A férjem vagy, a világ legcsodálatosabb embere, akit csak alkalmam volt valaha megismerni. Tisztellek és becsüllek és amikor kimondtam neked a holtomiglant, az örök hűséget, minden szavamat komolyan is gondoltam. Soha egyetlen pillanatra sem bántam meg a döntésemet, hogy azon a furcsa szeptemberi délutánon a Central Parkban elfogadtam a gyűrűdet. Miért volt furcsa? Mert már havazott...de csak fél órát...csak addig amíg ott voltunk. Mintha az ég így akarta volna megpecsételni a házasságunkat. Tudom másnak ez talán szentimentális butaságnak tűnik, de nekünk akkor ez egyfajta égi jel volt. 1998. május 25-én  házasodtunk össze a manhattani Szent Patrik Katedrálisban. 1999. július 20-án pedig megszületett a fiunk: Timothy James Wagner.
A megismerkedésünk nem volt mesébe illő, egyszerű volt, és igazán csak a szokásos. Harmad éves gyakornok voltam, te pedig éppen a rezidens éveidet töltötted ugyanott. Szabad napjainkon mindannyian visszajártunk az egyetemi klubba, mintha kicsit visszacsempésztük volna azokat az időket, amikor még csak készültünk az orvosi pályára. A diploma osztás előtti évek nagy ereszd el a hajam bulijai, felszabadult estéi, amikor mindenki kicsit kikapcsolhatott. Elfogyott az apróm, hogy haza tudjak telefonálni anyának, a kocsim pedig szerelőnél volt. Úgy terveztem taxit hívok, amikor a táskám teljes tartalma a földre borult, egyenesen a lábaid elé. A többi már történelem, azt hiszem. Hazavittél, beszélgettünk és meghívtál másnap ebédelni. Gyönyörű jegyes éveink voltak, még akkor is, amikor hajtottunk a szakvizsgára, még akkor is amikor néha alig láttuk egymást, amikor csak a képnek volt alkalmunk elmondani, hogy szeretjük. Világ életedben gondoskodó, odaadó és törődő voltál, keresve sem találhattam volna nálad jobb embert. Megvoltak ugyanakkor a magad hibái is, amelyeket én elviseltem, ahogyan te is az én gyengeségeimet. Mi felemeltük egymást ha elestünk, és nem léptünk át a másikon. Hibáid egyikének talán azt róhatom fel, hogy rettentően csökönyös vagy. Nagyon nehéz meggyőzni az igazamról, mert a vélemény, amelyet folyamatosan hangoztatsz, úgy véled csak a te álláspontod helyes. Az évek alatt ebben is csiszolódtál, noha tökéletesre még nem sikerült. Másik ilyen tulajdonságod a kitartó önfejűséged. Amikor a fejedbe veszel valamit tűzön vizen keresztül akarod vinni, nem látva a buktatókat, vagy ha látva is, akkor is képes lennél egyenesen a falnak menni, ha nem lennék melletted. Mindezeken túl tűzbe tenném a kezem a hűségedet illetően, ahogyan azért is, hogy mindig és mindenben tudásod legjavát nyújtod a munkában, és otthon amikor végre hazatérsz igazi családapa leszel. A fiadat a születése pillanatától imádod, és ma már büszkén húzod ki magad, ha az ő neve hangzik fel egy díjkiosztón, vagy az iskolai összejövetelek alkalmával. Nekünk is megvoltak a veszekedéseink, a mélypontjaink, azok a dolgok, amelyek egy házasságot megérlelnek, de mindent együtt átvészeltünk. Ehhez azonban végtelen türelem, és kompromisszum készség kellett. Te vagy az erő a házasságunkban egy megingathatatlan szikla, én vagyok az árnyék, az aki könnyebben enged, aki tudja mikor kell bólintani és elfogadni, mikor kell segíteni...mikor kell visszahúzódni Kiegészítjük egymást, ez mindig is így volt. Szeretlek, de ezt nem kell minden nap hangoztatnom, és tudod mi már sokkal bölcsebben tudunk ragaszkodni, magunk után vonszolva az életünk megannyi tapasztalatát. Amikor Sydneyben megkaptam ezt az állás, még úgy volt, hogy csak jövő nyáron, a fiunk érettségijét követően fogtok ide költözni. Azonban időközben megpályáztál egy állás a St Clairben, amiről én nem tudtam, az onkológia egyik szakorvosaként. Meglepetésnek szántátok Timmel együtt, hogy egy napon majd te szépen betoppansz a csomagjaiddal a küszöbön, én meg szóhoz sem tudok jutni. Meglepettségemben először minden bizonnyal a fiunknak keresem, aki az érettségiig Rhode Island-en él majd a szüleidnél, hogy aztán megkezdje a sydney-i egyetemen a tanulmányait jövő ősszel. Azt hiszem megnyugodva ugrok majd a nyakadba el sem hiszem, hogy itt vagy. Te vagy az én másik felem, akiből erőt merítek, akire szükségem van a mindennapokban. Talán magamnak sem mertem bevallani, amikor ideköltöztem, hogy nélküled annyira elveszett vagyok…Timothy még hiányzik a tökéletes boldogságomhoz, de végsősoron hozzá kell szoknom, hogy a fiunk szépen lassan kirepül a fészekből. Szóval itt vagy…nem átmenetileg….nem látogatóba, hanem tényleg. Végleg. Együtt. Ahogyan mindig. ( A karaktert nagyon várom, egy gyönyörű, nem csöpögős, igazi középkorú kellemes orvos házaspárt szeretnék belőlük kihozni. Mark jelleme egyszerű, semmi tragédia, semmi komorság…és ami fontos egy kemény kezű, de emberséges szakorvost szeretnék látni a személyében a St Claire falain belül, aki képes csupán a visszafogottan határozott hangjával is kivívni a tekintélyt magának. Az ET-m elolvasása igen erőteljesen ajánlott, hogy képet kapj Mirandáról. PB nem képezi alku tárgyát, ahogyan a többi sem, mindenhez ragaszkodnék    ( csoport, életkor, foglalkozás). Várlak, Dr Wagner, a többit pedig majd üzenetben finomítjuk.)