Ez a mai nap egy katasztrófa volt. Nate teljesen elrontotta az egészet. Nem értem, hogy minek kellett veszekedést szítania egy beteg miatt. Megmentettem az életét, és amúgy is tudhatta volna, hogy nem ölöm meg. A legjobb szívsebész jelölt vagyok, kitűnő szakorvos leszek, mindenki tudja a kórházban, ez a reakció nem volt normális. A nap hátralévő részében azon kattogtam, hogy miért tette ezt, és levontam a következtetést: mert lefeküdtünk. Ez az egyetlen elfogadható magyarázat. Azt hittem, hogy ez nem változtat meg semmit, de tévedtem. Én sem úgy gondolok rá már, amúgy, ahogy kellene. Szóval szívtuk.
Nagy lendülettel nyitom ki a bár ajtaját, és azonnal a pulthoz megyek. Nem nagyon nézek körül, mert nem érdekelnek a többiek. Gondolom a sok gyakornok a kórházból, itt üti el az idejét esténként. Én ma leiszom magamat, az tuti. Hogy egyedül, vagy végül társasággal, csak később derül majd ki. Engem nem fog a kórház legnagyobb nőcsábásza csak úgy megkérdőjelezni. Én kiváló sebész vagyok. Az, hogy összekeverte az érzéseit a munkával nem az én hibám. Szerintem az, hogy eljöttem onnan, csak ezt erősíti. Azok után, hiába is nézett ki állati jól, tutira nem adtam volna meg neki magam. Nem tudom, hogy hova gondolja magát, de nem az a fajta vagyok, akin csak úgy át lehet taposni, majd megdugni. Nem így működöm.
Leveszem a kabátomat, lerakom a mellettem lévő üres székre, és felpattanok. A pultos elmosolyodik, amikor meglát, hiszen nem ez az első alkalmam már itt. Elmosolyodom, és megszólalok:
- Tripla tequilat kérek, és egy üveg sört. Ne is kérdezz semmit.
Régen sokkal többet ittam, mint ma. Mostanság csak azért iszom, ha szomorú vagyok, vagy seggfej pasikat fogtam ki. Az egész Nate-szituáció felbasz. Mindenféle dolgokat magyarázok bele, amik nincsenek is, és nem is lehetnének. Nem kellett volna ennyire komolyan vennem az egészet. A legtöbb pasitól elvárom, hogy engem bálványozzon, mert kurva jó nő vagyok, de szerintem ezt Nate soha nem fogja megtenni. Mindegy, leszarom, ma inkább csak iszok, aztán részegen rávetem magam az első szabad pasira.
made by torie ♥
A hozzászólást Dasie L. Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 19, 2017 8:55 am-kor.
Nathan Graham
Szakorvos
▪▪ Hozzászólások száma :
322
▪▪ Hírnév :
6
▪▪ Megjöttem :
2015. Jul. 10.
▪▪ Korom :
43
▪▪ Tartózkodási hely :
▲Sydney
»Kedd Dec. 13, 2016 5:36 pm Keletkezett az írás
Dasie & Nate
I WON'T APOLOGIZE, YOU WON'T APOLOGIZE. CAN WE JUST FORGET IT?!
A helyzet az, hogy mióta lecsesztem Dasie-t, azon agyalok, hogy mégis miért tettem?! Végül is megmentette a beteg életét. Ha vár, nem tesz semmit, meghal az ember. Igazából a reakcióm nem volt normális, és bassza a csőröm. Büszke ember vagyok, így bocsánatot ezer százalék, hogy nem fogok kérni tőle. Miért is tenném? Ha egyszer valamit megmondtam, az úgy is van. - James, nem megyünk valamerre? – kiáltok oda a kollegámnak a folyosó egyik végéről, mert igazán jól esne valami erős pia. Csak biccent, így gondolom, ma rá nem lehet számítani ebben, tovább is megyek az öltözők felé. Remélem, hogy ott találok valakit, aki partner lesz az estét illetőleg. Az öltöző pang az ürességtől, így csak elkezdek öltözni, mert a munkaidőm letelt, és őszintén, sietek, hogy nehogy még valaki elkapjon, és bent tartson mára. Nincs kedvem ma már szívni. Villám sebességgel vedlek át, és indulok az ajtó felé, amikor beviharzik rajta az egyik kollégám. - Na, hála az égnek, Carl. Egy ital a szembe bárban? – kérdezem lelkesen, és remélve, hogy benne lesz a buliban. - Ma nem, Nate. Ma van tíz éve, hogy összeházasodtunk az asszonnyal. – mondja, de látom rajta, hogy már most ki van a pöcse az egésszel. Na, ezért nem fogok én soha a büdös életben megnősülni. Csak a baj van az elköteleződéssel. A házassággal, a gyerekkel meg pláne. - Tíz éve? Hogy a francban bírod annyi ideje egy nővel? – nézek rá elképedve, aztán megfordulok, és már ott sem vagyok. Nem volt kedve egyedül piálni ma, de szükségem van egy-két pohár alkoholra, szóval beugrok egy kicsit szembe. Úgyis lesz ott valaki a kórházból, majd maximum odacsapódok. Két perc sem telik el, mire odaérek a bárhoz, ami szemben van a kórházzal. A gyakornokoktól elkezdve a szakorvosokig, néha még a professzorok is megtalálhatóak ebben a kocsmában. Az összes feldolgozhatatlan dolog után, ami a kórházban történik, ide ül be a búsuló ember. Bazi nagy ötlet volt ezt ide építeni. Benyitok, körbenézek, és egyenesen a pult felé veszem az irányt, hogy kikérhessem az első kört magamnak. Utána majd keresek valakit, akivel ellehetek este. - Egy whisky-t légyszi, George. – mondom a pultosnak, mikor odaérek, majd leülök a bárszékre. A pultra támaszkodom, majd kicsit oldalra fordulok a székkel együtt, ekkor akad meg a tekintetem a mellettem ülőn. Először csak a lábain, és aztán feljebb csúsztatom a szemeim. Ismerős test, de ekkora még nem tudom pontosan beazonosítani. Amikor az arcára siklik a tekintetem, nem tudom megállni, a mosolyt az arcomon. Megköszörülöm a torkom. Nem hiszem el, hogy pont Dasievel kellett most összefutnom. Mindegy, ha már itt van, hozzuk ki a legjobbat a szituációból. - Szükséged volt egy erős piára? – kérdezem, majd visszafordulok szemben a pulttal, mert nincs kedvem nézni az ideges lányt. Hiszen nyilván az lesz, ahogy meglát. Nem váltunk el jól úgy pár órával ezelőtt. A műszakunk véletlen egyszerre ért véget, és mindketten itt keressük a társaságot? Vagy ő mit keres? A választ talán, hogy miért voltam vele ekkora paraszt? Már megszokhatná, hogy ilyen vagyok, talán csak kedve támadt inni egyet. Arra viszont biztos ő sem számított, ahogy én sem, hogy itt leszek.
»Szomb. Jan. 14, 2017 11:16 am Keletkezett az írás
I hate that I like you
Nem is nagyon nézek körbe, vagy figyelek meg más embereket a bárban, mert annyira lefoglalnak a saját gondolataim. Rémes napom volt, és mindenfelé jár most az agyam. Csak a tequilam és a söröm tart majd életben. Abban sem vagyok biztos, hogy társaságra vágyom. Általában képtelen vagyok barátkozni másokkal, mert a nők esetében ki nem állhatom a rinyát, a férfiak, nos, ők pedig sosem a barátot látják bennem. Tudom, hogy szép vagyok, de néha jó lenne, ha valaki nem látna bennem többet, és a személyiségem is érdekelné, nem csak a testem. Élvezem én a játékokat, az egymáshoz járkálást, a hamar lelépést, de valahogy most pont mérföldkőhöz érkeztem, és lehet, hogy nem akarom ezt már tovább csinálni. Valószínűleg Nate miatt látom ennyire szürkén a világot. Csúnyán viselkedett ma velem, és biztosan azért, mert lefeküdtünk. Bizonyára hiba volt.
A pultos elém tolja a poharakat és a sörömet. A dupla tequila még elfér egy hagyományos rövid italos pohárban, de a tripla már nem, ezért kapok egy duplát és egy másik üvegben egy szimplát. Ha valaki nem ismer, azt hiszi, hogy alkoholista vagyok, annyi mindent kaptam egyszerre.
- Köszi.
Halvány mosollyal díjazom a gyors kiszolgálást. De ahelyett, hogy bármelyiket is magamhoz venném, csak bámulom a poharakat. Aztán egy ismerős hang zavar meg. Annyira kizártam a külvilágot a gondolataimból, hogy nem is figyeltem az érkezőket. Oldalra fordítom a fejem, bár tudom, hogy ki lesz ott. Annyira haragszom rá, hogy nem is mondok semmit. Fogom a nagy tequilat, és gyorsan lehúzom. Az alkohol úgy marja a torkomat, hogy kedvem lenne kiköpni, de akkor nem éreznék semmit, szóval nem lehet. Amint lenyelem, már húzom is le a kicsit. A tripla tequila csak akkor tripla, ha mindent egyszerre iszok. Különben nem működik.
A rövid italok elfogyasztása után a poharakat a pultoshoz tolom, de nem kérek többet. Nate nem mozdul a közelemből, de látszólag egyedül van. Éppen nem ért rá egy csaj se, hogy eljöjjön vele? Mindenki egy seggfejnek gondolja? Jé, miért is nem lepődök meg ezen? Szar lehet a tükörbe néznie, és rájönnie, hogy senkije sincsen a világon. A nők jönnek-mennek, így sosem magányos, de szerintem egy idő után ez is unalmas. A férfiakat én is szeretem. De beszélgetni, szinte eggyel sem lehet. Megragadom a sörös üveget, és iszom pár kortyot, mert még mindig érzem a maró hatást a torkomban. A táskámba nyúlok, kikapok pár dollárt, azt asztalra teszem, majd George-hoz tolom.
- Köszi George, de szerintem jobb, ha én most megyek. Még elijeszteném a nőket Nate közeléből.
Bántani akarom, de szánalmasan hangzom. Féltékenység és düh keveréke, pedig én nem vagyok ilyen. A pia hatása, hogy ezt mondom, amúgy csak némán kisétálnék. Kit érdekel, hogy mit csinál? Hamarosan szakorvos leszek, és nem kell majd törődnöm vele. Az, hogy hogyan cseszi el az életét, pedig nem rám tartozik. Elmosolyodom, aztán fogom a táskámat, és leszállok a székről. Jobb lesz nekem egy másik bárban.
made by torie ♥
A hozzászólást Dasie L. Evans összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 19, 2017 8:55 am-kor.
Nathan Graham
Szakorvos
▪▪ Hozzászólások száma :
322
▪▪ Hírnév :
6
▪▪ Megjöttem :
2015. Jul. 10.
▪▪ Korom :
43
▪▪ Tartózkodási hely :
▲Sydney
»Hétf. Feb. 27, 2017 6:53 pm Keletkezett az írás
Dasie & Nate
I WON'T APOLOGIZE, YOU WON'T APOLOGIZE. CAN WE JUST FORGET IT?!
Egy fárasztó nap után, nem esik jól semmi más, mint egy ital a bárban. A mai napom kész katasztrófa volt, legszívesebben már a délután felénél feladtam volna, és lebasztam volna az asztalra a fonendoszkópot, meg minden mást, hogy elrohanhassak innen, a városból is. A rezidensek az agyamra mentek, fél perc szünetem nem volt, műtétről műtétre rohantam, és a tetejébe még túl is reagáltam Dasie segítségét, amit igazából tényleg nem kellett volna. Lehet, hogy azért volt az egész, mert már a nap elején elegem volt mindenből, és rohadtul rám férne egy-két nap pihenő, de mivel kiesett egy kardiológus az osztályról, annak a betegeinek felét is átkellett vennem, nem egyszerű megoldani bármit is. Mindegy, remélhetőleg hamar megszűnik ez az őrültekháza, ugyanis hamarosan pár rezidens szakorvossá avanzsálódik, köztük Dasie is, ami izgalmakat hordoz magában. Nem tudom, hogy marad-e a kórházban, egyáltalán felveszik-e, de ha igen, akkor nem lesznek unalmas műszakjaim. Már ha együtt tölthetjük. Bármikor máskor, de most tényleg nem volt kedvem ahhoz, hogy Dasievel összefussak, főleg a délutáni incidens után. Persze, mikor máskor, mint most… Keserű megjegyzésére ismét mosoly ül ki az arcomra, és megcsóválom a fejem. Nők. És mellesleg mintha féltékenységet hallottam volna a hangjában. - Csak nem féltékeny vagy? Különben is, kinek van kedve bármilyen nőnek ilyen műszak után? – vonom fel a szemöldököm, és egy ideig nézem, ahogy kecsesen leszáll a bárszékről, és lassan tovalibben. - Tízből kilencszer megbánom, ha kikezdek egy-egy nővel, George. – jegyzem meg a pultosnak, és égnek emelem a szemeim. Dasie a szokottnál idegesebb, pedig volt már néhány összezördülésünk, de talán ma bántódott meg eddig a legjobban. Csak tudnám, hogy mégis mi a francon kapta úgy fel a vizet. Intek a pultos srácnak, hogy mindjárt visszajövök az italomért, és Dasie után indulok. Tulajdonképp fogalmam sincs, hogy mi a szarért megyek utána, mert nem igazán szoktam nő után megindulni, pláne nem akkor, ha a semmin hisztizik be. - Hé, Dasie. Most mégis mi a franc bajod van? Úgy viselkedsz, mint valami ötéves, komolyan. – szólok utána a bár ajtajából széttárt kezekkel. Nem azért kérdezem, hogy mi a baja, mert fogalmam sincs, hanem mert valahogy elkell kezdeni ezt a kínos beszélgetést. Lehet, hogy jobb lett volna, ha hagyom elmenni, aztán holnapra majd úgyis kialussza, elfelejti az egészet. Bár párszor már hiába választottam ezt a megoldást, valahogy a nők sajnos nem így gondolkodnak, mint én, bárhonnan is nézzük. - Szerintem nyugodtan visszajöhetsz, elférünk ketten is a bárban, elég nagy ahhoz. Mindkettőnknek nehéz napja volt, idd csak meg a tequilád. – mondom neki, és egy lépéssel közelebb megyek hozzá, de elég távolságot tartva azért a biztonság kedvéért. Szerintem Dasie a szakorvosi vizsga miatt is stresszes, talán csak épp ez a kicsi kellett ahhoz, hogy ő is robbanjon. A nőkkel csak a baj van. Már párszor elgondolkodtam rajta, hogy hagyom őket a fenébe egy ideig, és nem is foglalkozom velük, de az istenit, valahogy mindig visszakeveredek hozzájuk. Ha akarok, ha nem. Az a baj, hogy ez esetekben általában a farkam irányít, és nem tudok mit tenni, mert ha szexelni van kedvem, akkor ott semmi és senki nem állít meg addig, ameddig nem találok magamnak egy nőnemű egyedet, aki hajlandó széttenni a lábát nekem. Hála az égnek nem kell általában sokáig keresgélnem. Na, de végeredményben, most nem nagyon vezérel ez, inkább szeretnék csak meginni egy-két italt, hogy ellazuljak, aztán ledőlni, mert holnap újból elölről kezdődik a mókuskerék.
Anélkül, hogy elköszönnék, leszállok a székről, és megindulok az ajtó felé. Egyszerűen csak élvezhetetlen lenne az estém Nate társaságában. Ráadásul még ezek a megjegyzések is. "Féltékeny vagy?", "Egy ilyen műszak után?". Egyértelmű célzások. Amúgy meg azokra a repedtsarkú nővérekre legyek féltékeny? Ember, nézzen már rám. Én minden nőt felülmúlok, nem áhítozok elismerésre. A műszakjáról meg ne is beszéljünk. Most komolyan ezzel jön? Én is részese voltam a mainak, és nagyon nem tetszett. Őszintén bánom már, hogy lefeküdtünk, és elcsábultam. Általában én vagyok a csábító, és nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy gyerekként kezeljenek. Nem is nézek hátra, csak lépkedek előre, aztán persze meghallom a hangját. Nem tudta elviselni, hogy itt hagyom, mi? - Ne légy ilyen lekezelő Nate. Az a bajom, hogy ma összekeverted a kórházat a padlómmal. Nem orvosként, hanem nőként tekintettél rám, és ezért nem hitted el nekem, hogy meg tudok gyógyítani embereket.
Őszintén a szemébe nézek, és fél testtel visszafordulok. Komoly arcot vágok, úgy mélyedek el gyönyörű íriszeiben. Nem értem, hogy hogyan tudott ennyire megfogni engem ez a férfi. Itt veszekszem vele a bár ajtajában. Már én sem vagyok a régi.
- Nem a bár és a tequila a baj, hanem te vagy. Nem akarok melletted ücsörögni. Persze, hogy nehéz napom volt, tönkretetted és megkérdőjelezted a tudásomat. Onnantól már egy beteghez sem értem hozzá. Ha ilyesmi célod volt, akkor elérted.
Félrepillantok, mert képtelen lennék rá nézni. Szerintem én mindent elmondtam, amit elakartam. A szakmai és a privát élet keverése nem jó ötlet, nem véletlenül vannak protokollok. Persze a menő szívsebészek ezt figyelmen kívül hagyhatják, de attól még az igazgatóság nem nézi jó szemmel. Én az elmúlt öt évben végig a figyelméért esdekeltem, de szinte egy műtétére sem kerültem be. Engem mindig otthagyott, nem érdekelte a tudásom, és szerintem ez a kinézetem miatt van. Vagy félt, hogy közelebb kerül a munkában olyanhoz, akit vonzónak talál, vagy nem hitte el, hogy okos vagyok és képes leszek rendes sebésszé válni. Amikor végre azt hiszem, hogy sikerült bejutnom a betegeihez, és megmentenem egyet, megint egyenlő vagyok a nullával. Mégis hogy kellene éreznem?
- Nem kell bocsánatot kérned. Vegyél nekem egy tequilat, és meglátjuk.
Halványan, és magamhoz képest visszafogottan elmosolyodom. Nem vagyok a békülések híve, de aztán ahogy az arcára néztem, feladtam. Ha Nate-tel vagyok mindent feladok önmagamból. Azt hiszem, hogy tudom, hogy mi ennek az oka, de semmiképpen se fogom kimondani, még a fejemben sem hangozhatnak el ilyen gondolatok. A világ legrosszabb dolga lenne beleszeretni, vagy csak megkedvelni egy hozzá hasonló férfit.
Kezdőlap 
