Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Mac & Oliver -The Talk
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 06, 2015 11:45 am Keletkezett az írás




Ilyen az én szerencsém. Biztos voltam benne, hogy valami nem fog összejönni, hogy elrontok valamit és BINGO. Jó okom volt rá, ha hiszi ha nem, de abban nem vagyok biztos, hogy ezt ő elhiszi nekem, főleg, hogy semmit sem mondtam, csak sajnálkoztam, meg bocsánatot kértem. Ha most ezt valaki nekem meséli úgy tarkón vágom, hogy még az időben is visszamegy, de nem, ezt most én rontottam el. Nem értem miért vagyok ezen ennyire kiakadva, csak barátok vagyunk, segített a bioszban, tanultunk, nekem pedig egy kissé fontosabb dolgom lett, mint a szívizom felépítése, vagy az aorta munkavégzése. Ah, nem tudom mi van velem, szörnyen érzem magam, van egy gombóc a gyomromban, amit bűntudatnak neveznek, de miért? Nem mondtam neki, hogy miért rohanok el, de pontosan magam sem tudtam, ezért nem haragudhat rám. A fenébe, egy idióta vagyok. Biztos vagyok benne, hogy nem haragszik rám, hiszen csak barátok vagyunk és tanultunk, tényleg. Én magyarázok ebbe bele túl sokat senki más. De ha nem haragszik miért kerül?
Lehet nem kerül, csak én érzem úgy, de az nekem kerülésnek tűnik, hogy mindig majdnem az elsők közt van, aki kimegy a teremből. Ahj istenem bonyolultak a nők, az összes, kedve Mackenzyvel, folytatva a nővéremmel, Natalie-val, eljutva az anyámig. Mindegyik bonyolult, semmi sem jó nekik, és mindent olyan nehezen lehet kiszedni belőlük, a harapó fogó is kevés lenne, de negszenvedek velük. Mindegyikkel, vagyis igyekszem, de nem egyszerű mindig a kedvükben járni. A nővérem meg nagyon makacs, ő külön történet, de megtanultam végre kezelni őt, akkor is, ha fájt az, ahogy bántam vele, tudom, hogy mennyire nem volt széo, de legalább elértem amit akartam.
A folyosón megpillantva Mac-et minden gondolkodás nélkül megyek oda hozzá, nekidőlve az egyik szekrénynek. Mindjárt becsöngetnek, tudom, de nem ez érdekel most, beszélnem kell vele, ha már bűntudatom van, vagy mi.
- Szia... tudnánk egy kicsit beszélni? - kérdezem érdeklődve, mert én tényleg meg szeretném beszélni ezt vele, vagy legalábbis valami olyasmi. - A múltkorit, hogy úgy leléptem, sajnálom, épp ezt szeretném elmagyarázni. - na még ilyen helyzetben sem voltam, hogy én magyarázkodjak valakinek, és még bűntudatom is legyen. Hát mindent ki kell próbálni egyszer, nem igaz?

words: 351 ×× notes: béna vagyok a kezdésekben, és ha van hiba telefonon írtam o.o
Mackenzy && Oliver
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 06, 2015 5:57 pm Keletkezett az írás




