A napom csupa kapkodás, éppen hogy hazaértem a kórházból, bekapok valami kaját, hogy ne haljak éhen, és aztán az órára pillantok. Tudom, hogy már megint késésben vagyok, mint mindig, és egészen biztos, hogy Clay már tényleg ki fog nyírni. Megöl. Bár a múltkori után, ki tudja mire képes és mire nem. Még számomra is sikerül meglepetést okoznia. A gardróbból kikapom az egyik farmerom, és egy topot, ami a kezembe kerül, belebújok, és gyors sminket dobok az arcomra. Gyorsat, de mégis szépet és kicsit erősebbet, mert ugye a színpadon muszáj erősebbet használni. Nem tudom, Prim itthon van-e, de mostanában nem igen futunk össze még a lakásban sem. Bár, amennyit én itthon tartózkodom mostanában, azt nem nevezném időnek, így arról sincs fogalmam, merre jár mostanában. Persze mondjuk ha pénz kell, akkor megtalál a drága. Mondjuk fogalmam sincs, hova bassza el a pénzt, ha pincérkedik is, abból azért már meglehet élni, ha nagyon akar az ember. De mint tudjuk, Prim, az Prim. Kapkodva sietek a konyhába, és kortyolok a kiöntött kávémból, de hála az égnek túlságosan megborítom, és a csésze tartalmának háromnegyede a felsőmön landol. - A picsába! – morgok az orrom alatt, majd visszarohanok a szobámba, és lekapom magamról a kávéfoltos topot, majd egy újabbat rántok ki a szekrényből. Magamra kapom, mert már tudom, hogy így is késésben vagyok, és kurvára nem érek oda időben, aztán a dobozhoz megyek, amiben némi összespórolt pénzem van, ugyanis a pénztárcám jelenleg üres. Meglepetésemre azonban a doboz is üres. Elkerekednek a szemeim, és hirtelen olyan ideg tölt el, hogy legszívesebben a falhoz vágnék valamit. - Primrose Lovette Freeman! A kurva életbe, hol a picsába van a pénzem? – rontok be a szobájába, de sehol senki. Hát ez fantasztikus! Ez a kis rohadék ellopta a pénzemet? Ilyen nincs, esküszöm, bassza meg. Ilyen nincs! Egy pillanatig csak a fejem fogom, majd mérgemben ugrálni kezdek. Jól van, nyugi… Előveszem a telefonom, és Enzot, a Dj-t hívom. Nem, még véletlenül sem Clayt, mert ha megtudja, hogy még nem indultam el, akkor ő jön személyesen értem és kinyír. - Szia, figyelj, nagyon sürgős a dolog, kérlek küldj értem egy taxit, mert az a szerencsétlen húgom kizsebelt, és kurvára elfogok késni. Légyszi, gyorsan, és ha Clay kérdi, nem tudsz semmit. – hadarom el, amit akarok, és mélyeket lélegzek, majd miután leraktam a telefont, rögtön a húgomat hívom. Ha megtalálom… ha a szemem elé kerül, rohadjak meg, megölöm. Persze csak a rögzítő jelentkezik, mert ha valakinek fel kéne venni azt a szar telefont, akkor nem teszi. - Prim?! Hova a francba tüntetted a pénzemet, mi? Nagyon ajánlom, hogy reggelre az egész, ami benne volt, ott legyen a helyén, mert ha nem… tudod, akkor olyan ember bújik ki belőlem, akit még nem láttál igazán. És komolyan beszélek, érted? Kell az a kurva pénz!- emelem fel a hangom, aztán kinyomom a telefont. Nagyon felhúzott ez az egész, mellesleg még a végén Clay is kirúg, mert már megint nem tudok időben odaérni. A konyhapulton dobolok az ujjaimmal és folyton az ablakon bámulok ki, mikor gurul már be végre a taxi. Gyere már, az istenért! Az órámra pillantok, majd felkapom a táskám és a kulcsom, bezárom magam mögött a lakást, és kifelé igyekszem. Inkább elindulok gyalog lassan, esküszöm, hamarabb odaérek. Mire viszont kiérek a házból, a taxi éppen megáll, én pedig gyors léptekkel indulok meg felé, bepattanok, és már irányítani is kezdem a sofőrt. - Siessünk jó? Csináljon úgy, mintha nem látná azokat a kibaszott lámpákat. – mondok csak ennyit és a kezembe temetem az arcom. Öt percem van odaérni… Valószínűleg menni fog.
