»Szomb. Júl. 01, 2017 2:51 pm Keletkezett az írás

Alig vártam ezt a napot, főleg, hogy most már meg van az új állásom is. Igaz teljesen kiürült a kasszám, és jelenleg semmi megtakarításom nincs. De elmondhatom azt, hogy végre külön élek a szüleimtől, önálló lettem, van egy jól fizető munkám, egy házam. Kell még ennél több? A válasz egyértelműen igen, de majd minden szépen lassan halad, ahogy eddig is.
A házat imádom. Kertes, és még is a belvároshoz van közelebb, de még is egy nyugodt, rendes környéken helyezkedik el.
A szülői házból nem sok mindent hoztam el. Lett pár dobozom, na jó , jó pár. Elhoztam az ágyamat, amit pár éve vettem, és kényelmesen el is fog férni az új hálószobámba. A konyha szerencsére bútorozott, leszámítva az asztalt, és a székeket, de van egy remek pult, amíg be nem szerzem a többi dolgot.
Apámnak szigorúan megtiltottam, hogy bármit is készítsen a számomra, majd én megoldok mindent. Miután bepakoltak a szállítok, és elköszöntem elindultam az új életemhez. Szerencsétlenségemre, és nem is értem, hogy lehetséges, a szállítók hamarabb értek, mint én. Mire megérkeztem lepakoltak mindent. Köszöntem nekik, meg mondtam, hogy rögtön nyitom az ajtót, de mire nyitottam az ajtót, kocsi ajtó csapódás, motorindítás, és mire szóra nyitottam volna a számat elhajtottak.
Remek, itt állok, a kocsi felhajtom tele dobozokkal , a matracommal, az ágy darabjaival. Azt hiszem hosszú estém lesz, így hogy már késő délután van. A nap még fenn van, de szépen hald a látóhatár alá. Francba. Jobb lesz, ha kapkodom magamat, már csak abba reménykedem, hogy a nagy búcsúzkodás közepette elraktam a szerszámos dobozt, mert jelenleg a doboz tengerbe nem látom. Anélkül pedig igen nehéz lesz összeszerelnem az ágyamat és azt a szekrényt, amit édesapámtól kaptam. Ezt az egyet engedtem neki.
Bementem, ledobtam a táskámat, majd neki kezdtem behordani a dobozokat a házba. A könnyebbekkel kezdtem, így a végére a neheze marad, amiket fogalmam sincs, hogy fogok bevinni, a bútorlapokkal együtt.
Néztem jobbra, néztem balra, sehol senki. Aztán egy kismama, aztán egy idős hölgy, pff. Vagy kint alszom a feljárón, vagy hívok valakit, amit nem szeretnék, mert hogy nézne már az, ki , hogy rögtön az első önálló , különálló napomon segítséget kérek.
Végül csak előkotortam a telefonomat, és a barátaimat kezdtem hívogatni. Este lévén vagy programjuk volt már, vagy nem értem el őket. Nem, apámat nem fogom hívni. Épp felakartam adni az elvi gondolataimat, amikor a szomszéd házhoz egy kocsi gördül, benne egy pasival. Hm… kicsit jobban megnézve…Á igen, megfelelő lesz. Fel is pattantam, és oda szaladtam.
- Szia, üdv, bocsi a zavarásért. Az új szomszéd vagyok, tudnál nekem esetleg segíteni, ugyan is a szállítok ledobáltak mindent, és itt hagytak, és nem találok segítséget – hadartam a dolgokat, aztán szépen mosolyogtam, és pillogtam, hátha még is csak szerencsém lesz.

»Szomb. Júl. 01, 2017 8:18 pm Keletkezett az írás

*Ez a nap is pontosan olyannak ígérkezett, mint a többi. Szakrendelés, jól ismert betegek jönnek kontrollra vagy éppen újak jönnek valamilyen panasszal. Nagyon örültem, amikor megkaphattam az osztály vezetését, mert így lett kicsivel több dolgom. Utáltam hazamenni az üres házba. Egy időben gondolkodtam abban, hogy eladom a házat, de akkor az jutott eszembe, hogy Katie itt érezte magát otthon, itt tervezgette a gyerekszobát. A hálónk melletti vendégszobát szerette volna átalakítani, a festést el is kezdtük. Mai napig úgy van az a szoba is.. félig kifestve halványkékre... Sokszor azon kaptam magam, hogy nézem a bal kezemen a gyűrűt csak. Nem tudtam megválni tőle még, csak áttettem a bal kezemre. Úgy érzem, hogy ha letenném, akkor Katie emlékét tagadnám meg. Lehet sokan őrültnek neveznének ez miatt, de nekik nem kellett végig nézniük azt, amit nekem...
De sajnos ez a mai nap is véget ért és haza kellett menni. Már távolról láttam, hogy a régóta üresen álló szomszéd házba. Vagy legalábbis próbáltak volna beköltözni, mert a felhajtó tele volt holmival és egy lány tanácstalanul álldogált, nézelődött mellette. Hát mi a francért nem hozott magának segítséget?
Éppen hogy csak bekanyarodtam a felhajtómra és csuktam be a kocsiajtót, amikor ott termett mögöttem a lány. Ugyan hulla fáradt voltam a hosszú nap után, de ő ezt nem tudhatja és van bennem annyi jól neveltség, hogy az új szomszédomat nem hagyom szarban.*
-Szia! William Anderson, de csak hívj Willnek. *Nyújtottam felé a jobb kezem üdvözlésképpen. Hiába a megkeseredett állapotom, azért ennyi udvariasság még van bennem, hogy bemutatkozok neki, ha már szomszédok leszünk ezentúl.* -Segítek, persze. Egy hölgyet így itt hagyni... *Húztam el a számat. Nem is értem kiben nem volt ennyi érzék...*
-Szerintem kezdjük az ággyal, az tűnik a legsúlyosabb dolognak. *Ha az megvan, akkor már ráérünk molyolni a többi kevésbé súlyos dologgal. És végülis jófej vagyok és emellett nem kell sokat egyedül lennem a házamban a gondolataimba burkolózva.*

»Szomb. Júl. 01, 2017 10:02 pm Keletkezett az írás

De udvariatlan vagyok. Nem elég, hogy letámadom, még bemutatkozni is elfelejtkezem.
- Alison Andrews vagyok, bocs, hogy így letámadtalak – fogom meg a kezét, hogy kezet fogjak vele. Kicsit meglep a finom kéz érzése. Vajon meleg? Nem, egy ilyen pasi nem lehet meleg. De most inkább ne a küllemével foglalkozzam, hanem vegyük rá szépen, hogy segítsen. Ha a bútorlapok, meg mik bekerülnek boldog leszek. A házon belül már elhuzigálom magam is. Ez van, ha az ember lánya elköltözik a szülői házból végleg, és búcsúzkodás lassan megy. De végre megtörtént. Nem azt mondom, hogy nem szeretem a szüleimet. Imádom őket, de felnőtt nő vagyok, és eddig azért éltem velük, mert erre a szépségre gyűjtöttem, és most már megengedhettem magamnak. Anyám még szerette volna, hogy ha várok, de nekem még így is kényelmesebb, és könnyebb lesz a munkába járás is. Nem érdekel, hogy alig lesz berendezve , majd idővel megoldom azt is.
- Hamarabb értek ide a szállótok, és mire nyitottam a házat ők fogták magukat és elmentek- fújtam egy nagyot, és hálásan pislogtam a velem szemben levőre.
- Igazán köszönöm, nem tudod mennyire hálás vagyok – vigyorodtam el, mert megkönnyebbültem, hogy nem lesz sérvem azért, mert becipelem a dolgaimat.
- Igaz, a legsúlyosabb, a többi már egyszerű lesz – indultam el, és néztem az ágy darabkáit. Imádom , szeretem, hatalmas, kényelmes, pihe puha és még sem az. Nem full divatos, kissé régies, de még sem tűnik igazán annak.
- Kezdjük az alappal, utána jöhet a többi – vigyorogtam tovább, majd mentem is a kicsit se könnyű darab egyik felére, és szépen megfogtam, hogy emeljük és visszük be.
- Majd én tolatok, és egyenest a hálóba visszük, ha neked megfelel- újra kérlelően pillogtam rá, hogy ne csak az ajtón belülre segítsen be vele, hanem a helyére.
- Milyen a környéken élni? – kérdeztem érdeklődve miközben remélhetőleg elindultunk befelé.
- Ígérem , ez a legnehezebb darab, a többi már könnyebb lesz – nevettem el magamat, mert mér van kint pár könyves dobozom, ami ha nem is ennyire nehéz, de nehéz. Aztán ott a nagy doboz, amibe anyag maradékok vannak. Azt elég lesz, ha a garázsba betoljuk. Azt úgy is át fogom alakítani ideiglenesen műhellyé.
Lassan haladtunk, és már ajtón belül voltam, amikor jött a fordulás. Még szerencse, hogy üres a nappali, mert így könnyedén tudunk forogni , nem kell össze visszatolatgatni, ügyeskedni.
- Ne még egy kanyar – szuszogtam, és végre megérkeztünk, már csak le kell fektetnünk megfelelően.
- Kicsit tegyük le – jött az újabb szusszanás, de a mosolygást ezt se zavarta. Boldog voltam, és lelkes.
- Ott az ajtó, ott az ablak, hm….Tegyük arra a falra azt a végét, ami felőled van – kicsit magamba beszéltem, forgolódtam, felmértem újra a szobát. Talán kicsit furcsán is festettem mire beforgattam fejben mindent. Így az ágy az ablakkal , és az ajtóval is párhuzamosan. Eddig viszont fel se tünt,hogy a szóban forgó úr háza felé néz az ablak. Vajon neki ott milyen szoba lehet szembe? Nem tudtam megállapítani, de vissza is tértem inkább a saját szobám tervezésére, és amikor leraktuk az első darabot csípőre tett kézzel szuszogtam.
- Azt hiszem, ma este még se kell a földön aludnom, hála neked – vajon mivel fogom tudni meghálálni ezt a segítséget?
- Következő? – néztem rá, és fújtam még egy utolsó nagyot. Van még 2 nagyobb része az ágynak, a lábakat már egyedül is betudom hozni. És nagyon remélem, ha ezek a darabok eltűnnek meg lesz a szerszámos ládikám.

