Kyla && Ryan

Remind me how it feels to hear your voice

A teremben nincs nagy nyüzsgés, csupán néhány kolléga és kollegina használja ki ezt az estét arra, hogy eljöjjön egy kicsit gyúrni, edzeni. Én elég gyakran vagyok itt, a rendőrség edzőterme ugyanis elég jól fel van szerelve, vannak gépek, boxring és a közelharchoz szükséges szőnyeg is itt van. Én már fél órája gyűröm a testem, izzadtság csorog végig a tarkómon át jóformán minden pórusomból. Néha hozzám szólnak, komolyan vagy viccelődve, és reagálok is, de eléggé el vagyok merülve a gondolataimba, így csak emelem a súlyokat gondolkodás nélkül, automatikusan. Az elmémben az ismeretlen tetovált lány aktája motoszkál, és most az az érzés mantrázik bennem egyfolytában, hogy ez nem véletlen lehet. Nem tudom miért, azt sem, hogy lehetséges, de amikor azt érzem, hogy most kéne menekülőre fogni, akkor mindig valami nagyba tenyerelek. Újabb súlyért nyúlok és a gépre helyezem. Jól edzi a felsőtestet, szeretem ezt csinálni, nyugodtság kell hozzá, tiszta elme...ja, hát az nekem mondjuk nincs, de mindegy. Kylaval megdumáltam, hogy ha akar az ügyről dumálni, akkor este itt talál, de igazából fogalmam sincs, jön-e vagy sem. Eddig még nem volt szerencsém vele edzeni. Ami tök fura, nézve azt, hogy elég sok időt vagyunk együtt munka miatt. Lőni már láttam, verekedni is, és jóformán egyedül még talán meztelenül nem, de az edzés valahogy eddig kimaradt. Direkt alakítottuk így, vagy sem? A fene sem tudja ennyi év távlatában már. Nem is lényeges, főleg, mert én pasi vagyok, ő meg csaj, más módszereket tartunk lényegesnek. Én például utálok futni. Legalábbis úgy az általános futást utálom. Nekem azt össze kell kötni a falra felrohanással, a szaltózásokkal, a zsámolyon bukfencezéssel, a menet közbeni célzással, különben egy percen belül elveszítem a lelkesedésem. Egyszer akartak elcibálni futni, akkor konkrétan az egyik futócsaj ígérte meg, hogy ha lefutom vele a távot, akkor lejön velem egy menetre. De ehhez a kis seggét egész futás alatt előttem kellett riszálnia. Persze a távot lefutottam. A csaj is megvolt. Négyszer. De mindegy. Szóval nekem kell a kihívás mert hamar elunom magam, nem véletlenül lettem rendőr.
A törölközőmért nyúlok és megtörlöm a homlokom, a nyakam, majd gondolok egyet és lekapom a pólómat, hogy pár korty víz után újra a gép elé álljak, megkapaszkodjak bele, és izmaimat megfeszítve új körbe kezdjek. Gondolataimban most nincs helye Kylának, nincs helye a vágyaimnak, sem a zűrzavarnak a lelkem mélyén. Miért tetoválták tele? És mit jelentenek? És miért nem emlékszik? Miért épp ott? Miért épp akkor? És hol lesz a folytatás?  

Kyla && Ryan

Remind me how it feels to hear your voice

Magamba fordulva gyötröm testem izmait, hogy megtarthassam a munkánkhoz elengedhetetlen fizikai kondíciót. Persze vannak, akik elhanyagolják, de az az ő bajuk.   Én nem akarok az lenni, aki a rárakódott háj miatt nem tud elugrani időben egy lövedék elől, sem pedig az, aki elől röhögve menekül el egy sánta törvényszegő, mert öt méter futás után már a tüdőmet köpöm ki. A pólómat levettem már, mert már abból is folyt a víz. Még nem vagyok itt régóta, de ez alatt az idő alatt teljes erőbedobással formáltam az izmaim, és bár égnek és fájnak minden porcikámban, ettől még nagyon is kellett ez most nekem. Rám fért a testedzés, mert túl sok minden kavarog a fejemben, és abból jó dolog még sosem sült ki. Inkább itt vezessem le a feszültségemet, mint egy bárban a pultra borulva, nem? Lenne mondjuk még egyéb módja is, hogy kicsit enyhítsek a mellkasomat, agyamat feszengető szorongáson, de a kiszemelt nő azt sem igazán akarja észrevenni, hogy férfiként is létező, érző lény vagyok, nem csak egy robot, nemhogy még esetleg legyen is köztünk valami fizikális kontakt. Megőrjít az a nő, valahányszor eszembe jut az agyamra vörös köd száll és a vágyakozás szinte felemészt. De nem lépek közelebb mégsem. Miért? Mert félek, hogy ezzel mindent tönkretehetnék, így a humor álcája mögé bújva próbálom újra és újra és újra a tudtára adni, hogy nem közömbös számomra. Néha meggyőzöm magam, hogy ez csak fellobbanó vágy, mert nem kaphatom meg, de milyen vágy az, amely nem huny ki néhány hónap alatt, ha nem teljesül be? Milyen testi kényszer viszi rá az embert arra, hogy éveken át kívánjon egyetlen személyt, és ne pótolja valakivel, aki elérhető? Nem tudom. Néha már semmit nem tudok, és ez a bizonytalanság lassan felőröl. De ez van, és vannak ennél fontosabb dolgok is rajtunk kívül.
Kylát épp a munka miatt hívtam ide, hogy kicsit beszéljünk, mert nem igazán tudom összerakni a képet a fejemben. Meglepő módon szakmailag nagyon jól tudunk együtt dolgozni, kiegészítjük egymást. Sok átvett ügyet göngyölítettünk már fel együtt, amibe másoknak beletört a bicskája. Olyan összeköttetéseink vannak, amilyenek nem sokaknak, a város legaljától kezdve a legmagasabb körökig. Mindenkinek vannak mocskos ügyei, és mi ezekben nagyon otthonosan mozgunk. Mikor megérkezik és rám köszön, épp a köröm közepén tartok, így csak pillantásommal jelzem, hogy észrevettem, válaszolni nem válaszolok neki azonnal. Persze a jelenléte azonnal bezavar, főleg, ahogy leül, mert így akaratlanul is de végig kell néznem rajta, és megállapíthatom, hogy irtóra dögös. Miért kell még ilyenkor is szexisnek lennie? Nem tudna egyszerűen csak felkapni valami szakadt pólót meg egy mackónadrágot? Miért kell neki szűk trikóban, domborodó mellekkel és tapinaciban jönni? Mikor abbahagyom a kört, elengedem a gépet és felegyenesedek.
- Szia. Kösz, hogy eljöttél, és hogy válaszoljak, nem igazán tudom, hányadán is állunk a dolgokkal, ezért hívtalak, hogy dumáljunk róla. – mondom, majd felkapom a törölközőmet és megtörlöm vele az arcomat és a nyakamat, majd a fejemmel intek neki -  Na ne lazsálj, gyere velem, kicsit segíthetnél. – hajolok le a vizemért és a többi cuccomért, majd ha követ, a gépek közt elhaladva a ringhez megyek. Ott leteszem a cuccaimat, majd a falon lógó segédeszközök közül leveszek egy pár kézre húzható ütőpárnát, és leteszem a ring szélére.
- Melegíts be, aztán kicsit felülésezünk, utána pedig irány a ring. – mondom, majd rámosolygok -  Nyugi, kíméletes leszek. – vigyorgok, majd pimaszul rákacsintok, és ellépek mellőle, hogy a ring melletti sík felületen végezzek néhány fekvőtámaszt, egykezest és négyüteműt egyaránt. Csak ha kicsit átmozgatta magát, akkor térek vissza hozzá megint, és ha felülésezéshez felkészült, akkor segítek neki azzal, hogy megfogom a bokáját. – Amúgy valahogy nem jön össze nekem ez az egész ügy. Mi a fene ez? Valami új hóbort? Ki és miért csinálta? És mi van, ha a csaj tette ezt, mi van, ha a csaj tetováltatta saját magára? El kéne mennünk pár szalonba, hátha felismerik a mintát vagy a stílust. Mit gondolsz? – kérdezem és a gyönyörű macskatekintetet fürkészem, ha rám néz kéklő íriszeimmel. Hozzátenném még, hogy szívdöglesztően néz ki ma is, és azt is, hogy hajnalban megint róla álmodtam, de inkább nem teszem. Most még nem.  

Kyla && Ryan

Remind me how it feels to hear your voice

Elhívom magammal a ringhez, mert a gépekből elegem van mára. Ráadásul így nem olyan klassz együtt gondolkozni, hogy a másik fél csak ül, míg én izzadok. Instrukcióimra persze megszokott csípősséggel válaszol, ezen meg sem lepődök. Csak vigyorgok rá.
- Ne játsszuk állandóan a kinek nagyobb a farka játékot, jó? Csak csináld. Nem akarom az egész életemet itt tölteni.
Nem bunkó akarok lenni, de Kyla néha elfelejti, hogy nem egy közlekedési rendőr vagyok, hanem tapasztaltabb és hosszabb ideje a rendőrségnek dolgozó nyomozó vagyok. Hiába állunk ugyanazon a szinten, mivel én szereltem fel előbb, én vagyok a rangidős, még akkor is, ha ez a munkánk során kiegyenlítődik.
Ahogy a ringhez érünk, előkapja az ugróköteleit, és ugrálni kezd, én pedig nyomok pár négyütemű fekvőt. Utálom ezt csinálni, számomra unalmas és határozottan kiábrándító. De olykor kell ezzel is foglalkozni, mert kell az állóképesség javításhoz. Ahogy végzünk, felvetem a gondolataimat az üggyel kapcsolatban. Nem tudom, miért kattogok rajta ennyire, de valami nekem nem kerek az üggyel kapcsolatban. Túl sok a sötét folt, a rizikófaktor. Ingoványos talajon járunk. Kyla válasza azonban meglep, így meg is állok a tevékenységben, felé fordulok.
- Hogy mondod? Nélkülem mentél terepszemlére? - kérdezek rá, és mint már oly sokszor, megint felhúzza vele az agyam. - Kyla ezerszer elmondtam már, hogy ha egy ügyön dolgozunk, ne játszd meg a magányos farkast nekem. Ez nem a vadnyugat és te nem vagy Walker a texasi kopó. - mászok fel a ringbe, miután értésemre adta, hogy benne van egy kis bunyóban. Odafent bandázst tekerek a kezeimre, úgy bújok bele a fekete boxkesztyűkbe, miközben magamban próbálom lehiggasztani a haragomat. Aztán újra felé fordulok. Ha közben sikerült neki is felszerelkeznie, intek neki, hogy én készen állok, hogy kicsit ütögessünk. Nem túl komolyan, csak technikázást gyakorolni. Elhajlásokat, hárításokat. Végtére is, ha én megütöm, legyen rajtam bármekkora puhaságú kesztyű is, simán eltörhetem az állkapcsát. De edzésnek ez is megteszi.
- Először is, ha velem dolgozol egy ügyön, díjaznám, ha szólnál róla, ha történik valami. Másodszor pedig ne engedd, hogy elvakítson a szimpátia. Ezer ilyen esetről tudunk, mikor totálisan félrevezették a hatóságokat az áldozatok, akikről kiderült a végén, hogy ők okozták a saját sérüléseiket. Mielőtt egyből leteszed a voksod az ártatlansága mellett, nyisd ki a szemed, Kyla. És komolyan mondom...ha még egyetlen lépésből kihagysz, és anélkül intézkednél, hogy szólnál róla, jelenteni fogom a kapitánynak, és levetetlek az ügyről, világos? - hergelem fel egyre jobban magam, miközben ütögetünk, s mikor megállok, mélyen a szemeibe nézek. Hogy tud így kihozni a sodromból? Hogy képes rá, hogy ilyen butaságot csináljon? Miért taszít el állandóan? Miért nem fogad el végre a társának? Nem bizonyítottam ezerszer már, hogy mellette állok? Fájó szívvel halasztom el megint, hogy beismerjem neki, mennyire fontos számomra. Minek tenném? Hisz úgysem lát meg semmit, azt sem, ami az orra előtt van.
- Nem azért beszélek így veled, mert nekem ez akkora élvezet. De nem fogom hagyni, hogy az önfejűséged és a makacsságod miatt nekem kelljen cipelni a koporsódat. Én csak...féltelek, Kyla. Akkora kérés, hogy ne bánj velem úgy, mint egy kivert kutyával, minden egyes esetünknél? Nem érdekel, mire jutottál, újra végigfutjuk azokat a köröket, de most velem együtt, hogy végre megértsd, hogy egy csapatként kell dolgoznunk. Ha kell, hozzám költözöl, vagy én hozzád, és magamhoz bilincsellek, de nélkülem egy tapodtat sem fogsz tenni ettől a perctől kezdve. Nem hagyom, hogy bajod essen. A francba is! - hergelem fel magam újra, és hátat fordítva neki megkapaszkodok a ring oldalának legfelső kötelében. Miért ilyen értetlen? Mikor fogja fel, hogy szabályok vannak és protokoll, amiket be kell tartani. Ha nem akarja elveszíteni a jelvényét, legalábbis. Sóhajtok. Talán kemény vagyok most, és azt sem bánom, ha megutál. De ezekből a magánakciókból nagyon elegem van.