Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza

**Vendég** Vendég

»Pént. Szept. 30, 2016 6:54 pm Keletkezett az írás

Hát eljött ez a nap is. Őszinte leszek, az utóbbi pár órában a páni, görcsös, zsigeri félelmet fölváltotta a várakozás. Tudom, Merit milyen, van Facebookom és még mindig földobja minden egyes képét. Mintha csak kínozni akarna. De mégis, az interneten keresztül jóval nehezebb megtudni, milyen is egy ember valójában. A személyiséget nem lehet csak úgy kitenni az üzenőfalra.
Mivel a mai egy szabadnap, megígértem, hogy kimegyek elé. Be is pattantam a szürke Bentley Continental GT-be, ami a szüleim utolsó olyan ajándéka volt, amit el is fogadtam ebben az árkategóriában, majd kihajtottam a belvárosi lakás parkolójából. Útközben még zenét sem mertem hallgatni, mert nem akartam, hogy bármiféle irányba befolyásolódjak. Igazából az ég egy adta világon mindenre felkészültem, de legbelül csak egy érzés maradt meg bennem. Örültem, mert újra látok valakit, akivel fene sem tudja, hol tartanánk, ha nincs ez a nyomorult költözés.
A reptérre érve leparkoltam a kocsit, majd a főépület felé vettem az irányt. Éreztem, ahogy minden lépéssel kicsit jobban összeszorul a gyomrom, addig a pontig, amikor már egy tökmagot sem tudnék betuszkolni oda gránátvetővel. Lezserséget tettetve a falnak vetem a hátam, és úgy kémlelem, ki jön át a kapun a gépről, ami alig pár perccel utánam érkezett. Na, meg reménykedem, hogy nem tartóztatják föl Meritet. Már csak az hiányzik, hogy macsó megmentőt kelljen játszanom és lecsukassam magam, amiért behúztam egy biztonságinak.

**Vendég** Vendég

»Pént. Szept. 30, 2016 7:22 pm Keletkezett az írás

Valószínűleg teljesen elment az eszem, amikor kitaláltam, hogy várost váltok és mindent a hátam mögött hagyok. Ez persze nem igaz, csak az utóbbi órákban a nagy semmittevés közepette sikerült mindent átgondolnom és bepánikolnom kissé. Lehet, hogy már nem is akar tőlem semmit sem, én meg szépen ráerőltettem magam, visszautasítani nem utasíthatott, az nem nézett volna ki jól, de majd ha felajánlja hamar, hogy segít saját lakást keríteni akkor tudni fogom, hogy zavarom. Nem sok mindent tudok róla, csak azt amit megoszt magáról a neten meg amit apám mesélt, bár az inkább céges dolgok voltak, neki pedig ahhoz nem sok köze van sajnos. Pedig szomjaztam az információkra.
A gépen felkapcsolódnak a lámpák, közlik, hogy kapcsolja be mindenki a biztonsági övét, mert megkezdjük a leszállást. Az ablakhoz tapadok, hátha meglátok valami érdekeset, mondjuk Shayt egész véletlenül, de tudom, hogy erre esélyem sincs, mégis kíváncsian fürkészem a felhőtakaró alól felbukkanó várost. Még sohasem voltam Ausztráliában, ezért biztos, hogy az első pár napom azzal fog telni, hogy megnézem, mégis mi merre van, hol lehet finom kávét kapni. Ha szerencsém lesz akkor kapok egy idegenvezetőt is.
A gép lassan földet ér, az utasok pedig lelkesen tapsolni kezdenek. Aranyos szokás, de én most képtelen vagyok arra, hogy csatlakozzam hozzájuk. Amint megáll a gép és meg lehet kezdeni a kiszállást felpattanok a székemből és az elsők között hagyom el a gépet. Maradhatnék a fenekemen, de akkor csak még idegesebb lennék, jobb gyorsan túlesni a találkozáson.
Magam elé engedek pár embert, kifelé menet, és megigazítom magamon a ruhám, rövidnadrágot és egy egyszerű toppot vettem fel, ezekben kényelmesen el lehetett lenni a gépen, végigszántom az ujjaimmal a hajam, majd jön is az utolsó ajtó. Nagyon sok ember várakozik ott, a szemeim az ismerős szőke hajjal keretezett arcot keresik és hamar meg is találom. Változott, de mégis olyan, mint volt. Helyes… még helyesebb, mint amilyen az emlékeimben. Egy mosoly terül el ajkaimon és megyek oda hozzá, és vetem magam a nyakába. Hiába, régi szokások nehezen múlnak. Hosszúnak tűnő másodpercekig ölelem magamhoz majd engedem el .
- Szia - kezdésnek nem is rossz, csak folytatni kéne valahogy.
- Köszönöm, hogy kijöttél értem és befogadsz… - béna kezdés, még bénább folytatás, nem baj, lesz ez még jobb is.

**Vendég** Vendég

»Pént. Szept. 30, 2016 7:43 pm Keletkezett az írás

Minden elém kerülő női arcon végigfut a tekintetem, csekkolom, hogy nem mellőzzük-e el egymást a hirtelen támadt tömegben. Soha az életben nem mosnám le magamról, hogy a legrégebbi barátomat elvesztettem egy reptéren. Bár valahol reménykedek abban, hogy ő megtalál engem, talán én változtam kevesebbet. Persze, másképp hordom a hajam, persze, rászoktam arra, hogy karácsony és húsvét másnapján borotválkozok – kis túlzással persze. Mégis, rájövök, hogy ami pár napja még ideális szituációnak tűnt, név szerint, hogy elmellőzzük egymást, most rémálomszerűnek tűnik.
Aztán egyszer csak felbukkan egy ismerős arc, egy kék szempár, és tudom, hogy előbb vett észre, mint én őt. Alig van időm konstatálni, mennyire gyönyörű nő is lett az a lány, akit utoljára azon az estén láttam, amikor hirtelen a nyakamba veti magát, én pedig azon kapom magam, hogy viszonzom az ölelést. Ahogy egymáshoz szorulunk hirtelen nagyon is tudatossá válik számomra, hogy a férfiember nem tudja irányítani a véráramlását, és imádkozni kezdek hangtalanul valami fensőbb hatalomhoz, hogy ne most szívasson meg.
– Helló – köszönök én is hasonlóan megilletődötten, mint ő. Majd megtalálom az önbizalmam, és rájövök, mennyivel jobb is lenne, ha azt mondanám, amit gondolok. – Baromi jó téged újra látni, Merit. Túl sok idő telt el.
– Ugyan, csak természetes – felelem, és egy apró mosoly suhan át az arcomon. – Én örülök, hogy lesz végre lakótársam, még ha csak ideiglenesen is. Tudod, milyen furcsa visszamenni egy üres lakásba negyvennyolc órás műszakok után? Mint az időutazás.
Öklömet hirtelen kinyitva adom plusz hangsúlyt az utolsó két szónak, majd a poggyászáért nyúlok, mert úriember vagyok. Ez utóbbi állítást lényegesen alátámasztaná, ha el tudnám tépni a szemem a lány arcáról és alakjáról, ami már jóval nehezebben megy. Még mindig a régen látott barátokra jellemző érdeklődéssel vizsgálom, legalábbis remélem, hogy nem egy kiéhezett hiéna nyáladzásával. Végül inkább csak egy fejmozdulattal jelzem, merre parkoltam, és megfordulok, hogy mutassam az utat. Így még a legegyszerűbb.
– Szóval, milyen volt az utad? – kérdezem, elsősorban azért, hogy beszéljek. Félek attól, hogy ha elkezdek gondolkodni, nem szállok ki abból a veremből egyhamar.

**Vendég** Vendég

»Pént. Szept. 30, 2016 8:13 pm Keletkezett az írás

Nem lök el magától hanem viszonozza az ölelésemet. Nagyon kényelmes, és ismerős érzés, segít megnyugodni kissé, bár a szívem még mindig gyorsabb ütemben kalapál, mint az normális lenne, de ezt betudhatom annak, hogy ismételten túléltem egy repülő utat, valamint annak, hogy itt minden teljesen új lesz a számomra. Elhúzódom, mielőtt túl sok lenne az ölelésből, és legszívesebben rászólnék, hogy nem csak én tehetek az elválásról, hanem ő is, de nem szabad ilyennel kezdeni. Majd talán egyszer megbeszéljük, hogy miért is nem beszéltünk többet, bár talán csak a távolság miatt. Egyszerűen elfogynak ilyenkor a közös témák, és a régi barátokat felváltják az újak.
- Tényleg sok idő... lesz mit bepótolnunk. Mindent el kell majd mesélned. - alig várom, hogy végighallgassam azt, hogy mi is történt vele az elmúlt 5-6 év alatt.
- Negyvennyolc óra? Csoda, hogy utána még haza tudsz menni egyáltalán. Majd nem zavarlak ilyenkor. - nem akarom teljesen felborítani a világát azzal, hogy beköltözöm, bár úgy érzem, hogy ez elkerülhetetlen lesz.
Megköszönöm, hogy elveszi a bőröndömet, de csak az egyiket adom neki oda, a kisebb marad nálam azt én is tudom hozni. Elindulok mellette, és próbálok előre fele nézni, nem pedig folyton a profilját bámulni, arra úgy is lesz még bőven alkalmam.
Kérdésére halkan felnevetek.
- Fogalmazzunk úgy, hogy elment. Honoluluban kellett átszállnom, odáig egy idősebb nő ült mellettem, aki megmutatta a képeit a macskáiról. Mind a tizenkettőről. Végig róluk mesélt, hiába próbáltam aludni nem hagyta, de az átszállás után már minden jó volt, a mellettem lévő hely üres volt. Vagyis volt egy szörnyű és egy nagyon jó repülésem. - mesélem neki lelkesen.
- Sokat kellett rám várnod? Nem borítottam fel nagyon a napirended ? - Ha igen akkor majd kiengesztelem valahogy.

