Nemrég fejeztem be az egyik műtétet, ami több, mint négy óra volt, de sikerült elállítani a belső vérzést is, és stabil állapotba hozni a sérültet. Az éjszakai ügyeletet követően bent maradtam még, mert nem akartam hazamenni az üresen álló lakásomba, de egyszerűen csak kifogást találok mindig mindenre.
A kezemben van apa nagy jegyzettömbje is, amit nagyon szeretek olykor előszedni, meg tudásomat bővíteni. Nemrég utazott el egy konferenciára, ahol ő is tart egy idegsebészeti előadást, mert felkérték, hiszen még mindig benne van ő is egy kutatásban, amelybe olykor-olykor én is besegítek. Egyszer én is szeretnék saját kutatást irányítani, mert szeretnék még több embernek segíteni, és megtalálni a megoldást, a kiutat egyes betegségekre, kísérletezgetni ezzel-azzal.
Egy kávéért álltam sorba a kantinban, hogy valami finomsággal fejezzem be a napomat, majd pedig kicsi körsétát tettem az emeleten. Láttam, hogy néznek rám egyesek, csak azt nem értettem miért. Már rég otthon kéne lennem, nem pedig itt császkálni. Gyorsan elfogyasztottam a kávét is. Kezdek fáradni is, éppen ezért indulok az orvosiba, levenni a köpenyemet, sztetoszkópomat. A tükörbe pillantok, s azt hiszem, most már kezdem megérteni azt a néhány elszörnyedt arcot pár perccel ezelőtt. Miért is kell talpon lennem ennyi ideig? Amíg bírok a lábamon állni, addig maradok. Most viszont már indulok haza.
A kezemben tartva vittem a táskámat, amiben nincs sok dolog, mégis nehéznek érzem. Nem kell már sokat cipelnem, mert mindjárt a liftnél vagyok, az autóm a kijárathoz közel van, így nincs nagy probléma. A lift elé állok, a gombot megnyomtam. Várakozom, és várakozom. Már a magassarkú cipőm sarkával kopogok párat a várakozás során, s látom, hogy megérkezett a lift. Végre már. Többen is kiszállnak, mindenki felé biccentettem, amikor az utolsó személy láttán megtorpantam.
- Brodie?! - csak a nevét ejtettem ki számon, mert valódi meglepetés volt számomra. Még mindig nagyon szívdöglesztő, de mégis valami más. Nem sejtek semmi jót.