»Vas. Júl. 02, 2017 1:54 pm Keletkezett az írás

-Áh, nem probléma, szívesen segítek. *Fogtam vele kezet. Sajnos kevés alkalma van egy kis fizikai erőnlét fejlesztésre a munkám mellett. Szóval még jól is jön ma egy kis cipekedés. Időnként azért el-elmegyek konditerembe, hogy levezessem a feszültséget, szóval menni fog a bútorok mozgatása.*
-Majd akkor hálálkodj, ha már minden bent lesz. *Mosolyodtam el. Hát igen, lesz itt meló bőven. Az ágy cipelése egyáltalán nem nőnek való munka. Nem is értem hogy voltak képesek így itt hagyni. Bár lehet én vagyok csak annyira maradi, hogy egy nőt nem hagynék így magára ennyi cuccal.. ráadásul közeledik az este is. Hát lenne pár szavam hozzájuk az egyszer biztos.
De aztán neki is estünk a cipekedésnek. Nem könnyű darab ez az ágy, de szépen haladunk vele. Nem sietek, hiszen azért egy nőnek mégsem olyan könnyű egy ilyen bútordarabit cipelni.* -A környék nagyon kellemes. Alkalmas a letelepedésre. A közösség kifejezetten jó, figyelnek egymásra. Én már sok éve itt lakok. Nem is szívesen mennék innen már máshova. *Annak idején még Katie-vel költöztünk ide. Úgy gondoltuk ez egy kellemes hely lenne a közös életünk megalapozására. Tökéletes lett volna a fiúnknak is. Belváros, de mégis csendes, családi házas övezet. Szép is lett volna a családunknak, de minden derékba tört azon a napon...*
-Óóóó, engem nem zavar a cipekedés. Jót tesz a mai ügyelet után. *Tényleg még élveztem ezt a kis fizikai megerőltetést. Talán segít majd az alvásban. Nehezen alszok el, mióta egyedül vagyok. Szép lassan haladtunk, forgolódtunk az ággyal. Kicsit meg is pihentünk, amikor Alison elfáradt. Aztán kis idő múlva újabb forgolódás után csak letettük a keretet a helyére.* -Egy cuki összecsukható vendégágyat fel tudtam volna ajánlani az éjszakára, évek óta a garázsban áll. *Errefelé nem ritka, hogy a szomszédok felajánlanak valamit a másiknak kölcsönben. Jók vagyunk egymáshoz, ami ritka a mai rohanó világban sajnos.*
-Vigyük be először azt a két nagyobb részt, hogy utána csak élvezhessük a könnyű cipekedést. *És már indultam is az ágy részeiért. Szerencsére ezek azért valamivel könnyebbek voltak, mint a keret és viszonylag hamar bekerültek.* -Nos és a többi dobozt hova parancsolod? *Úgy kaptam fel az egyik kartont, mintha csak valami pillekönnyű dolog lenne.
Elnézve a holmijait, úgy tűnt, hogy egyedül él. Semmi férfias holmit nem láttam, bár igaz, a legtöbb dolog dobozban van. Meg aztán, ha élne vele férfi, akkor sanszos, hogy az segítene neki éppen cipekedni és nem én. Fiatalnak néz ki, lehet most költözött csak külön.*
-És van mit enned estére? Mert ahogy elnézem a konyhád csak úgy kong az ürességtől. *Emlékszek én is az első házban töltött éjszakánkra. Még ágyunk sem volt itt, egy pokrócon aludtunk. A konyhánk meg... semmi nem volt a konyhánkban, csak egy konyhaszekrény. Dobozból ettük a rendelt kínait.*

»Vas. Júl. 02, 2017 3:24 pm Keletkezett az írás

Na most vagy tényleg meleg, vagy nő csábász , vagy nem tudom. De maradjunk a melegnél, mert a keze utáni a második dolog az volt, hogy észrevettem, hogy annyira nem nézett meg magának. Jó tudom, hogy nem vagyok egy nagy durranás , de ettől csinos, fiatal nő vagyok, aki egyedül van, és még csak végig sem stíröl. Nem úgy, mint én őt. De lényegtelen most. Egyelőre írtó hálás vagyok azért, mert segít bepakolni a dolgaimat, és nem kell fél éjszaka a dobozokból kipakolni, hogy úgy vigyem be őket, aztán vissza a dobozba, hogy ne legyen szerte szét a lakásba minden.
- Rendben, kezdj el gondolkodni addig is, hogy mivel tudnám meghálálni a segítségedet – vigyorodtam el, mert nem kis segítség ez számomra.
Most kicsit örülök, hogy a szállítók elmentek, és nem értem utol senkit sem. Kell a friss ismeretség, mert a hétvégéket leszámítva, bár lehet egyelőre még azoktól is elköszönhetek, mint szabad idő.
- Ez remekül hangzik – vajon az idősebbek vannak többen, vagy a fiatalok. De a házakat-miket elnézve a családosokra voksolnék nagyobb fölénybe. Lehet ki is fogom lógni a sorból, de valahogy nem érdekel.
- Ügyelet? – néztem á kíváncsian. Kik is szoktak ügyeletet tartani? Ami elsőre beugrik azaz orvosi ügyelet. Orvos lenne? Nem túl fiatal hozzá? Újra megnéztem magamnak, de nem tudtam levonni a következtetést. Közbe ráadásul cipekedtünk, és arra ügyeltem, ne hogy leverjük az ágykeretet, a kezemről ,egyéb testrészemről ne is beszéljünk. Bár, ha orvos, akkor kéznél lesz.
- Ó, köszi, de ma ha ez nem került volna beljebb a feljárón kempingeztem volna, amíg reggel nem jön valaki, aki kisegít- persze, ha nagyon akarom, akkor most is lett volna egy órán belül segítségem, de nem akarom, hogy a szüleim már is rohanjanak segíteni. Épp itt az ideje, hogy magam oldjam meg a dolgaimat.
- Rendben – nyugtáztam, hogy jöhetnek az ágy végek, és a többi. Ezek is elég gyorsan bekerültek, és amikor felkapta a dobozt elvigyorodtam. Simán hihette azt, hogy azért, mert hogy felkapta, vagy milyen erős, és bátor legény, de nem, én a szerszámos ládámnak örültem, mert így az ágy ma egybe fog rendeződni. És nem kell a matracot lerakni a földre, és azon aludni. Otthon pikk-pakk szétszedtem, most meg össze is fogom rakni.
- Azokat tegyük csak le a nappaliba, amin rajta van, hogy konyha az oda , a többi meg egy kupacba – nyögtem, amikor felkaptam a szerszámos dobozomat, mert jelenleg az a legértékesebb dolog már oda kint. Két kézzel markoltam, és cügöltem befelé.
- Nos igen – jegyeztem meg, ahogy sok minden más is kong ebbe a lakásba, de majd alakul.
- Igazság szerint nem is gondoltam evésre, csak az járt a fejembe, hogy ma beköltözzem, az ágyat és a polcot összerakjam, és dolgozni menjek –kissé idióta vigyor kísérte a dolgot.
- Hirtelen azt se tudom, hogy a kocsiba raktunk e be valami ételféleséget - az se rémlik, hogy hűtőtáskát raktam e be, de lehet anyám becsempészett valamit. Lehet meg kellene néznem még majd, mert nem kellene ott hagyni, ha van ott kaja, a végén megromlik és bűzölögni fog a kocsim.

»Vas. Júl. 02, 2017 5:12 pm Keletkezett az írás

*Nagyon régóta nem vetettem a szememet egy nőre sem. Akik ismernek régóta, azok megértik, tudják mennyire szerettem Katie-t. Szerencsére a kollégák nem akartak semmilyen nőt sem rám tukmálni. Persze néha szó esik arról, hogy mikor ki kivel, mint minden férfi között, de én olyankor csak csendben hallgattam.*
-Hát ha nem is most, de egyszer biztos lesz valami, amivel te fogsz kisegíteni! Ahogy egy jó szomszédtól elvárható. *Mosolyodtam el. Nem az a fajta vagyok, aki csak úgy kérne bármit is cserébe. Majd, akkor amikor úgy gondolja, akkor meghálálja. Én egy kg cukornak is tudok örülni, amikor véletlenül elfelejtettem venni. Hát igen, azért férfiból vagyok, néha kimennek a fejemből az ilyenek.*
-Igen, ma én voltam a soros az ügyeletben. A helyi kórházban vagyok orvos. A nefrológiai osztály vezetője vagyok. *Nem nagyzásként mondtam, nekem ez természetes volt. Szerettem a munkámat és büszke is voltam rá. De ettől senki más munkáját nem néztem le. Ugyanolyan fontos egy asztalos munkája, mint az enyém. Pont nemrég csináltattam meg a tetőmet, nem is tudom mit csináltam volna egy szakember nélkül..valószínűleg csendesen áznék a lakásban...*
-Ó, ha kempingezni szeretnél, akkor van sátram is! Csak szólj és felverem neked az előkertben! *Annak idején, vad ifjú éveimben jártam sátrazni elég sokat. A legizgalmasabb az volt, amikor vihar tört ki és azért mormoltam imákat, hogy nehogy elvigyen a víz sátrastul, mindenestül.
Sorra vittük be a dobozokat és ő olyan átéléssel szorongatott egy látszólag elég nehéz ládát, hogy öröm volt nézni. Amint üres lett a kezem, elvettem tőle a dögnehéz szerszámos ládát és letettem a majdani nappalijába.* -Mit dolgozol, hogy ennyi szerszámod van? *Elég furcsa egy nőnek ennyi szerszám, de hát ha ez a szenvedélye, akkor nem is számít. Ehhez képest az én munkám elég finom mozdulatokat igényelt, puha kezet.*
-Hát majd gondolnál, amikor nem tudsz elaludni a korgó gyomrodtól. Hidd el, tapasztalat! *Hányszor fordult elő, hogy fáradtan hazaértem és csak gyors mosakodás után az ágyba dőltem a fáradtságtól, de mégsem tudtam elaludni, mert a gyomrom hangosan korgott. Kelhettem fel ismét, hogy egyek pár falatot.*
-Úgyis éppen pizzát rendeltem vacsorára, elvileg fél óra múlva megérkezik. Ha gondolod, akkor szívesen látlak. *Semmi hátsó szándékom nem volt, csak jófej akartam lenni. Remélhetőleg ő sem fogja félreérteni a szándékomat.* -Persze nem kötelező. *Teszem hozzá, hogy ne érezze kötelezőnek. Nem szokásom senkit sem lerohanni vagy ilyesmi. Persze nincs a homlokomra írva, hogy több, mint három éve nem néztem nőre és nem is tűnik úgy, hogy ez változna.*

»Vas. Júl. 02, 2017 6:56 pm Keletkezett az írás

Alig várom, hogy kész legyen minden, és megejthessem a lakásavatót. A dolgozó szobát , meg a nappalit még ki is kell festenem, és lehet a konyhára is ráférne egy kis felújítás. A bútorokra mindenképp, de festékkel, vagy öntapadó tapétával, egyéb dolgokkal könnyedén fel lehet dobni. Szeretem az üres tereket, mert azt kezdhetek velük, amit csak akarok. És mivel most a saját lakásomról van szó, előre látom, hogy nem fogok bírni magammal. Túl sok mindent akarok majd egyszerre, vagy túl nagy lesz a választék, és nem fogok tudni dönteni.
- Ebben biztos lehetsz – mosolyodtam el. Nem rövidtávon gondolkozok abba, hogy itt lakom, hanem hosszan. Ezért is laktam olyan sokáig otthon, hogy tényleg összejöjjön a házra valóm, és ne legyek anyagi gondban. Na, nem mintha most nem lennék, de van munkám, ami azért segítség, és tudom, hogy ha nagyon megszorulnék, fülem-farkam behúzva kérnék segítsége szégyenszemre a szüleimtől.
- Hm, ez remek, legalább , ha valamit elügyetlenkedek, akkor kéznél lesz egy orvos – vigyorogtam el, és nem mondom, hogy nem volt szükségem olykor rá. De mostanában már egyre kevesebbet. Egyre ügyesebb lettem, meg tanultam a szerszámokkal bánni, megtanultam az anyagok kezelését is.
- Nyugi, azért ígérem sűrűn nem fogok menni, hogy kötöz be itt vagy ott – tettem a kezem a szívemre, de még mindig mosolyogtam.
- Amúgy mivel foglalkozik pontosan a nefrológus?- néztem rá kíváncsian miközben egyre fogytak kinn a dolgaim.
- Jaj, a végén kárba fog menni a házam, mert az udvaron kempingezem egyet, a szomszéd sátrában. A végén megszeretném, és nem adnám vissza – viccelődtem picit, vagy legalább is próbáltam.
- Igazából azt se tudom mikor voltam utoljára kempingezni úgy rendesen – gondolkodtam el, és csak ekkor tűnt fel, hogy eltűnt a nehézsúly a kezemből. De kis cuki, elvette a ládámat. Mentem megzabálom , olyan rendes, hogy ennyit segít, pedig tök ismeretlen vagyok számára. Lehetnék akár bérgyilkos is.
- Lakberendező vagyok, és olykor szívesen alkotok magam is bútorokat, vagy ezt azt. Na meg az ágy ,meg a polc se fog magától összeállni. A barátaim szerint túl univerzális csaj vagyok, és túl kreatív – most azt hiszem a saját alkotás el fog maradni, de az átalakítgatások nem. Mondjuk akkor már majd nem saját lesz.
- Ezek szerint te sűrűn fekszel le korgó gyomorral – jegyeztem meg egyszerűen levonva a következtetésemet.
- Én nem is tudom, azt hiszem mostanában kicsit túl pörögtem, és észre se vettem, ha éhes voltam – és talán kicsit most sokat is beszélek, meg kapkodok, repkedek.
- Mint most is – sóhajtottam fel.
- Ne haragudj, ha kicsit sokat beszélek, vagy bepörgök, de azt hiszem túlságosan is izgatott vagyok ettől az új élettől, és lehetőségektől – nevettem el magamat, majd pördültem is a következő dobozzal pont neki Willnek.
- Hupsz, bocsi, le kellene állnom kicsit, mielőtt teljesen megszédítenélek, vagy elijesztenélek – most azért tényleg kicsit leálltam, a végén tényleg frászt hozom rá, és bevisz a kórházba egy gumiszobába.
- Nem szeretném elenni előled a vacsorádat, és már így is olyan sokat segítettél. Nem is tudom mi lett volna velem nélküled – hirtelen ötlettől vezérelve, ha már ott álltam mellette megöleltem egy pillanatra.
- Életmentő vagy hivatalosan is, munkaügyileg is, hm, azt hiszem te akkor egy védőangyal vagy – kacsintottam rá, majd hajoltam is le az egyik dobozért, amire az volt írva, hogy konyha és törékeny.
- Biztos nem fogom el enni előled azt a pizzát? – néztem rá kíváncsian miközben a pulton kotorásztam a dobozban, majd előkaptam egy üveg bort.

