Igazából nem fogadtam volna arra, hogy megszerzi a számom. Sőt, mi több, talán még ellene is fogadtam volna. Minden esélyt megadtam volna annak, hogy a nyuszi nem keres többet. Hogy csak köszönünk egymásnak a folyosón, mivelhogy kollégák vagyunk, és egyébként kerüljük a beszélgetést. Ez egy darabig így is volt, csakhogy nem azért, mert nem álltam volna le vele társalogni, hanem azért, mert akadt jobb dolgom is. Mindig rosszkor találkoztunk, az irodájába azonban semmi kedvem nem volt bemenni. Oda nem merészkedtem. Már csak azért sem, mert meglehetősen kellemetlenül érintett az a hopp. Most mégis itt vagyok. Fekete ruhámban ülök a bár egyik székén, rögtön a pult mellett, miközben keresztbe tett lábaim a szomszédos szék felé mutatnak, melyre ráhajtottam kabátomat, foglalásom jeléül. Mert az bizony foglalt, méghozzá nem másnak, mint Tapsinak. Hm… Tetszik ez a becenév. Azt hiszem, így fogom szólítani a nyuszi helyett. Így mégiscsak más hangzása van. Szóval, itt ülök, várva, hogy Tapsi megérkezzen. Valamivel korábban érkeztem. Talán sokkal is, mégis, úgy érzem, kelleni fog egy italnyi előny ahhoz, hogy ne piszkáljam annyit a múltkoriért. Vagy azért, hogy könnyebben és kegyetlenebbül piszkáljam? Még az is előfordulhat. Szerencsére a kórház előtti kocsmánál színvonalasabb helyet választott. Oda nem szívesen mentem volna, már csak a sok ismerős miatt sem. Ott még akkor is összekötnének minket, ha csak beszélgetnénk, ez az este pedig ki tudja, hogy mit tartogat. - Egy Martinit kérek! – adom is le rendelésemet. Nem fogok rá szomjan várakozni. Feltalálom én magam, nagylány vagyok már. Arról nem is beszélve, hogy egyébként sem nagyon szeretem, ha egy férfi rendel, kivéve, ha borról van szó és ért hozzá. Emlékszem, Franciaországban volt egy pasas, aki ezzel foglalkozott. A legjobb éttermekbe vitt el, a legjobb borokat ittuk, közben pedig csak beszélgettünk. Én voltam a mindent meghallgató barátnő, akinek bármi gondját elmondhatta a pasijával kapcsolatban. Hát nem nagyszerű? Egyébként rendes srác volt. Jókat beszélgettünk. Miatta sajnálom, hogy ott hagytam az országot. Na meg a jó borok miatt. Azokhoz azonban itt is hozzáférek, meleg barát…nőmhöz, viszont aligha. Azt sem tudhatja, hogy itt vagyok. Így biztonságos. Miután megérkezik az italom, van időm jobban nézelődni. A hely berendezése modern. A bútorokon sötét bőrt használnak, mindehhez acél és fehér szín párosul. Én egy kerek tetejű bárszéken foglaltam helyet, de vannak odébb asztalok is, jókora fotelokkal és kisebb kanapékkal. A falakon sötét, néhol díszes tapéta és nehéz függönyök. Mindent lámpák világítanak be, meghagyva a kívánt félhomályt néhány sarokban. Kellemes hely. Nem mellesleg olyan, ahová nem járnak pletykás rezidensek és gyakornokok, hála az áraknak. Ez az este kész pazarlás lesz számomra is, de azért még kibírom. Néha kell ilyen is. Nem járhatok mindig a szemközti kocsmába, ahonnan akármikor berendelhetnek vészhelyzetben, hogy máris belém bökjék a vitaminkoktélt.
A hozzászólást Scarlett Lewis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 06, 2015 8:41 pm-kor.