**Vendég** Vendég

»Pént. Szept. 30, 2016 8:42 pm Keletkezett az írás

Féltem, hogy viszontválaszban letámad, és a szemembe vágja, hogy az én hibám volt, hogy eltávolodtunk, és egészen megkönnyebbülök, amikor ez nem történik meg. Bár fene tudja, ami késik, talán nem múlik. Mégis, a testemnek nyomódó teste – főleg a mellkasomnak nyomódó melle – emléke hatására csak egyre jobban átkozom, hogy költöznünk kellett. Tényleg nem tudom megmondani, mi történt volna, ha nem teszem, és egy időben, közvetlenül azután, hogy idejöttem, majdnem megőrjített a dolog. Megtörtént volna vajon az együtt töltött esténk? Lett volna folytatása? A legkevésbé ezzel akarok foglalkozni miközben Sydney utcáin vezetek majd.
Pár héttel ezelőtt nem voltam ennyire lelkis. Fel kell rónom az öregedés kontójára.
– Csak akkor, ha te sem hagysz ki semmit – felelem, már-már kihívóan, és közben mentális listát készítek arról, mit és kit nem kellene említeni. Molly. Cathy. Kelly. Holly. Bár utóbbiról valószínűleg úgyis értesül előbb vagy utóbb.
– A taxik csodákra képesek. Mondjuk lépcsőt mászni hernyó-módban nem semmi. Majd valamikor megmutatom. A következő olyan műszakom jövő héten van. Csak hozz pop-cornt – nevetek fel. Igazából ez féligazság: hason csúszva még nem értem haza, de ami késik, valószínűleg nem múlik.
Ahogy az út részletezésébe kezd, csak türelmesen hallgatom, és közben még hagyok magamnak pár másodpercet, hogy pusztán élvezzem a társaságát. Nem tudom, tartanom kell-e ettől az együttéléstől, akár a legkevésbé is, de nem tagadhatom, mennyire jó újra a hangját hallani, vagy a mozdulatait látni. Olyan érzés, mint egy régi hintaszékbe süppedni, amit gyerekként imádtál, és még mindig bele van ivódva a sütik illata. Bár ez lehet, nem a legjobb hasonlat, mert ebben az esetben megdugtam a hintaszéket.
– Akkor nem vagy valami őrült macskás csajszi. Az király, mert amúgy sem nagyon lehet háziállatunk – felelem végül. Majd jön a kérdése, és megfontolom, hogy egy hosszadalmas történetet szövök neki arról, mennyire sokat dolgoztam én ma. Csak nem akarok hazudni neki pár perccel azután, hogy leszállt a gépről.
– Áh, a mai napot rezerváltam neked – mosolyodok el. – Kikapcsoltam volna a telefont is, ha a főnököm nem nyúzna meg érte. És ha valaki annyira ért az anatómiához, mint mifelénk, akkor bizony nem árt rettegni ettől az opciótól.

**Vendég** Vendég

»Szomb. Okt. 01, 2016 12:24 am Keletkezett az írás

Költözésük nagy érvágásnak számított az életemben, tudtam, hogy el fognak menni... el fog menni, de nem szerettem rá gondolni, mindig reménykedtem abban, hogy majd valahogy megoldja azt, hogy maradhasson. Fiatal voltam és néha kissé álmodozó, szerettem a tényeket is, de ezt nem voltam hajlandó elfogadni, csak az indulásuk előtti estén.
Úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna, pedig nem szabadna visszagondolnom rá, hanem csak a beszélgetésekre. Majd mindig elterelem a gondolataim... mintha ez lehetséges volna, de azért meg fogom próbálni.
Egy vigyor fut at ajkaimon mielőtt felelnék neki.
- Rendben, elmesélhetek mindent, de azt hiszem mind a kettőnknek jó lenne akkor egy-egy pohár ital. Vagy inkább egy-egy üveg. - ha mindenről be kell számolnunk a másiknak az egy kicsit meredek lesz és épp ezért kell majd egy kis segítség, ami feloldja a gátlásokat. Már mint a beszédben, nem másban... Ha ő mesélni fog akkor nekem is muszáj lesz, bár egészen biztos, hogy egyes részeket kihagyhatok majd.
- A lépcsőn ülve fogom várni, hogy megérkezz, egy nagy tál nachossal a kezemben. Majd versenyzünk, ha előbb megeszem, mint te felérsz akkor én nyertem. - bár ha tényleg annyira fáradt lesz akkor inkább segítenék neki minél hamarabb ágyba kerülni és ezt ő is tudhatja, vagy sejtheti.
Kíváncsi vagyok, hogy vajon mennyit változott az évek során, biztos nem sokat, de ez majd csak a mindennapok során fog kiderülni. Még mindig tudunk e úgy együtt lenni, mint régen, vagy a távolság és az idő mindent elrontott, mert ha igen akkor nem kevés vita áll előttünk, de ezt szeretném elkerülni. Végül is bármikor választhatok magamnak egy másik várost, csak az a helyzet, hogy nem akarok. Még nem.
- Nincs bajom a macskákkal, de azért több órányi kiselőadás után már nekem is elegem lesz belőlük. Komolyan? Kár, pedig szívesen beruháztam volna valamilyen rágcsálóra. - Talán jobb is, hogy nem lehet semmilyen állat sem, lehet rövid távon kinyírnánk szegényt.
Halkan felnevetek szavaira.
- Akkor nem sok hasznára lennél, hacsak nem az újoncoknak akarná megmutatni hogyan kell egy nyúzást végre hajtani. Te lehetnél a tananyag, de inkább maradj velem ma és mutasd meg a várost, meg a lakást, ha már enyém a napod és ha van hozzá kedved... - Mikor kiérünk a parkolóba akkor is megyek vele, bár sokkal kevesebbszer nézek felé, inkább az utat kémlelem, nehogy véletlenül elcsapjanak minket.

**Vendég** Vendég

»Szomb. Okt. 01, 2016 10:00 am Keletkezett az írás

Szavai hatására kitör belőlem a nevetés.
– Nem tudom, az mennyire lenne szerencsés. Emlékszel, amikor beszabadítottuk magunkat apám italszekrényébe és berúgtunk az abszinton? Kis híján eladtuk az egész házatokat az eBayen. Szerintem megismételjük azt a napot, és Sydneynek nyoma sem marad majd – mondom, miközben visszaküzdöm a nevetési ingert. Akkora bajba is régen kerültem már, mint akkor, de első berúgásnak nem volt rossz. Bár tény, hogy már akkor is én vittem a lányt a rosszba.
– Benne vagyok. De mi legyen a verseny tétje? – kérdezem, és próbálom a szőnyeg alá söpörni mindazt a legalább ezer dolgot, amit elképzeltem, mert mindegyike legalább egy pirulást vonna maga után. Rosszabb esetben pofont. Márpedig valahogy nem fűlik a fogam ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt magamra haragítsam Meritet. Vagy lehet, jobban tartok attól, mi történne, ha igent mondana.
Nemsokára kibújik majd a szög a zsákból, így vagy úgy. Nem tudom, mit várok ettől az egész együttéléstől hosszabb távon… francba, ez baromság! Azt sem tudom, rövidtávon mit várok tőle. Túlságosan sok idő telt el ahhoz, hogy csak úgy visszamenjünk a barátságunk utolsó pár napjához – az utolsó pár óráról nem is beszélve –, de mégis olyan jól és gyorsan sikerült ismét megteremtenünk az intimitást. Bármi történjen is holnap, holnapután, vagy a következő pár hónapban, az biztos, hogy nem lesz sok nyugodalmam.
– Abba bárki beleőrülne. Hadd találom ki, mindegyiknek megvolt a maga, brazil szappanoperákból örökölt személyisége, igaz? – kérdezem. Nem mintha kárörvendeni akarnék, igazából kifejezetten tisztelem az önmegtartóztatást, amit mutatnia kellett. Én lehet, kivágtam volna az öreglányt a Csendes Óceán fölött. Hátha talál egy elhagyatott szigetet macskákkal. – A rágcsáló talán még megoldható, már ha el tudjuk rejteni arra a negyed órára, amikor havonta egyszer beugrik a főbérlő.
– Hacsak nem kényszerítenek rá nyúzószikével, ígérem, nem hagylak el ma – felelem egy vigyorral nyakon öntve, amit azért nem lenne egyszerű félreérteni. Nem könnyű elterelni a gondolataimat abból a bizonyos irányból. Az előző, kissé botor kifejezésem leplezendő inkább más vizekre evezek. – Szóval, mit szeretnél először látni? Az Operaházba nincs belépőm, de ha leraktuk a cuccaidat, onnantól a határ a csillagos ég. Meg valamelyik óceán.