Nem tudom mi van velem, de az biztos, hogy kezdek magamhoz térni, az utóbbi napokban igyekeztem száz százalékosan lefoglalni magam. Iskola, edzés, majd meló a hotelban, utána pedig éjszakába nyúló tanulás, aminek természetesen az a vége, hogy elalszok a könyveim fölött és apa kelt fel, hogy az ágyban azért kényelmesebb lenne aludnom. Igazán kimerítő ez az egész, de jót tesz érzem, hogy kezdek megnyugodni és  új nézőpontba helyezni a dolgokat. Vagyis az egészet csak képzeltem és igazából tényleg nem történt semmi sem. Ez az egyetlen logikus magyarázat, de nem csak amiatt volt rossz kedvem ami igazából meg sem történt, hanem azért, mert elrohant mikor megszólalt a telefonja. Még csak egy sziát sem mondott, csak lelépett, az ilyet pedig nem szeretem, sőt kimondottan utálom, amikor az emberek egyszer csak felszívódnak én pedig pislogok, hogy mi történhetett.
A mai nnap is olyan, mint az előzőek, az órákon igyekszem figyelni és jegyzetelni, de történelmen lemaradtam és a szünetben kellett oda mennem a tanárhoz, hogy segítsen megvilágítani a homályos foltokat a tudásomban. Szerencsére nem küldött el azzal a szöveggel, hogy a könyvben minden benne van, hanem újra elmondta a dolgokat, legalábbis egy rövidített változatát, de még így is hosszúra sikerült. Hamarosan becsöngetnek, ép pedig még nem cseréltem ki a könyveimet a következő órára. Gyorsan a szekrényemhez sietek, a nélkül, hogy először gyorsan körbe néznék, hogy láthassam kik vannak arra. Épp derékig a szekrényemben próbálom előkeresni az egyik füzetemet, mikor valaki megszólít. Felismerem a hangját, és egy kicsit összerezzenek, nem tudom miért. Felegyenesedek, hogy a szemeibe nézhessek.
- Szia...- viszonzom a köszönést egy halovány mosoly kíséretében, majd meghallgatom, hogy mit is szeretne. Kissé meglep, hisz nem gondoltam volna, hogy magyarázkodni akar, nem is értem miért akarja.
- Öhm, rendben, de biztos, hogy most? Nemsokára becsöngetnek és tudod, hogy nem kellene hiányoznod az óráról. -felelem, bár tudom, hogy feleslegesen, úgy sem figyelne az órán akkor pedig teljesen mindegy, hogy bent van-e vagy sem, csak a tanárok néznek majd rá ferde szemmel, meg rám is, ha nem megyek be. De... egyszer lehet hiányozni.
- Rendben, kíváncsi vagyok a magyarázatodra, mit szólnál ha kimennénk az udvarra? - ajánlom föl, bár nekem mindegy, hogy hol beszélünk, nekem bárhol megfelel.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 06, 2015 8:24 pm Keletkezett az írás




Könnyebb lenne egy nyulat kergetni, meg elkapni, mint Mac-et. Komolyan olyan érzésem van, hogy kerül engem, pedig a sajá értékrendem szerint semmi rosszat nem tettem, mert nem vagyunk együtt, nem kell magyarázkodnom neki, vagy bűntudatot éreznem, hiszen csak szimplán otthagytam minden szó nélkül. Okés ez nem hangzik valami jól, ha így kimondjuk. Mondanom kellett volna valamit, de mit?! Mondtam volna el, hogy a nővérem holnap kemóra megy, ezért megyek el? Nem kezdhetem ezzel, vagyis, nem folytathatom ezzel, igaz, hogy kevdelem, de ha ezt elmondanám, az már egy fajta kötődés lenne, amire nem biztos, hogy ő vágyik, vagy akár én. Eddig nem nagyon akartam egy emberhez sem kötődni, hiszeb a családom sem a legjobb, és most elveszthetem azt az embert akihez igazán kötődöm, tehát ezt tenni fájdalmas, ezért is akarnám ezt kihagyni, vagyis próbálom, de egy ilyen lány mellett, mint Mac ez nagyon nehéz, őt nem lehet, nem szeretni.
Elkapom, pont derékig van a szekrényében és ez egy halovány mosolyt csal az ajkaimra, ahogyan az is, ahogy rám mosolyog. Eszméletlen ez a lány, vagyis engem minden pillanatban le tud nyűgözni minden apró kis arcrezdülésével, vagy csak azzal, ha köszön. Basszus, rosszabb vagyok, mint a nyálas és gusztustalan romantikus filmekben a hős szerelmesek, akik akár a repülőre is beszöknek csak azért, hogy megvallják érzelmeiket. Mondjuk... egyszer szívesen szöknék fel én is repülőre, de elrepülni azért nem akarok, valahogy nem áll szándékomban, nekem mindenkim itt van. Majd talán egyszer körbejárok mindent, de az nem most lesz.
- Igen biztos, a tanároknak úgyis meglepő az, hogy néhány órán megjelenek, nem fogja őket váratlanul érni. - vonom meg a vállamat és nem akarom belevinni a rosszba, mert lehet beérünk az órára, de megeshet az is, hogy nem. A tanárokat én nem érdeklem, viszont Mackenzy igen, remélem engem nem fognak lecseszni, vagyis ha rajta kapnak akkor de, engen pedig nem fognak büntetés nélkül elengedni. Istenem ez egy ördögi kör, aminek sehol sincsen vége, és én húzom a rövidebbet legyen szó bármiről.
- Rendben menjünk. - mosolyodok el bólogatva, majd az udvar fele veszem az irányt, az oldalamon a barna hajú szépséggel. Igazából nem tudom, hogyan kezdjek bele, lehet nem is fog hinni nekem és valami beteg állatnak tart majd, emiatt meg nem is fogom velem beszélni.
- Igazából nem tudom, hogy kezdjem, lehet nem is fogsz hinni nekem, de tudnod kell, hogy ez komoly, nem csak hazudok, azért, hogy ne haragudj, vagy ilyenek. - már most jól kezdem, lehet, hogy emiatt nem fog hinni nekem, és még az udvarra sütő nap sem tudja majd elvakítani annyira, hogy lássa mennyire szarul fogom érezni magam.

