A fejem hasogat, és úgy érzem, belefogok bolondulni a fájdalomba, de nem eshetek szét. Ma nem. Megállok a tükör előtt és egy kész csődtömeget látok magam előtt, vörös szemek, felpuffadt arc, és sorolhatnám, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak, hogy az éjszakáimat leginkább az ivászattal töltöm, mint sem az alvással. Nem vagyok alkoholista, azt hiszem. Mert tudok mértéket tartani, és a munkába sem szeretek inni. Oké, néha lecsúszik pár korty. De az már tényleg akkor van, mikor az idióta munkatársak felcseszik az agyam. Hogyan dolgozzak együtt két balkezes emberekkel?
Egy csalódott mélyről jövő sóhajjal elindulok a fürdő irányába, hogy lemossam magamról az alkohol és a dohos füst szagát, amit a tegnapi este folyamán beivott a bőröm és a hajam. Ma makulátlanul kell kinéznem. Fontos, hogy megnyerjem magamnak a beteget, még ha olyan műtétben kell részt vennem, amihez nem értem mi közöm van. Soha nem értettem az ortopédiához. De felkértek, hogy legyek bent egy térdprotézis műtétnél. Lehető leggyorsabban mostam le magamról a tegnapi nap emlékeit, hogy a fogkefémmel harcba szálljak a további démonokkal, megjegyzem, hogy a vodkának másnap nincs finom íze.
A hajamat egyenesre szárítva kezdek bele a fekete karikák eltüntetésébe, egy kis alapozó mindenre képes, és talán annyira nem is feltűnő, hogy enyhe segítségre van szűkségem, hogy emberi formában jelenjek meg.
Amint tűrhetővé vált a kép, amint viszont láttam a tükörbe, azonnal elindultam a gardrób felé, hogy megfelelő ruhát választva indulhassak is a megbeszélésre. Fekete szoknyához nyúlva egészen szép összhatást hoztam össze, egy kedves mosolyt is sikerült magamra ölteni.
Elégedetten nyugtázom, hogy már árnyéka sincs meg annak a nőnek, aki alig félórája nézte magát ugyan ebben a tükörben.
Megfelelő cipő, és egy kis parfüm mindent helyre ráz és mehetek is. A kocsiba iszok pár kortyot, hogy ne száradjak ki, ügyelve a szájfényre, sikerül be kapnom pár szem fájdalomcsillapítót, hogy mikor leveszem a napszemüvegemet, ne akarjak meghalni.
Amikor felmérem, hogy hova is vezetett a pontos cím, már elkönyvelem, hogy elég gazdag páciensről lehet szó, ha egy luxus szállodába rendelt. Bár biztos sok pénze van, ha kifejezetten engem kért fel egy olyan műtétre, amihez nincs szakképesítésem.
Megvonva a vállam, ellenőrzöm magam a tükörbe, hogy minden rendben van-e, majd kiszállva a kocsiból elindulok a szálloda felé. A recepciónál, gyorsan elhadarom, hogy ki vagyok, mi vagyok, kit keresek, mire a recepciós kedvesen közli velem, hogy csak menjek a fickó után, ő ugyan ezt kérdezte fél perccel előttem. Gyorsan megfordultam, nem akartam szem elől veszteni, de olyan gyorsan sikerült megfordulnom, hogy nem figyeltem, hogy el se ment. Csak pár lépéssel állt mögöttem, de a fránya magassarkúm beadta az unalmast és sikeresen neki estem, szerencsére háttal állt, így nem lett akkora kár, mint ha egyből a karjaiban végzem.
Gyorsan kiegyenesedve megigazítom magamon a ruhát.
- Elnézést, csak a cipőm nincs kibékülve ezzel a szőnyeggel. – mosolyodom el kellő képp, hogy ne legyek túlságosan bunkó és közben szembe kerülök vele.