»Vas. Júl. 02, 2017 8:30 pm Keletkezett az írás

-Kiváló sebellátó vagyok, de azért vigyázz a kecses kacsóidra! *Hogy hányszor láttam el kisebb-nagyobb sebesüléseket az utcában lakóknak. Ez az átka, hogy megtudták mi is a hivatásom valójában. Oké, persze szívesen segítek, de az lenne az ideális, ha az emberek nem sérülnének. Mondjuk az én szakterületem nem a sérülésekhez kapcsolódik, de hát ügyeleten is bőven kellett sebet varrnom. Mondjuk eddigi pályafutásom legérdekesebb vagy inkább legijesztőbb esete ügyeleten a fajba állt csavarhúzó volt. A sérült állította, hogy véletlen volt, de hát nem ettem meszet... Minden esetre baromi nagy mázlija volt.*
-A nefrológus a vesékkel foglalkozik, az a szakterületem. *Nem lepődök meg, hogy nem tudja mi a nefrológia, nem sokan ismerik. Nem egy olyan mindennapi osztály, mint például a reumatológia vagy az ortopédia. Ez egy eléggé speciális terület. Nehéz az ilyen betegeket kezelni, sokszor szomorú a végkimenetel, így nem egy vidám terület. De amikor az öt éves kislány új veséket kap és ugyan immunszupresszív szerekkel, de boldog életet élhet, az minden pénzt megér.*
-Ó ne aggódj, vad ifjú korom óta nem használom a sátrat, szóval kibírnám nélküle. *Mosolyodtam el. Lehet, hogy néhány holmimtól meg kéne válni, de hát ha ránézek és egy emlék jut róla eszembe, akkor már képtelen lennék valakinek is odaadni. Kicsit szentimentális, igen.
Természetes volt, hogy nem cipeltettem vele a nehéz szerszámos ládát. Én kaptam ezen a téren is megfelelő nevelést a szüleimtől.*
-Szóval lakberendező.. hmmm.. hát nem mindennapi szakma... *Nyögtem ki, mert a pörgése egyszerűen sok volt most így elsőre. És hopp, egyszer már csak ott volt előttem és átölelt. Megdermedtem, mert az anyámon és húgomon kívül még egy nő sem ölelt át a hajóbaleset óta. Mondhatni kisebb fajta sokként ért. Szemrevaló lány, persze, észreveszem én, mert férfiból vagyok, de én már beleültem abba, hogy a nagy ő meghalt és nem kell más. De ha már felajánlottam a pizzát, akkor tartom is az ajánlatot.*
-Hozd azt a bort és menjünk át, mert lassan megérkezik hozzám a pizzafutár. *Lassan elindultam az ajtó felé és próbáltam magamban elhelyezni valahová ezt a pörgős lánykát. Nem tűnt még harmincnak sem, talán olyan körül van, mint Katie lenne most. De mint tudjuk, egy nőtől nem illik megkérdezni a korát.
A füvön átvágva nem volt messze a házam, sőt, elég közel van. Furcsa lesz, mert családon kívül itt nem járt más már három éve. Neki pláne furcsa lesz, mert nem egy kép van kint Katie-ről. Nagyon nehezemre esett, de a holmijait már elpakoltam, hisz nem fog visszajönni, de a képek...csak azok maradtak nekem már belőle. Kulcsot előhalásztam a zsebemből, hogy kinyissam az ajtót, odabent pedig kikapcsoltam a riasztót.*
-Hát igen.. a rendrakás nem az erősségem... *Jegyeztem meg mellesleg. Elég annyit mondani, hogy látszik a lakáson, hogy egy férfi egyedül él benne.* -Na de gyere, a konyha erre van. Nyissuk ki azt a bort, amíg megérkezik a pizza. *A konyhát vettem célba, ahol kotortam elő egy dugóhúzót.*

»Vas. Júl. 02, 2017 10:05 pm Keletkezett az írás

Hm, kecses. Ez most vajon bók akart lenni? Elmosolyodom azért, mert picit valahol jól esett ez a megnevezés.
- Én vigyázok mindig, és becsszó levágni se fogom a fűrészekkel – vigyorgok, de rögtön javítok is, mert ez azért annyira nem vicces.
- Ne haragudj, tudom cseppet se vicces. ÉS tényleg szoktam vigyázni, minden munkavédelmi szabályt betartok, amióta csak az eszemet tudom. Édesapám sok mindent tanított meg nekem, és tényleg kisebb baleseteket leszámítva, szerencsére még nem volt nagyobb gondom – miért vagyok én most ilyen? De most tényleg. Oké, hogy teljesen be vagyok pörögve az új élettől, izgalmaktól, stb. De ennyire nem szoktam vicceskedni, főleg nem is vicces dolgokkal. Talán az ő hatása, mert hogy jó pasi, és még az előbb bókolt is? Passz. Magamnak ugyan nem vagyok még sok, de azért érzem, hogy hol a határ, még akkor is ha kicsit átesem most azon a bizonyos lovon a túl oldalra.
- Hm, érdekesen hangzik. Nem szokványos szakterület – vonom le a következtetést.
- Sátor nélkül alszol kint ? – néztem rá kíváncsian, és kicsit meglepődve.
- Én legutoljára úgy talán a kis faházikómba aludtam tizenéves koromba a csillagok alatt, de még is kis kuckóba a szüleim örömére – jut is eszembe ezzel kapcsolatba, hogy tényleg rég voltam kikapcsolódni. Nem úgy értve, hogy elmegyek ide , vagy oda a barátokkal szórakozni, hanem tényleg kirándulni.
- Manapság egyre jobban az, egyre többen vagyunk, és nehéz kitűnni. Nem is értem, hogy mikor lett ez ilyen felkapott szakma. Ha nem ér el valamit az ember már a tanulmányai alatt, vagy tűnik ki valamivel, akkor a munkaerőpiacon nehezen rúg labdába – egy apró mosolyt azért elszórtam.
- Te mindig itt éltél?- jött a következő kérdés, és éreztem, hogy kicsit lenyugszom. Főleg az után, hogy szóvá tettem, elnézést kértem, nem reagált rá. ÉS , amikor megöleltem, mintha megdermedt volna. Nem is igazán értettem a dolgot. Talán csak megleptem a mozdulattal. Vagy nem ennyire közvetlen.
- Hozom, hozom, remélem szereted – lobálom mag, és büszkén nézek végig a kocsibejárón.
- Azt hiszem jól dolgoztunk, és nagyon szépen köszönöm még egyszer – de lépdeltem is utána, miután ráfordítottam az ajtót.
Eddig fel se tűnt, hogy milyen közel van a háza. Még akkor se, amikor oda futottam hozzá segítséget kérni. Belépve szép tágas tér fogadott , és egészen világos volt. Viszont furcsa is. Amikor körbe néztem pá dolog egészen szembetűnő volt, és ki is derült pár dolog.
Az első, hogy tutira nem meleg, mert egy nővel van a képeken. Újra kicsit szemügyre vettem a konyhába menet, és szinte lesbe állva figyeltem a kezét, hogy vajon nős e, de furcsa lenne, mert ha a képeket nem nézzük, akkor igen csak legénylakásra vall az egész. De legalább az kiderült, hogy nem meleg, hála az istennek, mert egy ilyen pasiért igazán kár lenne.
- Ne is foglalkozz vele, egy hét múlva néz be hozzám. Kész káosz lesz odaát, mert nem fogom tudni mi melyik dobozba van bezárva. A teljes berendezés pedig még várat magára kicsit. Na nem mintha az segítene rajta majd később. Azt hiszem a munka hamarosan be fog szippantani, és csak vágyálom lesz az, hogy rendet tartsak a lakásomba.
A konyha nagyon tetszett. Tágas volt, és ugyan úgy világos is, és itt azért rend volt.
- Poharat merre találok? – kérdeztem, és nézelődni kezdtem, és ha megkaptam a pontos irányt, akkor elővettem kettőt. Addig ős nyugodtan ki tudja nyitni az üveg bort.
- Igyunk az új ismeretségre, és a jó szomszédi viszonyra – nyújtottam felé a poharakat, hogy töltsön , amikor megszólalt a csengő.
- Azt hiszem meg jött a pizza - mondtam mosolyogva. Azt hiszem kicsit segített a dermedt viselkedése, mert tényleg megnyugodtam, vagy csak nekem kellett egy ölelés, még akkor is ha nem én kaptam, hanem adtam.

»Hétf. Júl. 03, 2017 2:11 pm Keletkezett az írás

-Fűrész? Meglepődnél hányszor hallottam ezt már...aztán jégbe hűtve hozták magukkal az ujjukat. *Óóóó, bizony nem egyszer volt már ilyen és ehhez hasonló történet. Munkahelyi baleset vagy hobbi. Első esetem még gyakornokként volt, amikor egy fiatal srác beállított ügyeletre. Egyik keze zsebre volt téve, míg másikban egy zacskót szorongatott, ami csöpögött. Aztán csak megmutatta a nővérnek, hogy a zacskóban jégben az ujja volt. Elég megdöbbentő volt, de hatásos. Sikeresen lett így visszavarrva az ujja, amit használni is tudott utána.*
-Sajnos sokszor megtörténik a baleset minden szabály betartása mellett is. *Sokszor nem lehet megelőzni egy-egy balesetet. Elég egy rossz mozdulat és hupsz, máris ott a baj.*
-Az apám vesebeteg volt, ezért volt egyszerű a szakterület választás. *Annak nagyon örülök, hogy immungátlókkal, de mai napig él. Nem tudom mi lenne velem a szüleim nélkül. Nem éltem volna túl nélkülük az elmúlt éveket. A családom rengeteget tett azért, hogy ne menjek Katie után. Elég sokat beszélek Katie szüleivel is, nem hagytam magukra őket. És nekik is jót tett szerintem, nagyon nehezen tették túl magukat a lányuk halálán. Nem is csoda. Nincs rendjén az, ha egy szülőnek kell eltemetni a saját gyermekét.*
-Ja nem. Ifjú koromban nagyon sokat sátraztam, de aztán háttérbe szorult a dolog. Így belegondolva, lehet ismét kéne egyet kempingeznem. *Valahogy hangosan kezdtem el gondolkodni. De már idejét sem tudom mikor sátraztam utoljára. Talán még húsz-huszonkét éves lehettem. Aztán belépett az életemben Katie meg ott voltak a  tanulmányaim és egyszerűen feledésbe merült. De talán jót tenne, ha pár napra eltűnhették csak úgy.*
-Miután elköltöztem szüleimtől, azóta igen. Igaz, egyedül már kicsit nagynak tűnik a ház...de megéri. *Hát igen, Katie-vel közösen vettük meg. Kettőnknek és majdani gyermekünknek tökéletes kis kuckó lett volna. Egyedül már viszont nagy. De máshol már nem is tudnék élni, úgy megszoktam a környéket. Szerencsére orvosként, jól keresek, így könnyedén fenn tudom tartani.*
-Hát igen.. legénylakásként már nem olyan szép, mint előtte volt. *Húztam el a számat, amikor mentegetőzni kezdtem a lakásban uralkodó káosz miatt. Amíg nem egyeüdl értem, addig mindig rend volt, volt aki pakoljon utánam, ha valamit szana-szét hagytam. Férfiból vagyok, egyszerűen nem megy az, hogy rendet tartsak az egész lakásban.*
-Pohár az a mosogató feletti szekrényben van. *Böktem a fejemmel az említett szekrény felé, miközben kinyitottam az üveg bort. Éppen töltöttem, amikor megszólalt a csengő. Gyorsan fizettem is ki a futárt és mentem vissza a konyhába. Kinyitottam a dobozt és lám feltárult a nagy, még gőzölgő pepperónis pizza. Imádom az illatát. Áldom az eszem, hogy mindig szeletelve küldik ki. A csepegtetőről elvettem két tányért és az asztalra tettem pizzás doboz mellé.* -Hát akkor jó étvágyat! *Mosolyodtam el.*
-De előtte koccintsunk az új szomszédomra! *Emeltem fel a pohár boromat és felé tartottam, hogy olyan hagyományos módon tudjunk koccintani.*

