A lehető legrosszabbkor találkoztunk. Mikor először összefutottunk, az előtt pár nappal tudtam meg, hogy beteg vagyok. De mivel akkor még nem igazán foglalkoztam az állapotom súlyosságával, könnyedén rábólintottam, mikor randira hívtál. Találkoztunk még párszor, persze mindig nálad, mivel nem akartalak a családom közelébe engedni. Nem akartam, hogy ha csak véletlenül is, de bármit megtudj rólam, pláne nem azt, hogy rákos vagyok.
Aztán egyszer mégis csak a házunk felé kanyarodtunk, de nem jöttél be, hanem eleget téve a kérésemnek a kocsiban maradtál. Azaz az autónak támaszkodva néztél, így valósággal élőben láttad, ahogy összeestem a nappaliban. Rögtön rohantál, hívtad a mentőket, azóta azt is kiderítetted, hogy mi a bajom.
Most már csak nekem kéne színt vallanom... Kedvellek, nagyon is, és bármit megadnék azért, ha veled lehetnék, mert melletted nem érzem betegnek magam. Melletted őszintén boldog vagyok. De nem kérhetem ezt tőled. Nem kérhetem, hogy maradj velem. És kérlek ne is tedd, főleg ne sajnálatból.

Mivel nem tervezem, hogy megölöm a karakterem, így szeretnék szerelmi szálat, már ha erre a leendő user is nyitott. Siess, mert várlak (és mert az én visszatérésemhez is nagy szükség lenne rá)! Ha megérkeztél írj egy pm-et. Várlak nagyon nagyon nagyon! *-*