**Vendég** Vendég

»Szomb. Okt. 01, 2016 12:43 pm Keletkezett az írás

Nagyon is emlékszem arra az esetre, utána szobafogságot kaptam otthon, de persze nem tartottam be, mert ugyan úgy, a medence mellett kötöttem ki Shay társaságában, mint minden más délutánon.
- Majd bezárkózunk a lakásba és minden készüléket amin el lehet érni az internetet elzárunk. - bár ha mi tettünk el mindent akkor az azért nem jó, mert meg is találjuk, de csak lesz bennünk annyi önfegyelem, hogy nem forgatjuk fel teljesen a lakást. Nem tudom mi lenne annak az estének a vége, lehet nem kéne egyelőre alkoholt is bevonni a képletbe mert csak még inkább bonyolultabb lenne a helyzetünk. Így is vár ránk egy kényelmetlen beszélgetés, amint én is és szerintem ő is minél tovább halogatna, hátha egyszer csak elfelejtjük és minden mehet a régiben.
- Legyen egy vacsora a tét, ha te nyersz akkor én főzöm meg a kedvenc ételedet ha én nyerek akkor te főzöl nekem. Nem lehet csalni, és rendelni, hanem mindent nekünk kell majd elkészíteni. - Ez talán elég ártatlan tét, bár lehet inkább azt kellett volna mondanom, hogy a vesztes viszi le egy hónapon keresztül a szemetet, vagy az ő dolga a takarítás. - Megfelel? - Nem tudom, hogy nyerni szeretnék vagy veszíteni, szeretek főzni, de kíváncsi vagyok, hogy ő mennyire ért hozzá.
Jól esik beszélni vele, mintha az elmúlt pár év teljesen kiesett volna, de csak mintha mert azért ott van egy nagy szakadék, amit valahogy át kell hidalnunk. Erre majd jó lesz az iszogatós este, ha tényleg megcsináljuk. Ha nem akkor pedig majd szépen lassan újra megismerjük egymást.
- Igen, mindegyiknek megismertem a napi rutinját, tudom, hogy ki kivel van jóban és kik azok akik fújnak egymásra. Szerelmi hatszög is volt ott, itt adtam fel a figyelést, és utána már csak néha bólogattam, hogy azt gondolja, még mindig van közönsége. - Magányos öregasszony volt, aki kihasználja, hogy nem tudtam merre menekülni.
- Először szokjuk meg egymást, mint lakótársat, és ha ez megvan akkor utána majd beszerzek egy hörcsögöt vagy valami ilyesmit, ami kicsi és csöndben van. - Tengeri malacra gondoltam első körben, de annak nagy hely kell és hangos, szóval kizárva.
Egy mosoly jelenik meg arcomon a hírre, hogy tényleg velem tölti a mai napját, így legalább már most lesz időnk újra megszokni egymás társaságát, és nem csak feszengés lesz az első pár nap, bár úgy tűnik, hogy ettől amúgy sem kellene tartanom, már most jól egymásra hangolódtunk.
- Mindent szeretnék látni, egyelőre nincs kitüntetett célpont. Mondjuk megmutathatnád a kedvenc helyeidet a városban, aztán majd meglátjuk hol lyukadunk ki.

**Vendég** Vendég

»Szomb. Okt. 01, 2016 1:19 pm Keletkezett az írás

– És melyikünk nyeli le a kulcsot? – kérdezem kihívó vigyorral. Én lennék a legjobb választás, persze, az orvosi egyetemnek köszönhetően bármikor el tudom sorolni mikor, min és milyen formában haladna át az a szerencsétlen kulcs. Az már egy másik dolog, hogy utána garantáltan nem nyúlnék hozzá egy jó darabig. Vagy a legkevésbé sem. Arra pedig gondolni sem merek, milyen lenne lerészegedni Merittel. Persze, kettő út állna előttünk, azt hiszem. Egy, kapásból a másikhoz vágnánk, hogy mi a francért ment tönkre minden. Kettő… Nos, igen, ott van az a bizonyos második opció, ami nem tudom, miért tűnik olyan nyomorultul csalogatónak.
A legutolsó dolog, amit bele akarok vonni kettőnk amúgy is gyenge, törött lábakon álló barátságába ebben a pillanatban, az a szex. Csak erről nem egyszerű meggyőzni önmagamat sem.
– Nem hiszem, hogy különösebben élveznéd ha én főzök, de ám legyen. Csak szólnék, bár amúgy is látni fogod, hogy van egy fekete folt a tűzhely fölött. Általában azt mondom, hirtelen tűzeset volt. Azt nem emlegetem, hogy egy steak okozta – egyezek bele egy vállvonás kíséretében. – Ha meg esetleg sikerül szalmonellát okoznom, van néhány jó ismerősöm a sürgősségin.
Kirobban belőlem a nevetés, és még csak meg sem próbálom visszafojtani. Az ember jobb, ha tudja, mikor harcolna vesztett csatát.
– Szerelmi hatszög? Hogy a fenében sikerült azt összehozni? – kérdezem hitetlenkedve.
A hörcsögre csak bólintok. Igaza van, persze, előbb egymást kellene megszoknunk, és mérget mernék venni rá, hogy az sem lesz annyira egyszerű, mint amilyennek most tűnik, bármennyire is reménykedjek ebben. Persze én könnyen beszélek, Toxikológiásként pontosan tudom, milyen mérget küldhetek le különösebben veszélyes utóhatások nélkül. Ki kell majd találnom egy új kifejezést erre, mert vagy komikus, vagy hiteltelen lesz, viszonylag gyorsan.
A mosoly csak még szebbé teszi, márpedig nem hittem volna, hogy ez egykönnyen megtörténhet. Igen, ez egy határozottan nehéz időszak lesz…
– A „minden” kifejezetten tág dolog. A kedvenc helyekkel már inkább lehet dolgozni. Bár nem tudom, mikhez vagy szokva, de olyasmikre készülj, amik egy gyakornoki fizetéshez passzolnak. Nem élek valami nagy lábon mostanában – mondom, tökéletes időzítéssel, ekkor érünk ugyanis a Bentley mellé.

**Vendég** Vendég

»Szomb. Okt. 01, 2016 3:43 pm Keletkezett az írás

- Nekem kellene, hogy másnap mikor szükség lenne rá, te tudod, hogy merre jár a szervezetemben, szépen felvágsz és kiveszed, aztán nyomban hívhatod is a mentőket, amiért nem steril környezetben operáltad ki belőlem a kulcsot. Még szerencse, hogy orvos leszel, nem fenyeget annak a veszélye, hogy ész nélkül kezdenél el vagdosni. - Ez az egész mégsem olyan jó ötlet. - Inkább menjünk el a strandra, ott nem csinálhatunk nagyon nagy galibát. - Na meg nyilvános helyen nem hiszem, hogy egymásnak esnénk, maradnánk az egyszerű beszélgetésnél. Igaz mikor együtt voltunk akkor az az udvaron történt szóval sohasem lehet tudni... de lehet, hogy már nem is jövök be neki, lehet, hogy már három éve együtt van egy kedves gyermekorvosnak készülő lánnyal. Teljesen feleslegesen töröm azon az eszem, hogy mi lenne vagy lehetne ha...
- Ha veszítesz akkor majd segítek, hogy még véletlenül se mérgezz meg minket. Nem valami szép vége lenne annak az estének ha mind a kettőnket a kórházba kéne szállítani. - Mint tudjuk a legrosszabb betegek az orvosok, szívesen megnéznék egy csatát közte és a dokija között. Ki tudja, talán egyszer tényleg lesz rá lehetőségem, bár egyáltalán nem szeretném.
Nagyon tetszik ahogy nevet, teljesen azzá a fiúvá változtatja a vonásait akit régen ismertem.
- Négy lány macska és kettő fiú között történt az eset, és nem mindenki a saját neméhez vonzódott, ez okozta a galibát, de sikerült megoldania a néninek úgy, hogy különzárta a macskákat. - mondom el a rövidített változatot, én ezt körülbelül fél órán keresztül hallgattam, ki kivel mikor miért... rosszabb volt mintha egy kibeszélő showt vagy egy szappanoperát kellett volna végig néznem.
- Nem szeretem a puccos helyeket, szóval bármi jó lesz. Megmutathatod merre lehet egy jó kávét kapni vagy nap közben valami jó kaját. Közben elmehetünk majd híresebb épületek mellett, én meg majd jól kinézelődöm magam. - megállok a kocsi mellett és várom, hogy menjünk tovább, de nem. Pedig épp az előbb mondta, hogy nem él nagy lábon.
- Ajándék az ősöktől?