»Hétf. Júl. 03, 2017 4:41 pm Keletkezett az írás

Ahogy elkezdi a kis meséjét, most valahogy én dermedek le, és nézek rá meredten, majd nyelek egy nagyot. Valahogy nem vártam a kis poénkodásomra, hogy konkrét , rémtörténettel áll elő.
- Azt hiszem ezen túl még óvatosabb leszek – jegyeztem meg neki, és valahogy most már poénkodni se volt kedvem. Még a ideg is kirázott, amikor azt mondta, hogy a szabályok betartása mellett is megeshet az, hogy baleset történik.
- Így teljesen érthető a területválasztásod. Azt hiszem, a szülök mindig befolyásolnak bennünket. Néz meg engem. Kicsi pöttöm lány, nagy bútorokkal, és egyebekkel. Van ezen mit csodálkozik ,ha az ember apja asztalos? Szerintem nincs – vonom meg a vállamat, majd lesik a tantusz, hogy valamire nem kérdeztem rá.
- És, öhm, édesapád jól van? – néztem rá kíváncsian , még ha kicsit félénken is tettem fel a kérdést. Igyekeztem tapintatos lenni.
- Én lassan azt se tudom mi az, hogy rendes kikapcsolódás. Vagy folyamatosan tanultam, vagy dolgoztam, hogy elérjem a céljaimat – jegyzem meg, és azt hiszem tényleg így van. Szórakozgatni eljártam, meg járok, de vikkendezni, kirándulni, már idejét se tudom mikor voltam. Hajtottam, és gyűjtögettem, hogy meg legyen a ház, egy jó munkahely.
Hm, tehát egyedül él, de akkor ki az a nő a képeken, aki mindenhol ott van ? Valami azt súgta, hogy erre ne kérdezzek rá.
- Akkor régóta élsz itt ezek szerint, ezt jó jelnek veszem – vigyorodtam el, és támaszkodtam meg a pultnál.
- Egy legénylakásnak is vannak előnyei, és bármikor formálhatod kedvedre. Senki nem szól rád, ha mondjuk kialakítasz egy bárt a nappali egyik sarkába, vagy megjelenik egy kártya asztal, ami el se tűnik. Vagy akár szépen berendezve nő mágnes lakás is lehetne ..- itt gyorsan el is haraptam a mondatot, ami befejezetlennek tűnhet, de kár lett volna hozzá raknom azt, hogy csaj mágnes eleve van már a lakásban, vagy valami hasonló dolgot.
Inkább elővette a poharakat, és Will felé tartottam, aki kinyitotta a bort. De közbe jött a pizza, aminek kellemes illata volt. Eddig fel se tűnt, hogy éhes lennék, de most a nyál is összefutott a számba.
- Az új szomszédra, aki igazán segítőkész, és még meg is eteti az embert – nevetem el magamat, majd ránézve koccintok egyet vele, és belekortyolok a borba.
- Egészségünkre – ittam még egy kortyot, majd kivettem egy szelet pizzát, és neki fogtam.
- Azt hiszem igazad volt, eddig nem éreztem ,hogy éhes lennék – nevettem el magamat.
- Sűrűn segítesz így a bajba esett szomszédoknak? - először majd nem azt kérdeztem, hogy bajba esett nőknek, de még időbe helyre tettem a dolgokat a fejembe. Közben jóízűen falatoztam, és nem vettem észre, hogy kechappal kikenem a szám szélét.

»Hétf. Júl. 03, 2017 5:31 pm Keletkezett az írás

-Bocsi a rémtörténetekért...ez amolyan orvosi dolog... Néha megfeledkezek magamról. *Hát igen, nincs kinek mesélnem már egy-egy érdekes esetről és néha nem jó embernek kezdem el ecsetelni a horror sztorikat. Bár ha ilyen kis ügyetlen lesz, hogy sosincs segítsége, akkor hallgathatja őket ő. Bár nem tudom..nem olyan típusnak tűnik, mint aki nyugodt gyomorral el tudja viselni némelyik durvább ügyeletes esetet.*
-Igen, jól van szerencsére. Új vesével, élete végéig iummunszupresszív...azaz immungátlókkal kell élnie, de a lényeg, hogy él. *Gyorsan helyesbítettem, mert nem biztos, hogy szakszavakat megértené. Nekem ezek úgy jönnek a számra és elfelejtem sokszor, hogy nem mindenki orvos, nem ezt biflázták a fejükbe hosszú évekig. De nagy előrelépés, hogy egyáltalán eszembe jutott, hogy kijavítsam magamat.*
-Lazítás? Hmmm.. az mi? *Nevettem el magamat.* -Már több, mint három éve nem mentem sehova. *Az a bizonyos hajóút volt az utolsó szabadságom. Azóta inkább csak a munkára összpontosítottam, hogy ne legyen időm magamban rágódni a múlton. Szeretem a munkámat mondjuk. Annak a kemény hajtásnak az eredménye, hogy megkaphattam az osztályvezetői címet már most. Persze ezek nem olyan dolgok, amiket mindenkinek elújságolok. Meg mit mondanék? Nem akarom, hogy bárki is sajnálkozzon. Bár itt él pár hetet és rájön mennyi pletykafészek van itt. Itt nem lehetett eltitkolni, hogy mi történt Katie-vel, főleg, hogy akkor ő volt az egyetlen áldozat és cikkeztek róla az újságok. Úgy írtak róla, mintha valami szaftos sztori lenne a halála...*
-Áh...sokat dolgozok. Meg nem éppen az a nőcsábász típus vagyok. *Lopva pillantottam le a gyűrűmre a bal kezemen. Nem, határozottan nem olyan vagyok. Én 25 évesen megtaláltam az igazit, akit aztán el is vesztettem. Azóta..mondjuk ki nyugodtan, cölibátusban élek. Nem tudtam elengedni őt a mai napig.
Aztán jött a pizza és a bor... Őszintén jó volt most csak így lenni. Isten tudja mikor kapcsolódtam ki utoljára. Múlt évezredben talán. De most itt van Alison, az új szomszéd, aki elég nagy bajban volt. Alap volt részemről, hogy segítek. Utoljára Katie halála után ittam alkoholt, de akkor jó sokat, mert kis időre mindig el akartam felejteni a mardosó fájdalmat és bűntudatot. Mindig bennem volt, hogy ha talán előbb ugrok, jobban tempózok, akkor elérem... Mostanra elfogadtam, hogy nincs többé mellettem, de elengedni még nem tudtam.*
-Ha egy ilyen helyen elterjed, hogy orvos vagy.. nincs nyugalmad... Kötözz be, varrd össze, írj fel receptet... Mindig van valami. *Vontam vállat és ettem a szelet pizzámat. Csak most éreztem, hogy dél óta egy falatot sem ettem és üresen kongott a gyomrom eddig. Szóval jól esett.*
-Te honnan költöztél ide? *Hát ha már ő kérdezősködött, kíváncsiskodott, akkor én miért ne tenném. Meg hát nem olyan szokványos ezen a környéken egy egyedülálló nő. Jönnek majd a pletykák róla is..csak még nem tudja... Amikor majd kész tények lesznek azok, amiket kitalál némelyik túl sok szabadidővel rendelkező szomszéd...
Nem kerülte el a figyelmem, hogy nézeget a sok fénykép felé. Nem kérdezett, ezt értékeltem. De kíváncsi vagyok milyen következtetésre fog jutni. Rákérdezne, elmondanám. Fájó pont nagyon is, de tudok róla beszélni, három év után már tudok. Persze ez nem kevés terápiába került.*

»Hétf. Júl. 03, 2017 7:14 pm Keletkezett az írás

- Semmi gond, tényleg. Más témában nem rázna a hideg, szeretem a horror filmeket is, csak ez most így váratlanul ért, és túl közvetlenül azt hiszem – a horror filmekről meg annyit, hogy leginkább akkor szeretem, ha van kinek a vállába elbújni. Egyedül is megnézem őket nem arról van szó, de sokkal jobb társaságban. Főleg, ha az a társaság pasi. Mikor is néztem így utoljára filmet? Nem is tudom. A legutóbbi pasimmal egyáltalán nem néztünk, utána meg csak ilyen jött, ment dolgok voltak. Azt hiszem túlságosan is a munkára koncentráltam, és ha olykor megesett valami, nem bántam, de folytatása sose volt. Ezt meg szerintem a pasik nem bánták. Nem vagyok egy pasi faló típus, és ,hogy sűrűn csinálok ilyet, de olykor még is szükségét érzem.
- Ezt jó hallani. Én nem tudnám mitévő legyek, ha valami történne a szüleimmel. Most is nehezen hagytam ott őket, de egyszer meg kell kezdeni az önálló életet – aminek most jött el az ideje.
Vele nevettem, amikor kiderült, hogy ő se igen jár el, viszont a három év kicsit gyanús lett. Valahogy úgy érzem, hogy itt van minden kérdésemre a válasz, amiket udvariasságból nem teszek fel, csak össze kellene raknom a képet, de valahogy most nem azokat rakosgatom a fejembe, hanem csak jól érzem magamat.
- Hm, 3 év sok idő, és mit szólnál , ha bemelegítés képpen, majd átjönnél a lakásavatómra? – néztem rá kíváncsian. Hiszen jó fej, jó pasi, meg akarom mutatni a csajoknak. Meg amúgy is, szomszéd illik meghívni. Na meg segítőkész, és ki tudja még mikor fogok rászorulni. Mondjuk , ha mostanában sikerül is valami bútordarabra szert tennem, akkor tutira itt leszek, amikor hozzák, és el se engedem a szállítókat, amíg a megfelelő szobába le nem pakolnak.
- Azt hiszem hamarosan én is el leszek temetve munkával. Bizonyítanom kell az új helyen, ha már felvettek, és kell is, mert akarom azt az állást – mondom, majd hozzá fűzöm, hogy:
- Én se vagyok nőcsábász típus – nevetem el magamat.
- Amúgy , ha kell valami, vagy csak át kell rendezni, festeni szólj nyugodtan. Tudod, csak egy ugrás, vagy megdobálhatod az ablakomat is. Ha jól láttam a hálóm pont feléd van – vigyorgok egyet, majd beleharapok a pizzába megint, és iszok mellé egy kis bort is.
- Tudod mit. Teszek egy ígéretet, hogy orvosilag csak akkor foglak zaklatni, ha nagy a baj- tettem a kezemet a szívemre, mint egy eskütételnél, és mellé megint azt az idióta vigyort sikerült rávillantanom.
- A külváros külvárosából – nevetem.
- Beljebb szerettem volna jönni, hogy ne kelje sokat utazgatnom, meg így kényelmesebb is. Viszont a kerttől, udvartól nem szívesen váltam volna meg egy betondzsungelért. Alig várom, hogy neki fogjak a belső udvaromnak, ami nem most lesz, de rendbe kell szednem. Nem tudom mióta áll üresen a ház, de az udvar így is úgy is el volt hanyagolva – ki is ráz a hideg egy pillanatra, mert amikor láttam, hogy a kerti kis medence milyen állapotba van, hát… Nem is tudom minek használhatták azt, vagy hogy használták e. De annak örültem, hogy az udvar teljesen zárt, kedvemre napozhatok, monokinizhetek, ha úgy adódik.

