Egészen felemelő érzés, amikor úgy fekszel le, hogy tisztában vagy vele másnap nem kell dolgozni menned. Akkor kelsz fel amikor csak akarsz, sőt akár egész álló nap henyélhetnél az ágyban ha ahhoz van kedved. Természetesen az ilyen alkalmakkor az emberek barátai mindig beszerveznek valami programot, amit már csak azért se fogsz lemondani, mert végre a kórház falain kívül is el tudtok tölteni egy kis időt. Ezt pedig meg kell becsülni tekintetbe véve, hogy a másik illető is szakorvos, tehát nem dúskál szabadnapokban.
Valahogy így történt, hogy az egyetlen napon, hetek óta már reggel 8-kor fent vagyok és az edzőcuccaimat igyekszem összepakolni. Holly még az igazak álmát alussza, nem is áll szándékomban felkelteni hiszen az éjszaka amikor hazaértem még nem volt itthon tehát kizárásos alapon, megint valahol bulizni lehetett – amihez azért lesz egy-két szavam. Mielőtt az edzőterembe mennék, bekapok egy kis reggelit, hogy valami legyen a gyomromban, ami nem kórházi koszt hanem a jó öreg tükörtojásos szendvicsem – mesteri, de tényleg.
A testmozgás mindig is fontos része volt az életemnek, ha éppenséggel nem kellett bent aludnom a kórházban akkor minden reggel elmentem futni egyet, mielőtt nekikezdtem volna a napomnak. Ép testben ép lélek, szokták mondani de ha már a lelkemet amúgy sem lehet megmenteni akkor legalább a testem legyen makk egészséges. James-szel pedig mindig öröm volt együtt edzeni, baszogatni a másikat ha éppenséggel már a határait feszegette és fel akarta adni. Nem is tudnám megmondani, hogy meddig nyúlik vissza a mi ismeretségünk, barátságunk csak van úgy, hogy az ember talál valakit és rögtön azonos frekvencián rezegnek.
Hamarabb érek az öltözőbe, mint ő így gyorsan bepakolom a cuccaim egy szekrénybe majd úgy döntök, hogy inkább a recepción várom meg. Amúgy is egészen csinoska a hölgyemény, akit most beosztottak – még nem láttam itt és mivel ugye senkinek sem fogadtam még semmit, miért is ne fecseghetnék el vele teljesen hétköznapi dolgokról?!
Egy törölközőt a nyakamon átvetve támaszkodom meg a fekete pulton és a lehető leglehengerlőbb mosolyomat öltöm magamra miközben arról érdeklődöm, hogy mikor kezdett, mert még egyszer sem találkoztunk itt – holott Callaghannel már évek óta vendégei vagyunk a teremnek. Azonban abban a pillanatban az arcomra fagy a mosoly amikor megemlíti, hogy 21 éves. Idősebbnek néztem, olyan 28 körülinek viszont így minden más szemszögbe került, hogy még Hollynál is fiatalabb egy évvel. Sóhajtva veszek el egy magazint és kezdem el lapozni miközben ő éppen arról csivitel, hogy mennyire nehéz tartania a diétáját, miközben a barátnői meg folyamatosan tömik magukba a rengeteg édességet és rohadjanak meg, amiért egy grammnyi zsír se kerül rájuk emiatt. Gondolatban azért imádkozom, hogy James legkésőbb 2 perc múlva lépjen be azon a kibaszott ajtón és mentsen meg ettől a tinilánytól. Úgy tűnik most különösen kegyes velem az Úr, hiszen az ajtóban feltűnik egy ismerős alak én pedig vigyorogva lököm el magam a pulttól, hogy lekezeljek vele.
- Azt hittem már el sem jössz – szomorú arcot öltök magamra, de csak pár másodperc erejéig marad ott és szinte rögtön visszakúszik a kisfiús vigyor – Ha még egy történetet meg kellett volna hallgatnom arról, hogyan piált be a barátnőivel a kiscsaj esküszöm harakirit követtem volna el magamon – itt már halkabbra veszem a mondókám, hogy csak James hallja miközben az öltöző fel igyekszünk miután kikérte a kislánytól – Stacey – a kulcsot a szekrényhez – Baszki, esküszöm azt hittem, hogy 30 körül van.

Természetesen nem esek rögtön kétségbe, amikor James nem jelenik meg pontosan. Mint orvos tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy bármi, bármikor közbejöhet és ezek a dolgok általában halaszthatatlanok. Meg egyébként is nagyfiú vagyok már ahhoz, hogy elveszettnek érezzem magam ha a barátom éppenséggel nem érkezik időben – vagy rosszabb esetben el sem jön.
Mégis egészen megkönnyebbülök amikor csapzottan és fáradtan beesik a terembe, a szokásos üdvözlési rituálénk után csak legyintek egyet. Nekem nem szükséges magyarázkodnia, mert tényleg elképesztően megértő vagyok ha róla van szó.
- Persze, azzal nincs is semmi gond ha egyszer meghúzom és annyi, de a tény, hogy a lányom lehetne kicsit zavaró – felsóhajtok, ahogy követem a férfit az öltözőbe. Beérve nekidőlök az az egyik szekrénynek és kortyolok egyet a kulacsomból.
- Köszönöm, megnyugtat, hogy nem csak az én szememet verik át ezek a mai lányok – elnevetem magam. Elhiszem, hogy James sokkalta több ilyen kínos szituációba keveredik, lévén hogy nőgyógyász. Fogalmam sincs, hogy én mit kezdenék az ilyen helyzetekkel jelenleg is egészen rosszul érzem magam attól függetlenül, hogy nem történt meg semmi de mégis eljátszottam a gondolattal.
- Igazából nem értem, hogy mit akarnak ezzel elérni, mert vagy azt kapják, hogy egy éjszakára elegendőek lesznek vagy egy-két rámenősebb fazon akár már családalapításra is kényszerítheti ő meg ott van 17 éves – megrázom a fejem, egy pillanatra Daisy ugrik be, hogy vajon ő is áldozata lett-e hasonló szituációknak – Ah, mindegy is. Felesleges belemennünk mennyire elcseszett ez a mai tini-generáció.
A tekintetem időközben megállapodik egy fiatal srácon, aki a tükör előtt pózol a telefonjával és igyekszik baromira kigyúrtnak tűnni. A mennyezetre pillantok, közben pedig sóhajtok egy nagyot. Tényleg eléggé szánalomra méltó az, amit egyesek művelnek manapság – persze tisztelet a kivételnek.
Hálásan pislogok Jamesre amikor rekordidő alatt elkészül és nem kell tovább néznem az „izompacsirtát” aki azóta kegyetlen gyorsasággal nyomkodja a telefonja kijelzőjét. Biztosan instára vagy snapchatre tölti fel azokat a képeket – igen, azért attól, hogy már harminc fölött vagyok még egészen képben vagyok ezekkel az alkalmazásokkal, főként Hollynak köszönhetően.
- Mennyire szabad a mai napod? – érdeklődöm, ahogy a terem felé haladunk és szórakozottan lóbálom a törölközőt majd átvetem a nyakamon – Gondoltam együtt is ebédelhetnénk, mint a régi szép időkben amikor nem kellett ennyi műszakot vállalnia az embernek, mert még volt elég orvos – hatalmas sóhajtásba fullad a monológom vége, de James tökéletesen tudja, hogy miről beszélek. Bár ilyenkor jöhetne azzal az ember, hogy mi választottuk ezt a szakmát…Igen, persze ezzel pedig nem is szállnék vitába de mégis olyan jó néha csak panaszkodni, ahogy azt a betegek teszik a nap 24 órájából 26-ban.
- Úgy döntöttem, hogy hátazok ma – jelentem ki miközben lepakolom a cuccaimat az egyik szabad gépen – Holnap el akarom vinni valamerre Hollyt, így a lábazás kiesett, mert szeretnék járókeret nélkül mozogni másnap – elvigyorodom és fel is pakolok pár súlyt a rúdra, hogy elkezdhessem a bemelegítést.