Teljes név: Josephine Natalie Cole
Becenév: Josie, Jo
Kor: 35
Születésnap: 1980. október 25.
Szexualitás: Heteroszexuális

Foglalkozás: ügyész
Születési hely: Los Angeles, USA

Egyedi jegyek: A vörös hajam nem elég...?!
Szeretem:
- férjem, Raymond
- lányom, Sophie
- ügyészi hivatás
- sittre vágni a rosszfiúkat
- csoki
- napsütés

Utálom:
- férjem állapota
- gyilkosok
- hosszú ügyek
- kórházak
- semmittevés
- vihar


Play by: Jessica Chastain
Csoport: civilek

Az ügyész. A tárgyalótermi dáma.

Figyelmes, határozott, ravasz. Ezek elengedhetetlenek. Kitartásom juttatott el oda, ahol jelenleg vagyok. Nem hagyok félbe semmit sem, még akkor se, ha az kihat az életemre. Szeretem, ha én vagyok fölényben, ha az oldalam győz. Ha kell a legmélyebbre ások, és kihasználok minden erőforrást, tudást, és mindezt maximalista módon. Régen munkamániás voltam, de mióta családom van, kicsit visszafogtam magam, mert velük is törődöm, nemcsak az ügyekkel. A tárgyalóterem így is a második számú otthonom, mégis jelenleg kezd szétesni a felépült világom. Tartom magam, pörgök ugyanolyan erősen, és elégedetten mosolygok, ha én nyerek. Viszont.. ebből ki fog ebből győztesként kikerülni? Az összetört lélek vagy az erős nő?

A feleség. A négy fal gyötrődését magával cipelő királynő.

Szenvedélyes, szerethető, és szeretetteljes. Hűséget fogadtam, amelyet még mindig nem szegtem meg. Néha azért van és volt bennem félsz, hogy a férjem a munkája miatt bármikor megcsalhatna, de valahogy mindig kiűzöm fejemből ezt. Nem én vagyok a világ legjobb háziasszonya, sőt a konyhában sem remekelek, viszont azt sem lehet mondani, hogy nem találom fel ott magamat.
Soha nem adok fel semmit, mindig mindenre megoldást találok. Küzdelmem azonban nem mindig ér el sikereket, de megteszek bármit azért, hogy a férjem ismét az lehessen, aki volt. Akit megismertem. Akibe beleszerettem. Akihez férjhez mentem. S akinek gyermeket szültem.
Fontos számomra, hogy ő is velem legyen. Mindent megteszek. A tűz ismét fellobban, és attól kezdve minden újra a régi lesz?

Az anya. A boldog történetek mesélője.

Imádom ezt a szerepet. Szinte nincs még egy ehhez hasonló, ami ennyire jó dolog. Mellette néha előjön belőlem is az örök vidám, huncut kislány, aki egykoron én is voltam. Bármire képes lennék miatta. Rajta tartom szemeimet, féltem őt. Nincs olyan perc, amikor ne jutna eszembe, kiegészíti a világomat. S ő még csak nem is érti igazán azt a kemény időszakot, amelyen keresztül megyünk most. Ő teszi ki jelen pillanatban a boldogság szó minden jelentését. Mit érzékelhet ő ebből? A pici lelke, szíve, gondolata...