»Hétf. Júl. 03, 2017 8:00 pm Keletkezett az írás

-Óóóó, egy jó kis horror film, egy koktéllal... A legjobb. Bár van még jobb! Táborozás közben az éjszaka közepén horror sztorikat mesélni! *Vigyorodtam el. gyerekként a táborokban mindig ezzel szívattuk egymást. Naná, hogy utána csak elemlámpa fényénél mertünk aludni. Akkor volt szívás, ha az elem lemerült vagy valamelyik idióta haver kivette az elemet a lámpából. Na akkor volt rezelés egészen addig, amíg világosodni nem kezdett. Aztán másnap kergettük egymást, hogy ki lopta el az elemeket. Hát igen, vannak bőven sztorik a gyerekkoromból.*
-Én is rengeteget köszönhetek nekik. Nem tudom mi lett volna velem az elmúlt időben a családom nélkül. *Húzom el a számat. Férfiként néha nehéz ezt bevallani, hogy valaki, de leginkább a szüleid nélkül nem lennél sehol. Ők nagyjából ideköltöztek jó időre, amíg talpra nem álltam úgy, ahogy. Akkor terhesnek tűnt a jelenlétük, de most már hálás vagyok nekik.*
-Házavató? Mikor lesz? Elég sűrű a beosztásom...szóval jobb, ah minél előbb szólsz, aztán lehet átnézek. *Nem akarom azt mondani, hogy biztos átmegyek, mert mi van ha mégsem lesz kedvem. Meg aztán egyedül, ahol nem ismerek senkit.. max a régi szomszédokat... Nem vagyok az a bulizós fajta sem. De majd kiderül mi lesz.*
-Igen, eddig fel sem tűnt.. de a hálók pont egymásra néznek. Azt hiszem ezentúl jobban kell figyelnem a függöny használatra. *Nevettem el magam. Régóta üresen állt a szomszédos ház, így tök mindegy volt mit csinálok a hálóban, de ezentúl jobb, ah a fejembe vésem a dolgot. Bár ahogy ismerem magam, tuti elfelejtem egy hosszú nap végére. Katie mindig felírta nekem a fontos elintéznivalókat, mert már akkor is képes voltam elfelejteni azt, amit itthon kellett megcsinálni.*
-Bár úgy tűnik van szerszámod, de ha a kertbe kell valami, akkor szólj, van egy rakat kerti szerszámom a garázsban. *Hát igen, van egy szép kis kert hátul. Az alapokat elvégzem magam, de a virágültetésre és társaira nem nagyon van kedvem. Az soha nem az én asztalom volt.
Lassan csak fogyogatott a pizza és a bor. Már egy ideje láttam, hogy a szája szélén alaposan elkente a ketchup-ot és valószínűleg észre sem vette. Így fogtam egy szalvétát és letöröltem neki.* -Elnézést, csak maszatos lettél. *Az mégis hogy nézett volna ki, ha kijelentem, hogy takarítsa le az arcát. Ez így valahogy jobb ötletnek tűnt. Amúgy lehet nem tettem volna meg, de a bortól kissé el tudtam lazulni úgy látszik.*

»Hétf. Júl. 03, 2017 8:44 pm Keletkezett az írás

- Ez jól hangzik, kedvem kaptam hozzá – nevetem el magamat, habár tv-m az még nincs. Legalább is nincs itt. Azt nem mertem a szállítókra bízni, így valamikor majd édesapám hozza át, amikor ráér. De őt ismerve már lehet holnap reggel itt lesz.
- Táborozások alatt nem sűrűn volt ilyenbe részem, max a tábortűz körül volt , ha volt. A lányok tudod más dolgokkal foglalkoznak – nevetem el újra magamat.
- Mi pizsipartiztunk szépítkeztünk, kitárgyaltuk a fiúkat – vigyorogtam, és újabb korty bort ittam, és ki is fogyott a poharam.
Az elmúlt időben kijelentése megint csak szöget ütött a fejembe. Alison rakd már össze azt a képet a fejedbe. Lehet, hogy már annyira egyértelmű lenne a dolog másnak, még nekem is esetleg, ha nem mással foglalkoznék folyamatosan, vagy érezném jól magamat ebbe a kis beszélgetésbe.
- Szeretem őket, de ideje voltam ár különköltöznöm. És még így is biztos vagyok abban, hogy elég sűrűn fognak erre járni addig, amíg meg nem bizonyosodnak arról, hogy jó helyen lakom, minden rendben van , és még lehetne sorolni az aggodalmas szülők elképzeléseit. De azt hiszem az jó pont lesz, hogy egy orvos a szomszédom – kicsit beharaptam az alsó ajkamat, amikor ránéztem, majd elmosolyodtam.
- Nyugi fogok szólni időben, és nem mostanában lesz. Minimum egy hónap – számolgattam magamban, és közben kicsit a plafont néztem.
- Igen, talán annyi elég lesz, hogy az alapvető berendezéseket beszerezzem. Talán, de lehet bútorok nélkül jobb lenne- Senki nem tör össze semmit, vagy tesz tönkre – nevetem el magamat.
- És nem lehet átnézel, hanem át jössz, kötelező, ha kell átjövök érted. Tartozom egy kis murival a cipekedéséért – na meg könnyebb lesz, ha van valaki ,aki ismeri a többi szomszédot a barátok mellett.
- Pont? - néztem rá csodálkozva, majd mikor a függönyt említette elnevettem magamat.
- Azt hiszem, a függönnyel nálam lesznek gondok. Még nincsenek –kuncogtam. Mivel az nem az utcára néz, így oda még nem választottam, mondván ráér, és amúgy is valami jobb darabot akarok. Főleg, hogy egyelőre anyum biztosította a többi függönyt, hogy ne lássanak be a lakásba. Lesznek még itt érdekes dolgok, mert ha elalszom, vagy későn esek haza nem azzal szoktam foglalkozni, hogy vajon ki van a túl oldalon. Meg amúgy is otthon az emeleten volt az udvar felé a szobám, így még ezt is meg kell szokni.
- Szerszámaim vannak, de a kerthez jó formán semmim sincs – húztam el a számat. Ráadásul ötletem sincs, hogy hogyan is essek neki a kigazolásnak, na meg a medencének. Közben kerültem fordultam, bekaptam az utolsó falatomat a pizzából, majd meglepődve néztem Willre, amikor egy szalvétát nyomott a számhoz.
- Tényleg? Köszi – mosolyodtam el, majd leugrottam a székről,és pont Will előtt landoltam.
- Hupsz – nevettem újra, majd kicsit elbambultam a szemein.
- Lassan öhm, mennem kellene, nem akarlak feltartani, vagy zavarni – léptem zavartan hátrébb picit.

»Hétf. Júl. 03, 2017 10:41 pm Keletkezett az írás

-A koktélos horror filmhez vagy a sátrazáshoz? Végülis mindegyik jó muri tud lenni. De a sátrazásnál mindenképp ott kell lennem.. Hogy megtudd milyen. *Hát igen. A lányok mást műveltek az éj leple alatt, mint mi, fiúk. Kíváncsi lennék hogy bírná, ha elmesélném valamelyik véres, rémtörténetet éjjel, a semmi közepén, egy sátorban. Bizony nagyon lehet örülni olyankor egy lámpának. Bár akkor meg az ember képes minden egyes árnyat valami sorozatgyilkos sziluettjének vélni. Igen, határozottan látnom kell. Koktélos horror film nézés.. hát tartok tőle nem úgy reagálnék egy előrevárható hozzám bújáshoz, ahogy kellene. Még az is meglepett és lefagyasztott, hogy csak megölelt.*
-Vesegond esetén ajánlom magam a családnak. *Mosolyodtam el. Tudom milyen, amikor egy szülő aggódik a gyerek biztonságáért. Én felnőtt voltam, amikor szükségem volt rájuk, mégis ugyanúgy aggódtak, mintha kisgyerek lennék még. Mai napig hetente kétszer felhívnak. Valószínűleg tudni akarják, hogy nem csináltam-e ostobaságot. Bár az a hajó már elment, nem akarok véget vetni az életemnek.*
-Háát.. kíváncsi vagyok, hogy tényleg átjönnél-e és cipelnél-e át, magad után húzva... Lehet megkockáztatom, hogy maradok a házamban. *Olyan pörgős, humoros lány, hogy próbáltam én is humorral elütni a dolgot. Bár valószínűleg látja, hogy nem vagyok az a pattogós fajta. Persze nem voltam én mindig ilyen, de a gyász ezt hozta ki belőlem.*
-Bizony, pont... *Nevettem el magam.* -Ha kell adok függönyt is kölcsön. *Persze férfiból vagyok, nyílván megbámulnám, ha egy szál semmiben flangálna alig pár méterre tőlem, a szomszédos házban. De abból semmi jó nem sülne ki úgy gondolom.
Aztán hirtelen ott volt előttem, alig pár centire. Csak néztem a szemeibe és ha nem az lennék, aki, akkor már rég nem itt álldogálnánk az biztos. De így csak a torkomat köszörültem, amikor odébb lépett tőlem.*
-Őőő.. nincs tervem mára... Ha gondolod van pár jó kis horror filmem... *Ó basszus mi ütött belém. Ezt azért nem kéne, csak most költözött be a szomszédba. Én meg úgy viselkedek, mint egy komplett idióta. A legjobb lenne, ha a fejemet egy falba verném, mert akkor talán észhez térnék.*

»Kedd Júl. 04, 2017 12:50 pm Keletkezett az írás

- Azt hiszem mind kettőhöz – nevetem el magamat. Igaz a kempingezős történet max akkor érdekelne, ha ilyen szép erős vállakat használhatnék párnának, meg védelmi vonalnak, meg még ki tudja minek. Na, nem mintha pontosan tudnám, hogy milyen állai vannak. De az biztos, hogy nem cérna vékonyak a karjai.
Azt hiszem a bor az üres hasamba, és az eddig nem érzett kimerülésbe megtette a hatását, mert fejbe már kezdem is Willt elemeire szedegetni.
- Elhiheted, hogy egyedül sátrazni a vadonba nem is mernék elindulni – nem vagyok tipikus városi lányka, de az a túrázós fajta se. Vagy talán csak azért, mert nem igen jártam el ilyenfajta programra. A barátaim olykor mennek erre, arra , de nem igen tartottam velük.
- Megjegyezve – kacsintottam rá, de azért remélem, hogy semmi gond nem lesz egészségügyileg otthon. Jelenleg még nekem is kicsit nehézkes ez az új helyzet. Azt hiszem lesznek még meglepetések, amikhez hozzá voltam szokva, és amikről most már magamnak kell gondoskodnom.
- Hm, át. fognám szépen a kezedet, és átvonszolnálak. Ha pedig elhagyod magadat, majd keresek valami megoldást, hogy tudnálak rávenni, vagy kiijeszteni a házadból, hogy menedéket keres nálam – nevetem el magamat.
- Jaj, hát, köszönöm ,de majd megoldom. Igyekszem majd nem a hálóban parádézni a pucár estéken – nevetek megint és új fent rákacsintottam. Az a francos alkohol, hogy ilyen hatással van az emberre, ha fáradt.
Aztán meg csak álltunk, és bámultuk egymást már – már zavarba ejtően. Inkább odébb léptem mielőtt teljesen zavarba jövök ettől a semmi kis helyzettől. A jó megoldás, hogy mindent a borra fog az ember.
Nincs mára terve, ha gondolom nézzünk filmet…A fene…Ha nem állna odaát minden halmokba, akkor rögtön rávágnám, hogy igen. de most itt állok és gondolkozom, hogy is reagáljak erre. De gyorsan kell reagálnom, mert azt hiszi a végén habozok, és visszakozik. Mérlegeljünk gyorsan. Pakolás, szerelés magányosan, vagy filmnézés egy jó pasival, akit alig ismerek.
- Jól hangzik, de tényleg nem szeretnélek zavarni, és oda át még vár rám egy ágy összeszerelés, és egy polc is. Plusz a kocsimban még van pár dolog, amit ki kellene pakolni, mert tartok tőle, hogy édesanyám becsempészett oda valami ételt azért…Meg hát nem jönne jól ki, ha a barátnőd betoppanna, és én meg épp hozzád bújok, mert megijedtem valamitől - hülye vagy Alison, nagyon hülye gondoltam magamba magamról. Egyrészt mert visszautasítottam, más részt meg rámentem arra a témára, amit eddig ügyesen kerülgettem. Amire nem akartam rákérdezni, mert a sok apró képet még nem raktam egybe. Most meg valami bombaként rádobtam képletesen.
- De ,ha esetleg még szükséged lenne esti edzésre, akkor szívesen látlak, és van még hasonló kaliberű borom is – mosolyogtam, szépen pislogtam, és még mindig átkoztam magamat az előző mondatomért.

»Kedd Júl. 04, 2017 1:53 pm Keletkezett az írás

-Pedig az egyedüli sátrazásnak is megvannak a maga szépségei... de tény, hogy kell hozzá egy jó adag bátorság és elszántság. Tudok nagyon jó kis helyeket, ahol még a dingók sem fognak felfalni. *Halál komoly képet vágtam. Én tudom, hogy a dingók az ember közelébe sem jönnek, de hát ez van, szeretem az embereket kicsit ijesztegetni. Régen a túrázás volt a nagy hobbim, de talán most ismét visszahozhatnám a gyakorlatba. Biztos meglepő lenne odabent, ha közölném, hogy szabadságra megyek. Úgy néznének rám, mintha két fejem lenne, mert mióta megvan a szakorvosi vizsgám, egyszer sem voltam szabadságon. Jót tett, hogy beletemetkezhetek a munkába.*
-Csak ne gyújtsd fel a házam. De azért az ijesztegetésre kíváncsi lennék. *Mosolyodtam el. Nem vagyok az a fajta, aki még a saját árnyékától is megijed, de az ő kedvéért lehet úgy csinálnék, mint akit kirázott a hideg a félelemtől. Addig a jó, amíg ilyen életvidám tud lenni.*
-Szóval pucér esték is szoktak lenni.. Majd hozom hozzá a popcornt és a kólát, kényelmesen az ágyban fekve tudnám nézni az előadást. *Vigyorodtam el pajkosan. Őszintén szólva nem az én műfajom a leskelődés, de ezt most nem tudtam kihagyni. Remélhetőleg nem veszi majd komolyan.
És aztán bumm. Mondhatni visszautasított. Persze nem voltak hátsó szándékaim, csak jó volt, hogy kicsit nem kellett egyedül lennem. Először nem értettem, hogy milyen barátnőről beszél, de leesett. Mindenhol ott van Katie képe. Gondolom nem hitte, hogy ilyenről lehet szó... Úgyis előbb-utóbb megtudná a szomszédoktól, az utcában lakóktól, így úgy gondoltam, hogy nincs értelme igazából titkolózni. Felemeltem a bal kezem, hogy láthassa a gyűrűt azon, ami ugyebár annak a jele, hogy az ember elvált vagy megözvegyült. Nos ha elváltam volna, akkor nem lenne tele a ház képekkel.*
-Egyedül élek. Katie már több, mint három éve meghalt... *Igen, már tudtam róla beszélni, de azért soha nem könnyű. Néha arra gondolok soha nem is lesz könnyebb. Muszáj volt valamit csinálnom, így a koszos tányérokat betettem a mosogatóba.* -Pletykák úgyis hamar elérnek az emberhez ezen a könyéken... A három évvel ezelőtti hajószerencsétlenség egyetlen áldozata ő volt...a még meg nem született fiúnkkal... Nem tudtam megmenteni... *Tettem még hozzá csendesen. Kinéztem a mosogató feletti ablakon és néztem egy ideig csak a lemenő nap sugarait.Nem akartam így elrontani a hangulatot, elég ha nekem vannak problémáim. Szóval megköszörültem a torkom és felé fordultam.*
-Ha még él az a boros, pakolós meghívás...akkor élnék vele. Jót tesz, ha lefoglalhatom magam. *Nem akarom, hogy szánakozzon rajtam. Elég részvétet kaptam akkor, amikor megtörtént, amikor elvesztettem mindent egyik pillanatról a másikra. Sokan aggódtak miattam akkoriban és csak rengeteg terápiának köszönhető, hogy úgy, ahogy fel tudtam dolgozni a tragédiát.*

»Kedd Júl. 04, 2017 9:28 pm Keletkezett az írás

- Egyedül? Dingók? – néztem rá nagy szemekkel.
- Te most csak ugye bolondítasz itt engem? – kérdeztem, de láttam rajta, hogy totál komoly.
- Ezek után, ha úgy alakulna, hogy elmennék veled kiruccanni számíts arra, hogy a hátadra fogok tapadni, és még csak rém mesét se kell mondanod – ezt most én mondtam komolyan, nagyon is komolyan. Az tuti ,hogy amint besötétedik le se tudna kaparni magáról, meg követném , mint valami árnyék. Vajon tud úgy pisilni, hogy egy nő a sarkában jár?
- nyugi nem gyújtom fel ,de többet nem árulok el, akkor a végén tudnád, hogy átverés vagy valami hasonló, és nem jönnél – azt pedig én sajnálnám roppantul. Szeretném a lányoknak megmutatni, és véleményt kérni, mert hát izgatja a fantáziámat a doktor úr. Főleg így egy kis borozás után.
- Igen, szoktak, csak aztán ne hogy meglepetést okozzak – nevetem el magamat, és észre se veszem, hogy közben egy pillanatra meg is érintem. Ez amolyan tipikus spontán, és megszokott mozdulat, így figyelembe se vettem.
- Mondjuk egyszer csak kimászom az ablakon, hogy bekopogtassak a tiéden – nevetgélek tovább. Valahogy nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fog telni az első estém az új házban, bár nem a sajátomba vagyok. De a lényeg, hogy tényleg nem sejtettem, hogy ilyen kellemesen fogom magamat érezni, és ilyen rendes, és jóképű szomszédom lesz. Azt gondoltam erre felé mindenki házas, vagy nyugdíjas már.
Aztán jött az ajánlata, amit finoman visszautasítottam, rádobtam a bombát, amit nem akartam, és tessék oda lett a vidámság. És egyszer csak emeli a kezét, a balt, és akkor szépen az apró dolgok a helyükre kerülnek, igaz még nem teljesen, de azt hiszem a hülye megszólalásom után mindjárt meg lesz a teljes kép. A francba, hogy miért? Mert látom rajta, hogy tényleg oda lett az előbbi vidámkodásunk eredménye.
Három éve meghalt….Pletykák…Hajószerencsétlenség…meg nem született fiú…
Csak némán hallgattam, és figyeltem, ahogy elmeséli az életét pár szóban, amik még is olyan súlyúak, hogy felér egy egész élettel. Aztán hirtelen vezérelve, vagy magam se tudom miért egyszer csak megöleltem.
- Sajnálom….- motyogtam, és magam se tudtam eldönteni, hogy most azért kérek bocsánatot, mert már megint ölelgetem, vagy azért, amit elmesélt. Úgy, hogy gyorsan el is engedtem.
- Részvétem, és nem akartam az előbb…tapintatlan lenni – léptem odébb kicsit. Láttam, hogy térre van szüksége.
- Igen, áll még – köszörültem meg én is kicsit a torkomat.
- És van a bornál valami erősebb is valamelyik dobozban, ha gondolod – majd nem is kérdeztem meg tőle, hogy mehetünk e, csak elindultam.
- Azért a pucérnapok, és meglepetések még élnek – mondtam neki egy apró mosoly kíséretében,próbáltam oldani a kialakult helyzetet, majd szépen visszamentünk hozzám. Az út rövid volt, de még is súlyos, mert csend volt. Nekem pedig még mindig az előbb hallott dolgokon kattogott a fejem. 3 év ,és még mindig tele a lakása a képekkel. Vajon mennyire szerethette azt a lányt, ha még mindig nem tudta levenni a képeit? Viszont a lányok tudom mit mondanának, hogy hagyjam, mert nem normális, hogy tuti van valami beütése, hogy egy halott nővel ne versenyezzek.
- Tudod mit előbb pakoljunk ki a kocsiból, aztán jöhet a szerelés, mit szólsz? – próbáltam úgy tenni, mintha minden ugyan úgy lenne, mint eddig. Nem akartam faggatni. Sejtem, hogy nehéz neki erről beszélni, és bőven elég volt az oktalankodásomból az előbb.
- Azt hiszem a matrac kivételét rád bízom. Nem nehéz, de úgy paszíroztam be- nevettem el magamat.
- Látnod kellett volna mit meg szenvedtem, mire ez a nagy valami be került az én kicsi kocsimba – azzal felnyitottam a csomagtatot, és hiába volt lehajtva a hátsó ülés színültig volt pakolva a kocsi.
- Nem is értem, hogy nem büntetet meg , vagy állított meg út közbe egy rendőr sem. Ki se lehet látni – emeltem a kezemet, és a kocsira mutogattam.
- Tudod mit te próbáld innen, én meg majd belülről nyomom kifelé – neki is kezdtünk az akciónak, ha Willnek nem volt ellenvetése, aminek az lett az eredménye, hogy amikor megmozdult a matracom végre, akkor szépen lefejeltem a kocsi plafonját.
- au…- kászálódtam vissza felé, de végül csak leültem az ülésre.
- Kint van ez a vacak? – kérdeztem , és még mindig a fejem búbját dörzsölgettem.