Túl korán van ahhoz, hogy bármit is csináljak. Bár, ami azt illeti, inkább félek kimozdulni a szobámból. Félek, ha kilépek a négy fal közül, szembetalálom magam a nővéremmel és az ő pokoli gyűlöletével. Elloptam a pénzét… a megtakarított, összekuporgatott pénze most az ágyam alatti kis dobozkában lapul arra várva, hogy drogot, alkoholt és édességet vegyek rajta. A fizetésem nyolcvan százalékát felemésztette ezekek a szereknek a beszerzése és most, hogy már semmi sem maradt belőlük, eme gusztustalan, bűnös tetthez kellett folyamodnom. Az ágyam előtt kuporgok, néma csönd van a házban. Gwen valószínűleg már nincs itthon vagy olyan mélyen alszik, hogy egyszerűen nem hallom. Most kell dobbantanom… be kell mennem a kórházba. Beszélnem kell a dokimmal. Nyilván úgyis rám vár, hisz hozzám rengeteg türelem és idő kell, ahogy ő fogalmazott, nem elég rám a szokásos 45 perc. Gyors lábakkal, néma léptekkel igyekszem kifelé a házból, oldalamon bőrtáskám billeg ide oda, benne pedig ott lapul a nővéren összes pénze. Idegesen kerülgetem a járókelőket az utcán és gyermeki izgatottság lesz úrrá rajtam, hogy közeledem dílerem lepukkant, romos házához. Tudom, hogy ezért Gwen ki fog nyírni. Valószínűleg minden egyes tettemért kitekerhetné a nyakamat, ehelyett azonban némán gyűlöl. Meg is értem, én se bírok tükörbe nézni… most egyelőre csak arra tudok gondolni, hogy mikor kerül markomba a következő adagom. Rémesen festek, kell néhány kellemes pillanat. Fél óra múlva fülig érő szájjal lépek ki a romos épület ajtaján, de a következő sarokig sem jutok el, amikor elfog a bűntudat. Mázsás súlyként nehezedik rá és egy percre meg kell állnom. Vajon anyáék most szégyenkeznek miattam? Minden bizonnyal… Ajkam legörbül, ahogy a lámpákhoz sétálok. Szétnézek az utcán és úgy érzem, mindenki engem bámul. A sárga taxik méteres sorokban kígyóznak a piros lámpa fogságában és az egyik hátsó ülésén ott gubbaszt a nővérem. Dühösen emelkedik mellkasa, hevesen gesztikulál és nagy valószínűséggel ordít a sofőrrel. Vissza kell adnom neki a pénzt. Igen, ezt kell tennem… a többit is visszakapja, csak most nagy szükségem van rá. Gyors léptekkel indulok a taxi után, ami néhány sarokkal arrébb csikorgó kerekekkel megáll. Gwen kipattan belőle, orrán-száján dől belőle a méreg. Meginog bátorságom, lépnék, de a lábaim nem engedelmeskednek. Kis idő múlva azonban elhatározom magam és követem nővéremet a puccos épületbe. Színkavalkád fogad, ahogy belépek az igényesen berendezett előtérbe. Egy izmos, magas férfi toppan elém, gyanúsan méreget, húsos szájára mosoly terül, ahogy észreveszi pőre öltözetemet. -Gwen Freeman-t keresem. A lehető leggyorsabban! – Nyomatékosítom mondandómat, körbetekintek a helyiségben. Félpucér nők sétálgatnak asztaltól asztalig, lenge ruhájukba olykor belekap a kitáruló ajtó. Hol a picsába vagyok?!
