Molly and Hayden

 

-...Dr. úr maga szerint ez mi lehet?... eddig senki nem tudott biztosat mondani, rettegek! - ácsorog mellette kétségbeesett hangnemet megütve, hosszú ujjait tördelve a kislány édesanyja, akinek ki-kiugró magas hangja enyhén szólva is borzolja Hayden nyakán a szőrt. Soha nem szerette mikor valakinek sipákoló, mesébe illő magasságú hangja van, legszívesebben falra mászna tőle, de jelen esetben nem mondhatja azt, hogy fogja már be a száját hisz, hogy venné k magát? Aggódik a gyerekért, megérti, hogy kétségbe van esve annak viszont jelen pillanatban sokkal hálásabb, hogy a háttérből meghalja a férje mély, érces hangját és arra kéri, hogy nyugodjon le, mert a "doktorúr" nem tud koncentrálni.
Megérti a nő aggodalmát, hisz a gyerek állapota napok óta egyre csak romlik amit nyilván egy szülő se visel túl jól főleg akkor, ha a gyerek előtte soha nem panaszkodott rosszullétre, fájdalomra. Nem meglepő, hogy nem is tudták, milyen gyógyszert tömjenek szerencsétlenbe, hogy csak egy kicsit aludni tudjon. Éjt nappallá téve csak feküdt a gyerek az ágyban, zokogott és szuszogott, se enni se inni nem tudott hisz nem maradt meg benne. Először azt hitte a kedves mama, hogy valamiféle vírus martalékául esett az ő egy szem kislánya, de sajnos ennyire nem egyszerű a helyzet.
Folyamatosan fáj a feje annak ellenére is, hogy eddig soha nem panaszkodott emiatt. A látása is kezdi cserben hagyni, elmondása szerint kis pöttyöket, szaladgáló foltokat lát és el-elhomályosodik a látása ami miatt meg kell állnia és várni pár percig, hogy ismét lásson. Sajnos amit az MR felvételek kimutattak azok koránt sem szívderítőek, de az orvosok nem mertek előre következtetéseket levonni. Már csak amolyan "végső mentsvárként" küldték Haydenhez a családot, hogy igazolja be a gyanújukat, hisz jó diagnoszta hírében áll, ráadásul a szemészet kifejezetten erősségének számít és az adott betegség amit keresnek, a szemekben megválaszolásra lelhetnek. Volt már egy eset amikor Hayden VHL betegségben szenvedőt kezelt, viszont neki még idejében eltudták kapni
- Ne mozdulj, picúr, már nincs sok hátra... - simítja tenyerét a kislány vállára ezzel kérlelve őt a nyugalomra. Minden rezidenstársa - akik nem gyerekek között képzelik el az életüket - órák hosszát képesek arról panaszkodni, hogy mennyire nem tudnak normálisan kisgyereket vizsgálni, ficánkolnak, panaszkodnak és hisztisek. Na most vagy van valami csodálatos bája Haydennek amivel eltudja érni azt, hogy normálisan viselkedjenek nála, vagy egyszerűen oly mázlija van, hogy mindig jó kedvükben találja őket. Épp ezért is örül annak, hogy a kis Anna nyugton marad, nem ficánkol tovább csak les ki a fejéből és Hayden zöldjeit figyeli nagy beleéléssel a kis szemfenék ellenőrző szerkezeten át, amit a rezidens maga is csinál. Aggódik...
- Megnézhetem? - pislog fel rá kíváncsian apró kis mancsait nyújtva a szemét vizsgáló műszerért.
- Parancsolj - adja oda neki mosolyogva de ezután el is tereli róla a figyelmét, hogy eltudjon vonatkoztatni a mosolygó arctól.
- Asszonyom? - igyekszik úgy fordulni, hogy jobb rálátása legyen a nőre aki nagyokat pislogva ácsorog Haydennel szemben. A férje is megemelkedik, hogy melléjük sétáljon, majd a kislány hátára simítja a kezét.
- Nagyon rossz?
- Volt az ön családjukban Von-Hippel Lindau szindrómás?
- Hogy micsoda? Az mit takar pontosabban?
- VHL, így talán ismerősebb lehet.
- Igen, valami rémlik... - kapja a választ első kézből az apától, mire ő biccent is.
- Ez egy úgymond génöröklődéssel létrejövő betegség, ami mint a felvételeken is látható, cisztákat és jóindulatú daganatos megbetegedéseket "idéz elő". Egy hibás génnek, pontosabban génpárnak köszönhető a kialakulása és öt illetve hatvanöt év között szokott először jelentkezni a tünete. Szem, kisagy, vese és mellékvese valamint a gerinc és a hasnyálmirigy, vérképző szervek megbetegedése érintett ebben. Anna MR felvételei alapján az agyában kettő a gerincén pedig egy daganatot találtak az orvosok, a leletek alapján pedig a két évvel ez előtti eredmények után jól láthatóan megemelkedtek a vörösvérsejtszámok, ami ugyan csak a VHL jelenlétét igazolja - magyarázza miközben a fény felé tartja a röntgenfelvételeket melyeket első kézből kapott a radiológiáról.
- Akkor ha ez ennyire nyilvánvaló, miért küldték őt tovább ahelyett, hogy elkezdenék a kezelést?
- Azért, mert minden területen amit érinthet a betegség meg kell vizsgálni. Nem akarunk átsiklani semmi felett, hisz csak a felvételek és a tünetek alapján áttétes daganatos megbetegedésre is következtethetünk ami megint csak más fajta beavatkozást igényel. Nem kezdhetjük el kemoterápiás vagy sugárral kezelni a kislányt, ha nem muszáj. Ezért is küldték fel hozzám, mert a szem mindent elárul... a retinája sérült, a véredények megnövekedtek, érdaganatok alakultak ki rajta. Ez okozott Annánál látászavart, amiatt látta a foltokat és látott homályosan. Ez volt tehát az a vizsgálat ami beigazolta, hogy tényleg VHL-es.  Az agyában és a gerincén talált jóindulatú érdaganatok okozzák a gyengeségét, a hányást és a tartós fejfájását.
- És ezt hogy lehet kezelni? Gyógyítható egyáltalán?
- Igen, úgy vélem, hogy még idejében eltudtuk csípni. A szemében lévő érdaganatokat lézerrel fogjuk kezelni, míg az agyában és gerincén lévőket műtétileg fogja eltávolítani az arra kiírt orvos. Jó esélye van a felépülésre és bízok benne, hogy pár hónapon belül nem is fog arra emlékezni, hogy ilyen nehéz időszak is volt az életében. Viszont szeretném megkérni mindkettejüket, hogy vizsgáltassák ki magukat VHL-re, hisz épp úgy mint a legtöbb veszélyes betegségnél, ezt is jobb előbb elkapni mint sokáig húzni, halogatni. És ha már Annánál ennyire előrehaladott akkor minden bizonnyal kettejük közül valaki biztos, hogy hordozó és átörökíti a hibás géneket - mind eközben míg beszél, az íróasztalhoz sétál, hogy megírja mind a két szülőnek a beutalót MR-re, vérvételre, szemvizsgálatra valamint vesefunkcióra.
- Ön fogja műteni a kislányunkat, Dr. Cole? - a kérdés hallatán halvány elmosolyodik, majd tekintetét a két félre emeli kik aggódva ácsorognak kislányuk mellett.
- Még nem tudom. Vagy én vagy valamelyik szakorvos, akinek épp műszakja lesz vagy ez attól is függ, hogy mennyire komplikált a helyzet. Annyi biztos, hogy két napon belül mindenképpen túl kell esnie az első műtéteken, hogy aztán a látásával is foglalkozhassanak. Parancsoljanak, ne halogassák sokáig, két hónapig élnek a beutalók - adja át nekik a papírokat, majd fél órán keresztül próbálja túlélni a hálálkodásukat. Mindig is örült annak, ha sokra tartják a segítséget, de ez a pár mintha egy halom cukorban és édességben meghempergetett gombóc lenne,szinte ragadnak és csöpögnek a köszönetnyilvánítástól amit elég nehezen tud megemészteni. Aztán mikor végre ráveszik magukat a távozásra, nagy fújtatással helyezi magát kényelembe az egyik széken, hogy az órájának kijelzőjére vezesse a pillantását.
- Nagyszerű... - már meg se lepi, hogy újabb három órával teljesített túl a műszakon és mivel Zoya még mindig robotol valamelyik szakorvos mellett, nem is nyúlhatja le őt... így marad a beváltásra váró ígéret, miszerint Elmegy Timmel és Reginaval valamelyik bárba inni néhány kortyot a... minek a tiszteletére? Fogalma sincs, csak azt tudja, hogy inni kell, koccintani. Az majd kiderül, hogy minek is a kivételes alkalom.

