Clayton & Blake

Néha az embernek olyan dolgokat is meg kell tenniük, amikhez abszolút nincs kedvük, vagy kicsit alantasnak tartják maguknál. Ilyen az, ha hirtelen pénz nélkül marad a család, plusz édesanyádról kiderül, hogy szívbeteg. Nem volt túl sok választásom, ha nem akartam, hogy éhen haljunk, suli illetve lakás nélkül maradjunk akkor bizony munkát kellett vállalnom. Ami azt illeti kettőt is sikerült találnom, az egyik, hogy heti három- négy alkalommal egy bárban melózom pultosként, vagy akár többször, ha esetleg úgy alakul. Nos ez nem egy közönséges bár, inkább sztriptízbárnak mondanám, vagy olyasminek. És hogy miért pont egy ilyen helyen dolgozom? Nem, egyáltalán nem tetszik a dolog, hogy munka közben tangás nőket kell bámulnom ahogy riszálják magukat, és vetkőznek. Végül is édes mindegy, a whiskeyt és a pezsgőt minden hol ugyan úgy kell felszolgálni nem? A lényeg a fizetés, ami nem is olyan rossz ugye. E mellett még olykor babysitterkedést is vállalok, imádom a kis lurkókat, de nem annyira, mint a fényképezést. Ha fényképezőgépem lehet a kezemben akkor megszűnik számomra a külvilág, akkor nem foglalkozom semmi mással, csak, hogy vakuzhassak, hogy megörökíthessem a világ számára azt amit én látok belőle, ahogyan én látom. De nem mindegy, hogy az ember mégis mi az amit fényképez, sosem alacsonyodnék le odáig, hogy egy hírességnek kikiáltott paprikajancsit fotózgassak, óh nem nekem ez többször szól. Ez szerelem, életem szerelme, a legnagyobb, nem létezik olyan férfi akiért feladnám ezt az álmomat. Anyám sokszor figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mert nehéz szakma az amit én akarok, könnyen meghalhatok, de hát mit tud ő? Ő aki egész életében egy irodában ült? Lehet, hogy veszélyes, lehet, hogy majd ott fogom hagyni a fogamat kint a terepen, de ettől olyan szép, ettől izgalmas, és ez tetszik benne a legjobban. Az apám, neki mostanában édes mindegy minden, mostanában az új lufiméretű barátnőjével van elfoglalva, kit mindenáron feleségül akar venni. Tudja jól, hogy anyának orvosi kezelésre van szüksége, mi több azzal is teljesen tisztában van, hogy az egyetem utolsó évét még be kell fejeznem, de nem igazán érdekli semmi annál az üresfejű libánál jobban. Én meg sosem voltam az a könyörgős fajta, még az édesapámmal szemben sem. Lehet felőlem bármiről szó, pénzről, vagy csak egy kis kedvességről, törődésről, ha nem kapom meg hát nem könyörgök, más úton próbálok hozzá jutni. Azt hiszem a férfiak ötven fele meghülyülnek, határozottan meghülyülnek, mert eddig normális volt, sőt amíg nem vette fel az új titkárnőjét még azt is állíthatom, hogy szerette anyát, láttam a szemei csillogásában. Most meg mintha kicserélték volna, mintha jöttek volna az ufók, majd hirtelen az apámat egy teljesen idegen, ugyanakkor hajszálpontosan ráhasonlító egyénre cserélték volna ki, aki akkora seggfej, hogy még a főnököm is megirigyelhetné. Pedig nála nagyobb seggfejt még nem is ismertem, és ez nagy szó. Hiányzik, hogy legyen az apám, hiányzik az aki volt, és utálom azt akivé lett, vagy akivé lenni akar, ha tehetném, ha tehetnék valamit a szüleim boldogságáért megtenném, hiszen az anyámon is látszik, hogy szenved. De az az igazság, hogy jobb neki így, ha azt a libát választotta akkor az azt jelenti, hogy nagyon nagy seggfej, hogy az én anyámra ilyen férfiakra nincs szüksége.és bármi történjék is, de megszerzem az ország, vagy akár a világ legjobb specialistáját, ha centenként is kell megszereznem rá a pénzt, ha a vizsgák mellett ennél többet is kell melóznom. Fontos az anyám és nem fogom hagyni, hogy meghaljon, pláne ilyen barom miatt, mint az apám. Mostanában nem is hívom apának, csupán seggfejként, emlegetem, de megérdemli, sőt ennél többet is megérdemelne, de nem érné meg az energiát belé fektetni. Na meg a fáradságot sem, van ennél fontosabb dolgaim amivel foglalkozhatok, és fogok is, ha kell keményen harcolok, csak hogy elérjem amit akarok és határozottan most nem akarok mást, mint hogy végre valahára az anyámat boldognak lássam, hogy mosolyogjon, olyan erős és élettel teli legyen mint annak idején.