**Vendég** Vendég

»Szomb. Okt. 01, 2016 4:55 pm Keletkezett az írás

– Oké, marha jó lesz veled együtt lakni. Nem kellett negyed óra több év méla csend után, és máris végtelenül morbidok vagyunk. Megemelem a kalapom – felelem, és, mivel kalapom nincs, apró, futó, és a legkevésbé sem komolyan vehető főhajtással illetem a lányt. Az ajkamra kiülő vigyort sem tudom elrejteni. – A strand meg jó ötlet. Meglepődnél, milyen kevés időt tölt ott az itt élők többsége. Ha bárki előtt leégetjük magunkat, jó eséllyel hamarosan repülnek vissza az Államokba, vagy valahova máshova.
Az agyam már meg is lódul, és próbálom kitalálni, hogy mikor is tudnánk ezt megejteni, és merrefelé. Persze nem a legpopulárisabb strandokon, és, ha tényleg akarjuk, hogy némi alkohol is közbejátsszon, akkor nem nappal. A nyilvános alkoholfogyasztást itt sem támogatják, és ugyan távol áll tőlem a hithű szabálykövetés, a megtörésüket jobb csöndben intézni. Nem akarom, hogy a lelkemen száradjon Merit visszatoloncoltatása az USA-be.
– Máris jóval kevesebb lóg nekem ezen a fogadáson, mint neked – vigyorgok rá egy kicsit gonoszul. Hülye lettem volna nem ellesni apámtól néhány tárgyalási trükköt, amiket gyakorolt amikor a részvényeseivel tárgyalt.
– Jesszusom – ringatom a fejem lassan a macskák történetét hallva. Ha valaha ilyen öreg leszek, könyörgöm, lőjenek le. Persze, huszonhárom évesen nehéz elképzelni, hogy valaha is megöregednék. Tizenhét évesen meg azt volt nehéz, hogy Merit meg én nem látjuk egymást évekig. Szóval talán nem most kellene eldöntenem, mi lesz velem ötven év múlva.
– Kávé? Ízre mész vagy hatékonyságra? Csak mert utóbbiban semmi nem veri a kórházit, ellenben ízre az olyan, mintha egy téglát szopogatnál – mondom, és közben elfintorodok, mert esküszöm, mintha érezném a számban az ízét. Persze, az utóbbi pár évben már nem is egyszer ittam ott az éjszakai műszak közepén, csak hogy még pár órát ébren töltsek és ne a folyosó kellős közepén rogyjak össze.
Az autóra pillantva elhúzom a szám egy pillanatra. Lehet, ostoba ötlet volt ezzel kijönni érte, de egyrészt, nincs másik, másrészt nem akartam olyan csórónak tűnni, hogy taxiznom kelljen. Miközben a válaszomon gondolkodom, elviszem hátra a bőröndöt és beteszem a csomagtartóba, majd kinyitom neki az ajtót, és amint beült átsétálok a másik oldalra, a vezetői ülésre. Mi az, úriember vagyok! Csak ritkán mutatom ki.
– Olyasmi. Jó, igazából az, és az utolsó, amit el is fogadtam. Legalábbis ebben az árkategóriában. Meg kell tanulnom a saját lábamon élni, ha már egyszer nem vittem tovább a céget, apám hatalmas sajnálatára – magyarázom, miközben elindulunk a forgalomba. Az út nem éppen rövid, és biztos vagyok benne, lesz időnk beszélgetni alatta eleget.

**Vendég** Vendég

»Szomb. Okt. 01, 2016 5:44 pm Keletkezett az írás

- Akkor nem sok esély van arra, hogy az egyik kollégád véletlenül pont arra járjon, és emiatt majd a későbbiekben ferde szemekkel nézzenek rád. Mikor érsz rá? Én csak jövő héten állok munkába, de a hétvégéim akkor is szabadok lesznek. Majd hozzád igazodom. - Felőlem már ma este is megejthetnénk ezt, de lehet, hogy holnap már dolgoznia kell menni. Nem szeretném, ha miattam másnaposan kéne lenyomnia egy huszonnégy órás műszakot, vagy még hosszabbat. Nem tudom, hogy bírja ki azokat, én valószínűleg megőrülnék, ha annyi időt kellene eltöltenem a munkahelyemen, bár ő szereti azt csinálni amit. Neki ez nem csak munka, hanem hivatás.
Az itteni strandokat egyáltalán nem ismerem, de azt jól tudom hogyan lehet kijátszani a rendőröket, ha épp ellenőrizni akarják, hogy mit is fogyasztunk. Nem vagyok olyan lány, aki minden hétvégéjét azzal tölti, hogy merev részegre issza magát, de azért néha én is szeretek szórakozni. Egy-egy jól időzített mosoly vagy hajdobálás a legszigorúbb rendőrt is képes kizökkenteni a szolgálatból.
- A segítség maximum annyi lesz, hogy te főzöl, én pedig ülök a konyhapulton és szólok, ha épp kifutni készül az étel, vagy le akar ragadni, na meg vigyázok, hogy el ne vágd az ujjaidat szeletelés közben. Eszemben sincs megcsinálni az egészet, inkább majd csak irányítalak és szórakozom rajtad. - egy darab sárgarépát vagy húst sem leszek hajlandó megfogni, ha neki kell főznie, bár lehet, hogy rá tud majd venni, ha nagyon sokat bénázik és már nem tudom nyugodtan nézni.
- Ízre és hatékonyságra is, ne legyen olyan, ami átégeti akár az asztallapot is, de azért legyen benne kellő erő, és igató is legyen. Lehet, akkor járok a legjobban, ha magamnak főzöm meg. De ha extra koffeinre vágyom és nincs jobb ötletem, akkor meglátogatlak egy kávé erejéig a kórházban. - amíg nem szerzek itt ismerősöket addig egészen biztos, hogy sokat fogok a közelében lógni, csak ne menjek túlságosan az idegeire.
Teljesen meg tudom érteni a helyzetét, el akar szakadni az ősöktől, én is ezt tenném ha nem informatikusnak tanultam volna, igaz, semmilyen támogatást nem fogadok el tőlük már jó pár éve, mert a saját lábamon akartam megállni. Eddig jól ment, meglátjuk, hogy ezután is sikerül-e teljesen önállónak maradnom.
Megköszönöm neki, hogy kinyitja az ajtót, és be is ülök, ritkán ilyen udvariasak a férfiak, a legtöbb magasról tesz arra, hogy mi is az az illem. Egyszerűen cikinek tartják, persze az ajtóban előre engedik a nőket, de azt sem azért mert így a helyes, hanem mert utána alaposan meg lehet bámulni a lányok hátsó felét.
- még átveheted tőle a céget, biztos ezer örömmel kezdene el tanítani arra, hogy hogyan is kell egy ilyen nagy vállalatot irányítani. Nem szokott próbálkozni azzal, hogy meggyőzzön hagyd ott az orvosi pályát és menj a céghez?

**Vendég** Vendég

»Szomb. Okt. 01, 2016 6:24 pm Keletkezett az írás

– A kollégáim miatt aggódok a legkevésbé. Még soha nem róttak meg senkit egy kis szórakozásért, ha másnap nem kellett műtenie. És én nem szoktam műteni – magyarázom, miközben emlékezetembe idézem azt a nem éppen mindennapi pillanatot, amikor gyakornokságom első napjaiban a sebészet egyik főbb figuráját találtam meg az egyik ágyon fetrengeni enyhén másnaposan. Valamikor akkor ábrándultam ki véglegesen a sebészetnek még a gondolatából is. – És jó lenne minél hamarabb megejteni. Nem ma, mert nem venném a lelkemre, ha elaludnál a strandon, holnap pedig van egy műszakom… De talán a hétvégén?
– Áh, kellett nekem említenem az ördögi tervem – rázom meg a fejem rövid nevetés kíséretében. Végülis, túlságosan egyszerű lett volna, ha ennyire könnyen megúszom a dolog oroszlánrészét. – Majd igyekszem minél szórakoztatóbb lenni. Csak tudd, ha levágtam az ujjam, max két percig nevess, utána azért érdemes lesz bemenni a kórházba vele.
Nem kell sokáig gondolkodnom, miért hoz lázba a közös program ötlete. Tényleg túlságosan sok időt kellene bepótolnunk neki meg nekem, márpedig minél hamarabb elkezdjük, és minél több időt fektetünk bele, annál hamarabb kezdhetünk a mai nap dolgaival foglalkozni. Márpedig a tegnap csontvázait előkaparni muszáj lesz, ha rendbe akarjuk tenni azt, ami közöttünk volt. Bármi legyen is az. Esküszöm, nem vagyok hozzászokva ennyi ismeretlenhez az egyenletben.
– Talán tényleg az a legjobb. Bár biztosan találunk egy Starbucksot errefelé, és máris jobban otthon érezheted magad. LA még mindig tele van velük, igaz? – kérdezem. Persze, igyekeztem szemmel tartani az otthoni trendeket, de annyira nem sikerült, mint szeretném, főleg az utóbbi évben, amióta nekiálltam dolgozni. Abban a kevés szabadidőmben, amit van vagy bulizni járok, vagy megnézek egy filmet. Bár inkább az előbbi. Nem szeretem egyedül tölteni az estéket, és a filmekből ritkán ugranak elő a színésznők egy gyorsmenetre. Ott még nem tart a 3D Technológia.
Ahogy a forgalomba fordulunk, és meghallom a szüleimre tett megjegyzésemre érkező válaszát, elvigyorodok. A tekintetem az úton tartom, tekintve, hogy nagy a forgalom, de azért egyszer rápillantok, amikor válaszolok.
– Persze. Szerinted miért nem járok hozzájuk gyakran ebédre vagy vacsorára. Mindig ugyanoda fut ki a beszélgetés. – Megvonom a vállam, majd úgy döntök, ideje egy kicsit továbblépni a családi témákról. Beszámolhatnék neki arról, milyen csatákat vívtam velük, de egyoldalú lenne.
– Szóval, meg kell kérdeznem: milyen tervekkel érkeztél? – Teszem fel a kérdést, ami foglalkoztat már egy ideje. Nem egyszerű kitalálni, miért utazná át valaki a Csendes-óceánt, amikor biztos munka várja ott, ahol volt.