-... összeházasodunk!
Csak ennyi jut el az agyáig abból a rettenetesen hosszúra nyúló szentbeszédből amit előtte ücsörögve Tim és Regina felváltva magyaráz. Szinte befejezik egymás mondatát, kiveszik a másik szájából a szavakat, hogy aztán együtt nevessenek fel. Tim mély, öblös, Reginának pedig csilingelő hangja betölti a bár rájuk eső részét, Hayden pedig nyögni se tud a meglepetéstől és a boldogságtól csak mosolyog nagy gyerek módjára az itala felett. Emlékszik arra, hogy milyenek voltak ők ketten mikor először találkoztak. Egy hasonló bárban futottak össze, mint amilyen ez is, köszönhetően Haydennek aki Timet, és a rezidens akkori kedvesének, Jennifernek aki pedig Reginát "dobta be a közösbe".  Már akkor tudták, hogy őket egymásnak teremtette a sors, hisz már az első pillanattól kezdve egy húron pendültek. Nagyon kevés az ilyen kapcsolat, de szükségeltetik a boldog élethez.
Lehet, hogy azóta Hayden és Jenny útjai elváltak egy banális hiba miatt, de ők hárman még mindig nagyon jó barátok és pimaszul jól esik neki, hogy ő az első aki megtudja, együtt kívánják leélni életük hátralévő részét.
- Istenem, gratulálok srácok! Nem mondom, hogy nem éreztem, de azért hallani jobb, mint gondolni rá.
- Hayden, lenne itt még valami - veszi át ismét a szót Tim, ő pedig kíváncsian vonja fel a szemöldökét - lennél a tanúm?
Kisfiús mosolya gyakorlatilag a füléig szélesedik s biccentve egyet felemeli a poharát, hogy koccintásra invitálja a többieket.
- Örömmel! Enyém a megtiszteltetés, most pedig igyunk rátok! - a három pohár csilingelve koccan össze, s rögtön le is gurítja az övének tartalmát ]b]- hozok még egy kört, maradjatok csak! [/b]- ezzel kiszökdécsel az asztal mögül és a pult felé veszi az irányt, hogy kérjen három koktélt vagy valami töményebbet, még kiderül... van egy kis ideje gondolkodni rajta míg odaér.

Molly and Hayden

 