words: 424 ×× notes: ha van hiba telefonon írtam o.o
Mackenzy && Oliver
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Aug. 06, 2015 11:51 pm Keletkezett az írás



Mosolyog, pont ugyan olyan görbe vonal található meg ajkain, mint amilyen az enyémeken is és ez egy kissé megnyugtat, megkönnyebbülök, mert még sem fogjuk letépni egymás fejét. Igaz erre semmi okunk sem lenne, mégis valahol mélyen azt hittem, hogy ha még egyszer beszélni fogunk az veszekedés lesz. Tudom, hogy ennem így semmi értelme, talán az lehet a hiba, hogy túl sok romantikus maszlagot néztem a televízióban, vagy olvastam a szabadidőmben. Ott ugyanis mindig ez történik, a vége persze mindnek Happy end, de ez nem film még csak nem is egy könyv vagy kitaláció, hanem a valóság és itt mindig minden máként történik. Nincs romantikus szál, csak két ismerős, akik talán már barátok is.
- Tudod sokkal könnyebben menne a tanulás, ha legalább bejárnál az órára és fél füllel figyelnél. - felelem, hisz ha ezt megtenné akkor azzal az én dolgomat könnyítené meg. Mert hozzám fog jönni, hogy segítsek neki és szívesen meg is teszem, de ő is tehetne valamit az ügy érdekében, de most nem erről van szó, nincs most itt az ideje, hogy össze szidjam, amiért ennyire tesz mindenre.
- Ne haragudj, nem az én dolgom. - Kérek elnézést, mert nem akarom, hogy máris fagyos legyen közöttünk a hangulat, jobb szeretném a mosolyt megtartani a száján. Elindul az udvar felé én pedig szépen haladok mellette csöndben, várom, hogy elkezdje azt amit szeretne nekem mondani, de még nem mondja el, csak neki kezd. Megfogom a kezét és az egyik padhoz húzom, hogy ha szeretne akkor oda le tudunk ülni.
Az udvar egyre kihaltabb lesz, ahogy a diákok sietnek be az iskolába, hogy mindenki időben elfoglalhassa a helyét az óra kezdetét jelző csengő előtt.
Kissé félre biccentett fejjel nézek rá, próbálom megfejteni, hogy mégis miről van szó.
- Rendben van, hiszek neked, legalábbis megpróbálok, de ha azt mondod, hogy ufókat láttál akkor nem igen fog menni, de igyekezni fogok. De ne csináld ezt mert a frászt hozod rám. - Nem tetszik, hogy ilyen, túlságosan is komoly.
- Ha nem szeretnéd elmondani akkor nem kell, nem haragszom rád, csak egy egészen kicsit. - Ajánlom föl neki, hátha ettől valamivel jobb kedvre derül.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Aug. 07, 2015 12:27 am Keletkezett az írás