Vendég
Vendég
»Szer. Márc. 02, 2016 3:25 pm Keletkezett az írás
do you call yourself
a fucking hurricane like me?!
Az ideg dolgozik bennem, egyrészt azért, mert nagyon jól tudom, hogy máris legalább öt percet fogok késni a bárból, másrészt pedig mert a drága húgom teljesen kizsebelt. Csak tudnám, mi a szarra kell neki a pénz. Remélem, legalább értelmes dologra költi, és nem drogot vesz belőle, vagy piát, mert esküszöm, a saját két kezemmel fogom kinyírni, ha ezt megtudom. A taxi a kérésemnek megfelelően próbál igyekezni, de persze a piros lámpákon nem hajt át, ezt nyilván nem teszi meg csak úgy egy pusziért. Pár perc múlva rápillantok az órámra, és látom, hogy pont most kéne körülbelül odaérnem, hogy még át tudjak öltözni nyugodtan, és nem kutyafuttában a színpadra állni. Megnyugtat azonban, hogy nemsokára odaérünk, és még így is sikeresen, időben a színpadon leszek, csak rohadt gyorsan kell vetkőznöm, öltöznöm, és egy kicsit kiigazítanom a sminkem. Mikor leparkol a bár előtt, kipattanok, el sem köszönök, olyannyira sietek. Befelé menet sem állok meg senkivel csevegni, noha jó páran utánam szólnak, hogy mi a helyzet. Nincs időm most erre, és próbálok úgy rohanni az öltöző felé, hogy közben nem fussak össze a főnökömmel. Nem szeretnék megint összetűzésbe keveredni vele. Épp elég volt a múltkori. A ruháimat villámgyorsan dobálom le az öltözőben, és veszem fel az egyik fellépő ruhám, ami az elmúlt időszakban nem sűrűn volt rajtam. Megigazítom magamon, és a sminkasztalnál megerősítem a sminkem, majd már ott sem vagyok, rögtön a színpad mögé igyekszem, ahol már jön is le az előttem lévő. Kifújom a levegőt, és már igyekszem is a színpad felé, ahol elkezdem az erotikus táncomat a rúd körül. Ma rohadtul nincs kedvem az egészhez, még ha általában szeretni is szoktam. Tánc közben végigpillantok a közönségen, egészen a az ajtóig siklik a tekintetem, ahol ismerős arcba botlok. Prim? Mi a faszt keres ez itt? A biztonsági őr mellette éppen a színpad felé mutat, és ezzel együtt a húgom tekintete is rám szegeződik. Hát ez szuper. Reménykedem benne, hogy követett, és nem ez az egyik törzshelye, mert akkor rögtön elgondolkodom rajta, hogy a húgom esetleg kissé ferdehajlammal megáldott lenne-e. Nem igazán tudok koncentrálni a táncra, de még szerencse, hogy a koreográfiát már álmomból felkeltve is tudnám, így még így is megy. A közönség felől attól még jönnek a szép bekiáltások, és egy-két bankjegy is landol a lábaim előtt, amit természetesen az előadásom végén össze is kapkodok. Na, majd otthagyom nem? Megkerülöm a színpadot, és gyors léptekkel, a tömeget félrelökdösve igyekszem a bejárat felé. Néhányan utánam nyúlnak és megakarnak állítani, de én egy beintéssel el is intézem a dolgot. Most nem érdekelnek. Sokkal jobban izgat az, hogy mi a francot keres itt Prim? Odaérve a kiszemelthez, rögtön el is rángatom onnan egy kicsit nyugodtabb helyre, az öltözők irányába. - Mi a faszt keresel itt, Prim? – szegezem neki a kérdést rögtön, majd elengedem a karját, és összefonom magam előtt a sajátjaimat. - Követsz? – kérdezem idegesen, oldalra billentett fejjel. – És ha már itt tartunk, hol van a pénzem? Remélem, hogy azért jöttél, hogy visszaadd, mert nem tudom, te mit tanultál otthon, de nekem kurvára azt tanították, hogy lopni nem szabad. Családtagtól meg még plusz parasztság, nem gondolod? – ered meg a nyelvem, és nem érdekel, ha a kolleganőim egy része minket néz, ugyanis ez most nem az a helyzet, amikor bármi is izgatna azon kívül, hogy mit keres itt a húgom, na meg, hogy hol a félretett pénzem?!