Mindig komoly fejfájást okoztak neki azok az esetek, mikor kisgyerekeken jelentkező veszélyes, olykor halálos betegségeket kellett kezelnie, vagy épp diagnosztizálnia. Mikor már a többi orvos felállítja a helyes diagnózist, ő csak megcsinálja a munka ráeső részét, operál, kezel és ellát, ha kell lelki támaszt is nyújt legyen szükség bármire, ő mindig ott van. Viszont mikor neki küldik át az adott beteg anyagát és minden leletét valamint a szerencsétlen kisgyereket is családostul, mindig úgy érzi, hogy egy örökkévalóságig fog tartani az, hogy rájöjjön mi a probléma még ha a gyanújának van is alapja. Mindig leszűkíti a lehetőségeket, próbál minden létező tünetet kiszúrni ezzel együtt kiszűrni, ami a legvalószínűbb betegségre utal. Igyekszik minél alaposabb és pontosabb lenni, nem akar semmit sem figyelmen kívül hagyni, hisz ki az aki felesleges fájdalmaknak és kezeléseknek akarná alávetni ezeket a parányi kis testeket? Nagy valószínűséggel senki, épp ezért is veszi inkább többször szemügyre nem csak a röntgenfelvételeket amit odaadtak neki és leleteket, de a kislány szemét is, aminek mélyén ott lapul a szomorú igazság. Lehet, hogy már első alkalommal mikor belenézett a szép szempárba, kiszúrta azokat a bizonyos kis érdaganatokat, viszont jobbnak látta minél többször, minél másabb szemszögből tovább vizsgálni, hogy minden szónak egy legyen a vége. VHL.
Nem sok VHL-essel volt eddig dolga, viszont annak idején ebből a betegségből írta az egyik szakdolgozatát, valamint az előző esetet is ő maga vizsgálta ki és adta ki első kézből a felállított diagnózist ami helytálló volt, és mondhatni még szerencséje is volt a betegnek, hogy nem kezdték el rögtön a sugárkezelést a jókora daganat láttán ami az agyában nőtt. Ezeket a felesleges és veszélyes köröket próbálja Anna esetében is elkerülni, viszont ehhez az kell, hogy a szülei is partnerek legyenek ebben, inkább segítsék mint sem hátráltassák őt a munkában és mind a ketten kivizsgáltassák magukat, mielőtt késő lenne. Anna még műthető, noha nála már kialakult a betegség, de ki tudja, hogy a szülők, hogy reagálnak arra, ha hordozóból betegekké lesznek. Van amit gyerekkorban viszonylag gyorsan és könnyen lehet kezelni, de az nem azt jelenti, hogy ez a felnőttek esetében is így van. Egy idősebb, fáradtabb immunrendszer nem fog tudni úgy ellenállni mindennek, mint ahogy kellene.
Egy  valami viszont még van, amit a kisgyerekek betegségénél is nehezebben tűr. Ez pedig nem más mint az a hisztéria, amit a szülők letudnak rendezni. Sokszor már a haját és képes tépni egy-egy jajveszékelő, sopánkodó szó után és ez most sincs másként. Megérti ő az aggodalmukat és ha már ő fél és izgul, akkor egy szülőnél ezek az érzelmek még fokozottabbak, de ennek nőnek ráadásul olyan magasságokat is karistoló hangja van, amitől Hayden akaratlanul is úgy érzi, hogy kiskanállal próbálnák kikaparni az agyát a fülén keresztül... egy szóval kellemetlen! Nem véletlen, hogy hatalmas megkönnyebbülést érez mikor megszólal kellemes, mormogó basszusán a férj, aki innentől átveszi a szónoklatot és ő az, aki többször is kérdez valamint válaszol és reagál. Ezért pedig felettébb hálás. Már csak azért is, mert nem kell megállás nélkül grimaszolnia mikor a nő megszólal
A diagnózist követően átadja a gyereket a szülőknek, az egész családot az illetékes orvosnak aki elmondása szerint mindenképpen értesíteni fogja Haydent, ha szükség lesz rá, ő pedig fogja a kis cókmókját és elindul a Timmel és Reginával megbeszélt helyre, hogy megtudja végre, mi az a felettébb nagy örömhír - noha egy ideje már sejti, hogy ez a bejelentés el fog érkezni - amit meg akarnak osztani vele.
Mindig fontosabb volt számára a barátai és mások boldogsága, öröme mint a sajátja s egy ideje bár ő maga is úgy érzi, hogy fényárban úszik Zoya jóvoltából, egy pillanat erejéig mégis elfeledkezik erről, hisz mindig is jó párosnak látta az előtte ülő két személyt, és megérdemlik azt, hogy végre együtt éljék le az életüket boldog párként. Lassan három éve vannak együtt, az eljegyzés már a kapcsolatuk hetedig hónapjában megtörtént, de mind idáig azt bizonygatták, hogy nem gondolkoznak az esküvőn, mert nincs idejük rá, és nem a papír lesz az, amitől jobban fogják egymást szeretni. Most viszont Hayden nagy örömére döntésre jutottak és a kis fehér kristályos eljegyzési gyűrű mellé oda fog kerülni az arany karika is, amit már hónapok óta várt mindenki.  
Őszintén reméli, hogy az ő kapcsolata is ilyen szép évszámokat fog megélni, sőt ennél is többet, hisz egy életen át terjedő távlatban akar tervezni. Eddig ahány kapcsolata volt, soha nem érezte azt, amit Zoya esetében igen, és bízik abban, hogy amit Leah is mond neki már hetek óta, az igaz, és tényleg azt a személyt találta meg aki kiegészíti őt és aki világmindenséget fogja számára jelenteni. Együtt fognak megöregedni egy csinos kis farmon ahol lovak veszik őket körül csak, hogy Hayden egyik legnagyobb vágya előtt is tiszteleghessenek.
Ahogy kiér a pulthoz és mindkét kezét felteszi annak márványozott lapjára, a gipsz amivel rögzítették a kezét, tompán koppan a felületen. Néha teljesen elfeledkezik arról, hogy rajta van, annyira nincs ideje magával foglalkozni a hosszú órás hajtás közepette a St. Claire-ben. Viszont ilyen alkalmakkor van néhány perce, olykor pedig órája, hogy visszagondoljon arra, mekkora barom volt és csak magának köszönheti azt, hogy ez a fehér szerkezet most rajta van. Jelenleg ez az ami emlékezteti, hogy milyen hülye, agresszív és ingerült tud lenni egy ember akkor, ha nem pihen eleget, ha többet vállal el annál, mint amennyit bír. És igen, igaza volt Tommynak mikor első pillantásra megállapította a parton ücsörögve, hogy mi baja lehet a kezének és Leahnak is mikor azt bizonygatta neki fáslizás közben még az elején, hogy jobban jár, ha mihamarabb megnézeti mert nagy baj is lehet belőle. Kettős kézközépcsonttörése van köszönhető ez annak, hogy idegességében egy jókorát vágott a falba ami akárcsak ő, csúnyán megsínylette a találkozást... hát igen, így jár az, aki nem tudja kezelni a dühkitöréseit. Szerencsére nem igazán jellemző rá a kiugró magatartás, viszont ha egyszer elgurul a gyógyszere, akkor mindenki menekül a társaságából. Teljesen érthető.
Az ismerős, kellemes hang hallatán egy pillanatra összerezzen, de aztán az érkező felé vezeti a pillantását és halványan elmosolyodik.
- Szia! Ezt én is kérdezhetném, ilyen helyen is megfordulsz?... Nagyon csinos vagy! - szórakozott hangja nyilvánvaló,mint ahogy az is, hogy kellemes mélység költözik belé, mikor végigméri a lányt. Ezután pedig a háta mögé bök - Timmel és Reginával vagyok itt - már csak azért is mondja a két illető nevét, mert köztudott, hogy Timet mindenki ismeri a kórházban, rajta keresztül pedig Regina is "híressé vált". Hatodéves rezidens és ha nem adja fel most akkor minden bizonnyal egy pimaszul jó kardiológus lesz belőle. Nagyon szorgalmas, ráadásul nem kell összetörnie magát azért, hogy jól teljesítsen, mintha a vérébe lenne kódolva az orvoslás. Emellett nagy közösségi ember, tehát a kórház legtöbb dolgozójával jó kapcsolatot ápol.
- Igen, bennem volt, hogy inkább hazamegyek, de megígértem nekik, hogy beugrok, szóval úgy vagyok vele, hogy egy-két óra nem fog megártani amit még távol töltök az ágyamtól vagy épp a zuhanyzó kabintól - kisfiús mosolya mindvégig az arcán virít, csak akkor keményedik meg egy kicsit az arckifejezése, mikor Molly megemlíti a VHL-es kislányt.
- Megértem az aggodalmukat, hisz nagy esély van rá, hogy az  anyja vagy az apja is beteg ez pedig csak duplázza a kétségbeesést, fájdalmakat. De igazad van... az a hang amin sipákolni tud! Iszonyatos... - sokszor gondolt már arra, hogy szerez valami hangtompítót amit minden arra érdemes betegre és hozzátartozóra felszerel, de felesleges próbálkozás lenne. Ez is az orvosi hivatás velejárója. Megszoksz vagy megszöksz...
- És te? Csak így egyedül?

