Nagyjából három hete, hogy vége van a nyaralásunknak, és azt hiszem hogy egy részemet ott hagytam azon a helyen, Franciaországban, az ottani villánkban. Azóta nem igazán találtam a helyemet, továbbra sem jártam korábban haza, volt hogy munka ürügyén maradtam tovább az irodában, de csak ültem a sötét szobámban, és meredtem magam elé, éreztem, hogy ez nem lesz így jó, főleg ha így folytatom. A magán laptopomon a nyaralásunkon készült fotókat kattintgattam tovább, feltűnően morcos volta a kedvem, de az első pár napra meg azt hiszem az azután következőkre is jóleső érzéssel töltött el, ha visszaemlékeztem. Egyáltalán nem értettem magamat, meg azt, hogy mit művelek. A munkában továbbra is az a követelőző hajcsár voltam, nem engedtem senkinek sem láttatni,hogy mik feszítenek belülről, ahogy eddig sem. Továbbra is az a hűvös alak voltam aki megkövetelte azt, hogy ha akar valamit, az azonnal vagy még tegnapra elkészüljön. Legyen szó jelentésről, vagy elemzésről, tervezetről.
Pihennem kellett, és pont kapóra jött, hogy nemrég jelentkezett Gareth, ami azt jelentette, hogy találkozni fogunk, ez magától értetődő volt. Régi barátok voltunk, és olyan problémák kötöttek össze minket, amelyek ha lehet azt mondani afféle… baráti köteléket eredményeztek nálunk. Ez pedig két magunkfajtánál már nagy szó, nagyon nagy szó. Ha nem lenne a közös múltunk, minden bizonnyal ellenségek lennénk, vagy úgy kezdenénk egymást kóstolgatni, hogy nyomozunk utána, és minél több bizonyítékot gyűjtünk, hogy ha kell megszorongathassuk a másikat. De , én nem akartam megszorongatni Garethet, nagyon kevés embert engedett a maga közelébe, akár csak én. Igaz barátaim nem is voltak. Nem jártam össze senkivel sörözni, csak golfozni, vagy lovagolni de ezek mind üzleti megbeszélések voltak, olyasfajták amelyeknél az üzletfeleim unták a szokásos üzleti ebédeket vagy vacsorákat. Linuson a komornyikomon kívül Gareth az egyetlen aki tudta hogy mit tett velem a nagyapám, illetve sejtette, de nem fejtettem ki neki bővebben sosem, nem kellett hozzá nagy ész szerinte, főleg amilyen zaklatott állapotban talált jó pár évvel ezelőtt, lehetett az tíz is, vagy tizenöt, még az egyetemi időm alatt. Akkor már nem tudott volna úgy közeledni az öreg ahogy akart, de megpróbált volna sarokba szorítani lelkileg, zsarolni. De valami rosszul sült el, és sajnos pont akkor volt kimenőn Linus a helyettes komornyik a nyugat Londoni házamban, nem tudta, hogy tiltó listás az öreg, csak meghallotta, hogy Saint - Quentin, és máris beengedte. Szerencsére az épp látogatóba érkező Garethet is. Hogy mi történt ezután?
Homályos elmélkedésemet a testőröm kopogása zavarta meg.
- Indulhatunk, minden készen várja. - hogy hova? Persze, majd egy feltehetőleg bepoloskázott szobában majd ki fogjuk bökni a címet, meg az egyén nevét akivel találkozni fogok? Persze. Megvoltak az eszközeim ha valakivel úgy akartam találkozni akkor titokban is maradjon.  Persze ez kicsit komplikált volt, de mindegy. Egy elitebb negyedbe tartottam, luxus házak között rejtőzött ez a bordélyház féleség. Vagyis, tulajdonképpen ez az. Modern kori szórakozó hely, a magamfajtáknak. Ismerem a tulajdonos nőt, és kibéreltem az egyik üveg ablakos szobát, hangszigetelt, az egészet úgy kell elképzelni mint a rendőrségen a vallató szobában az üveget, mi látjuk a nőket, ők nem látnak minket akik a rúd mellett táncolnak, vagy épp nem táncolnak. Csak kelletik magukat. A szoba pedig amit béreltem, a bejárati ajtón kívül még két ajtóból állt, mindkettő szoba volt, ennyire diszkrétek voltunk ha arról volt szó és mindketten saját szobára vonultunk, nem először csináltuk ezt. Most én láttam vendégül Garethet, Angliában pedig ő mutatta be nekem az ehhez hasonló helyeket, miután kissé össze kellett kanalazni. Nem akartam orvoshoz menni, főként nem pszichológusról. Erről az esetről nagy nehezen végül beszámoltam Linusnak is, ami Angliában történt, hogy miért rúgtam ki a helyettesítő komornyikot azonnali hatállyal.
Szerettem ezt a helyet, mert ahhoz képest,hogy nő vezette, volt ízlése, nem bordók voltak a falak, legalábbis ebben a szobában, amit magunknak választottam. Hanem sötétebbek, de úgy sem a színek miatt jöttünk ide. A hűtőt feltöltettem, whiskey-vel, azzal a fajtával amelyet Gareth szeretett, egyébként én sem vetettem meg a jó minőségű italt, és erre mindig is figyeltem. Hamarabb érkeztem, elvégre én vagyok a vendéglátó. A Madam ismerte a szokásaimat és az ízlésemet, ezért az összes lány húsz év fölötti volt jóval és huszonnyolc alatti. Egyébként úgy működött, hogy akinek megtetszett az üvegfalon túli lány, az licitálhatott érte, és aki többet ajánlott az vihette el magával. Igen, az üvegfalak kör alakban vették körül a belső téren belül táncoló vagy lötyögő, vagy vonagló lányt. De senki sem látta a másikat, a távozás és érkezés is úgy történt,hogy időpontra érkezett mindenki, senki sem egyszerre. Elkerülendő az összetűzéseket, vagy meglepetéseket. A távozás is hasonló rendszerben történt, nagyon aprólékos rendszert működtetett a Madam, erre ügyelt, az utcán is voltak emberei akik figyelték, hogy nem -e áll meg valaki figyelni ezt a házat, hogy megfigyeljék ki merre haladhat. Amúgy mélygarázzsal rendelkezett a ház. A szobákban nem voltak lehallgató készülékek, sem kamerák, erre külön figyeltem, az embereim átfésülték a helyet ahova érkeztünk. Fő a diszkréció. Egy ideje pedig még paranoiásabban ügyelek arra hogy nehogy megleshessenek. Még elővigyázatosabb vagyok. A szobában ültem, a kényelmes fotelemben, meglazítottam az öltönyöm gombját, és a kis dohányzó asztalon pihent a jég kockatartó vödör, meg a csipesz, és a whiskey, meg a két pohár, az enyémbe már ki volt töltve az italom, és a kezemben forgattam azt, lassan kortyolgatva. A folyosón álló őröm csakis Garethet fogják beengedni ide. Minden ajtóhoz más folyosó vezetett, kész labirintus rendszer volt a licitáló emelet. De voltak ennél kevésbé komplikáltabbak, szobák, amelyek különböző elfoglaltságokhoz voltak alkalmasak. Azok mind más-más emeleten voltak. Az egyik falnál volt egy házi telefon. Mellette egy kis tábla, hogy melyik gomb megnyomásával melyik szolgáltatást lehet elérni. Az egyes gomb minden esetben a Madamnál csöngött ki. A kettes a szoba szerviz, és a hármas a távozást jelző gomb. A szobáink amelyek külön nyíltak a szoba két oldalán, takaros egyszerű helyiségek, egy fürdővel ellátva.
A nyaralás alatt, és után kezdtem dűlőre jutni magamban, a tekintetben, hogy változtatok az életvitelemen, a szokásaimon, de nem tudtam most sem,hogy hova fogok kilyukadni. Majd elválik. Halkan koccant a jég a poharam falának, és megdörgöltem a halántékomat a szabad kezemmel, a számban pedig meglögyböltem az italt, szinte lehet érezni a tőzeg savanyúságát benne, meg a gyümölcsöket.

Zene: Zene ♔ Öltözék: Öltöny ♔ Megjegyzés

Úgy döntöttem, ha  már itt vagyok, ide szólít a kötelesség több okból is, akkor felkeresem az én barátomat, Armandot. Igencsak magasra jutott, hiszen szenátorrá vált. Remélhetőleg a régi jó szokásait nem felejtette el, úgy emlékszem, jól elvoltunk az egyetemi évek alatt. A mi világunkban nem jellemző barátságokat kötni, nem érdemes, és a barátságokat a mai világban is túlértékelik, de mi akkor közös titokkal rendelkeztünk, tudtam, sőt láttam a saját szememmel az övét, mely óhatatlanul is összekötött minket. Így én is elárultam neki az enyémet, mégsem ő volt az, aki végül feladott, ahogy én sem őt, hanem más. Mégis itt vagyunk mindketten a mai, megszokott, rideg életünkben, részemről legalábbis ez igaz. Nem szándékozom megváltozni, és remélem ő sem változott sokat. Az idő telik, de az alap viselkedési formák örökre megmaradnak, örökké bennünk élnek tovább. Pontosan emiatt is hiszem, hogy a barátságunk alapjai meg vannak, és hiába a távolság, nem tűnt el. Meg is lepett, igazából az, hogy pár nap után kerestem csak fel, de hagytam leülepedni a dolgot magamban, hagytam, hogy kissé megnyugodjak a Kayával történt események után, mondhatni, sajátos módon pihentem ki magam, hogy az üzleti dolgokat tiszta fejjel legyek képes véghez vinni, mert tudom, hogy másképp nem lehet. A leendő feleségem olyat tett velem, amit még én magam sem értek, elég nehéz volt visszatérnem a rideg valóságba azok után, hogy mutatott valamit, amit nem sejtettem, hogy még bennem van. Olyan dolgokba mentem bele, amibe most, ebben a pillanatban nem mennék, de már megtörtént. Kár keseregni miatta, ahogy azért is, hogy az egyetem végén végül hagytam magam megfenyegetni, sarokba szorítani egy idős férfi által, mert ő azt gondolta, hogy majd megteszi, és annyiban marad.
Évekig így is volt, évekig hagytam, hogy végül a világunk teljesen megmérgezzen, és mikor elég befolyást szereztem, viszonoztam a kegyetlen tettét, én szorítottam sarokba őt, és most már végül nem mérgez a közelben. És nem is érdekel már. Tudom, hogy nem fog visszavágni, mert sikerült kitanulnom az évek alatt pár olyan fortélyt, aminek nem is egyszer vettem hasznát az évek során. Tudom, hogy Armand nem tud róla, mit tettem, de talán, a nap folyamán elárulom majd neki. Talán. Nem szívesen adom ki a titkaimat, azok pontosan azért titkok. De ő a barátom, szóval talán ennyi év némaság után megérdemli, hogy tudjon pár dolgot.
Folyton az egyetemi éveim jutnak eszembe, amióta tudom, hogy kivel fogok találkozni, és egy-egy emlék mosolyt csal az arcomra. emlékszem, hogy eleinte mennyire nem volt szimpatikus, sőt arra is, hogy tulajdonképpen csak azért engedtem, hogy velem lógjon, mert éppen olyanom volt. aztán az idő megtréfált minket, és kellemes emlékként dereng fel az a megannyi együtt töltött idő, mert igen, buliztunk. Én, akiből tulajdonképpen senki nem nézi ki, képes voltam elengedni magam, sőt motorra is szálltam, mert akkor voltam csak igazán szabad. Emlékszem, mennyire szerettem a két kerekűn száguldani, majd sajnos, mint minden jónak, ennek is vége szakadt, az egyetem után nem sokkal történt, akkor érte el Joe nálam, hogy ne üljek fel rá többet, igen beteges és morbid módon, de már rég volt, talán már el is felejtettem, vagy csupán megbocsájtottam neki. Az ember a családjával szemben igen szentimentális tud lenni, és én magam is elkövettem ezt a dolgot. Mind a mai napig megtörténik, hiszen ragaszkodom hozzájuk, és mindig az az első, hogy a családnak jó legyen. Nem létezik egyén, és sajnos ezt talán a húgom viseli a legnehezebben. Sajnos neki is ideje megházasodnia, sőt talán már majdnem el is késett vele, de sajnos féltjük őt, kimondatlanul védenénk mindentől, és dobnám sutba eme barbár szokást, hogy csak úgy, a család előrejutása miatt házasodjon, de nem tehetem, mert az én kezem is kötve van. Nehéz, sokan azt hiszik, hogy csak a csillogást kell élveznünk, meg az áhítattal felénk forduló pillantásokat kezelnünk, de sokkal többről van szó, ezért is fogadom el az értem küldött kocsit. Főleg, hogy itt is van olyan, aki ismeri a Grantwood nevet, vagy az arcomat, és nincs ellenemre, hogy ne lássanak meg, mert ahová készülök, nos, ha Kaya fülébe jutna, kapna az alkalmon, és egyből botrányt rendezne, hiszen megmondta, hogy megteszi egy szó nélkül. Nekem pedig nem hiányzik, így amiről nem tud, az nem fáj, elven indulok el, és hamar meg is érkezek.
Nem ismerem ezt a helyet, minden bizonnyal elég privát hely, és a berendezése alapján kifinomult, nem egy utolsó lyuk, ahová nem tenném be a lábam, de Armandtól nem is vártam mást. Mégis úgy érzem, jelenleg a hátam közepére sem kívánok más nőket, ami tőlem igazán nagy szó, hiszen ami a temperamentumomat illeti, nos... Igencsak heves vagyok. De most, mintha ez elillant volna, ami engem is meglep. De ettől függetlenül hagyom, hogy kísérjenek oda, ahol Armand van, majd az ajtó előtt egy őr tartóztatott fel rövidebb ideig. Szerencséje, hogy csak rövidebb ideig, nem szeretem, ha feltartóztatnak, de erről nem volt szó. Az ajtót kinyitotta, én pedig belépve rajta körbehordozom a tekintetem, majd megállapodik Armandon. végigmérem őt, majd beljebb lépek, hogy az ajtó bezáruljon mögöttem, és pár másodpercig csak állok, végül elindulok felé.
- Örülök az újbóli találkozásnak Saint-Quentin szenátor - mosolyodom el, majd a kezemet nyújtom, de igazából szándékozom egy rövid vállveregetés erejéig magamhoz húzni, ahogy régen, az egyetemi idők alatt. Ha valaki most látna, akkor nem hinné, hogy megengedek valakinek ilyen közeli kontaktust, de vannak kivételek. - Miért ez a helyszín? - kérdezem, majd kiszolgálva magamnak töltök egy kevés italt, és jeget dobok bele. Mostanában rászoktam, holott mindig tisztán iszom, jég nélkül. Mindegy is, végül is nem azért vagyok itt, hogy ezen elmélkedjem.