Muszáj mosolyognom, nem akarom, hogy azt higgye baj van, vagy ilyenek, persze az van, de ettől függetlenül nem akarom ezt kimutatni még. Ha most elijeszteném ezzel, akkor lehet nem is beszélne velem, mármint biztos, hogy nem így lenne, de jobb lenne lassan felvezetni a dolgot. Kezdve egy újabb bocsánatkéréssel  amiért úgy, otthagytam. Hát az biztos, hogy most szívesebben folytatnám azt, ami akkor ott abbamaradt, bár lehet ő nem szeretné, hiszen nem tudom mi lett volna a folytatás. Lehet úgy orrbanyomott volna, hogy egy hétig nem kaptam volna levegőt azon a légzőszervemen. Nem hiszem, hogy az lett volna, mint a sok romantikus nyálban, legalábbis fel kell készülni mindenre szerintem.
- Igen, ebben teljesen biztos vagyok, de szívesebben hallgatlak téged, mint a repedt fazék hangú biosz tanárt. - nevetek fel egy kicsit, de komolyan is gondolom, nem csak a csinos pofija miatt járok hozzá, hanem azért, mert ha ő mond el valamit az hamarabb marad meg a fejemben. Ennek nem tudom az okát, de valamiért így van, igaz, hogy emiatt sosem nyavalyogtam, inkább hallgatom az ő selymes hangját, mint valamelyik tanárét egy délutáni korrepetáción. Ezért sem tudok figyelni, tudon, hogy a legtöbb szabadidejét így rám szánja, de nem vagyok én olyan rossz társaság és még panaszkodni sem hallottam.
- Én haragudni? Dehogy. - mosolygok rá kedvesen, és komilyan is gondolom, nem haragszom és eddig ő az egyetlen olyan ember, akinek el akarom mondani ezt, azt szeretném, ha tudná, hogyha hirtelen megint le kell lépnem az nem miatta lesz, nem ő ront el valamit, vagy én nem érzem magam úgy vele, hanem azért, mert muszáj. Legalábbis az értékrendem szerint muszáj, hiszen a beteg nővérem az első, és az, hogy jobban legyen.
Mosolyogva fogom a kezét, hagyom, hogy vezessen egy padhoz, akin helyet is foglalok, figyelve, ahogy mindenki elindul befele. Remélem a tanárok pont most nem akarnak őrjáratozni, és lebuktatni minket, ha már mindenki elmegy és nyugodtan beszélhetnénk. Nem tudom, hogy mondjam ezt el neki, hiszen tényleg csak barátok vagyunk, akkor is, ha néha kicsit máshogy érzem, nem érezhetem máshogy, nem tudom mit szeretne velünk, még magam sem tudom, csak azt, higy igazat akarok mondani neki és kiterített kártyákkal játszani.
- Nem, nem ufók. Egy befagyott ősember volt. - nézek rá komoly tekintettel, de aztán egy kicsit felnevetek, hogy nehogy megijesszem, tudom, hogy már sikerült, de most javítani szeretnék rajta.
- Köszi, nem rontod a helyzetem ááá. - legyintek nevetve, de aztán nagy levegőt veszek, hogy tényleg kibökhessem a dolgot. - Azért rohantam el mert a nővérem írt egy sms-t. Nem rég kiderült, hogy beteg, de nem colt hajlandó ezzel foglalkozni, így ultimátumot adtam neki, hogy kap egy napot, ha elmegy a kezelésre jók leszünk, de ha nem, akkor nem. - mondom neki, ahogy végig szemeibe nézek, teljesen komolyan. Se a betegséget, de a kezelést nem neveztem még meg, de az most jön, fel kellett vezetni. - Nem beszéltem vele akkor sem, amikor bekerült a kórházba, de aztán ugye jött az üzenet, hogy elkezdte a kemót, és emiatt rohantam el, hogy bemenjek hozzá. - egy nagy sóhajt engedek el, mikor elmondom neki az egészet. Egy hatalmas kő esik le a szívemről, vállaim is kicsit beesnek, ahogy kiadom magamból. Kicsit megkönnyebbültem, hogy valaki tudja azt hiszem, viszont most érdeklódve figyelem, hogy elhiszi-e nekem.

words: 534 ×× notes: ha van hiba telefonon írtam o.o
Mackenzy && Oliver
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Aug. 08, 2015 12:45 am Keletkezett az írás