Molly and Hayden

 

Az utóbbi időkben elég sokszor érzi úgy, hogy képes lenne belepusztulni Zoya hiányába. Mintha arra játszanának az orvosok és a nagyra nőtt, leginkább egy morcos orosz medvére emlékeztető nővérek, - nem csak méretben egyeznek meg velük de szőrösség terén is - hogy ők ketten még csak véletlenül se legyenek egy műtőben, mikor szükség van Hayden szaktudására. Ilyenkor rendszerint jön valamelyik bájos vigyorú bennszülött, megragadja Zoya vékonyka karját és meglép vele azzal a kijelentéssel, hogy "XY szeretné, ha mellette lenne és figyelné, hogy mit kell csinálni egy... végbéltükrözésnél de maga csak maradjon nyugton a hátsóján, Dr. Cole és csinálja amit kell..." mind ezt ahelyett, hogy ott hagynák ahol van, mert nagy valószínűséggel olyan műtétet se látott még, ami éppen folyamatban van. Emellett mint Zoya rezidense, igényt tart arra, hogy mellette legyen a lány és lásson, tanuljon, segítsen. De ezt egészen addig nem fogja tudni megtenni és megvalósítani, míg mindenki elcipeli mellőle. Lassan kezdi úgy érezni, hogy távol tartási engedélyt kértek a lány részére.
Ilyen alkalmakkor jön rá arra, hogy mekkora változást generált az életében. Már első napon nagy hatással volt rá, akkor amikor az egyik nővér után berobbant a kezelőbe, hogy ő márpedig Dr. Cole-t keresi akihez leküldték, és aki az ő véleménye szerint az az idősebb szakorvos volt, aki ott ácsorgott Hayden mellett csak mert az behívta magához a rezidenst, hogy lássa el legjobb tudása szerint a beteget, mert neki rohannia kellett egy műtéthez. Zoya meglehetősen furcsán reagált arra, mikor kiderült, hogy márpedig az a bizonyos Dr. Cole akit neki kell keresnie, egy kölyök képű, kellemes természetű és mindig mosolygós rezidens, de Hayden csak örülni tud ennek a tévesztésnek, hisz ez volt az, ami máris megteremtette közöttük az összhangot, és innentől kezdve úgy mozogtak egymás mellett a kezelőben és beszélgettek szórakozottan, mintha legalábbis évek óta jó barátok lennének. Ez pedig Jimmyék kávézójában csak tovább folytatódott, pedig nem csináltak túl sok mindent egymás társaságában, egyszerűen csak beszélgettek, "ismerkedtek", megittak egy kávét és egy kakaót miközben megvitatták a kérdését annak, hogy mi lenne, ha átvenné őt mint gyakornokot. Szegény lány nem ápolt már akkor se túl jó kapcsolatot az akkori rezidensével, Codyval, ez pedig most hogy a kapcsolatuk nyilvánvalóvá és tagadhatatlanná vált, csak fokozódott. Kezdi úgy érezni, hogy lesz egy jó kis beszélgetése a sráccal. Ha baja van a dologgal, akkor az ő szemébe mondja bele, ő még meg is tudja védeni magát vagy magukat, nem kell, hogy szegény Zoyát zaklassa és idegesítse vele.
És ez a "távol tartás" az, ami most is kiütközött, hisz Timék úgy hívták el Haydent magukkal, hogy hozza Zoyát is, hisz szeretnék megismerni jobban a lányt. Azt a lányt, akit legjobb barátjuk választott magának és akivel sokkal őszintébb, sokkal meghittebb kapcsolatot szeretne, mint amire eddig bármikor lehetősége volt. Na nem azt mondom, hogy eddig rossz barátnőket talált magának vagy olyanokat akiket nem szeretett, egyszerűen annyival lehet ezt megmagyarázni, hogy Zoya annyival másabb mint a legtöbb... és ez nem csak a volt párokra értetendő, de a legtöbb nőnemű egyedre is, akikkel eddig szerencséje volt találkozni.
Soha nem találkozott még olyan lánnyal Zoya előtt aki egyszerre tudta őt elbűvölni és számtalan, megannyi kérdés elé állítani. Már az első pillanatban érzett valamit iránta, csak nem tudta megnevezni, hogy mit. Talán igaza volt annak idején Johnnak, mikor a második kapcsolatába kezdett bele, viszont nem volt biztos abban, hogy Soriah lesz az igazi. Akkor úgy érezte, hogy pusztán szüksége van valakire, aki reggel mellette ébred és vele fekszik le éjjelente és kedves, megnyugtató szavakkal szól hozzá. Ekkor a nevelőapja csak annyit mondott, hogy "Nem baj az, ha próbálkozol... viszont bíznod kell a szíved hangjában. Abban, hogy amint megpillantod egyszer azt akit a sors neked teremtett, akivel le kell élned az életedet, akkor a bordakosaraid védelmében rejtőző ketyegőd mindenáron kiakar ugrani onnan, hogy tudassa veled: Ő az!"