Az öltözőben még végzek egy utolsó simítást, egy fehér trikó van rajtam, minek hátulján ott virít a vár nevének emblémája, vállaimnál hátul, alkarjaimon kilátszanak tetoválásom egy kis része. A munkaruhám további része egy fekete kis sortból áll, illetve szintén szén fekete színű platform magassarkúból áll a munkaruhám, ha megfájdul a bokám, természetesen sportcipőre fogok váltani. Csokoládé színű fürtjeimet lófarokba rendezem, és már indulok is a bárpult felé, mikor beérek már hangosan szól a zene a dj pult felől, a hely még nincs tömve, de már kezdenek lézengeni az emberek, köszönök a másik pultos lánynak, majd beállva a pulthoz elkezdem a dolgomat, mikor egy negyven körüli férfi lép oda és rendel. Már fizet és épp csúsztatom elé whisky-ét amikor meglátom a főnökömet a pult felé közeledni.
-Már csak egy hiányzott,- mormogom szem forgatva miközben gyorsan keresek valami munkát, elkezdek mosogatni, hátha akkor békén hagy.

Clayton & Blake            

Eltökélt voltam, igen ez a legjobb szó, eltökélt voltam, hogy elérjem amit akarok, csak az volt a baj, hogy sok mindent akartam egyszerre. Először is azt akartam, hogy anya meggyógyuljon, hogy találjak egy hiper szuper menő orvost aki kigyógyítja ebből a betegségből, amibe jó pár hónapja bele esett, ahhoz viszont baromi sok pénzre lenne szükség, mert az ilyen dokik bizony azok, nagyon drágák. A második dolog az egyetem, minden vágyam, már gyerekkori álmom, hogy haditudositó legyek, imádok fényképezni, imádom a veszélyt, már kiskoromban is mindig a bajt kerestem. Viszont apa nélkül ez is nehéz feladat, úgy, hogy anyának is ott kellett hagynia a melóját. Hiába vállaltam két állást, ez kevés sajnos, mert a nagy része elmegy anya gyógyszereire, az egyetemre. Ami maradt az meg nos a számlákra és a kajára. Azt nem értem, hogy a férfiakra miért ilyenkor jön rá a kapuzárási pánikjuk? Mármint nem az zavar, hogy apám boldog akar lenni anyámon kívül más nővel is, sokkal inkább az a tény zavar, hogy egy velem egykorú lánnyal akarja mindezt tenni. Meg hogy azóta minket elfelejtett, hogy nézheti tétlenül ahogy az anyám meghal szép lassan, vagy hogy kidobnak a lakásból, mert mondjuk már nem tudjuk majd fizetni? Hogy tud valaki más hatására így megváltozni? Tudom, hiába rágódok ezeken a dolgokon, mert változtatni úgy sem tudnék rajta, egyszerűen csak magamat kínzom vele. Nem akarom, hogy anyám lássa rajtam amiért ezen agyalok, azt akarom, hogy meggyógyuljon és hogy boldog legyen, a lelki támasza leszek, és ha minden egyes garast félre is kell tennem, és meg is kell küzdenem érte, nem fogom hagyni, hogy meghaljon, bármit megfogok tenni érte. És az apámtól egy hülye centet sem fogok elfogadni, azok után ahogy bánt velünk, a tulajdon lányával és a nővel, ki neki szentelte az életét, a fiatalságát... nos ezek után nem is kell tőle semmi. Ha mégis meggondolná magát, jó esetben szépen feldugnám a pénzét, az adományait a seggébe. Nagyon makacs tudok tenni, és inkább szenvedek mint valaki olyantól fogadjak el bármit, aki megbántott, engem vagy az anyámat, igen ez egy nagyon idióta gondolkodásmód, főleg ha valakinek anyagi gondjai vannak. Új nekem még az érzés, na meg a fogalom is. Hiszen, alig pár hónapja még nem voltak ilyenek, nem éltünk gazdagon, de nem sok mindenre volt gondunk, gondom. Aztán hirtelen minden egyszerre történt, először apa bejelentette, hogy lelép a titkárnőjével, aztán anya megbetegedett, közölték, hogy súlyos beteg szegény, ezután apám bejelentette, hogy nem hajlandó több pénzt adni nekünk mert kell a pazar esküvőjére majd.
Épp beszélgetést kezdeményeznék az előttem ülő vendéggel, aki elmélyülten szürcsölgeti a nemrégiben megkaparintott sörét, amikor a szemem sarkából észreveszem új főnökömet, amint a pult fel igyekszik. Jajj csak ne hozzám jöjjön- rimánkodok némán, de fölösleges, jövök rá, mikor megszólal.
-Persze,- bólogatok a fejemmel, miközben gyorsan letörlöm a vízcseppeket egy kéztörlővel és csak ezután siettek utána. Tudtam, hogy nem úszhatom meg ezt a beszélgetést, mert hát új vagyok, de nem igazán szeretek magamról, vagy a magánéletemről beszélgetni, pláne nem ezer idegenekkel, remélem nem akar kitérni az anyámra, vagy az apámra, mert elég kényelmetlen ez számomra. Megalázó. Nem tudom hogy kellene éreznem, de így érzek és baromi szar, ami azt illeti.
Belépek az ízlésesen berendezett irodába, de csak futólag pillantok körbe, minél előbb szeretnék ezen a beszélgetésen túlesni, természetesen hálás vagyok neki, hogy felvett, mert tényleg nagyon kell ez az állás, és nem akarom elbaltázni.
-Igen? Hallgatlak,- ülök le vele szemben, lábaimat keresztbe vetem a bal combomon, miközben két kézfejemet az ölembe ejtem, csokoládé színű íriszeimet az övéire emelem érdeklődve.
-Nem gond, megoldom egyedül is, nem lesz probléma, - vágom rá határozottan, talán van bennem egy kis egészséges félelem, de nem tartom magam hülyének, ha egyszer megmutatnak valamit akkor megjegyzem, nem csupán a két szép szemem miatt értem el annyi mindent az egyetemen. Vannak olyanok akiknek apuci fizet, én nem tartozom közéjük, nem mintha panaszkodnék mert nem...
-Esetleg van még valami amit meg kellene beszélnünk? -Kérdezem aztán tőle kíváncsian abban a reményben, hogy ennyivel meg is úsztam a dolgot. Amikor először beléptem ide, eléggé zavarban voltam a ténytől, hogy miközben az embereket ki kell szolgálnom azt kell bámulnom, hogy nők vetkőznek bugyira, de aztán arra gondoltam, hogy ez is csupán egy bár, semmi több, a fizetés jól jön, a hely is elég szimpatikus. Reménykedem benne, hogy nem fogom elbaltázni, nem lenne túl jó dolog, mert valóban szükségem van erre....

Clayton & Blake            

Van az amikor az ember muszáj-ból kell dolgoznia, és van amikor élvezettel teszi mindezt. Nekem az előbbi lehetőség áll fent, miután apám jól megszívatott engem és anyut, anyu szinte össze roppant, annyira, hogy súlyosan megbetegedett, tisztában vagyok azzal, ha sürgősen nem találok valami menő és jó dokit aki megmenti, meghalhat. De ahhoz pénz kell. Sok pénz. Amit apától nem kapunk, mert újdonsült, velem egykorú macájával közös esküvőjére tartogatja. Holott anyámtól még el sem vált. És nem csak ehhez kell sok pénz, máshol is. Például anyám gyógyszereire, na meg az egyetemre. Mert amit élveznék, és remélhetőleg egy nap élvezhetek is, hogy a munkám, a szakmám amiért rajongok és amit egyszer csinálhatok, az az, hogy háborús övezetben fényképezhetek, hogy mutathatok valami újat a világnak, én biztos, hogy nem fogok hülye, idióta, üresfejű hírességek izzadt és elhízott testüket fényképezgetni. Ez a szakma nem erről szól, és én jóval okosabbnak, többnek tartom magam annál, minthogy lealacsonyodjak ilyen mélyre. Soha. De sajnos egyelőre még nem tartok ott, sokkal inkább ott, hogy ahhoz hogy túléljünk pénz kell. Ezért amikor megláttam a hirdetést, gondoltam megpróbálom, a másik bár nem volt olyan rossz, de kevés volt a pénz, ezért kellett egy másik hely. Az ottani kollégám mondta, hogy a bátyja egyszer járt itt és próbáljam meg, megadott egy számot, én pedig felhívtam és behívtak próbanapra. Nos, a szemérmességemet le kell ráznom magamról, ugyan is ez egy olyan előkelőbb sztriptízbár, komolyan beszélek. Még szokom a meztelen női, seggeket, ahogy rázzák, néha egyszer, egyszer sikerül elpirulnom, de elég jó vagyok abban, hogy az ilyen gyengeségeimtől sikeresen megszabaduljak. És ugye hát a mondás is úgy tartja, hogy a kényszer nagy úr, és most rá vagyok kényszerülve  arra, hogy dolgozzak, ha akarok, ha nem. Arról nem beszélve, hogy elég jónak tűnik a hely, úgy néz ki normális vendégek járnak ide, és a kollégák is azok. Csak  a főnök, nem tudom, jó főnöknek tűnik, különben nem menne így neki.
Kíváncsian vonom fel az egyik szemöldökömet, ahogy a férfi megszólal, legalább őszinte, azért ez is valami, hogy nem ámítja, és kábítja az alkalmazottjait , ezért jár még egy plusz pont neki. Lehet, hogy szeretni fogok itt dolgozni, azért nem mindegy, hogy milyen a főnök, ezt már az előző kocsmában volt időm megtapasztalni, oda biztos nem mennék vissza, egyszerűen nem érné meg.
-Ez természetes, azt hiszem, hiszen ha így tennél, nem lennél valami okos. - mosolyodom el halványan, egyre inkább azt gondolom, hogy ez lesz a nekem való hely. Meg amúgy is, ki lenne az a hülye aki nem néz utána az alkalmazottainak, főleg ha még csak nem is hallott róluk? Nem lenne valami okos húzás szerintem, sőt mondhatni nagyon is idióta ember lenne, és elég hamar csődbe menne.
Elkerekednek a szemeim ahogy meghallom szavait, majd keményen pillantok a másik íriszeibe, felszegem az állam ahogy megszólalok mereven.
-Köszönöm, a figyelmeztetést, de megnyugtatlak, nem szándékozom lopni, nem úgy neveltek fel, ha lopni akarnék, nem dolgoznék. És tisztelettel megjegyezném, munkára van szükségem, amivel pénzt kereshetek, nem pedig szánalomra,- mondatom végére azért megpróbálok valami bocsánatkérő mosoly félét varázsolni telt ajkaimra. Elég sértő ezt feltételezni róla, soha egy centet sem tennék el, úgy, hogy nem dolgoztam meg érte, vagy nem az enyém. Bár nyilván kötelessége ezeket a dolgokat elmondania, gondolom. Újból meglepő kifejezés ül ki arcomra ahogy bejelenti, hogy mindent tud rólam. Elég kényelmetlen, utálom ha sajnálnak, ha szánalmat éreznek irántam, valamit ne azért kapjak meg, mert az anyám súlyos beteg, és nem is szeretek erről beszélni senkivel, az apámról nem is beszélve. Kinyitom az elém tolt mappát, majd futólag bele olvasok, és lecsukom a tetejét érzelemmentes arccal. Remélem nem fog kérdezősködni ezekről a dolgokról, ha elolvasta úgy is tudja, és talán van benne annyi emberség, hogy  nem szóba ennél jobban, mert még a legjobb barátnőmmel se szívesen vesézem ezt  a témát.
-természetesen, ez egyértelmű. Értettem törekedni fogok arra, hogy kihívóbban öltözzek fel, majd szólni fogok, de a balhésabb embereket tudom kezelni, ha nagyon szemtelenkedne akkor szólni fogok. - én is felállok vele együtt és izzadt tenyeremet rövid sortomba törlöm.
-Értettem, és öhm lenne, ha mindent el olvastál rólam, akkor gondolom tudod, hogy egyetemre járok, és egy héten hét közben maximum kétszer vagy háromszor tudok bejönni, de ha kell a péntek szombatot mindig tudom vállalni, illetve a fizetés.- jut eszembe hirtelen, mert azért gondolom az sem utolsó.- A fizetés az hogy lesz, mennyi és miként?- az egyik kezem már a kilincsen ahogy vissza fordulok felé. - Illetve megszeretném köszönni a lehetőséget.- mosolyodom el.

Clayton & Blake            

Tudom, hogy nehéz dolgom lesz, ha az egyetem mellett még ezt is be akarom vállalni, és nem is tudom, nem szívesen dolgozom egy sztriptízbárban. Még ha pultosként is, de nincs más választásom, kénytelen vagyok, az apámra miután újra akar nősülni, nem sok jóra számíthatok, és anya betegsége is napról napra rosszabbodik, szóval enyhén szólva is egyre szarabbul alakulnak a dolgaim. Az egyetemet nem fogom ott hagyni, még ha mindennap is melóznom kell, akkor is ha az utolsó éveket ki kell szenvedtem. Mire vége az évnek le akarok diplomázni, hivatalosan is haditudosító szeretnék lenni, hogy utána annak élhessek amire mindig is vágytam, a harmadik világban örökítsem meg a dolgokat. Az, hogy milyen irányban szeretnék tovább tanulni egyáltalán nem volt kérdéses, már kiskoromban is imádtam a fényképeket ilyesmiket, a fényképezőgép iránti szeretetemet édesapám nevelte belém, amikor még úgy viselkedett, mint egy apa. Azóta teljesen megváltozott, de az, hogy az legyek ami, tőle tanultam, miatta, a régi énje miatt akartam. És miért pont hadi tudosító? Nem volt kérdéses, hogy fényképezni akarok majd, hogy ezzel akarom keresni a kenyeremet, de nem vagyok hajlandó bármiféle pletykás oldalnak, magazinnak olyan fotókat készíteni ami hírességek babonáiról szól. Engem a valódi élet izgat, hogy és szeretem az izgalmakat, azt az enyhe szerénységet akarom ,legyőzni, habár nem gondolnád de imádom a veszélyt, ezért is ezt a szakot választottam. Ha még nehézségek árán is, de be fogom fejezni, megmutatom az apámnak, hogy az ő segítsége nélkül is sikeresen megállom a helyem az életben, és nincs szükségem rá. Nagyon makacs lévén, ha adni akarna bármit is, ezután nem fogadnám el, inkább nem ennék egy napig, mint hogy a mocskos pénzéből vásároljak kaját. Azt hiszem ezt is tőle örököltem, be fogom neki bizonyítani, hogy nincs szükségem rá, azt hiszem apám viselkedése miatt nem engedek közel magamhoz senkit, mármint férfit, pedig anya mindennap nyaggat, hogy huszonegy éves létemre igazán össze szedhetnék már valakit. De minek? Hogy aztán én is úgy járjak, mint anya? Nem, nem létezik az a férfi akiben töretlenül megtudnék bízni, ha erre gondolok, mindig a szemét apámra gondolok, és elönt a méreg.
Kissé meglepődök, mikor rá jövök, hogy nyomoztatott utánam, nos, nem tudom, hogy ez egy rendes főnököt jelent vagy csak szemtelent, de úgy tűnik jól végzi a dolgát, nagyon jól... ami azt illeti.
-Ezt jó tudni,- válaszolok neki enyhe mosollyal a szám sarkában, - de nem tervezek ilyesmit tenni, annyi erővel akkor inkább bankba mennék vagy ilyesmi,- mondom neki viccelődve, nem tudom mennyire vevő a humorra, sok ember még azt sem tudja mi az,- és szeretnék bizonyítani, szükségem van erre az állásra,- szólalok meg komoly hangon és arcom is erről az eltökéltségről árulkodhat neki.
-nem, akarok, akarom, és a hétvégék nem gond, gondolom a fizetés is jobb azokon a napokon. Látszik, hogy jó munkaerő, érti a dolgát, remélem én is ennyire meg fogok majd felelni és sikerül betanulnom majd.- szólalok meg ahogy rápillantok.
És így is gondolom, mert azért a fizetés is jónak ígérkezik, és elég színvonalas helynek tűnik, még ha nők is vetkőznek benne, a többire inkább nem is gondolok bele. Igen, kissé talán prűd vagyok.
-na igen, jó látni, hogy itt azért minden törvényes, remélem tényleg beválok majd, mert te is szimpatikus vagy mint főnök és a hely is elég jónak tűnik.- mondom lassan indulásra készen, azt hiszem ideje vissza mennem dolgozni és azért őt sem akarom feltartani, mert biztos főnökként baromi sok dolga lehet.
-Köszönöm a lehetőséget,- mondom neki majd elindulok a pult felé, kifújom a levegőt mellkasomból, majd Jane-re pillantok.
-A főnök látni akar,- mondom neki, mire ő elsiet, a kezemben a lehetőség, már csak élnem kell vele.
-Mit adhatok?- fordulok egy férfi felé, aki éppen most lépett a pulthoz, gondosan kiszolgálom, és már a következő vendéggel foglalkozom, miközben elhagyja a bárt a főnök és Jane is, ideje megmutatnom, hogy tudok valamit, hogy holnap is vissza kelljen jönnöm. Három órán át tartottam a frontot, amikor elérkezett a zárás, kikapcsolom az open táblát az ajtón, a táncosok már rég az öltözőjükben vannak. Elkezdem előkészíteni a zárást, számolom a pénzt, leltárt készítek amikor kicsattan az ajtó, és egy fegyveres, maszkos alak ront be az ajtón. A pisztolyt rám szegezve elkezd kiabálni, hogy adjam oda a pénzt, én gyorsan belököm a csípőmmel a kasszát, ha most kirabolnak leshetem az állást.
-Kérem, menjen el, - tartom fel a kezem és pislogok rá, ő a pult mögé ugrik, a hátam mögé kerül, egyik kezével a hajamba markol, másikkal a pisztoly csövét a torkomhoz irányítja.
-Mi lenne ha kiszolgálnál, és nem csak piával meg... pénzzel, jó bőrnek tűnsz,- megpróbálok kiszabadulni a szorításából, de erősen fog, a pultra lök és elkezdi rángatni a felsőm.