»Pént. Aug. 21, 2015 12:47 am Keletkezett az írás

Crystal&Tom

Természetesen a ma reggelem se indult valami gyorsan. Még jó hogy két órával előbbre állítom az ébresztőt...
Lassan kikászálódtam, reggeli, felöltözés, kutyaetetés, munkába indulás... Itt zökkentem ki a ritmusból. Munka. Igen.
Mi is a neve? Crystal.. Johnson, emlékszem. Be kell valljam várom a találkozást noha kicsit tartok is tőle. Elég kemény dió amit nekem kell feltörnöm. Főleg mert emiatt az egész kórház szeme is rajtam függ mint valami csapat pióca. "Vajon elbukik? vagy sikerül neki?" Nagyjából a papírok átvétele óta ez ketyeg a fejemben. Látom hogy néznek rám. Íme az újabb nagy arc aki bepróbálkozik a lehetetlennel. Jaj szegény én. Titkon talán remélem hogy elbukok, nyugdíjba kell vonulnom és egyedül tengetem a mindennapjaim a külvárosi kis házikómban Teddel és a kedvenc kávésbögrémmel..
Begördültem a kocsimmal a parkolóba. Időben voltam, ami jó. Azt hittem el fogok késni. Köpenyt fel, ide nekem egy pohár kávét, és készen is álltam. Vaagy mégse.
Ugh, oké. Legközelebb inkább hozom a kávét. Az első korty majdnem visszajött, a másodikat már nyelés előtt ki akartam köpni. Hogy lehet ennek tornacipő-íze?! Azért csak megittam. A koffein az koffein, már amennyi ebben lehetett. Remélem volt benne, kár volt a gyomrom terrorizálásáért. Közben felértem a másodikra.
- Mégis időben ideért, doktor úr? - kérdezte mosolyogva az egyik nővér.
Bólintottam.
- Igen, sikerült, de már szóltam hogy ne hivataloskodjunk. Csak Thomas. - mosolyodtam el. Ő bólintott és továbbszaladt. Holnapra úgyis elfelejti, vagy nem is érdekli. Szóval inkább kidobtam a kávé maradékát. Fúj.
Beléptem az ajtón.
- Üdv, Crystal. - néztem a lányra. A pulzusom hirtelen az egekbe szökött. Nocsak, mégis inkább félek mint vagyok kíváncsi? Ejnye Tom, ez nem vall rád.
Még mindig ugyanolyan szokványos kinézete volt, akiből nem néznék ki semmi rosszat. Leszámítva a szemeit. Azokban dúlt a vihar rendesen. Testtartás alapján és az apró mozdulatokból igyekeztem bemérni ma milyen kedvében van, aztán rájöttem hogy mivel ez minden betegnél más, és még nem ismertem ki Crystalt, ez csak felesleges időpocsékolás volt...
Nos, azt kell hogy mondjam annyira belemerültem az első szemrevételezésbe hogy elfelejtettem "helyet foglalni". Kis tipródás után végül sikerült leülnöm. Legalább már nem fog vérkomolyan venni... Csak tudnám hogy ez jót jelent-e...