Talán ez volt az a jel ami egyre nyilvánvalóbbá válik, minél több időt tölt el a lány társaságában. Minden nehézség ellenére is együtt vannak, vannak bőven megbeszélésre váró dolgaik, és olykor a beosztás is komolyan ellent mond annak, hogy ők valaha az életben egy tökéletes párt tudnának alkotni, de Hayden úgy érzi, hogy ha valamit nagyon akar az ember akkor harcoljon meg érte. És ez a valami számára jelen pillanatban Zoya és az iránta érzett szerelme. Nem engedheti, hogy elússzanak a lehetőségek, azt pedig főként nem, hogy ő maga kússzon a kezei közül. Mert szüksége van rá.. tudja, hogy általa jobb lehet, erősebb és ez a változás az ő életén nagyon sokat segítene még ha eleinte nehezére is esett bevallani.
- Na látod ezt én is így gondolom - nevet fel szórakozottan, elvégre tudja jól, hogy milyen szokott lenni azon bizonyos alkalmakkor, mikor több órát húz le egymás után anélkül, hogy csak egy fél órácskára pihenne. Ezen napokhoz képest ma kifejezetten fittnek és kipihentnek tűnik.
- Zoya kérlek szépen valamelyik szakorvos fogságában van még mindig. Őt is hozni akartam ma magammal csak közben kiderült, hogy műszakot kellett cserélnie, vagy nem is tudom... a lényeg a lényeg, hogy még van egy-két órája amit bent kell töltenie, utána pedig gyanítom, hogy nem az lesz az első gondolata, hogy ide jön. És akkor szerintem már én se itt leszek, de addig is megiszok egy-két pohár... valamit - billenti félre a fejét és az előtte lévő italos szekrényre emeli a tekintetét, hátha kedvet kap valamihez, de jelen pillanatban még fogalma sincs, hogy mi lehetne a megfelelő számára.
Amikor Molly Regináék boldogságáról kezd beszélni, kíváncsi pillantással fordul ő is abba az irányba, majd széles vigyorral biccent.
- Igen, ünnepelnek. De ezt majd ők elmondják, nem szeretem én közölni mások örömhírét, szóval ezt rájuk bízom - lehet, hogy nem akar beszélni róla, viszont látni lehet az arckifejezésén, hogy ő maga is pimaszul boldog és ha Molly egy kicsit szemfülesebb, akkor sejtheti, hogy milyen alkalom lehet az, amit meg kell ünnepelni. Ha csak arra gondol, hogy egy ideje jegyben járnak, akkor már ezután az esküvő következik... kizárásos alapon.
- Biztos rendbe fog jönni, mert bár nem idejében figyeltünk fel rá, mégis orvosolható. Hosszú és fájdalmas folyamat lesz ebben biztos vagyok, de gyerek, fiatal még, jó esélyei vannak arra, hogy száz százalékosan felépüljön. Ez pedig több, mint csodálatos! - ragyognak fel a szemei, hisz egy orvos számára nincs is jobb hír annál mint, hogy az eredmények alapján biztos a beteg állapotának rohamos javulása. Már csak attól tart, hogy a szülők valamelyikéről ez nem lesz elmondható, de bízik abban, hogy ez a család szerencsés lesz a betegségek terén és minden rendbe fog jönni. A karácsonyt már boldogan tölthetik egymás ölelésében... ebben bízik a leginkább.
- Magányosan? És mi ebben a szórakozás, mond? Egyedül ücsörögsz itt a Betsy Rossal amiből egyre többet és többet kérsz? Ma az én vendégem van jó? Már amennyiben nincs ellenére a dolog - ezzel pedig már jelzi is a pult túloldalán ülő srácnak, hogy az ő számlájához írja azt, amit Molly is kér. Nem sűrűn jár ide, talán ez a harmadik alkalom, hogy Tim eltudta rángatni magával - na nem mintha annyira vonszolni kellett volna - de mivel a kedves barát jóban van a személyzettel már évek óta, így Haydenre is úgy tekintenek a legtöbben, mintha régi "spanok" volnának.
- És kérnék még négyet ugyan abból amit előbb kértünk és legyen három Swimming Pool - darálja gyorsan, majd vékony ujjai Molly kezére simulnak és felhúzza a székről.
- Gyere, tarts velünk. Hidd el ezek tíz percen belül olyan részegek lesznek, hogy kelleni fog két ember hozzá, hogy kivakarjuk őket innen... amennyiben te nem szándékozol lerészegedni - vigyorodik el, majd ha nincs a lány ellenére akkor a társaságában átverekszi magát a vonagló, táncoló embertömegen minek után elengedte a kezét és a pultos srác közölte, hogy pár percen belül kiviszik az asztalhoz a kért italokat. Így a négy whiskyt és a koktélokat is.
- Srácok, hoztam valakit! - engedi maga elé a lányt, hogy ő érjen előbb az asztalhoz, ám még mielőtt ez megtörténhetne, Regina szó szerint sikoltozva pattan fel és ugrik a lány nyakába.
- Mooollymollymoolly, hát szia! Képzeld, óriási hírünk van - pattog szórakozottan s szinte mindenki figyelmét felkelti maguk körül azzal, hogy egy tűzvörös hajzuhatag tulajdonosa ide-oda ficánkol  és sikongat nagy örömében.

Molly and Hayden

 

Mióta nyilvánvalóvá vált, hogy ők ketten egy párt alkotnak Zoyával, többen is megjegyezték, hogy ennek ellenére nem töltenek annyi időt egymás társaságában mint kellene, vagy az elvárt lenne egy újdonsült pártól. Talán megszokták már azt az emberek, hogy a huszonegyedik században a facebook az első, ahol beharangozzák a kapcsolatukat az emberek, hogy természetesen ország-világ tudjon róluk, ahol aztán hosszú-hosszú órákon, napokon és heteken át nyávognak egymásnak, hogy ki kit szeret jobban és, hogy mennyire imádják egymást.
Nem véletlen, hogy Hayden még csak véletlenül se éli az efféle közösségi oldalak bőszen emlegetett életét, hisz nincs rá szüksége... azok a barátok akik fontosak a számára és kellenek is neki, azok mellette vannak óra huszonnégyben. Akikkel pedig messze élnek egymástól az ő esetükben még mindig ott van az email és a telefonhívás, sms elfeledett lehetősége ami mellett bizony rengeteg érv szól. Amúgy sincs elég ideje arra, hogy egész nap azon a nyavalyás kék-fehér vacakon lógjon - még a telefonja is csak nagyon ritkán kerül elő a táskájából . akkor meg minek? Hogy azt hallgassa élete végéig, hogy "már megint nem írtál a kérdésemre, pedig...".
Egyszer már eljátszották ezt vele, és ez volt az első és utolsó alkalom, hogy belépett. Azóta még csak véletlenül se nézett fel rá hisz úgy van vele, hogy tudják jól, hogy orvos egy forgalmas kórházban, nincs neki arra ideje, hogy egész nap a hálón lógjon.
Ezen "nem töltötök együtt elegendő időt" megállapítást pedig kapásból egy olyan kérdés, követ, hogy: ez nem nyomja rá a bélyegét a kapcsolatotokra? Furcsa érzés számára mikor valaki ilyen kérdéssel rukkol elő, hisz mit tudna rá válaszolni? Rányomja? Nem nyomja? Talán, de ettől függetlenül mindketten úgy vannak vele, hogy nem feltétlenül kell nekik az egész napot együtt tölteni, hisz az éjszaka vagy épp a másnap úgyis az övék lesz, és már csak az örömmel tölti el őket, hogy várhatnak annak elérkezésére és annál nagyobb lesz a viszontlátás öröme, minél több időt töltenek külön.
Lehet, hogy sokan már rég problémáznának és a szakítás gondolatán törnék a fejüket, ettől függetlenül mindketten kötelességtudatosak és tudják, hogy bár itt vannak már egymásnak tehát nem hanyagolhatják el a kapcsolatukat, mégis egy ideig a munka lesz az első, aminek a végeztével ott ácsorog az áhított, szeretett fél mint vigaszdíj. Egy olyan valaki, akire a nap huszonnégy órájában vártak és végre megkaphatják. Mondani se kell ezután, hogy Hayden számára olyan a lány, mint az oxigén. Ha nincs mellette akkor fuldoklik és csak a lehetőségét keresi annak, hogy ismét együtt lehessenek, ha pedig mégis sikerül magához édesgetnie, akkor kedvére fürösztheti magát a szerelmes percekben.
Az elmúlt napokban sokat gondolkodott azon, hogy mi is volt az a valami, ami megfogta Zoyában. Imádja a lány szertelenségét, végtelen szeretetét amit szó szerint sugározni tud az emberek felé. Szüksége van az energiáira, arra, hogy láthassa ezer wattos vagy épp kislányos, szégyenlős mosolyát ami mellett halovány, rózsás pír húzódik az orcáján. Olyan embert, olyan társat talált a személyében, akire talán egész életében vágyott és akivel az elkövetkezendő éveit szeretné eltölteni. Kicsit kislányos, kicsit pörgős, emellett viszont büszke, bölcs és pimaszul okos. Mellette olyan valaki lehet, akiről egészen eddig nem is tudott, pedig sejthető volt, hogy valahol a felszín alatt rejtőzik, csak épp a megfelelő személyre volt szükség ahhoz, hogy előmerészkedjen.
Épp ezt látja Tim és Regina kapcsolatában is. Mielőtt ők ketten egy párrá lettek volna, mintha csak egy-egy fél személyként élték volna az életüket. Mindkettőben volt valami, amit mellőztek, amire nem fektettek nagy hangsúlyt. Ám azzal, hogy évek óta együtt élnek, megváltoztak és hála Istennek, jó irányba! Eltűntek a felesleges szlengek és szokások, amitől sokak a hajukat tépték nem csak a hátuk mögött, de a jelenlétükben is. Ugyan akkor elkezdték átvenni egymás szokásait, így Tim is romantikusabb, kicsit talán nyálasabb lett mint kellene és ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy most is egymás szájában tartanak felfedezőkörutat. Azért őszintén reménykedik abban, hogy ebből nem fognak rendszert csinálni vagy legalábbis nem akkor, mikor ő is jelen van. Már csak azért is mert ő maga tisztában van azzal, hogy sokan utálják, ha nyilvánosan nyalják-falják egymást a szerelmespárok amit meg is ért, hisz ő maga se szereti hallani mikor valakik épp nyálcserét hajtanak végre a háta mögött és csak azt hallja ahogy a nyál fröcsög a szájukban. Lehet ezt kulturáltan is csinálni, ráadásul nem tartozik senkire a szerelmi életük, bújjanak inkább ágyba, menjenek szobára és minden el van intézve, de ne mások gyomrát fordítsák ki!
Nem véletlen, hogy Zoya és ő se szokott nekiállni a kórház közepén hosszas csókcsatát vívni, ha pedig mégis kényszert éreznek, hogy hosszabbra nyújtsanak egy-egy csókot, akkor inkább félre vonulnak oda ahol rajtuk kívül nincs senki más. De még ezen esetek száma is igen ritkának mondható, csak egy-egy puszival illetik a másik fél ajkait és le is van zárva a téma.
- Ugyan - legyint mosolyogva a köszönet hallatán. Számára alap, hogy ha már egymás mellé csapódtak így késő estébe nyúló órákon akkor meghívja őt a kívánt italmennyiségekre. Ő maga úgy se fog sokat inni, majd Molly bepótolja azt az adagot, amit egy normális ember meginna ilyenkor, egy piszok húzós napot követően.
Úgy is lehet mondani, hogy az egyik gondolata az invitálást illetően azért született meg, hogy elcibálhassa a gyakornokot a mellette ücsörgő segg részeg fazon mellől, aki elég furcsa mozdulatok közepette igyekszik magához térni és tekintettel arra, hogy Hayden soha nem volt az az agresszív fajta, nyilván nem is fogja leverni a fazont, hogy mégis mit csinál?! Inkább a kellemesebb, gyorsabb utat választja ami kimerül annyiban, hogy leadja a rendelést és már meg is fogja a lány kezét, hogy odavezesse őt a többiekhez a hatalmas, hullámzó tömegen át akik egy ritmusra járják a zene dübörgésére a táncot.
- Ez azért elég jól hangzik - neki ma nem áll szándékában leinni magát még akkor sem, ha két barátjának egészségére kell koccintania. Mindig is mértéktartó életmódot folytatott alkohol terén és az esetek nyolcvan százalékában sikerül is megállnia a késztetést, hogy elővegyen még egy üveg bort, vagy valami töményebbet. Utoljára is csak akkor nyúlt kicsit mellé - whiskyt vett a könnyedebb ital helyett - mikor olyan balhét rendezett le a kórházban egy hosszú, kegyetlen nap után ami kis híján megölte a Zoyával való kapcsolatát is. Kis híján beledöglött a gondolatba, hogy elveszítheti azt az embert akit szeret, akibe szerelmes.
Vidám mosollyal nézi végig a nagy ölelkezések pillanatát, majd széles vigyorral meg is veregeti Tim hátát aki időközben közelebb került hozzá, s mint férfi a férfivel kezdi megvitatni az élet nagy kérdéseit.
- Dededede nézd! - pattog vidáman mint egy kislány és nyújtja Molly felé azon kezét amin az új gyűrű is illegeti magát. Még nem hallott olyanról, hogy "eljegyzésgyűrű kontra tervezzük az esküvőt gyűrű", de ma már ezzel is okosabb lett. Igaz elég furcsa párosítás, de ha nekik ez a természetes és a jó akkor miért szólna bele?
Mikor ismét egymás mellé keverednek, ő torok köszörülve vet egy pillantást a lányra és nagy bólintás kíséretében megjegyzi.
- Nekem is az hidd el és csak remélni tudom, hogy nem fogják túlzásba vinni a dolgot...vagy legalábbis nem az én jelenlétemben, mert ezért soha nem voltam oda - kap fel ő is egy koktélt az asztalról amit letettek eléjük, s egy jókora kortyot leküld csak, hogy ez valamelyest feledtesse vele a jelenleg látottakat és hallottakat.
- Inkább mesélj te valamit. A minap elég elvarázsoltnak tűntél, van valami ... vagy épp valaki, aki kiváltja belőled? Na nem azért mondom, mert ellenemre lenne a dolog, csak furcsa volt - kíváncsiskodik kisfiús mosolyával. Ezzel nem arra akar utalni, hogy bármit is rosszul csinálna a lányka, egyszerűen csak furcsa számára az, hogy tompább és szétszórtabb a megszokottnál. Annak viszont örül, hogy az első találkozásuk óta sokat javult a kapcsolatuk, mármint... akkor se voltak rosszban de még csak ellenszenvesek se, viszont Molly meglehetősen furcsán viselkedett, amit nem tudott mire vélni. Ez a fajta furcsaság viszont megszűnt létezni és most minden rendben van kettejük között. Nem csak egy egyszerű gyakornok-rezidens kapcsolat van kettejük között, de nyugodtan lehet mondani, hogy barátok is. A Molly féle személyekre pedig nagy szüksége van Haydennek ahhoz, hogy ember maradhasson ebben a rohanó világban, ne pedig egy furcsa gépezetté nője ki magát a temérdek munka között.
- Amúgy meg nem vagyok jó az ilyen helyzetekben. Ha megkérnek arra, hogy hozzak fel egy témát ami figyelemelterelő akkor szinte biztos, hogy csak állok és nézek mint hal a szatyorban miközben azon gondolkozok, hogy mi legyen az a téma?! Minden esetre... tudom nem kellene ma felemlegetni a melót, de holnap korán reggel, hét óra magasságába betettek nekem egy császárt. Bejössz velem? - Zoya másnap délutános lesz, két császárral, ezért se akarja a reggelihez is hívni, pihenje csak ki magát és bár tudja, hogy már most vannak tervei szülésznő szakirány terén, a reggelit mégis inkább Mollynak adná.