Vendég
Vendég
»Szer. Aug. 26, 2015 9:12 pm Keletkezett az írás
Scarlett & Titan
Nothing will disturb us now
Eleinte tényleg tartottam kicsit attól, hogy kiderítsem a számát, mert a kis… hát, kalandunk után, amiből végül nem lett semmi, nem tudtam, hogyan reagálna. De legközelebb a folyosón nem nézett levegőnek, és ez némileg felbátorított, akkor is, ha nem beszéltünk igazán azóta, mert ez annak is betudható, hogy mindketten elfoglaltak voltunk. A számát megszerezni igazán nem volt nehéz, legalábbis nem nekem. Az egyik rezidenst kérdeztem meg, azt mondtam, nagyon fontos ügyben kellene felkeresnem, azt meg mindenki tudta, hogy én vagyok a kórház pszichológusa, ráadásul jelenleg az egyetlen. Hogy miért nem magától Scarlettől kértem el? Akkor oda lett volna a meglepetés ereje, amikor egyik este felhívtam, és közelről sem élveztem volna annyira elmondani, ki vagyok és miért keresem. Így sikerült ma estére megbeszélnem vele egy kis találkozót – randit? nem, ez nem igazán randi – az egyik elegáns bárba a lakásom közelében. Ez kellőképpen messze volt a kórháztól, és az árak miatt nem is különösebben tartottam tőle, hogy a pletykásabbak erre tévednek, nekem meg nem okozott gondot ezt kifizetni. A befutott magánpszichológusok szerencsére elég jól keresnek. Úgy döntöttem, mivel ez nem egy étterem és nem egy vacsora, a zakó hanyagolható, egyébként is nagyon meleg van itt éjszaka is. Egy fekete inget és egy ugyanilyen színű elegánsabb nadrágot vettem fel, ezzel nem különösebben fogok kiríni az itteni tömegből, de úgy sem nézek ki, mint aki a legolcsóbb kocsmából szabadult. A megbeszélt idő előtt két perccel érek a bárba. Nem akartam sokkal hamarabb ideérni, ugyanakkor az sem állt szándékomban, hogy akár egyetlen percet is késsek. Körülnézek, és hamar ki is szúrom Scarlettet az egyik távolabbi asztalnál a fekete ruhájában; már most, ebből a távolságból is végignézek rajta. Most különösen örülök, hogy ezúttal nem kell visszafognom magam, ha olyan helyzetbe kerülnénk, és azon sem kell aggódnom, hogy szabályt szegünk. Odasétálok az asztalhoz. - Szia – mosolygok rá, és elveszem a kabátját a székről, felakasztva a legközelebbi fogasra. – Látom, te már nélkülem is kiszolgáltad magad. Fejemmel a félig üres martinis poharára bökök, aztán helyet foglalok vele szemben. Még egyszer végignézek rajta, bár így nem látom az egész testét – azért így is tetszik a látvány. Halvány félmosollyal nézek vissza az arcára, és bár nem teszek rá semmilyen megjegyzést – a legtöbbet nem érezném helyénvalónak, nem vagyunk olyan kapcsolatban, amit meg így is könnyedén kimondhatnék, nem hangzik jól –, ahogy legutóbb is, arcomról most is sok mindent leolvashat. Gyönyörűnek találom a ruhájában. - Tetszik a hely? – érdeklődöm aztán. Én választottam, és remélem, neki is megfelel, mert nekem történetesen ez a kedvenc helyem. Közben megjelenik az egyik pincérnő, hogy az én rendelésemet is felvegye, majd azonnal távozik is, hogy hamarosan visszatérjen egy pohár whiskyvel és letegye elém. Megköszönöm, majd tekintetem visszaemelem Scarlettre. - Örülök, hogy eljöttél. – Úgy érzem, ezt még el kell mondanom, mert tényleg így gondolom. Azok után, amit a múltkor csináltam vele, megérdemeltem volna, hogy egyszerűen nemet mondjon, vagy még ki is szúrjon velem. Belekortyolok az italomba, de aztán vissza is teszem az asztalra.