**Vendég** Vendég

»Vas. Okt. 02, 2016 1:19 am Keletkezett az írás

- A hétvége tökéletes lesz, addig rendesen megismerem a várost, vagy legalábbis annyira, hogy ne tévedjek el nagyon. - Addig lesz időnk összeszokni és a kitárulkozás még könnyebb lesz, hiszen arra készülünk. Nem tudom, hogy várjam e az estét vagy inkább tartsak tőle, a legegyszerűbb az lesz ha egyelőre még nem foglalkozok vele, elég lesz majd aznap izgulni. Valószínű, hogy enni sem tudok majd, vagyis ha tényleg iszunk valamit akkor az nagyon hamar a fejembe fog szállni.
- Ha levágnád az ujjad kicsit kiakadnék és nem pedig nevetnék, betenném az ujjadat a fagyasztóba és azonnal hívnám a mentőket, de erre kérlek ne legyen szükség, különben csak műanyag késeket kapsz és azzal kell majd boldogulnod. - Ezzel még viccelni is rossz, nem akarom, hogy bármi baja legyen csak azért mert engem akar szórakoztatni. Nem mellesleg nem bírom a vért, vele ellentétben, szóval lehet, hogy az első reakcióm nem is az lesz amit elmondtam, hanem ott helyben zuhanok majd össze mint egy nyavalyás rongybaba.
- Minden harmadik sarkon találni egyet, ha itt fele annyi Starbucks van akkor már nem fogok panaszkodni egy pillanatig sem. - kissé kávé mániás lettem az elmúlt időszakban, de azon vagyok, hogy leszokjam róla, mégis ha elgyengülnék azért jó tudni, hogy hova is rohanhatok, hogy intravénásan nyomják belém a hiányzó koffein mennyiséget.
- LA még mindig a vásárlásmániások paradicsoma, ez nem változott, még mindig tele van hírességekkel is meg turistákkal. Remélem itt azért nincsen annyi ember, kell már egy kis nyugalom. - Viszonylag magas vagyok és vékony, épp ezért engem is sokszor megállítanak, mert azt hiszik valami híresség vagyok, pedig ez egyáltalán nincs így.
A kocsiban bekötöm magam és figyelem hogyan is vezet, nagyon körültekintő, nem engem néz hanem a forgalmat, ami egy kissé rosszul esik, de inkább az utat nézze, mint engem és szenvedjünk balesetet.
- Most már itt vagyok villámhárítónak ha szeretnéd. - Az én apám biztos megkérte az övét, hogy tartsa rajtam a szemét, ezért nem tartom kizártnak, hogy egy egy vasárnapi ebédre én is meg leszek invitálva. Nem szeretnél rájuk telepedni, csak annyi kapcsolat kell amennyivel megnyugtathatom az őseimet.
- Én veled ellentétben beállok a céghez, csak nem akartam az otthoni részleghez, mert ott mindenki ismer minimum három éves korom óta, és tudják ki vagyok, nem tudnám a ranglétra aljáról kezdeni a munkát, de itt igen. Saját erőmből fogom felküzdeni magam. - van máshol is leány vállalata a cégnek, de én ide jöttem, hogy miért? Mert itt van Ő, de ezt semmi pénzért sem fogom elárulni neki.
- Itt tervezel maradni, vagy vissza mész majd LA-be miután megkaptad a doktoridat? -

**Vendég** Vendég

»Vas. Okt. 02, 2016 10:30 am Keletkezett az írás

– Nem lenne a legjobb Másnaposokat játszani Sydneyben – ismerem el a hely megismerésének szükségességét. Persze, nekem azért van némi tapasztalatom a várossal, de még én is el tudok tévedni, ha nem figyelek. Pedig hat évnek nem ártott volna elégnek lennie arra, hogy feltérképezzem a helyet, de őszintén, sosem akadt semmi olyan motivációm, mint Los Angelesben. Nem mintha LA-t úgy ismerném, mint a tenyerem, mert lássuk be, nincs olyan ember a világon, aki ezt elmondhatná magáról, de ott legalább volt okom elhagyni a házat. És átsétálni a másikba. Oké, lehet, nem volt gyerekkorom…
– Oké, oké, majd vigyázok. De azért nem lenne rossz plasztik késsel nyers húst vágni, ha belegondolsz – vigyorodom el. Vajon hány kést lehetne el- és beletörni abba mielőtt agyvérzést kapna az ember? Ötletem sincs, de lehet, nem lenne érdemes kipróbálni.
– Itt azért nem a földből nőnek ki – felelem egy vállrándítással. Őszintén, a kávézók túlságosan civilizált helyek egy gyakornoki fizetéshez, még akkor is, ha reggel, munkába menet csak beugrik az ember. Egy Starbucks még emberinek minősül ebben a viszonylatban, akkor is, ha hosszú sorban kell várni tizenévesek mögött, akik koffeinmenteset isznak, de saját bevallásuk szerint nem tudnának élni nélküle. Valahol reménykedem, hogy Merit nem olyan tinédzser volt.
– Ha nyugalmat keresel, itt megtalálod. Szerezzünk majd Ne zavarjon! táblát univerzális használatra? – kérdezem a lehető legártatlanabb hangnemben, amit csak el tudok játszani.
Amikor az autó kikanyarodik a főútra, vissza a város felé, már jobban meg tudom osztani a figyelmem az út és közte. Persze, nem kezdem el bámulni, de alkalmasint, főleg, amikor beszél, megengedek magamnak néhány lopott pillantást. Nehéz lenne betelni a látványával amúgy is – az egy dolog, hogy hiányzott, de sosem gondoltam volna mennyire jól néz ki. Nem lesz egyszerű dolgom a következő időszakban.
Megrázom a fejem, amikor fölajánlja a villámhárító szerepét.
– Nem kérnélek meg rá. Amúgy sincs rá szükség, az öreg csak csökönyös. Családban akarta tartani a céget és nincs még egy örököse – magyarázom nyugodtan. Rövid ideig gondolkodok csak, amikor a munkáról kezd beszélni. – Hát, apám nem fog húzni téged fölfelé, legfeljebb rávesz másokat, hogy toljanak kicsit. Tuti a legjobb csapatba kerülsz és a legsegítőkészebb kisfőnök alá. Az öreg remekül tudja éreztetni, hogy te értél el valamit, amikor végig ott állt a vállad fölött.
Tapasztalatból beszélek, persze. Gyerekkoromban milliószor megesett. De amikor jön a következő kérdése, máris visszaugrok a jelenbe, még mielőtt egyáltalán elkalandozhatnék a múlt felé. Egy kis ideig az utat figyelem, ezzel szerzek időt a gondolkodásra, majd megrázom a fejem.
– Nem. Őszintén, már nincs semmi odaát, ami oda kötne – vallom be teljesen őszintén. Ha ott marad, még talán megfontoltam volna. Ma már biztosan nem megyek vissza, legalábbis a következő pár évben.

