Brazília. Az Amazonas és az őserdők hazája. A rengeteg érintetlen terület, a tánc szülőföldje. Hatalmas területet foglal el a dél-amerikai kontinensen, és mégis ezeket félretéve más okból utaztam ide, ráadásul nem egyedül. A zöld folytonosság a lábunk alatt terül el, és közel kilencezer méter magasságból figyelem a rejtélyes dzsungelt. A repülő szárnyai legyőzhetetlennek tűnnek innen a kis ablakon keresztül. A majdnem húsz órája tartó monstrum, és katasztrófa, amit végigcsináltam a mellettem alvó nőszeméllyel egy mesébe illene bele. Kezdjük az elején. A bárom leégetése utáni napon az ígéretemhez híven hagytam egy kis időt Gwennek, hogy összeszedje magát, és elintézze ügyes-bajos dolgait, mielőtt repülőre szállnánk, és elhagynánk az ausztrál fennsíkot, és a végtelen óceánpartot. Szerettem Sydney-ben lakni, és csak ritkán utaztam el onnan, de a kényszer nagyúr, és nekem muszáj volt lépnem, hogy pénzt szerezzek, és újra felépítsem a báromat is. Ehhez miért kellett társaság is? A kérdés tényleg egyértelmű volt, csak a válaszban én se voltam száz százalékosan biztos, mármint az okokat illetően. Gwen miatt égett le a megélhetési forrásom, és úgy gondoltam, hogy tartozik nekem. Egyenlítenie kell, és nagy hasznát fogom venni Rio-ban, ahol a drogkartellek mérete óriási, és a bandaháborúk száma évről-évre növekszik. Ki máshoz fordulhatnék segítségért, ha nem éppen az egyik legrégebbi barátomhoz? Jose-t még kiskoromból ismerem, hiszen a szüleink nem messze laktak egymástól. Nem éppen egy gazdag környéken nőttem fel, és hamar megtanultam, hogy mit jelent gyors, és halálbiztos döntéseket hozni. A fegyver használatától sem idegenkedtem, ahogyan a drogüzletektől sem. Jose szülei az egyik bandának a tagjai voltak. Az anyja prostitúcióval foglalkozott, az apja pedig elosztóként tevékenykedett. Nem a legjobb otthoni környezet egy kis srác számára, de mivel ebbe született bele nem sok választása volt a továbblépésre sem. Deportált az államokba a szülei halála után, és Rióban telepedett le. Mára az egyik legnagyobb kutya az alvilágban, és sokan a két tenyerüket is összetennék, ha vele üzletelhetnének. Én kivétel vagyok, mert gyerekkorom óta ismerem, de még ennek ellenére sem fog ingyen segíteni. - Kedves utasaink nemsokára megkezdjük az ereszkedést, és leszállunk a Rio de Janeiro International Airporton. Mindenki kösse be az övét. – a kreolbőrű szépség ébredezni kezd, és nagyokat ásít, miközben az ajkaimat összepréselem, és nem mondok neki semmit. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy még odaát kinyírjam. A nagy szája lesz egyszer a veszte. Nem bírja befogni a száját, amikor szükséges lenne. Mélyeket sóhajtok, és az államat a kezemen támasztom meg. Odakint a páratartalom eléri akár a 80%-ot is, és a hőmérséklet a 35-36 fokot. Nem sok minden változik, mert nálunk is meleg van, de itt azért más lesz a helyzet, és az emberek is. Gwen hisztije most másodlagossá vált, és megfenyegettem, ha nem fogad szót nekem, akkor egyszerűen el fog tűnni a húga, és soha többet nem fogja látni őt. Mondanám, hogy csak blöfföltem, de akkor nem ismer elég jól. Azóta egy kicsit szófogadóbb lett, és könnyedebben ment az átszállás is Európában, mint gondoltam volna. Kezdett megártani a magaslati levegő, és már örültem volna, ha hosszabb ideig szárazföld marad a lábam alatt, de ez még egy kicsit váratott magára. - Héj…lassan leszállunk. Készülj. – lököm meg a vállát, és már látom is a hegyet, és rajta a híres Jézus szobrot. Íme Brazília szíve, és a drogbárók hazája. Azt hiszem jól fogunk szórakozni itt.
made by torie ♥
A hozzászólást Clayton Cross összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 04, 2016 6:09 pm-kor.
Vendég
Vendég
»Szer. Márc. 23, 2016 4:36 pm Keletkezett az írás
what are we doing in rio?
hope, you don't want to sold me, or something like this.
Rio… Egy hely, ahová mindig is elakartam jutni, hiszen nem fél köpésre van Sydneytől, így elég hihetetlennek is tűnt, hogy én egyszer valaha tényleg elrepülök ide. Amit aztán végképp nem gondoltam soha, az az, hogy éppen a főnökömmel, Clayjel fogom megtenni ezt az utat. Valamiért azonban van egy sanda gyanúm, hogy nem biztos, hogy jó emlékekkel fogok innen hazatérni. Fogalmam sincs, pontosan miért hozott magával, nem mondott semmi részletet, így elég bizonytalan vagyok. Mindenesetre valamiért még mindig úgy gondolom, hogy Clay is okozhat csalódást, most épp pozitív irányba. A kórházba nagy nehezen beadtam, hogy őrülten beteg vagyok, de nem vagyok benne biztos, hogy teljesen hitelesen előadtam magam ahhoz, hogy be is nyalják. Nem tudom, mi lesz ennek az egész rezidens dolognak a vége, de az biztos, hogy nem jó, mert amennyit én már itt össze-vissza hazudoztam meg hiányoztam, nem csodálkoznék azon se, ha egyik nap kijelentenék, hogy többet már nem kell jönnöm… Akkor törne szét minden álmom, hogy orvos lehessek, hogy bebizonyítsam, hogy nem egy utolsó hülye ribanc vagyok… A gépi hang, miszerint hamarosa landolunk, felriaszt mély álmomból. Nem tudom, mikor aludhattam el, de szükségem volt rá, az egész biztos, mivel az éjjel nagyon keveset és nyugtalanul aludtam Clay lakásán. Hogy is hajthattam volna a fejem nyugodtan álomra, amikor nem lehetek elég biztos benne, hogy nem nyír ki az éjszaka folyamán?! Nagyokat ásítok, és megmozgatom a nyakam, valamint a végtagjaimat, amik kissé elgémberedtek a hosszú út alatt. Nem mondom, nem túl kényelmesek ezek az ülések, ilyen hosszú útra tervezhetnének valami faszábbat is. - Váó! – kiáltok fel halkan örömömben, mikor megpillantom az ikonikus Jézus-szobrot, és szó szerint az ablakra tapadok. Gyönyörű látvány, és bevallom, talán már ezért megérte elrepülni ide. A többiről egyenlőre még nem nyilatkoznék. – De rohadt jól néz ki, nem? – fordulok oda a mellettem ülő Clayhez, aki valószínű már most legszívesebben betömné a számat valami ronggyal, hogy ne jártassam folyton. – Kösz, hogy elhoztál. – nyomok egy puszit az arcára örömömben, és kis hátsószándékkal idegesítésképpen is. Lehet, hogy gyerekesen viselkedem, és lehet, hogy nem fogok semmit sem köszöngetni az elkövetkezendőkben, ha kiderül, miért is jöttünk ide, de eddig örülök, hogy eljöhettem. - Na de most már ideje lenne elmondanod, hogy pontosan miért is jöttünk ide? Vagyis számomra a lényeg, hogy miért kellett nekem veled jönnöm? Mert kétlem, hogy csak úgy jófejségből tetted volna, azok után, amit elvileg elkövettem ellened… Bár még mindig nem mondanám biztosra hogy én okoztam azt a tüzet, de mindegy. Szóval miért? – kezdek bele ismét a szóáradatba. Valószínű áldta az eget, hogy elaludtam az út során, és nem kellett végig hallgatnia a pofázásom. Nagyon jól tudom, hogy az őrületbe kergetem, pedig nem szándékosan csinálom. Na jó, azért néha muszáj kicsit túljátszanom a dolgot. Mondtam már, hogy nagyon jól áll neki, ha ideges, bár az elmúlt napból megtanulhattam volna, hogy nem éri meg felébreszteni az alvó oroszlánt. Én viszont valamiért mindig is olyan stílusú egyén voltam, aki cseszik arra, hogy mit kéne és mit nem, ellen megy a dolgoknak, még akkor is, ha az akár veszélyeztetheti is, mint kiderült. A gép landol, az utaskísérő pedig bemondja a szokásos szövegét, majd mindenki elkezd kitódulni az ajtó felé. - Na végre, már azt hittem, itt rohadok meg ebben az ülésben. És most hová megyünk? – kérdezem, miközben elindulok Clay után kifelé a repülőből. Most már tényleg kurva kíváncsi vagyok, mi is az oka annak, hogy mi ketten Rioba repültünk…
Kezdőlap 