Megjegyzés: -- || Szavak: 577
Vendég
Vendég
»Csüt. Aug. 27, 2015 4:29 pm Keletkezett az írás
Titan
&
Scarlett
A nézelődés után, minden egyes pillanat lomhán telik. Mintha az idő szándékosan lassított volna, csak azért, hogy tovább kelljen várnom. Még negyed óra. Ennyit kellene még várnom. Szenvedést előidézően lassú, negyed órát. Azt hinné az ember, hogy ital mellett ez alig észrevehető, csakhogy ez hatalmas tévedés. Már csak azért is, mert nem áll szándékomban egymagam vedelni, mikor várok valakit. Az is eszembe jut, hogy talán nem is jön majd. Hogy volt olyan vakmerő, hogy felültessen, én pedig bánhatom, hogy nem adtam át a foglalt helyet a mellettem leülni kívánó alaknak, ki meglehetősen helyes mosolyt villantott rám, remélve, hogy enyhülök. De nem. Persze, hogy nem. Az italom csak fogy. Egyre inkább, ahogy telik az idő. Már feléig is eljutok, mikor megálljt parancsolok magamnak. Ha így haladok, a végén még lerészegedem, mielőtt ideér. Ha egyáltalán ideér. És még bőven volt idő. Jobb ötlet híján, telefonom vettem elő és azt babráltam. Ilyenkor mindig nagyon jól leköt egy-egy játék, most viszont azt sem bírom sokáig. Utálok várni. Utálok egyedül várni. Olyan társaság nélkül, ami valamennyire is lekötne és nem alkohol. Lassan azért mégiscsak elérkezik a találka ideje. Ő pedig meg is érkezik. Majdnem késve. Mégis milyen pasi az, aki nem érkezik meg korábban? Mindegy, végül is pontos volt. Én tehetek arról, hogy nem akartam tovább otthon gubbasztani. Na meg a forgalom, ami majdhogynem nem is volt, így a taxis sajnálatára hamar ideértünk. Akkor meg már hülye lettem volna még kerülni néhány kört. Inkább bejöttem szétnézni. Most viszont őt figyelem. - Feltaláltam magam – mosolygom felé, miközben telefonom táskámba csúsztatom, hogy ne foglalja a helyet a pulton. Miután alaposan végigmérem sötét szerelését, mi tökéletesen illik a helyhez, ahogyan az én ruhámhoz is, arcára nézek. Látni akarom, miként vélekedik ma esti megjelenésemről. Tekintete, akár egy nyitott könyv, úgy lehet benne olvasni, és mi tagadás, kedvemre való olvasmány. A helyet említve, még egyszer körbepillantok, megállapodva egy-egy résznél, mi különösen tetszik. - Nem rossz – tudom le egyszerűen. Csendben megvárom, hogy rendeljen, közben pedig elraktározom a róla megtudott információkat. Például azt, hogy nem veti meg a whiskyt. Ez már egy jó pont. Bár ki az, aki megveti? Az nem tudja, hogy mi a jó. Egy aprót kortyolok italomból, közben azonban végig őt figyelem. Lábaimat átpakolom, hogy immáron eddig alul lévő lábam legyen felül, csak a kényelmesség kedvéért. - Nos, Tapsi, én is örülök, hogy a nyulakban van annyi mersz, hogy eljönnek, ha elhívnak valakit– mondom ki én is, ami kikívánkozik. Gondolom tudja, hogy ezt megérdemli. Ezzel pedig le is tudtam a ma esti piszkálódást és kedvesen el is mosolyodom. Nem, ezt még nem az ital mondatta velem. Csak a múltkori sértettség, ami egész eddig bennem volt. Mostantól pedig hagyjuk a múlt kellemetlen részeit és maradjunk a kellemesebbnél. Jobb lesz úgy mindkettőnknek. Azt viszont már most tudhatja, hogy sokkal nehezebb dolga lesz, mint múltkor lett volna. Ma nem halt meg egy betegem sem, hogy befolyásolja a hangulatom, nem kezdek ostobán játszadozásba, arról nem is beszélve, hogy bár azt mondom, felejtsük el a múltkorit, azért csak haragszom rá miatta. - Jó végre egy ilyen helyen lenni. Már kezdtem unni a kórházzal szembeni helyet. És ajánlom, hogy kiélvezd a látványt, mert Ausztráliában nem sokan láttak eddig ehhez hasonló ruhában – jegyzem meg. Mondhatni, igencsak ritkán látni engem így. A francia időszakom volt az, mikor sokszor hordtam ilyesmit. Ott mondhatni előírás volt, na meg nem is a szemközti kocsmába mentünk iszogatni. Már csak azért sem, mert mindig volt valaki, aki elvitt valahová. Vagy inkább elráncigált, amint találtak egy szabad időpontot a naptáramban. Néha visszasírom azt az időszakot. Néha pedig hátam közepére sem kívánom még azt a hajtást sem, ami itt van.
