»Szomb. Nov. 28, 2015 11:08 am Keletkezett az írás
Molly & Cassandra
Olykor egy betegből lesz a legjobb lelkitárs.
Képtelen vagyok felkelni korán a megszokott latte cappucinom nélkül. Szinte nevezhetem ezt a mániámnak, ha egy nap legalább 5 kávét nem iszom, meg már jönnek a tüneteim. Legtöbbször örömmel megyek be dolgozni a kórházba, mint ma is. Fél óra múlva van egy lánynak időpontja hozzám, bár eddig nem nagyon tanulmányoztam az esetét. Ennek ellenére igyekszem a legjobb formámat hozni. Leginkább azért szeretem a munkámat, mert az emberek lelki problémáit hozom helyre, ami nem könnyű dolog. És nem csak nekem, hanem a betegeimnek is rettentően bonyolult feladat a gyógyulás. Ezen töprengtem miközben elkészítettem Alexa-nak a reggelijét. Személy szerint ritkán szoktam reggel enni, de ha még is az csak a kislányom miatt van. - Gyönyörűségem szépen reggelizz, meg míg megérkezik Lorelai rendben? –Lorelai-al 10 éve barátkoztam össze, és ha van, akiben megbízom és a lányomat rá merem bízni az pontosan ő az. Lor igazából már 3 éve vigyázz a kislányomra, míg én dolgozom. Bár először nem hittem volna, hogy menni fog neki, de kellemeset csalódtam. Én már végeztem is a kávémmal mire megérkezett a barátnőm. -Szia Cassie, bocsi a késésért csak hatalmas volt a dugó a belvárosban. -Semmi baj Lor megértem. Mielőtt elfelejteném Alexa-t ma oltásra kéne vinned, azt hittem haza érek addigra, de sajnos nem megy. Alexa már reggelizik, de ha te éhes vagy akkor ott a hűtő és találd fel magad. –Ilyenkor szakad meg a szívem a legjobban mikor itt kell hagynom egyedül, persze a legjobb barátnőm vigyázz rá, de akkor is aggódom érte. Ez amolyan anyai ösztön azt hiszem. -Fogadj szépen szót Lorelai-nak rendben? Szeretlek, ezt sose feledd el édesem. –Miután egy nagy puszit adtam az arcára elindultam a kórházba. Remélni tudom, hogy csak nem késem el a nagy forgalom miatt. Szerencsére mikor beértem a kórházba Molly még sehol sem volt. Szeretek a pácienseim előtt megérkezni, úgy vélem, ha egy orvos a betegei után érkezik, az udvariatlanságot jelképezi. Viszont ha a betegeim késnek azt is udvariatlanságnak vélem, ami nem valami jó kezdetre utal. Míg magamat is analizáltam addig megjelent Molly is. -Szabad! Szép jó reggelt Molly ugye?! –Visszakérdeztem, de ez inkább csak egy barátságos kezdésnek akartam betudósítani. Első pillantásra egy kedves lánynak látom, de a szemeiben fájdalom is csillog. Persze ez csak az első meglátásom, a diagnózist majd csak a végén tudom meghozni.
»Szomb. Nov. 28, 2015 11:51 am Keletkezett az írás
Cassandra & Molly
Ma szabadnapos vagyok. Még örülök is neki, nincs sok kedvem bemenni a kórházba. Sokkal szívesebben maradok itthon, és süllyedek el a saját nyomoromban...várjunk csak! Jaj, minek néztem rá a naptáramra. Időpontom van a kórház pszichológusához. Örökké átkozni fogom a percet, mikor apa rábeszélt erre. Pár éve sem működött a dolog, mikor anyu lelépett, miért most válna be? Azonban megígértem, hogy elmegyek legalább egy beszélgetésre, én pedig nem az a típus vagyok, aki megszegi az ígéretét, pláne nem egy olyat, amit apunak tettem. Mély levegő Molly, túl fogod élni! Elmész, elmondasz pár apróságot a sanyarú múltadról, megemlíted a szörnyű jelened, és ejtesz néhány szót a kilátástalan jövődről, aztán jöhetsz haza csokit zabálni egy nyáltól csöpögős romantikus filmeket nézni. Miután elkészültem, és konstatáltam, hogy késésben vagyok, az ajtó felé rohanva felkaptam az asztalról egy félig megszáradt muffint, és már szaladtam is tovább. A kórházban félig zakkantnak néztek, mert a hajam úgy nézett ki, mint a szénaboglya, tekintve, hogy sikeresen belerepült valami madár, a kabátom is elcsúszott rajtam és az egyik gombja is leszakadt, miközben igyekeztem elhessegetni a repülő állatot. Fésűt persze nem hoztam. Szóval most már tényleg kijelenthetem, hogy fantasztikusan alakul a napom. Mondjuk nem lepődöm meg, velem állandó jelleggel történnek csodás dolgok. A pszichológus irodája elé lépve - akinek valamiért elfelejtettem a nevét - gyorsan elolvasom a névtáblát az ajtón, majd pedig kopogok. Mikor hallom a bentről szűrődő hívó hangot, óvatosan belépek. - Jó reggelt! Igen, én lennék az áldozat. Vagyis a páciens. - Egyértelmű, hogy első dolgom bénázni és égetni magam. Ez a védjegyem, nem vicc. Amúgy így első blikkre nem tűnik vészesnek a csaj, sőt ami azt illeti, egész szimpatikus. Aztán úgyis mindjárt eldől, mennyire tudok megnyílni neki. Még a saját apámnak sem szívesen mesélek el minden aprócseprő történést az életemben, nem hiszem, hogy egy idegennek könnyen elregélem a legnagyobb gondjaimat. Amikről egyébként még én is igyekszem nem tudomást venni. Beszélni róluk? Nem tudom, menni fog-e. Lassan ereszkedem le a Miss Johnsonnal szemben lévő székre. A kanapéra inkább nem ülök le, még a végén elalszom, amilyen fáradt és nyűgös vagyok. - Na jó, szóval...hol és mivel kezdjük? - Úgy érzékelem, hogy sikerült a türelmetlen hangomon megszólalnom, ami kicsit sem volt célom. Elhatároztam még otthon, hogy jelét sem mutatom annak, mennyire nincs ehhez kedvem, de általában nem úgy sülnek el a dolgok, ahogy tervezem, szóval meg sem lepődöm. Azért egy gyors vigyort magamra erőltetek, hogy mentsem a helyzetet. Az már biztos, hogy ezzel nem tettem jó benyomást. Nem gond, valószínűleg úgyis ez lesz az első és egyetlen foglalkozás.
Olvasgatni kezdtem folyamatosan Molly aktáját, de sok nem nagyon derült ki. Igazából csak annyit tudok, ami részlegesen benne van. Első pillanatra talán azt mondanám történt vele a múltban valami, de utálok elő következtetéseket levonni. Én nem vagyok az a szokványos pszichológus, általában a betegeimnek nem az orvosa, hanem a barátja és egyben a lelki társa vagyok. Igyekszem először elérni azt, hogy megbízzanak bennem és ne féljenek elárulni még a legféltettebb titkaikat sem. Talán ez Molly-nál most nehezebb lesz, de nem ismerem a lehetetlen. -Molly még nem ismerjük, egymást bár egy kórházban dolgozzunk. Tudom, hogy egy kezelésre jöttél, de tudod, mit hagyjuk, a pszichológiát amúgy sincs ma kedvem ehhez. Mellesleg Cassandra Lora Johnson a nevem, de csak hívj Cassie-nek. –Mit mondtam nem úgy dolgozom, mint a legtöbben itt, én kicsit kedvesebb és előzékenyebb vagyok, mint mások. Lehet, azért van, mert még fiatal vagyok, de inkább leszek a betegeimnek a barátja, mint sem az ellensége. Úgy vélem Molly-nak most nem egy orvosra van szüksége, aki analizálja, hanem egy megértő emberre, akiben megbízhat feltétel nélkül. Én szinte egy burokban nevelkedtem fel, a szüleim féltettek ezért nem nagyon engedtek sehova. Így várható volt mikor kezdek el rossz útra térni. Nem voltam az a tipikus rossz kislány, inkább csak a nem megfelelő férfiba szerettem bele pár évvel ezelőtt. Vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni, még én sem tudok. Becsuktam Molly aktáját és bedobtam a szekrényembe, reméltem ő maga mondja el mi az, ami a szívét nyomja. -Talán kezdjük ott Molly hogy mesélsz magadról, ne érts, félre most nem a problémádra gondolok, amiért felkerestél. Inkább hogy milyen ember vagy valójában. Azt tudnod kell többnyire a kezeléseim eltérő a legtöbb orvosétól. Várj támadt egy ötletem, inkább kezdem én és akkor látod, mire gondolok. –Igyekeztem a lehető legnyíltabban beszélni vele és mindeközben testvéri hangot ütöttem meg vele. Valószínű neki nem kell még több ember az életébe, aki megmondja mit és hogyan tegyen. -Tudod nekem fiatalkoromban mindenki azt mondta, hogy egy elkényeztetett hercegnő vagyok, aki mindent megkapott az életben, de ez nem így volt. A szüleim szinte kalitkába zártak, míg nem kitörtem és rossz emberbe szerettem bele, akitől teherbe estem… A szüleim igazából kitagadtak és magamra maradtam. Te jössz, mesélj el egy történetet Molly Felmondtam az én egyik titkomat részlegesen, nem szeretem ezt a játékot játszani, de talán pont ez válik be nála. Fontos számomra hogy rendben legyen Molly.
Ilyenkor azért elmélázom azon, hogy vajon hány olyan kolléga van, akit nem ismerek? Jó, ez egy elég méretes kórház, de Cassandrával például maximum háromszor futottam össze az elmúlt három hónapban a folyosókon. Ez egy szép rekord szerintem. Oké, mindenki elfoglalt, ez már biztos. De ennyire óriásinak nem hittem ezt az épületet. Tévedtem, ahogy sok minden másban is. Azt mondja, hagyjuk a pszichológiát. Na, ennek örülök, máskülönben ez lenne életem legborzasztóbb és leghosszadalmasabb 60 perce. Ez esetben viszont...mégis mi a francról akar beszélgetni? - Molly Payne vagyok, bár ez azt hiszem, rajta van a kartonomon. - De jó, ezt a mondatot sikerült normális hangnemben kimondanom, hiába volt a tartalma...nos, valljuk be, bunkó. A fenébe is, én nem ilyen vagyok. Ideje önmagamat adnom, nem pedig ezt a falat maga köré emelő lassan hárpiává váló lányt. Igen, a pszichológusok kiskorom óta ezt váltják ki belőlem, de már nem vagyok gyerek. Most szépen megemberelem magam, és igenis úgy fogok viselkedni, ahogy minden esetben szoktam. Szóval sokat beszélek és porrá alázom magam néhány megszólalásommal és/vagy tettemmel. Miközben elmondja, mit fogunk csinálni, nagy szemeket meresztve csak pislogok. Hogy őszinte legyek, tetszik az ötlet, de nem olyan egyszerű, amilyennek hangzik, szerintem ezzel ő is tisztában van. Nahát, ilyet még egy agyturkász sem csinált. Egy saját sztorit köt az orromra a saját életéből. Azt hiszem, az első benyomásom Cassandráról téves volt. Ő igenis más, mint a többi, akinél megfordultam az elmúlt években. Ráadásul nem volt valami vidám élete, és még finoman fogalmazok. - Sajnálom, ami veled történt. Nem lehetett könnyű. - És most jön az a pont, amikor én beszélek. Száj kinyit, hang kierőszakol. Gyerünk. Istenem, miért ilyen nehéz ez? Muszáj kipréselnem magamból valamit. Akármit. Már csak azért is, mert akkor úgy érezném, az általa elmesélt sztorit kiegyenlíteném. Mély levegő, és csak mondjak valamit. - Szerencsétlen vagyok a szerelemben. Ha tetszik valaki, nem merem elmondani neki, inkább amellett, hogy cikis helyzetbe sodrom magam előtte, bezárkózok. Itt a kórházban is vonzódom valakihez, bár azt hiszem, ez kezd elmúlni. Viszont feltűnt az életemben valaki, akit már sok éve nem láttam, és előtörtek a gimis érzéseim. Akkor sem mertem lépni, és a döbbenettől most is lefagytam, mikor találkoztunk. De mielőtt jössz a pszicho maszlaggal, tudnod kell, hogy elhatároztam, ha megint meglátom, elmondom neki, régen hogyan éreztem. Persze előtte iszom valamit, ezért is van nálam azóta mindig egy teli flaska. - Szerintem mindezt egy levegővétellel hadartam el. De legalább beszéltem. Ami pedig furcsa, hogy tényleg megkönnyebbültem, hogy ezt így kibeszélhettem magamból.
Kezdőlap 
