Kaya and Nathaniel

 

Idővel mindenkinek rá kell jönnie arra, és fel kell tennie a kérdést amit nem árt később lerendezni magával, hogy az a személy aki éppen mellette van, akinek alapjáraton vágyik a társaságára és akinek betekintést engedett az életébe, az odavaló vagy sem? Van-e arra mód, hogy helyt kapjon az életében? Van-e arra lehetőség, hogy komolyabb és mélyebb vizekre evezzenek vagy maradnak szimplán barátok, esetleg... még az se?
Mikor találkoztak a bárban, nem is mert de még csak nem is akart arra gondolni, hogy később ebből a beszélgetésből bármi is lehet. Még egy kávézásra se mert gondolni lévén előtte volt a kép, hogy míg neki tökéletes egy otthoni fekete addig Kaya egy Black Ivorynál olcsóbb kávéval be se érné. Azt hitte, hogy egy Kaya féle fiatal, arisztokrata üdvöske nem kér a magafajta "olcsón" élő dokik személyéből elvégre nem mondható se túl gazdagnak még ha jól is keres, se túl jóképűnek ahhoz, hogy feltételezni lehessen, felkeltette a másik érdeklődését. Így mi is volt az első gondolata mikor meglátta az ajtóban ácsorogni? Többek között az, hogy sajnálatból van itt. Eddig legyen szó barátról, idegenről, orvosról vagy nővérről esetleg saját pácienséről akinek a fülébe jutott, hogy beteg, nem kap mást csak sajnálatot amiből köszöni de nem kér. Persze örül annak, hogy sokan együtt éreznek vele, de sajnos ez nem ilyen eseteken alapszik. Nem is sejtik, hogy mit él meg és mit próbál nap mint nap felejteni míg eljut a műtétig. Ha lesz olyan. Felejt és elrejt, épít és lerombol napi szinten. Próbálja egyszerre elfelejteni és elrejteni a tudatába a legszebb emlékeit melyek egész életében kísérték. Fél, hogy ha eljön az "idő" akkor ezek felélénkülnek és rettegni fogja a halált. Jelen pillanatban még úgy van vele, hogy jöjjön aminek jönnie kell, de köztudott, hogy a halál szájában mindenki megbánja az életében elkövetett hibákat és rájön, hogy fél és élni akar. Erre legjobb példa a jégszívű apja aki nem a legjobb életet választotta a fia számára. Halálos ágyában viszont mégis bocsánatot kért és zokogva hajtogatta, hogy még nem akar elmenni... ez az amitől Nate-nek is napi szinten összeszorul a szíve.
Nate egész életében nagy mértékű hangulatingadozással élt, vagy inkább abban szenvedett lényegtelen, viszont fő ami fő ez talán most is észrevehető hisz egyik pillanatban még vidáman mosolyog a lányra ki a füle hegyéig maszatosan ücsörög mellette miközben ő készségesen szorongatja a haját. Olykor pedig elkomorulnak a vonásai, zöld szemeiben kérdéses fény kerül miközben lesütött tekintettel guggol tovább mellette és piszok idegennek hathat főleg ahogy a naplementét figyeli. Mintha olyan sokat jelentene neki a festői táj.
Nem tudja még mindig, hogy miként idomuljon a lányhoz, ez pedig elsők között annak tudható be, hogy több mint fél éve nem volt együtt senkivel. Nem lehet azt mondani, hogy kínozza a kangörcs de annyi biztos, hogy birizgálja a fantáziáját, hogy mit tudna kezdeni ezzel a szöszivel aki készségesen, magától jött el a házába, még kérnie se kellett. Valamint felesleges lenne letagadni, hogy baromira kedvére való nem csak a teste, de az egész jelensége. Titokzatos, egy tiltott gyümölcs aki a maga eleganciája és pompája ellenére most mégis úgy néz ki, mint egy kislány akit senki nem tanított még meg enni. Tele van meglepetéssel, soha nem tudhatja, hogy mire számítson és ez már akkor meglátszott, mikor csak percek teltek el azóta, hogy megérkezett. Hangos veszekedés és zsörtölődés fényében indították el a mai közös napot ám eljutottak odáig, hogy gyerekként nevetgélve élvezzék egymás társaságát. Viszont megint romlik a hangulat színvonala... és, hogy ez minek tudható be?
Nathaniel bizonytalanságának. Még most sem biztos abban, hogy mennyit engedhet valódi énjéből. Tudja, hogy Kaya egy furcsa szerkezet, hisz többször is bizonyította, hogy olyan akár az időjárás. Hol ilyen, hol pedig olyan. És nem tudja, hogy ez által mennyire tolerálja az ő világát és meglátását. Valamint fáj neki belegondolni abba, hogy ha egy jó barátot szerez a személyében, vagy annál többet, akkor azt elveszítheti... és ugyan ettől félti a lányt is. Na nem mintha felejthetetlen volna bárki életében is.
Szomorú örömmel gondol bele abba, hogy mit veszíthetnek ha bármi is kialakul közöttük mint ahogy abba, hogy mit nyerhetnek. De talán felesleges is ezen gondolkozni nem? Egy próbát megérhet!
- Hát pedig akkor nagyot kell csalódnod, mert három rózsaszín ingem is van. Mint a három más árnyalatú - vonogatja meg széles vigyorral a szemöldökét. Neki igazán nincs ellenére felvenni ilyen színt, persze csak mértékkel és csak ingben. A sötét zakó, öltöny és nadrág valamint sötét színű nyakkendő tökéletesen lágyítja a színét. Emellett nem is kell beszélni arról, hogy elég sötét haja van ahhoz, hogy büszkén hordhassa.
- A frakk azért valljuk be más téma viszont abból is van női változat ami baromi szexi tud lenni egy jó alakú hölgyön. Viszont nagyon örülök, hogy hivatalos vagy a királynő összejöveteleire, ám oda a helyedben nem vennék fel frakkot még gondolatban se. Megárthat... - pimaszkodik ám feltűnik neki egy szó összetétel.
"Szégyent hoznék." Haloványan ráncolni kezdi a homlokát, mivel erről rögtön az jut eszébe, hogy ha esetleg a sors és az élet úgy hozná, hogy többet is megengedhetnek maguknak, akkor mit szólnának Kaya szülei hozzá? Nem is mer belegondolni, hogy milyen arcot vágnának... csalódottság? Harag? Undor?
- Azt hiszem nem is szeretnék belegondolni. Épp elég nekem heti szinten vizitelni a melóhelyen és átértékelni a betegeket az orvosaikkal. Hidd el ez is felér négy bridzs partival és négy teadélutánnal - hangja kelletlenségről árulkodik, hogy nincs oda a dologért és inkább járna teázni. Ez a fajta él akkor is benne marad a hangjában, mikor se beérnek a házba és elterelgeti a fürdőszoba felé.
- Értelek én - nevet fel - pólót nem is adnék, azok maradjanak meg nekem, az ing szexibb egy nőn mint egy nagy póló - akaratlanul is rá kacsint s komiszságát nem is lehetne elhessegetni.
- Semmi probléma, majd belejössz. Mindennek megvan a maga ideje - szinte észre se veszi, hogy végigsimít a derekán, viszont nem is zavartatja magát inkább begyűjti a kellő ruhadarabot, hogy aztán visszaindulhasson a szőkeséghez.
Nate szava szó szerint elakad mikor megpillantja a lepedőbe burkolt karcsú testet. Combjainak egy része kilátszik a törülköző szegélye alól, hosszú vádlijai és vékony bokáin elidőzik pár pillanatig a tekintete és ha állna mellette most valaki, biztos hangos fogcsattanással záratná be a száját, mielőtt kiesik rajta.
Leheletnyit meg is rázza a fejét, hogy az ennek reményében talán kitisztul.
- Csaa...csak nyugodtan, bármikor megtalálsz - nyöszörgi az orra alatt hirtelen még ő se tudja, hogy mit, de még a vak is láthatja, hogy mindvégig a lábait figyeli. Mintha legalábbis soha nem látott volna ilyet.
- Én... most.... lemegyek és azt hiszem, hogy lehűtöm magam - vagy akarja mondani, elmosogat. Kerek szemekkel pördül meg a sarkán kis híján felöklelve ezzel az ajtó élét amit csak a kezével tud megakadályozni, de ezt is egy nagy dobbanással teszi. Nem véletlen hát, hogy megköszörüli a torkát és már vágtázik is lefelé a lépcsőn nyakig vörösödő fejjel.
Léptei és lendülete a konyha felé vezetik, hogy elkezdje a mosogatást elvégre nőkből kiindulva biztos nem két perc lesz ez a zuhanyzás, ám megáll a mozdulatban mikor meghallja a kopogtatást amit a csengőzaja követ.
- Pont most? Ne már... - már épp felkészült arra szív ügyileg, hogy ingben fogja látni Kayát, erre már jön is a "kis" komornyik? Inas? Kitudja, hogy mi. Halk de annál határozottabb léptekkel indul a hatalmas ajtó felé, hogy kinyissa azt és lám, kis híján bele is ütközik a férfi mellkasába aki rezzenéstelen arccal nézi meg magának Natet. Ő se nevezhető alacsonynak a maga 185 centijével, de ez a jómadár akkora mint egy kétajtós szekrény.
Gyorsan megtörténik a "csomagátvétel", ami... tényleg csomagnak számít díszdobozban. Talán még joghurtban is meghempergették az illata alapján. Normális esetben ez hogy történne? Beleteszem egy nejlonzacskóba és odaadom a másiknak, hogy legyen vele boldog. Helyette itt egy díszes, illatozó doboz ami lekerül a nappali kanapéjának egyik részére megvárva a tulajdonosát.
Ezután persze folytatja amit el akart kezdeni, összeszedi a tányérokat és evőeszközöket majd a konyhába viszi, hogy a mosogatógép ellenére is kézzel mossa el azokat. Szorgalmas és otthonosan mozog a konyhában, nem kell attól félni, hogy bármi koszos marad. Sokszor nem is használja a mosogatógépet, addig is csinál valamit, nem unatkozik.
A behozott pezsgőből közben önt egy keveset két talpas pohárba, hogy legyen mit iszogatniuk majd a hang irányába fordul  és rögtön szembetalálja magát Kayával. Pár pillanatnyi néma csend követi a megjelenését, Nate hosszú ujjai határozottabban szorítanak rá a pohárra de legalább nem ejti le őket.
- Szerintem nagyon jól áll - ezt persze úgy akarta mondani, hogy "rohadt dögös vagy és kapaszkodj mert mindjárt megdöntelek!" de még az utolsó pillanatban tudott egyet nyelni és ez által visszafogni a késztetést, hogy meg is tegye.
Kaya jól láthatja Nate arcán és szemeiben a csodálatot és az őszinte meglepetést. Sejtette, hogy csinos és, hogy jól fog állni neki egy ing is, de nem gondolta, hogy ennyire.
Lassan közelebb lépked hozzá, s mintha valami megváltozna zöld szemeiben, átadja az egyik poharat kezét pedig a csípőjére simítja.
- Talán... talán mindennapi viseleted lehetne. Még a kék kosztümnél is jobb... - tekintete többször lefelé kalandozik, hogy láthassa dekoltázsát. Ezt a műveletet az is lehetővé teszi, hogy nem gombolta be teljesen az inget nyilván a kényelem miatt.
- Dehogynem - latin, pop, rock, bármi megtalálható a nappali hatalmas házimozija mellett lévő tíz részes állványon - gyere, válassz kedvedre - suttogja, szája olykor meg-megremeg a vágytól, hogy érinthesse végre Kaya dús ajkait. Alig képes uralkodni magán, ami nyilvánvaló lehet a szöszi számára is...

Kaya and Nathaniel

 

8 óra 45 perc... legalábbis az óra elmondása szerint.
Negyvenöt perc, mely megváltoztathat egy életet.
Hogy mit lehet tenni ennyi idő alatt? Negyvenöt perc alatt felébredhetsz és kellemes ütemben elkészülhetsz, hogy aztán a magad tempójában munkába mehess. Ennyi idő alatt megnézheted egy focimeccs első felét, és rájöhetsz pár perc alatt arra a kórház egyik ágyán fekve, hogy negyvenöt percre volt szükség ahhoz, hogy egy szívinfarktusból stabilizálni tudják az állapotodat.
És elég ahhoz, hogy rájöjj, talán van olyan személy akitől többet akarsz, mint egy mezei barátság, akivel nem csak kávézgatás közben akarsz beszélgetni, akinek több esélyt akarsz adni és akitől te többet remélsz. És elnézve a szőkeség arcát, egész jelenségét, tudja, hogy ez pontosan így van. Jelen pillanatban ez az egyetlen amiben biztos. Michelle óta nem volt komoly kapcsolata ami tovább tartott volna egy esténél, talán ideje lenne lépni, amennyiben ezt a sors is úgy akarja. Már csak az a kérdés, hogy ez a sors micsoda vagy épp kicsoda? Talán épp Kayának hívják.
Emlékszik Anthony arcára, hogy azon milyen változások mentek végbe mikor évekkel ez előtt közölte vele, hogy Michelle megcsalta őt az egyik legjobb barátjukkal és bár a hölgyike kért magának még egy esélyt, egy utolsó lehetőséget, de ezt Nate megtagadta tőle. Eleinte nem voltak igazán jó barátok a férfivel viszont ez volt az, ami szorosabbá tette a közöttük lévő testvéries kapcsolatot s ma már nincsen olyan nap, hogy valamilyen úton módon ne beszélnének egymással. Aznap csalódott volt. Haragos, és legszívesebben saját kezűleg kopasztotta volna meg a nőt mint egy tyúkot és csak Nate volt az aki az útjában állhatott ezzel elnyomva benne ezt a késztetést és annak véghezvitelét.
Ennek lassan már második éve, a gyűrű pedig amit a latin szépség ujjára húzott pont szakításuk előtt néhány héttel ma már a tenger mélyén hánykolódik amennyiben valaki nem találta meg és tette el magának emlékül, bár... mondani se kell, hogy elég drága emlékről lenne szó ez esetben. Nem akarta, hogy legyen bármi olyan tárgy ami emlékezteti volt kedvesére. Tudta, vagy legalábbis érezte, hogy ha túl sokat hagyna meg a lány emlékéből, akkor csak ő lesz az akit keresni fog azokban akik majd a jövőjét bearanyoznák. Voltak kezdődő, egy-két napig tartó kapcsolatai azóta, viszont egyik se jutott el túl messzire, épp ezért reméli azt, hogy talán majd most! Hogy most eljön az ideje annak, hogy az eddigiekhez képest egy teljesen más mentalitású, más világban élő nő lesz az aki talán beigazolja: megtalálhatja az igazit!
Ettől függetlenül sok olyan pontja van a lány jellemének ami baromira emlékezteti Natet Michellere, viszont leginkább a pozitív vonásaira ami miatt nem érezné rosszul magát ha épp összehasonlítaná őket. Mind a ketten határozottak és talpra esett, karakán nők akik mindennél fontosabbra tartják a pompát és a fényűzést. Nem tűrnek ellentmondást ha akaratuknak akarnak eleget tenni, ugyan akkor van bennük valamiféle kislányos báj amit elrejtenek maguk rideg álarca mögött. Michelle egy két lábon járó fagyos jégszobor volt bársonyos, kékes fényű bőrrel fekete hajzuhataggal és végtelen mélységű, sötét szemekkel. Ezzel szemben Kaya egy igazi tüzes amazon még akkor is ha külső jegyek alapján fordítva gondolná az ember. Arany színű haja, világoskék szeme és telt ajkai leginkább egy álombéli jelenésre emlékeztetik nem beszélve kecses alakjáról és arról, hogy nyomós oka van arra, hogy kicsit izgágává váljon "nadrág ügyileg".
Sokszor gondolkozott már el azon, hogy miért a leghatározottabb személyiségű, domináns egyedeket találja meg magának, viszont felvilágosították erről az ismerősei, ha már ő nem volt képes rájönni. Nathaniel egy kellemes, visszafogott jelenség akit kiegészít egy tüzes primadonna s mivel ő maga se egy anyámasszony katonája, képes kiállni velük ha éppen kétes kérdéseket kell megválaszolni. Ő is az asztalra tud csapni és előtérbe tudja helyezni a maga döntéseit de tudja, hogy hol vannak a határok.
Még mindig ég a nyaka attól a csodálatosnak viszont annál is szánalmasabbnak nevezhető pár pillanattól amit a fürdőszobában művelt míg átadta neki az inget. Egyszerűen olyan mértékben letaglózta a látvány, hogy azt se tudta, mit kell rendbe tennie. Az elméjét, a szívdobogását vagy éppen a férfiasságát mely egyre nagyobb és nagyobb sokkélményen megy keresztül.
A "lehűtöm magam" normális esetben tényleg megtörtént volna csak egy pohár víz vagy néhány kocka jég kellett volna hozzá, ám a határozott kopogás és türelmetlennek ígérkező csengetés megzavarja abban, hogy ezt meg is valósítsa.
Nem emlékszik rá, hogy mondták volna-e a férfi nevét, noha nem is igazán érdekli, elég azt tudni, hogy ha valaha látná az utcán ami nyilván nem fog megtörténni, rögtön felismerné. Persze meg kell hagyni nagy murisan mutat a díszes dobozzal a kezében miközben arca olyan szigorú és komoly, mint a halál.
Elnézve a szőkeséget szinte biztos benne, hogy még az említett krumpliszsák is jól állna neki, nem véletlenül kezd el mutogatni minden létező irányba magába fojtva a szót. Ezzel persze arra utal, hogy ott van a zsák valahol... valahol, vegye fel kedvére.
Nem foglalkozik ezzel tovább, sokkal inkább a hosszú kecses lábak látványával van elfoglalva valamint azzal, hogy közelebb kerüljön hozzá. Felhergeli őt a látvány és csak most érzi igazán, hogy milyen intim helyzeteket képesek teremteni tudatlanul, akaratlanul is akár. Nem telne sokba kihámozni ebből az ingből. Nem elég, hogy tudja, kicsit ki vannak lazulva a gombok aminek hála még a gombolással se kellene túl sok időt eltöltenie, egyszerűen csak letéphetné róla egy kisebb erőfeszítés következtében. Emellett pedig háta mögött van egy négy és fél éves kapcsolat ami sokszor nem csak a finomkodáson alapult...
Makulátlan ujjai a csípőjére simulnak ezután pedig az egész tenyerével közelebb érezheti magát hozzá. Vidám mozdulattal húzza valamicskét közelebb magához, hogy jobb rálátása legyen bizonyos dolgokra. Melle kerekdedsége - legalábbis az alapján amennyit lát belőle - ismét lángra lobbantják a szívét s képzeletben többször is ráparancsol magára, hogy, "nem! Elég, nem!"
Tudja jól, hogy rengeteget képes elárulni az arca, viszont nem érzi úgy, hogy érzéseit rejtegetnie kellene. Amúgy se megy neki jól a titkolózás és a rejtegetés, Kaya pedig nem hülye, eddig is jó emberismerőnek mutatkozott, most miért lenne másként? És mással nem is vágná jobban maga alatt a fát, mintha hazudna neki és saját magának is.
Benedvesítve alsó ajkát billenti félre némiképp a fejét ahhoz, hogy jobb belátást biztosítson neki a be nem gondolt ingek rejtelme a gond csak az, hogy ennek jelenében nem is foglalkozik azzal amit mond neki a szőkeség. Persze.. ő próbálkozik, de mit tud csinálni? Ez olyan, mint amikor elhúzzák valaki előtt a mézes madzagot. Csak tapad rá de nem megy semmire.
Hangosat és látványosan nyel egyet ahogy a vékonyka ujjak becsúsznak az álla alá és ösztönzik arra, hogy a kék szemekbe nézzen maga méregzöldjeivel. Pár pillanatig még gondolkozik, hogy mit reagáljon, aztán előbukik belőle valami nem túl értelmes motyogás.
- Hogy mi? Ja igen, persze. Vagy mi? Nem... de! Úh... anyám... -be kell látnia, hogy ez elég idétlenre sikeredett főleg, hogy villámgyorsan változnak a kifejezések az arcán is. Egyik pillanatban gyanakvó a következőben meglepett amit lelkes és kétségbeesett grimasz követ. A végére pedig odabiggyeszt egy szégyenlős mosolyt amivel a padlót kezdi el fixírozni - ne haragudj, veled foglalkozok. Most már. Talán - pimaszkodik beleharapva ajkába.
- Természetesen azt tanulmányoztam igen! Ahhoz mérten, hogy nem hordasz ilyen inget, elég ügyes vagy - és ez lenne az a pillanat mikor saját magát rúgná jó alaposan hátsón.
Bolond!
- A nyakkendőt már én se preferálom a nőknél, szóval ez egy nagyon jó ötlet - zöldjeit le se veszi Kaya idegtépően dús ajkairól miközben beszél. Őt nem zavarja ez a fajta közelség, sőt bolondítja a tudat, hogy lassan egy papírlap is alig férne be közéjük. Arról nem is beszélve, hogy igen csak a kedvére való a saját parfüme és Kaya parfümének keveredése. Kellemesen füstössé mégis természetessé és lággyá válik ahogy egymást erősítik. Csoda vagy csodálatos, talán tényleg van jövőjük...
Ujjai végigtáncolnak a vékonyka karján, fel a válláig majd a nyakához viszont úgy néz ki, hogy elérkezik az a pillanat, hogy visszavonulót fújjon lévén Kaya úgy táncol el mellőle, mintha valami csodát pillantana meg amit el akar érni. Dühödt, ideges grimasszal szúr ki magának egy pontot a szemközti falon s toporogva még egy ideig erőt vesz magán ahhoz, hogy megforduljon.
- Igen, meghozta. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy ekkora dobozokban tortákat vagy nagy méretű ajándékokat szokás elhelyezni, nem egy egyszerű fürdőruhát ami egy zacskóba is belefért volna... és nagy valószínűséggel  többe kerül, mint egy havi fizetésem - ez utóbbit csak utólag fűzi hozzá és meglehetősen halkan, közben ujjait belemélyeszti a hajába, mintha idegességét próbálná szerencsétlen módon leplezni.
Úgy érzi, mintha madzaggal lenne hozzákötve a lányhoz és lépteit követi egészen a fürdőruháig amire vet egy pillantást.
- Hogy mi? Fúj nem... - így csak, hogy több teret engedjen a szőkeségnek, ellép tőle de nem túl messzire, csak egy lépést oldalra - nem szeretem a török mézet - kiskorában olyan nagy darabot harapott le, hogy teljesen összeragadtak a fogai tőle, nem tudott mit kezdeni hosszú percekig magával csak kétségbeesetten feszegette az állkapcsát, hátha. Azóta nem is próbálkozott vele többet.
Kíváncsian billenti félre a fejét mikor a két pohár egymásnak koccan s elnézve a lány feje felett még van szerencséje elcsípni a nap utolsó leheletének bűbájos fényét, melyet csak huszonnégy óra elteltével láthatnak újra. Az égbolt lassan elsötétül és idebent a napelemes lámpák melyek fáklyaként keretezik a hatalmas, egész falas ablakokat arany, némelyik pedig bronzos fényben izzik fel. Szereti a környezetbarát és takarékos dolgokat, nem véletlen, hogy nappal soha nem gyújt lámpát vagy nem néz televíziót és több a napelemes lámpa a házban, mint egész Sydneyben együtt véve. Viszont ez ad egy kellemes, mitikus és bensőséges derengést a nappalinak melynek ez által eltűnik a férfias, erőteljes kontrasztja.
- Elnézésed kérem, hogy valamiben én vagyok a nyertes. Nem csak Bach-ot és Mozartot hallgatok, remélem elnézed nekem - hangjában van valamiféle játékos sejtelmesség amit megkoronáz annak rekedtessége és mélysége amit évek óta magában hordoz és oly annyira az övé lett, hogy ezrek közül felismerhetővé vált. Nem túl mély, nem túl rekedt de a kettő egybecsengése kellemes rezgést és selymességet biztosít ahhoz, hogy általa megnyerőbbé váljon. Valamivel el kell hitetnie a betegeivel, hogy az ő igaza mindig pontos és ehhez kell a titokzatosság és magabiztosság is.
- Na!  - nyög fel vigyorogva mikor mellkasát megböki a szőkeség és ezzel együtt el is tereli onnan, nehogy már ő kezdjen el matatni a gombok között. Fejét ingatva, széles vigyorral figyeli a műveletet míg megtalálja a gombot, aztán mintha kapna egy jobb egyenest és egy bal horgot valamint egy tökön rúgást, megérkezik a latin zene ami egy hete annyira feltüzelte. Nyelni se mer pár pillanatig csak figyeli a szöszit. Minden mozdulatát szemmel tartja, úgy vizslatja mint egy kopó az áldozatát amit kiszúrt a nádasban ám pezsgő újra felcsendülő szidása hallatán magához tér és felnevet.
- Te jó ég, nem értem mi bajod van a pezsgővel. Tizenhat éve nem ittam ilyen jó félét, szóval ne piszkáld már szerencsétlent - eközben figyeli ahogy egyre közeledik hozzá de még mindig nem olyan közeli, hogy hozzá érhessen, pedig olyan szívesen megtenné. Te jó ég, ha csak sejtené a szőke, hogy mennyire meg akarja érinteni puha, bársonyos bőrét, beletúrni hajzuhatagába és csókolni az ajkait. Talán el is menekülne tőle, ki tudja? Talán randiként kellene ezt a mait felfogni? Talán el kellene felejtenie azt, hogy első alkalommal megdönti a nőket?... de basszus ha így is tenne, egy randit nem valamelyik fél házán szokás kezdeni, ugyebár.
- Kezdem bőrömön tapasztalni a manipulatív éned pimaszságát - dörmögi miközben kiveszi a kezéből a pezsgős poharat és leteszi a szekrényre. A végén még a szőnyeg vagy valamelyik kárpit látná kárát.
- A zene lesz az amelyik a legkevésbé zavar, hidd el nekem - hangja szinte nyöszörgés ahogy tenyere a lány csípőjére simul és határozott mozdulattal húzza közelebb magához. Viszont be kell látnia, hogy a lehető legrosszabb módját választotta annak, hogy közelebb tudja magához. Zöldjei egy pillanatra elkerekedni látszanak mígnem összeszorítja a szemét s hagyja, hogy lenyugodjanak a kedélyek melyek nem engedik, hogy bármi is gördülékenyen menjen. Karja libabőrözni kezd, a szőrszálak az égnek meredeznek rajta, térdei meg-megrogynak. Mintha legalábbis elvonási tünetekkel küzdene és talán így is van...másik kezét lassan elindítja Kaya kerekded, formás feneke felé amit leheletnyit meg is markol ingen keresztül majd homlokát a szösziéhez érinti s megrázza a fejét.
- Mond csak, mi a terved? Teljesen elakarod venni az eszem, vagy szimplán hülyét akarsz csinálni belőlem? - csak most jut el a tudatáig, hogy nagyjából úgy táncol ahogy Kaya fütyül...
- Tudod... önmegtartóztatás szintjén piszok csehül állok lévén, egy ideje én nem... öhm... - nem fejezi be csak elhúzódik tőle annyira, hogy láthassák egymás arcát - voltam senkivel. Szóval könyörögve kérlek csak érzéssel jó, vagy nem tudom - hangja talán hisztérikusnak, kétségbeesettnek hat, de felesleges lenne ezt leplezni, hisz így is érzi magát. Férfiúi gyengeség.

