Shane and Eli

Narancsszínűbe burkolózik az ég alja, a tengerparton csiripelnek a madarak annak ellenére, hogy alig múlt el reggel hat. Szombat révén ezen nincs mit csodálkozni, csak azon, hogy én Elisa Morgan a Saleen S7-es autómmal az út szélén állok, és az életem elrontott pillanatain gondolkodom. A szerpentines szakaszon tekintek le az elém táruló végtelen óceánra. Mikor csúsztak ki a dolgok a kezem irányításából? Ügyész vagyok, menő irodával a belváros közepén, a legjobb kilátással. A főnököm ellenszenve sem tántoríthat el attól, hogy a legjobb legyek, és megszerezzem a posztját is, ha végre rászánja magát a nyugdíjazásra. Nem sok van hátra neki, mégis húzza és halassza a távozását. Adam Montgomery is mostanában a kedvesebb énjét mutatja felém. Az életem tökéletes, és még a magánéletem is kiegyensúlyozott, egyetlen bakit kivéve…a tegnap esti terhességi tesztemet. Pozitív? Én nem akarok gyereket,nem vagyok anyának való.  A szél mézszőke hajfürtjeimbe kap, és elmerengek, de egy hirtelen fékezés röpít vissza a jelenlegi helyzetembe.
- Hölgyem nem tudna félreállni? Nem tudok továbbmenni. – förmed rám az öreg férfi, miközben nekem csak egy mosolyra futja.
- Nem tudok. – egyszerűen megvonom a vállamat, és kicsit arrébb állok, ahol már közelebb van a szakadék, és lepillanthatok egy lehetséges megoldásra. Nem, nem vagyok olyan, aki abban látja az utolsó reményt, ha véget vet az életének, különben is most már felelősséggel tartoznék valaki más iránt is. A férfi nem bírja tovább és dudával szólít fel a távozásra, miközben nekem semmi kedvem megmozdulni sem. Egyszerűen felemelem a kezemet és bemutatom neki a középső ujjamat. Levegőt nem kapva pislog még kettőt, és úgy dönt, hogy nem érdemes velem vitába szállnia. Megfordul, és el is hajt, hogy ismét egyedül maradhassak a természettel, és a felkelő nap első sugaraival.

Shane, a kedves bátyám még biztosan alszik, amikor lefékezek a lélegzetelállító háza előtt. Nem is értem, hogy miből telik neki rá, de ha az ember orvos, akkor sok mindent megtehet. Nekem csak egy garzonlakás állt a rendelkezésemre a mai nap reggeléig, amikor úgy döntöttem, hogy lemondom a bérleti díjat, és új hely után nézek. Miért éppen itt kötöttem ki? Shane az egyetlen biztos pont az életemben, mióta elköltöztünk otthonról. Anya túl messze van ahhoz, hogy mindennap meglátogassam. A bőröndjeim a csomagtartóban fekszenek egymásnak döntve, beköltözésre várva. A kulcsot kihúzom az indítóból, és a telefonomat a hátsó zsebembe süllyesztem. Ideje felkelteni a bátyuskámat.
Lassú, de határozott léptekkel közelítek a bejárat felé, de már hallom a kaparászást, és a hangos vakkantást. Széles mosoly terül el az arcomon, hogy végre láthatom Batmant. A kulcsot előhalászom a legközelebbi virágcserép alól, és kinyitom az ajtót. A nagyfiú már le is támad, és majdnem a földön kötök ki, de még időben tudom megfékezni.
- Én is örülök neked. – vakarom meg a füle tövét, és elindulok Shane szobája felé. Egyenletes szuszogás hallatszik ki odabentről, egy-két horkantással egybekötve. Nem is ő lenne, ha nem horkolna. Kitárom a szoba ajtaját, és végigtekintek rajta. A takaró a derekára simul, de a lábánál már összetekeredik, és gúzsba fogja őt. A szakálla hosszabb, mint valaha. Rosszallóan megrázom a fejemet, és az ablakhoz lépek, hogy elhúzzam a függönyt.
- Jó reggelt Mackó. Nem sikerült még mindig eljutnod egy borbélyhoz, vagy istenem egy olyan emberhez, aki ettől megszabadít?! – fordulok meg, és az ébredező vadembert figyelem, aki nem mellesleg a szívem csücske is.