Szívesebben hallgat engem, mint a tanár magyarázatát, ez igazán... hízelgő azt hiszem. Bár néha félek, hogy teljesen rosszul mondom el a tananyagot, pláne ha valami miatt kevesebb időt tudtam a felkészüléssel tölteni. Lehet az én jegyeim sem lennének jók, ha nem járna hozzám, hiszen így mindig mindent meg kell tanulnom, nem csak azért, hogy én okosodjak, hanem azért, hogy ő is.
- Remek, akkor továbbra is majd összeülünk tanulni. - Nyugtázom a dolgokat, mert a múltkori után már ebben sem voltam biztos, hiszen azt is hihettem, hogy abból lett elege ahogy a tananyagot mondom. Igaz ezt a forgató könyvet hamar elvetettem, mert ha valami baja lenne velem akkor azt már réges régen a tudomásomra hozta volna.
Nem is haragszik, úgy néz ki, hogy a dolgok kezdenek egy kicsit jobban alakulni, bár még midnig nem értem, hogy mi volt az a múltkor és miért rohant el. Az esemény még mindig egy hatalmas kérdőjelként szerepel a fejemben.
Hagyja, hogy vezessem és még a kezét sem húzza el, ez jó, bár nem mintha olyan nagy jelentősége lenne annak, ahogyan az én kis kezem és az övé összeérnek. Mindent csak képzeltem, és ehhez kell tartanom magam. Bár néha nagyon nehezen megy.
Felülök a pad háttámla részére és onnan nézek rá, hogy leül vagy sem, majd felnevetek a szavain.
- Egy micsoda? - Ő is nevet én is nevetek, vagyis most már tényleg minden rendben lesz, már csak a valódi okot kell megtudnom. Mikor komolyra fordítja a szót akkor elhallgatok és figyelmesen hallgatom a szavait, figyelem arcának minden rezdülését, de nem csak azt, hanem a testtartását is, a mozdulatait, mert azok sokkal árulkodóbbak néha, mint az ember mimikája.
Rájövök, hogy buta voltam, sőt még annál is rosszabb, ostoba, mert elfelejtettem, hogy a világban nem csak vidámság van, hanem bizony sokak megtapasztalják az élet keserű oldalát is és úgy tűnik, hogy most Oliver is kap belőle egy jó nagy falattal. Nem gondolom, hogy hazudna, betegséggel nem szabad hazudni, szóval tudom, hogy minden szavát komolyan mondja, de ez érződik is a hangján és a szemein is látszik. Végig a tekintetemet kereste, ha viccelne nem tenne ilyet.
- Te jól vagy? - pattanok fel a padról és megölelem, akár tetszik neki akár nem. Az ölelésnek nagy ereje van, én legalábbis nagyon hiszek benne. Egy ölelés olyan anyagokat szabadít fel bennünk, amitől mindent sokkal könnyebbnek érzünk, és boldogabbak leszünk, legalább egy leheletnyivel és ez most minden bizonnyal ráfér Oliverre.
- Miért nem mondtad el korábban? - kérdezem, miután elengedtem őt. - Vagy ha nem nekem akkor másnak? Meséltél róla már valakinek? - Nagyon remélem, hogy a válasza igen lesz, mert ha mi nem is vagyunk olyan szoros barátok, de van más akivel van annyira jóban, hogy elmondhatja neki. Ha a válasz nemleges... azt felfogni sem tudom.
- Mesélj róla. Milyen rákja van? - kérdezem, hisz ez abból kiderült, hogy kemoterápiát kap.
- Volt már műtéte? Sikeresen eltávolították? - buta kérdés, hisz nyílván nem a válasz, de meg kell kérdeznem, mindent meg kell tudnom.
- Mik az esélyei? - teszem fel a legnehezebb kérdést, amire valószínű, hogy már tényleg nem fogok választ kapni.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Aug. 08, 2015 4:58 pm Keletkezett az írás