Kora reggel Sophie-t rábíztam a bébiszitterre, aki már évek óta ismer minket, és mi is őt, éppen ezért megbízom benne. Még mindig furcsállom a 'mi' kifejezést, hiszen Ray nem emlékszik ránk. A papír, mely a kezembe került, üresen tátongott az irodai asztalom szélén, én pedig összegyűrtem, teljesen önkívületi állapotban, azután a szemetesbe dobtam bele. Végül a következő pillanatban már teljesen megfordult velem a világ.. Elérzékenyültem. A könnyeim kifelé csordulnak, szeretném kikerülni, hogy ezt bárki meglássa, főleg itt, az ügyészségen. Tudják, mi történt, de én soha egy másodpercre sem mutattam ki semmit, talán csak az asszisztensem ismer ki engem, és tudja, hogy mennyire fájdalom lakozik bennem.
Hogy hozhatnám vissza őt? Hogy lehet újra az enyém? Hogy lehetünk újra ''mi''? Követni próbálom önmagam, a kérdéseim túl kemények most is még. Nem vagyok pszichológus, sem pszichiáter. Ügyész vagyok, ismerem az embereket, de ennyire mégsem. A csillogó bőrszékemmel az ablak felé fordulok, és nézek kifelé. Nem tudok másra sem gondolni, csak arra, mit tehetnék. Mi az, ami visszahozná az emlékeket Ray-nek? Hogy felismerjem engem. A lányunkat.
Három apró kopogás az ajtón... Ez az asszisztensem lesz, de először nem igazán akartam megszólalni, s mielőtt letöröltem könnyeimet arcomról, aztán pedig az asztal felé fordulok, és nagy levegőt veszek.
- Gyere be! - mondtam hangosan.
Már be is lépett Stephanie, aki arcán megint mosoly van. Ezt a lányt sosem fogom elfelejteni, nemcsak, hogy nagyszerű asszisztens, de úgy tekintek rá, mint a barátomra.
- Josie.. Ezt Sparks nyomozó küldi, azt mondta, hogy ezek azok az orvosi feljegyzések, amiket kértél a Sanders ügyhöz - ekkor rám néz, és biztosan észrevette, hogy alig aludtam, s a szemeimen is látható, hogy sírtam. - Édesem, kimerült vagy, így nem tudsz dolgozni - leült a szembe lévő székre, és tovább folytatta. - Ez pedig várhat.. - amikor az aktáért nyúltam, elhúzta előlem.
- Dolgoznom kell. Értsd meg, dolgoznom kell. Annyira magatehetetlenül érzem magam - fakadok ki egyszerűen. - Sophie előtt nem sírhatok vagy nem eshetek kétségbe. Ray emlékei rólunk... nincsenek. Ott ültem az ágyánál, nem ismert meg - ismét szemeimet törölgettem, kiborultam.
- Minden rendbe fog jönni... remény... - jött a remény hal meg utoljára szöveggel, de közbevágtam, és elkaptam az aktát tőle, és beleolvastam.
- Ezt magammal viszem, át szeretném jobban nézni, és kikérni valaki véleményét - fel is pattantam, kabátomért nyúltam, majd pedig szó nélkül kirohantam.

---

A kórházba vezető úton nem is az ügyre koncentráltam, hanem másra. A kislányommal is beszéltem néhány percet, de most még nem megyek haza. Igazából csak újabb próbát szeretnék tenni, hogy hátha tudok beszélni Ray-jel a kórházban.
Nem szeretem a kórházakat, maximum azokat a napokat, amikor megszületett Sophie, de más miatt gyűlölöm. Azok a szörnyű sorsok, melyek itt összefonódnak, nem hiszem, hogy bírnám. Én is kemény helyzetekkel állok szembe minden egyes áldott nap. Mégis jobban tűröm a bűntények helyszíneiről készült képeket és bizonyítékait végignézni, mint az itt lévő életeket, akiket olykor a halál torkából hoznak vissza...
Gyorsan odamentem a kórteremhez, de alszik. Altatják. Nem tudom. Én az ajtóból figyelem egy ideig, nem adom fel. Nem adom fel, ha kell felidézem minden percben, hogy ne álljak félre. Szeretem őt. Szeretem Sophie-t. Kell neki az édesapja, akivel játszhat. S együtt játszhatunk mi hárman.
- Nem adom fel.. Visszatérsz hozzám, és Sophie-hoz - kimondtam hangosabban a kelleténél, és odalépve hozzá, kezét megszorítottam, majd pedig az ágya mellé ültem le, s ott vártam. Órákig.

Név: rika
Kor: 25+
Multik: -