**Vendég** Vendég

»Vas. Okt. 02, 2016 9:41 pm Keletkezett az írás

- Ha azzal kéne vágnod a húst akkor nem is kéne erőlködnöd azon, hogy jól szórakozzam, elég lenne csak néznem a szenvedésedet. - azért ennyire nem szúrnék ki vele, csak akkor ha valamivel nagyon felbosszant és vissza akarnék vágni neki. De ilyenről szerencsére még nincsen szó, és ne is legyen.
Annyira kényelmesen érzem magam a társaságában, nincs az a feszültség közöttünk, amire számítottam, bár lehet, hogy csak azért, mert én is és ő is igyekszünk elkerülni a kényelmetlenebb témákat.
- Univerzális használatra? Majd zokni helyett azt teszed ki az ajtókilincsedre ha hazaviszel egy lányt? Nekem megfelel. - Az más kérdés, hogy hogyan is viselném az ilyen helyzetet. Valószínű, hogy amint meglátnám, azonnal fordulnék is ki a lakásból és keresnék egy másik helyet ahol elüthetem az időt. A fene kíváncsi arra, hogy milyen nőt visz fel és az mennyire akarja az emberek tudtára adni, hogy ő tulajdonképpen nagyon-nagyon jól érzi magát.
Hol kinézek az ablakon, hol pedig a profilját veszem alaposan szemügyre, nem tudom, hogy melyik látvány tetszik jobban... ez butaság, még szép, hogy a második, de nem bámulhatom őt ennyire feltűnően ezért néha ki is kell néznem az ablakokon.
- Majd talán idővel megnyugszik, bár ahogy öregszenek egyre rosszabbak lesznek. Legalábbis az enyém, ki tudja, lehet hogy a tiednek még megjöhet az esze. Ha igen akkor zárjuk össze őt az enyémmel, hátha őt is sikerül megváltoztatnia valahogyan. - elhúzom a szám szavaira, egy cseppet sem tetszik az, hogy az apja is támogatni akar, de ilyen alattomosan.
- Megmondom neki, hogy ne csinálja ezt, ha mégis akkor otthagyom az egészet a fenébe és keresek másik munkát, ahol történetesen tesznek arra, hogy kik a szüleim. - Nem szeretem ha kivételeznek velem, kezeljenek úgy, mint egy utcáról betévedt kezdő informatikust, vagy ha minden kötél szakad még mindig vissza mehetek táncolni.
- Értem, és máshova mennél? Vagy maradnál itt? Vagy még nem tudod. Biztos rengeteg kapu kinyílik majd előtted, amint elvégzed az iskolát.

**Vendég** Vendég

»Vas. Okt. 02, 2016 10:15 pm Keletkezett az írás

– Bármit a szórakoztatásodért – vigyorodok el féloldalasan, és egy pillanatig sem átélés nélkül. Gyerekkorunkban is törtem volna kezem-lábam azért, hogy megnevettessem, ez még azelőtt is megvolt, hogy beütött volna a pubertás és megkomplikált volna mindent itt nekünk. Onnantól kezdve egyszerre volt bennem, hogy le kellene nyűgözni, és hogy nem ártana ezt némi méltósággal tenni.
– Hékás, nem mondtam, hogy csak nekem. Ha neked van társaságod, te is használhatod! – védem az ötletemet. Őszintén? Ötletem nincs, mit lépnék, ha ilyesmivel találnám szembe magam. Merit egy nehéz téma, annyi biztos: egyszerre a kislány, akivel együtt nőttem fel, a tinédzser, akivel az egyik legemlékezetesebb estémet töltöttem, és a fiatal nő, aki, most legyünk őszinték, vadítóan jól néz ki. Bármilyen srác, akivel itt találkozik, csak az utóbbit ismeri majd, és ha nem veszi le őket a lábukról fél perc alatt, a srác egész biztosan meleg. Mégis, a gondolatra benne felmerengő pillanatkép, amin egy arctalan figurát vágok állon vajon a régi ismertségből adódik, vagy valami másból?
A nyakamat tenném a valami másra. Shay, nem lenne szabad a farkaddal gondolkodnod. Főleg nem most.
– Nyugdíj előtt állók ketrecharca? Az érdekes lenne. Olyanok lehetnénk, mint az ovisok. „Az én apukám simán elverné a tiédet!” – Az utolsó mondatnál elvékonyítom a hangom, majd nevetni kezdek, de az útról nem veszem le a szemem. – De, hogy komoly is legyek pár percre, mert néha azt is kell: szeretném azt látni. Minél idősebb az ember, annál csökönyösebbnek érződik.
– Merit, a vezetékneved rajta van a logón és minden alkalmazott fizetésén. Ha el is mész máshová, úgy fognak kezelni, mint egy elektronikai hercegnőt. Plusz, az alkalmazottak egészen biztosak lesznek benne, hogy előbb-utóbb a főnökük leszel – megvonom a vállam. Részben ezért sem akartam soha a tech-iparban állást szerezni. Ezért, meg azért, mert a számítógép nekem a Netflixig tart. – Megmondom majd neki, hogy valaki keményebbhez küldjön, annak jobban örülnél? Aki pont lenyom azért, aki vagy?
Persze nem feltétlenül ennyire sötét a helyzet. És Merit biztos jó, bár nem tudom, mennyire – ismételten: kiesett pár év. A francba, a helyében én is ki lennék akadva és azt akarnám, hogy kezeljenek normálisan. Remélem, neki sikerülni fog. Egy pillanatig nem tudom elképzelni hosszabb ideig apáink árnyékában.
– Az iskolát már elvégeztem – pillantok rá. – Viszont ott van még a gyakornokság, amit most koptatok, a rezidensévek, a szakosodás… bonyolult ügy. Néhány évig még garantáltan nem leszek valami mobilis. És utána? Függ attól, mit alakítok ki itt. Vannak dolgok, amiket egészen biztosan nem akarnék magam mögött hagyni.

**Vendég** Vendég

»Pént. Okt. 07, 2016 7:07 pm Keletkezett az írás

- Ha én is használhatom akkor úgy már más, szerezzünk be egy ilyen táblát mindenképp. - Lehet el kellene mennem megismerni valakit, hogy ne Shay körül forogjanak a gondolataim. Találni kéne egyet akivel el lehet ütni az időt, de nem túl komolyan, ez máris rengeteg pasast kizár, harmincnál több nem lehet, azok már komolyan veszik a dolgokat általában és már a családalapítás jár a fejükben, persze mindig van kivétel, de a többségre azért ez igaz. De lehet, hogy nem is olyan jó ötlet ez az egész, inkább foglalkozok majd a munkámmal aztán majd csak lesz valami. Sohasem voltam az a típús aki rágörcsölt az ilyen dolgokra, és ezután sem leszek az. Nem bírom mikor valaki folyton nyafog azért mert éppen egyedülálló.
- Majd viszünk magunkkal popcornt és ha nagyon unalmas lenne a műsor akkor megdobáljuk a szüleinket, hogy csináljanak már valamit. - Valószínű, hogy inkább leülnének tárgyalni, vagy beszélgetni apu úgy is mindig csak panaszkodott amiért olyan régen látta már Shay apját.
Igaza van, a nevem ott van mindenhol, és sajnos a francia nevekre felfigyelnek az emberek, könnyebben megjegyzik. Bezzeg, ha Smith vagy Miller vagy hasonló lenne a nevem akkor senki sem feltételezné, hogy bármi közöm is van a szüleink cégéhez.
- Elektronikai hercegnő, ez tetszik. - Mosolyodom el. - Lehet majd inkább anyám nevével mutatkozom be mindenkinek, akkor nem fogják tudni, hogy ki iy vagyok igazán. - Igaz, néha bekerülünk a médiába, de az olyan képekre senki sem emlékszik.
- Nem kell, köszönöm, majd beszélek vele, hogy kihez is osszon be, majd leírok neki pár tulajdonságot, aztán hátha szerencsém lesz és a szavaim meghallgatásra találnak. - Ehhez tudom, hogy nagy szerencse kellene de ha nem próbálom meg akkor tuti, hogy csak rosszul jöhetek majd ki az egész helyzetből.
- Mit értesz az alatt, hogy itt mit alakítasz ki? Munka vagy inkább magánélet? -

**Vendég** Vendég

»Szomb. Okt. 08, 2016 1:01 pm Keletkezett az írás

– Milyen lelkes lettél hirtelen – vigyorgok rá egy kicsit talán rosszmájúan. Mint említettem korábban, nem vagyok benne biztos, mennyire örülnék, ha pasikat hozna föl. Ki kellene előbb találnunk a saját dolgainkat… A másik oldala az éremnek azonban, hogy Merit mégiscsak felnőtt nő már, és a legkevésbé nekem van beleszólásom abba, mit kezd magával. Egyébként sem akarom elijeszteni, hogy átköltözzön a világ másik felére, mint a szülei elől tette. Szóval jópofát vágok majd bárkihez, és közben felelevenítem az anatómiai tudásom.
– Fizetem a popcornt – dobom be az én ajánlatomat a Nyugdíj Előtt Álló Harcosok Klubjához. Lehet, mégsem a legjobb ez a név. Mindegy, mire meg tudjuk szervezni, találhatunk neki új nevet is. Tekintve, hogy az örökkévalóságig eltart majd a dolog… Persze előbb zokogva egymás nyakába borulnának, hogy mennyire hiányzott a másik. Apám bevallotta egyszer, hogy szíve szerint megmaradt volna LA-ben, de az üzleti világ kegyetlen dolog. Újabb ok, hogy soha ne menjek a közelébe.
– Csak addig, amíg hozzá nem adnak valakihez a Hewlett-Packardtól – felem. Persze, lehet én lennék a lovag aki betör az ajtón és kimenti a hercegnőt? Fene se tudja. Nem mintha kölyökkorunkban nem játszottunk volna hasonlókat, mielőtt rettenetesen komoly tinédzserek lettünk volna. – Mint abban a műsorban, ahol a főnök álruhában vegyül el a beosztottak között?
– Sok sikert hozzá. Lehet, segít, ha nem vagy konkrétan családtag – mondom, és alig láthatóan megrázom a fejem. Így utólag belegondolva nem is bánom annyira, hogy elodázhatom a családi fészekbe való futólagos visszatérést.
A kérdésén viszont ismét el kell gondolkodnom. Nem hiszem, hogy akarattal, de a lány ügyesen sarokba szorított. A helyzet az, hogy nem akarok visszamenni a jó öreg US of A-be egyszerűen azért, mert már nincs semmi ott, ami vonzana. Ami tény, ezt el is mondtam. Csak a nagy helyzet az, hogy ha valaha visszamegyek, az miatta lett volna. És most már itt van, Sydneyben.
– El tudod választani a kettőt egymástól? – kérdezem inkább. – Az ember életét az a kettő rakja össze. Ha nincs munkád valahol, muszáj továbbállni oda, ahol van. Ha viszont van munka, de nincsenek barátaid és talán még több is valahol, akkor semmit sem ér az a hely. Szóval a válaszom: mindkettő. És te? Tervezel hazamenni később?

**Vendég** Vendég

»Szer. Okt. 12, 2016 2:58 pm Keletkezett az írás

- Nem valószínű, hogy használni fogom a közel jövőben a ne zavarj táblát, de inkább legyen, mintsem kényes helyzetben nyissunk rá a másikra. - Nem hiszem, hogy olyan jót tenne a kapcsolatunknak ha látnánk egymást pucéran, így is éppen eléggé emlékszem arra, hogy milyen volt, és már akkor is lenyűgözően festett, azóta pedig szinte biztos hogy csak pozitív irányba változott a teste. Túl sokat gondolok arra, hogy vajon most milyen lehet, és tudom, hogy úgy is egymásra fogunk nyitni párszor a fürdőszobában, vagy épp egy szál semmiben rohanunk át a lakáson, mikor azt hisszük, hogy a másik nincs otthon és máris kész a baj.
- Az ki van zárva, ha bárki ilyet tervez nevet váltok és elmegyek, hogy senki se talál majd meg. - Még csak az kéne, hogy hozzá adjanak valakihez. Igazán már nem a középkorban élünk és már csak kínában vannak a szülők által előre eltervezett házasságok, de ki tudja milyen dili üt majd be az ősöknél.
- Pontosan, senki sem tudja majd, hogy kivagyok ha anyám nevét veszem fel és azzal mutatkozok be mindenhol. Olyan lennék mint egy álruhás hercegnő. - Igaz ezt általában a királyok csinálák, az asszonyaikra nagyon is vigyáztak, de ez már a modern világ, változtathatunk egy kicsit a szokásokon.
Jó kérdés, hogy el tudom e választani a magánéletet a munkától, tekintve, hogy milyen szakmát választottam magamnak, a válasz egyértelmű nem, de az ő esete más, neki van ebből az egészből kiút.
- Nem tudom, hogy hazamennék-e. Jelenleg ez a város lenne az otthonom, lehet sikerül itt annyira berendezkednem, hogy nem megyek innen sehova sem. Barátaim LA-ban már nem igazán maradtak, itt pedig még nincsenek, de ez változhat. Egyelőre tehát nem szeretnék menni innen sehova sem, de aztán ki tudja milyen játékot űz majd a sorsom. - Ez egy határozott talán volt, de egyelőre tudom, hogy itt vagyok jó helyen.

**Vendég** Vendég

»Szomb. Okt. 15, 2016 8:07 pm Keletkezett az írás

És lám, máris megtudtam valamit. Persze, Merit esetében most minden egyes ajtót kérdőjelek borítanak, amiken nem merek és nem is akarok keresztülmasírozni. Bepillantani mögéjük is félelmetes gondolat, nemhogy lerúgni őket, hogy biztosra tudjam, mi van mögöttük. Tényleg csak munka miatt jött? Soha életemben nem akartam annyira képesnek lenni a gondolatolvasásra, mint most.
– Ugye? Jobb megelőzni a bajt – mondom, és esküszöm, nem tudom, hogyan értelmezem most a „baj” szót. De annyi baj legyen. Az egyetem óta nem laktam lakótárssal, és az a srác tizedannyira sem volt jó csaj, mint Merit. Olyan dolgok álltak az útjába, mint a genetika. Pokoli lehetett neki.
– Csak hagyj majd egy levelezési címet. Nem akarom, hogy ismét eltűnjünk egymás szeme elől – vigyorgok rá. Úgy beszélek, mintha legutóbb a Wallmart-ban vesztettük volna el egymást, és nem egy egész óceán került közénk egy meglehetősen szar pillanatban. Megfogadtam, hogy pozitív leszek az egész szituációval kapcsolatban, már amennyire lehetséges, ameddig Merit le nem állít. Mondjuk arra az esetre meg nem ártott volna kitalálni valami fedősztorit.
Lehet, túlgondolom ezt az egészet, nem?
– Valódi Robin Hood leszel – nevetek halkan. Örülök, hogy ennyire lelkes. Új életet kezdeni szívás, én már csak tudom, és minél idősebb az ember annál nehezebb lesz. Mondjuk nekem volt okom, hogy ne akarjak jönni akkor, amikor. Nem gondoltam volna annyi évvel ezelőtt, hogy egy nap majd éppen a lakásomra fogok vezetni és Merit ül majd mellettem. A világ érdekes módon forog körbe-körbe, nem?
– Ez talán a legjobb válasz – mondom vigyorogva. Persze, talán ostobaság volt megkérdezni, itt képzeli-e el az életét, amikor éppen csak most érkezett. Lehet, nem bírja majd jól, hogy Ausztrália hány különböző módot tud találni egy ember kinyírására, vagy pont megszereti Sydney-t. Mindenesetre ez nem tett sokat az idegeim megnyugtatására.
Ahogy lefordulok a főútról a mi negyedünk irányába, hirtelen beugrik valami, amit az utolsó válaszában említett. Amikor már a házak között haladunk, komolyabb forgalomban, többször is megállásra kényszerülve, föl is teszem a kérdésem.
– Azt mondtad nincs már senkit LA-ben. Direkt égetted fel a hidakat? – Az lehet, rossz ötlet volt. Ki tudja, mikor lesz szüksége azokra, akiket hátrahagyott.

**Vendég** Vendég

»Szomb. Okt. 29, 2016 1:38 pm Keletkezett az írás

- Nem kapsz levelezési címet, viszlek magammal, egy jó orvosra mindig szüksége van az embernek. - Csak most jövök rá igazán, hogy mennyire is hiányzott, többet nem csinálhatjuk ezt, nem távolodhatunk el még egyszer ennyire, az talán a barátságunk tényleges végét jelentené, legalábbis ha most sikerül rendbe tennünk majd a dolgokat. Nehéz dolog lesz az együtt élés, de majd csak hozzászokunk és megismerjük egymást újra, hisz felnőttként most találkozunk először.
Pár órája még azon aggódtam, hogy a találkozás ciki lesz, most meg már rosszul érzem magam amiatt mert ezt hittem. Azt hittem az utolsó együtt töltött pár óra megváltoztatott mindent, de nem, nagyon hasonlóak vagyunk ahhoz, akik akkor voltunk... én akkor odáig voltam Shayért. Ez változott, azt hiszem legalábbis.
- Robin Hood? Akkor be is kell szereznem egy csukját és egy íjat, a fegyver még jól is állna, a csukja már nem egészen, de majd keresek valami csinos ruhát, ami kompenzálja azt, hogy a fejemből nem látszik semmi sem. - Gondolkozok hangosan. A legtöbben nincsenek megelégedve magukkal, vagy igen, de azt hiszik, hogy ha ezt felvállalják, akkor nagyképűnek tűnnek, pedig ez egyáltalán nincs így. Szép vagyok, tudom magamról, Shay is baromi jól néz ki... együtt pedig.. na mindegy, ezen nem szabad agyalnom, bármennyire is sokszor visznek erre a gondolataim.
Kérdésére egy kis ideig nem válaszolok, csak nézek ki az ablakon elgondolkozva. Miért szakítottam meg szinte mindenkivel a kapcsolatot, miért löktem el magam mellől azokat akikkel jóban voltam. Ez talán csak egy próba volt, le akartam tesztelni, hogy mennyire jó barátok, mert ha van olyan aki kitart, azzal tudom, hogy sok idő után sem fog megszakadni a kapcsolat, de aki egy idő után már egyáltalán nem keres... fölösleges az olyan kapcsolatokba energiát fektetni.
- Miattad azt hiszem. - Szólalok meg végül és nézek rá.
- Gyerekként elválaszthatatlanok voltunk szinte, aztán elmentél és láttad mi lett. Nagyon hiányoztak a beszélgetéseink, sokszor nem akartalak zavarni, ezért nem írtam, nem hívtalak, gondolom te is így voltál ezzel. Nagyon rosszul éreztem magam akkor. Azért égettem fel magam mögött mindent, mert tudtam, hogy azok a barátságok is ugyan arra a sorsra jutnának mint amilyenre a miénk jutott. Inkább én vetek véget mindennek, mintsem hagyjam szépen lassan kihűlni a dolgokat. Önvédelem volt a részemről ha úgy tetszik.