Kaya and Nathaniel

 

Baráti társasága és munkatársainak nagyobb része kezdetektől fogva tartja magát ahhoz a meglátáshoz, hogy nem kellene keresnie a komolyabb, akár életre szóló kapcsolatok lehetőségét elvégre nem veszélytelen a helyzete és nagy esély van arra, hogy talán nem sikerül idejében szívhez jutnia. Ez pedig minden finomkodás és köntörfalazás nélkül, ténylegesen a halálát jelenti. Az utóbbi szívroham feltette a pontot is az "i" betűre és  szinte biztos, hogy ha fél éven belül nincs szív amit megkaphatna, neki vége. Kénytelen lesz ezzel a gondolattal megbirkózni ami persze nehéz lesz, hisz mint oly sokan így ő is ragaszkodik az élethez. Nem egyszerű a beletörődés és a lemondás főleg nem akkor ha már tényleg érzik a halál markának szorítását.
A barátai nem akarják kitenni se őt se pedig az esetleges választottat annak a veszélynek, hogy lemondással és szomorúsággal kelljen tölteni a haláláig tartó utat ami talán egy év, fél hónap vagy két hónap is lehet, ki tudja?
Viszont ez tényleg azt jelentené, hogy már lemondtak a férfiről. Lemondtak egy férfiről, egy barátról, egy életről és egy orvosról, aki annyi de annyi embert segített már át a halál és öngyilkosság gondolatán, juttatott el addig őket, hogy ugyan úgy élhessék az életüket, mint a balesetüket megelőzően amely komoly szövődményeket és következményeket vont maga után.
Járni, lélegezni, mozogni és élni tanított meg százakat, gyerekeket és fiatal felnőtteket, időseket egyaránt. Megtanította őket az nagy fontosságú, pozitív gondolkodásmódra ami alapvető fontossága az imént felsoroltaknak. Megtanította nekik, hogyan kell elfogadni azt a személyt, akik lettek, de ne veszítsék el azt akik voltak. Megtanította azt, hogyan éljenek hibáikkal és abnormalitásukkal együtt elvégre nem csak magukkal de másokkal, a közzel is el kell fogadtatniuk új énjüket. Fel kell fogniuk, hogy bár lehet, hogy nincs meg az egyik lábuk, karjuk vagy életük végéig mozgáskorlátozottak lesznek egy tolókocsiban, de mindig azt mondogatja nekik és hiteti el velük, hogy van remény!
Egy olyan remény amiben nem csak lehet, de kell is hinni és kell egy cél amibe bele lehet kapaszkodni. Egy bizonyos mentőöv, kapaszkodó és biztonság.
Fontos a pozitív gondolkozás, nem lehet úgy nekikezdeni valaminek vagy folytatni az életet egy tragédia után, hogy "felesleges küzdeni, mert úgyse lesz semmi belőle legalább nem bízom el magam ezzel megkímélem magam egy esetleges bukástól ami vár rám."
Nate nagyon régóta próbálja azt a gondolatot és jól bevált módszert követni, hogy a bizakodás és reménykedés, énünk legjobb tudása szerint történő sors alakítás az egyik legfontosabb elv! Mert ez az az út amibe kapaszkodva haladhatunk előre még akkor is ha az út rögös és hegység méretű magasságokban vezet felfelé. Minden csúcsot meg kel tanulni bizonyos módon megmászni majd emberi szerénységgel és bizonyossággal feldolgozni.
Viszont azzal, hogy megakarják tagadni Nathanieltől a boldogságot, lemondtak annak lehetőségéről, hogy talán még felépülhet, hogy újra élheti a fiatal férfiak életét boldogan, egészségesen s talán családot alapíthat majd mert ugyebár ez is az élet egy fontos mérföldköve amire ő is epekedve vágyik.
Hónapok óta az a véleménye erről nem csak neki de a szűkebb ismerőskörének is, hogy bár tény, hogy beteg és olykor kilátástalannak tűnik a helyzete, mégsem adhatja fel. Épp azt az elvet kell követnie amit a betegeinek tanít... kapaszkodó! Kell egy biztos kapaszkodó aki, vagy ami a segítségére lehet és amin keresztül hihet. Attól még, hogy beteg, élhet teljes értékű életet és nem csak vágyhat rá, de minden joga meg is van hozzá. Talán azok akik valamilyen kínok között élik mindennapjaikat, nem érezhetik boldognak magukat?
Valószínűleg épp ezért is ragaszkodik annyira Kayához, mert van benne valami, amivel kilehet rángatni abból a monoton életből amit nap, mint nap él. Reggel felébred, kiküldi a kutyáit a házból, hogy elvégezzék a dolgukat eközben ő is felkészül a napra amit munkával töltött órák követnek. Gyógyszereket szed be bizonyos időközönként melyek az életet jelentik számára noha túl sok az amit kapott... két beteg között kis pihenés, este pedig irány haza és onnantól kezdve reggelig alszik. Tele van az élete kétellyel melyeknek kikövezett az útja. Kaya pedig mit hozott bele? Mivel ajándékozta meg őt?
...
Lehetőséggel, reménnyel, vidámsággal és azzal, hogy ismét előkerüljön a feledés homályából az a fiatalember aki a betegsége előtt volt. Aki kacérkodott a csinos hölgyekkel, de ugyan akkor emberséges volt, tudta, hogy hol vannak a határok melyeket soha vagy csak nagyon ritkán lépett át. Ismét érzi, hogy él és élhet ha úgy akarja csak nem szabad feladnia. Kaya egy olyan támasz lett az életében akit bár nem ismer olyan régóta mint szeretne - de talán jobban, mint kellene- de épp oly szilárd, mint egy rendíthetetlen szikla aki nem hajol meg a szél ordító akaratának se. És bár nem tudja megmondani, hogy pontosan mi az amit érez iránta, ragaszkodásnak vagy fellángolásnak se mondaná még lévén ez a második alkalom, hogy találkoznak de biztos benne, hogy nagy hatással van rá és olyan érzéseket vált ki belőle amit nagyon rég nem produkált vagy talán nem is ismert. Ilyen mód ha tehetné magához láncolná, hogy mindvégig mellette maradjon hisz az életvitele megváltozik általa, nem a szokásos bús, szürke és melankolikus órákat éli meg de a vidámságot, a fiatalságot az életét mindig körbeölelő és azt bearanyozó gyermeki mivoltát amit eltemetett, melyet a ránehezedő teher és élet súlya miatt fokozott bölcsességgel és kissé komplikált szomorúsággal, lemondással nyomott el.
Most pedig ismét hinni kezdett abban, hogy ezen változás jó útra terelheti. Ezen gondolatot még akkor is érzi, mikor egész közelről láthatja arcának finom, elegáns és előkelő élét melyről ordít a nemesség. A fürdőruhát tanulmányozza melyet egy díszes dobozban rejtettek el. El nem tudja képzelni, hogy mekkora összegeket érhet ez a darab, ha ilyen díszcsomagolást kapott, de talán jobb is ha nem tudja. Amúgy is, nem sok köze van hozzá.
Szemöldöke a homlokába költözik Kaya fintorgása és hangjának kelletlen éle hallatán. Legszívesebben elnevetné magát elvégre tényleg nem érti kifakadásának az okát de míg gondolatban legyint egyet, hogy inkább ráhagyja, addig kisfiús mosoly jelenik meg a szája szélén. Zöldjei vidáman csillognak s kénytelen már most megállapítani, hogy amilyen dühítő, épp oly bájos és imádnivaló tud lenni a szeszélyessége.
- Jól van, nem kell a torkomnak esni azért - tartja maga elé védekezésképpen a kezeit -  egyszerűen megszoktam már, hogy ha elmegyek vásárolni akkor az ingeket is papírtáskákba vagy vastagabb nejlonokba teszik. Még az Armaniban is vagy a Dolce and Gabbana-ban. Pedig ezek se kis nevek. Hihetetlen vagy sem de még a Hugo Boss parfümöm is bár a maga dobozába került utána mégis egy papírtasakban találta meg végső nyugalmát... vétek vagy sem de így van - húzza az agyát talán, ettől függetlenül jól szórakozik az arckifejezésén s próbálja eltárolni magában az infót, hogy honnan és kitől szerzi a fürdőruháit. Mondjuk nem hiszi, hogy egy hamar megtudja majd nézni azt a bizonyos üzletet... de ha mégis akkor még nagyobb a valószínűsége annak, hogy amint átlépi a küszöböt már ki is farol onnan.
- Ebben biztos vagyok, minden esetre egyszer látni szeretném. Az addig oké, hogy Bach Air című szerzeményére lehet lassúzni de, hogy lenyomni egy latin táncot bármelyikre is - elhúzza a száját, zöldjeiben játékos fény csillan s egy pillanatra tényleg elgondolkozik azon, hogy hátha lehet... de ismét csak nemleges intéssel zárja le a témát. Ezeket a zenéket nem erre találták ki, így nem csalódik mikor meghallja a latint ami viszont tényleg tökéletes arra, hogy ismét felpezsegjen a vére és ezzel együtt kétségbeesve vegye tudomásul, Kaya direkt csinálja azt, amit. Játszadozik a türelmével és kitartásával.
Orrhegye leheletnyit érinti szőke tincseit a füle mellett s nagyot szippantva az őt körbelengő levegőből, meg is érzi parfümének és samponjának kellemesen édeskés illatát melyet oly annyira imád. Kifinomultságra és jó ízlésre vall. Nem véletlen, hogy a múltkori parfüm amitől bűzlött a kölcsön kapott pulcsi a kórházban, kiakasztotta. Kis híján eljut arra a szintre, hogy ajkait az arcára simítsa. de ellenáll a késztetésnek így hátrébb húzódik. Annyira, hogy láthassa a vad csillogású ragyogó kék szemeket melyek kérdőn, értetlenül és kíváncsian fürkészik Nate arcát.
- Talán nem vagy elég jó logisztikus - suttogja ahogy a füle mögé simít egy hajtincset, viszont ettől függetlenül dagad a mája amiért minden tervet képes meghiúsítani. Már ez is valami.
Egyszerűen nem tud ellenállni a késztetésnek így finoman megmarkolja formás fenekét ahonnan csak hamar el is kerül a keze Kaya jóvoltából. Arról viszont nem mond le, hogy elég közel érezze magát hozzá.
- Pedig mind idáig így gondoltam - vallja be mélységesen rekedten. Nem találja a hangját, mintha elhagyta volna az. Megrészegíti a közelsége s bár látott jeleket, mégse gondolta volna, hogy Kayanak is gyakorolnia kell most az önmegtartóztatást. Nem akar előre örülni, de érzi, hogy ez jelenthet valamit és talán nem kell ezután szétrebbenniük és a napokban attól tartani, hogy talán nem találkoznak többet. Ha pedig mégis így lenne, minden követ talán még hegyeket is képes lenne mozgatni, hogy újra találkozhasson vele.
Visszafojtott nevetéstől egyre csak viduló arca végül kisimul amint ő is elneveti magát. Eddig bele se gondolt abba, hogy elég kaotikus, szürreális látványt nyújthatnak. Kaya ingben, ő meg tréningben miközben latin zene dübörög s tüzeli, perzseli a hangulatot a kellemes arany, bronzos derengésben. Odakint lassan magasan jár már a kerek hold is, melynek ezüstös fénye ad még egy extra löketet a sejtelmességnek. Valljuk be, ez elegáns ruhák vagy épp ruhadarabok hiányában tényleg kifejezetten erotikus jelenet volna ám így inkább nevezhető komédiának.
Nem tud betelni a lány nevetésével mely úgy csilingel, olyan vidám és olyan szívmelengető, hogy szinte érzi ahogy valamiféle lágy tűz gyullad valahol a tudata és szíve mélyén. Úgy hallgatná és nézné perceken, napokon és heteken, éveken át... bár lenne rá lehetősége!
Szemei elkerekednek a következő szavak hallatán majd ráharap alsó ajkára miközben megemeli a fejét és a magason ülő plafont kezdi szemlélni. Hihetetlen! Talán még ki is mondaná, ha nem hinné el, de túl komoly és túl őszintének tűnik ahhoz, hogy megkérdőjelezze szavait.
- Én se akarok az lenni viszont jobban járok ha közlöm - ezzel közelebb hajol hozzá, annyira, hogy ajkai érintsék fülcimpáját - te választottad a dalt! A te hibád...minden - játékosság ül a hangjában, nem megrovó vagy kellemetlen a tónusa, inkább gyermeki és vidám.
- Látom tényleg gyorsan tanulsz - utal itt a dadogásra amit nem is olyan régen még ő produkált mesterien.
- Bárhol! - hangja valamivel hangosabb de csak azért, mert közben lendületet vesz ahhoz, hogy a vállára kaphassa a szőkeséget ezután pedig gyors léptekkel elindul a nyitott hátsó ajtó felé. Leakarja hűteni magát? Csak tessék, rajta ne múljék! Orra alatt gonosz vigyor illegeti magát közben pedig határozott, fürge mozdulatokkal hagyja maga mögött a lépcsősort s veti bele magát a szőkeséggel együtt a medencébe melynek vize kellemesen hűvös tömegként fogja közre őket. A lendülettől rögtön szét is rebbennek, de kezeit a vékony csípőre simítja, hogy közelebb húzva magához a felszín felé lökje magukat ahol is megrázz a fejét ezzel megszabadulva némi víztől...

Kaya and Nathaniel

 

