évei közepén járó pasas akkor érkezik meg az asztalunkhoz, amikor Lippa a szexuális szükségleteimről tart kiselőadást.
- Jó napot. A beosztottja a kérésünk nélkül hozta ki a számlát. Úgy látja, hogy végeztünk az asztalnál? – érdeklődöm mosoly nélkül a mellettünk álló férfitól.
- Nem, elnézést szeretnék kérni… - kezd bele égővörös arccal, de belé fojtom a szót.
- Kárpótlásként szeretnénk kérni még két sajtos toastot, és két gyümölcsteát, amiért negatív megkülönböztetésben volt részünk. – mélyedek bele a foszöldre emlékeztető szempárba. Az úriember a lány felé néz, aki a szégyentől megsemmisülten néz rám. Szerintem képes lenne megfojtani. Micsoda hátrány, hogy nem képes önkontrollt mutatni.
- Nagyon sajnáljuk, és azonnal intézkedünk. – hajol meg előttem, de még nem fejeztem be.
- Természetesen ilyen kiszolgálás után nem vagyunk hajlandóak fizetni. – zárom le a témát, és a férfi meglepődik, de nem száll szembe a kérésemmel. Elmennek az asztalunktól, és a barátnőmre pillantok.
- Josh-al nem fogok ma este szexelni, mert tanulnom kell. Neked is ezt tanácsolnám az állandó flörtölgetés, és jajveszékelés helyett. Azok a falak nem olyan vastagok, mint ahogyan hinnéd a két szoba között. Még az ágyban se tudsz önkontrollt tartani. Légző gyakorlatokkal segíthetnél azon, hogy ne kiabálj olyan hangosan, ha orgazmust élsz át. Én csendben megoldom. – veszem újra a könyvet magam elé, és folytatom az olvasást, de rezeg a telefonom. Megnézem, hogy mit kaptam. A kis borítékot megnyitva feltűnik Josh neve. „ Lemon mi ez az izgató ébresztő? Este elviszlek valahová. Wink U.I.: szexi a sötétkék csipkés melltartód.” Nem tudom, hogyan reagáljak erre, de aztán mégis egy mosoly kúszik az arcomra. A fülem mögé tűröm a hajamat, és belemerülök az olvasásba, amíg nem jön ki a toastunk.


Lemon & Lippa



A hozzászólást Lemon Fitzgerald összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Nov. 27, 2015 7:22 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Nov. 01, 2015 12:13 pm Keletkezett az írás




Lemon & Lippa

Amikor az ember tudja, hogy mit akar, nem szokott csak úgy lemondani róla. Ilyen ez, mikor az egyetlen emberrel kerülök össze, aki képes erre. Ezért is ülünk éppen egy poros putriban, mint sem a megszokott kávézómban.
Szeretem Lemont, tényleg oda vagyok érte, hogy annyira nem érdekli,hogy mi van a másikkal. Na, erre képtelen vagyok, ahhoz túl nagy a szívem és a lelkem is elég törékeny. Amit Brad nagyon tud, de néha ő is elfeledkezik róla. Ilyenkor bevallom, előtör belőlem a kétéves és leülök duzzognia sarokba és rajzolgatok minden félét, hogy feltűnjön, hogy nagy a csend körülöttem. Ilyenkor persze Josh egyből cukkol, hogy talán rám férne egy kiadós izzadás. Ilyenkor legszívesebben hozzá vágnám a párnákat, amikkel körül veszem magam. De nem sokra mennék, csak röhögve vissza dobálná. Az ikreknek is van egy külön világuk, és nekem is Joshal, olyanok vagyunk, mint két, két éves, akik egymás haját húzkodva cukkolják egymást.
Aztán jöttek az érdekesebbnél érdekesebb témák. Amitől úgy éreztem, hogy egy ufóval ülök egy asztalnál. Először is, mi köze van a menstruációmnak ahhoz, hogy mit rendelek reggelire. Hadd egyem már azt, amit akarok, ha már nem ott ihatom a kávémat, ahol akarom.
De mivel úgy érzem, néha elszalad a ló kedves barátnőmmel, így úgy gondolom nekem is vissza kell nyernem a lelkibékémet, és megkérdezem azt a témát, amiben tudom jól, hogy egyetlen téma, amiben kicsit nehezebben veszi az akadályokat.
- Kedvesem, a szex sok mindenben segíthet. Orvos leszel, kell a nyugalom és hát az ágyban kiélheted a stresszt, szerintem Josh se bánná, ha néha hallatnád a hangod. Csak próbáld ki, karmold végig a hátát. Vagy harapd meg. Engedd el magad. Amúgy mi is elég elfoglaltak vagyunk, Dr. Norton és Dr. Woodward sem egyszerű esetek, nekünk se könnyebb, nehogy azt hidd. –bólogatok és közben teljesen nyugodtan beszélek arról a témáról, amitől a legtöbb ember belevörösödne. Nekem pedig ez ösztönből jön. Oké, talán néha túlságosan is sokat gondolkozom olyan dolgokon, amiken nem kellene. A telefonom rezeg és látom, hogy Brad írt vissza, csak elmosolyodom és visszahelyezem a készüléket az asztalra. Egyet megtanultam, hogy ha felhúzom, akkor még jobban akar majd este, és ha megváratom, alig várja a pillanatot, hogy a szeme elé kerüljek.
- Minek ennyi kérdés? Hirtelen sokat használod a szád, van, mikor alig akarod kinyitni, most meg csak a kérdések…- forgatom meg a szemeimet és játszadozom a telefonján. Felhúzott szemöldökkel meredek rá barátnőmre.
-Öcsém, te nem vagy százas, neked nem a pasid a háttered? Nekem legalább közös kép van kint vele, de te… az alapbeállítást se cserélted le. - elszörnyedve nézem a telefont, mint ha tényleg egy E.T. Ülne velem szembe.
- Aztán miért is nem? Lehet, hogy Josh már a falat kaparja, mert neked nincs kedved egy kis hancúrhoz. Ne feledd a pasid pasi, és neki vannak igényei. – magyarázom, közben össze-vissza mutogatok a kezemmel
- Dehogynem! – vigyorogva ülök vissza a helyemre és elégedetten nézegetem a sikeres képeimet, amiket kapkodva készítettem. Elégedetten bólintok, hogy legalább nem valami nagymamis melltartóban van. Mert akkor kénytelen lennék a sajátjaimat elküldeni neki. Mondjuk, vicces lenne,de ja, mindent a cél érdekében. Amúgy se jönne rá, hogy az enyémek. Túl régen látta őket.
- Minden férfi egy ősember, és kérlek,a pasid odavan érted. Csak egy kis lökés kell neked. Amit tőlem megkapsz. – megvontam a vállaimat és poénból kitettem háttérnek a saját melleit a telefonra, majd lezárva visszaadtam neki. Ma ez a bosszúm, ha már nem a saját ötletemnek élek, és egy mocskos étteremben kell reggeliznem.
- Engem minden érdekel. – megvonom a vállam és megint belekezdenék a kiselőadásomban, mikor megjelenik a kislány és elkezd olyan hangnemben beszélni velünk, ami kiveri a biztosítékot, mint nálam, mint a barátnőmnél, de míg én a csendes gyilkos típus vagyok, addig Lemon azonnal ugrik mindenre. Ezért inkább nem is avatkozom bele,legyen az ő szópárbajuk, de megjelenik a főnök, ami éppen a csöbörből, vödörbe effektus. Inkább a telefonommal vagyok elfoglalva, hogy ne várakoztassam meg a pasim túlságosan. Arra persze felkapom a fejem, hogy nem fizetünk, nem mintha földhöz vágott volna az összeg, de ezért a pocsék kajáért drága lett volna. A főnök enyhén vörös fejjel elballagott, mi pedig ott maradtunk.
- Figyu, az előbb fényképeztem le a melleidet, azt csodálom, hogy nem tettek ki. Te meg eléred,hogy ne fizessünk. – nevettem fel jó kedvűen.
Aztán jön megint a dumája. Most komolyan, szerintem lassan Josh azt hiszi, hogy egy apácával él lassan nyolc éve.
- A testvéred szereti, ha hallja mit művel velem, nem tehetek róla, hogy őrülten jó. Neked is ajánlom, hogy próbáld ki. - megvonom a vállam közben pedig már a nevetés szélén állok, mert a körülöttünk ülő férfiak mocorogni kezdtek az érdekes téma hallatára. Én pedig megdobtam a hajam, mintha csak azért is azt akarnám, hogy figyeljenek rám.
- Amúgy is, edzem a tüdőmet. – a mosolyom szélesedik, miközben megigazítom a melltartómat és mellettünk ülő férfi kezéből kiesik a villa, amin jót nevetek, mert imádom borzolni a kedélyeket.  
|words:   szív   | szavak száma; 802 ?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Nov. 09, 2015 3:20 pm Keletkezett az írás



szavak száma: 717 || zene: ez || megjegyzés: reggeli, jó móka? Very Happy



Philippa a kelleténél rosszabb hangulatban ébredt, aztán meg felpörgött. Általában kiegyensúlyozott alkat, de ma valahogyan kezd az idegeimre menni a pincérnővel együtt, aki azt hiszi, hogy ő a világ közepe. Semmi egyebet nem mondtam neki, csak felhívtam a figyelmét arra, hogyha így folytatja a kiszolgálást, akkor a vendégek elégedetlenek lesznek, és az ő egészségének is a rovására fog menni. Ilyenkor nem értem meg az emberi nemet. Az ingyen segítségnyújtás sem kifizetődő, és csakis a negatívat látják benne. A stílusomon nem tudok változtatni, mert egyszerűen ilyen vagyok. Jó páran elfogadtak, és nekem pontosan ennyi elég is. Nem vágyom nagy baráti körre, és egy bizalmas szektára sem, csak egyszerűen az értelmes egyedeket keresem a világban. A kritikát elfogadom, ha építő jellegű, de azért igen ritkán fordul elő velem, hogy a hasznomra válna egy-egy megjegyzés. dr. Andrew nem a legokosabb neurológus, de végtelen türelmes, és nyugodt természet. A kórház egy és ugyanezen részlegén viszont ott van dr. Leonard Washington, aki sikeresebb is nála, és sokkal keményebben veszi a tanítványait. Nem tudom eldönteni, hogy jó helyen vagyok-e, de az átlagképzéstől csak lankad a gondolkodásom, és a monoton műtétektől kiráz a hideg. Nem fejlődök, hanem egy helyben állok, ezért fogom végérvényesen benyújtani a kérvényemet, hogy senior rezidenssé válhassak, esetleg még a szakorvosi vizsgámat is előrébb hozassam.
Egyetlen olyan téma van, amiről nem gyakran beszélgetünk, de ma mindenképpen ez a reggel indítója. Sóhajtva emelem meg a fejemet, de még nem áll le.
- Josh nem olyan, mint Brad. A gemellusomról beszélünk. Sok mindenben különbözünk, de azért nem egy vadállat. Érdekes, hogy csak a te hangodat hallani, és nem az öcsémét. A pasimnak vannak igényei, és azok tökéletesen ki vannak elégítve. – szegem fel büszkén a fejemet, mert nem érzem, hogy hiányt szenvedne a partnerem.
- Én ebben nem vagyok biztos. – komolyodom el, és a könyökömön támaszkodva az államat a karomon pihentetem, és kék íriszeimmel a barátnőmet vizslatom. A telefonomért nyúl, ami cseppet sem tetszik, mert előbb is rosszat tett vele.
- Ne nyúlj hozzá. – avatkoznék közbe, de egy másik fiatal srác érkezik az asztalunkhoz a plusz toast-al, és a gyümölcsteákkal.
- Itt van… - remegve próbál üres helyet találni, de Lippa táskája, és az én könyvem szinte mindent elfoglal. Mérgesen csukom be az agyról szóló tankönyvet, és a barátnőmet nézném, de kis gonoszka módjára valamit átállít.
- Nem szokásom a melleimet, vagy a pasimat háttérnek kitenni. Mi bajod van a természeti fotóval? Szerintem megnyugtató, hogy egy semleges képet kell néznem, és nem valami ismerőset. Tudod jól, hogy nem szeretem, ha személyes dolgok vannak kirakva. Ez csak kirakati kapcsolati státusz. Az emberek azt bizonygatják, hogy nekem ő a legfontosabb, és az agyuk szimpatikus részére hatva… - a srác keze már remeg, mire rátekintek.
- Tegye le. – az asztal közepét szabaddá teszem, miközben folytatom a beszélgetést.
- Kérdezzük meg őt. – mutatok a fiúra, aki bambán néz hol rám, hol Philippára.
- Maga szerint normális, ha egy nő hangosan kiabál szex közben? Zavarja a környezetét, de a barátnőm szerint ezt élvezetből teszi, miközben állítása szerint ez még hergelje a hím egyedet is. A párzást lehet csendben, és élvezetesen tenni, nem kell ehhez hanghatásokat imitálni pluszban. – fejezem be, és kék íriszeim a barna, már-már kidülledt szempárba mélyednek.
- Én…nem… - hebeg-habog, és nem kapok egyetlen értelmes választ sem. A kaját elém teszi vérvörös képpel, amit a zavarának tudok be. A közelünkben ülők is megbámulnak minket, és nem egy pasi a nyakát nyújtogatva hallgatózik.
- Mi a neve? – fürkészem továbbra is a megilletődött pincérünket.
- Jasper. – általában nem érdekelnek a nevek a betegek esetében sem, de annyira nyugtalan, hogy elterelésként muszáj tennem valamit.
- Jasper…élt már szexuális életet, volt része aktusban? – folytatom rezzenéstelen arccal, és a kíváncsi tekintetek kereszttüzében két nő felfújva magát rángatja kifelé a párját a kávézóból.
- Én… - a forró vizes kancsó kicsúszik a kezéből, és egyenesen a nadrágjára kerül. A hirtelen sikítás, és a földön fetrengés félbeszakítja az érdeklődésemet.
- Ez meleg lehetett. Elsőfokú égési sérülése is lehet… - pattanok fel, hogy megnézzem milyen mértékben károsodott a pénisze. Elvárom a barátnőmtől is segítsen, ha már mindketten orvosok leszünk. Nem érzem magam hibásnak az ügyben, mert ő volt az ügyetlen, és figyelmetlen. Soha nem fogom megérteni, hogyan lehet valakit ennyire kizökkenteni a rutinos feladatvégzéséből egy egyszerű kérdéssel. Az emberek olyan prűdök, ha a szexről, vagy a szaporodásról van szó. Egy több ezer éves hagyományról van szó.

Lemon & Lippa



A hozzászólást Lemon Fitzgerald összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd. Nov. 17, 2015 2:34 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Nov. 11, 2015 11:47 am Keletkezett az írás