A hozzászólást Scarlett Lewis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 06, 2015 8:40 pm-kor.
Vendég
Vendég
»Kedd Szept. 01, 2015 8:27 pm Keletkezett az írás
Scarlett & Titan
Nothing will disturb us now
Amikor életemben először randira mentem, az apám azt mondta nekem, soha ne késsek, de ne is érkezzek sokkal hamarabb, legyek a lehető legpontosabb, bár inkább pár perccel korábban, mint később. Azóta is betartottam ezt, pedig jópár éve volt már, amikor elbeszélgettünk. Miért is jöttem volna korábban? Arra, hogy nem rossz, nem válaszolok. Nekem történetesen ez a kedvenc helyem, és úgy gondolom, az egyszerű „nem rossz” értékelésnél sokkal többet érdemel, de nem teszem szóvá. Elvégre az, hogy én szeretem ezt a helyet, nem jelenti azt törvényszerűen, hogy neki is kedvelnie kell. Ha lesz legközelebb, akkor majd ő választ. Én sem pillantok félre, ahogy végig engem figyel. Egészen eddig meg sem rezdültem, de mikor meghallom a becenevem, megrándul a szemöldököm. Tapsi. Aha, szóval Tapsi. Ez nagyszerű. Megérdemlem-e? Attól függ, honnan nézzük. Egyrészről egész biztosan, de másrészről pedig majdnem kockáztattam a munkámat, mert hiába nem nyitott volna ránk senki, ha valahogy mégis kiderül, engem rövidúton kidobnak onnan, sőt, nyilvánosságra is hozhatják. Pedig pont ezt akartam elkerülni a költözésemmel, a hírnevet, de valamennyit mégis szereztem pszichológusként. - A nyulaknak eszükbe se jut távol maradni, ha egyszer meghívtak valakit. – Remélem, ezt tudja, akkor is, ha szándékos odaszúrás volt, amit csinált. Eszembe se jutott végül mégis kihúzni magam a program alól. Természetesen tudom, hogy sokkal nehezebb dolgom lesz, de egyáltalán nem zavar. Így még izgalmasabb az egész, én pedig kitartó embernek tartom magam. - Én is – értek egyet a következő mondatával, de aztán a másiknál megint enyhén felemelem a szemöldököm. Ausztráliában nem sokan látták, ez azt jelenti, hogy valahol máshol igen. – Biztosíthatlak róla, hogy kiélvezem a látványt. – Nem hazudok. Ezután várok pár másodpercet, mielőtt megkérdezem: - Valahol máshol talán igen? Úgy gondolom, ha már így összejöttünk, igazán beszélhetnénk kicsit magunkról is. Emlékszem a hegeire, ezért már most elhatározom, hogy megpróbálok úgy kérdezgetni, hogy kifejezetten arra, hol szerezte őket, ne kelljen kitérnie. Vagy pontosabban ne kelljen kitalálnia valamit, vagy terelni a témát. Ez nem az első nem is randira, találkozásra való téma. - Én például eredetileg amerikai vagyok – mondom, felvállalva azt, hogy ezt a részt én kezdem. – Los Angeles. Már felnőttként költöztem ki ide, aztán pár évvel később kaptam meg az állampolgárságot. Felemelem a poharam és megint kortyolok a whiskymből, ami elég lassan fogy. Későbbre tartogatom, most még a legkevésbé sem akarok az alkohol hatása alá kerülni. - Ha tippelhetnék, azt mondanám, te sem ausztrál vagy eredetileg. Ez nem igaz. Illetve abból a szempontból igen, hogy megtippelném, nem az, de valójában fogalmam sincs róla, akkor sem lepődnék meg, ha azt mondja, nem talált. Mindenesetre a burkolt kérdést jobban idevalónak éreztem, mintha egyszerűen csak rákérdeztem volna.
Megjegyzés: -- || Szavak: 428
Vendég
Vendég
»Csüt. Szept. 03, 2015 1:34 pm Keletkezett az írás
Titan
&
Scarlett
Valóban megfordult a fejemben, hogy esetlegesen el sem jön. Mégis mi másra gondolnék, hosszadalmas várakozás után, megfeledkezve arról, hogy én mennyivel korábban érkeztem? A lényeg azonban, hogy itt van és meg is kezdtem piszkálódásomat, hogy aztán hamar letudjam. Nem garantálom, hogy nem lesz még ilyen az este folyamán, ugyanakkor azt sem, hogy sok lesz belőle. Igyekszem moderálni magam és inkább legyűrni a feltörekvő piszkálódási mondathalmazt. Jobb helye van annak odabent, mint idekint. Ha nem is élvezi ki a látványt, az akkor is az ő baja lesz, csakhogy nem úgy ismertem meg, mint aki így tenne. Sokkal inkább úgy, aki pontosan tudja, mikor merre néz, ahogyan azt is, hogy nekem nincs ellenemre. A múltkori találkozásunk óta semmiképp, ha pedig zavaró lenne, hát megjegyezném. Kérdésére elgondolkodom, mit is válaszoljak. Italomat kezembe véve körkörös mozgásra késztetem a pohár talpát, csuklóból mozgatva azt, mígnem kortyolok belőle egyet. - Talán. Mi lenne, ha igennel válaszolnék? – kérdezek vissza, múltkori játékunkhoz hasonlóba kezdve. Az, hogy hol láttak gyakran ilyesmiben és honnan származom, két teljesen különböző dolog. Azt pedig nem hittem volna, hogy efféle ismerkedős beszélgetésbe kezdünk. Ennek ellenére elnyomom zavarom. Nem szoktam reklámozni származásom, ahogy mesélni sem szoktam magamról túl sűrűn, ez azonban még nem akkora titok. Ahogy pedig várható volt, el is találja, hogy nem vagyok ausztrál. Azt viszont nem tudom, hogy miből jött rá, azon kívül, hogy utaltam rá korábbi mondataim egyikében. - Tényleg nem vagyok az, de nem mondtam, hogy tippelhetsz – felelem mosolyogva. Most már ezt is tudja. Azt azonban eszem ágában sincs elmondani, hogy honnan jöttem. Ha akarja, ugyan megkérdezheti. Talán akkor felelni is fogok rá, de kicsi rá az esély. Nem valószínű, hogy azért hívott ide, hogy jobban megismerjen. Vagyis de, bizonyos szempontból, ami bevallom, nekem is kedvemre valóbb lenne, mint ez a kis beszélgetés. Poharam végül üresen kerül az asztalra. Ekkor már intek is, jelezve, hogy kérnék még egyet, mit szavak nélkül is érthetnek. Poharam árulkodik arról, mi lehetett benne. Nagy bakot nem lőhetnek tehát, ha valami belevalót hoznak, csak épp egy új pohárban, míg ezt elviszik előlem. - Minden nőt ide szoktál meghívni? – kérdem, teljesen ártatlanul. Nem mintha nagyon érdekelne. Én most itt vagyok és tényleg nem rossz hely, ami azt illeti. A kérdés pedig csak úgy adta magát, mivel említette, hogy szereti ezt a helyet és közel is van hozzá, ha minden igaz. Akkor pedig már ideális lehet, hacsak nem a lakásán szokott megvendégelni másokat, megtartva magának ezen hely mibenlétének titkát. - Amúgy hogy szerezted meg a számom? Ez viszont már tényleg érdekel. Nem hinném, hogy túl nehéz volt, mégis belebotolhatott egy-egy nagyobb kihívást jelentő személybe, ha esetleg többektől kellett kérnie, vagy érdeklődnie felőle. Remélem nem valami sürgős, terápiás ügyre hivatkozott, mert akkor felnégyelem. Itt és most. Még csak az kellene, hogy őrültnek nézzenek, vagy azt higgyék, hogy baj van a fejemmel, esetleg lelki világommal. Akárhogy is, ez hamar ki fog derülni. Ha nem itt, hát a kórházban, mert biztos vagyok benne, hogy a pletyka már szárnyra kelt és csak idő kérdése, hogy eljusson hozzám is. Ez mindig, mindenhol így van. Nem lehet elkerülni. Csak az egyik nővértől, vagy recepcióstól kell kérdezni valamit valakiről és máris összekötik az embereket, kitalálva mindenféle szituációt. Talán nekem is inkább ápolónak kellett volna mennem, hogy legyen időm egy hegynyi marhaságot összehordani másokkal.
A hozzászólást Scarlett Lewis összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 06, 2015 8:40 pm-kor.
Vendég
Vendég
»Szomb. Szept. 12, 2015 8:29 pm Keletkezett az írás
Scarlett & Titan
Nothing will disturb us now
Hátradőlök, ahogy a múltkori játékunkhoz hasonlóba kezd. Hm. Ha így folytatjuk tovább, már megint egy izgalmas este elé nézünk. - Lehoznám a következtetést, hogy éltél valahol máshol is. Vagy legalábbis hosszabb időt töltöttél el ott. – Ez nem pontos kifejezés, elvégre az is lehet, hogy valahova turistaként ment, és akkor öltözött ki, de valahogy az nem illik bele a képbe. Ezt szeretem a legjobban a munkámban, próbálok olvasni az emberekből, kimondom, ami először eszembe jut, aztán a reakciójukat figyelem, hogy kiderítsem, mennyire járok közel. Bár ez Scarlett esetében valójában egyáltalán nem volt olyan egyszerű – és ez csak több okot adott arra, hogy élvezzem a vele töltött időt. Jelentett némi kihívást. Én úgy gondolom, kell egy kis ilyenfajta ismerkedő-szöveg is, bár túl mélyen én sem akarok belemászni, mert látom rajta, hogy nem szeret magáról beszélni. Ennek ellenére ez most nem olyan, mint az irodámban, nem eshetünk csak úgy egymásnak, muszáj, hogy legyen valami előzménye. Bárhogy is, nem vagyok benne biztos, hogy jónéven vette volna, ha amint megérkezek, fel is kérem, hogy menjünk fel a lakásomra. Most pedig valamiről csak kell beszélnünk. A válaszára én is elmosolyodom, teljesen őszintén. Azt nem mondja, hogy honnan származik, de én jelenleg annak is örülök, hogy azt alátámasztotta, nem ausztrál. Nem akarok rákérdezni, mert érdekel bár, változatlanul tiszteletben tartom a jelzéseit. - Előbb is mondhattad volna, hogy ne tippelgessek – felelem még mindig halvány mosollyal az arcomon. Lehet, hogy nem hiszi el, de tényleg kíváncsi vagyok rá, és nem csak meztelenül. Bár igaz, hogy főképpen ezért hívtam el, de nem érzem tehernek ezt az óvatos kérdezősködést, illetve inkább enyhe macska-egér játékot. A kérdésére meglepődöm. Pár másodpercig elgondolkodva fürkészem az arcát, majd úgy döntök, mégis miért hazudjak? Nyilván nagyon átlátszó lenne, ha azt mondanám, csak ő ilyen különleges, és azzal talán több mínuszpontot szereznék, mintha az igazat mondanám. - Nem mindet – mondom egyszerűen. Ebből lehozhatja azt a következtetést is, hogy másokat is hívtam már ide, meg azt is, hogy nem azokat, akiket teljesen véletlenül „találtam” valahol. Különben sem hinném, hogy annyira érdekli. Elmosolyodom, mert sejtem, mi jár a fejében. - Azt mondtam egy lánynak, akit többször láttam veled, a többi rezidensedről szeretnék veled beszélni, lehetőleg nyugodtabb körülmények közt, mert csak néha látlak pár másodpercre, és akkor sem tudlak elkapni. Eszemben sem volt olyasmit mondani, hogy neki van szüksége plusz elbeszélgetésre, és azt se akartam, hogy kiderüljön, magán célra kell. A legcsendesebbnek és legantiszociálisabbnak tűnő rezidens lányt kerestem meg, mert úgy gondoltam, ő csak nem fog pletykálni. Nagyon remélem, ebből semmi olyasmi nem fog kijönni, amit egyikünk sem akar, de hát igazából nincs is mit ránk fogni, csak hát előfordul, hogy az ilyeneknek túl élénk a fantáziája. Végül követem a példáját, és én is megiszom a poharamban lévő maradék italt. Valamivel már most is jobb kedvem van, de nem látványosan, elvégre ez a mennyiség jóformán nem volt semmi, bármennyire is erős ez a whisky. Amikor a kiszolgáló megjelenik Scarlett italával, én kérek egy Cosmopolitan koktélt, ami már évek óta a kedvencem; nemsokára meg is érkeznek vele, én pedig azonnal belekortyolok a vörös italba. - Nagyon meleg van itt – jegyzem meg, ahogy lerakom a poharam az asztalra. Abban az esetben, ha egyetért – de csak akkor –, felajánlom: - Talán kimehetnénk levegőzni. Ha nem, azt csak egy biccentéssel nyugtázom. Valóban nagyon melegem van, valószínűleg a helyzet miatt, és nem azért, mert idebent tényleg meleg lenne, akárcsak legutóbb az irodámban. Hogy abból mi lehet, hogy kihívom levegőzni, fogalmam sincs. Az sem lenne ellenemre, ha fizetnénk, de az sem, ha utána visszajövünk, ezt már rábízom. Közben kiiszom a koktélom maradékát is.
Megjegyzés: -- || Szavak: 587
Vendég
Vendég
»Hétf. Szept. 14, 2015 2:35 pm Keletkezett az írás
Titan
&
Scarlett
Következtetése nem lep meg. Tény, hogy azt jelentené az az igen, így semmi furcsa nincs válaszában. Ő hátra dől, én azonban kicsit előre. Alkarom megtámaszkodik a mellettem végighúzódó, fekete lapon, ujjaim pedig poharam tartják, immáron az mellett, nem pedig rajta. Lábaim egyetlen mozdulattal kerülnek egymás mellé, szabad kezem pedig hátsóm mellett támaszkodik meg a bőrbevonatú szék keskeny szélén. - Szerinted melyik az igaz? Éltem valahol, vagy csak kirándultam egyet? – kérdem, enyhe mosollyal arcomon. Eszemben sincs hátra dőlni, csak mikor személyesebbre fordul a téma. Akkor visszahelyezkedem előző tartásomba, majd módosítva rajta, engedve, hogy üres poharam immár ujjaim hiányától magányosan álldogáljon a pulton, dobolhassak egyet a fekete bútordarabon. Tényleg nem mondtam, hogy ne tippelgessen. Nem azért, mert túlontúl zavarna. Egyszerűen néha könnyebb rákérdezni. Ha pedig akkor nem kap választ, beletörődni az egészbe. A tippelgetés ostoba időhúzás, melyet nem szokásom megengedni, hacsak nem vagyok valakivel baráti viszonyban. Ha viszont vele nem olyan viszonyban vagyok, akkor milyenben? Valójában semmit nem tudok róla, leszámítva egy-két apróságot. Ez igaz rá is. Ebben azonban