| | »Szer. Nov. 11, 2015 8:17 pm Keletkezett az írás | |
 A következő a jelenet: állok az út szélén, ujjaim a roller markolatára fonódva, és csikorgatom a fogaimat, mintha épp idegi alapon lenne gondom. De nem. A jelenet valódi jelentése: úgy elhúzott mellettem egy kocsi, hogy időm nem volt felemelni a kezem, hogy beintsek neki, és szépet kívánjak az édesanyjának. Helyette, a tátott számba jókora pormennyiség jutott. Tessék, anyám helyett a sors bünteti a mocskos beszédem, már akkor, amikor még csak megfogant bennem. Kedvem lenne erre is káromkodni, de nem akarok újabb villámcsapást, inkább csak vizslatom, mennyire ropog a fogaim alatt a por. Elég mennyiség, zavaró, így finoman hajolok oldalra, és köpök egyet, majd hajtok tovább. Még mindig érzem, de menet közben elég hülyén mutatna a köpködés. Inkább leöblítem.
Vagyis szeretném, de ahhoz előbb kell találva valami csehót, ahol folyékony dolgokat árulnak. Így fordulok le a népesebb utcába a járgányommal, céltudatosan előre, íriszeimmel pásztázva a kirakatokat, kiülőket, hol lehet letenni a fenekem. Nem kell sokat keresnem, hiszen ezen a környéken ezen helyek Kánaánja pihen, egymást érik, nincs már lassan módja annak, hogyan licitálják túl egymást, a több vendég reményében. No nem mintha ez engem amúgy annyira foglalkoztatna. Teraszos, kiülős helyet keresek, ahol nem zavar senkit, hogy magam mellé pakolom a rollerom, meg a por, amit esetleg kiköhögök. Egy hangulatos kisvendéglőre esik a választásom, ahol még annyira sokan sincsenek, így a hosszas várakozást is megúszhatom. Reményeim szerint persze. Kilököm a talpam alól a szerkezetet, és összecsukom, hogy magam mellett cipelve lépkedjek fel, és induljak meg a kiszemelt asztalom felé. Ott kerül be az asztal alá a roller, én a székre, és szemem pedig a kihelyezett itallapra. Egy nagy-nagy pohár limonádé köti le tekintetem, majd végül a pincér, aki odalépve hozzám, érdeklődik, sikerült-e választanom. Ez vicces, mivel az étlapot épp akkor rakja le elém, de nem aggódom, mert a limonádét megrendelem, és míg eltávozik, az ételkínálaton is végignézek. Nem vagyok annyira éhes, de nem is utasítanám vissza, így rendelek egy szendvicset is, biztos ami biztos alapon. A pincér következő fordulójával már a rendelésem másik felét viszi, én pedig a limonádémba kortyolok bele. Kellemes, hűs, és nem édes.
- Tökéletes.. – morgom magam elé, a pohárba, hiszen nem akarom, hogy kapásból mindenki bolondnak nézzen, de bent sem maradhatott. Mint egy jóleső böfögés, csak ez kevésbé kellemetlen. Hátradőlve kezdek bele kitölteni azt a szabadidőt, amelyet a szendvics érkezéséig kell eltöltenem. Újság hiányában azonban a kajálda előtt elhaladó emberek figyelése tűnik a legjobb megoldásnak. És még unalmasnak se mondható, hiszen elegen sétálnak el, változatos felhozatalban. Mire a szendvics kiér, én már feltöltöttem magam látnivalóval, így a köszönetmondás után már falatozva bámul tovább az ember körbevevő világot. |
|
Kezdőlap 