»Kedd Júl. 04, 2017 10:22 pm Keletkezett az írás

-Igen, bolondítalak. *Nevettem fel. Nem bírtam visszafogni a nevetésem tovább. Szinte láttam a szemeim előtt, ahogy a hátamon csimpaszkodik. Hát ha ennyitől megijedt, akkor tényleg nem lehet nagy túrázó. Valamiért már azt gondolom, hogy képes lenne rámolvadva a sátramban tölteni az éjszakát, annyira tart az éjszaka zajaitól.* -Pedig csak akkor izgalmas, ha mellé még jön néhány kísértet história... *Vigyorogtam még mindig. Tetszik, hogy ennyire a frászt lehet rá hozni csupán azzal, hogy a természetbe vinném. Ezt tényleg ki kéne próbálni hamarosan, mert furdal a kíváncsiság.*
-Meglepetés? *Hát nem mondom, férfiként tényleg megnézném. Kimondani is sok, hogy mióta nem láttam meztelen női testet. Na nem azért, mintha meleg lennék. Csak a cölibátus jött és velem is maradt. Oké, persze, látom, hogy jó nő.... A gondolatmenetemet egy szimpla kis érintés szakította félbe. Valószínűleg másnak nem lett volna olyan feltűnő. De nekem nagyon is feltűnt. Most ugyan nem merevedtem le, de csak néztem őt. Neki olyan természetes volt az érintés, még ilyen kevés ismerettség után is. Persze régen én is így voltam. Azóta lett pár fóbiám.*
-Persze, aztán leesel és csavarozhat össze valamelyik kollégám? *Na még csak az kéne. Elképzeltem, ahogy magyarázom bent a srácoknak, hogy mi történt.. hát tuti nem hinnék el.. Én sem hinném el, ha ezt mesélnék nekem.
És hirtelen annál a témánál voltunk, amit nem sokáig lehet kikerülni. Nehéz róla beszélnem, mert ez mindig is egy fájó pont lesz, de már megy az, hogy nem zárkózok be azonnal, ha előjön a téma. És akkor megölelt. Csak néztem rá és tétován, de próbáltam viszonozni.* -Semmi baj...nem tudhattad... *Nem haragudtam rá. Ez nem olyan dolog, amit egyből kitalál az ember, mert senki nem szeret rögtön a legrosszabbra gondolni. Úgy néz ki összebarátkozunk, szóval biztos előbb-utóbb meg fogja tudni a részleteket. Ha nem tőlem, akkor a szomszédoktól. Vagy elég a neten rá keresnie. Hányinger, hogy milyen média felhajtást csináltak valaki halálából.
Örültem, hogy az estére lesz mivel foglalkoznom. Mindig jó, ha van mivel elterelni a sötét gondolataim.* -Ha erősebbet iszom, abból nem lesz bútor szerelés. *Hát igen. ha iszok, akkor iszok és nem mást csinálok. Szóval elsőre próbálok józan lenni, amennyire csak lehet.
Szerencsére többet nem kerteltünk és mentünk vissza hozzá, hogy folytassuk a kipakolást. Csak néztem, hogy az a nagy matrac hogyan férhetett el teljesen az autójában.* -Legalább ki lett használva minden hely... *Állapítottam meg elgondolkodva, amikor nekiláttam kiimádkozni azt a matracot onnan. Húztam rendesen, amikor egyszer csak megindult és hirtelen kihuppant a fűre, de hallottam a koppanást is, ahogy Alison lefejelte az autót.*
-Nem mondták még neked, hogy az autó erősebb? *Próbáltam kis viccel elütni a dolgot, de miután letámasztottam a matracot az autóhoz, odamentem hozzá, hogy vessek egy pillantást a fejére. Óvatosan kicsit széthúztam a göndör fürtjeit, hogy jobban láthassam.* -Ne aggódj, kemény fejed van. Bár lehet lesz egy kis pukli, de semmi komoly. *Biztosítottam arról, hogy nem lesz baj, szépen helyre fog jönni.
Aztán ismét a matrac lett a célpont és nekiláttam, hogy becibáljam a házba. Odabent már egyszerű dolgom volt, simán tudtam csúsztatni a padlón.* -Hivatalos...már az egész ágyad bent van.. igaz darabokban... *De legalább a legnehezebb dolog már a helyén van úgy ahogy. Aztán már vártam, hogy mi legyen a következő, amit be kell hoznunk.*

»Szer. Júl. 05, 2017 3:31 pm Keletkezett az írás

Megjátszva a kis mérges pulykát csípőre vágtam a kezemet, és úgy néztem rá, de inkább mosolygott még a szemem is, minthogy tényleg mérges lettem volna az ugratásért.
- Jól van, jól van, ezt még vissza fogom adni – öltöttem rá nyelvet, majd nevettem én is vele.
- Ha majd jön a kísértet história majd meglátod mi lesz – újabb nyelvöltés és nevetés következett. Mit ne mondjak jól el vagyunk, ezért is vagyok egyre kíváncsibb, hogy mi lenne abból a kirándulásból. Hogy képes lenne e külön sátorba tenni, hogy ijesztgetne e, és még egy két dolog , kérdés megfordult ezzel kapcsolatba a fejembe.
- Bezony meglepetés – nevetem el magamat. Vajon most mi járhat a fejében? Látom , hogy kattognak a fogaskerekek és forognak megállás nélkül. Lehet épp most képzel el meztelenül? Jaj, anyám borogass.
- Leesni? Nem akarok én mászni, max rám esik a polc miközben felállítom – kuncogtam, bár megint nem volt vicces a dolog, de csak beszélgetünk róla.
- Hm, várj, helyesek a kollégáid? Mert akkor megyek és leesek valahonnan – vigyorogtam még kicsit, habár most semmi pénzért nem törném össze magamat. Szépen nézne ki az új munkahelyen, ha már is betegszabadsággal kezdem, és nem is rövid távúval. Gyorsan véget érne a próbaidőm.
Aztán megöltem a hangulatot , mondhatni teljesen eltűnt a jó kedv, ami körül vett minket eddig. Lehet ezt a helyesek a kollégáid dumát se kellett volna, de hát spontán jött. Ahogy az ölelés is, amit megint csak meggondolatlanul vittem véghez. Éreztem rajta, hogy kicsit megint ledermed, hogy tétován, de valahogy viszonozza. Aztán kibontakoztunk gyorsan ebből a furcsa ölelkezésből, és inkább tovább vittem a témát, minthogy az előzőt boncolgassam, szerintem ő sem szeretné. Meg hát nincs is jogom.
- Akkor marad a bor, mert nekem holnap dolgozni kell, és a végén még nem bírnál velem – kuncogtam, ahogy haladtunk előre, és mentünk át hozzám. Azt hiszem, abba a dobozba van még egy üveg bor, amibe az előző volt, de valamelyik másik törékeny feliratúba is kell lennie, ahogy a poharaknak is. A bort könnyebb lesz megtalálni, mint valami pohárféleséget.
- Az, ki – nevetek , ahogy ránéztem a kocsimra. Nem akartam kétszer fordulni, vagy nagyobb autót bérelni, mert az többe került volna.
- Apa erősködött, hogy majd ő elhozza, de nem akartam már, hogy este autókázzon haza felé , meg hát szeretném végre egyedül megoldani a dolgokat – méregettem még mindig a kocsimat, majd leesett, hogy mit mondok.
- De azért el ne tűnj nekem, mert ez esetben, te vagy a megoldás – nevetem el magamat, majd másztam is befelé a kocsiba, hogy haladjunk is, ne csak a szám járjon. De legfőképpen ne beszéljek sületlenségeket.
- Nem, még nem mondták – dörzsöltem a buksimat, majd jött is a doktor bácsi megvizsgálni, amit hagytam neki, és közben felfelé pislogtam rá. És amint meg volt ez is, és abba hagytam a bamba bámulását, megfogtam a matrac egyik felét, hogy segítsen neki megküzdeni vele. Ezzel már könnyebb volt, mert hajlott, nem akadt meg, nem kellett vele forgolódni, na meg szó szerint is könnyebb volt.
- Igen, azt hiszem, és majd szépen összerakom – nézek körbe.
- Jöhetnek a dobozok, és utána a jutalom pohár bor – nevetem el magamat, majd el is indultam kifelé a kocsihoz.
- Továbbra is, amire konyha van írva az oda kupacozódik, a többi meg a nappali közepére – adtam ki az utasítást, és engedtem, hogy ki vegye az első dobozt, mert az egy nagyobbacska volt, bár nehéz dolog nincs benne. Aztán kivettem a bőröndjeimet, mert azok következtek, és már tényleg csak pár közepes méretű doboz maradt a kocsiba.
A bőröndök szerencsére gurultak, így csak húznom kellett őket, de így is összehoztam a dolgokat, mert egyszerre akartam a kettőt behúzni az ajtón.
- Hm , azt hiszem ide ajtószélesítés fog kelleni- nevettem el magamat, majd visszatolattam, és próbáltam közben Willt nem elütni.
- Tütűt, bőröndök érkeznek – kuncogtam, mert megint csak megakadtam az egyikkel az ajtóban.

»Szer. Júl. 05, 2017 5:13 pm Keletkezett az írás

-Okééé...állok elébe... *Vigyorogtam továbbra is. Vicces volt, ahogy pörgött meg minden.* -Dugdosd csak a nyelved és valaki leharapja majd egyszer csak... *Kacsintottam rá jó kedvűen, sokat sejtetően. Na nem mintha most bármilyen hátsó szándékom lett volna. De ha már ő így húzza az agyam, akkor én is az övét. A legfurcsább, hogy nagyon régen tudtam utoljára ilyen felszabadultan beszélgetni. De be kell vallanom magamnak, hogy jól esett kicsit kikapcsolni, nem stresszelni minden miatt.
Közben azért a kis megjegyzése miatt elkezdtem gondolkodni. Pucér esték...meglepetés.... Vajon mire célozhat? És hát bizony férfi vagyok, aki rég nem látott nőt ruha nélkül, így igencsak elgondolkodok. hogy hogyan is festhet. De gyorsan megrázom a fejem, hogy kiverjem a képeket onnan.*
-Hát kiábrándítalak.. nem vagyok meleg, így ezt én meg nem állapítom. De az egyik ortopéd kolléga nagy bánatodra most jegyezte el a barátnőjét. *Jegyeztem meg neki együttérzően, hogy eggyel kevesebb hímneműre vagy esélye a kórházban. Hát igen, odabent a legtöbb kolléga már nem egyedülálló. Hányszor gondolkodtam én is ezen...de valahogy soha nem tudtam megtenni az első lépést az ismerkedéskor, de most mintha jól érezném magamat... ami nagyon meglepi még saját magamat is.
Szerencsére a múlt témáját hamar le tudtuk zárni. Nem is nagyon akartam feszegetni. Ő sem tette nagy megkönnyebbülésemre. Inkább mentünk folytatni a pakolást, ami valahogy nem meglepő módon mindjárt egy sérüléssel kezdődött. Amíg nézegettem a fejét, végig éreztem magamon a tekintetét. Nem először érzem, hogy vizslat. De nem is zavart igazából. Még talán tetszett is? Te jó ég hová tettem a józan eszem?*
-Egyedül? *Nevettem fel, mert nagyon vicces volt. Hát egyedül még mindig az ágykerettel bajlódna valószínűleg. Persze nem vettem magamra, de mulattatott. Vicces lány volt. Pörög-forog állandóan, néha még követnem is nehéz, a gondolatai is csak úgy csaponganak és néha meggondolatlanul beszél...de mégis jól állt neki.
Aztán a matrac után elkezdtük bevinni a maradék dobozokat. Szerencsére azok már tényleg nem voltak nehezek. Éppen egy nappaliba való, könnyebb dobozt vittem be, amikor ő két bőrönddel próbált bejutni az ajtón. Gondoltam segítek neki a szabad kezemmel, mert a dobozt simán tudtam egy kézzel tartani. De ahogy fordultam, úgy akadtam el a már bent lévő táskájában. Nem túl kecses esés következett. A dobozt naná, hogy eldobtam, remélhetőleg törékeny nincs benne. Az esés pedig olyan remekül sikerült, hogy vittem magammal őt is. Vagyis inkább rajta landoltam, éppenhogy csak meg tudtam támaszkodni mellette.*
-Elnézést.... *Igen, sajnáltam, de mégsem mozdultam, hanem az ajtóban, felette támaszkodva csak néztem a szemeit. Egy nőn mindig a szemeit nézem meg először. Tetszett az a tűz, ami az övében égett. Olyan életszeretetet és vidámságot még soha nem láttam, mint most az ő szemében. Talán ez volt az, ami foglyul ejtette a tekintetemet és nem mozdultam onnan, ahol voltam.*

»Szer. Júl. 05, 2017 6:11 pm Keletkezett az írás

- Azt hiszem ezek után kötelező lesz ezt megejtenünk – nevetgéltem, majd szúrós pillantást vetettem rá, vagy fél pillanat erejéig, majd aztán csak azon kaptam magamat, hogy a számat harapdálom, ő meg rám kacsint.
- Tudod, ahhoz el is kell kapni – öltöttem rá új fent a nyelvemet és mentünk a dolgunkra. Aztán, amit mondott azon nem tudtam nem nevetni.
- Tényleg nem vagy az? – mondtam nagy szomorúan.
- Most sok férfi szívet törtél össze – kuncogtam.
- És bevallom, elsőre én is annak hittelek- kuncogtam még mindig , és gyorsan odébb mentem mielőtt kapok tőle egyet. Már, mint nem ütést, hanem, mit tom én. Haverokkal szoktuk ugratni egymást, és ha olyan van, akkor elkapnak, hogy visszavágjanak. Semmi egyéb, csak szórakozás, és valahogy berögződött. Azt hiszem túl sok a berögződött dolgom. A végén rigolyás vénasszony leszek.
- Ohm, akkor kénytelen leszek mással beérni. Ott vannak a bútorlapok, a szövetek, a nem tudom még pontosan milyen munka – nevettem.
- Remek párt fognak alkotni , vagy … - kaptam felé a tekintetemet, majd vigyorogva , a mondatot nem befejezve szépen elvittem a kezemben lévő dolgokat.
- Bár még ott vannak a nők is – mondtam direkt halkabban, mintha csak morfondíroznék magamban, de még is úgy, hogy Will halja. De nem bírtam ki nevetés nélkül, a végén ott pukkadoztam.
- Igen, egyedül. Nagylány vagyok már, és végre önálló, szülőmentes. Így őket nem akartam megkérni, meg számítottam a szállítókra. De beelőztek, és felültettek. A barátaim meg már este felé lévén programjuk van, vagy dolgoznak még – sóhajtottam fel, de azért azt büszkén mondtam, hogy nagy lány vagyok és önálló.
Lassan kiürült a kocsim, és mindenem bekerült a házba, aminek nagyon örültem. Habár a nappalinak nevezett szoba jelenleg háborús övezet, ahogy a konyha is félig, bár ott sokkal kevesebb a doboz, mint amúgy. Aztán már csak a ruhás dolgok voltak hátra, nagy bátran neki fogtam a bőröndjeimnek, de megleckéztettek, aminek aztán még szerencsétlenség is lett a vége. Vagy nem is az? Jelenleg nem tudom megmondani.
Az egyik pillanatba még a bőrönddel küszködöm az ajtóban, a másikban végre elindul, aztán megakad és a következő pillanatba az tudatosul bennem, hogy lökjem odébb a lábammal és engedjem el a szárát. Fogalmam sincs, hogy értünk földet úgy, hogy nem ütöttem meg túlságosan magamat. Az egyik kezemmel Will vállába kapaszkodtam, a másikkal valami utón módon kitámasztottam magamat. A végeredmény az lett, hogy én alul, Will felettem. Egy doboz, mintha repült volna a fejem felett. Vajon melyik lehetett az? Az tuti, hogy már csak ruhás dobozok voltak a kocsiban. Vajon a fogasos ruhák voltak azok, vagy az, amibe beledobáltam a fiókom tartalmát? Az előzővel nincsenek gondok, a másikkal viszont. Hajjaj. Abba dobáltam minden fehérneműt, harisnyát, zoknit, pizsik, bodyk, hálóingnek nem nevezhető dolgok. A bőröndöt azt hiszem sikerült kirúgnom ajtón kívülre, hogy ne üssük bele magunkat. De most valahogy egyik se tűnt akkora katasztrófának, főleg, amikor felnéztem.
- El van nézve… – motyogtam, és még mindig a vállába kapaszkodtam, meg néztem, de ő is nézett
- És ne …haragudj… ezt összehoztam – néztem még mindig öt, és kicsit akadozva jöttek a szavak. Közel volt, nagyon közel, és én már megint az alsó ajkamat haraptam meg. Aztán kezdett kicsit zavarba ejtő lenni a dolog, de nem mozdultam. Az illata kellemes volt, és a vállának se volt utolsó a tapintása. Aztán csak azon kaptam magamat, hogy emelkedik a fejem, de nem tudtam, hogy azért, hogy felakarok e kelni, vagy másért, aztán meg egy telefon is csörögni kezdett.

»Szer. Júl. 05, 2017 7:37 pm Keletkezett az írás

-Hmmm... néhány hét múlva ki leszek rakva a kórházból két hétre. Nem tetszik nekik, hogy három éve egy nap szabadságon sem voltam. Szóval úgy durván két-három hét múlva készülj...és valaki el fog kapni. *Csak amikor kimondtam, akkor jöttem rá, hogy mit is mondtam. De nincs mit tenni, visszaszívni nem lehet. Mit csinál velem ez a kis pattogós lányka? Olyanokra kényszerít a tudtán kívül is, amire másképpen nem lennék képes. Hogy bánom-e? Nem tudom... Néha eljátszadozok a gondolattal, hogy mi lenne, ha újrakezdeném valahogy...de úgymond segítség nélkül ez nem megy...meg mindig bűnösnek érzem magam, mintha elárulnám vele Katie-t.*
-Engem? Melegnek? Te jó ég...elég szarul nézhetek ki. *Borzadtam el. Persze csak tettettem a dolgot, de muszáj volt. Egyszerűen ő ezt hozta ki belőle. De cselekedtem mielőtt túl messzire menekülhetett volna és csak olyan játékos vállba boxolás volt. Talán ez a pörgős természete volt az, ami engem is ellazított. Vagy egyszerűbb arra a borra fogni. *
-Szóval nagy pácban lennél, ha ma délutános műszakom lett volna. Hmm.. egész jó érzés a megmentő szerepében tetszelegni. *Mosolyodtam el büszkén, mintha valami szuperhős lennék. Persze tudom, hogy akkor megoldotta volna másképp, de tényleg jó érzés ilyen verhetetlennek érezni magam. Ritkán van ilyen mostanában.
És ami ez után történt, az még váratlanabb volt. Az első dolog az volt, hogy elég rútul megbotlottam, de a másik... hogy nagyjából rajta kötöttem ki, miközben a vállamba kapaszkodott. És ami még ingerlőbb volt, hogy nem csak én bámultam annyira, hanem ő is engem. Már éppen hajoltam le hozzá, amikor a hátsó zsebemben megszólalt a rohadt mobil. Nem tudom, hogy szerencse vagy inkább nem az... de sanszos, hogy egy csókot hiúsított meg, mert annyira váratlanul ért, hogy össze is rezzentem a hangjától. Ennyi elég is volt, hogy kizökkentsen. Torkomat köszörülve tápászkodtam fel és segítettem neki is felállni.
Csak ez után vettem észre, hogy az általam eldobott doboz tartalma a teraszon pihent immáron. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessen ezen, de egy nagy halom fehérnemű feküdt előttünk a padlón.*
-Őőő... elnézést... *Leguggoltam, hogy segítek összeszedni, de ilyen ciki dolgot még soha életemben nem kellett csinálnom. Felemeltem egy elég szép kis csipkés darabot és elvigyorodtam.* -Azt hiszem képtelen vagyok nem elképzelni ebben... *Vigyorogtam még mindig szélesen. Remélhetőleg nem az a fajta lány, aki ennyitől zavarba jön vagy megsértődne. De ezt egyszerűen nem tudtam kihagyni. Az iménti kis incidens elég bátorrá tett valamiért.*

»Szer. Júl. 05, 2017 9:52 pm Keletkezett az írás

Színésziesen a szám elé kaptam a kezemet, mintha meglepődnék.
- Olyan hamar? – néztem rá nagy ártatlan szemekkel, és neki álltam pislogni, mint valami ártatlan kis lány.
- Nem is tudom, hogy féljek, vagy csak ijedjek meg, mert a szomszéd doktor ki akar vinni a semmibe, ahol nincs semmi tanú, hallásközségbe is csak állatok vannak. Ijesztgetést is már bevallottad, a rémtörténeteket is. Honnan tudjam, hogy nem velem akarsz új történetet alkotni? – nézek rá nagy kíváncsian , de a huncutság ott volt a szemembe, ahogy a szám szegletén is a mosoly.
- Igyekszem feljegyezni, és nem elfelejteni , ha más nem a hétvégém biztos szabad lesz. Szabadságot még nem kérnék az új helyen. Tényleg jó lenne kirándulni egyet – jegyzem meg neki. Aztán gondolkodom, hogy hozzá tegyem e, hogy ha gondolja hívhatunk másokat is, de ez már részlet kérdés, és van még időm rajta gondolkodni.
- Igen, téged. Túl finom volt a kezed, amikor kezet fogtunk. Meg , hogy olyan kedves vagy, így a kettőt összerakva jött a gondolat – vigyorogtam, majd elnevettem magamat , amikor eltalált.
- De azért, örülök, hogy tévedtem , és nem festesz annyira szarul – szóltam neki vissza a jövés menés közepette.
- Szerintem még mindig kint ülnék a kocsi feljárómon a nagyobb holmikkal, vagy végig kopogtattam volna az összes szomszédot. Milyen jó hírnevem lett volna akkor – nevettem el magamat, mert tényleg jól jött, hogy akkor esett haza. Én meg letámadtam tök ismeretlenül.
- Tényleg hálás vagyok neked, rengeteget segítettél ez alatt a kis idő alatt is . Nem fogom tudni meghálálni, hogy megmentettél az udvaron alvástól , vagy hogy szégyen szemre rögtön apucit hívom –komolyan gondoltam, amit mondtam nagyon is És tényleg hálás vagyok érte. Ki tudja, hogy milyen más alak kelt volna a segítségemre. Lehet azóta már ….Na inkább ne gondoljunk bele, hanem örüljek, hogy ilyen rendes alak a szomszédom. Na meg helyes is, meg szép szemű, meg jó a feneke. Alison pakolj ne ábrándozz.
Aztán azt az esést tervezni se lehetett volna jobban, sőt. Ami utána történt majd nem , arra végképp nem számítottam. Nagyon úgy fest, hogy a bor megtette a hatását, szóval nem vagyok benne biztos, hogy innunk kellene még. Vagy lehet igen?
Átkoztam a telefont, amiért megszólalt, mert tudni szerettem volna, hogy lesz itt valami, vagy nem lesz. Kíváncsi voltam, hogy milyen lehet a csókja annak a szép ívelt, duzzadt ajaknak. Finom, vagy követelőző lett volna vajon. De már nem tudom meg, mert totál kizökkentett minket a helyzetből, és felálltunk. Csak ekkor láttam, hogy tényleg volt miért aggódnom, mert a fiókos doboz repült. Nem is akármerre, hanem kifelé. Remélem, nem sok szomszéd leskelődik most. Meglátva kissé elpirultam, hát, amikor még Will neki fogott összeszedni őket. Gyorsan mellé guggoltam, és a doboz már a kezembe is volt, hogy minél gyorsabban visszadobáljuk a tartalmát, de helyette Will vonta a figyelmet magára. Holott eddig rá se mertem nézni.
Néztem Willre, meg a ruhadarabra, majd hirtelen ötlettől vezérelve a fejére húztam a dobozt.
- Segítek, így könnyebben fog menni – nevettem el magamat és kikaptam a kezéből a ruhadarabnak nem nevezhető valamit. Dobozzal a fején legalább nem látja, hogy a fülem csupa vörös, mert érzem, hogy ég elég rendesen.
- Tudod, legközelebb csak kérned kell és megmutatom a gyűjteményem – nevetem el magamat, majd gyűjtögettem a dolgokat a kezembe.
- Nos kell még a doboz a képzelődéshez, vagy megtartod, hogy beledobáljak mindent- néztem rá kíváncsian miközben tele volt a kezem mindenféle dologgal.

» Keletkezett az írás