Lemon & Lippa

Az egész helyzet olyan volt, mint egy rossz komédia. Én pedig nem a nevetéshez voltam közel, hanem inkább a síráshoz. Nehezen viselem, ha Brad nem ébred mellettem, vagy velem. Az sem segített a dolgon, hogy a kávémat sem a meg szokott helyen kellet innom, hanem valami alsó osztálybeli kávézóban. Hát eldobom az agyam. ÉS ha nem lett volna elég az egész, akkor még növelte a komikumot, hogy Lemon beszólt a pincérnőnek, és így várható volt, hogy nem fognak minket itt szívesen fogadni. Bár a megszólalásában nem volt semmi hátsószándék, talán meg kellene tanulnia leereszkedni az egyszerűen emberekhez, mert így sok baj lesz vele. Semmi empátiával sajnos hamar elterjed a híre. Ha már nem terjedt el.
Aztán egyik téma követte a másikat, és úgy döntött megbosszulja a melles fényképet, és bele megy abban, hogy milyen a nemi életem az öccsével. Megforgattam a szemeimet, mert nem bír eltérni az orvosi szakszavaktól. Imádom a munkám, de néha szeretek nem szakkifejezéseket használni. Aztán a többi részen csak nevettem.
- Te csak azt hiszed, hogy nem vadállat. – vigyorodom el, mert néha igen is megmaradnak a bőrömön Brad követelőzésének nyomai. Még szerencse, hogy valaki kitalálta az alapozót.
- Amúgy meg, kérlek, hogyan hallanád, ha el van foglalva a szája? – oldalra döntöm a fejem és angyali mosolyt villantok rá. Nem szoktam a szexuális életemet, csakúgy kitárgyalni, főleg nem egy nyilvános helyen, de mit szégyelljek? 7 éve vagyok ugyan azzal a pasival, nem hihetik, hogy apáca vagyok.
Főleg, hogy a hangulatom így is ingadozik, állandóan. Mintha a hormonjaim rosszalkodnának, pedig nem. Csak az idegeim kikészültek. Amin így visszagondolva nem is kellene meglepődnöm. Hiszen minden véres volt a pincében. A lány pedig ott feküdt az asztalon és a pólómról csöpögött a vér. Brad keze véres volt, a lány belém kapaszkodott. Belém. De nem tudtam megmenteni, egyikünk sem. Lemonon meg se látszik, Brad pedig úgy viselkedik, mintha meg se történt. Josh pedig Josh. Egy seggfej alapból.
- Lemon, próbáld ki. – megvonom a vállam. Néha úgy viselkedik, mint egy prűd nő, az előző évekből, amikor tabu volt erről beszélni, főleg nem nyilvánosan. Néha úgy érzem, hogy ő egy másik élőlény. Nincs még egy ilyen nő, mint őt.
Megigazítom a hajam, aztán Lemon telefonjába merülök, mikor egy árnyék vetül rám és felnézve egy remegő kezű pincért látok meg. Elfolytok egy sóhajt, mert nem akarom megsérteni, itt van helyettem Lemon, ő a kávézó összes embere helyett képes megtenni.
Láttam, hogy elég bizonytalanul próbálkozik, de én meg se moccantam, oldja meg, ha már pincér. Látszólag.
De Lemon már közbe is avatkozott és eltolta a táskámat, amire csak rosszallóan néztem rá. A táskám többe kerül, mint az itt dolgozók összes fizetése egy hónapban, nem szeretném, ha baja lenne.
- Agyuk szimpatikus része? Jó isten Lemon neked kell egy teljes kivizsgálás. – megrázom a fejem, mire a hajszálaim minden felé repkedni kezdenek és jó ízűen nevetek fel. Le se tagadhatná, hogy amúgy agysebész lesz. Ha csak nem idegeli ki az orvosokat, akik szakosodását fogják oktatni. Mert még azt is kinézem belőle.
- Miről akarod megkérdezni? Még a tálcát sem bírja normálisan megfogni. – kérdezem rosszallóan, de még szinte be se fejeztem a mondatott, ő már faggatta is szerencsétlent. Láttam rajta, hogy elkezdett izzadni és ez nem épp a hőség miatt volt. Inkább mondanám, hogy a téma, amivel barátnőm előhozakodott egyenlő volt a halállal, számára.
- Ugyan már, így is zavarban van. Lemon ne piszkáld. Nem mindenki tud olyan lazán beszélni a szexről, mint te meg én. – szólok rá, mert úgy tűnik a mai hobbija, hogy minden pincért megsértsen. Szerintem lassan mennünk kellene, mert ki fognak minket dobni. Főleg ha ennek a pincérnek is valami baja lesz.
- Helló Jasper, Lemon és Philippa. – mutatkozom be neki, ha már Lemon elfelejtette, csak faggatózik. Miért ilyen betegek az emberek? A pincér azonnal a melleimre pillantott, én pedig felnevettem. Oké, annyira még sincs zavarba, hogy a büszkeségeimet nézegesse. Épp rá akartam szólni, mikor megtörtént a baj. Többet én tuti nem jövök ide, akár toporzékolhat is Lemon, akkor kávézok egyedül!
- Ebben a kuplerájban nincs egy épkézláb ember? Aki normálisan fel tudna szolgálni? – kérdezem dühösen, majd letérdelek és megfogom Lemon kezét, ami elindult a férfi nadrágja felé.
- Nehogy lehúzd, most komolyan csomóan vannak körülöttünk. Szerencsétlen így is zavarban van!- nézzek rá rosszallóan, ennyire azért ő sem lehet meggondolatlan.
- Gyerünk haver, orvosok vagyunk a nagy mázlidra. Most pedig bemegyünk és hívunk neked mentőt, addig pedig kapsz egy jeges tömlőt oda le. – nyújtom a kezem, miközben felállok.
- Csak te lennél képes idegen férfi farkát közszemlére tenni miután miattad leforrázta magát. – mérgesen nézek rá, mert ezzel azért túlment pár határon. Segítettem talpra állni a görnyedt pincérünknek. Majd a táskámat a kezembe véve elindultunk befelé.
- Hívod a mentőket vagy lássuk el mi? – nézek a barátnőmre kissé bosszúsan, mert közvetlen nem ő tehet róla, de attól még ő hozta zavarba, hogy megtegye azt a szerencsétlen balesetet.
|words:   szív   | szavak száma; 802 ?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Nov. 17, 2015 2:36 pm Keletkezett az írás



szavak száma: 635 || zene: ez || megjegyzés: reggeli, jó móka? Very Happy



Az ügyetlen emberek olyanok, mint az ügyetlen szakképesítéssel ellátott egészségügyi dolgozók. Mit kezdjek egy olyan delikvenssel, aki nem tudja megkülönböztetni a forró vizet, a sima kancsó víztől? A koncentrációs képessége a gyengék táborát erősíti, és még arra sem alkalmas, hogy a tálcákkal egyensúlyozzon egy étteremben. Fiatal korából következtetve alig lehet első, vagy másodéves valamelyik alacsonyabb rangú főiskolán. Philippa amúgy is érzékeny a mai napon, csak tudnám, hogy mi a hiszti tárgya. A menstruációját kibeszéltük, és a reggeli kávéját is megkapta. Másoknak még ennyi se járna, de neki állandóan más kell, ami éppen van. A baleset pillanatában nem mérem fel, hogy mit mond, mert le kell hajolnom a betegünkhöz, vagyis pontosabban két perccel ezelőtt még a pincérünkhöz.
- Nincsen, de majd máskor kikérem az étteremvezetőtől a megfelelő papírokat, mielőtt egy ilyen helyet ajánlanék, rendben? – kissé idegesen tekintek fel rá, és a kezem már a sérült terület körül matat, de a barátnőm állít meg a mozdulatban.
- Ne legyél már prűd Lippa, hát nem látod, hogy leforrázta magát? Ha sokkot kap, akkor is az fog számítani, hogy ne vetkőztessem le, vagy hálás lesz, mert képes lesz még szexuális életet élni. – forgatom meg a szemeimet, de hajthatatlan, és fel is segíti a fiút a földről. Én is felállok, ha már így alakult, és a táskám után nyúlnék, de ki kell kerülnöm a padlót is, ahova ki lett öntve a víz.
- Nem kell mentő, ha nem sürgős, és meg fogjuk neki nézni, szóval ne hitegesd, hogy egy jeges tömlővel megússza. – tekintek a megszeppent fiúra, aki még mindig fájlalja a nemi szervét, és csak néhány nyöszörgés után indulna el, de a székben kell megkapaszkodnia. Eközben körülöttünk a kávézóban többen abbahagyják a reggelijüket, és a szerencsétlen Jaspert figyelik. A főnöke is felénk tart, aki előbb kért bocsánatot.
- Mi történt itt? – hökken meg, és a széttört kancsóra, meg a nagy rendetlenségre esik a pillantása.
- Egy kis baleset, de el kell látnom, vagyis látnunk a beosztottját, mert leforrázta a péniszét. – közlöm hidegen, és összeszedem a táskámat. A köpcös férfi aztán nem is érti, hogy mi van, ezért odafordulok hozzá, és bemutatkozom.
- dr. Lemon Fitzgerald a St. Claire egyik alkalmazottja vagyok, és a barátnőm dr. Philippa Lockheart. – a felismerés törtrésze alatt, hogy mi orvosok vagyunk, teljes átalakulás megy végbe a férfiban. A legközelebbi termet mutatja, ahova bevonulhatunk.
- Philippa! – erélyesebben szólok rá a barátnőmre, amikor elindulna, csak az nem tűnik fel neki, hogy a betegünk már majdnem a földön fekszik, és sokkos állapotba került.
- Maga..hívja a mentőket. – mutatok az egyik szemközti asztalnál ülő házaspár női tagjára.
- Mi bevisszük, oda. – az egyik hóna alá nyúlok be, és ha a barátnőm is megteszi, akkor sikerül elvonszolnunk a legközelebbi ajtóig, és oda be is megyünk vele együtt.
- Jasper..észnél vagy? – rázom fel, de a nadrágját fogdossa. Philippa is kapcsol, hogy ez nem egy hétköznapi eset, ezért a kanapéra fektetjük le, és nem tétlenkedek, amikor nekiállok kibontani a nadrágjának az övét. Nagyon sápadt, és verejtékezik is, ami nekünk nem jelent jót.
- Jasper… - nem türtőztetem magam, és egy kisebb pofont keverek le neki, amitől egyből feléled, és legalább nem veszíti el az eszméletét.
- Meg fogom nézni most a péniszedet, mert valószínű égési sérülést szenvedtél. Nem kell aggódnod. – magam is meglepődök, hogy ennyit beszélek egy beteghez, mert nem szokásom, mégis ez most egy más helyzet, mert itt voltunk a baj forrásánál is. A csípőjénél óvatosan tolom lefelé.
- Idehozod a jégtömlőt Lippa? – érdeklődöm feltekintve a barátnőmre. Kínos reggel másoknak, de nekünk ez is a munkánk része, és meg kell oldanunk, hogy a későbbiekben kis Jasperek is születhessenek.
- Nem..nem fog fájni? – nyöszörög, mint egy kisgyerek, de már kezd bennem is felmenni a pumpa.
- Nem tudom, mert ha nem nézem meg, akkor még nagyobb problémák is lehetnek. – válaszolok neki szenvtelen hangon, és a jeget várom, hogy megakadályozzuk a szövetek további károsodását.


Lemon & Lippa

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Nov. 22, 2015 10:44 am Keletkezett az írás




Lemon & Lippa

Lemon néha olyan arrogáns, hogy elgondolkodom, hogy vajon miért is lettünk mi ilyen jó barátok. De rájövök, hogy neki kellek én, és nekem ő. Néha nekem kell felpofoznom, hogy nem minden az, ami le van írva abban a szerencsétlen lexikonban, és az embereknek vannak érzelmei, még ha nehéz is elhinni. Nekem meg ő kell, hogy rájöjjek, hogy nem minden az érzelemről szól.
Bár a mai nap, még szinte el sem kezdődött, mikor egyik problémát követi a másik. Hozzáteszem még nem is kezdtünk el dolgozni, de kérdem én.. mi lesz velem a mai napon, ha most ilyen, még nem is találkoztam a Dr. Nortonnal.
- Kérlek, bár azt lehet hamisítani. – vágok egy grimaszt, mert néha olyan érzésem van, hogy direkt gúnyolódik rajtam és szinte élvezi, hogy szenvedek. De a mostani helyzetünk már semmiképp sem mondanám nevetségesnek. Elég komoly a helyzet,főleg, hogy szerencsétlen pincérünk már a halálán van és nem tudja miképp forrázza jobban magát és az éget nemi szervébe kapaszkodik.
- Hé, engedd el, mert még a kezed is megég.. – egy dühős sóhaj szalad ki ajkaim közül, persze erről nem ő tehet, egyszerűen ma ilyen napom van. Lehet, hogy tényleg előbb fog megjönni? Mert esküszöm, hogy nem szoktam ilyen frusztrált lenni. De a mai nap felér egy természeti katasztrófával.
- Lemon! Én nem az egyik gyakornokod vagyok, és jól figyelj, ezek az emberek reggelizni jöttek, és nem más férfiasságát csekkolni, a másik pedig, szerinted mennyire lesz kényelmetlen neki? Fejezd már be, szűkséged lesz kibaszott érzelmekre, mert így nem fognak ember közelébe engedni. – talán túl nyers is voltam, de nem érdekel. Valakinek le kell rántani arról a lóról, amin magasan hordja az orrát. Lehet, hogy nekem túl sok érzelem van a munkámba, de neki semmi. Hallottam pletykákat róla, hogy miként nevezik őt. Lehet, hogy fantasztikus orvos, de az embernek kell együttérzést mutatni és nemcsak ellátom, ha törik, ha szakad.
- Nem hitegetem, de te se látsz bele a gatyájába. NE ijesztgesd szerencsétlent. Így is van baja. – nézek a betegünkre, akiből kezd elszállni az erős és makogni kezd. Erősen harapok az ajkaimba és próbálom nem tovább rontani a helyzetet, de nem érek vele semmit, mert már csak a nevem jeges hangsúlya szakít félbe és látom, hogy kedves barátunk már alig van magánál.
Észre sem vettem, hogy közben megjelent a főnöke is. Hogy ma milyen rossznapja van mindenkinek. Az egyik lehet nem fog továbbra is itt dolgozni, a másik lehet, hogy egy darabig nem szexelhet és még a főnök is bosszúsnak tűnt. Micsoda véleményen lehetnek mosta vendégek erről a helyről. Most kapott reklámot a biztos, bár nem a jó értelemben.
- Kérjük és köszönjük. – teszem hozzá egy kedves mosollyal, mert Lemon azért hozza magát és semmi empátiát nem nyújt a körülöttünk lévőkre, akik közel annyira vannak megijedve, mint a delikvens, aki már alig van magánál és végre leesik a barátnőmnek is, hogy jó lenne, ha segítene. Mert így bele fogok rokkanni. Nem egy nagydarab a fickó, de, hogy az egész súlyával rám nehezedik, úgy érzem, képes lennék összerogyni alatta.
- Haver, ha most elájulsz csak rosszabb lesz. - morgolódom, és felhúzott szemöldökkel nézek Lemora, aki azt hiszi, hogy én valami nővérke vagyok vagy az egyik gyakornoka, akinek úgy parancsolgathat. De inkább nem mondok semmit, és ott hagyom őket, hogy megtekintse, hogy mekkora is a baj, én pedig elmegyek a jeges tömlőért, ha már kikaptam az utasítást.
Ahogy eljutok a konyhába mindenki kapkodva dolgozik és nehezen, de kapok egy jegyes zsákot, de az illető, akitől kértem, már ott sem volt, hanem egy megpakolt tálcával ment is ki a vendégek közé.
Amint visszaértem Lemon már a lehúzott nadrágos csávóval próbált kommunikálni. Oda adtam neki a jeget egy szó nélkül és azonnal töltöttem vizet Jaspernek, hogy kicsit észhez térítsem, és közben hidratáljam, mert nem festet még mindig sehogy.
- A mentő nem sokára itt lesz, figyelj. Ez nem olyan vészes. Csak pár hét. – nézek rá és egy kedves mosoly keretében próbálom megitatni. Hálát látok a szemeiben, de tudom, hogy nagyon is fáj neki, mert azért mégis csak a legérzékenyebb szerve kapta az égést.
- Esetleg más, Dr.Fitzgerald? – nézek Lemonra, mikor leteszem a poharat és kiegyenesedem. Ha már úgy érzi ő a főnök, akkor mondja esetleg mihez kezdjek még.
|words:   szív   | szavak száma; 699 ?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Nov. 27, 2015 7:29 pm Keletkezett az írás



szavak száma: 626 || zene: ez || megjegyzés: reggeli, jó móka? Very Happy



Jasper..ez a neve a mostani betegünknek, aki a reggeli teánk áldozata lett. Mondanám, hogy egy szokásos reggel a barátnőmmel, de akkor az erős túlzás lenne. Nem minden alkalommal önti le magát a pincér, és nem kerül olyan helyzetbe, ahonnan nem tud kimászni. A legtöbb esetben egy mosolyt kapunk, ha a szex szóba kerül, de ma jó sok adag lett belőle, és ezt már senki nem bírta tartani. Engem csöppet sem zavar, ha ilyen nyíltak vagyunk Lippával, de a nézőközönségünk már nem repesett annyira az örömtől. Egy balfék pincérnő, a főnök, és most ez. Nyugodtan akartam elolvasni a könyvemet, és megreggelizni, de nem jött össze. A Starbucksba én nem vágytam, és nem bántam volna meg ezt sem, ha most nem kellene egy tökkelütött szüzet istápolnom. Ma valahogyan nem a karakán típusú emberekkel hozott össze a sors. A nadrágját nagy nehezen sikerül letolnom, és a látvány nem a legszebb. Lippa eközben el is megy a jégért, és jobban szemügyre vehetem az égés helyét, de Jasper feszeng.
- Valami gond van? – tekintek fel a guggoló helyzetemből, de az égővörös arca egyértelmű, hogy nem jelent túl sok jót, sőt a sápadtsággal egyetemben egyre rosszabb. Olyan színváltós, mintha egy amerikai rajzfilmből ugrott volna ki.
- Én…csak nagyon fáj. – nyögi ki nagy nehezen, és ezt meg is tudom érteni.
- Sajnos nincs nálam érzéstelenítő, de a barátnőm nemsokára megérkezik a jéggel. – válaszolok neki, de nem mosolygok. A betegek mindig azt várják, hogy egy orvos kedves legyen, pedig néha akadnak olyan páciensek is, akik leüvöltik a doki fejét. Próbálok mindenkihez úgy viszonyulni, hogy tartsam a távolságot is. Az alsót nem húzhattam le teljesen, szóval nem kaptam szabad kezét az egész vizsgálathoz, de megnézem, hogy mit tehetek.
- Nagyon fáj…itt? – megnyomom óvatosan az egyik sérült részt, amitől meg is merevedik. Nem mond semmit csak nyöszörög.
- Ezt egy igennek veszem. – sóhajtok, és jobban megnézem, de visszatér Lippa nem a legjobb hangulatában.
- Köszönöm. – veszem el, és odarakom neki, hogy egy kicsit lehűtse. Természetesen érzem, hogy az előbbi kis szóváltásunknak még nincs vége, és Lippa haragszik valamiért, de az, hogy arrogánsnak nevez, még az én fejemben is megmarad. Tehát ezt gondolja rólam? Elgondolkodom, de nem szólok semmit.
- Mást nem tudunk tenni. – felnézek rá, és pontosan azt olvasom le az arcáról, amit két perce fejben is megállapítottam.
- Ha bajod van, akkor várd meg a mentőt. – közlöm jeges hangon, mert én se repesek az örömtől, hogy így alakult a reggelünk. A folyosóról már hallani is lehet a hangokat, és nemsokára megérkezik a mentős tiszt, és az ápoló.
- Hol a beteg?  - érdeklődik dr. Corrigan, mire meglát minket, és meg is áll az ajtóban.
- Á, szóval dr. Fitzgerald, és dr. Lockheart. Megtudhatnám, hogy mit keresnek a beteg körül? – a fölényes stílusát nem szeretem, és bármennyire is tisztelek valakit, azért tudja, hogy hol a helye, mert nem a szakorvosok között.
- Mi hívtuk ki, szóval egy kis hangnemváltoztatás nagyon jó lenne. – állok fel, és arrébb megyek, hogy helyet engedjek neki.
- Maga nekem ne dirigáljon, hiszen még csak rezidens.. – kel ki magából, és most már kezd a bögyömbe lenni mindenki. A hűvös, és nyugodt álca egy ideig működik, de nem sokáig, és most értem el azt a határt, hogy elveszítsem én is.
- Nem dirigáltam, bocsánat azt összetéveszti a saját viselkedésével. A beteg leforrázta magát, és a hímtag alsó része sérült. Elkezdett behólyagosodni. - adom át a terepet, és a táskámat felkapva végignézek a kis társaságon, majd Jasperhez intézem az utolsó szavaimat.
- Meg fog maradni, csak ne ficánkoljon, és ne ijedjen meg két nőtől, ha már a felszolgálást választotta hivatásnak. – mondom el neki, és faképnél hagyva őket indulok kifelé. Az ajtó mellett állok csak meg, ahonnan többen is rám merednek. Kezd fóbiám lenni az emberektől, így türelmetlenül várok Philippára is, hogy csatlakozzon végre hozzám.


Lemon & Lippa

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 01, 2015 11:45 am Keletkezett az írás




Lemon & Lippa

Alkalomadtán, elgondolkodom, hogy mi lett volna, ha?! Mondjuk, ha nem ismerkedem meg Lemonnal, vagy nem zúgok bele Bradley-be. Lehet, hogy valami kis titkárnő lennék egy nagyszabású cégnél, akit a főnöke néhanapján kezelget és otthon várna a férjem és mondjuk egy gyerekem? Huszonnyolc éves nő vagyok, aki lelkesen építgeti a karrierjét és vannak barátai, és nem mellesleg egy átkozott jóképű pasija. De nem tudok felmutatni semmit. Azon kívül, hogy lediplomáztam. Persze ez is nagyszó, mert nem mindenki képes akár a gimnáziumot befejezni, de úgy érzem megrekedtem. Pedig tudom, hogy nem. Hiszen nem sokára beállhatok a szakorvosok közé, nem sokára nem kell elviselnem a lekezelő stílusukat, nem kell, befogjam a számat.
Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen reggeli galibába keveredtünk. Ha úgy veszem ma mindenkit vérig sértettünk, aki hozzánk szólt. Szép teljesítmény lenne, ha ez valami verseny lenne. Azt hiszem Josh most büszke lenne ránk, hogy megint mibe keveredtünk.
Bár bevallom, titkon élvezem, hogy ekkora zűrzavar lett. Bár sajnálom szerencsétlen férfi pincérünket, aki valószínűleg lesütött szemmel fog járkálni pár napig, nehogy valami csinos lányt lásson, és jobban fájjon neki. Reméljük nincs tartós kapcsolata, mert akkor maga lesz a halál.
Lemonba annyi együttérzés és szimpátia szorult, mint egy kartondobozba. Nem is bírom tovább hallgatni, hogy mit művel szerencsétlennel. Egészen rosszul nézett ki a seb, szóval remélem azért a működésében nem okozott kárt. Bár nem értek szakszerűen a nemi szervekhez, azért még szemem van, és eléggé vészes volt a helyzet oda lent.
Amint megkapom a valószínűleg életmentő jeget indulok is vissza, mivel úgy tűnik a káosz, nem csak nálunk van, hanem a konyhán. Bár a látvány, ami fogad.. Lehet, kellene, csináljak valami tesztet, hogy nem kaptam-e valami fertőzést és egyből háborogni kezdett a gyomrom. Fantasztikus. Már csak az kell, hogy kidobjam a taccsot.
Nem tudom félretenni, hogy hogyan viselkedett velem, ahogy beszélt.. Teljesen kiakadtam, de ezt nem a szenvedő beteg előtt fogom megdumálni vele. Nem rontom az amúgy is ingatag lelkivilágát.
- Jasper, jó kezekben van, ne feledje, hogy a szerencse a szerencsétlenségbe, hogy két orvos jelenlétében történt ez. – nyugtatás képp megsimogatom a kézfejét. Kedves pasinak tűnik, csak nincs hozzá szokva, hogy két egészen csinosnak mondható hölgy a szexről kezdi el faggatni. Nem tudom, hogy ha nem lennék hozzá szokva Lemon stílusához, akkor én hogyan viselkedtem volna a helyébe.
Lemon szavaira inkább nem is felelek. Jobb, ha befogom a számat, ma úgy se látom, mondjuk, még van időnk, de legalább az este folyamán nem kell feszengenünk egymással.
Amikor a nevemet hallom felpillantok. Bár ne tettem volna, és ez a nap csak rosszabb lesz, ez már maga a pokol.
- Dr. Corrigan, hogy van? Ma szép időnk van. Üdvözlöm a feleségét. – bájosnak igen csak nem mondható hangnemben beszélek hozzá és a mosolyom is csak azt sugallja, hogy ez felért merő gúnnyal.
- Maga szerint mit keresünk? Tudja, ha valaki neve előtt ott az a bizonyos, dr. megnevezés, nem fog felállni és elsétálni. Lehet, hogy rezidensek vagyunk, de legalább mi leszünk a legjobbak. – oldalra billentem a fejem és végig mérem, miközben Lemon enyhén vöröslő arcára vándorol a tekintetem. Látom, hogy sértet.
- Tudja, azt hittem, hogy a lányával vacsorázik egy hete, de nem tudom, elég beteg család, ha vele is smárol. Szép a családi szeretet. – összeszűkölt szemekkel nézek rá, majd Jasper vállát megveregetem és elindulok Lemon után. Láttam, hogy a mentős tiszt meglepetten néz, hát tessék. Így járt, most kezdődhet a pletyka, hogy csalja a feleségét. Ezt éppenséggel Lemonért kapta, mert ő az én barátnőm, rajtam kívül más nem bánthatja.
- Menjünk, láttam egy cipőt, amit meg kell vennünk neked a randidra. –hátra dobva a hajam elhaladok mellette, hogy barátnőmhöz érjek. Majd belekarolva elindulok kifelé. Még a végén megütöm az arrogáns seggfejet. Alig várom, hogy kiérjek az olajszagba úszó folyosóról.
- Sajnálom, hogy seggfej voltam. – állok meg előtte, mikor a napsugarai végre nyaldossák arcomat.  
|words:   szív   | szavak száma; 626 ?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Kedd. Dec. 08, 2015 12:51 pm Keletkezett az írás



szavak száma: 600 || zene: ez || megjegyzés: reggeli, jó móka? Very Happy



A fellengzős orvos egy sztereotípia, mert amíg biztos tudás nem áll mögötte addig nem beszélhetünk ilyen körről. Márpedig dr. Carrigan esetében szó sincs ilyesmiről. Elvégezte a mentőtisztit, meg az egyetemet, de ennél tovább nem ment. Nem szoktam lenézni a jó munkaerőt, de ha valaki túl sokat képzel magáról, még nálam is többet, akkor bizony az még nekem is szemet szúr. Nem vagyok egy könnyű eset, és nem szeretem, ha kóstolgatnak, de vannak olyanok, akik nem bírják ki, és inkább megégetik a kezüket velem. Ki nem állhatom ezt a férfit, és nem kívánok sok időt a közelében tölteni. Türelmetlenül várakozom az étteremben a pult mellett. Lippa még bent maradt, de fogalmam sincs, hogy mit tesz. Elláttam a beteget, innentől komolyabb baja nem lehet a kórházig. A karórámra pillantok, és a fél tizenegyet látva szinte lesokkolok. Nem indultunk korán, és a kórházba is kettőre be kellene érnünk, de a belvárosban még terveztünk egy rövid sétát. Az előbbi feszültséget sem tudom kizárni a fejemből, hogy mi üthetett a barátnőmbe, de talán most az egyszer igaza van, hogy nem itt kellene megvitatnunk a magánjellegű problémáinkat. A Lippa és Lemon show mára bezár, csak már mennénk. Nem kell sokat szobroznom, mert Phillie gyorsan jön ki, és karol belém. Nem tudom hova tenni a hirtelen hangulatváltozását, de egy csöppet nekem is jobb lesz a hangulatom tőle.
- Nem gond, mert én se vagyok formában. – ritka pillanatok egyike, hogy beismerem a vétkemet, de Lippa esetében ezt megtehetem. Kiérdemelte, hogy a barátomként kezeljem, de a randimra való cipővásárlás már nem hoz annyira lázba.
- Josh nem lehet ennyire ösztönember. – rázom meg a fejemet a meglepettségen, mert bejött neki a Lippa által küldött kép. Nem szoktam vetkőzni, és ilyen tervek magamtól eszembe se jutnának.
- Szóba se jöhet semmi magas sarkú. Rosszat tesz a gerincnek, és a lábfejemnek se a legjobb. Nem akarok abba a tizenkét százalékba tartozni, akik a magas sarkú miatt kényszerülnek kés alá. – fontoskodom, de én is megkönnyebbülök, hogy kiléptünk a fojtogató légkörből, és ismét Sydney nyüzsgő belvárosában vagyunk. A barátnőm belém karol, és gondtalanul haladunk az egyik neves üzlet felé. Kiskorunk óta megkaptunk mindent, és nem mondom, hogy néha nem szokott előtörni nőiesebb énem, de jobban örülök egy új könyvnek, mint egy új cipőnek.
- Ugye nem oda akarsz bemenni? – torpanok meg a Jimmy Choo üzlet előtt. A világ egyik legnagyobb női cipő diktátorának viseli a nevét a bolt, de pont olyan darabokról van szó, melyek igen messze állnak tőlem. Jól mutatja ezt a rajtam lévő márkátlan, fekete balerina is. Philippa imád vásárolni, és nem egyszer estem már áldozatul, ha elkapta a hév. Rosszkedv, esős nap, és mi a belvárosban bandukoltunk táskák hadával. Otthonosan mozog ezen a terepen, és olyan lehetetlen kombinációkat akar rám sózni, hogy még rémálmomban, sőt előző életemben se viseltem volna őket. Soha nem értettem, hogy mi a mozgatórugója ennek, ha betértünk egy üzletbe, és ott hármasával estek nekünk. Nem szívesen ismertem be, hogy kik a szüleim, főleg nem az ilyen helyeken. Apám az egyik olajvállalat feje, anya meg a tipikus külvárosi feleség mellette. A legnagyobb szeretetben nőttünk fel ugyan Braddel, de azért a pénz dominált. Amikor ideköltöztünk máris egy óriási házzal lettünk kisegítve. Kényelmetlenül érint, hogy bármit megkaphatunk. A saját fizetésem se kevés, de ahhoz, hogy nagy lábon éljek, igen kevés. Mégis megengedhetnek magamnak egy tízezer dolláros cipőt is, ha a kedvem úgy hozza.
- Philippa…nem. – szólok rá erélyesebben, de addigra késő, mert máris a bolt belsejében találom magam a sok üresfejű liba között, akik az összes kívánságunkat lesik…


Lemon & Lippa

Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 3:21 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Lemon & Philippa - Mary's coffeeshop
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: