Jeremiah and Nathaniel

 

Az elmúlt néhány nap alatt olyan mértékű változáson ment keresztül, amit még ő maga is csodál, nem csak az ismerősei. Megint azt érzi, hogy él, mintha megnyitották volna előtte a remény és a kitartás kapuját melyet már egy ideje fontolgatott maga mögött hagyni.
Ehhez pedig nem kellett más, csak egy titokzatos szőke. Egy titokzatos szőkeség akiről mindenki tud, akiről mindenki hall meséket és tovább terjeszti azt - köszönhetően Anthonynak - de senki nem látta még és nem is ismeri. Egy titokzatos szőkeség, kit nevezzünk nevén, Kaya, akiről nem fognak Nate ismerősei híreket harsogni, akit megtart magának apró, kellemes és szeretett titkaként egészen addig, míg jónak nem látják bemutatni a "nyilvánosságnak". Ez a lány felnyitotta Nate egyre ködösülő szemét, rávilágította arra, hogy bár igen, tényleg lassan lejár az ideje és alulról fogja szagolni az ibolyát, mégis van még előtte fél év amit boldogan tölthet el. Elvégre... miért jó az, hogy a múltján rágódik? Miért jó megoldás, ha nem engedi, hogy a szép és a jó elhatalmasodjon felette? Miért jó ha nem küzd, ha nem remél ha nem vágyakozik?!
Végre jött valaki akinek már most rengeteget köszönhet, aki nem csak kitart mellette de harcol is érte. És talán erre volt a legnagyobb szüksége, hogy ne csak sajnálják őt, mint a legtöbb ismerőse, ne csak azt hallja tőlük, hogy már számolják a napokat. Nem akarja magát sajnálat tárgyává tenni, hisz van még fél éve amit olyan boldogan és annyi szeretet között élhet át, mint más tíz vagy húsz, harminc év alatt. Az elmúlás jó is lehet. Nem csak a keserű mindennapokra és régmúltra akar emlékezni, hanem a nevetéssel, szórakozással és tánccal eltöltött napokra. Mert ez a legfontosabb. Szépen, békésen eltávozni.
Még mindig tisztán emlékszik a csókjukra mely apró volt, óvatos és lágy, beleadta szívét és lelkét is, hitt abban, hogy ennél nem is kell több. És tényleg nem kellett mert pont elég volt ahhoz, hogy újra bemutatkozhasson a lánynak, hogy az megismerje egy olyan oldalát is akivel még nem találkozott.
- Mi ez az ábrándos fej, haver? - húzza fel a szemöldökét Anthony, mire ő csak elvigyorodik s megrázza a fejét.
- Hosszú. Inkább mond, nem emlékszel arra, hogy merre ment az előbbi férfi aki itt járt kelt? - utal itt Jeremiah-ra, akit már vagy ezer éve nem látott de mivel lefoglalták, lehetősége se volt arra, hogy hátba veregesse.
- Azt hiszem a part felé ment - bizonytalan arckifejezése némi gyanakvásra ad okot, de ő fejben csak legyint egyet. Mit aggodalmaskodjon?
- Akkor adj már kérlek két sört!
- Most itt hagysz? Komolyan? ... a végén még csalódni fogok benned, haver - lehet, hogy hangjában van némi duzzogás, gyermeki dac, ettől függetlenül látja rajta, hogy nincs ellenére a dolog és már le is teszi a két üveget elé.
- Kösz szépen, majd jövök még - mind két kezébe kerül egy üveg, s így indul ki a sötét tengerpart felé. Menet közben kibújik a cipőjéből, érezni akarja a homok langyosságát a talpa alatt és lábujjai között. Mindig is szerette az egyszerű de kellemes dolgokat és ez se számít másnak. Csak egy egyszerű, fehér vászonnadrágban és szintén fehér ingben sétálgat a parton, egyik kezében két sör másikban a cipője s meg se áll a földön fekvő alakig, kiről fogalma sincs, hogy mit csinál de nem mozdul.
- Élsz még, Jer? - rugdossa oldalba fülig érő szájjal, de természetesen nem bivalyból csak jelzés értékűen, hogy itt van, talán ha odafigyelne rá, még... örülne is.

Jeremiah and Nathaniel

 

Jelen pillanatban nem tartózkodik a jelenben. Fejben nem a bárban ül, nem a pultnál és nem Anthony rohangál előtte mint egy farba lőtt vad, lévén nem tudja éppen, hogy kit szolgáljon ki a tömegesen érkező hölgyek közül. Mindig volt valami kedves, természetes egyszerűsége a férfinek amit a legtöbb nő imádott benne. Nem elég, hogy izmos, kigyúrt teremtés, napbarnított és kifejezetten markáns arcú miközben mélyen ülő szemei világoskéken ragyognak, de még a természete is rendben van. Talán ez minden nő álma nem igaz? Egy két lábon járó félisten, így nem csoda, hogy szerencsétlen nem tudja épp, hogy melyik nővel foglalkozzon akik marhacsordaként tolonganak előtte. Ennek a hatalmas tömegnek köszönhető az, hogy Nate inkább félre húzódott a pult legkeskenyebb részéhez de már az is megfordult a fejében, hogy beugrik Tony mellé, hogy ott védelemben érezze magát. De ehelyett inkább csak felvont szemöldökkel figyeli a szerencsétlenkedését aminek megkoronázása Nate széles vigyora. Többször is odaszól neki, hogy ne vigyorogjon mert ez baromira nem vicces és nem tudja, hogy milyen rossz ez.
Persze, hogy nem, de neki is van épp elég baja a munkahelyén, főleg mikor több beteggel kell egyszerre foglalkoznia, vagy mikor a gyógytornákat tartja húsz-harmincas csoportnak. Lehet, hogy teljesen más, ő nem lenne képes ilyen téren mozogni, de abban is biztos, hogy Anthony se tudja, hogy milyen nagy felelősség terhe nyomja Nathaniel vállát. Mert az ő esetében tényleg erről van szó, nem is arról, hogy olyan fárasztó lenne a heti mindennapos foglalkozásokat megtartani. Egyszerűen csak életekért felel, rajta múlik, hogy újra megtanulnak-e járni, fogni, érinteni és tapintani, vagy sem.
Viszont jelen pillanatban csak fizikailag ücsörög a nagy tömeg szélén a pultnál, mert egyszerűen nincs az az Isten aki kitudná törölni a fejéből Kayat és azt, amit együtt csináltak egy estén át. Kellemes, csodálatos néhány óra volt, nem is kérhetett volna ennél jobbat. A szőkeség által megtanult felejteni, és alig három nap alatt már nem a múltjának rabságában szédeleg, mert ő maga is tudja, hogy baromira nincs értelme. Fél év nem sok idő, de elég ahhoz, hogy még utoljára élvezhesse az életet... hogy tudja, milyen az: élni!
Még nem tudja, hogy fogja ezt kivitelezni de azt igen, hogy ki lehet az, aki segíteni fog neki.
Viszont most akármennyire is ódzkodik tőle de el kell hátrálnia a Kaya-s témától, hisz egy másik olyan ember keltette fel a figyelmét, aki fontos számára így két üveg sörrel csattog oda hozzá.
- Mázlista vagy - jegyzi meg vidám éllel a hangjában, majd folytatja - akkor javaslom legközelebb vigyázz jobban a bordáidra, a végén még ráfázol - örül annak, hogy megint láthatja, elvégre... meg nem tudná mondani, hogy mikor volt adott az alkalom, hogy együtt söröztek volna.
- Ahogy nézem már nem igen van szükséged még egy üvegre - széles vigyorát le se lehetne törölni az arcáról, így őszinte örömmel fogadja az ölelést. Meg is paskolja a férfi hátát, megjegyzése hallatán viszont felnevet.
- Nem szokta a paraszt a szántást? Milyen zsaru is az amelyik vedelné a snapszot? - mielőtt ő is leülne mellé, a kezébe nyomja az egyik sörrel teli üveget "mert miért ne?" alapon persze megtehetné, hogy félre rakja megvárva ezzel míg Jer kicsit kijózanodik, de ki szeret úgy sört inni, hogy már abszolút semmi szénsav nincs benne? Amúgy is addig jó míg hideg.
- Gondoltam elkezdek végre élni. Eddig a meló miatt nem volt hozzá lehetőségem, és egyéb más tényező miatt, de most belehúzok mielőtt lekések róla. De nem mellesleg ezt én is kérdezhetném. Azt hittem, teljesen felszívódtál, hogy-hogy újra itt? - kortyol bele az üveg tartalmába.
Őszintén örül annak, hogy összefutottak, viszont ha már egy ideje Sydneyben tartózkodik Jeremiah, akkor még nyakon is fogja csapni, amiért nem szólt neki.

Jeremiah and Nathaniel

 

Egy ember a múltból...
Legalábbis ezt jelenti, ezt is jelenti Nate számára Jeremiah. Lehet, hogy most itt van neki Kaya aki elhitette vele és neki hála fel is fogta, hogy nem kell belefulladnia a múltjába, sokkal inkább a jelenével és jövőjével kell foglalkoznia, azt kell kedve szerint alakítani. Viszont most, hogy itt van Jer, hogy mellette ül egy üveggel a kezében és figyeli a késő esti tengert, hallgatja annak halkan tompán mégis oly élesen zúgó moraját, mintha az agyát vagdosnák vele, ismét a múltja kap szerepet.
Tisztán emlékszik gyakorlatilag mindenre, amire csak harminchárom éves fejjel emlékezhet az ember... és, hogy mi ebben a legnagyobb baj? Szimplán annyi, hogy nagyon kevés jó pillanata volt az életében amibe kapaszkodhatna. Mindent csak a negatívumok, a kétségbeesés a harag és az undor szőtt be melyhez keserűség és lemondás társult tizenhat éves kora óta.
Ehhez idesorolhatjuk ikertestvérének elvesztését akinek hazudtak mibenlétéről, arról, hogy hol van, hogy él, hogy tulajdonképpen még mindig él, csak...
Meg kellett küzdenie azzal, hogy a személyisége teljesen megváltozik, hogy addigi barátai úgy hátráltak el tőle, mintha forró tűz volna. Viszont ebből jön annyi pozitívum, hogy a lehető legjobb és legtöbb új barát kapott fontos szerepet az életében. Ám még mindig ott van, hogy meg kellett küzdenie az apjával, annak akaratosságával, makacsságával és túlzott agressziójával. Nem volt könnyű, sőt azt is lehet mondani, hogy talán ennek súlya alatt roppant össze először. Mindenért őt hibáztatta, mindig többet várt tőle, miközben Nate két helyen tanult egyszerre és két helyen dolgozott, hogy elérje azt amit akar úgy, hogy közben megteremt magának egy bizonyos alapot a jövőre nézve. Kellett a pénz, ő volt az egyedüli családfenntartó, s mikor hazament fáradtan, mindig a fejéhez vágta az örege, hogy miért nem itthon volt, mikor  éhes és semmi kaja nem volt a hűtőben. Napi huszonnégy órából általában négyet volt otthon, olykor ötöt és ez az idő arra volt csak elég, hogy aludjon egy keveset. Piszkosul unta az állandó hisztériát és haragot ami az apjából áradt. Nem tudta, hogy kezelje így egyszerűen csak nem foglalkozott már vele egy idő után. Ez viszont arra volt csak jó, hogy még jobban eltávolodjanak egymástól és nem vette észre a nyilvánvalót, hogy az öreg beteg. Ami viszont a mai napig zavarja az az, hogy egy nyomorult könnycseppet se tudott ejteni a temetésén csak állt üveges tekintettel az anyja mellett és nézett ki a fejéből várva, hogy vége legyen...
- Aha, akkor vegyem úgy, hogy öregszel - jegyzi meg piszkálódva. Idővel de rájön arra, hogy nem szabad, hogy a régi negatív emlékek éljenek benne, így el kell felejtenie egy kis időre a testvérét az apját és a menyasszonyát is. Legalábbis aki egykoron az volt, mikor még Jer is közöttük volt. Együtt jártak szórakozni, inni, vacsorázni... vagy épp át egymáshoz egy kis házi partyra. Ebből pedig mi maradt? A baráti társaságból? Anthony, Salma és Nate. Jeremiah elment minden szó nélkül Michelle pedig úgy döntött, hogy nem kér többet Nate-ből de főleg nem abból, hogy továbbra is a menyasszonyra legyen. Csak azt nem tudja megérteni, hogy akkor miért könyörgött neki újabb esélyért?
- Tudom jól haver, tudom. Csak jó ezzel dobálózni - vigyorog, nem veszi magára hisz tudja, hogy tényleg hatalmas a különbség egy egyszerű utcai zsernyák között aki ücsörög a kocsiban járőr kocsiban és tömi az arcba a fánkot mint egy olyan között, amilyen Jer is. Hatalmas rang és szintbeli különbség van és bár mind a kettőt, rendőrt és ügynököt is tiszteli, tisztában van a kettő jelentésével.
Ekkor viszont olyan vizekre eveznek melynek említése tudta, hogy kicsit kellemetlen lesz számára de elkerülhetetlen volt. Egyszerűen nincs az a lehetőség, hogy egy régi kedves ismerős ne kérdezne rá, ne gondolkodna el egy-egy elejtett megjegyzésen ami az életre utalhat. Rég nem találkoztak már és azóta Nate élete fenekestül felfordult, bármennyire is próbált tenni azért, hogy ez ne történhessen meg. Van amit nem irányíthatunk, és az ő kezéből két éve kiesett az irányítás azóta pedig csak lézeng és várja, hogy mi lesz ha átlépi azt a bizonyos fél évet.
- Jobban, mint négy évvel ez előtt a lottóról... - hogy miért mondja? Mert annak idején felírt magának számokat melyek közül mind nyert volna csak olyan szerencsétlen volt, hogy elfelejtette leadni a szelvényt. Sors.
- Nem is mondtam, hogy búcsúzkodni kellett volna egyszerűen csak közlöd, hogy "bocs de mennem kell, mert... majd még találkozunk". És egy kis váll vagy hát veregetés. Én se szeretek búcsúzkodni, de érted így X év kárba ment és bár úgy ülünk itt mintha nem történt volna semmi, de mégis idegenek vagyunk már egymásnak - hangja inkább keserű de annál is inkább semleges, nem lehet belőle tökéletesen kivenni semmit. Nem biztos abban, hogy ez volt a legjobb megoldás, elvégre él az a fránya modern technika, hogy "számítógép", vagy épp "internet". Tudtak volna levelezni, ha állandóan nem is, de legalább közölni egy-egy bizonyos dolgot a másikkal. Olykor megkérdezni, hogy mi van vele, merre jár és a többi finomság.
- Valami azt súgja, hogy baromira nem akarsz itt lenni - vet rá egy lopott pillantást csak, hogy lássa, miként reagál rá. Van a hangjában valami, amit régről se ismer és csak várja, hogy megmagyarázza azt, amit kiszúrt magának. Szinte nem is veszi figyelembe amit mond, többek között azt, ami a rendőröket illeti. Nem rá tartozik, persze jobb ha az ember biztonságban érzi magát, de egyszerűen nincs beleszólása a dologba, ezt maguknak kell megoldani, nem neki.
- Rólam? - zöldjei elkerekednek s szájához emeli a sört hogy kortyoljon egyet.
- Hát tudod az én életem is fenekestül felfordult - és ezzel nem hazudik - két éve Michelle összeszűrte a levet az eljegyzést követően egy faszival aki azóta otthagyta őt... azóta se kaptam magyarázatot arra, hogy mit miért tett, de eleinte nagyon erősködött, hogy adjak neki még egy esélyt. A gond csak az, hogy nálam nincs már még egy esély... legalábbis akkor nem fért bele. Mostanában viszont nagyon szívesen osztogatnék második esélyt annak aki csak kér, jóvá tennék bármit amíg még van rá lehetőségem. Majd bele fulladok a melóba bár egyéb okokból csökkenteni kényszerültem nemcsak a napok de az órák számát is ezen a téren - halk sóhaj szakad fel belőle s szemeit ismét a tengerre emeli.
- Valamint két hete találkoztam egy gyönyörű lánnyal, szóval most próbálom jobbá tenni az életem, odafigyelni arra, hogy teljes legyen minden amire vágyok. Nem akarok könnyen felejthetővé válni, úgyhogy igyekszek beleadni apait anyait abba az időbe ami még maradt - konkrétan nem tér ki semmire, viszont ő maga is érzi, hogy olyan célzásokat ejt el a beszélgetésben akaratlanul is, amit jobb lenne, ha nem tenne. Nem akarja rögtön azzal kezdeni a viszontlátást, hogy közölje vele, halálos beteg és gyakorlatilag annyi ideje sincs már, hogy kihasználja vagy átélje az élet szépségét.
- És veled mi van azon kívül, hogy olyan kemény és fullasztó a melód egy jót inni sincs időd? - hangjának pimasz csengését ha akarná se tudná elrejteni.

Jeremiah and Nathaniel

 

Egy ember a múltból...
Fogalma sincs, hogy miként fog visszatalálni azon egykori énjéhez, akinek Jer volt az egyik, ha nem a legfontosabb barátja, aki mindig "szolgálatára" állt, ha szükség volt tanácsra vagy csak társaságra, és ez vissza felé is igaz volt. Nem azt mondja, hogy most ódzkodik tőle, van nem akarja újra azt a barátságot ami egykor köttetett közöttük, csak egyszerűen... vannak azok az időintervallumok, mikor a távollét rányomja a bélyegét egy kapcsolatra. És ez talán most is így van, bár reméli, hogy csak téved.
Az a legnagyobb problémája, hogy gyakorlatilag másfél év telt el azóta, hogy Jer világgá ment... legalábbis sokan ezt emlegették, hisz nem tudta senki, hogy hol van, merre jár, él vagy hal valahol? Csak eltűnt egyik napról a másikra anélkül, hogy szólt volna. Ők keresték és próbáltak utána járni, próbálták kipuhatolni, hogy merre lehet, de nem jártak szerencsével bármennyire is próbálkoztak. Az idő pedig telt, mígnem Jeremiah lénye, egész személye a homályba merült. Már nem volt kivel beszélni, már nem volt ott az üres szék Anthony és Nate között, mondván "hátha megjelenik valamikor". Azt az űrt amit hagyott maga után, betöltötte egy másik személy aki azóta is a baráti társaságukat gazdagítja, noha nem lehet azt mondani, hogy teljesen elfelejtették az FBI ügynököt. Mert vannak olyan személyek egy ember életében, kiknek felbukkanására mindig várni fognak.
Rengeteg dolog történt azóta, hogy elment. Nathaniel gyakorlatilag teljesen más ember lett még akkor is, ha meghagyta annak látszatát, hogy nem változott. Ugyan olyan jókedvvel és szeretettel fordul ember és állat felé egyaránt. Fontosak számára a kapcsolatok még akkor is, ha sokszor beletörik a foga és inkább lökne el magától mindenkit csak, hogy megússzák majd a későbbiekben fájdalom nélkül. Mert igen, annak aki vele kapcsolatba lép, fel kell készülnie a legrosszabbra is.
Az viszont mindig is nyomot fog hagyni az életében, hogy az embereknek szokásuk elhagyni őt. Kezdődött tizenhat évvel ez előtt az öccsével és az anyjával, kik otthagyták őt a mindig zabos, állandóan idegbajos apjával. Ezután meghalt az apja, később az egyik legjobb barátja autóbalesetben. Ezután szerencsére volt egy olyan időszak, mikor minden rendben ment, de aztán jött Michelle aki úgy lökte el Natet magától és az együtt töltött öt évet, mintha nem is lett volna. Le lett cserélve, elhajították mint egy elnyűtt kabátot... és jelen pillanatban is fél attól, hogy a következő kapcsolata is így fog véget érni. Hogy a szőkeség még idő előtt rádöbben arra, hogy ha sikerül közelebb kerülniük egymáshoz, hogy Nate élete múlandó és inkább megóvná magát a felesleges szomorúságtól és a gyásztól mely így is úgy is be fog következni. Persze reméli, hogy Kaya nem ilyen és látja azt, amit más talán nem... hogy ez a fél év boldogan is eltelhet és ha valamikor, hát most van igazán nagy szüksége a támogatásra.
- Jer, nem tartozol nekem magyarázattal lehet, hogy én se tettem volna másként, vagy a másik esetleg a harmadik. Akkor úgy cselekedtél, ahogy jónak láttad emiatt nem vonhatlak felelősség alá, vagy nem eshetek a torkodnak. És ha valaki hát én nem foglak hülyének vagy szemétnek tartani azért, mert gyorsan kellett cselekedned. Mindenki követ el hibát az élete során, ez alól te se lehetsz kivétel - hangja mindvégig kellemes mélységben és a maga ércességében cseng. Nem akar túlkiabálni senkit és semmit, nem mellesleg itt ül mellette miért emelné meg a hangját?
- Én is sajnálom, hogy így alakult, de fátylat rá jó? Az a lényeg, hogy tudom megvagy még - küld felé egy biztató mosolyt. Nem akarja, hogy ezután fájjon a feje a későbbiekben, próbálja elhitetni vele, hogy nem fogja emiatt elítélni. Talán az ő esetében is az lenne a legjobb, ha már most szedné a sátorfáját és elhúzna a baráti társasága környékéről, mert így lesz ideje neki és nekik is beletörődni abba amit nem kerülhet el.
Alig észrevehető biccentéssel veszi tudomásul, hogy tényleg nem akar itt lenni, de kiérződik a hangjából az is, hogy tanácstalan... igaz erre nem venne mérget, de biztos benne, hogy jobban jár, ha nem feszegeti tovább a témát, majd ha nagyon cseszegeti a csőrét a későbbiekben, visszatér.
- Soha nincs késő helyre hozni dolgokat, szóval hajrá - veregeti hátba de ezután máris kortyol egyet a keserű nedűből, mintha ezzel próbálná könnyebben feldolgozni a tárgyaltakat. Nem érzi úgy, hogy közöttük bármit helyre kellene hozni, mert nem romlott meg a kapcsolatuk, nem sértettségen alapszik és nem is akart a torkának menni azért amit csinált. Egyszerűen kell egy kis idő, ha Jer is úgy gondolja, hogy megtudnak majd beszélni egyet s mást, ami ez alatt a másfél év alatt kimaradt. Biztos benne, hogy rengeteget változtak mindketten ez idő alatt és talán ez se engedné, hogy minden ugyan az legyen mint régen, de mindig élnie kell a reménynek.
- Tudom, ez volt az egyik ok amiért nem adtam neki újabb esélyt. Emellett túl nagy volt bennem a sértettség, egyszerűen nem tudtam zöld ágra vergődni azzal amit csinált... inkább azzal, hogy miért? De teljesen felesleges emiatt izzadni, rég volt, elmúlt - viszont zöldjei egy pillanatra szemügyre veszik Jer profilját. Úgy érzi, hogy több van a szavak mögött, mint amit egyszerűen csak hozzá intézett.
- Figyelj - sóhajt egy nagyot, majd leteszi a sört maga elé a homokba, míg háta mögött megtámaszkodik a két kezén - lehet, hogy nagyon sokakat rosszul érintett, hogy elmentél és bevallom nekem is voltak összeesküvés elméleteim, hogy mit miért csinálhattál. De a magam részéről nem érzem, úgy, hogy szükséged lenne még egy esélyre, mert az előzőt se játszottad még el. Ettől függetlenül lesz mit bepótolnod és most én leszek az, aki többször fog lerángatni a bárba nem a társad! - mutat rá szórakozottan a lényegre. Nem fogja hagyni, hogy megint csak úgy kicsússzon a kezei közül egy kedves barátja mert annál többet ér az a több év ami mögöttük van. Ettől függetlenül még mindig úgy áll, hogy megérti amiért minden szó nélkül eltűnt.
- Nem, sajnos nem tudsz - fekszik hanyatt a homokon s le sem veszi tekintetét a végtelen feketének ható, apró aranyló csillagokkal teli égboltról - tudod, mikor elmentél már bajok volt a szívemmel. Pont azután, hogy elmentél, ki is cserélték néhány billentyűjét, azóta is azok pörgetik, viszont teljes vakvágányon robogok tovább. Végstádiumú szívelégtelenségem van, egy éve vagyok várólistán - látszólag könnyen beszél róla, nem csuklik meg a hangja, de ettől függetlenül az elméje mindvégig ordít, hogy nem mondhat csak úgy le valamiről, főleg nem az életéről. De mi mást tudna tenni? - fél év. Ennyit jósoltak ezzel a ketyegővel - hunyja le a szemeit, hogy ilyen módon láthassa tovább azt a sötétséget amit talán fél év elteltével ismételten látni, akkor már tapintani fog.
A mai napig úgy érzi, hogy Kaya mint őrangyala jött el hozzá és bár soha nem volt vallásos, nem hitt az efféle dajkamesékben, ettől függetlenül jó ebben hinni és tényleg ilyesmi célt szolgálhat emberi értelemben. Jött valaki aki boldoggá teszi egy haldokló életét... legalábbis azt, ami még maradt neki. Mert ugyebár fél év alatt nem lehet megélni egy egész emberöltőt bármennyire is próbálkozhatnak vele.
- Ez azért jó kis haladás meg kell hagyni - tudja, hogy mennyire kellemetlen valakinek az árnyékában ücsörögni és várni azt, hogy majd nagyot robbantva kikerülhet onnan de igazából ez sose történhet meg, mert mindig az előd, az apa vagy a mentor lesz az, akit emlegetni fognak az ő sikerei kapcsán is, elvégre "neki köszönhető az ami lett belőle, amit elért".
- Hogy? - nyitja ki a szemét s rögtön a döbbenet az ami nem csak arcán rajzolódik ki, de a hangja is megtelik vele. Szemöldöke a homlokába szökik ezután viszont akaratlanul is felnevet.
- Jézusom, mint  századokkal ez előtt. Erre csak azt tudom mondani, hogy felnőtt férfi vagy Jeremiah, mindjárt negyven éves, könyörgök dönts már te, ne az apád! Én amondó vagyok, hogy az érzéseinket nem befolyásolhatják a szülők, vagy mások döntései. Persze elhiszem, hogy nem jó ellent mondani akárkinek, de neked kell döntened az életedről nem az öregednek. Szerintem emiatt kellene igazából, hogy fájjon a fejed és nem azért, mert nem tudod, megbocsájtanak-e neked azért mert itt hagytál mindenkit - persze ő nem a szüleivel nőtt fel, vagy legalábbis nem olyan szülőkkel akik tényleg foglalkoznak a kölykeikkel  és próbálják igazgatni, rendezgetni az életét. Ő mindent magának teremtett meg, ezért is érzi úgy, hogy nem lehet ilyen téren beleszólása Jer apjának a témába. Magának kell döntenie.

Jeremiah and Nathaniel

 

Egy rég nem látott ismerősének se örült még annyira, mint most Jernek. Általában akikkel hosszabb ideig nem találkozik, annak meg is van az oka... vagy nem szívlelték eléggé egymást ahhoz, hogy tartsák a kapcsolatot, vagy hirtelen, nem várt haláleset esetleg olyan veszekedés mely azt eredményezte, hogy nézeteltéréseikből a távolságtartás alakuljon ki. Olyanok is vannak akikkel nem találkozott hosszú ideje mert máshova költöztek vagy Ausztrálián belül, vagy Európába esetleg Amerikába mentek.
Anyjával elég sokat találkozik, de inkább esik kétségbe ilyen alkalmakkor mint, hogy tenyerét összecsapva pattogna örömében. Egyszerűen nem tudja elviselni azt a nőt aki egykor eldobta magától csak azért, hogy ne legyen egy fedél alatt a férjével. Sokkal könnyebb lett volna elválni, és elköltözni úgy, hogy a két fiú tudatában van azzal, hogy mi az oka. De ilyen hazugságok közepette felnőni nem volt egy legény álom és ezek után még a kedves mama is elvárja, hogy vágjon jó pofát ahhoz, hogy újra és újra összefutnak. Egyszerűen nem képes rá, hisz a háta közepére se kívánja... ez pedig nyilvánvaló, hisz abban a pillanatban megváltozik az egész arckifejezése amint meglátja a nőt. A mindig lelkesen csillogó zöld szeme fátyolossá, ködössé válik mintha legalábbis undorodna valamitől vagy mélységes haragot táplálna. Ezekről szó sincs, még ő maga se tudja, hogy mi a pontos kínja de talán nem is akarja megtudni. Minden esetre általában visszavonulót fúj és ha szerencséje van akkor nem kezdeményez a másik fél beszélgetést csak egyszerűen tudomásul veszi, hogy igen, ott van de nem kíváncsi rá.
És akkor még nem említettük Michelle-t akivel ha össze is fut, olyan mértékű ridegséggel beszél hozzá, hogy a lány ereiben megfagyna a vér, ha ez kivitelezhető lenne. Ezzel szemben viszont olyan Jer társaságában, mint amilyen régen volt. Lehet, hogy már nem olyan könnyen tapintható és észrevehető a lelkesedése, ettől függetlenül ha rejtve is de ott lapul a háttérben csak nem ad neki túl nagy hangsúlyt.
- Majd eljön ennek is az ideje, ami nem megy azt nem kell sürgetni. Azt viszont komolyan elmondhatnád nekem, hogy merre jársz általában? Az országban vagy egyáltalán? A kontinensen vagy, vagy... valahol máshol? - mert őszintén kíváncsi. Nem csak tudni szeretné, de tudni akarja, hogy az a személy aki egykoron testvére helyett is a testvére volt valamint talán a valaha volt legjobb barátja, nem valami háborús övezetben szenvedi az életet, hanem bár kemény munkája van ez köztudott, mégis biztonságban van.
Nem tudja persze, hogy manapság mi számít biztonságosnak.
- Én szint úgy, szóval ezt a részét ne felejtsük el a nap végeztével se - még nincs itt az ideje annak, hogy elkérje a telefonszámát vagy épp az email címét, ahhoz még túl sok a megbeszélni való vagy a tisztázni való. Számára az adatok megismerése mindig egyet jelentett azzal, hogy a napnak eljött a vége, ideje elköszönni, viszont nekik most bőven akad még mit megbeszélniük, nem kell sietni.
- Talán igen. Ne is mond... van néhány kedves kollégám akikkel elég sűrűn futok össze valamelyik bárban és ilyenkor tényleg az az érzése az embernek, hogy dolgozik még akkor is, ha az én és a te munkád között bőven akadnak különbségek - ő nyomozhat beépülve viszont Nate nagy valószínűséggel nem fog egy bárban fizioterápiás órákat tartani még akkor sem, ha kérik.
Ezek után pedig ismét eltéved azokra a kitaposott de vadregényes ösvényekre, ahova nem kellett volna elvégre nem azért van most itt Jerrel, hogy az ő kínjait latolgassák és próbáljanak meg megfelelő ötleteket kitalálni. És persze azt se akarja, hogy a sajnálatot lássa az arcán noha ez nagy valószínűséggel elkerülhetetlen. Egyszerűen nincs az az ember aki így vagy úgy nem fejezte volna ki a sajnálatát és bár nem utálja a dolgot, ettől függetlenül gyengébbnek és kétségbeesettebbnek érzi magát általa.
Kelletlenül elhúzza a száját majd biccent egyet s egy nagy sóhaj kíséretében folytatja.
- Az a baj, hogy egy év alatt is csak öt helyet másztam előrébb és még mindig van ugyan ennyi. Nem hiszem, hogy olyan könnyen megvalósítható lenne főleg úgy, hogy az egészségügyben is próbálkoznak. Úgy is mondhatjuk, hogy reménytelen a helyzet és csak várhatom, hogy valami oly történjen ami számomra is kedvező - halovány mosollyal jelzi, hogy azért köszöni a felajánlást, viszont ő maga se akarja, hogy elvegye másoktól a lehetőséget. Mit nem akarja?! Azok után amiken keresztül ment mostanában, igenis várja! Együtt akar lenni Kayával és nem csak azt akarja megélni, hogy valaki mellett fiatal kora ellenére szépen lassan, de elmúlik. Kapaszkodni akar nem csak Kayába és azokba akik fontosak neki, hanem az életbe is.
- Nem. Ha valamit akkor az életet nem fogom feladni, mert... hogy is van? Csak egyszer élünk nem? Tudni akarom, hogy van-e még jövőm és nem akarom csak úgy elengedni. De ha idejében nem történik valami, akkor kénytelen leszek búcsút inteni neki és beletörődnöm. Az élet ilyen. Valaki nyer, valaki veszít. Én állok eddig vesztésre, remélem nem túl sokáig.
Tényleg próbálja nem feladni, ettől függetlenül úgy éli az életét egy jó ideje, hogy bármelyik nap az utolsó lehet számára. Nem szeret tökölni, gyors megoldásokat keres, próbál minél ésszerűbb döntéseket hozni miközben minden napot a legjobb tudása szerint él meg.
Lehunyt szemekkel, halvány mosollyal hallgatja a víz vad de annál inkább andalító morajlását ami még a zavaros, kellemetlen gondolatok között is megnyugtatja.
- Sajnos nem tudok egyet érteni veled barátom - szinte elkerekednek a szemei - nem tudom mi történt veled, de... én is érezhetnék így, hisz nincs előttem tökéletes példa arra, hogy milyen a békés házasság. A szüleim elváltak, a volt menyasszonyom is megcsalt. Ettől függetlenül rengeteg ismerősöm van akik hosszú-hosszú évek óta élnek egymással boldog, békés házasságban. És a mai világban nem igazán házasodnak érdekből sokkal inkább szerelemből vezeti a férfi oltár elé a nőt. Lehet, hogy csak egy hirtelen fellángolás és nem tart "örökkön örökké", de talán igen. Soha nem lehet tudni.
Meglepetten ráncolja a szemöldökét és őszintén mondja, hogy nem érti mi megy végre Jer életében, de idővel szeretné megérteni.
- És abban mi a fair, mi a jó, ha más szenved? Túl rövid az élet ahhoz, hogy bosszút forraljunk - és akkor hozzá tehetné azt is, hogy túl rövid az utálkozáshoz is, pedig ő maga is ezt teszi. Lehet, hogy nem utál senkit de nem próbál javítani se a helyzeten. Nem akar kibékülni senkivel, se Michelle-vel se az anyjával. Semmi nem úgy megy, mint szeretné vagy ahogy mennie kellene.

Jeremiah and Nathaniel

 

Megszokta már, hogy akárki hallja a történetét elejétől a végéig, sajnálják... mikor hetekkel ez előtt az egyik betegének családjával leült beszélgetni a kislány életéről, valahogy szóba került az övé is. Nem akarta, hogy témát csináljanak belőle, nem akarta, hogy az ő élete legyen az, amiről a továbbiakban beszélnek viszont nem tudta az apuka és a kedves anyuka figyelmét mással felkelteni. teljesen reménytelennek látták a helyzetet, rettegne attól, hogy kislányuk soka többet nem fog tudni olyan életet élni, mint előtte. Gerinc sérülése nagyon komoly és talán visszafordíthatatlan, talán tényleg nem lesz olyan mint rég, de... Nathaniel biztos abban, hogy járni fog. Ők pedig csak mondták és mondták a magukét, hogy elveszítették a táncos lábú dalos pacsirtájukat. Pedig fel kell fognia az embernek, hogy nem minden a láb és a mozgás, mert annak híján is élhet az ember tökéletesen, megmásíthatatlanul boldog életet. Több példát is tudna mondani, de akkor inkább nem tette.
És hozzá szegezték a kérdést már-már követelőzve, hogy "Magának van mit veszítenie? Tudta valaha, hogy mekkorát bukhat? Magának nincs az életében olyan dolog ami akkora gondot jelentene mint a lányunk bénulása."
Nem vette sértésnek, mert nem tudta. Mindig elmondja magának a napjainak legelején mikor egy bajosabb beteggel vagy annak családjával találkozik, hogy: mindenkinek a maga problémája a legfontosabb a legnagyobb, és semmibe veszi a másikat.
Ezt alá is írja, mert tudja, hogy milyen rettenetes lehet azzal a tudattal élni, hogy a saját kislányukat ütötték el biciklizés közben, aki emiatt lebénult. Viszont erre elkellett mondania a saját történetét is, legalábbis a kérdésekre válaszolt, miszerint: Igen, van mit veszítenem, hatalmasat bukhatok és van ennél nagyobb gondom. Mert haldoklok.
Ez volt az a pont, mikor mindketten üveges tekintettel, meredtek rá egyenes háttal s köpni-nyelni nem tudtak. Elnézték a kislányukat aki mellettük ücsörgött a tolószékben, majd ahogy később Nathaniellel dolgozott, aztán a férfit aki meglett, harminc feletti fazonként úgy kezeli a betegeit a saját halálos betegsége ellenére, mintha semmi baja nem volna. És itt vívta ki a tiszteletüket, viszont a sajnálat ezek után nyilvánvaló volt, arcukra rá volt írva emiatt pedig Natenek még nehezebb dolga volt a kislánnyal, mert ő rá is átragasztották a szülők az aggodalmukat és kétségbeesésüket. Egy idő után pedig nem szólt másról a legtöbb óra a gyerekkel mint, hogy arról kérdezősködött, fél-e a haláltól. Persze, hogy fél de nem akar erre gondolni. Semmit nem nyerne vele, még van ideje amit békében és barátai között akar eltölteni nem is gondolva arra, hogy mi történhet és mikor. Emellett nem veszítette el a reményt, miszerint van még esély a gyógyulásra.
- Egy volt párom is Boston kertvárosában él, sokat hallottam már róla - halovány mosollyal és egy elismerő biccentéssel veszi tudomásul és ez által jelzi azt, hogy végre megnyugodott és tudja, hol kell keresni Jer-t. Az már más kérdés, hogy meg is találná-e, de.... lehet nem is kellene sokáig keresgélnie.
- És segített rajtad az az egy év, vagy vissza fogott? - kíváncsiskodik, de látja amit látnia kell, ettől függetlenül kíváncsi a véleményére. Szeretne minél többet megtudni arról az időről, amit távol töltöttek egymástól. Lehet, hogy ezeket az időket már akkor se lehetne bepótolni, ha komolyan próbálkoznak, ettől függetlenül még ismertethetik a másikkal nem?  - viszont akkor máris értelmet nyelt, hogy mi volt annyira furcsa benned. Megkomolyodtál Jer! És bár akkor is nagyon bírtalak és szerettelek, mintha testvérem volnál, de ez az éned azért kicsit békésebbnek tűnik - vigyorodik el - örülök, hogy felnőttél végre.
Van akinél hamar sikerül ezt elérni, van aki még negyven éves korában is úgy viselkedik mint egy szeles gyerek mert nem képes arra, hogy felnőjön. Nem azt mondja, hogy kifejezetten örül ennek a hatalmas változásnak, elvégre úgy hat, mintha elment volna innen az a Jeremiah akit régóta ismert, és visszajött volna valahonnan a világ túlsó végéről olyan férfiként, akit sosem ismert. És elmondása alapján nem is igazán lesz ideje arra, hogy megismerje mert nem akar itt maradni túl hosszú ideig. Kár érte.
- Megértelek. És örülök, hogy van valami ami mellett ennyire kitartasz, tesó - vigyora együtt érző mosollyá szelídül és elmondani nem tudja, hogy mennyire elégedett a helyzettel. Nagy szó, hogy találkozik valakivel akit már rég nem látott, és az minden gond nélkül megnyílik neki, nem fojt el semmit, őszintén beszél az életéről és arról, hogy mit élt át, mit érzett. Ez tényleg dicséretes, más már rég köntörfalazott volna.
- De hát az a dolgotok nem? Hogy alkalmazkodjatok a civil vagy épp a hivatásos életetekhez. Nem is várok mást tőled.
A sötétlő ég hosszan nyúlik el felettük, velük szemben pedig a víz mérhetetlenül nyugtató zúgása tölti be az üres teret és azokat a néma foltokat, melyek olykor kialakulnak közöttük főleg akkor, mikor megemlíti, hogy nincs sok hátra. Olyan szívesen csinálná minden éjjel ezt. Jeremiah-val vagy Kayaval, esetleg mindkettejükkel kifeküdne ide és élvezné az életet. Azt, hogy élnek és élhetnek.
- Nem, persze de ettől függetlenül nem bízhatom el magam. Talán te is tudod, hogy jobb negatívabban állni a dologhoz, mint folyamatosan reménykedni és hinni, hogy van még esély aztán eljutsz odáig, hogy nagyot koppansz, mert baromira nincs. Se egy kapaszkodó, se egy utolsó utáni lehetőség - gyors vállvonással jelzi, hogy nem olyan egyszerű a helyzet mint ahogy azt Jer, vagy bárki más gondolja. Mindenki azt hajtogatja, hogy már az elején van, bármikor csöröghet a telefon, hogy futás a kórházba mert van megfelelő donorszív. De sajnos nem ringathatja magát ebben a hitben, mert nagyon nehéz megtalálni a számára megfelelő szívet... Sok ismerőse próbálta legális úton elintézni a problémát, de ezt nem engedte nekik.
- Rendes lány... és idővel megszeretem. Jeremiah, ne tudd meg, hogy mennyit hallottam ezt életem során. Filmekből! Megértem én, amit gondolsz és amit mondasz nem is akarom megkérdőjelezni a véleményedet, de nem gondolod, hogy az élet nem így rendeli el a dolgokat? Miért vennénk el magunktól a boldogság lehetőségét hisz annyira kevés időnk van. Csak egy életed van, hogy igazán boldog lehess és úgy érezd, hogy meg van mindened. Ha egy olyan lány mellett állapodsz meg, akiről azt hiszed, hogy "idővel megszereted", akkor annak mi értelme? Megértem, hogy szeret téged... de a fenébe is, legyen már annyira önző az ember, hogy a saját érzéseit is előtérbe helyezi olykor legalább csak egy kis időre! - nagyot nyel miközben felül és Jer láthat valamiféle csillogást Nate szemében, ami azt sugallhatja neki, hogy "én már csak tudom". Mert ha valakinek meg vannak számlálva a napjai az ő és tudja, hogy mennyi mindent veszített már életében. Ebben a pillanatban meg is fogadja, hogy megkeresi az anyját és közli vele, hogy talán hamarosan megint le kell mondania és még annyit se fogja látni, mint eddig.
- Igen, pofára esni rossz...de nem azoké a siker, akik még nem buktak el életükben egyszer sem és tökéletesen vesznek minden akadályt. Hanem azoké akik elbuktak de utána felálltak! Én magam is azt hittem, hogy ami Michelle és közöttem van, nagy szerelem. Még sem az... előtte Lorelaival is ez volt a helyzet... mindkétszer pofára estem, de az élet nem is szól másról mint hullámhegyekről és völgyekről. Meg kell vele birkózni, és ha Michelle után nem mertem volna a jövőbe tekinteni, nem hittem volna abban ,hogy majd megtalálom azt akit igazán szerethetek és ő viszont szerethet, akkor most nem tartanék ott, ahol. Ha én se a boldogságra vágynék hanem arra, hogy legyen mellettem valaki, akárki akkor megelégednék azzal, hogy az ágyamban döglik reggelente egy huszonöt és egy nyolcvankilós szőrös kutya. De ők se adják meg azt amire vágyok...és ne haragudj már Jer, hogy ennyire őszinte vagyok, de az Istenért is, a kedvemért gondolj bele abba, hogy mi lenne ha tényleg a boldogságod lenne a cél? Lehet, hogy nem a nagy szerelem az ami neked megíratott az élet. De ettől függetlenül szerethetsz valaki szívből, önzetlenül és komoly ragaszkodással. Nem pedig odaköpöd, hogy "majd kialakul, apámék a példa rá". Nem kellenek a példák! - végezetül nagyot kortyol a kezében lévő sörből s kifújja magát, hogy végre levegőhöz jusson.