**Vendég** Vendég

»Kedd Nov. 01, 2016 1:15 pm Keletkezett az írás

– Te, és mi van, ha én szeretek itt élni? – kérdezem tőle. Persze, nem ellenkeznék sokáig, ha tényleg így történne. Világot látni minden huszonéves vágyálma, és én sem vagyok kivétel. Főleg azért, mert egy kvázi-sivatagból költöztem egy kontinensnyi sziklára. Plusz nem szívesen hagynám ismét elmenni a lányt, már csak azért sem, mert erős kételyeim vannak, még x év múlva is ennyire egyszerűen találkoznánk újra. Nem mintha ennek nem lennének kihívásai: tinédzserként az élet nem sok mindenről szól azon felül, amit az utolsó estén műveltünk. Most? Annyi mindent kell megfontolni…
– Nem hiszem, hogy rajtad bármi is rosszul állna – vigyorodom el, egy pillanatra kajánul, elvégre van némi információm arról, mi van a ruha alatt. De ezt a gondolatot elhessegetem a fejemből. A legeslegutolsó dolog, amire szükségem van most, az a „harmadik láb”.
Türelmesen várom a válaszát, és közben a nekünk kellő leágazást keresem a tekintetemmel. Amikor megszólal, a meglepetés erejétől kis híján el is vétem, de az biztos, hogy egy fokkal jobban kapkodva veszem be a kanyart, mint azt eredetileg terveztem. Átkozom saját magam, és azt, hogy ennyire meg tudott lepni egy egyszerű kijelentéssel. Pedig ahogy kifejti teljesen világossá válik, mi a helyzet, én pedig bólintok.
– Tudnod kell, hogy sajnálom, ami történt – kezdek magyarázkodni. – Ha tehetném, visszaforgatnám az időt és jobban próbálkoznék. De csak emiatt talán nem kellett volna elvágni minden szálat. Hidd el, tapasztalatból beszélek, amikor azt mondom, szar dolog felégetni az összes hidat magad mögött.
Milyen marha bölcs lettem… Mondjuk, ha valamiről, akkor a hígégetésekről van fogalmam. Viszont alighogy befejezem a mondanivalóm, már fordulok is az utolsó kanyarra, és lefékezek egy ötemeletes épület előtt.
– A mienk a tetőtéri – mondom, miközben parkolok. – A jó oldala, hogy marha jó a kilátás. Fűteni se kell soha, de szerintem ezzel egész Ausztrália így van valahogy. A rossz oldala, hogy ha a városban meleg van, mi szaunázunk.
Magam nyitom az ajtót, majd, egy kissé pimasz mosollyal intek előre.
– Csak ön után.

**Vendég** Vendég

»Csüt. Nov. 03, 2016 8:51 pm Keletkezett az írás

- A másik helyet is megszeretnéd, és világot láthatnál, nem lennének kötelességeid, nem tartoznál senkinek sem elszámolással az időddel, azt csinálnál amihez csak kedved van. - Nagyon szeretnél egyszer csak elszökni úgy, hogy nem mondom meg senkinek sem hova megyek és mikorra vagyok várható, hanem csak menni és bejárni a világot, hisz annyi látnivaló van és ha nem most csinálom, amíg fiatal vagyok és nincsenek kötelezettségeim akkor sohasem fogom megcsinálni. Talán majd ha egyszer Shay kivesz pár nap szabit akkor elrabolom és bekötöm a szemét, a kötést pedig csak akkor veheti le ha én megengedtem neki. Na meg mintha meg tudnám akadályozni azt, hogy levegyen magáról egy szalagot, de a játék kedvéért csak beleegyezik majd.
- Erre azért ne vegyél mérget, a mikulás ruha még nekem is szörnyen áll. - ha a régi változatot nézzük, amikor a télapó minimum százhetven kilós. Ha a modern felfogást nézzük akkor elég lenne egy miniszoknya, meg egy mélyen dekoltált felső és egy sapka és máris én lehetnék maga a karácsony.
- Ne sajnáld, már felesleges, így alakultak a dolgok és kész, el kell fogadnunk. De nem fogom hagyni, hogy ez ismételten megtörténjen. Ha kell fel tudom találni magam, lesznek itt is ismerőseim, majd barátaim is egy idő után, addig pedig itt vagy nekem te. - Nem azért nehezteltem rá, amiért megszakadt a kapcsolatunk, hanem azért, mert elment. Egy olyan este után képes volt felülni a repülőgépre és mindent maga mögött hagyni. El kellett fogadnom és ugyan beletelt egy kis időbe, de már elfogadtam. Legalábbis azt hiszem... hittem.
Amint megérkezünk kiszállok a kocsiból és alaposan megnézem magamnak a házat meg a környéket is, nem rossz, egyik sem.
- Ötödiken? Kérlek, mondd, hogy van lift.... - de ahogy nyitja az ajtót és mosolyog sejtem, hogy nincs, vagyis míg felérünk az ötödik emeletre én kiköpöm majd a tüdőmet, ő meg kedvére bámulhatja a fenekemet.
- Előre megmagyarázod, hogy miért leszel állandóan fél pucér? Akkor nekem is ér majd egy szál fehérneműben rohangálni? - nézek hátra, majd ha felértünk, akkor várom, hogy nyissa az ajtót.

**Vendég** Vendég

»Szomb. Nov. 12, 2016 7:59 pm Keletkezett az írás

– Így már nem is hangzik rosszul – nevetem el magam. Tény, úgy állítja be, mintha az élet egy hatalmas kaland lenne. Talán igaza is van, fene tudja. Az biztos, hogy szeretném egyszer kipróbálni, amit épp leírt. – Te, új tervem van. Te megvársz az autóban, és bepakolok, mire kettőt pislognál újra egy gépen vagyunk Madagaszkár felé. Mit szólsz? Onnan meg eldöntjük, merre tovább.
Viccelek, persze. Eldöntöttem már egy ideje, hogy megpróbálok valami karriert építeni magamnak itt és most, és fene tudja, mit lesz öt, tíz, esetleg tizenöt év múlva. Persze addigra meg már megszokásból nem vágyódok majd máshová. És lám, elmúlt az élet. Kicsit sem félelmetes dolog…
– Ó, én abban nem lennék biztos. Csak jó verziót kell választani – mondom, és a fejembe tóduló képet már elhessegetni sem próbálom meg. Az apró vigyor, ami kiül az arcomra azonban nem marad sokáig, ennyire azért még nem engedtem el magam. Ahhoz még kellene némi pia. Meg egy-két hónap sem ártana, talán, amit egymás mellett töltünk. Bár lehet, pár hét is elég lenne ahhoz, hogy feloldódjunk újra, a mai napból kiindulva.
Figyelem, ahogy a környéket szemléli. Tény, kellemes hely – többemeletes házak, fiatal, középosztálybeli lakosság, ennek következtében minden második sarkon találni bárt, kávézót, ami az embernek csak tetszik.
– Ó, persze, fene se mászna fel addig másképpen. Bár, ki tudja, ha valaha is szükségünk lesz kardióra, még megfontolhatjuk – felelem. Pedig aztán én vagyok az orvos, nekem kellene tudnom, mikor szükséges edzeni és mikor nem. De munka mellett könnyen lustul el az ember, és ezt már tapasztaltam magamon is.
– Én leszek az utolsó ember, aki ellenkezni fog, hidd el – vigyorodom el a gondolatra is. Nem lesz könnyű ez az egy fedél alatt lakás, abban egészen biztos vagyok. Már csak az elválásunk körülményei miatt sem. Mit nem adtam volna, ha meghízott, csak egy egészen kicsit! Felszínes faszkalap vagyok, de könnyebbé tette volna a dolgokat.
A felső szinten kettő lakás található, egymással átellenesen. Én a jobb oldali ajtóhoz lépek, és a farzsebemben történő rövid matatást követően előhúzom a kulcsom, majd kinyitom az ajtót.
– Szóval, üdv itthon – mondom egy őszinte mosollyal, és befelé mutatok.

**Ajánlott tartalom**

» Keletkezett az írás

» Shay & Merit
» Merit --------, Rachel Cook
» Holly & Shay: Share this dance with me