pont az a jó. Nem arra készülünk, hogy átbeszéljünk órákat. Sokkal jobb elfoglaltságot találunk mi magunknak, melybe belekezdtünk múltkor az irodájában. Kár, hogy az annyiban maradt. Most pedig, talán el sem jutunk addig, ha így haladunk. Nem akarok sürgetni semmit. Nem biztos, hogy rögtön érkezése után le kellene lépnünk, csak azért, mert jobb ötleteink vannak. - Gyorsabb kérdezni – világosítom fel inkább álláspontomról, félbeszakítva saját gondolatmenetemet. Legalább őszinte. Nem mindet. Ez elég kielégítő válasz. Egy darabig még ízlelgetem, míg fel nem merül bennem a nagy kérdés. Hogy szerezte meg a számom? Meséje után akaratlan is felnevetek. Dallamos kacajom szakítja meg a hely jó ideje azonos ütemben játszódó ütemét, nem egy tekintetet magunkra vonzva közelünkből. Nem zavar. Annyira nem voltam hangos, és kimondottan jól esett. Ez a kis történet pedig nem is érdemel mást. - A nevét… Mond a nevét a rezidensnek, kérlek! Szólnom kell neki, hogy ne adja be a derekát ilyen könnyen, mert akkor nem sokra fogja vinni. Vagy hamarosan sok kilót fog vinni a szülészetre a hasában – jegyzem meg. Mert bizony az ilyen hiszékenyek java arra a sorsra jut. Nem tudom, hogy annak a lánynak mik az elképzelései. Talán nem is bánná. De miért is nem, hiszen annyit szenvednek azért, hogy végül szakorvosokká váljanak. Rendeléseink hamarosan megérkeznek. Én még kicsit várok az első korttyal, Titannal ellentétben. Csak figyelem, milyen gyorsan nyeli azt a finom koktélt. Férfiak… Nem tudják, mi a módja a koktélozásnak. Én csak finoman kortyolgatom italomat. A külvilággal nem törődöm sokat. Felesleges másokra figyelni, mikor előttem van az, akire kellene. Ezért is kell egy pillanatra elgondolkodnom azon, hogy meleg van-e, vagy sem. Nekem nincs melegem. Talán, egy kicsit, hála a lassan belehelt teremnek, melynek szellőztetése ugyan folyamatosan történik, mégsem tűnik elégnek. Az alkohol is közre játszhat az ügyben. Végignézek a férfin, főként felsőtestén, melynek meztelen emléke elmémben táncol. - Egy kicsit tényleg az van. Neked talán az ing miatt rosszabb – jegyzem meg. Szívesen levenném róla újra. Tudja, hogy képes lennék rá, azonban nem itt. Ezen a helyen még én sem tennék hasonlót. Poharam tartalmának maradékát lejuttatom torkomon, utána pedig felkelek helyemről. Mellé érve megállok, hogy közel hajolhassak hozzá. Semmi szükség arra, hogy mások is hallgassák beszélgetésünk. - Egy pillanat és jövök. Utána levegőzhetünk – szólalok meg egészen halkan, füle mellett. Utam ezt követően a mosdó felé vezet. Belépve az ajtón, abbamarad a halk zene. Az érzékelős lámpa felkapcsolódik, éles fénnyel árasztva el a mellékhelyiséget, rövid ideig tartó hunyorgásra kényszerítve. Már egészen megszoktam a kellemes félhomályt. Nem húzom soká az időt. Gyorsan végzek, ellenőrzöm kinézetem, majd megyek is kifelé. Alig néhány perc az egész. Akkor pedig Titant keresem tekintetemmel, figyelve, hogy vajon helyünkön van-e még, vagy már az ajtóban. Akárhol is, odalépek hozzá, jelezve számára, hogy mehetünk.
Kezdőlap 