Válaszra sem méltatva állok az ajtóban, mint egy fa… közben újra végigfuttatom tekintetem a helyiségem. Olcsó pia szaga keveredik a szexualitás elfojtott illóanyagaival. Lágy ritmus rázza meg testem, egy pillanatra még táncolni is kedvem támad, el is felejtve itt létem valódi okát. Csinos, magabiztos, dús keblű lányok mosolyognak rám tökéletes sminkjükben, amitől egy kicsit rosszul érzem magam mellkas tájon. Habár isten engem jobban megáldott, mint Gwendolyn-t, mégis furcsa pózt vesznek fel mellei, ahogy a csőnek préseli őket. Mert bizony… az a lenge öltözetű, bájos teremtés, akinek a bugyijába most pénzt tukmálnak nem ás, mint a nővérem. Családunk büszkesége, aki az orvosi egyetem diákja. Rezidense, hogy pontosabb legyek. Te jó ég, hányszor megkaptam, hogy semmire se viszem majd és a testemmel kereshetem meg a betevőt. Nos… ezt most nem fejteném ki. Látom, ahogy magára talál és tekintetünk összeakad a másodperc tört részére. Azt is észreveszem – habár piszok messze vagyok tőle -, hogy orrlyukai kitágulnak dühében. Ez az egyetlen jele annak, ha Gwen valóban mérges. A kitáguló orrlyukai. Menekülőre fognám, már vagy egy tucatszor megbántam, hogy idejöttem, de utolér abban az irdatlan magas sarkú cipőben. -Először is, szia Gwen. – Mosolygok nagy kínomban, majd egy pillanatra az összecsődült tömegre nézek. Behúzódom egy sötét sarokba és mire feleszmélnék, már egy újabb hölgyemény vonaglik a színpadon, ami eltereli rólunk a figyelmet. -Tök véletlen vagyok itt. Láttalak beszállni egy taxiba. Gondoltam megnézem, mi dolgod van, hátha tudok segíteni. – Mosolygok bájosan, de jelen pillanatban ez édeskevés. Gwen borzasztó dühös és megértem, amiért a hajam is lekiabálja. Most valljam be neki őszintén, hogy beteg vagyok? Csodálom, hogy eddig magától még nem jött rá. Bár, az igazat megvallva, inkább kerüljük egymást, minthogy leüljünk és beszélgessünk egy jót. Mint nővér a nővérrel. -Elvettem a pénzed igen. Sajnálom, hogy ezt tettem, de visszahoztam neked néz! – Előtúrom táskám mélyéről a pénzköteget és nővérem kezébe nyomom. - Hiányzik belőle tudom, de visszafizetem majd kamatostul. – Mély lélegzetet veszek, észre se vettem eddig, hogy egy szuszra mondtam el, amit akartam. Szédülni is kezdek, hátamat a hideg falnak vetem, mindezt úgy téve, hogy Gwen-nek ez fel se tűnjön. Talán nem kéne itt lennem. Jobb lenne, ha hazamennék. -Mióta csinálod ezt? – Érdeklődöm szenvtelenül, mintha cseppet sem zavarna, hogy a nővérem félmeztelenül vonaglik idegen, kiéhezett, mocskos férfiaknak. Ez talán durvább, mint az, hogy elloptam a pénzét.
Kezdőlap 