Nem tudom mit szól ahhoz, hogy szívesebben hallgatom őt, na meg azt, hogy ezek után is szeretném, ha átjárkálnánk egymáshoz tanulni, Szépen otthagytam, lehet jól tettem, mert jobban jártunk ezzel, de lehet, hogy elrontottam az egyetlen adandó alkalmamat is. Nem tudom, de most nem az a lényeg, hanem az, hogy kibékítsem, azok után amilyen voltam.
- Ennek örülök, veled jobban szeretek tanulni, mint ezekkel. - mutatok valamelyik tanterem felé, mert én tényleg agybajt kapok ezektől a tanároktól, annyira idegesítőek, és zavaróak. Fel sem tudom fogni, hogy az ilyenek miért mennek tanárnak, amikor csak rosszabbul lesz tőle mindenki. Szívesebben lennék egy húsdarálóban, minthogy azt hallgassam, hogy melyik atom merre halad, vagy négy öhm, meg asszemmel fűszerezve. Komolyan még egy normális szava sincs annak az embernek, minden mondatát hatszor gondolja át, és van olyan, hogy másnap közli, hogy rosszul mondta. Mondjuk erre a matektanár is jó példa.
Keze a kezemben van, tetszik nekem, hogy megérinthetem, bár igazából ő kezdeményezte ezt, de engem valahogy nem zavar. Jó érzés, hogy ilyen közel van hozzám, és tényleg annyira rendes velem mindig, pedig nem az a fajta ember vagyok, aki mindenkivel ilyen.  Mégis itt van Mac, és a legjobb énemet hozza elő, és soha egy rossz szavam sem lenne hozzá, megbántani sem akarom, soha nem is lennék rá képes, mert ahhoz... túlságosan fontos? Megeshet...
Leülni még nem ülök, mert így, hogy ő a támlán foglal helyet a szemeibe tudok nézni rendesen, nem kell se oldalra néznem, se felfele, mivel szemben van velem.
- Egy befagyott ősember. Tudod a nagy gorilla szerű testalkat, szőr mindenhol, és a nagy bunkósbot, meg a dínócsont a hajban. - nagyjából egy frédi és bénis alakot írtam le, nevetve, de most nem akarom megijeszteni azzal, amit mondok, így kell egy kis poén, hogy sokkal jobban álljon hozzá. neeeem, nem azért kell ez, hogy én összeszedjem magam, áááh. Mindegy, a lényeg az, hogy sikerül megnevettetnem, most jöhet a neheze. Tudom, hogy minden rezdülésem sokkal komolyabbra vált, a hangom is, és maga a légkör is, ami minket körülvesz.
És elmondom, mindent, az ultimátumot is, ami egyébként szégyenletes dolog a részemről, hogy ilyen eszközökhöz folyamodtam csak azért, hogy megkapjam azt amit akarok. Igen ez fontos dolog volt, tudom, hiszen ha én nem vagyok nem kezdte volna el a kezelést, eszébe sem jutott volna a kemó, vagyis de, de azt már nem, hogy megeshet az, hogy kelleni fog neki. Nem ment volna el, tudom, hogy nem ment volna el senki unszolására sem, és más nem lett volna képes ilyet mondani neki. Én voltam az egyetlen, szemét is voltam, tudom, de kellet, ez volt a szükséges dolog, mindegy milyen az eszköz, a véglet a lényeg.
- Amennyire egy ilyen helyzetben lehet, igen. - válaszolok neki diplomatikusan, de amint mozdul, én is mozdulok. Gondolkodás nélkül karolom át, illatát magamba szívom, és hagyom, hogy az ölelése elragadjon magával. Jó a karjaim közt tartani, és tudom, hogy csak emiatt ölel meg, ettől függetlenül nagyon jól esik ez a kis kedvesség. Van ebben valami, ami segít ellazulni, kicsit lenyugodni, nem tudom mi, de mégis ott van, és érzem. Ezért is hiányzik, mikor elenged.
- Mert nem rég jutottunk csak el ide. - itt a betegségre is, meg a kemóra is gondolok, hiszen tényleg csak mostanában derült ki, hogy mi is van, meg hogy. - Nem senkinek sem, ez nem egy olyan dolog, amit szívesen mondok el bárkinek is. - igen, ebben ő más, neki el akartam mondani, akkor is elmondtam volna, hogyha nem tőle rohanok el a kórházba. Sokat jelent, hogy mellettem van, és tudom, hogy ő nem fog elfordulni tőlem, neki bármit elmondhatnák nem adná tovább, nem viccelődne vele, sőt ki sem nevetne. Ennyire ismerem már őt.
- Nem tudom, tegnap erről nem beszéltünk, és mivel eddig nem voltam még bent, otthon sem mondta senki. - eltitkolták, azt remélték, hogyha érdekel, akkor majd bemegyek hozzá, de nem adtam fel, aminek az eredménye is megvan.
- Nem még nem volt, az is lehet, hogy műteni még nem lehet, csak most végzik a sok vizsgálatot. - válaszolok neki, bármilyen kérdést is tesz fel, akkor is, ha a választ még nem tudom rá.
- Ez az, amiről nem akar beszélni velem. Tudod erősnek akarja mutatni magát, de amíg nem adja fel, addig jók vagyunk, nem? - nem vagyok benne biztos, hogy igazam van, de nekem ebben kell reménykednem, nem akarom elveszíteni őt.

words: 713 ×× notes: szeretettel <3
Mackenzy && Oliver
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Aug. 15, 2015 7:58 pm Keletkezett az írás