- Dr.Sarah Wright vagyok és a recepciós szerint, maga is Mr. Connorhoz jött. Esetleg megkereshetnénk együtt. - csak reménykedem, hogy nem fog elküldeni melegebb éghajlatra, ha már ennyire szépen bemutatkoztam neki. Mit gondolhat rólam? Két balkezes orvos, vagy a legrosszabb, hogy csak egy rezidens vagyok? Vajon ő miért van itt? Annyi kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy fel sem tűnt, hogy a hajam az ajkaimhoz ragadt, így kapkodva megigazítottam a hajkoronámat is. Most már teljes pompájába álljak előtte. Makulátlanul, ahogy terveztem már az elején.

Nem szeretek külsős dolgokat elfogadni, de úgy voltam vele, hogy ennyi pénzért, bármelyik másik kórházba hajlandó vagyok elmenni. Nekem nem minden forog a pénzkörül, de mivel eléggé elúszott az életem, ezért mindenbe menekülök, munka, alkohol és egyéb elfoglaltságok.
Elég puccos helyre lettem hívva és remélem, hogy ez nem csak valami átverés. Mert kaptam már érdekes ajánlatokat, de most ez elvileg munkaügy.
Ahogy végig sétáltam a hosszú halon, elgondolkodtam, hogy mennyire lehet durva a helyzet, ha nem hajlandó bejönni egy kórházban, hanem inkább kikeresi a legjobb orvosokat.
Annyi kérdőjel volt az egész történetben, hogy nem tudtam mit hova tegyek. Annyira belefeledkeztem a kételyeimben, hogy beleestem egy férfiba. Na, nem úgy, hanem a szó legszorosabb értelmében. Majdnem letaroltam, bár szerencséje az volt, hogy olyan magas, hogy még a válláig sem érek, pedig egy elég magassarkú cipőt sikerült magamra kapni.
Kellemes hang társult a vonzó külső mellé, és egy lágy mosollyal köszöntöttem a férfit. Ha már sikerült kellemetlen perceket okozni neki.
- Ugyan, nem akartam szó nélkül elmenni, nehogy valami gőgős nőszemélynek gondoljon. – bájos mosolyom már szinte az arcomra ragadt, ahogy végig mértem a kellemes társaságot, de úgy voltam vele, hogy most munka ügyben vagyok itt. Így sem akarok bonyolódni, van elég bajom a férfiak nélkül is.
- Örvendek Dr. Cole. – nyújtom felé a kezem. Kellemes meglepetés, hogy egy kollégával sodort össze a szél, még ha egy ilyen szerencsétlen baleset miatt is. Bár mindig azt hittem ilyen csak a filmekben van, hogy egyszer csak felbukkan egy vonzó férfi és egy nő csak úgy beleesik.
Bármennyire vicces a történet, azért a munka az első. Lassan megigazítom a hajamat és végül a ruhámon is végig simítok. Ez olyan ösztönös nő dolog, hogy ha zavarba jövök azonnal a hajamat és a ruhámat igazítom, mintha attól félnék, hogy a külsőm nem makulátlan. Pedig ezzel fogom megnyerni a fickót, hiszen minden orvos ismérve, a makulátlan munka, és ha ez nem a külsőnél kezdődik, akkor sehol. Ki engedné, hogy valaki hozzá nyúljon, mikor úgy néz ki, mint egy rossz csöves.
- Köszönöm, hatalmas ez a hely. – halkan felkuncogva indultam utána, hogy végre megtaláljuk a bizonyos férfit, aki fel akar bérelni. De mondjuk, meglepetést okoz, hogy egy másik orvos felbukkant itt.
- Térdprotézis műtét, de, hogy miért azt nem tudom, sőt a kórelőzményeit sem láthattam. A vicc az egészben, hogy baleseti sebész vagyok, nem tudom, miért nekem kellene megműtenem. – egy pillanatra megállok, és úgy nézek rá.
- Esetleg ön tud többet? Mert úgy érzem ez egy kicsit macerás lesz, és sok a kérdőjel az egészben. – csípőre teszem a kezem, mert kezdek feszült lenni. Aggódom, hogy miért kell két orvos, és miért kellek én, mint sebész.