Molly and Hayden

 

Az utóbbi időkben egyre többet és többet gondol a farmra ahol életének eddigi jelentős részét boldogságban és szeretetben élte le. Az otthonára, az ismerős zöld és homoktól barnás, vöröses végtelenre, a lankákra és az erdősebb tájakra mely az északi patakot veszik körbe és ahol a vad musztángok is előszeretettel tanyáznak Phoenix vezetésével. Emlékszik erre a végtelen, kietlen pusztaságra ami apró virágoktól színes, a langyos - olykor forró - szellőktől pedig szabadságot és nyugalmat árasztó. Sokszor nem is volt másra szüksége csak arra, hogy alá adjanak egy lovat, ő pedig menjen, és vágtasson bele a semmibe, miközben a pólója alá kapa szél, hogy minél messzebb kerüljön az otthonától ahol húsz éves korától kezdve csak rabnak érezte magát. Egy bezárt rabnak egy hatalmas házban amit állatok vettek körül, lovak, birkák, bikák és tehenek egyaránt. Olyan jószágok melyek mellett felnőtt és amik a legtöbbet jelentették számára, főként a lovak. Ő mégse volt képes arra, hogy lábra álljon és kimenjen, megnézze őket és emlékezzen a régi szép időkre, mikor még képes volt arra, hogy nyeregbe szálljon.
A balesetet követően úgy érezte, hogy mindent elveszített, nem tudta megtartani a súlyát, nem tudott kimenni, hogy végigsimítson az istállóban élő Vihar homlokán ezzel is jelezve számára, hogy nem lesz baj, mindketten rendbe fognak jönni. És bár érezte, hogy a lelkének szüksége van erre a megerősítésre,  erre a megnyugtató szavakra - mert igen, nem a lovat sokkal inkább magát akarta nyugtatni - ő mégse volt képes arra, hogy fogja a kis mankóját vagy a tolószékét és átcaplasson a másik épületbe. Ez viszont nem a fizikai fájdalmának volt betudható, annak, hogy képtelen volt állni vagy lépkedni.
Egyszerűen félt és rettegett... rettegett attól, hogy mit kell majd látnia az istálló egyik bokszában, amit a lovak terápiás céljaira szoktak használni. Sajnos tudta, hogy mit kell átélnie Viharnak, de ő hosszú hetekig képtelen volt kimenni hozzá. Egy hatalmas gerendára lógatták fel a lovat, amit hevederek tartottak a hasánál és a combjainál. Biztosították a nyakát, a lábait egy-egy hosszú rúddal és különböző lemezekkel ezzel is meggátolva azt hogy a törött csontjai elmozduljanak. Ezeknek az állatoknak nem olyan egyszerű a gyógyulása mint az embereknek, hisz ők nem képesek arra, hogy visszafogják a mozgási kényszerüket. Egyszerűen lehetetlenség lett volna úgy gyógyítani, hogy négy lábon ácsorog melyből egy súlyosan, a másik pedig felületesen sérült. Vihar alapjáraton is a nagyobb példányok közül került ki, így a maga hétszáz kilóját aligha tartották volna meg a törött lábak, csak kárt tett volna magában hisz kétségbeesett volna minden egyes alkalommal mikor ráébredt arra, hogy nem fog tudni lábra állni.
Haydennek több mint fél évre volt szüksége ahhoz, hogy ismét lábra tudjon állni - főként a térde miatt húzódott el ennyire az idő - addig Viharnak ez több, mint egy évébe tellett és még másfél év múlva is csúnyán bicegett. De ekkor már Hayden is mellette volt. Már akkor ott volt vele, mikor levették a hevedereket és a tartólemezeket, hisz úgy érezte, az ő támogatására lesz szükség ahhoz, hogy ez az állat harcolni akarjon. Harcolni azért, hogy meggyógyuljon és újra "üzemképes" legyen még akkor is, ha már csak terápiáslóként s nem versenylóként alkalmazzák.
És noha meglehet, hogy ma már jobban emlékszik ezekre az időkre, a baljóslatú felhőkre és a fájdalomra, mégis sűrűn eleveníti fel a boldog időket is. Hogy miért? Mert nap, nap után is azon járnak a kis agytekervényei, hogy illene már bemutatnia a családnak Zoyát még akkor is, ha annyira védi tőlük, elvégre mégis csak az élete része a farm nem? Meg akarja ismertetni velük a lányt, aki elrabolta a szívét és akivel nem csak rövid távra tervez, sokkal inkább egy egész életen át. Mert ő az akiben megvan minden, amire vágyott, aki segíti őt a hosszú útján és aki épp olyan toleráns vele haragosabb, szélsőségesebb napjain, mint amilyen John volt egykoron. Ezt a türelmet és ezt a szeretetet, szerelmet pedig többre tartja bárminél. Megtalálta a másik felét, akit neki teremtettek és őt neki.
És, hogy honnan ez az ötlet? Egyszerű, elég ránézni Regináék önfeledt párosára akik egymásba gabalyodva "szórakoztatják a másikat", míg meg nem unják. De amíg ők egymással vannak elfoglalva, addig legalább Mollynak és Haydennek is van egy kis ideje arra, hogy váltani tudjanak egymással néhány szót, ha már a St. Claireben ez manapság elég nehezen kivitelezhető "móka" lévén ő az ideje nagy részét a traumán kell, hogy töltse, míg a lánynak mindenhol meg kel fordulnia ahol segítségre van szükség.
Szemei hatalmasra kerekednek mikor Molly finoman szólva is egy meghökkentően profi módját mutatja be a fuldoklásnak s már épp emelné a kezét, hogy megveregesse egy kicsit a hátát, mikor megérkeznek az első várt mondatok.
- Nem jó ha csak idegesíted magad a témával. Nem tudod  megkeresni, hogy beszéljetek? Jó, nem azt mondom, hogy már az első adandó alkalommal közöld vele, hogy márpedig csak rajta jár a kis agyacskád mikor csak van egy kis szusszanásnyi időd, hogy gondolkozz vagy épp nem is kell gondolkoznod, de talán valamilyen úton eltudnátok együtt indulni. Aztán vagy egy vagy az lesz belőle. Annak idején nekem is volt egy olyan lány az életemben akivel kiskölyök korom óta nagyon jó volt a kapcsolatunk, inkább testvéri mint sem bármi más lett volna közöttünk, de mikor eljöttem a farmról, éreztem a hiányát és fogalmam se volt, hogy mi ez? Aztán mikor újra találkoztunk, rájöttem, hogy igen ez csak a gyerekkori kötődés... talán neked is csak beszélned kellene vele és kialakul, de... nem akarok tanácsokat adni, mert az ilyenben nem vagyok a legjobb - nevet fel szórakozottan miközben iszik egy kortyot a kihozott koktélból. Nagyon szívesen ad tanácsot az orvoslás, az élet és egyéb téren viszont a szerelem és az emberi kapcsolatok nem kifejezetten az erősségének tekinthető kis valami... igen, ő maga is szerelmes és van is tapasztalata benne. Viszont minden ember más, minden kapcsolat és szerelem más, nem szabad egyikből kiindulni, hogy majd a másik is ezen az úton fog megoldódni.
- Persze, hisz a legtöbb dolog felszólításra, kötelességre csak még nehezebben megy. Ez lesz majd a vizsgákon is, nem kell félni. Amit otthon tökéletesen szóról szóra elmondasz, azt a vizsgán csak felületesen fogod és rettegve, remegő hangon miközben idegesíted saját magad mert tudod, hogy tudod, mégse azt mondod amit kellene - na ez már tényleg egy olyan valami, ami talán minden emberre igaz és ami nem válogat, tehát nyugodt szívvel nyilvánít véleményt - az ilyet vagy megtanulod kezelni, vagy együtt élsz vele. Én együtt élek vele, mert a mai napig tördelem a kezemet stresszhelyzetben - ahhoz mérten mindig tökéletesen, hibátlanul vizsgázik. Okos gyerek, tudja mit kell mondani, csak eleinte bizonytalan, ám ahogy felgyorsulnak körülötte a percek és egyre csak beszél, beszél és beszél vagy ha éppen  gyakorlatról van szó akkor teszi a dolgát, észre se veszi de már a végén jár és olyan magabiztos, mint amilyen egy-egy műtét alkalmával lenni szokott.
Az új megjegyzés hallatán vet egy pillantást a kis párocska felé.
- Addig örülj, amíg csak azt... - horkan fel, de már lép is a párocska mellé, hogy Tim vállára dobja a mancsát - hallod? Nem akarok sértő vagy udvariatlan lenni, de... az a nagy büdös igazság, hogy ez már nekünk kényelmetlen. Mit gondolsz, úgy... harminc perc erejéig míg itt vagyunk abba tudjátok hagyni? Tényleg csak felhörpintjük az itókákat és már megyünk is - viccel. Még szép, hogy viccel de tény és való, hogy soha nem tartotta a kedvencének mikor az emberek nyilvánosan kezdenek el nyálat cserélni. Saját magának se szokása a kórház közepén elkapnia Zoyát, hogy bepótolják azt amit reggel vagy esetleg este nem tudtak, inkább vár addig míg ténylegesen ketten lehetnek, ahol nincsenek zavaró tekintetek, idegesítő személyek. Amúgy is ez csak rájuk tartozik nem?
- Öhm, bocs, csak...
- Elkapott a hév?... gondoltam - vakarja meg a tarkóját miközben csak megrázza a fejét s vet egy pillantást Mollyra - majd ha mennél haza szólj, eldoblak oké? - ezzel persze nem arra utal, hogy már most menniük kellene, egyszerűen csak felajánlotta, hogy ha már egyszer kocsival van, akkor hazaviszi.