Kezdi úgy látni a helyzetet, mintha egy próbatételen volna amit le kell gyűrnie. Persze nem olyan mint egy vizsga mikor határozott hangú, szúrós szemű vizsgáztatók és igazgatók veszik körül. Nem azért remeg a térde mert nem tudja a választ és nem azért csuklik el néha-néha a hangja mert fél attól, hogy hülyeséget mond. Nem azért veri ki a víz, mert tudja, hogy nem tud semmit, nincs az a válasz a tarsolyában amit várnak tőle. Ha jobban belegondolunk, ilyen gondja soha nem volt, hisz nagyon jó tanuló volt egész életében mind emellett ha valamit nem is tudott száz százalékig, akkor kivágta magát belőle. Olyan jól forgatta a szavakat, hogy végül kérdésként állt elő a válasszal amire megkapta a tanároktól a várt megfejtést. És bár utólag jöttek erre rá mindig, ő mégis hasznot tudott húzni belőle amivel a leleményességét és észjárását díjazták.
De, hogy mit is jelent akkor pontosan a próbatétel jelen pillanatban? Azt, hogy egy olyan nővel van összezárva aki akárcsak ő maga, bizonytalan és ezernyi kérdéssel van teli a szíve és agya, amit méltón meg kellene válaszolnia, hogy mégis most mi tévő legyen...? Azért remeg meg olykor a térde, mert elgyengül a látványától, a szépségétől és a jelenlététől. Előkelő, nemesi határozottságától. Elcsuklik a hangja igen, azért mert fél, hogy túl sokat mond és mutat, attól, hogy túlságosan is sokat időz el rajta a tekintete mind ahányszor. És kiveri a víz a rejtett, dédelgetett vágytól mikor a dekoltázsát rejtő ing mögé próbál lesni ahol meg is találja a kerekded domborulatokat vagy a hosszú combok látványától melyet legszívesebben saját csípője körül érezne.
Nem egy kisiskolás izgalma és félelme az, amivel most együtt kell élnie. Egy érett férfi küzdelme a vágyaival és reményeivel szemben miközben ezzel együtt birkózik a saját életének létével is. Már csak az a kérdés, hogy melyik és mikor fog nyerni?
Úgy érzi magát Kaya jelenlétében mint egy több kilós, szöges láncra vert kutya akitől csak fél méterre van az elé letett nagy darab hús amit azután kapna meg, hogy hetekig - Nate esetében hónapokig - éheztették. És csak akkor kaphatja meg, ha valamilyen úton módon megszerzi magának. Szinte érzi azt a tartó és visszafogó erőt ami nem engedi őt közelebb hozzá és ami nem más mint az embersége. Ilyenkor úgy érzi, hogy bár csak egy nagy láncot kapott volna, ne pedig lelkiismeretet, együttérzést és túlfűtött izgalmat. Talán most érzi először azt életében, hogy talált egy olyan nőt akit nem csak ágyba akar vinni, akivel nem pár hetes, hónapos esetleg éves kapcsolatot akar de annál sokkal többet remél. Tisztában van vele, hogy száz meg száz érv szól ellenük, többek között a társadalmi helyzetük, szülőföldjük és családjuk. Főként Kaya családja és a neveltetése. Nem biztos, hogy Nate megadhatná neki azt a pompát amiben eddig élt, sőt biztos benne, hogy nem lenne képes rá. Viszont látja azt, hogy milyen Kay az ő jelenlétében. Boldog és önfeledt játékos, szórakozott. Ezt már akkor látta rajta, mikor a bárban találkoztak, ahol minden elkezdődött és aminek fűszeres zamatával igyekeznek a mai napot is készen, ízesen tálalni.
Nem akarja a kapcsolatukat azzal elrontani, hogy már az első, randinak nevezhető találkozón megcsókolja vagy ha tovább akarunk menni, lefekszik vele. Sokkal többre tartja nem csak a lányt, de a kettejük mérföldköveit melyeket át kell lépniük, a jövőjüket mely talán kikövezett már csak még nem tudnak róla. És jelenleg még nincs itt az imént felsoroltak ideje.
Ettől függetlenül meglehetősen nehéz visszatartania magát bármennyire is próbálkozik vele, hisz izgatja minden kecses, szenvedélyről árulkodó mozdulata. Megbabonázza a látványa, szemének kíváncsi csillogása, jeges színű kékje nem beszélve dús, formás ajkairól melyek szinte hívogatják magukhoz Natet.  
Ahogy Nate Kayat összezavarja, úgy ez fordítva is él. Fogalma sincs, hogy mennyire lehet mértéktartó, hogy mennyire mehet bele a játékba és mennyire érezheti piszok komolynak a dolgot. Ő a maga részéről tudja, hogy mit szeretne de míg a szőkeség erre nem ad visszajelzést, addig nem próbálkozik olyan nagy mértékben.
- Persze, hogy nem. Miért rejteném el az érzéseimet Kaya? Miért lennék olyan karót nyelt és idegen, mint az a sok, magát férfinek nevező valaki aki eddig körülvett? Attól még, hogy nem tudok egy nőt nap mint nap gyémántokkal elhalmozni, ugyan úgy tudok szeretni, ha nem jobban. Jobban értékelem az életet, mint azt a környezetedben eddig bárki tette. Tudom milyen az, hogy élni, milyen ha harcolni kell valamiért vagy valakiért. Nekem soha nem tettek a seggem alá csak úgy egy méregdrága kocsit... nem beleszülettem ebbe a házba és a magam szempontjából nevezhető jólétbe. Megdolgoztam a ház minden egyes téglájáért - hangja mindvégig halk és lágy, elakarja hitetni vele, hogy nem rossz az ha nem hasonlít azokra akiket eddig ismert, vagy akiket férfinek tartott.
- Úgy működök ahogy normális esetben egy embernek működnie kell. Rengeteget tanultam, elfogadtam a veszteségeket, elviseltem apám ütlegeit, eltartottam magamat és őt is, mikor két iskola mellett két helyen is dolgoztam. Ösztöndíjakból és a keresetemből tartottam fenn magunkat amivel finanszíroztam az orvosit. És ha ezt nem tettem volna meg akkor... akkor nyilván nem állnék most itt. Nem lenne több diplomám, nem lenne két munkám ami közül az egyik nagyon jól a másik kevésbé fizet jól. Ettől függetlenül kifizetődő a hajtás és mindenek felett sokkal fontosabb számomra az, hogy az emberek visszajelzései jók legyenek. Hidd el nekem, hogy lehet élni fényűzés és pompa nélkül... látlak Kaya, tudom milyen vagy mikor a saját közegedben mozogsz és milyen vagy akkor, ha mellettem vagy, vagy több egyszerű ember között. Mint múltkor a bárban. Jó vagy, természetes és ha csak két napig nem lennél ellátva aranyat érő ékszerekkel, hamar meglennél nélkülük. Csak értékelned kéne azt amiben mozogsz - lehet, hogy hosszúra nyúlik a mondandója de igyekszik felnyitni a szemét afelől, hogy jó az az élet amit Nate él és, hogy sokat tett a saját megélhetéséért. Ezért sincs elszállva, ezért is olyan természetes, amilyen.
Nem mer hinni a fülének mikor beigazolódik az, amire eddig is gondolt. Mikor pedig orruk hegye leheletnyit de összeér, finoman elmosolyodik s végigsimít selymes karján. Teljesen egyszerű mozdulatok ezek mégis intimek, bensőségesek, Nate számára pedig fontosak. Nem löki el Kaya magától! És ez az egyik legfontosabb szempontja.
Érzi a változást Kaya energiájában mikor közelebb hajol hozzá és a fülébe suttog. Érzi, hogy egy pillanatra megremeg s furcsa mód kezdi el venni a levegőt de nem él vissza a helyzettel, míg le nem hajol, hogy könnyedén felkapja őt a vállára.
Nem érdekli a kalimpálás és tiltakozás, még a sikkantásán is csak jót nevet... most tényleg fiatalnak, erősnek és életvidámnak érzi magát. Lehet, hogy ezután fog kapni a fejére ha nyakon nem is csapják, de vissza fognak élni a helyzettel esetleg kap egy finom kis fejmosást, ám emiatt elég később aggódnia.
- Tudom! - nevet fel mikor meghallja, hogy "lépcső!" - itt élek hét éve és már alva is megjártam, szóval tudom, hogy itt van a lépcső - nevetgél az orra alatt.
- De! - utána el is hallgat, hisz lendületet véve Kayával együtt a vízben landol mely nagy csobbanással csap ki a medence szélére. A víz, mint taszító és vonzó erő egyszerre löki szét őket egymástól majd tereli ismét egy örvénybe, minek hála visszatudja húzni magához. Testük közé nem férne be semmi, még egy vékony papírlap se amit erőszakkal próbálnak oda bepréselni. Levegő híján viszont biztos lenne a fulladás ha nem rúgná fel magukat a felszínre.
Mihelyst elengedi, vidáman nevetgélve figyeli ahogy Kaya az arcából legjobb tudása szerint igyekszik eltüntetni a hajtömegét amit a víz odasodort. Előre nyúlva segít neki egy keveset de aztán hagyja, hogy maga oldja meg, nem akar előre bocsánatért esedezni, márpedig a segítsége úgy venné ki magát.
Szemöldökét felvonva figyeli az arcán érvénybe lépő változásokat. Látja és tudja is, hogy haragos, mérges de jelenleg ez is csak mulattatja.
- Dean - illene tudatnia vele nem? Főleg ha már neki áll találgatni így nem hagyja ki a lehetőségét annak, hogy miután közel az összes D betűs nevet elsorolja valamint átkeresztelte őt, elmondja mi is az a "titokzatos" név.
- Nem mindegy? Az én ingem lett vizes nem a drága kosztümöd, nem is értem mi a baj? - költői kérdés talán, minden esetre piszok jól szórakozik és nem tudja figyelmen kívül hagyni, hogy a nedves ing milyen mértékben simul hozzá a testéhez. Gyönyörű!
Csak akkor veszi észre, hogy gyakorlatilag még mindig tartja, mikor ellöki magát tőle, így nem "erőszakoskodik" eleget tesz a kívánságának és visszahúzza óvón tartó kezeit.
Orra alatt jól szórakozva merül el egy pillanatra a gondolataiban, később pedig az ütő is megáll benne mikor elkezd a gombokkal pimaszkodni. Végiggombolja őket ám még mielőtt kibújna belőle, abbahagyja a mozdulatot Nate viszont még így is csak kerek szemekkel, kíváncsian figyeli miközben hatalmasakat nyel. Ezen nehéz munka talán az ádámcsutkája környékén mutatkozhat meg igazán. Nehéz elegendő és megfelelő önkontrollt tanúsítania de mentségére szóljon, hogy igyekszik.
- És hol vennéd fel? Csak így itt a vízben? - vonja fel a szemöldökét és bár ha kiszállna a medencéből se lenne baj, ha nekiáll vetkőzni elvégre senki nem látja. Nathaniel túl lelkiismeretes így nem nézné végig a jelenetet a szomszédok pedig nem tudnak rálátni a medencére tekintettel arra, hogy két domb közé van besüllyesztve Nate kívánságának hála.
Halkan felnyög és háta a medence széléhez szorul mikor Kaya közelebb kerül hozzá és nyakát átkarolva kezd el épp olyan aljas módon suttogni a fülébe, mint ahogy azt ő tette odabent. Zöld tekintete egy pillanatra elködösül és csak átbámul a szőkeség válla felett és füle mellett míg az beszél, de végezetül egy pimasz mosolyt villant. Csilingelő kuncogása csak hab a tortán, nem véletlen, hogy úgy fordítja a fejét, hogy arisztokrata vonású állkapcsát érintse az orrával. Még mindig tisztán érződik parfümének illata rajta noha klóros vízben ácsorognak. Egyik kezének segítségével a hosszú szőke tincseket melyek a nyakához és a vállához tapadnak, hátra simítja mígnem elhúzódik tőle.
- Jól van, te nyertél! Te nyertél - hangosan nevetve húzódik el tőle s rátenyerelve a medence peremének csempéire, felhúzza magát, hogy kiléphessen a partra. Megigazgatja a hasfalára tapadó pólót és lekapja magáról a két vizes zoknit miközben vet még egy utolsó kimért pillantást Kayára.
- Gyere - nyújtja felé a kezét, hogy kihúzza, bent talán könnyebben áttudna öltözni a vendégszobában vagy a fürdőszobában. Ha adja a kezét akkor kihúzza magához, ha pedig jobb szeretne maradni akkor már indul is befelé a ruhadarabért valamint a hozott pezsgőért és két pohárért. Nem fogja ennyiben hagyni, ennek az estének folytatódnia kell...
A shownak folytatódnia kell!

Kaya and Nathaniel

 

Leheletnyit de úgy érzi magát, mintha egy furcsa, rituális táncot lejtene a szőkeséggel, ahol elsődleges szempont a közelség, de mégis távolt kell tartaniuk magukat a másiktól egyéb okok miatt. Talán egy próba tétel, mintha azt igyekeznének vizsgálni, hogy mennyire bír magával egy olyan fél év után, mikor nem igazán nyúlt nőhöz, legalábbis nem olyan módon, mint szeretett volna. Az elmúlt egy éve arról szólt, hogy betegek százát lássa el a legjobb tudása szerint itthon és a kórházban is egyaránt. Különösen azzal a fiatal lánnyal kellett foglalkoznia, akinek a gerince sérült meg egy csúnya balesetben s bár az idegsebészek, sebészek mindent megtettek azért, hogy olyan, vagy megközelítően hasonló legyen mint a sérülést megelőzően, mégse értek el vele tökéletes eredményt. Nem véletlen, hogy ezután hozzá íratták át abban a reményben, hogy kitudja hozni belőle a maximumot s újra megtanítja járni, érinteni és fogni, talán még szaladni is. Elvégre egy olimpikonról van szó aki nem érdemelte volna meg ezt a sorsot. Ez a baleset nem volt fair főleg azért, mert nem ő volt a hibás, hanem az a drogos, ittas férfi aki okozta. Többen bele is haltak sérüléseikbe, neki talán annyi volt a szerencséje, hogy még idejében elkapta a kormányt és átrepült a szalagkorláton. Nem volt frontális ütközés a részéről de a gerince így is csúnyán megsérült mikor a kocsi fejre állt a domb alján.
A mai napig orvosolni igyekszik problémát - a héten mikor ő maga is kórházban volt, két órát foglalkozott vele - és nagy nehezen de rábeszélte a nő lelkére, hogy talán jobb lenne, ha pár év múlva mikor már képes lesz használni a lábait akkor inkább paraolimpián indulna, ha folytatni szeretné, mert soha nem lesz olyan mint rég. Az elmúlt évek alatt rájött, hogy sokkal fájdalmasabb olyan embereket kezelni, akik a szenvedélyüknek tennének eleget azzal, ha felgyógyulnának. Példának okáért itt az olimpikon, aki futóként jobban örülne annak, ha nem lenne baja a lábának. Volt dolga térdprotézist kapó táncossal, törött és deformáltan gyógyuló bokasérült balerinával, és tudja, hogy belőlük soha nem lesz az, mint akik előtte voltak. Le kell mondaniuk arról, aminek éveken keresztül szentelték az életüket így a gyógyulási szakaszuk általában depresszióval, sírással és kiborulással telik, amit Nathanielnek a legjobb tudása szerint kell orvosolnia és tolerálnia egyaránt. Nem véletlen, hogy mindig azzal kezdi a kezeléseket, hogy a lelkükre és eszükre próbál hatni, és ez végig követi az egész foglalkozást. Kell mindig a megerősítés, az, hogy valaki meghallgassa őket. Az, hogy legyen valaki akiről tudják, hogy szilárd támaszt jelent a felépülésük ideje alatt. Nathaniel mindig ilyen volt.
Jelen esetben viszont elkényszerül hagyni ezt az egy, valamint nőtől mentes fél évet. Meg kell erősítenie a türelmét, az elméjét és a lelkét is egyaránt. Most ő az aki a saját segítségére és kitartására szorul, nem pedig a betegei.
Próbálja felfogni, hogy mi az oka annak, hogy egyik pillanatban szinte biztos, hogy lesz valami egy-egy mozdulatukból, közeledésükből, talán egy csók, egy bensőségesebb érintés, egy halk kis sóhaj mely beigazolhatja, hogy kellenek egymásnak. Jelenleg  csak annyira, hogy kiderítsék, lehet-e ennek jövője. Ha ez pedig be is igazolódik, akkor miért tartanák vissza magukat? Amúgy is, Nate nyitott mindenre.
Elsőként viszont biztos abban, minél tovább figyeli az üde tekintetű arcot, hogy nem akar kapkodni. Érezni akarja, hogy többet jelentenek egymásnak egy éjszakánál vagy egy futó kapcsolatnál.
Miközben bizonygatja igazát, látja Kaya kelletlen, fájdalmas grimaszait de egyszerűen tudatni akarja vele, hogy semmivel se kevesebb, mint azt bárki is gondolná a szőkeség famíliájából. Tudja, hogy ő se választhatta meg a sorsát és életét, hogy nem várhatja el tőle senki azt, hogy változzon mert vannak olyan berögzült gondolatok a neveltetésből adódóan melyeket soha nem fog tudni levetkőzni se ő, se pedig Nate. De egy próbát megér. Ő is képes lenne arra, hogy megkísérelje a változást valaki miatt... vajon ezt más is megtenné érte, vagy teljességgel lehetetlen kérés?
Hosszasan, szinte megállás nélkül beszél hozzá de egyszerűen nem éri el a várt hatást, helyette rögtön kérdőre vonják. Egy pillanatra hátra hőköl, fájdalmas arckifejezése mosollyá szelídül.
- Mert beszéltem veled aznap éjjel. Mert éreztem a szíved dobogását majd arra keltem fel, hogy ott voltál mellettem... rossz ember nem lehet, aki egy vad idegen mellett is képes virrasztani, hogy megbizonyosodjon afelől, hogy megmarad. És most is itt vagy. És nézd meg, hogy mit csinálsz velem! Egy olyan kapcsolat után amilyen nekem volt, szinte megfogadtam, hogy soha nem akarok nőként tekinteni egy csinos, gyönyörű teremtésre. Maradjanak csak barátok... ehhez mérten mégis úgy viselkedek mint egy kezdő óvodás aki nem mer kérni az óvónőjétől mert fél. És sejtem, hogy nem olyan vagy, mint amit most mutatsz magadból, és nem is várom el, nem várja el senki, hogy megváltozz. De talán többet engedhetnél ebből az énedből is - simítja tenyerét az arcára miközben hüvelykujjával megcirógatja azt.
- Könyörgök, ne emeld meg többet így a hangod jó? - süti le a szemeit immáron tényleg a talaj mintázatát tanulmányozva. Van valami reszkető, lemondó félelem a hangjában amivel kérleli őt. Nem arról van szó, hogy nem tudja elviselni a szidalmazást, egyszerűen nem így akar emlékezni a szőkeségre, márpedig az ő esetében sokszor többet nyom a latban egy-egy szigorú hangvétel, mint egy boldog pillanat. Márpedig a mait nem szeretné elfelejteni.
Először úgy gondolta, hogy nem tudná megszokni Kaya hirtelen kedélyváltozásait. Azt, hogy egyik pillanatban szigorú, akaratos és haragtartónak ható a következőben pedig kislányos, játékos s szinte kenyérre lehetne kenni odaadó bájának hála. De mikor rájön arra, hogy ő maga is ilyen, s eltelik egy kis idő már érzi, hogy ez az élet és az emberek határozott velejárója. A változatosság, a sokakra jellemző önzőség, magáénak védelme. Ez az, ami mindegyikünket emberré tesz, nincs kivétel s ami még egy Kaya féle lányt is elbűvölővé, emberszerűvé tesz.
Nate mindkettejüket megóvja attól, hogy nehézségek árán kelljen hozzászokni a víz hűvösségéhez, hisz meglepő gyorsasággal teszi ezt meg azzal, hogy beugrik a szőkét ölelve a vízbe. A hűvös és nedves közeg tökéletes ahhoz, hogy kicsit lenyugodjon, hogy lehiggadjanak a kedélyek és ne akarjon olyan megfontolatlanságokat tenni, mint e nélkül tette volna. Viszont ugyan ekkor szembe kell néznie Kaya szigorával és azzal, hogy csakugyan nem akart vizes lenni. No de akkor, hogy fürdött volna?
Fülig érő vigyorral hallgatja végig méltatlankodását amit bár próbál szigorúan és felháborodottan előadni, ettől függetlenül inkább hat viccesnek és kislányosan dacosnak, mint másnak.
- Még szép, hogy imádom... imádom, hogy átléphetem az általad felállított határokat és elveket. Imádom, hogy minden tervedet feltudom borítani és még az sem számít, hogy ezután hajba kapunk, mert mindig szórakozás lesz belőle. Egyszerre csinálunk hülyét egymásból anélkül, hogy észrevennénk. És amúgy is? Miért haragudnál? Nem lett semmi bajod, csak vizes lettél amit törülközővel tökéletesen ellensúlyozni lehet... még segítek is, ha gondolod - lehet, hogy volt egy újabb komor hullámvölgy a társalgásuk ideje alatt, viszont most visszatér a pimaszkodás és az önfeledt szórakozás aminek nem tud nemet mondani.
- Talán nem szeretsz takarítani? - vonja fel játékosan a szemöldökét, elvégre ha vizesen csatangolunk egy olyan házban aminek a padlója márvány és egyéb kő féleség, jobban járunk, ha felszárítjuk mielőtt akkorát esünk, hogy annak komoly következménye lehet. Esett már ő hanyatt felmosást követően csak, mert sietett egy betegéhez aminek eredménye sürgősségi lett betört fej miatt. A fejtraumákat pedig eleve komolyabban kell kezelni.
Miután kiszáll a vízből, megigazgatja a rátapadó ruhát azok kényelmetlensége miatt. Nem tudja, hogy mi az a szint amit átléphetnek és mit engedhetnek meg maguknak valamint mit nem. Annyi biztos ,hogy az előbbi mozdulatok az, hogy közelebb úszott hozzá a lány ő pedig egész közel hajolt hozzá, hogy orrával érinthesse az állkapcsát, megbillogozta az eddigi perceket, órákat. Mert nyilvánvalóvá vált, hogy mindketten többet akartak csak a józan eszük azt diktálta, hogy még ne, még van idő! Talán még nem érkezett el az idő bármennyire is szeretnék. Szeretné csókolni és ölelni, de nem teheti és nem is fogja lévén kimászott már a medencéből s Kaya ezt nem teszi meg.
Összeszűkített szemekkel figyeli a mozdulatot ahogy megválik az ingtől s annyira elidőz rajta a pillantása, hogy kis híján az arcában landol a gombóccá gyűrt darab, de még az utolsó pillanatban sikerül utána kapnia.
Bólogatva hallgatja végig a kérését - melyeket elraktározza a fejében - miközben elindul a ház felé, ám az illatosítok említése után megáll s vet rá egy gyilkos pillantást ami jelenleg inkább hat komikusnak. Ma nem érzi a helyzet szigorúságát egy alkalommal se.
- Lehet, hogy kicsit neveletlen vagyok, de annyira hülye nem, hogy illatosítóba akarjalak öltöztetni... jó ég - csattog felfelé a lépcsőn ahol kicsavarja az inget megszabadítva a vízmennyiség nagyjától. Menet közben áthalad az étkezőn ahol az egyik szék háttámlájára teríti, ott lesz ideje száradni, nem akarja így bedobni a szennyesbe, csak bebüdösödne minden és most még nincs annyi ruha, hogy egy mosásra elegendő volna. Ugyan úgy tesz a saját ruháival is mint az imént az inggel, ezután előveszi a fekete fürdőnadrágját amibe gyorsan belebújik és már vágtázik is lefelé a szobájából két fürdőlepedővel. A nappaliból összegyűjti a fontos kellékeket, így a lány fürdőruháját, két poharat és a Kaya szerint nem túl jó évjáratú pezsgőt. Néhány percig még elácsorog egymagában a konyhában nekitámaszkodva az egyik pultnak. Komolyan úgy érzi, hogy ideje lenne átértékelnie az életét mielőtt valami olyanba vágna bele amivel még ő maga se tud lépést tartani. Az üveggel ékelt polc sötét háttere miatt tisztán kivehetővé válnak a mellkasán éktelenkedő sebhelyek, melyek az elmúlt két év műtéti hegei. Ezek a sebhelyek emlékeztetik a múlandóságára, arra, hogy korlátozottak a lehetőségei. Tudja, hogy a szíve bármikor közbeszólhat, hogy talán a mai lehet az utolsó... ám épp ez az ami erőt ad neki ahhoz és biztosítja afelől, hogy lépnie kell! Nem engedheti meg magának, hogy ebben a bizonytalanságban kelljen lefeküdnie aludni, mert szinte biztos, hogy reggel felébred mikor is tovább fogja birizgálni a csőrét a téma, de ha esetleg nem?...
Még bekap egy bogyót amit este kell beszednie ezután pedig elindul kifelé, már így is több mint tíz percig ácsorog az sötét konyhában.
- Khm... - köszörüli meg a torkát s ha észreveszi őt a lány, már guggol is le a medencéhez, hogy odaadja neki a fürdőruháját - parancsolj, szirmok nélkül. És kihoztam ezt a szerencsétlen, szidalmazott pezsgőt is.
Ha elveszi tőle a ruhadarabot, ő az egyik napozóágyhoz sétál, hogy letegye rájuk a két világos színű törülközőt, az asztal segítségével pedig tölt mind a két pohárba pezsgőt. Épp elegendőt ahhoz, hogy ne kelljen két perc után kipattanni a vízből, hogy ismét inni tudjanak.
Sötét hajából a hátán lefelé csordogáló vízcseppeknek hála néha összerezzen de mivel tudja, hogy hamar a vízben fog ismételten kikötni, felesleges lenne megtörülközni.
Gyermeteg kíváncsisággal fordul vissza a szőkeség felé remélve, hogy felöltözött már.

Kaya and Nathaniel

 

A konyhában eltöltött idő tökéletesen elég neki ahhoz, hogy átértékelje az életét, valamint, hogy mindkettejüknek adjon egy kis időt a másik társasága nélkül. Nem azt mondja, hogy sok már neki a szőkeség, sőt annak örülne a legjobban, ha az egész éjszakát vele tölthetné és nem kellene attól tartania, hogy bármelyik pillanatban bejelentheti, ő most inkább elmenne. Csak egy kis beszélgetés adasson meg nekik... akár az egész éjszakát átbeszélgetné vele kint a medencében vagy a nappaliban, hogy még jobban megismerje és felfedje énjének titokzatosságát, hogy megtudja, mi az amit annyira fél megmutatni neki a szöszi. Mit rejteget? Mit nem akar világgá kürtölni és mit ért az alatt, hogy ő "nem jó?". Talányokban beszél, és egyre több és több gyanakvásra ad okot amibe Nate nem igazán akar belefulladni még akkor se, ha jó úton halad. Biztos benne, hogy nem egy-két nap lesz az ami alatt megtudják ismerni egymást, talán erre soha nem lesz idejük. De valahol elkell kezdeni vagy legalábbis megpróbálni mindig érdemes.
De, hogy akkor miért hagyja kint egyedül, ő pedig miért időz a konyhában? Egyszerűen csak az előzőkre való tekintettel talán jobb, ha hagyják maguknak leülepedni a történteket. Meg kell emészteniük azt ami történt, azt ahogy közeledtek egymáshoz, ahogy érintették egymást és kisebb-nagyobb célzásokat tettek, hogy játszadoztak, mint macska az egérrel. És ennek lehet, hogy most jön el az ideje. Most kell szünetet tartani, most kell lehetőséget adni a másiknak, hogy eldöntse, mi lesz ezután...
Nathanielnek van egy kis rálátása a medencét rejtő udvarszakaszra, így látja ahogy Kaya a medence szélének dőlve vár... vagy szimplán gondolkozik nem tudja, de már  csak a gondolat, hogy meztelenül lubickol  a vízben, felizgatja a fantáziáját.
Fogalma sincs arról, hogy mi jár most a saját fejében. Oly nagy benne a káosz, oly annyira nincs tisztában a gondolataival, azzal hogy mit érez. Annyi viszont biztos, hogy hamar meg kell emésztenie különben ez lesz az ami rányomja a bélyegét az estére. A bizonytalanság, a kérdések fel nem tétele... egy szóval a feszültség ami idővel a vonásain is jól látszik majd. Feszes állkapocs, nyakon kidagadó vaskos erek s az az ismerős kis mozdulat mikor a szemöldökét felfelé vonja ezzel szúrósabbá varázsolva amúgy is vesébe látó tekintetét.
A félhomály, az az érdekesen csillogó derengés mellyel a napelemes lámpák bronzos izzása vonja körbe lehetővé teszi, hogy egy kis idő erejéig meditáljon az élete jelentős részeiről. Nem szereti túlzásba vinni az érzelgést, nem szeret magába roskadni és azon gondolkozni, hogy "mi lesz ha", valamint, hogy "mi volt akkor mikor"....
Zöld szemei egész mélynek, színével ellentétben szürkésnek hatnak ahogy a konyhapultnak támaszkodva bámul ki a fejéből s figyeli a teret mely egy nyitott könyv előtte. Gyakorlatilag itt zajlott az életének nagy része. Itt fogadta az első betegeit, mikor elindította az otthonában tartott órákat. Itt született meg majdnem egyik barátjának a gyereke, miután a kedves hölgy megette a citromos süteményt. És itt hülyéskedett, beszélgetett órákon keresztül Michelle-vel mikor még minden rendben volt. És végül de nem utolsó sorban, innen vitték el, mikor az első szívrohama volt. Épp az ágyon feküdt miközben az egyik páciensének gyógyulási naplóját írta s ment volna ellenőrizni a kaját amit néhány perccel az előtt rakott oda főni. Vendégeket várt, akik aztán megmentették az életét csak, mert korábban érkeztek a vártnál.
Az üveglapon tükröződő sebhelyei egy-egy történetet mesélnek el nem csak neki de az orvosainak és közeli hozzátartozóinak is. Két hullámos heg a melleinek domborulatán melyek egészen feszesek és halványak, már-már fehérnek hatnak mivel az utóbbi időben elkezdett "férfiasodni". Úgy változnak a hegek, ahogy az ő teste is. Három év alatt eltűnt a fiatalkori véznasága, már nem olyan mint egy tinédzser kölyök akit valamivel szigorúbb, szúrósabb pillantásokkal áldott meg a sors, hogy azzal nyerjen magának tekintélyt. Megemberesedett, csípője szélesebb lett ahogy a válla is, mellkasa erőteljesebb, hasfala izmosabb. S talán ez is jelzi, hogy mekkora élni akarás szorult belé, hisz sokan egy ilyen betegséggel csak magukba roskadva ücsörögnének odahaza miközben egyre csak elfogynak, elszürkülnek és várják a halált.
Ő ez idő alatt kivirágzott és bár látni lehet rajta néha, hogy nincs a helyzet magaslatán, hogy fáradt és kimerült, de biztos lehet benne mindenki, hogy egy percre se adta fel mind idáig. És most már nem is akarja hiszen ami változhat az folyamatosan változik. Nem csak az állapota de a kedve is, és az élete azzal, hogy egy újabb barátra tett szert... vagy hát fogalma sincs, hogy mi lehet Kayaból az ő történetében.
Az álló óra halk kongása jelzi, hogy eltelt egy újabb óra, mióta Kaya itt van valamint tíz perc azóta, hogy ő bejött. Nem illik egy vendéget, főleg nem egy nőt ennyi időre magára hagyni. Lassú, komótos mozdulatokkal kapja fel a poharakat és a pezsgőt, valamint az igen csak szemrevaló fürdőruhát mely olyan falatnyinak tűnik, hogy először bele se mer gondolni abba, hogy mit fog tudni ebbe a lány beletenni. Addig ő maga is eljutott, hogy Kayat nem áldotta meg túl nagy keblekkel az élet, ettől függetlenül igen csak kedvére valóak. Pont akkora, amire neki, Nathanielnek is szüksége van, hogy...khm...
Mielőtt túlzásba esne és elveszítené a fejét elindul kifelé, hogy aztán torokköszörülés kíséretében jelezze a lánynak, hogy itt van. Fölé tornyosulva megvárja, hogy megforduljon és odaevickéljen hozzá ám csak produkál egy újabb, gúnyos vigyort a szőkeség arckifejezését látva miközben küzd, nehogy illetlen módon kezdje el keresni azt, amit amúgy takargatna a szöszke.
- Mi ez az arc? Talán tréningben kellett volna maradnom ahhoz, hogy fürödhessek? - hitetlenkedik meglepő, színészi drámaisággal - amúgy is, te kezdted - emlékezteti újból arra, hogy ő volt az aki levette magáról még az inget is csak, hogy ezzel hergelhesse őt.
- Tényleg, feltűnt már, hogy mindent te kezdesz, ami "rossz" és "erkölcstelen"? - eközben persze udvariasan elfordul, sokkal kellemetlenebb lenne ha ő kérné meg arra, hogy "ugyan fordulj már el...". Emellett jól nevelt fiú, tudja ő, hogy mi a helyes. Kivétel amikor agyának ködössége miatt elfeledkezik erről.
Így az idő alatt míg Kaya a vízben valamilyen úton módon magára veszi a fürdőruháját, addig ő tölt a pezsgőből mindkét pohárba, mikor pedig újra meghallja a hangját már fordul is az irányába. Egyik kezében fogja a lánynak szánt poharat másikban az övét miközben két ujja közé becsúsztatja a pezsgősüveg száját, amit a medence partjára tesz le. Nem sok kedve van ki-be ugrálni a vízből, így jobb ha karnyújtásnyira teszi azt. Ez épp olyan, mint a telefon éjjelente. Mindig a hatalmas franciaágy szabad részére kerül, mert utál keresgélni és tapogatózni mikor meghallja a csöngést.
- Nagyon helyes, nincs ezzel semmi gond. Legalábbis nekem nincs bajom vele... de annyit emlegeted, hogy a végén még sértésnek veszem, hogy nekem "csak" egy ilyen silány minőséget hoztál el... - tettetett sértettséggel indul a lépcső felé. Jelenleg nincs kedve megint dobni egy seggest.
- Aha, kínozlak persze... viszont ha így fogod fel akkor azt is tedd hozzá, hogy kölcsönös! - biccent a lány lénye felé ezzel is utalva a nemrég történtre.
Kaya arckifejezése meglepi és egy pillanatra megállásra készteti. Nem gondolta, hogy ilyen hatást vált ki belőle mellkasának látványa. Tudja, hogy nem a legszebb, hisz sebhelyes mely az élete részévé vált de annyira azért nem vészes.
Lefagy a mozdulatban mikor kiveszik a kezéből a poharat s puha ujjbegyek simulnak sebhelyeire. Lesütött szemekkel veszi szemügyre a mozdulatot miközben átvezeti tekintetét Kaya ajkaira és szemére. Szégyelli magát amiért tökéletlensége első körben a szívében és annak hibájában rejlik mely még a testére is kivetül, elvégre... ki hord magán ilyen nyilvánvaló hegeket. Más egy műtét és más egy baleseti seb. A balesetből maradt hegeket általában hősiesen fogják fel, úgy, hogy "túlélte", "legyőzte", "kitartott" és "erős volt". Viszont a betegség az mit mutat?
Gyengeséget. És ki akar maga mellé egy olyan valakit, aki gyenge, és talán bármelyik napja az utolsó lehet.
- Ezek... - már épp belekezdene a mondandójába mikor Kaya közbevág, így inkább elhallgat, kihúzza magát hogy őt figyelhesse és felfogja amit mond.
- Örülök, de hidd el nekem nagyon tetszik ez az éned is. Percről percre egyre kíváncsibbá teszel - halovány mosolya elhitetheti vele, hogy komolyan gondolja, hogy tényleg számít neki az, hogy jól érzi magát.
Szinte érzi, hogy fontos a szőkeségnek az a mozdulat, ahogy a szívére, heges bőrére simíthatja a tenyerét. Van valami különös csoda a pillanatban, mintha ezzel valamit próbálna neki elmesélni a lány... viszont csak élvezni próbálja a helyzetet, átélni azt legalábbis a lehunyt szemei erről árulkodnak.
- Nagyjából fél évem van még vele... valamivel kevesebb - mintha nem találná meg a hangját, ismeretlennek, sötétnek és reményvesztettnek hat. Nem akarja a kedvét szegni semmilyen szempontból, viszont ez most kikívánkozott bele. Ezt a fél évet is úgy mondták neki, hogy "legjobb esetben fél év", ha nem történik semmi, főleg nem olyan mint a múltkori amit sokszor még most is nyög.
Ujjait finoman a lány keze köré fonja, tenyerébe veszi azt, hogy pár pillanat erejéig tanulmányozhassa majd az arcához emelve apró csókot nyom rá.
- Tudod, nagyon örülök annak, hogy itt vagy, bár... még mindig nem értem, hogy mi vett arra rá, hogy el gyere. Persze Anthonytól eltekintve - elvégre már az elején mondta Kaya, hogy Tony volt akinek köszönheti a szőkeség jelenlétét, de ettől függetlenül csak meg kellett lennie a késztetésnek ahhoz, hogy meg is tegye.
- És mit gondolsz? Lesz ebből még hasonló? Vagy ezzel a nappal ki is lépsz az életemből? - rekedtes hangon búgja a maga mélységével. Tényleg kíváncsi rá, ám szemei inkább azt árulják el, hogy ő akarja, hogy legyen még ilyen nap. Nem akarja elveszíteni Kayát főleg nem most, mikor úgy néz ki, jobban megismerhetik egymást.

Kaya and Nathaniel

 

Nap, mint nap farkasszemet kell néznie a lemondással a hitével és a reménnyel. Mindig akadnak olyan történetek az ember életében melyek elhitetik vele, hogy egy adott szemponthoz, egy elengedhetetlen emberi normához ragaszkodni kell és minden áron kapaszkodni belé, ha pedig olyan amit nem tud elviselni akkor méltán elengedni.
Gyerek, fiatal tinédzser korának nagy részét a lemondás és a félelem, a reményvesztettség összegezte, ennek okát pedig nem más, mint az anyja és az apja szította. A kettejük állandó veszekedése, utálata és összeférhetetlensége volt az, ami szétzüllesztette a családot. És ez nem csak rájuk négyükre de az egész famíliára igaz volt. Míg korábban a férj és a feleség rokonsága együtt teázgatott, kávézott és szórakozott, addig ez teljesen ellenkezőjére fordult és úgy rebbentek szét, mintha csak egy lángoló falat húztak volna közéjük. A férj közvetlen, vérszerinti rokonai és barátai nyilván az ő szemléletét tartották elsődlegesnek és fontosnak akárcsak az elveit és gyereknevelési módszereit, vagy ha konkrétan egyet nem is értettek, de illett őt pártolni kimondatlanul is. De ez igaz volt a gyerekek anyja rokonaira az ő szempontjából. Mindenki a válást javasolta nekik és ők ezt meg is fogadták mint utolsó lehetőséget aminek hála, bár nem maradt túl nagy baráti kapcsolat közöttük, mégse a gyűlölet volt az utolsó szó és hangvétel amivel elváltak egymástól. Hosszú ideig beszéltek még egymással lévén kíváncsiak voltak fiúkra aki a másik szülővel élt tovább.
Arra viszont nem gondolt senki, hogy ez a gyerekek életére is hatással lett. A mindig jó természetű, higgadt Daniel olyan lett, mint a pokol gyermeke. Utált mindent és mindenkit, nem lehetett vele szót érteni, nem járt be az iskolába és rendszerint olyan közeggel mutatkozott akik rossz hatással voltak rá. Nathaniel pedig aki alapjáraton elég haragos, türelmetlen és hiperaktív gyerek  volt, mély depresszióba zuhant. Ennek oka pedig nem az volt, hogy közölték velük, nem lehetnek egy házban, nem élhetnek együtt tovább, hanem a saját válásukat a szülők úgy állították be, mintha meghalt volna valamelyik gyerek. Alapot adtak a haragnak és a gyűlöletnek ami az anyjukat a mai napig kíséri.
Danielnek azt mondták, hogy Nate veszítette életét míg Natenek azt, hogy Daniel. Le kellett mondaniuk arról a személyről, aki a legfontosabb volt számukra, hisz tizenhat éven át jó barátok és testvérek voltak, még az anyaméhen is osztoztak nyolc és fél hónapig.
Mikor később kiderült, hogy az ikreknek kutya bajuk, és vígan vagy épp kevésbé vígan élik az életüket, csak egyszerűen jobbnak látták a szülők ha az egyik viszi az egyiket a másik a másikat, akkor Nathaniel a reménnyel és a haraggal egyaránt küzdött. Az apja ekkor már réges-rég beteg volt, de még mindig el kellett viselnie az utálatát amit ő kivetített az anyjára, akit többé nem tekintett annak. A nő eldobta őt magától, nem tartotta vele a kapcsolatot pont azért, hogy tökéletes legyen az álca miszerint nincs már meg a másik gyerek. Csak egyszer úgy döntött, hogy küld neki egy levelet amiben mesél, tudat és remél...
Daniel pedig ez idő alatt veszélyes vizekre evezett, így most a hit az ami életben tartja fivérét, valamint a félelem lengi körbe mindennapjait ami az ő esetében több okból is érthető. Első, hogy fél attól, baja történik a testvérének ami nem lenne meglepő, hisz a maffiának dolgozni nem kis feladat. Egyáltalán nem érti, hogy került ilyen közegbe, mi volt az ami erre késztette. Talán a kiszolgáltatottság?  A harag és az undor? Bosszút akart állni a szülein? Talán ezt soha nem fogja még Nate se megtudni lévén akárhányszor kérdezte efelől, annyiszor intett, hogy nem akar róla beszélni. Viszont ennyi erővel most itt ülhetne mellette, együtt kínlódhatnának azzal a tudattal, hogy kellene egy szív a fiatalabb Winstonnak amit jobb lenne mihamarabb megkapnia. Fogalma sincs, hogy mit csinál a fivére, milyen veszélybe keveri magát, hol és milyen körülmények között él, mit csinálnak vele és mire kérik... és ha már itt tartunk akkor itt a másik aggodalomra okoz adó tényező, a szíve.
Örülne, ha nem egyedül kellene ezt végigcsinálnia. Persze itt vannak a barátai, de ők is dolgoznak, van saját gondjuk amit nem tudnak összeegyeztetni Nate-vel. Családjuk gyerekeik és munkájuk ami mindig elsődleges. Nem tudnak mindig vele lenni, nem tudnak mindig segíteni neki még akkor se, ha azt mondják és bizonygatják, mindig itt lesznek. Ezt pedig ő még csak véletlenül se várja el tőlük, tudja, hogy nem teheti.
És ha már túl is tette magát a tudaton és az örökös fejfájáson amit a ketyegője okoz, akkor most belépett az életébe egy olyan lány, amilyen Kaya is.
Az ő szempontjukban nagyon fontos  és nagy befolyással bíró tényező a társadalmi elhelyezkedés és a neveltetés. Fogalma sincs, hogy milyen úton módon kerülhetne közelebb hozzá úgy, hogy mindketten ugyan azok maradjanak, hisz azzal, ha drasztikus változásokat tesznek a másikért az nem kapcsolatot eredményez hanem megfelelni akarást a másik normáinak. Apró kis dolgokat meg lehet tenni, lemondani egy parfümről mert az nem tetszik a másiknak, vagy a kedvéért mindig kiengedni hosszú tincseit mert így vonzóbbnak tartja. De azt, hogy lemondjanak az életükről vagy arról amiért küzdenek, az nem lesz célravezető viszont minden más elrontója igen. Ez által elveszítjük azt, ami emberré tesz minket.
Ahhoz, hogy ők együtt lehessenek valamikor, ahhoz az kell, hogy megtanulják elfogadni magukat és a másikat is annak hibáival együtt. Sokaknak ez hosszú út, hegyekkel és rögökkel, de talán úgyis megléphető és annál nagyobb az öröm és a szeretet mikor vége szakad a "próbatételeknek".
Ám még mindig bizonytalan, a bizonytalanság pedig félelmet és bonyodalmat szül. Itt még a medence mellett is megfordul a fejében a gondolat, hogy talán ez az amit nem kéne. Nem akar se Kayának se pedig magának fájdalmat okozni márpedig ennek szinte biztos, hogy meglesz a maga hátulütője, és míg a saját gondolataival, dolgaival sincs kibékülve teljesen, addig abban még bizonytalanabb, hogy Kaya hányadán áll vele. A jelek egyértelműek, látja, hogy miként viszonyul hozzá, hogy reagál arra ahogy közeledik. Az érintések és suttogások míg Nate hátán felállítják az utolsó kis szőrszálat is miközben karja libabőrözni kezd, addig a lány égkék szemében és kis rezdüléseiben érzi, hogy hasonlóan érez ő is. Csipetnyi kis bizonytalansággal, távolságtartással fűszerezik az estét minden mozdulatukkal, ami csak még inkább előhozza a közöttük lévő rejtett vonzódást és tüzet.
De van ott valami amit nem ismer,amivel még nincs tisztában ami titokzatos és zavaros, kicsit talán tart is tőle ennek ellenére mégis szeretne választ kapni rá.
- Jól van ahogy szeretnéd, bemehetek felvenni egy búvár ruhát, csak kérned kell - van neki elvégre mindig is imádott a mélybe merülni csak mióta jött a szíves incidens, azóta nem teheti. Az se biztos, hogy beleférne még, de egy próbát talán megér. Viszont szeretné, ha nem most jönne el ennek a próbának az ideje. Nem akarja megint magára hagyni Kayat főleg nem azért, hogy magára rángasson egy nevetséges maskarát.
- Az más! Az nem kifejezetten az érzésekre irányul... sokkal inkább a hasra amiért az ember képes nagyon sok mindent megtenni, még te is összemaszatoltad magad. Szóval ezt nem róhatod fel - vigyorog rá és bár akkor is tény, hogy szerepet játszik a mai napban a vacsora is de nem abban az értelemben amire ő maga gondol.
- Talán azért mert én magam alapból erkölcstelen vagyok és rossz és ez az én életembe belefér. Viszont örülök annak, hogy a tiédbe is, legalábbis am az inget illeti. Még kezet is nyújtottam neked, hogy bekísérlek, nem kellett volna a vízben átszenvedned a  bikinit - biccent felé. Ismét jó alaposan megnézi magának s legszívesebben olyat tenne amit nem szabad. Közelebb húzná magához, hogy tenyerét vékony csípőjére és derekára simítsa, hogy érezze a bőrének puhaságát miközben mélyen a nyakába csókol. Vonzódik hozzá, ragaszkodik hozzá... de egyelőre még fél attól, hogy ez csak fizikai, testi vonzalom noha számtalanszor bizonyította már, hogy ez nem ilyen egyszerű és van ott más is csak elő kellene bogarászni a mélységből. Lehet, hogy úgy fest, hajlik afelé, hogy többet engedjen maguknak de az a veszteség ami Michelle személyében érte, még mindig hatással van rá. Fél, hogy ugyan úgy járna mint vele is, márpedig Kaya elég kiszámíthatatlannak tűnik... nem akar megint a süllyesztőbe kerülni.
- Jó-jó értem én! - nevet fel és megnyomkodja orrnyergét, fejét ingatva egyik lábáról a másikra helyezi a testsúlyát - hitetetlen, hogy mindenre tudsz valamit mondani, amivel nem csak meglepsz de meg is nevettetsz.
És ismét szóba kerül az a szerencsétlen pezsgő. Egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy mi az oka annak, hogy ennyire szidja? Lehet, hogy ő nem tartja a legjobbnak és ha már Kaya ellene szólalkozik akkor egy borász is nagy valószínűséggel ezt mondaná. De neki ízlik és jelen pillanatban ez a fontos. Aztán...
- Ha kritérium lenne úgy élni Sydneyben, hogy kötelező legjobb borokat termelő földet venni és borospincét üzemeltetni akkor biztos, hogy jó borok lennének nálam. Viszont sajnálom de így marad a sör, a whisky és mi egyéb. De az ötletet azért megtartom - ha túléli azt ami még előtte van akkor talán lehet szó arról, hogy lesz egy szőlészete. Már amennyiben itt megterem normális mértékben a szőlő.
A kedve viszont pillanatok alatt megcsappan mikor a hegek kerülnek előtérbe. Vannak időszakok mikor teljesen megfeledkezik arról, hogy ott vannak és bár tudatalattijába teljesen beleégtek már, egészen mostanáig nem gondolt rájuk. Próbál megszólalni, próbál mondani valamit róluk, reméli, hogy elhitetheti Kayával, hogy nem olyan nagy katasztrófa, hogy ott vannak mert emlékeztetik valamire. Arra, hogy él és arra, hogy még élni is fog! Mert szeretné ezt hinni.
Egy pillanatra lehunyja a szemét, mikor Kaya ujja a szájára kerül ezzel belé fojtva a szót. Csak nyel egy nagyot, zöld íriszei pedig félve fürkészik a szép arcot mely nagy valószínűséggel már beleégett a retinájába.
- Értem - lehet, hogy azt a látszatot kelti, hogy érti és nem akar vele tovább foglalkozni mert megkapta a válaszát, ettől függetlenül birizgálja a csőrét de nem akarja kötni az ebet a karóhoz és kiszedni belőle azt, hogy mi a valódi igazság - jogod mindig mindenhez van. Csak hallgass a megérzéseidre - ezt a leckét ő maga is megfogadhatná, ha már tanítani próbálja.
A nem várt ölelés valami egészen furcsa hatást vált ki belőle. Először nem reagál csak ácsorog tovább egyhelyben miközben tekintetét a ház falára emeli. Talán azon keresi a választ, hogy mit lépjen erre, viszont valójában fél, nem válaszokat keres.
Fél attól, hogy mi fog ezután következni, hisz ez az ölelés mintha egyfajta bevallást rejtene magában. Tisztában van azzal, hogy nem tud róla mindent és, hogy talán most kap egy olyan információt ami vagy egy újabb adrenalin löket lesz és még inkább teperni akar, vagy eléri vele, hogy... lemondjon. Lemondjon róla és bebizonyosodjon, nem kell többet küzdenie mert nincs miért elvégre felesleges.
Akkor ijed meg igazán mikor a puha tenyér az arcára simul és simogatni kezdi azt. A szava elakad, látszólag teljesen elfehéredik a hallottakat követően így felerősödik a sötét haja, szemöldöke és falfehér arca között a kontraszt. Szíve kihagy egy két ütemet ami levegővételén is hallható s reszketeg sóhajtása csak még inkább rátesz egy lapáttal.
Hogy mi lenne most a legjobb amit tehet? Az, hogy elhúzódik tőle és visszavonulót fúj mielőtt komoly beleélné magát bármibe és fájdalmat okozna magának. Talán nem tudná elviselni akkor se, ha valójában egy igazi küzdő.
Ehelyett viszont szépen lassan megpróbálja visszanyerni az eddigi erejét és kihúzva magát zöld íriszei határozottan csillannak meg ezzel is jelezve, nem fogja tudni ezzel ellökni magától.
- Mindig vannak olyan lépései az embernek amit normális esetben nem tenne vagy hibaként könyvelnek el. Viszont, ha még mindig úgy él mint amit választott magának akkor az csak nem lehet akkora hiba, mert szereti és élvezi. Kaya... gyakorlatilag ez csak a második találkozásunk. Nem mond sokat senkinek, nem mondhatna sokat nekünk se, hisz ennyi idő alatt nincs az a vonzalom, az az erő ami úgy hozzáláncolja magához a másikat, hogy az ne tudna engedni. De tekintettel arra, hogy milyen mozdulatokat teszel, hogy hogy közeledsz, nézel és beszélsz, kénytelen vagyok arra következtetni, hogy az a kapcsolat amiben elmondásod szerint két éve élsz, mégsem olyan felhőtlen. Különben miért lennél itt? Talán nem adja meg azt amire vágysz? De akkor mit keresel nálam? Én még kevesebbet tudnék adni neked... legalábbis vagyonilag - halkan beszél, nagyon halkan mintha attól tartana, hogy bárki lefülelheti őket. Azt akarja, hogy csak ő hallja, hisz neki szól, az eszének és a szívének.
- Nem lennél most itt, ha olyan erős lenne a kapcsolatod, mint lennie kellene. És ha ezzel most próbára akarsz tenni, akkor figyelj rám! Nem fogok lemondani arról, amik vagy akik lehetünk együtt... Viszont most megadom neked a választás jogát, mert tisztán akarok látni és azt akarom, hogy ezt tedd te is - húzódik hátrébb ezzel megszüntetve minden testi kontaktust tekintete még mindig nem változik. Határozott és szinte belelát a lányba, ujjai egészen elfehérednek ahogy szorítja a pohár üvegét.
- Ha tényleg fontos neked az a férfi, ha tényleg nem számít az amit ma produkáltál a jelenlétemben és ezek után csak annyit érzel, hogy menned kell hozzá, akkor ki is adom az utadat na nem mintha eddig köteleztelek volna arra, hogy itt légy. Talán arra jó voltam, hogy bebizonyosodjon, mellette akarsz lenni. Viszont ha te is azt érzed amit én... és azt reméled, hogy ez az este még tovább tarthat, esetleg valamilyen irányba elbillenthet minket és nem zavar a gondolat, hogy van otthon más is aki vár rád, akkor - nyúl a medence széle felé, hogy megragadja a pezsgőt - akkor ne ezen a férfin gondolkozz. Mert nyilván oka van annak, hogy nem vele hanem velem vagy! - talán most először érezhető a nap folyamán az, hogy birtokolni akar. Tudatta vele már az elején, hogy nem olyan jó és kellemes természet, mint gondolnák. Van benne erőteljes önzőség, birtokolni akarás és sértettség is, csak kell a megfelelő téma ahhoz, hogy előjöjjenek. És most itt van a téma...

Kaya and Nathaniel

 

Emlékszik az anyja arcára akkorról mikor utoljára találkoztak egy helyi kávézóban. Félt. Félt megállni Nathaniel előtt, hogy kedves szavakkal köszöntse. Félt a saját fiától, a véleményétől és attól, hogy miként fog reagálni a jelenlétére... persze jogosan, mert kis híján az arcában kötött ki a forró kávé, de mindig úgy volt vele, hogy egy esélyt engedni kell az embereknek főleg ha véletlenszerűen érkezik. Nem volt megbeszélve találka, egyszerűen csak mindketten rosszkor voltak rossz helyen és ha már anyja fia egy helyen van, csak illik váltani egy-két szót még akkor is, ha nem felhőtlen a kapcsolatuk igaz? Nate invitálta őt az asztalához, ő kérte meg arra, hogy üljön le bár utólag belegondolva fogalma se volt, hogy miért tette. Nem volt miről beszéljenek, nem volt közös témájuk. Gyakorlatilag csak vérkötelék kötötte össze akkor őket, nem pedig az érzelmek. Olyan volt neki mint a tőle fél méterre ülő férfi aki a laptopját bújta flancos zakójában és fényesre tisztított bőrcipőjében vagy az a takarítónő aki a kis, megmaradt morzsákat rejtette el a pulcsijának zsebébe, hisz neki is ennie kellett valamit. Nem volt náluk több csak egy ember, egy nő akit nem ismert... talán régről egy kicsit. Emlékezett arra, hogy ki volt egykor és miért volt. Hogy mindig mesélt neki és Danielnek lefekvés előtt azzal nyugtatva őket, hogy nincsenek szörnyek az ágyuk alatt. Játszott velük, főzött nekik de ezek az emlékek mintha... mintha csak álmok volnának.
Egy olyan élet álmai amit megélt de nem emlékszik rá, mintha csak elültették volna a tudatában. Vagy szimplán nem akar emlékezni rájuk mert nincs értelme. Csak szívfájdítás és saját énjének megtagadása. Teperhetett volna ő, de nem akart elvégre nem ő okozott kárt másban, nem neki kellett és kell bocsánatért esedezni, küzdeni. Az anyja pedig nem próbálja így megbocsátásra sincs lehetősége. Ha pedig valaki, akkor ő tanult a múltból és tudja, hogy az emberség megrögzött, csökönyös és megbízhatatlan léte az élet formájának, nincs ember aki a legnagyobb sértéseket és fájdalmakat meg akarná oldani, el akarná érni, hogy letűnjön. Átugrani át lehet, legyőzni meglehet próbálni. De az élet akadályát csak a pesszimista próbálja meg kardokkal vívni. Nate pedig nem pesszimista, csak kétségbeesett és hite vesztett.
Úgy érezte, a kávézóban hogy egy idegen nő ül vele szemben. Egy idegen nő, aki próbált a kedvében járni, aki próbálta elhitetni vele, hogy bármilyen régen is találkoztak, bármilyen kegyetlenül kellett elválniuk, ő akkor is szereti mind a mai napig és csak arra tudott gondolni, hogy rendbe hozza amit elszúrt. Igen, elrontott mindent többek között két gyerek életét ami úgy ahogy van, kerekestül fel is forgatott benne mindent amit csak fel lehetett. Üres szavak voltak ezek. Üres de nagy szavak eredményük pedig sose kerekedett. Nem látta azt az igyekezetet amit ő mondogatott s bizonygatott. Eleinte elhitte vagy csak elszerette volna hinni így várta a változást de az csak nem érkezett. Nem véletlen, hogy a bizalom hosszú időre eltűnni látszott Nathaniel szótárából s az volt a szerencséje, hogy akadt egy olyan társa Michelle személyében akiben - egy ideig - megbízhatott.
Számtalan titkot tudott meg az anyjától többek között Danielről a fivéréről. Azt, hogy hol dolgozik és mivel foglalkozik. Viszont ezzel egyidejűleg azt is megtudhatta a kedves mama, hogy a fiatalabbi fia jegyben jár és már csak pár lépés választja el attól, hogy feleségül vegye azt a nőt aki az életet jelentette számára, aki megtanította őt élni. És, hogy erre mi volt a válasza?
"Ne kapkodd el a döntésedet Drágám! Fiatal vagy még, előtted az élet..." Megpróbálta lebeszélni róla. Talán egy anyai megérzés volt, talán csak okoskodás, de ezt az egyet tényleg megfogadhatta  volna mert csak, hogy ne legyen minden olyan szép és jó, felhőtlenül boldog, csak bekapta ismét a csalit...
... míg akkor, közel két és fél évvel ez előtt éltette az anyja előtt a menyasszonyát, addig ismét jött a kopp. És ekkor tanulta meg azt, hogy minden jót valami rossz követ. Azt nem tudná megmondani, hogy hol hibázott, hogy mit vétett amiért ezt az életet érdemli. Segít ahol tud, segít embernek és állatnak, gazdagnak és szegénynek egyaránt, nem tesz különbséget. De eldobta magától az anyja, az ikre le se sz*rja szökőévben ha egyszer meglátogatja de ezek után talán soha nem is fogja már. A menyasszonya megcsalta, a szíve kipurcanni készül és itt áll előtte egy szőke amazon akinek köszönhetően talán megint hoppon marad. Legalábbis az arckifejezéséből ítélve.
És, hogy miért emlegetjük fel az anyja arcát régebbről mikor semmi köze ehhez az esetgez? Mert nem csak az övén, de Michelle és most Kaya arcán is ugyan az a kifejezés ül. Nem tudná szavakba önteni, hogy mit lát a világos szemek rejtekében, de furcsán csillognak s mintha némi kétségbeesés is volna benne. Talán tétovázik, osztogat és szorozgat fejben, hogy mit csinálhat és mit nem, mit engedhet meg magának vagy maguknak és mit kell megtagadnia. Mérlegel folyamatosan a két élet között, pedig Nate egy büdös szóval nem mondta, hogy le kellene mondania arról amiben eddig élt. Ha ragaszkodik hozzá akkor miért akarná megváltoztatni a mindenséget? Pedig szívesen megtenné! Csak jöjjön el az az idő mikor annyira fogja szeretni a szőkeséget, hogy még a csillagot is lehozná neki csak, hogy boldoggá tehesse... viszont ilyen módon még ő is azt fontolgatja, hogy talán nem kellene eddig eljutniuk. Talán mindenki boldogabb lenne és tisztábban látna, ha  a saját útját követné és nem várna a másiktól drasztikus lépést. Mert ahogy Kaya, úgy ő se tudna lemondani a saját fényűzéséről és pompájáról. Kayanak szüksége van a nemes életre, a drágaságokra a csillogásra, arra, hogy késsel villával egye még a pudingot is. És ezt megérti... viszont neki is szüksége van a betegeire akik életben tartják, akik jobbá, akik emberré tették őt és teszik is nap mint nap. Annyi bölcsességet és tudást köszönhet nekik, annyi segítséget és bizalmat, hogy szavakba se tudná önteni. Lehet, hogy nincs annyi pénze, hogy napi szinten gyémánt fülbevalókat vegyen valakinek, de míg nincs is erre jelölt, felesleges lenne az anyagiakat fontolgatni. Van számlája nem is egy... a bankból tudna kivenni bőven pénzt de nem teszi. Mert nincs rá szüksége. Az ami kell neki, hogy élni tudjon, hogy legyen mit ennie az mindig benne van a tárcájában vagy egy kártyán amin kisebb összegeket tárol. Bevásárlás céljára vagy egyéb, kisebb kiadásokra.
Fogalma sincs, hogy hogy fogadja a hallottakat nem véletlen, hogy nem ölel vissza. Bár megtenné, de egyszerűen mintha lebénulna s nem tudja megemelni a karját az csak csüng mellette míg a másikban a pezsgős poharat tartja mely félő, hogy apró szilánkjaira fog robbanni. Így az sem véletlen, hogy egy idő után elhúzódik tőle ezzel valamennyi kétségbeesést szőve a beszélgetésbe melynek eddig nyoma se volt. Ismét visszatér a párás, fullasztó hangulat s ő inkább a meleget, a forróságot érzi a levegőben mely megizzasztja és egy kis ideig nem is engedi, hogy hideg fejjel gondolkozzon. Néma csend követi a szőkeség vallomását... erre nem számított elvégre melyik nő időz órák hosszát egy másik férfi házában, ha van aki haza várja? Már itt is sántít neki a dolog de csak nem tesz pontot ennyivel a téma végére. Nem fogja emiatt elküldeni, megakarja hallgatni a kérdésekre a választ.
- Ha valaki már csak azért akar egy embert mert nagy a neve, régen rossz - fűzi hozzá ha már szóba jött. Neki mind idáig elkerülte a figyelmét és úgy ahogy van hidegen hagyja Kaya neve. Az az mögött lévő jelentés, hogy mekkora név ez a való életben. Nem azt a grófkisasszonyt látja maga előtt akit az újságokban ábrázolnak, nem azt akit sokan gyűlölnek a szépsége vagy a pénze miatt. Egy egyszerű lány aki a család visszamaradt szokásai miatt nem önnön modernségében éli az életét, hanem... mintha szerencsétlen leragadt volna a tizenkilencedik században. Ettől még kedveli... kedveli és érzi, hogy szeretni is tudná, hisz rengeteg feladatuk lenne, sok ki nem kényszerített helyzet, nehézségek melyek bár próbára tennék a kapcsolatukat de mégis ettől lennének csak emberiek. A problémák megoldása mindig az ember magáé. Tudni kell elfogadni őket és élni kell a lehetőséggel, azzal ,hogy mit hozhatunk ki belőle.
Ezután ismét elkomorodik és fejét ide-oda rángatva fejezi ki nemtetszését.
- Két ember létezik. Legalábbis az elmúlt X év alatt ezt tanultam meg. Valaki aki túl sokra és valaki aki semmire se tartja magát... az pedig, hogy mi melyek vagyunk, csak az életünk és annak minősége, annak hogyan és miként megélése dönt. Nem veled van baj! Nem te érezted úgy, hogy egyedi vagy és megismételhetetlen. Hanem az a lány akit neveltek belőled. Amúgy meg csak, hogy mondjak valamit, mindenki egyedi és megismételhetetlen mert nem lesz még egy ugyan olyan mint amilyen te vagy vagy pedig én. Csak nem szabad hagyni, hogy azon értékek melyeket magunkénak tudhatunk mert érezzük és látjuk is, hogy másnak nincs, eluralkodjanak rajtunk. Az egoizmus, a túlzott akarás és a nagyravágyás... - érces hangja még füstösebbnek hat ahogy a néma csöndet és a közéjük telepedő üres teret betölti. Nincs madár aki csiripelni merne az óceán partjáról nem szűrődik fel emberek zaja. Minden tökéletesen csendes és nesztelen.
- Ha olyan kapcsolatban él az ember ami három főből áll és már, mint te is említetted az elején tudjuk, hogy mi vagyunk  kirekesztett és vesztes fél, nincs értelme folytatni. És ezt nem azért mondom, hogy a magam malmára hajtsam a vizet egyszerű tapasztalat. Nem lehetsz benne elég boldog, nem lehetsz biztos abban, hogy mi fog történni. Vátoztatni akarsz folyamatosan, hogy mégis te nyerj, elvárásaid lesznek majd elkezded a magad személyének lekicsinylését mert ráébredsz, hogy veszett fejsze nyele. Az élet nem egy film vagy egy idétlen bábjáték amiben a főszereplők története happy enddel végződik. Mert észre kell venni, hogy mindig más a főszereplő ez attól függ, hogy kinek a szemszögéből nézzük - lesüti a szemét, a víz tükörsima majd lágyan fodrozódó felszínét kezdi el figyelni. Ő nem tudna osztozni senkin és azt se szeretné, ha rajta osztoznának mások. Önzőség és rátartiság...
- Ragaszkodsz hozzá, mert mint említetted, miatta jöttél el otthonról, miatta adtad fel az eddigi életed mert reméltél és hittél... viszont csak, hogy minden a saját medrében folyjon tovább, neked kell döntened afelől is, hogy ezek után mit csinálsz. Otthagyod őt mert tudod, hogy nincs miért harcolni és visszatérsz oda ahol eddig boldogan vagy számodra ideálisan éltél, viszont akkor elveszítesz ki tudja hány évet. Vagy tovább remélsz és bizakodsz ezzel hülyét csinálva magadból mert szebben tényleg nem tudom kifejezni magam. És van egy harmadik lehetőség... elengeded őt, és elkezdesz a jövődre koncentrálni! Arra, hogy mit akarsz csinálni, hogy ki akarsz lenni és milyen szerepet akarsz betölteni azok életében akiknek fontos vagy - kőkeményen megmondja a maga véleményét és ha ezzel Kaya szembe száll, akkor is lesznek érvei amivel megvédje magát. Az elmúlt tíz évben megannyi betegét terelte már vissza a helyes ösvényre és jelen pillanatban, azzal, hogy Kaya megtört és megenyhülni látszik, már látja benne a kétségbeesett szenvedő lányt, őt is annak tartja. Páciensének akinek segítség kell...
- Ez az élet Kaya nem bűn. Nem rosszabb annál mint amit te éltél... ez a 21. század amiben a legtöbb mai, világbéli él. Csak nem ismered eléggé ahhoz, hogy bevalld magadnak az esetek nagy részében ez a normális - óvatos akar lenni, nem arra megy ki a játék, hogy megsértse. Csak furcsállja, hogy még most is bűnként, hibaként kezeli azt a világot amit Nate mutatott neki.
- Ha össze vagy zavarodva, adj magadnak egy kis időt. Engedd, hogy leülepedjen. Vonulj el, gondold át, hogy mit akarsz és mi az amit nem. Bárhogy is döntesz, az a tiéd lesz és jól kell benne érezd magad. Nem megbánásra kell játszani és a veszélyekre, bűnre. Hanem a saját megélhetésedre az életedre és a boldogságodra - hosszú percek óta most először enged meg magának egy biztató, kellemes mosolyt amivel reméli, hogy némi bizalmat ad a lánynak.
- Akkor akard, hogy többet tudj meg róla és fogadd el hogy belemászhatsz az életébe! Ne csak egy kedves mosoly legyen aki megtanít erre arra. Engedd, hogy ő is bizonyítson neked, hogy rátermett arra, hogy szerepet tölthessen be az életedben. Hogy mi félét, az majd a sors hozza - tudja, hogy kiről van szó, nem véletlenül nem kezd el saját magára asszociálni mert itt és most nem ez a lényeg.
Végignézi ahogy kiszáll a vízből majd maga köré csavarja a törülközőt és csak, hogy tudni tartsa vele a szemkontaktust ő maga is kimászik a medencéből és egész közel sétál hozzá. Aztán csak megérkezik a személyéhez szóló merénylet.
- Mert én akarom is, hogy kapj, ne csak adj! Akarom, hogy legyen aki megnevettet, mert nagyon jól áll. Fiatal vagy erős és gyönyörű... miért ne lenne valaki aki a szívedhez szólhat, akiben megbízhatsz? Akiben hihetsz, hogy melletted lesz ameddig csak tud, ameddig képes rá és engedik. Kaya, én melletted leszek! - simítja mindkét tenyerét az arcára - nem akarom, hogy csak egy játékszer legyél egy porcelánbaba a polcon! Azt akarom, hogy élj és az alapján amit múltkor láttam a bárban, a kórházban vagy ma nálam, tudom, hogy képes is vagy rá. Csak a megfelelő ember kell hozzá.
Zöld szemeivel fürkészve a szép arcot próbál benne keresni valamit ami jelzi, hogy megérti, mire akar célozni Nate, hogy felfogja azt, hogy segíteni akar és mellette lenni. Ujjaival a füle mögé tűri a nedves, arany tincseket majd elvigyorodik.
- És ne nézz így rám, mert ilyen pillantás után még magamban sem lehetek biztos nem, hogy másban - neveti el magát, majd az ajtó felé biccent.
- Gyere, öltözzünk fel... van süti majd az felvidít - nem akarja, hogy a dráma túlságosan az egekbe törjön, ráadásul egy süti mellett még folytathatják is kicsit könnyedebb hangvétellel a témát.

Kaya and Nathaniel

 

Nincs az az ember, megnyilvánulás vagy bátorító szó ami most megtudná őt nyugtatni. Persze nem haragszik, nem mérges egyszerűen csak fél. És ez az egy szó el is mond mindent.
Retteg attól, hogy azok a szavak melyek kikívánkoznak belőle és hosszú, végelláthatatlan monológgá válnak, megbántják a lányt. Noha bár köztudott, hogy nem bántásból mondja vagy azért, hogy kioktassa és idomítsa, hisz mindenkinek megvan a maga joga, ítélőképessége és véleménye, mégis helyesnek véli a tények közlését saját meglátása alapján. Nem hagyhatja szó nélkül, csak az üres szavak nem találnak meghallgatásra váró füleket. Ezeknek a szavaknak pedig súlya van, látja a lány rettegését és félelmét de főleg a sebezhetőségét.
Nem találomra vagy csettintésre mondja ki azt ami épp a szájára jön, sokkal inkább tapasztalatból és az alapján, hogy ő maga mit tenne. Lehet, hogy nem nyilvánvaló, viszont a szavak mögött rejtett célzások és kérések lapulnak, csak legyen aki észreveszi azokat. Reméli, hogy Kaya azért képes "olvasni a sorok között" és nem csak legyint, hogy "áhh megint egy okoska."
De alapul véve azt, hogy túlzottan őszinte tud lenni nem biztos, hogy jó ha hosszabb szónoklatokba kezd lévén nem tudja, hogy milyen megfogalmazás mód az, ami nem tetszik az illetékes másik félnek főleg úgy, hogy az nem épp a legtöbb 21.századi "fiatal" gondolkodásmódjával él. Annak idején nem egyszer volt emiatt vitája Michelle-vel is, és ha ebbe belegondol, már koránt sem biztos abban amit csinál. Talán nem kellett volna mondania semmit, csak hallgatni és bólogatni, együtt érezni.
Mikor két évvel ez előtt kiderült, hogy van egy harmadik személy is a kapcsolatukban, akiről ő nem tudott, mikor felvilágosodott és rájött, hogy gyakorlatilag egy háromszögről van szó lévén egy idegen férfivel osztozik a menyasszonyán, teljesen elborult az agya. Lehet, hogy előtte se volt a legjobb probléma megoldó, ha meg kellett emelnie a hangját, hisz túl sok támadást, túl sok bántást kellett elviselnie ami megkeményítette őt. Rögtön védekező üzemmódba kapcsol ilyenkor ami olykor a legjobb támadás tud lenni és ezzel nem biztos, hogy lemészárolja a másik félt és ezzel rögtön hátrálásra bírja, hanem apró, fájdalmas sebeket üt rajta amitől csak még keserűbb lesz a harag. Mert ezek szülik az igazi vitákat, nézeteltéréseket és a haragot.
Két éve pedig... hát, nem szívesen állt volna egy olyan ember elé akit akkor ismert meg, mert szinte biztos, hogy ez alapján ítélték volna meg. Végtelen mennyiségű sértést kellett elviselnie, ami kérdőre vonta nem csak a személyét, de a férfiasságát és büszkeségét is. Mekkora sértésnek számít, ha belegondolunk, hogy van egy harmadik fél a kapcsolatban... felmerült benne ezernyi kérdés: nem voltam elég jó? Nem voltam megfelelő? Játszadozott velem? Hazudott nekem? Talán ennyire vak voltam? ..
És még sorolhatnánk. Először úgy érezte, hogy pontosan, hideg fejjel kell megbeszélnie a nővel a dolgokat, viszont erre nem volt képes. Csak bele kellett néznie azokba a fekete szemekbe, ő máris elborult aggyal ontotta magából a szót és nem érdekelte, hogy Michelle reszketett a megalázottságtól a félelemtől és a sírástól.  Sértett volt, csorbult a büszkesége és lévén annyi szennyet kellett már életében elviselnie, ez volt az utolsó csepp a pohárba, a lány feltette vele a pontot az i-re.
- Hogy mi van? - bukik elő belőle hökkent hangnemben. Szemei először elkerekednek majd vékony réssé szűkülnek - Kaya, te hallod magad? Hallod amit mondasz? Nem akarlak se elemezni se manipulálni. Én is tisztellek téged, egyszerűen csak az eddig tapasztaltak alapján próbálok veled beszélni. Próbálok nem csak hülye, bamba jószágként részt venni ebben a beszélgetésben, mert sokszor csak ezt csináljuk mi férfiak mikor nem vagyunk abban biztosak, hogy hozzá tudunk szólni. De mivel nekem is volt szerencsém hasonlóhoz, és b*ssza meg nekem se volt könnyebb az életem mint neked az utóbbi időkben vagy a harmadiknak, tudom, hogy milyen helyzetben vagy! Én is elfogadlak olyannak amilyen vagy, nem változtatnék semmit, hisz ez az a lány aki felkeltette az érdeklődésemet és minél tovább haladunk annál több titkot tudok megfejteni. Egyszerűen nem értem, hogy miért vagy ilyen bizonytalan még velem szemben is. Sajnálom, ha bármivel is megbántottalak, nem állt szándékomban csak egyszerűen próbállak megfejteni, kiismerni és hidd el, egyáltalán nem olyan egyszerű mert semmi nem nyilvánvaló az esetedben - hangja egész mélyen remeg, nem a felindultságtól sokkal inkább az értetlenségtől és meghökkentségtől amit a szőkeség okozott.
Fejét rázva, zöldjeit meresztve simítja a tarkójára a kezét s fordul el tőle lévén fogalma sincs, hogy mit tehetne. Nem érti, hogy mit és miért vett támadásnak ebből, viszont úgy érzi, hogy ezt nem lehet kiengesztelni... viszont míg neki nem volt semmi bántás a szavaiban, addig Kaya ha akaratlanul is de többel is elő állt. Meggyanúsította azzal, hogy pácienseként tekint rá, azzal, hogy elemezgeti és manipulálja. Valamint felszólította, hogy "Ez volt az utolsó alkalom...". És bár rejtett célzás volt de feltűnt neki az is, hogy míg Kaya tiszteli őt, ez fordítva nincs így. Lehet, hogy nem tesz különbséget közötte és egy átlagos életet élő nő között, ettől függetlenül tiszteli. Tisztel mindent és mindenkit főleg ha meg van rá az oka. Mert a megvetésre is képes, viszont semmit nem tesz csak úgy, mindennek kell, hogy legyen alapja. Ám a bizalmat is ki kell érdemelni és ezzel amit most Kaya tett, megcsappant benne valami és ez talán az arckifejezésén is látszik. Csalódott régebben az anyjában, az apjában és az egész családjában. Csalódott az életben, később a halottnak hitt ikertestvérében. Csalódott a volt menyasszonyában, egy barátban. Nem akar megint ilyen hibába esni, óvatos akar lenni ezért is tartózkodó és védekező üzemmódba kapcsol mert olybá látszik, ebben a témában neki nem lehet szava még akkor se, ha hozzá fordultak, hogy majd beszélnek róla. Innentől kezdve nem ő lesz az, aki ilyen témában kezdeményezni akar és ha rajta múlik akkor a segítség se fog ilyen száraz, rideg és távolságtartó szavak után érkezni a részéről.
- Ebben biztos vagyok - teszi hozzá szárazon legalábbis ami a hegyi beszéd témát illeti. Ő se szereti ha túl sokat beszélnek egy témáról, viszont próbál mindig valami olyan módon tekinteni ezekre a témákra, hogy azzal az ő érdekeit tartják szem előtt nem csak üres beszédről van szó. Arca sápatag bőre és rosszalló, szúró tekintete jelezheti, hogy nem igazán van kibékülve a jelenlegi helyzettel. Ő a legjobb tudása és lelkiismerete minden erejével azon volt, hogy beszéljen a lánnyal, hogy segítsen neki ezzel szemben mit kapott? Célzott leszúrást, hogy mégis hogy képzeli, hogy így beszél vele?
- Nem azt mondtam, hogy ragaszkodni kell hozzá. De ha már olyan helyzetbe kerül az ember akkor meg kell tanulnia alkalmazkodni mert nem lesz mindig olyan helyzetben az illetékes, hogy kiszolgálják és ágyba vigyék neki a reggelit. Mellesleg mindent meg lehet próbálni csak ott kell elkezdeni, hogy kipróbálja az ember... veszítenivalója nincs senkinek. De nem akarok újabb "hegyi beszédet" tartani, mert mi lenne a következő? Ne okoskodjak és különben is minek próbállak más útra terelni? - hangja lemondástól és szomorúságtól válik színessé így nem csak az ismert rekedtsége és mélysége van már.
- Az isten szerelmére Kaya ne forgasd ki a szavaimat! - csattan fel idegesen minek hála a szíve is kihagy egy ütemet ami meg is látszik az arcán. Tenyerét egy pillanatra a mellkasára simítja, előredől valamennyire de ezután egy mély levegővétellel folytatja - nem azt mondtam, hogy normálisabb, hanem megszokottabb mert abból a közel nyolc milliárd emberből aki a földön él az én közegem világát éli vagy még rosszabbat. Emellett képes vagyok arra, hogy hibáival szeressem az embereket úgy ahogy vannak! Nem akarok változtatni, miért tenném? Én se vagyok hibátlan de oly annyira nem, hogy több hibám van mint nagyon sokaknak. Hirtelen haragú vagyok, igen az vagyok! Finnyás vagyok? Talán, nem tagadom... boldog vagyok? K*rvára nem vagyok boldog mert emberek százainak segítek egy hónap alatt, ha akarom ha nem, meghallgatom a problémáikat de az enyémet ki hallgatja meg? Az mégis kit érdekel, hogy alig fél évem van hátra? Nem vagyok hibátlan... és nem is leszek soha az. De emlékszel mit mondtál a bárban? Hogy mindig legyen az embernek egy olyan "valamije" amitől egyedi lesz? Nekem talán ez az egyediségem... neked az, hogy nehezen lépsz ki a közegedből, hogy remélsz és hiszel - apró verejtékcsepp csorog végig a halántékán amit egyszerűen csak eltüntet onnan csuklója segítségével.
- Tudod miért lettem bizalmatlan? Mert csak a hibát keresed a szavaimban! Azt, hogy mivel akarlak bántani, hogy nem segíteni akarod ezt pedig könnyedén ellenem fordítottad! Meggyanúsítasz és vádolsz. Ezek után hogy akarjak kedvesebb és bizalmasabb lenni mond?! És mintha a tükörképed lennék... igen. Gondolj bele, hogy miért. Nem szeretném azt hinni, hogy ha ebből a sztoriból felébredek akkor belelóg a kezem a bilibe - gyászos tekintete arról árulkodik, hogy őszintén sajnálja és kikezdi a gondolat, hogy bármi összeomolhat abból amit eddig ők ketten felépítettek. Viszont nem tudta hang felemelés nélkül elmondani az előbbit, mert nem csak a lány érezheti magát sértetten, de ő is. Persze elzárhatta volna az érzést, ellent mondhatott volna neki de egyszerűen képtelen rá. Túlságosan hangosan ordít benne a késztető erő, hogy védje magát mert nem teheti ki újabb fájdalomnak se a szívét se az eszét, mert nincs hosszú ideje már hátra, nem élhet megaláztatva és hoppon maradva.
- Inkább ücsörögsz egész este fürdőruhában? - vonja fel a szemöldökét - igen, kapsz egy újabb inget, vagy vissza veszed a kosztümöd. Más ötlet? - hangja jelen esetben inkább lelkes, de ennek ellenére van benne valami szomorúság is, de gondolkodás nélkül a biccent a ház felé, hogy ezzel is invitálja.
- Még hozzá nagyon is jó sütemény. Ha szakmát váltok szerintem cukrász leszek - vigyorodik el miközben kinyitja a szőkeség előtt az ajtót. Lehet, hogy hirtelen váltottak hangnemet egymással szemben, de valahogy meg kell törnie az előbbi kétségbeesett és vitatkozó hangnemet.
- Zöld lény? Tudod mit? Befogom tenni neked a DVD-t csak, hogy tudd miről van szó. Istenemre mondom - dobja a vállára a törülközőt, ujjait Kaya csuklójára fonja és maga után húzza a fürdőszoba irányába. Másik keze közben érinti karcsú derekát.
- A fürdőszoba csak a tiéd. Két másodperced van, hogy dönts, mit szeretnél felvenni ing vagy a saját ruhád? - les rá kíváncsi tekintettel. Ha inget mond akkor nyilván elvonul és keres neki egy másik inget, de ha a ruháját kívánja akkor csak tessék.

Kaya and Nathaniel

 

Minden áldott nap, mióta itthon van, felidézi azt a szürke, borús napot mikor még a kórházban feküdt s a kardiológusa leült mellé, hogy tisztázza vele Nate és a szíve helyzetét. Nem csak ő de az orvos is furcsa lelkivilágban volt aznap, nem véletlen, hogy csak nehezen tudta megtalálni a kívánt szavakat melynek az lett a vége, hogy Nate összefoglalta amit a másik mondani akart. Mindketten leszegett fejjel ültek és hallgatták az eső monoton kopogását az ablakon, a szél süvítését mely tépdeste a fákat és a kábeleket. Nézegették a kezüket majd a papírokat melyen a gyógyszerei nevét, Nate ellátását és kezeléseit sorakoztatták fel vázlatszerűen. A doki jó barátja, neki is fáj ha olyat kell mondania, amit nem kifejezetten jó hírként kell elkönyvelni. Mellette van mióta kiderült, hogy beteg, noha csak egy egyszerű szívbillentyű hibaként kezdődött minden. Ő már akkor mellette volt és segített ahol tudott, most pedig gyakorlatilag a halál szélén táncolva se hátrál el mellőle, fogja a kezét és ha rajta múlna akkor magához is kötözné, nehogy ideje korán zuhanjon bele a gödörbe.
Bár nehezen jutott el odáig, de a kardiológus felhívta a figyelmét arra, hogy figyeljen oda magára mert az elkövetkezendő fél évben nagyon sok dolgon múlhat az élete. Ez nem csak azt jelenti, hogy ne erőltesse meg a szívét a túlzásba vitt sportolással vagy túl sok munka elvállalásával, ami nem mellesleg jellemző Natere, hanem azt is, hogy ne legyen túl szélsőségesen ingadozó kedélyállapotban. Figyeljen oda arra, hogy ez idő alatt tökéletes harmóniában éljen, inkább legyen folyamatos az ami  hangulatáról elmondható mintsem, hogy egyik pillanatban ilyen a következőben pedig olyan. Ez az ami a leginkább nehezítheti a helyzetét elvégre a sportról letud mondani egy időre és a betegei nagy részéről is. Csökkentheti az óra számokat és a páciensek számát is, átirányíthatja őket más fizioterapeutákhoz... neki ezután már csak azzal kell foglalkoznia, hogy ne találkozzon az anyjával aki rendszerint az egekbe ugrasztja a vérnyomását, vagy a testvérével és olyan más emberekkel akik hasonló, nem túl jó eredményt képesek elérni nála.
Viszont ezen a ponton a minap többször is megbukott, hisz néhány óra eltelte alatt más-más hangulatforma is jellemző volt rá. Most szinte tapintható a belőle áradó feszültség mely megváltoztatja a szemének tónusát, sötétebbé és feneketlenebbé válik általa, arckifejezése komorrá, míg a hangja ércesebbé, távolságtartóbbá válik.
Tudja, hogy nem elég az az ismertség amit eddig a magukénak tudhatnak. Ennél mélyebbre kell ásni, meg kell ismerniük egymást ami talán komoly fejfájást fog okozni, hisz rettenetesen különböznek egymástól ami talán nem fogja engedni, hogy megtalálják a közös hangot. Jelenleg pedig az a legfontosabb, hogy tudjanak egymás gyengeségeiről és erősségeiről, arról, hogy mennyit bír a másik elviselni, hogy mi az amit fel lehet emlegetni és mi az amit jobb, ha kerülnek. Mert most kiderült, hogy bőségesen van ilyen mindkettejük életében.
Nem tetszik Natenek, mikor Kaya elfordul tőle miközben ő még nagyban beszél. Mindig úgy érezte, hogy egy jó nagy adag nemtörődömségre utal vagy szimplán arra, hogy az illetékes feladta a vitát, visszavonul és inkább nem emel többet szót magáért. Nem tudja, hogy a szőkeség esetében mi igaz ebből de egykor ő visszavonulásként használta ezt a mozdulatot, mikor úgy látta, hogy felesleges folytatni a szájtépést.  
A nap folyamán először érzi azt, és bár fáj a gondolat számára, de amit pár óra alatt ügyesen bajosan felépítettek az most mind összeomlani látszik. Kicsúszik Nate kezéből az irányítás, mintha az eddig oly jól ismert mozdulatok ismeretlenné válnának számára. Nem tudja, hogy Kaya mit miért csinál, miért fordul el tőle, miért nem néz a szemébe. És ez a bizonytalanságának fő oka. Nem érzi a figyelmet, nem érzi úgy, hogy foglalkozna a kimondott szavakkal.
- Akkor tedd azt - egy pillanatra elnéz a lány feje felett, kezeit karba fonja mellkasa előtt, mintha ezzel is azt jelezné, hogy nem szívesen foglalkozik tovább ezzel a témával. Kaya elég nagy kislány már, tudnia kell egyedül is döntéseket hoznia és nem azért van itt, hogy bármire is rávegye, vagy valamit rá erőszakoljon.
- Igen, emlékszek - biccent és leszegett fejjel kezdi el tanulmányozni a padlót és annak egyszerű, homogén mintázatát - elfogadlak, mert el akarlak fogadni. Lehet, hogy nem volt sok ez a néhány óra amit eddig együtt töltöttünk és az esetek nagy részében ez is veszekedéssel telt, de nem tekinthetek el a jó pillanatok felett. Kaya, fontos vagy nekem! Fontos vagy - bukik ki belőle ismételten de mintha szégyellné magát, végig a padlót fürkészi. Nem mer a szemébe nézni, most ő az aki nem mer komolyabb, határozottabb mozdulatokat tenni mert fél attól amit láthat a kék szemekben. Lemondást, értetlenséget esetleg kétségbeesést.
- Tudod nagyon nehéz észrevennem a nőkből mostanában úgy bármit. Próbálok keresni, próbálom figyelemmel kísérni a változásokat de mindig mikor... na jó. Kezdjük ott, hogy akkor szoktam megijedni és akkor szoktam igazán megemelni a hangomat mikor kétségbeesek. Két éve, pont akkor mikor kiderült, hogy beteg vagyok, a menyasszonyom megcsalt egy férfivel öt együtt töltött év után. Hazugságban éltem hónapokig és a mai napig félek tőle, hogy hasonlóban lesz részem. És ennél rosszabb nincs. Pofán vágták a büszkeségemet,kérdőre vonták a bizalmamat és azt, hogy egyáltalán képes vagyok-e elfogadni úgy valakit megint, hogy előtte már félre lépett egy szeretett nő. Hosszú napokig csak könyörgött, hogy bocsássak meg neki, de olyan mértékű sértettséget éreztem, hogy nem engedtem. Nagyon nehezen tudtam megállni, hogy ne csináljak olyat amit később megbánok. És ez volt az az egyik törés az életemben ami hatással van a mára is. Ezért félek és emiatt is tartok annyira mikor valaki felemeli velem szemben a hangját. Rögtön védekező üzemmódba kapcsolok ami nálam a leghasználhatóbb, legnyilvánvalóbb támadás. Ezért se veszek észre mindent, mert rögtön a hibát kezdem keresni úgy, hogy közben próbálok segíteni... tudom bonyolult és kiborító, de ez van. Próbálok rajta változtatni de nem megy... még nem - és mint mondja, ez egy nagy hibája amivel meg kell Kayának is birkóznia. El kell fogadnia, hogy van benne távolságtartás, hogy a következményektől retteg a leginkább. A veszteségtől és az őt ért támadásoktól. Nem akarja, hogy bármi is megismétlődjön, csak találni akar valakit aki szereti, akit szerethet és akiben megbízhat.
- Nem a sebezhetőségedből szűrtem ezt le. Hanem azokból amit mondtál és ahogy. Sajnálom, hogy neked ez jött le belőle és sajnálom, hogy ha tényleg így adtam elő. Próbálok változni és változtatni de nem mindig megy. Mint mondtad, sebezhető vagy. És ez rám is igaz noha nekem kellene lennem annak a pasasnak akinek sírnak a vállán, aki vigasztal aki simogatja a kétségbeesettek hátát. De sajnos nem mindig megy ez a verzió - tárja szét a karjait mozdulatában megannyi tanácstalanság és értetlenség, sajnálat rejlik. Egyszerűen nincs előtte az a példa, az a lehetőség és levonható tanulság, hogy magától tudjon változni. Persze ott vannak a betegei akiken próbál segíteni és akiket bár tanít és segít nekik, ők is ezt teszik. Akaratlanul is tanítják Natet az elfogadásra, a továbblépésre a kitartásra és a fájdalmak legyőzésére. Nekik köszönheti, hogy még mindig él, hogy nem akasztotta fel magát akkor mikor kiderült, hogy beteg. Nekik köszönheti, hogy mer nőként tekinteni Kayára, hogy azt reméli talán lehet még ebből a látszólag elfuserált kapcsolatból valami. Mert folyamatosan biztatták. Kölcsönösek voltak a tanítások és a bizalmi szálak szövögetései, egyik volt páciense Anthony azóta is a legjobb barátja valamint Amelia is akit a mai napig kezel a bénult lábai miatt. Megtanította a nőket, hogy fogadja el magát úgy ahogy van, elhitette vele, hogy valaki számára még fontos lehet noha a férje elhagyta a hibája miatt. Felnyitotta a nőszemét aki elveszítette a babáját és nem is lehet többet sajátja. Így lassan második éve, hogy örökbe fogadott négy afrikai gyereket és új férje is lett azóta aki kitart mellette és úgy szereti ahogy van, azért szereti aki lett belőle. Ez a kitartás ösztönzi nap, mint nap Natet is a kitartásra. Nem adja fel, mert nem adhatja fel.
- Szóval nem, Kaya! Nem akarlak megváltoztatni.  Úgy akarlak elfogadni ahogy vagy elvégre ez az a nő aki felnyitotta a szemem - mutat végig a szőkeség egész megtestesülésén. - Te vagy az, akinek már most rengeteget köszönhetek, akitől tanultam és akitől még tanulhatok - tudja ő, hogy hatalmas élni akarással áldották meg de ez idővel elkezd szürkülni, fátyolosodni mígnem teljesen eltűnik és akkor már nem lesz mibe kapaszkodjon. Nem azt akarja ezzel elérni, hogy Kaya egy legyen azok közül akikbe mindig belekapaszkodhat ha baj van, hanem azt, hogy egy olyan ember legyen aki teljessé teheti az életét a végső harcban mert nem vesztesként akar távozni, hanem győztesként. Ha az életet nem is nyerheti el, de a lány szívét igen... szép tündérmese volna.
A következő szavak viszont tényleg meghatják és a nap folyamán először, sőt! Hosszú ideje először úgy érzi, hogy valami, valaki megérinti a szívét és az eszét is egyaránt. Ajkai leheletnyit elnyílnak egymástól, hogy egy halk kis sóhaj kiszakadhasson belőle mely eddig hatalmas kőként nyomta a szívét. Szemei szinte bepárásodnak s mintha ezt próbálná eltüntetni a kíváncsian csillogó kék szemek elől kinyújtja a karját, hogy tenyerét a nedves szőke tincsekre simítsa Kaya tarkóján, majd egy bensőséges mozdulattal közelebb húzza magához. Arcát némán, lehunyt szemekkel a nyakába temeti. A nedves tincsek csiklandozzák a nyakát és az orrát is de nem is érdekli csak kapkodja a levegőt, mintha pánik roham kínozná.
Eleinte nem is tud mit mondani csak vár, hogy eltűnjön végre a szűnni nem akaró vad szívdobogás mely most nem is a rosszat, sokkal inkább az izgatottságát igazolja. Azt, hogy mennyire örül Kaya szavainak, hogy legszívesebben megtenne most érte bármit. Az persze feltűnik neki, hogy Helené mellettük ücsörög és fekete bogár szemei Nate arcát keresik, de nem érdekli. Most nem a kutyának akarja szentelni a figyelmét hanem a lánynak.
- Hidd el nekem, hogy így fogadlak el ahogy vagy... - hangja halk suttogás az éjszakában, egyedül csak a vadul ciripelő tücskök azok melyek elnyomják reszketeg, rekedt és mélyen dörmögő sóhaját. Lévén nem akarja túlzásba vinni az ölelgetést és ki tudja, hogy ezt a mozdulatot mennyire tolerálja a lány, lassan de elhúzódik tőle. Bocsánatkérő zöldjeit végigfuttatja a csinos arcon s még egy egészen halvány mosolyt is megenged magának ami jelzi, hogy tovább lépett az iménti témák egyvelegén.
Olybá látszik, hogy Kaya szívéhez is az édességen, süteményen keresztül vezet az út minek hangot is ad, Nate pedig vidáman nevet fel mikor meghallja a meglepettségtől vibráló, hitetlenkedő hangot. Még utoljára végigsimít a bársonyos arcbőrön de csak, hogy ne legyen frusztráló a túlzott közelsége Kaya számára, elhúzódik tőle.
- Úgy úgy - biccent - évekkel ez előtt elvégeztem egy cukrász tanfolyamot az egyik ismerősöm vezetésével, mikor nem voltam abban biztos, hogy mégis mivel akarok pontosan foglalkozni. Nem voltam mindig olyan biztos a dolgomban, mint most, szóval kipróbáltam és akkor rám ragadt ez-az. Azóta is szeretek sütni, főzni. Olyan vagyok mint egy túl lelkes öregasszony aki imád az unokáinak főzni. Nem tudom kinőni, eleve szeretem az édeset a baráti társaságom szint úgy, szóval ha rám jön a pár perc akkor neki állok "futószalagon" gyártani itthon a tortákat, süteményeket.  Aztán vagy a kukában kötnek ki mert nem fogynak el, vagy odaadom nekik. Sok a gyerek a baráti társaságomban, szóval mindig örülnek, ha van mit egyenek és jobb egy egyszerű háztartási keksznél - foglalja össze a kis sztorit. És úgy tűnik, hogy az elkövetkezendő pár hétben, hónapban még többet fog unatkozni és még több süteményt fog alkotni amivel nem tud majd mit kezdeni. Ha nincs munka, ha nem tud sportolással időt eltölteni akkor jönnek a további, B, C, D tervek.
color=#000099]- Remélem a karamell krémmel nincs gondod. Azért odafigyelek majd Mr Peabodyra és... nem kapsz egész adagot. A végén miattad kerülök bitófára[/color] - bár van némi rosszallás a hangjában, mégis vidám mosoly ül a szája szélén. A francia édességet úgy kell elképzelni, mint egy sűrű puding szerű lágy, tejkaramella ízű krémet amire folyékony karamell öntet kerül. A krémet kicsit markánssá teszi az abba került likőr. Persze nincs benne sok csak épp annyi, hogy érezni lehessen az ízét és nem folyik szét tőle a sűrű massza.
Ezen szavak között kíséri a fürdőszobáig ahol egy kis közjátékot is megenged magának az érintésekkel. Próbál nem túl tolakodó lenni, egyszerűen csak benne van a mozdulat a kezében, nem tud neki ellen állni. Mielőtt még eltűnne a lány szeme elől, megáll az ajtóban és kérdőre vonja, hogy mit szeretne. Inget vagy a saját ruháját?
- Merész vagy. Határozottan állíthatom, hogy merész vagy és bevállalós. Egy hete még azt állítottad, hogy nem vennél fel semmi pénzért se férfi ruhát, talán még ki is kérted magadnak mikor felajánlottam a kabátomat. Erre mi van ma? Két inget is kérsz egymás után... megáll az eszem - hangja komoly lelkesedésről árulkodik, szeme vidám fénnyel csillog és egy pillanatra se fordul el tőle. Látni akarja miként reagál erre. Mielőtt megtenné az első lépéseket, hogy összeszedje az inget, egy pimasz vigyor kíséretében biccent, a felé küldött puszi láttán pedig kacsint egyet és csak ezután indul el a szobája felé, hogy keressen valami hasonlót ahhoz, ami nemrégiben volt Kayán.
- "Köszike puszillak mi?" - pimaszkodik. Olyan inget kell keresnie, ami elég hosszú, elég bő és elég kényelmes ahhoz, ami Kayának megfelelő lehet. A szekrény előtt ácsorogva bámulja a felhozatalt azt remélve, hogy majd valamelyik rá ordít, hogy "engem vigyél" bár köztudott, hogy ez nem fog megtörténni. Végül aztán úgy dönt, hogy bár megakad a tekintete a rózsaszín ingen, azt inkább nem adja oda neki hisz elég határozottan kijelentette, hogy soha nem akarja látni azt a darabot noha ő nagyon szereti. A végén még kitérne a hitéből, így inkább egy egyszerű fehér darabnál marad ami ugyan olyan, mint az előző. Meglepni nem fogja vele, de praktikusan cselekszik.
Kicsit meglepődik, mikor az ajtó felé indul és az arra felakasztott egész alakos tükörben farkasszemet néz tükörképével. A szokásosnál is sokkal sápadtabbnak hat az ezüstös lámpafény alatt amit még jobban kiemel sötét, még nedves haja. Mellizmai között mélyen ülő sebhelyek világosan, egészen fehéren csillannak és ez által kénytelen megállapítani, hogy úgy néz ki, mint egy harcedzett, leszerepelt főszereplője valamelyik régi akciófilmnek. Alapjáraton soha nem volt baja a hegekkel, lévén élőbbnek érzi magát általuk és legalább van valami ami emlékezteti arra amin keresztül ment és arra, ami még előtte áll.
Az elkerülhetetlenre.
Fejét megrázva próbálja kizavarni a tudatába beékelődött gondolatokat a halandóságának jelét, fáradtságát és szomorúságát és ezzel már indul is a konyha felé ahol a lány táskája pihen az asztalon. Mivel nem szeret más dolgai között turkálni, emellett férfi legyen a talpán aki kiismeri magát egy női táska rejtelmeiben, nem veszi ki amit kért csak felnyalábolja a csinos darabot és az inggel együtt visszatér a fürdőszoba ajtajához. Hármat kopog a tömör fa ajtón s nem nyit be, csak vár szorgalmasan kezében a kért holmikkal.

Kaya and Nathaniel

 

Egy bár tökéletes, füstös és kietlen sötét egyvelege az, ami a gondolataiba ékelődve emlékezteti őt a közelmúltra s egy kecses, gyönyörű alak tánca az, ami arra, hogy mi lehetett volna belőle. Mi lehetett volna a múltból ha hagyja kibontakozni, ha elegendő teret ad neki ahhoz, hogy kitáruljon előtte. Talán nem csak egy jótevő orvos lenne, nem egy olyan személy aki másokon segít miközben a maga problémájába beledöglik... hanem valaki, aki rendezi a saját számláit, rendezi az életét és idejében megírja a végrendeletét, hogy fennmaradjon valami belőle az utókor számára. Talán megengedhette volna magának azt a luxust, és csipetnyi önzőséget, hogy elhiggye, sokak fognak emlékezni rá...
És, hogy ki ez a táncos lábú csinos alak? Az elszalasztott múlt jelképe.
A sötét csehó cigaretta füsttől utópisztikus képet fest le háborodott elméjében, mellyel sejteti az eljövendőt a reményvesztettséget és az ürességét lévén nincs olyan személy aki tökéletes helyet tudna elfoglalni eme történetében. Kihez tudna nyúlni? Az anyjához aki még csak észre se vette rajta, hogy valami nincs rendben? A fivére aki felé se néz mióta egyszer, négy évvel ez előtt felbukkant? A barátai? Nincs benne semmi csak végtelen mennyiségű félelem, rettegés és borzalom. Halál. Halál, mi zenéjét játssza a tamburáján, mitikus zajok szűrődnek akár egy régi horrorfilmben.
Nem látja a jövőjét. Volt egy időszak mikor azt érezte, nem is... szinte látta maga előtt a képet ahogy őszes hajszálak serkennek a halántékán ezzel markánsabbá, komolyabbá varázsolva valódi megtestesülését, majd megjelennek a borostájában is ami lassan szakállá növi ki magát.
Látta maga előtt a gyerekeit, egy titokzatos asszonyt aki neki szülte a kicsiket és akivel boldog házasságban él adott ideje. Szeretett volna ebben biztos lenni, kapaszkodni akart a képbe és magához ölelni, hogy egy biztos pontot jelentsen számára. Ez által hinni akarta, hogy van jövője, a múltat letudhatja és csak arra kell majd koncentrálnia, hogy a saját szájíze szerint alakítsa a további éveket amit ajándékba kap.
Viszont eljött az idő, mikor már minden álomkép elillant, mikor nem tudott már mibe kapaszkodni, mikor a gyerekek eltűntek velük együtt pedig a nő is. Ma már nem látja az arcukat, nem érzi a jelenlétüket és tudja, hogy ez már az elmúlás egyik képe amit magához vonz. Vagy talán maga az elmúlás vonja őt egyre szorosabban a keblére megfosztva őt minden reménytől és attól, amit eddig életnek nevezett. Nem emlékszik az arcokra. Tudja, hogy voltak de ez is olyan mint kiskorodban elhunyt kedves rokonod, nagyszülőd akinek hosszú ideig még látod magad előtt az alakját, az arcát ahogy ücsörög a fotelben az ablak mellett miközben a szája szélét rágcsálja nagy koncentrációja közepette. Hosszú ideig még a hangját is hallod mikor óva intett a rosszaságtól és a veszélytől, mikor kedves szóval csalogatott ki a szobádból, hogy megedd a reggeli vajas kenyeret és a hozzá járó nagy bögre forró habos kakaót. Az illata is az orrodban vagy inkább az elmédben van és ez az egyik legfontosabb ami hozzá fűz. Az emlékezés... mert egy ember addig él, amíg emlékeznek rá, tartja a mondás...
De aztán ahogy cseperedsz s mígnem egészen felnőtté válsz rájössz, hogy az élet nem habos kakaó de még csak nem is melengető forró, annál is inkább jég hideg és rideg. Eltűnnek az eddig dédelgetett emlékképek, nem emlékszel az arcára, a vonásai megfakulnak a fejedben miközben a hangja már réges-rég messze jár, azt se tudod mély vagy lágy, kellemes tónusú volt-e? Olykor bevillan egy kép de azt is már csak rémálomnak vagy kellemetlen illúziónak tekinted mert rájössz, hogy ami régen volt az elmúlt és már nincs semmi ami hozzá fűzne. Rettegsz attól, hogy végleg elfogod őt felejteni és nincs ami elhitetné veled, a szívedben él tovább, nem kell mindig felidézni az arcát vagy kezének puhaságát az arcodon. Csak az álmok lesznek azok ahol visszatér, ezek segítségével békélsz meg az emlékezés gondolatával... fáj vagy sem, de talán így a jó.
Nate is retteg attól, hogy ez lesz a sorsa. Rengeteg, de tényleg rengeteg barátja van akik szeretik és óvják őt, sokan napi kétszer is képesek felhívni, hogy mi újság vele. Tudja, hogy ellenőrzik, hogy rendben van-e, él-e még, de mindig csak azt mondják csupán reflexszerűen, hogy "jaj tényleg már hívtalak, el is felejtettem ne haragudj."
Félnek.
Félnek és ezt hallja a hangjukból, látja a szemükből és a szájuk remegésén mikor ezen témák feneketlen, sötét vizeire eveznek. Ilyenkor általában bátorítóan elmosolyodik vagy igyekszik legjobb tudása szerint terelni a szót, de tény, hogy ez a félelem benne is ott lakozik. És nem csak a halál az ami megrémíti hanem a feledés is. Hogy ő is úgy végzi, mint gyerekkorunk nagy hősei a nagyik és nagypapák, nagynénik és nagybácsik... persze nem várja el, hogy az idők végezetéig emlékezni akarjanak rá, de talán a tudat, hogy mindig ott hordják egy kis részét belőle magukban, megnyugtatná.
És, hogy ki a kiút ebből a poros, füstös csehóból? Ki az aki magára vonja Nate figyelmét és nem csak az elmúlás szimbólumával foglalkozik a megállás nélkül táncoló nővel?
Kaya.
Talán ő lesz az aki kivezeti a vesztegzárból, aki eljuttathatja a tudatáig, megmutathatja neki, hogy igenis érdemes küzdeni és ezt a fél évet amit jósoltak neki, akár még jóra is használhatná. Lehet, hogy kevésnek tűnik, de valójában elég hosszú idő ahhoz, hogy komoly dolgokba kezdjen és hegyeket mozgasson melyek letérdelnek az akarata előtt ha ő úgy akarja.
Sokan teszik fel a kérdést, hogy miért olyan titokzatos és bűnbe ejtő az, akitől amúgy tiltanák az embereket. Hát épp azért, mert az elérhetetlen, a megfoghatatlan, a tiltott gyümölcs a legédesebb és legkedvesebb. Van valamiféle diadal, dicsőség abban ha megszerezheted.
Számára elmúltak már az ábrándos szép napok, már nem a reménynek kell lennie annak, ami életben tartja és engedi, hogy két lábon álljon a földön. Hanem ehhez valaki kell! És úgy érzi, hogy megtalálta bár még tart ettől, hisz emlékszik mikor erről beszéltek Anthonyval aki megköszönte, hogy ő a legjobb barátja és az is marad örökre. Szinte megszakadt annak a nagy meláknak a szíve mikor Nate közölte vele, hogy ne kérjen olyat, hogy legyen mellette az élete végéig, mert sajnos nincs annyi ideje. Viszont azt megígérte, hogy amíg ő él, a legjobb barátja lesz.
És Kayanak mit ígérhet?
Ajkai megremegnek mikor elhúzódik tőle. Legszívesebben nem is cselekedett volna így, hosszú percekig ölelte volna még, de mégis van valami ami kikívánkozik belőle. Lesütött szemekkel először csak elmosolyodik majd kétségbeesetten megemeli a fejét, hogy láthassa a csinos arcot.
- Anthonynak tudtam ígéretet tenni, Kaya. Neki megígérhettem, hogy bár nem lehetek mellette az élete végéig, hisz nincs annyi időm, de barátja lehetek amíg az én időmből futja. De mond, neked mit tudnék megígérni? Mi az, amit én adhatok neked? Egyáltalán mit adhatok neked amit senki másnak nem, vagy amit neked nem tud más? Talán azt, hogy jobban foglak szeretni, mint eddig bárki az életben? Vagy, hogy az én szeretetem lesz az, ami majd utánam felnyitja a szemed és ösztönöz arra, hogy újabb férfiben találd meg azt, amit a minap bennem? - halványan elmosolyodik de egy könnycsepp így is végigcsordul az arcán. Benedvesítve ajkait, sóhajt egyet.
- Belefáradtam már az üres ígérgetésekbe, végre lenni akarok valaki mások életében. Én is jelenteni akarok valamit, érezni akarom, hogy mások tudják, számíthatnak rám. Azzal, hogy itt vagy velem és tudom, hogy nem áll szándékodban elmenni, teljesen magadhoz láncolsz. Kaya, én annyi embernek okoztam már fájdalmat és fogok fájdalmat okozni annyiuknak, hogy azt elmondani nem tudom... felkészültél arra, hogy te is közöttük leszel? - és nem azért remeg a hangja szüntelenül, mert a saját bőrét félti mert tart a haláltól. Oké, nem tudott még teljesen belenyugodni, de ez vele jár. Van amit nem lehet megszokni, amit nem lehet elfogadni. Hanem azért, mert tudja, hogy szebb napok, szebb hetek esetleg hónapok állnak előtte amit el kell engednie. A halálos ágyán úgyis mindent megfog bánni amit megbánhat, amihez pedig ragaszkodik és ami szép volt, felerősödik. Akarja, hogy a lány mellette legyen, egyszerűen nem tud elszakadni tőle... de fél. Minden porcikája azt ordítja, hogy míg meg nem bizonyosodik afelől, hogy mellette lesz és a halála után jól lesz, nem fog miatta életmódot váltani, nem képes megnyugodni. Lehet, hogy még nem tartanak ott, hogy ettől kelljen félnie, lévén az a kapcsolat ami most van közöttük nem nevezhető még szerelemnek, de biztos, hogy hatással vannak egymásra. És biztos benne, hogy ha Kayával történne valami, ő nem lenne képes a továbblépésre egyhamar.
Szeretné, ha ez az este nem múlna el nyomtalanul és nem hagyna bennük olyan gyomorideget amivel már percek óta ő küzd, így fittyet hányva a kutya oltalmazó és bajt sugalló nyüszítésére, csak elindul a ház felé miközben maga után húzza a szőkeséget, aki még intéz néhány szót a kutyához. Helené körmeinek halk kopogását egészen a nappaliig lehet hallani de aztán ott megszűnik.
- Akkor javaslom borzoljuk a méhek kedélyét még egy kis édességgel - bár ő maga is édes szájú, mégse képes túl sokat enni belőle. Lehet, hogy sok pasinak a gyengéje, ő mégis inkább a sósra esküszik és az édesség iránti vágya kimerül annyiban, hogy míg készíti a finomságot, néha-néha megkóstolja, hogy helyén vannak-e az ízek. Ez az idő tökéletesen elég arra, hogy megunja az adott süteményt vagy krémet és egy jó ideig ne is akarjon olyat enni vagy készíteni.
Minek után elidőz a szobájában egy kicsit a mellkasán lévő sebhelyek tanulmányozgatásával, gyorsan összeszedi a Kaya által kért holmikat és már ácsorog is önnön fittségében az ajtó előtt mígnem az kinyílik előtte. Zöld tekintete akaratlanul is lejjebb vándorol mint ahol megjelenik Kaya arca, de jelen esetben semmit a szemnek átirattal kell szembesülnie. Lemondva hát a tettetett pofátlanságról csak elvigyorodik a szavak hallatán.
- Nekem mondod? Még engem is meglepett, hogy mekkora meglepetéseket tudok generálni - húzza fel egy pillanatra a szemöldökeit s orra alatt somolyogva megrázza a fejét.
Tekintettel arra, hogy van egy sejtése mennyi ideig fog Kaya tollászkodni a fürdőszobába, addig ő is rendbe szedi magát, elvégre nem akar egész éjjel egy nedves fürdőgatyában ücsörögni. Amúgy is kezd kellemetlenül hideg lenni a darab a számára, így attól megválva egy egyszerű szürke póló és egy tiszta tréning nadrágot vesz magára. Fő a kényelem. Lehet, hogy társasága van és illendőbb lenne egy farmert felvennie, viszont ha arra gondol, hogy a szőkeség is csak egy ingben lesz, akkor miért kellene annyira kiöltöznie?
Elfordulva a hatalmas, egész falat beterítő grafitszürke és fekete szekrényétől, hátrahőköl mikor Helenével találja szembe magát. A kutya az ajtóban ücsörög s úgy méregeti a gazdáját, mintha valamiféle kifogásolható dolgot keresne rajta. Szemei gyanakvóan összeszűkülnek egy pillanatra s mikor Nate megveregeti a saját combját ezzel jelezve az állatnak, hogy menjen oda hozzá, az vidáman, nyelvét kinyújtva kocog oda hozzá s vágja földhöz magát jelezve, pocak vakargatásra vár.
- Ne haragudj kislány, de tudod ez a nő... - kezd bele de mintha valaki hátba vágná, el is hallgat - na majd holnap kiengesztellek, leviszlek a parkba jó? Csak győzzem összeszedni a haverod jókora seggét - igen, Demetrius egyike azon kutyáknak akik utálnak sétálni vagy olyan helyre menni ami nagyobb, mint a jól ismert ház udvara.
Még simít egyet-kettőt Helené fényes szőrén majd felegyenesedik és a konyha felé veszi az irányt ahol első körben kezet mos és csak aztán nyúl be a hűtőbe. Az egyik üvegtálkába tett krémet kiveszi belőle és egy fekete, négyzet alakú lapostányér közepére helyezi fejjel lefelé, hogy kitudja fordítani belőle a méretes, de ínycsiklandozó darabot. Most csinált először ilyet, így bár talán nem a legjobb ötlet, hogy Kayával kóstoltatja meg, de kellenek a kísérleti nyulak.
Finoman megemeli a vaskos üvegfalú tálat a kocsonya, vagy puding állagú tejkaramellás krém pedig kicsúszik belőle, s így a tál alján lévő sűrű, sokkal intenzívebb színű karamell öntet rá csuroghat. Elégedetten hümmög egyet a tál szélére pedig tesz néhány szem félbevágott epret amolyan díszítésként.
- Szerinted hol a helye egy cukrásznak? - teszi fel a költői kérdést miután meghallja Kaya hangját mely betölti az éjszaka csendjét s Nate számára olyan, mintha a szívéhez szólt volna.
- Végre, hogy itt vagy. Úgy száz évet öregedtem - fordul felé hitetlenkedő de vidám arckifejezéssel - soha nem értettem, hogy ti nők mit tudtok ennyi ideig tollászkodni főleg, hogy nem jutottál tovább mint egy ing felvétele. Rekorder leszel ebben biztos vagyok - kapja fel közben a tányért amit meglebegtet a lány előtt.
- Megfelel kegyednek, vagy kérsz még hozzá valamit? - biccent a konyha asztal felé ahol Kaya gyümölcsök sokaságának valódi tárházával találhatja szembe magát-

Kaya and Nathaniel

 

Hallja maga után becsukódni a fürdőszoba ajtaját majd a bentről érkező halk, csilingelő zajokat. Ezek azok a zajok melyek élettelivé teszik a házat, mely alapjáraton üresen és kietlenül tornyosul alapja fölé. Lehet, hogy Nate az esetek nagy részében itthon van, mert jobbára itthon dolgozik a betegeivel és csak időszakosan a kórházban, de mégse tudja elegendő élettel megtölteni a hatalmas házat.
Lassan hetedik éve, mióta felépült ugyan olyan. Nem volt egy fal se átfestve, nem voltak kicserélve a függönyök csak addig kerültek le a kovácsoltvas karnisokról, míg betette őket a mosógépbe, hogy a port eltüntesse róluk de ezek után vissza is kerültek méltó helyükre. Nem lettek kicserélve a kanapék párnái, az állólámpák is ugyan azok, csak a villanykörték változtak. Az evőeszközök, tányérok és csészék is mind-mind ugyan azok a darabok, mint amelyek hét évvel ez előtt idekerültek egy kedves barátja jóvoltából nem beszélve a szőnyegekről. Ezeket persze sűrűn tisztíttatja a kutyák miatt, úgyhogy havonta három napig nincsenek a lakásban ami miatt még üresebb és komorabb tud lenni.
Egyedül az alatt a néhány - pontosabban három - év alatt volt vidámabb kinézete és légköre, mikor Michelle itt lakott. Mindenhol otthagyott egy keveset magából. Díszek,  virágok, selymek és szaténok, számtalan más nőiességre és jó ízlésre utaló piperék. Ám azzal ahogy ő eltűnt, úgy eltűntek a kis apróságok is az életéből. Volt amit itt hagyott de az utána egy dobozba került majd fel a padlásra. Mintha Nathaniel tudat alatt bár, de távol akarta volna tartani magát a széptől és kellemestől, ami remélhetőleg most meg fog változni, hisz pár óra leforgása alatt minden a visszájára fordult Kaya jóvoltából...
Olyan érzés lengi körbe, mintha egy időutazáson venne részt ami nem csak mutatja a múltját, de megnyitja a jövője kapuját és a kettő egybeforr. Talán így kell lennie.
Lassan mérséklődni látszik az egyik-másik helyiségben uralkodó szerzetesi rend, ahol mind idáig néma csend honolt. Sok helyiségre az újdonság illata volt a jellemző, a frissen gyalult fa illata dominált nem pedig Nate jól ismert füstös, mégis frissességet és üdeséget üvöltő parfümje. Úgy gondolta, hogy míg nem lesz mellette valaki, a ház minden pontja úgy marad ahogy volt mert így szokta meg. Idegennek és üresnek.  
Kaya szöszmötölése viszont most olyan élettel tölti meg, amihez ő maga is hozzá tudna szokni se perc alatt. Eltudná fogadni, hogy látja a cipőit az ágy mellett, a kosztümkabátját a szék egyik támláján, mellette pedig az inget ami nemrég megjárta a medencét és nem ártana mihamarabb kimosni, mielőtt széteszi a klór. Megszokná a csörömpölést ami leszűrődik a fürdőszobából és ami elég ahhoz, hogy újabb, lidérces szellemképek szőjék be az agyát és ezzel át is sodorják a feledés útjára. Mert miért is akarná a rémképeket megtartani?
Nyugodtan lehet állítani, hogy az ő lidérce mindenek előtt a halál.
A halál, mint olyan, többször is megfogalmazódott már benne. Próbálta megmagyarázni, próbálta átértékelni a jelentését, kicsit kedvesebbre, kellemesebbre formálni az elmúlt hónapok alatt,de sajnálatos módon nem jutott vele messzire, mert mindig azt kapta eredményül, hogy: elmúlás.
A halál valaminek a végét jelenti, valami megmásíthatatlant és meg nem ismételhetőt. Vajon valaki miután meghal, ismét lesz valaki? Erre még nincsenek bizonyított források, de Nathaniel reméli, hogy a de ja vu érzések jelentenek valamit és nem azt, hogy kétszer jártál már életedben ugyan azon a helyen csak először nem jut el a tudatodig mígnem rá fogod a kellemes de furcsa bizsergésre, hogy "de ja vu-m van".
Annyit mindnyájan kijelenthetnek, hogy a halál örök, és talán az egyetlen, ami minden emberben megegyezik kivétel nélkül. Élni, vagy meghalni... élni lehet az életünket ezer különbféle módon, egészségesen és betegen, boldogan és boldogtalanul, esetleg gazdagon és szegényen egyaránt. Erre pedig a legjobb példa a grófkisasszony Kaya és ő egyszerű önmaga. Tökéletesen különböznek egymástól nem csak pénztárca ügyileg de felfogásilag is, minden apró kis porcikájukból ordít az ellentét. De mindketten ugyan oda tartanak, a vég felé csak mindkettejük számára máskor jön el az idő. Viszont a tény az tény marad mely egy szóban összezár: Vége!
Úgy tartják, hogy "Aki egyszer megmenekült a halál torkából, többé már nem tartozik teljesen az élők világához."
Egy héttel ez előtt eljutott erre a szintre. Mikor csak harminc perc elteltével tudták visszahozni őt a halál bugyraiból. A szíve kis híján feladta a szolgálatot épp úgy, mint az orvosok a reményt, hogy visszatudják őt hozni komolyabb károsodások nélkül. Fél  órán át bizonyítottan halott volt. És ha ő nem is tapasztalta, de az ilyen esetekből születnek azon históriák melyek szájhagyomány útján terjednek tovább, hogy: láttam a túloldalt!
Esetek nagy részében szépnek, kellemesnek és hívogatónak írják le, és mikor ott álltak az élet és a halál kapujának határán, már a küszöbön toporogtak, végtelen, soha nem tapasztalt boldogság öntötte el őket. Tudták, hogy ha nem lépnek be akkor valami olyanról mondanak le, ami talán hosszú évnyi szenvedés után maga lenne a megváltás, és amire többet nem tehetnek szert. De aztán a családjuk miatt inkább lemondtak a továbblépésről.
Vajon mi van akkor, ha ez a bizonyos halál eset volt az, ami felnyitotta végre a szemét, és elhitette vele, hogy elkezdhetne végre élni úgy igazán?!
Ennek a gondolatnak köszönhetően kis híján kiejti a kezéből a fekete négyzetes tányért, mi nyilván nagy félelmet szült volna ha csörömpölve földet ér és apró cserépdarabjaira robban szét. Lehet, hogy nem erőssége a lemondás, de mi van, ha ezzel nem is kell most foglalkoznia? Mi van, ha az építkezésre kell játszania? Arra, hogy végre véghez vigyen olyan dolgokat az életében amit akart, csak egyszerűen nem mert a kilátástalan helyzete miatt? Talán ideje lenne felnőni a gondolathoz, hogy a múltját el kell engednie, vele együtt az anyját, a testvérét és a volt menyasszonyát is kiknek rémképe oly elevenen él a fejében, mint az, hogy hét hónap múlva talán már a feledés homályában fog lubickolni miközben ismerősei könnyeiket morzsolgatják a temetésén.
Zöldjei egy pillanatra az óceán világos sziluettje felé vándorolnak s a remény úgy csillan fel bennük, mintha meggyújtottak volna előtte egy gyertyát. Számára itt és most van a legjobb hely, nem a kusza gondolatok között, hogy mi lett volna ha vagy mi lesz, ha...
Kaya mellett van a helye még akkor is, ha percekkel ez előtt legördül egy sokat sejtető könnycsepp az arcán mert nem tudta, hogy mit kezdjen mellette, hogy mit tehetne a szőkeségért. Mit tehetne érte ami más? Mit jelenthet Kaya számára? Talán majd most megkapja a választ, és bár megakarja magyarázni saját magának is, de ezt a témát nyitott könyvként kezeli és talán a szőkeség még időben választ ad neki elvégre neki kell értékelnie. Viszont ahhoz, hogy megtudja a választ, elő kellene táncolnia abból a nyavalyás fürdőszobából.
A mai napig nem tudja megérteni, hogy mi a fenét képesek a nők ennyi ideig csinálni odabent főleg úgy, hogy nem estélyre vagy esküvőre készülnek. Kayanak jelen esetben csak fel kellene vennie egy inget és leballagni, megenni a már elkészült édességet ami unottan ringatózik ide-oda "Őkocsonyaságában" a tányér közepén. De talán jobban is jár, ha nem próbálja meg megérteni nyilván biztos lenne a fejfájás.
Azt szokták mondani, hogy kérdésre nem illik kérdéssel felelni de ő mégis ezt teszi, mikor meghallja Kaya kellemes, dallamos hangját, ráadásul jót is mulat rajta, hisz a válasz kifejezetten meglepőre sikeredik.
- Hát ez az ami nem fog soha megtörténni. Kezdve ott, hogy utálom a marcipánt. Túl édes, túl cukros és már csak attól képes vagyok cukormérgezést kapni, hogy ránézek. És a koleszterinemnek se tesz túl jót. De talán egyszer elkaphatsz egy olyan pillanatban, hogy édességek között toporogva próbálok kiutat keresni a bajból. És már azt is tudom, hogy mivel foglak kényeztetni, ha épp nem érzel hozzám kedvet - gonosz fény csillan a szemében miközben le se veszi a tekintetét Kayaról. Csak akkor gondol bele, hogy mennyi perverzió volt most nem csak a mondandójában de a hangjában is, mikor a szőkeség is visszavonulót fúj, hisz hasonló vizekre evez ő is. Micsoda véletlenek...
- Nem hát, mert az én ingem. Szóval kérlek ne tedd tönkre ezt is - húzza fel az orrát bár látszik rajta, hogy titkon jól szórakozik elvégre a másik ing is az ő hülyeségét sínylette meg, Kayának vajmi kevés köze van hozzá. Ettől függetlenül szeret élcelődni vele. Imádja nézni az arca változásait, azt, hogy semmit nem hagy szó nélkül azt pedig főleg nem engedi, hogy hülyét csináljanak belőle. Szereti a kis pulyka énjét.
- Igen, de mond meg őszintén. Mihez kellett tökéletes munka. Felvettél egy inget, kicsit borzosabb a hajad. Semmi smink. Nem látok ebben nagy munkát, mégis tökéletes vagy. Vagy talán ez a titkod és boszorka vagy... - szűkíti egész vékony, gyanakvó réssé a szemeit, mintha próbálna a helyzet mögé látni, de aztán csak elneveti magát - csak hülyülök.
Azzal már nem, ahogy meglóbálja előtte a karamellkrémet és a hozzá járó epret, karamellöntetet. Vidám mosoly jelenik meg a szája szegletében Kaya arckifejezése és megjegyzése hallatán.
- Tudom és én nagyon jó vagyok ebben. Ahogy te is - utal itt a hosszú, csupasz combjaira amit nem fed semmi, még az ing is alig és csak rá tesz még egy lapáttal a halk, de annál lelkesebb nyögdécselésekkel. Kimérten figyeli minden mozdulatát, azt is ahogy egész közel sétál hozzá. Úgy fordul közben, hogy nekitámaszkodhasson a konyhapultnak, keze pedig rásimul Kaya kerekded csípőjére mikor kap ő is egy falatot az édességből.
- Hmm... - nyammog egy kis ideig a falaton - mázlid van, hogy eddig ez sikerült a legjobban. Ha pár héttel korábban jössz akkor szinte biztos, hogy fenéken billentettél volna - lévén három héttel ez előtt jó alaposan elrontotta a finomságot. Csak kicsit égette szenesre szerencsétlen karamellt amiről azt hitte, hogy megmentette de nem így lett.
- Amit csak szeretnél. Bármit - hangja sejtelmes mélységgel tölti meg az éjszaka csendjét, de mintha Kaya megint az álarca mögé látna, gyanakvó tekintettel kezdi el méregetni az arcát. Először azt se tudja, hogy mi kínja van éppen, mi az amit lát megint, de aztán megérti. Elég csak hozzáérnie az arcához és hangnemet váltania. Ezzel is, nem csak a tetteivel de ösztönzi arra, hogy zöldjeit le se vegye róla, míg be nem fejezi amit mondani szeretne. Ahogy kint Kaya, most ő lesz az aki minden idegszálával koncentrálni fog a kimondottakra.
És végül megkapja a remélt választ, még csak kérnie se kell. Legalábbis szóban nem, mert úgy néz ki, hogy arckifejezése és hangjának hordozása mindent elárult és némán de a válaszért ordítozott. Először nem is akar rá válaszolni, csak mosolyogva lehunyja a szemét, mikor Kaya az állának dönti homlokát. Mégis mit mondhatna? Mi az ami többet mond minden szónál?...
Megvárja míg egy utolsó gondolatot is hozzáfűz, de aztán ujját az álla alá simítja és jelzi neki, hogy ideje felemelnie a fejét, nem szereti az orrát lógató Kayát.
Ő maga se tudja, hogy pontosan mi az ami a következő tettére ösztönzi, de ajkait a lány dús ajkaihoz érinti apró csókot lehelve rá. Nem tart sokáig, nem az az igazi szenvedélyes, vágytól túlfűtött csók amit a filmekben produkálnak az emberek és ami után egymásba gabalyodva terülnek el az ágyon. Egy egyszerű, kedves, lágy kis pusziról van szó mely mégis épp olyan bensőséges és szép, mint amilyen egy mély csók lehet. Van egyfajta bája a jelenetnek és még épp elég ahhoz, hogy mindketten a határon ringatózzanak tovább mert innen több irányba is vezethet az út, csak dönteniük kell. Leheletnyit elhúzódik tőle, csak annyira, hogy láthassa az arcát.
- Tessék... ez lennék én számodra. Aki másnak soha sem - mélységileg nem sikerül megtalálnia a hangját, többször el is bicsaklik, de ettől még sokat sejtet.
- És ez volt az én kívánt desszertem - ezúton sikerül vidámabb és játékosabb élt megütnie de a tekintete és az arckifejezése is ugyan így változik- és köszönöm...

Kaya and Nathaniel

 

Egyik leghőbb vágya, hogy bejárja a Világot még akkor is, ha már nincs rá elegendő ideje, pénze pedig még annyi se. Lehet, hogy spórolt, hogy még mielőtt az utolsókat rúgja lásson valamit amit jó emlékként eltehet későbbre, ínségesebb időkre, de annyit azért nem, hogy mind az összes helyszínt megtudja nézni, elvégre nem olcsó egy repülőjegy főleg nem akkor, ha az kapásból húsz alkalomra bővül. Köszönhető mind ez kedves Nate telhetetlenségének.
Ettől függetlenül egyet-kettőt megengedhet magának. Persze azokat a helyszíneket szeretné elkerülni, ahol most az elképzelhetetlennél is kegyetlenebb és undorítóbb körülmények uralkodnak, egyszerűen csak annyit szeretne, hogy lássa a legszebb országok legszebb részeit. Talán nem olyan nagy kérés ez igaz?  
Írt magának egy bakancslistát, melyen számtalan dolog szerepel és amit mindenképpen véghez szeretne vinni még a halála előtt. És ebbe beletartozik a Világ legszebb helyszíneinek meglátogatása függően attól, hogy egy egész városról, vagy egy templomról esetleg csak egy nevezetességről van szó.
Elsők között, elszeretne tölteni egy, vagy két hetet Santorinin. Az időintervallum természetesen attól függ, hogy mennyire érzi ott jól magát.  Látni szeretné a hófehér házakat, a sziklás strandokat és Görögország legszebb naplementéjét ami szintén ide köthető. Van valami furcsa, előkelő varázsa és régies bája a városnak. A régi vulkánnak köszönhető félhold alakja szintén különleges főleg, hogy míg az egyik oldal kisebb-nagyobb sziklákból áll addig a másik fekete, vulkáni kőzetből.
Ha már Európában jár, akkor meglátogatná a Plitvicei Nemzeti Parkot is, ami egyik kedves barátjának legnagyobb kedvence. Lassan nyolcadik éve jár oda nyaralni de minden alkalommal úgy jön vissza Ausztráliába, mintha legalábbis egy másik Világon járt volna ami mindenki más számára titok és talány, ő pedig nem tudná tökéletesen elmondani azt, hogy milyen érzés volt számára látni. Valljuk be, épp olyan átéléssel szokott beszélni róla, mint amikor Nate először látta 3D-ben az Avatar című filmet. Minden zöld és kék, mesebeli és hihetetlen. Legalábbis Theo véleménye szerint... bár elmondása alapján kellene időt spórolnia, hogy bejárhassa az egész országot, megnézhesse a kikötőit a kavicsos tengerpartot, a kék öblöket melyek olyan tiszták, hogy még a három méterrel lejjebb lévő korallzátonyokat is ki lehet venni a fodrozódó Adria alatt.
És, hogy mi az ő hőn áhított helyszíne? Természetesen a Machu Picchu melyekből csak a régi, kincsvadász filmekben láthat eleget az ember vagy a TV-ben leadott természetfilmekből. Persze így is megvan a maga varázsa, de mégse ugyan az, mintha ott lennél és kézzel foghatnád azokat a réges-régi köveket melyeket ki tudja, hogy mikor tettek le oda először a régen élt őslakosok és még mindig állnak. De ha már itt tart, megkeresné El Dorádót is, de kalandornak már nem szívesen állna.
És ha már itt áll előtte ez a szőke szépség, mindenképpen meglátogatná az Egyesült Királyságot is. Első körökben persze Skóciát, hisz ki ne akarná látni a virágzó nárcisz mezőket, mely még egy férfit is elképeszt. Megnézné a Eilean Donan kastély-t, talán még egy eldugottabb téglájába bele is karcolná a nevét mint egy rossz kisgyerek csak, hogy valamit megőrizzen belőle is. Edinburgh is csodálatos látnivaló lenne valamint meglesné Nessie-t a Loch Ness tavában ha már arra jár. A fene enné meg, kiskora óta látni akarja de soha nem jutott el odáig.
Daniellel az volt a gyerekkori tervük, hogy őslény kalandorok lesznek és bebizonyítják, hogy márpedig létezik a Loch Ness-i szörny, nem csak találgatás és nem más, mint egy hatalmas dinoszaurusz. És a jó voltuknak köszönhetően egy idő után ismét létezni fognak ezek az őshüllők a Földön, emberek között. No hát igen, volt egy időszak mikor nagy mumusa volt a Jurassic Park trilógia. Ez a gyermeteg énje pedig a mai napig elkíséri így teljes extázisban volt míg nézte a negyedik részét a moziban. Ebből is látszik, hogy mennyire ragaszkodik a múltjához és, hogy nem lesz könnyű lemondani arról. Se a jó se pedig a rossz eseményekről, mivel a jó és a rossz kéz a kézben jár.
Viszont most, hogy jobban belegondol s zöld szemét végigvezeti az előtte ácsorgó szépségen, szeretné ezeket az élményeket megosztani valakivel. Hisz mit ér az élet, ha egyedül lát világot? Ki lesz az, aki részese lehet az örömének, ki lesz az, aki vele van, mikor megunja a hosszú sétákat, elfárad és leroskad egy fa tövébe miközben kijelenti, hogy onnan nem óhajt egy tapodtat se mozdulni. Ki lesz  az aki biztatja és kéri, hogy menjenek tovább, mert nincs sok hátra az útból? Csak kicsit meg kell erőltetnie magát. Kivel fog éjszakákba menően beszélgetni a látottakról? A gyönyörű gótikus, öt hajós katedrálisokról, a Notre Dame-ról vagy épp a Köln-i katedrálisról minek hatalmas, égbe nyúló tornya már önmagában is több órányi szemgyönyörködtetést követel.
Kell valaki, akivel megemészthet mindent, akivel lent sétálhat az éjszakai tengerparton mely a sötét ellenére mégis világosnak hat, hisz a világ közepén van, ahol minden fény, minden pompa és minden szem rájuk szegeződik. Igen, az ilyesfajta csoda hiányzik az ő életéből, ez az amit meg akar élni. Az elé kitárulkozó végtelen világot a maga lehetőségeivel és azt, amit egy kedves, számára fontos személlyel élhet meg.
- Hajaj... És mi lennék? Egy mignon? Esetleg egy nagy kehely fagylalt öntettel? - egy pillanatra ráncolni kezdi a homlokát s megköszörülve a torkát hangnemet vált, hisz megint kezd átesni a ló túloldalára ami nem épp szerencsés - vagy szimplán egy tök egyszerű szuflé. Ami nem is olyan egyszerű na de mindegy - legyint széles vigyorral.
Szereti azt a fajta játékosságot ami fűszerezi a kapcsolatukat. Lehet, hogy eleinte nem indultak olyan jól a dolgok mint azt szerették volna, és a nap folyamán többször is összeakasztották a bajszukat, de ettől függetlenül nem mondtak le arról, hogy ez még változhat és talán ezek a rögök azok, melyek a tökéletes, tükörsima felülethez vezetik majd őket. Bár ebben Nate nem igazán hisz. Úgy látja, hogy mindig is lesznek kisebb-nagyobb buckák, buktatók az ő kapcsolatukban, de talán épp úgy, mint a mai gondokat, azokat is képesek lesznek rendjén kezelni.
- Nem tudom, majd ha élesben kell szembenéznem a helyzettel, biztos, hogy találó leszek. De jelen pillanatban nem sok ötletem van. Vagy talán épp az a baj, hogy túl sok - gondol bele alaposabban. A feje jelenleg olyan mint egy robbanni készülő gránát amiben érzések és gondolatok millióit zsúfolták bele, most pedig a robbanással együtt minden kikerül belőle.
- Látod? Mondtam, hogy lesz olyan alkalom - pajkos vigyorral és kacsintással mutat rá.
Furcsa érzés számára, hogy úgy húzza közelebb magához, még csak véletlenül se tolulnak előre azok az érzések, hogy ágyba akarná őt vinni. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs így, csak végtelen mennyiségű tiszteletet érez az irányába, ami miatt türtőzteti magát. És persze hozzá kell tenni azt, hogy van amit jobban akar, mint a szex. Valószínűleg sok hímnemű társa most vágná őt nyakon egy fahusánggal, hogy "mi azt, hogy jobban akar valamit a szexnél". Viszont nem akar hazudni, mert tényleg így van. És ez a valami nem más, mint elhitetni Kayával és persze magával is, hogy ez a kapcsolat működhet és nem csak egy futó egyéjszakás kalandot jelentenek egymásnak. Most mindent megtenne azért, hogy bizonyítson.
- Créme Caramel - tudatja vele némi franciás kiejtéssel fűszerezve - ha nem ilyen tökéletes lenne, akkor nyilván szétfolyna vagy kis csomók lennének benne ami miatt nem lenne olyan élvezetes. De ki, hogy szereti - vonja meg egyszerűen a vállát. Nem téma, de ha már nem tudja a lány, hogy miről van szó akkor gondolta közli. S mind ezt kisfiús lelkesedéssel az arcán.
- Na látod! Formás hátsó, vagyis én készíthetek neked édességeket de én nem ehetek. Hova tűnne ez a formás hátsó, ha elhájasodna? - vonogatja meg a szemöldökét ezzel is jelezve, hogy bár édesszájú, ő maga nem tud olyan sokat enni belőle bármennyire is szeretné, valamint azt, hogy az előző falat is az agyára ment cukormennyiségileg. Próbált már eltérni a receptektől, de mindig valami undorító massza lett belőlük ezért is gondolta úgy, hogy most mindent a leírtak szerint csinál és akkor biztos nem lehet baj.
Bár felhőtlen a szórakozottságuk, mégis egy egészen röpke időre beékeli magát a kétségbeesés közéjük csak, hogy ne menjen minden olyan simán, mint amilyen például ez a Créme lett.
Persze válasz már nem érkezik a hallottakra, de talán nem is kellenek, hisz minden egyes rezdülése arról árulkodik, hogy elégedett és különösen örül annak ami a szőkeség ajkait elhagyta. Nem véletlen, hogy ezután próbálja picit átlépni a némán de oly' biztosan felállított határokat, vagy legalábbis egy ideig még táncolni akar annak biztató rendíthetetlenségén.
Ujjai finoman érintik az állát, épp annyira finoman, mint ahogy az ajkaik érintik egymást.
Apró, és kellemes csók ez, de benne hordozza mind azt, amitől Nate Nate lesz. Óvatos, tapintatos, szerethető, szerető és nyugodt mégis szenvedélyes és önzetlen. Ettől függetlenül félelemről és bizonytalanságról is árulkodik mely csak pikánssá teszi, de nem ijesztővé esetleg távolságtartóvá. Talán életében nem érzett még olyan édeset, mint akkor, mikor szája Kayaéhoz ér. Ezután sokan nagy valószínűséggel megismételnék az előbbit immáron sokkal határozottabban és bátrabban, de Nate nem erre játszik. Inkább titkon valami hang elkurjantja magát benne, hogy "igen!"
Ez a pillanat olyan, mintha újra beakarna mutatkozni neki de ezúton egy apró csókkal tenné meg mely így többet mond ezer szónál.
Első gondolata mindenképpen az, mikor elhúzódik tőle, hogy majd most jön egy hatalmas pofon amitől három napon át csöngeni fog a füle, de aztán megnyugtatja Kaya arcának látványa mely üde színfolt a jelenlegi helyzetben is. Tudja, hogy ő se tartotta soknak, hogy ez pont az volt amire szüksége volt. Ezzel bizonyított.
Egy pillanatra úgy érzi, mintha a levegőt is kiszívták volna a tüdejéből így mielőtt még megfulladna, gyorsan levegőhöz juttatja kétségbeesett szervét, de aztán elmosolyodik.
Alsó ajkát beharapva vigyorog miközben a lány beszél, s nem zavarja, hogy ajkuk összeér, sőt! Egy pillanatra még a szemét is lehunyja, hogy átadja magát a pillanat varázsának mely épp oly kedves és szívhez szóló, mint amilyen előzőleg a csókjuk volt. Mielőtt még megszólalna, egy picike puszit nyom Kaya rózsaszín szájára, aztán ugyan úgy válaszol, mint ahogy az imént ő beszélt.
- Semmi akadálya. Csak mondd, hogy mi legyen az a "mindenestől"?! - hangja piszkosul halk és van egy ismeretlen selymessége, amit eddig talán még Kaya se hallhatott. Mind idáig csak az ércessége és a mélyebb baritonja volt biztos, és fene se gondolná, hogy ez a hang ilyen lágyságokba képes elmenni.
- Mindent - nyögi a következő csókba melyre bár nem számított, mégis épp oly mézes és ellenállhatatlan, mint az előző néhány perc amit megéltek. Közben egy gyakorlott mozdulattal Kaya füle mögé simít egy előre hulló hullámos tincset.
- Ezt azért valljuk be, hogy megtudnám szokni - nevet fel. Zöld szemei lázasan csillognak miközben egyik tenyere Kaya csípőjéről a hátára csúszik, s azt kezdi el cirógatni. Imádja ezt a pillanatot, legszívesebben ezt emelné most fennkölten az egekbe, hogy mindig emlékezhessen rá. Szinte elképesztő a pillanat meghittsége és az, hogy bár mindketten többet akarnak, legalábbis Nate biztos, mégis képes megfékezni magát és inkább a gondolatnak élni, hogy ezt semmiképp nem ronthatja el. Ezt a kapcsolatot úgy kell dédelgetni, mint egy apró, törékeny életet és engedni kell a maga ütemében kibontakozni. Nem kapkodhatnak, mindennek eljön a maga ideje.
Állát Kaya feje búbjához érintve sóhajt egy nagyot de egy pillanatra se hagyja abba hátának simogatását és egész testének ölelését. Csak akkor emeli fel a fejét, hogy a szemeibe nézzen mikor Kaya őt kezdi el nézni.
- Hidd el nagyon sok ötletem lenne, de talán az lenne a legjobb, ha ezt most megennéd és engednéd, hogy a jó öreg Nate lelassítsa a szívverését - nyom gyorsan egy puszit a homlokára majd felkapja a pultról az ott hagyott karamell krémet és a kanapé felé int vele ezzel jelezve, hogy üljön le.
- Mindjárt jövök én is - ha Kaya megteszi az első lépéseket a kanapé felé, ő belép a pult mögé ahol van egy kis ideje arra, hogy kellőképpen kifújja magát és bekapkodja az éjszakai gyógyszereit amik kicsit elmaradtak itt a nagy beszélgetések közepette. Hat szem pirula kerül ki a gránitszerű pultra melyek jelenleg egy részben az életét és életben maradását képzik. A gyógyszereket gyorsan egy pohár víz segítségével letudja, de már nyúl is a teás dobozhoz minek tartalma remélhetőleg kincset rejt.  
- Kérsz egy teát? Kismillióval tudok szolgálni. Van citromos, narancsos-fahéjas ami nem tudom mit keres itt mikor múltkor kiszórtam a kukába de van még... citromos és narancsos-fahéjas. Meg megint citromos és narancsos... mégse tudok annyi mindennel, kicsit elkiabáltam. Igazából ezeket nem szeretem így mindig a végére megmaradna és... kicsit megcsappant a készletem. Csak tudnám, hogy mikor itthon se voltam na mindegy - tanakodik komoly tekintettel, mélyen dörmögős hanghordozással és csak akkor jön rá, hogy ezeket tényleg ki is mondta, mikor Helené értetlen tekintettel kezdi el őt bámulni. Alig észrevehetően megrázza a fejét, hogy kiűzze belőle a felesleges gondolatokat.
- Szóval? De valami töményebbel is tudok szolgálni, amihez kedved van - ő igazából most egy teát inna, az biztos, hogy nem fogja elvenni az eszét és engedni fogja, hogy a természetessége síkján maradjon.