Ha tudtam volna, hogy min megy át, akkor másként viselkedtem volna vele az utóbbi időben, de lehet, hogy éppen arra volt szüksége, hogy valami vissza zökkentse a hétköznapokba a gondolatai közül? Elképzelhető, de ha tudom, hogy mennyire súlyos a helyzet akkor sokkal jobban igyekeztem volna felvidítani őt, vagy csak elterelni a gondolatait, bár az már nem lett volna olyan jó, mert pontosan tisztában lett volna azzal, hogy mégis mit miért csinálok. Azt hiszem akkor ez volt a legjobb így, de azt tekintve, hogy nem beszélt eddig erről konkrétan senkivel sem, a legrosszabb megoldás volt amit csak választhatott.
Most már, hogy tudok róla, megtehetem azt ami eddig talán hiányzott neki. Meghallgathatom, megoszthatja egy kívülállóval azt, hogy mit is gondol erről az egészről és ugyan közel sem vagyok pszichológus, hogy pontosan tudjam, hogy mikor mit is kell mondani, de azért néhány tanáccsal el tudom majd látni, vagy ami a legtöbbet számít, most már van valaki, akire támaszkodhat.
Elmondja azt is, hogy ultimátumot adott a testvérének, amit teljesen meg tudok érteni, ha másként nem tudta rávenni arra, hogy elmenjen a kezelésre akkor néha igen is be kell keményíteni. Az már más kérdés, hogy ez őt mennyire viseli meg.
- Majd idővel könnyebben fogsz erre az egészre gondolni, csak el kell telnie némi időnek. - Ezt úgy mondom, mintha értenék is hozzá és valóban így van. Tudom hogy mik történnek egy emberel ha egy rokonukat valami baj éri. A saját bőrömön tapasztaltam meg az egészet, de erről neki nem kell tudnia. Talán majd egyszer elárulom, mikor nagyon maga alatt van, hogy ne a saját problémáin gondolkozzon, hanem máson is.
Nem húzódik el az ölelésem elől és ez nagyon jól esik, de érzem, hogy neki is, mintha egy kicsit megkönnyebbülne, de lehet, hogy csak annyira szeretném, hogy így érezzen, hogy képzelődtem.
Az viszont egy cseppet sem tetszik amilyen válaszokat kapok.
- Miért nem mondták el neked a dolgokat? Te is családtag vagy, ugyan úgy közöd van a dolgokhoz, mint a többieknek! - háborodok fel, miután vissza ültem a pad tetejére. Lehet, hogy most nem erre van szüksége, de engem nagyon felbosszantana ha valamit nem mondanának el nekem, ami ennyire fontos. Az pedig már más kérdés, hogy Oliver miért nem kérdezte?
- Persze, az jó ha erősnek mutatja magát, meg az is, hogy mostmár Ő is harcol, de ez nem elég, az kell, hogy bevonjon titeket is, hogy tudjon, vagyis tudjatok erről az egészről egymás között nyíltan beszélni. Mert ha nem tudtok akkor csak az egész sokkal rosszabb lesz. - fejtem ki neki a véleményemet.
- Mikor lesznek meg az eredmények, azt tudod? Vagy... Mondd... tudok valamit segíteni? Szükséged van bármire? - kérdezem és nagyon remélem, hogy tudok valamit tenni érte.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Aug. 16, 2015 1:26 pm Keletkezett az írás




Nem hittem volna, hogy egyszer ide is el fogok jutni, hogy egyszer majd el kell mondanom neki azt, hogy a nővéremmel mi történt, hogy én mit tettem, és, hogy miért tettem amit tettem. Persze azután az este után biztos voltam abban, hogy értelmes magyarázatot kell majd adnom neki, és az, hogy egy ősemberbe futottam bele, nem valami jó válasz. Nem azért mert nem igaz, persze ez is közrejátszik, hanem azért, mert senki egészen hihetetlen dolog is az, hogy szembe jön veled egy olyan. Arra mondjuk ez nem is mentség, hogy miért rohantam el, mert az ősember nem ír sms-t, hogy hey itt vagyok, ne smárolgassál, hanem gyere ide le hozzám. Hát igen, ilyeneket nem csinálnak ezek a lények, de jobb is ez. Az igazság pedig bármennyire fáj is, az igazság,amit neki tudnia kell, mert attól még, hogy csak együtt tanulunk, jelent nekem ő annyit, hogy ezt elmondjam neki, hogyha még a közeli ismerőseim sem tudják, csak a családtagjaim. Nem tudom, hogy ezt mivel érdemelte ki, vagy mi az, amivel elérte ezt, de nem is ez a fontos. Csak az, hogy sokat jelent ez a lány itt velem szemben, így tudhat a dolgaimról.
- Mindenki ezt mondja, de lehet, hogy egyedül nehéz lesz ezt feldolgozni, mert, ahogy a nővérem, úgy én is erősnek akaro, mutatni magam, de nehéz. - sóhajtok lemondóan, mert ez sajnos így van, amilyen makacs a nővérem, annyira vagyok makacs én is és egyszerűen nem tudok mit tenni, teljesen elvesztem ezt néha. Kezdem úgy érezni, hogy sokkal rosszabb ember vagyok, mint azt hiszem. Ultimátumot adok a nővéremnek, és be sem megyek hozzá a makacságom miatt. Nem vagyok jó ember.
Jól esik az ölelése, nagyon jól, így nem is szívesen engedem el, illata kitölti mimden érzékemet és bevallom, hogy nem egyszer figyeltem már meg ezt, de most sokkal közelebbi. Kecses testét is érzem kezem alatt, ahogy derekát karolom át. Jól esik, talán kicsit így könnyebb is.
- Abban reménykedtek, hogyha nem mondanak semmit semmiről, akkor hamarabb feladom, véget vetek az ultimátumnak és majd én magam beszélek vele. - fejtem ki neki a dolgot, és ha illik, ha nem, elmosolyodok azon, ahogy felháborodik. Aranyos ilyenkor is, és ha lehet ilyet mondani, jól is áll neki a felháborodás. Nem tudom miért gondolok erre pont most, amikor igenis komoly temáról van szó. Mindegy, kicsit elkalandoztam igen.
-Mind próbálkozunk és azt tudom, hogyha nem megy a kemó, akkor jön a műtét, csak azzal az is jár, hogy lehet nem is lehet majd gyereke. - húzom el a számat, mert valami ilyesmit mondott az este, de elég nagy sokkban meg megkönnyebbülésben voltam, higy sajnos nem emlékszem mindenre pontosan, pedig kellene.
- hát egy pár kezelés után eldöntik, hogy használ vagy sem, de pontosat nem tudok. És így is sokat segítettél, már azzal is, hogy meghallgattál. - mosolygok rá, és még így, hogy ül a pad szélén, így is megölelem és a fülébe motyogok egy köszönömöt.

words: passz ×× notes: béna lett, de szeretettel készült o.o
Mackenzy && Oliver
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Pént. Aug. 28, 2015 12:12 am Keletkezett az írás




Társaságban minden könnyebb, megoldani a matek házi feladatot, együtt csinálni egy kiselőadást, rendezvényt szervezni... de ezek csak az élet jó oldalai, leszámítva természetesen a matek házis dolgot, bár én azt is élvezem, hiszen azt sem egyedül kell csinálnom, hanem Oliver társaságában. Egyedül viszont minden nehéz, még ezek az egyszerűnek tűnő dolgok is, társaságban jó mókának is tűnhet. A betegség annyira már nem, de meg lehet próbálni abból is kihozni a legjobbat. Együtt végigülni a kemót a beteggel, miközben mindenki fagyit majszol vagy éppen a legfrissebb pletykákat ecsetelik egymásnak. Ez megkönnyíti a beteg dolgát, elfogadni a helyzetét, de mi a helyzet a családtagokkal? Akik próbálják szerencsétlenben tartani a lelket, miközben belül ők is teljesen tönkre mennek a sok színlelés miatt. Az ilyen esetekre kellenek az olyan emberek, mint amilyen én is vagyok. A nővérét nem ismerem, de neki tudok segíteni, meg tudom nevettetni ha arra van szüksége, vagy csak meghallgatni, mikor beszélhetnéke van.
- Előttem nem kell majd erősnek mutatnod magad, ha szeretnéd... én meghallgatlak. Komolyan mondom, ha bármi van hívj fel és elmegyünk sétálni vagy csak elmondom a következő biológia anyagot. - Lehet, hogy ez neki nem fog segíteni, de arra a kis időre megpróbálhatom elterelni a figyelmét a saját gondjairól.
Ölelése kellemes, meleg és biztonságos, nem akarom elengedni de muszáj, mert még a végén félreértené és jelen pillanatban leginkább arra van a legkevésbé szüksége, hogy én is bekavarjak neki.
- Ez nem a te részedről volt csúnya húzás, hanem az övékéről, hiszen te csak azért tetted azt amit, hogy végre történjen valami előrelépés a nővéred ügyében. - Nem fogom őt elítélni emiatt sohasem.
Szomorúan biggyesztem le a szám a hír hallatán. Vagy petefészek rákja lesz, vagy a méhében találtak csomót. Ha tippelni kéne akkor inkább az utóbbira tenném le a voksom, hiszen méhből csak egy darab van, petefészekből pedig kettő, vagyis nem lenne lehetetlen a teherbe esése, hacsak nem mind a kettő beteg.
- Majd mindenképpen tájékoztass, rendben? Valakivel meg kell beszélned ezeket a dolgokat, aki nem a családod. Ők nem értenék meg ezt az egészet úgy, mint egy kívülálló. - Még azt hinnék, hogy sajnáltatni akarja magát, pedig ez nincs így, csak neki is ki kell beszélnie magából a dolgokat.
- Nincs kedved elugrani a tengerpartra? Ezennel felmentelek a nap további órái alól. - Hátha ott majd sikerül elterelnem a figyelmét és nem is kellene attól tartani, hogy mikor jön erre egy felügyelő tanár. Az már más kérdés, hogy hogyan fogom kimagyarázni a lógásomat, de majd csak megoldom a nélkül, hogy bárkinek is be kelljen számolnom a most hallottakról.  
[/b]
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 4:52 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Mac & Oliver -The Talk
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: