More tequila. More love.

More anything. More is better.

Összehajtogatom a köpenyemet, és berakom a fiokómba, majd ráhelyezem a sztetoszkópomat is. Szokás szerint nincs itt senki sem már rajtam kívül, de mint mindig, ez most sem érdekel engem. A legtöbb orvos átlagos orvos, de én szuper vagyok, ez az életem, így csak azután távozom, hogy bebizonyosodtam, hogy a pácienseim rendben lesznek az éjszakára. Akkor, ha az egyik kritikus állapotban van haza sem megyek, hanem egy fotelban alszom, vagy valahol lepihenek. De ma ez nem így történt. Két sikeres műtéthez is a nevemet adtam, így csodásan érzem magam. Tele vagyok energiával, és még mindig hajt az adrenalin, úgyhogy megyek, és keresem egy random kis helyet, hogy valakit boldogítsak ma ezzel a túltengésemmel.

Kilépek a kórházból, és úgy döntök, hogy itt hagyom a kocsimat a parkolóban. Nem lakom annyira messze, csak nagyon kis kényelmes vagyok, ezért járok ide is vele, viszont ma este majd taxizom vagy valami. Annyira elégedett vagyok magammal, hogy fel sem tűnik, hogy elindulok valami random irányba és csak megyek, keresve a tökéletes helyet, ahol ma megünnepelhetem. Jobb lenne Lizzie-vel, vagy Maya-val, de ők szakorvosok, és én nem iszom, vagy nem ihatok velük. Egyébként is megfogadtam, hogy mostantól kerülni fogom őket. Sajnos túlságosan is belebonyolódtam az életükbe, tudom, hogy ki kivel hol dugott, ki hol sírt, kit ki bántott meg, pedig ezek az ő dolgaik, nem a miénk, rezidenseké. Ráadásul itt-ott én magam is részese voltam a sztorinak, mondjuk Nate, vagy Maya esetében, így őket egyszerűen már nem tudom doktornak nevezni. Ők nekem már csak az emberek, akikkel tequilaztam és benyomtam. De ez mostantól változni fog.

Olyan gyorsan sétálok, hogy egy külső szemlélőnek már-már futásnak tűnhet, de én élvezem ezt a tempót, jó kondiban vagyok. Nem távolodom el túlságosan a kórháztól, bár már rég a külvárosban vagyok. Ekkor pillantom meg a tökéletes helyet, és gondolkodás nélkül bemegyek. Egyszer már csináltam ezt, és annak egy jó pasi lett a vége, úgyhogy most nem foghattam annyira mellé. Bemegyek, és körülnézve látom, hogy ez nem éppen egy nekem való hely, a pultnál nincs egy darab hely sem, olyan sokan vannak. Ahogy beljebb megyek és körülnézek, látok egy ismerős dokit, de én nem vagyok vele annyira jóban. Látom, hogy előtte ott van egy üveg tequila, így fogom magam és odamegyek. Nem ülök le, mert azt azért mégis csak túlzásnak érzem, de odaállok elé.

- Jó estét. Maga orvos a St. Claire-ben, igaz? Dasie Evans, rezidens. Leülhetek?

Ha azt mondja, hogy nem, akkor pokollá fogom tenni az életét, bár már ő maga is a pokolban fog élni, hogy kihagyott engem. Holnapra mindenki meg tudja majd, hogy a doktor visszautasította az egyik legszebb nőt a kórházban. Nem mintha le akarnék vele feküdni. Csak adjon helyet, és adjon a tequilaból, aztán már itt sem vagyok.    

More tequila. More love.

More anything. More is better.

A biccentésre leveszem a kabátomat, és leülök pont vele szemben. Nem akarok én kikezdeni még egy szakorvossal, csak ünnepelni akarok, de úgy igazán, és olyasvalakivel, aki megérti, hogy mit jelent a siker. Én egy istenadta tehetség vagyok, már elkezdődtek az interjúim, több mint tíz helyről kértek, hogy menjek. A kórházak akarnak engem, mert elszánt vagyok, és rendíthetetlen. Hiszek az orvoslásban, ami nagyon sok mindenkiről egyáltalán nem mondható el. Így a tény, hogy ma egy ász voltam annyi adrenalint ad, hogy egy ablakon is ki tudnék ugrani. Egy rezidens nem feltétlenül élte ezt már ilyen intenzitással át, de egy szakorvos már tutira.

Elmosolyodom kedvesen, közben meg intek a felszolgálónak, hogy majd errefele is jöjjön. Dr Matthews kérdez, ráadásul olyan furán, megvetően, hogy azonnal rászegezem a tekintetem. Nem értem ezeket az orvosokat, őszintén nem értem őket. Ő is dolgozik, mégis kikért egy egész üveg tequilat. Akkor meg mi az istenről beszélek? Nagy szerencséje, hogy ma olyan jó hangulatom van, hogy nem fogok felrobbanni, különben már vége lenne. Csak Nathan Graham szokott velem ekkora seggfej lenni, de tőle valahogy jobban fogadom, mint egy random dokitól a bárban.

- Persze, hogy dolgozom, de ez kit érdekel? Ma nagyon sikeres voltam, úgyhogy igyon velem valamit, egyedül magát ismerem itt.

A kacértól ez még messze van, de azért ha nagyon akarjuk, ráfoghatjuk, hogy csendesen jeleztem a szándékomat. Aki tud sorok között olvasni, az már régen tudja, hogy a tény, hogy leültem mellé már egyfajta jele annak, hogy részemről mehet. Mondjuk még egy ilyen kérdés, aztán pont faképnél hagyom. Csak nem gondolja, hogy bunkózik velem, aztán meg még le is vetkőzöm neki. Azért akkora balek én sem vagyok. Jó nő vagyok, nagyon jó nő. Sok mindenkit megkaphatok, így ha valaki akar engem, akkor jobb, ha mutat valami mást is a szokásos seggfejségen kívül. Egyedül Nate az, aki seggfejen is cuki, de ezt sose vallanám be neki.

- Én kardiológus leszek. Utolsó éves vagyok, úgyhogy jövőre végre szakorvosként leszek jelen a kórházban, bár még nem tudom, hogy maradni akarok-e a szakorvosi vizsgám után. Majd kiderül.

Közben fél szemmel ismét ezt a nyomorék pincérnőt vadászom, aki végre valahára, meglátva engem azonnal az asztalunkhoz siet. Elmosolyodom olyan kicsit megvetően, mert már rég leültem, ő meg a habokban volt, így nem hiszem, hogy sokat fogok idejárni.

- Légy oly drága és hozz nekem egy tequilat egy sörrel. Meg egy hamutartót is. Köszi.

Visszafordulok a doki felé. Nem tudom, hogy dohányzik-e, meg hogy mik a szokásai, így majd szépen kiderül, hogy Nate vagy Maya helyzetben vagyunk-e. Nate a nem dohányzó, Maya az állandó öngyújtó elcsenő. Hát ilyenek ezek a szakorvosok.

- Maga baleseti sebész?

More tequila. More love.

More anything. More is better.

Miközben várom, hogy a csaj visszatérjen a piámmal, amivel végre leöblíthetem az alkoholra szomjazó torkomat, próbálom a doki korát felbecsülni. Félreértés ne essék, engem aztán tényleg nem tart vissza ilyen lényegtelen apróság, egyébként is már rég mindegy lenne, de azért mégsem ártana tudni. Holnap, vagy azután úgyis az lesz a téma, hogy ma mit műveltünk, és jó lenne tudni, hogy kb. mennyire tartanak bűnösnek. Én még sosem láttam őt, viszont ez semmit sem jelent, mivel ki sem mozdulok a kardioról egész álló nap, maximum a büfébe, de ott meg körül sem nézek. Lehet, hogy nagy kujon vagy akármi, mindegy is nekem. Biztos, hogy valakivel le fogok feküdni ma éjjel, mert az adrenalin úgy hajt, hogy csak na.

- Egész nap a műtőben álltam, két sikeres műtétem is volt, úgyhogy teljesen fel vagyok dobva. Maga is műtött ma?

Nem tudom, hogy mit gondol rólam, annyira nem is érdekel, mivel a szépségem úgyis felülmúlja a negatív érzéseit. Az emberek beképzeltnek tartanak, de a jó szó inkább a magabiztos, a büszke és a céltudatos lenne. Lényegtelen, mert az ilyen emberek nem tudnak nagyban befolyásolni. Meglep, amikor elém tolja a poharát, de ám legyen. Megfogom a poharat és lehúzom, majd visszatolom.

- Köszönöm. Ez egy nagyon jó tequila.

Nem fogok többet az övéből inni, akkor sem, ha egyébként tényleg kurva jó. Mondjuk nagyon drága egyébként, úgyhogy nem kereshet szarul. A St. Claire elvileg jól megfizeti a dokikat, bár ez kevés vigasz egy szar posztért. Beletúrok a hajamba, és elmosolyodom. Szóval ez a doki még nem hallott rólam soha. Létezik ilyen? Lizzie azt mondta, hogy telekürtölte a kórházat a sikereinkkel és a tehetségemmel. Mondjuk egy traumatológus tutira nem erre figyel.
 
- Hát, az kizárt. Majdnem tizenöt kórházba kaptam ajánlatot, az interjúim már megkezdődtek, csak választanom kell. Tudja, nem hiszem, hogy itt maradok a vizsgám után. A Stanfordtól is kaptam ajánlatot, és az övék az egyik legjobb kardio részleg a világon. Kutatni is jó lenne….

Sóhajtok, aztán végre kioperálok egy cigit a tárcából, de még nem gyújtok rá. Ha végre megkapom az adagomat, akkor fogok. Általában valahol a negyedik és ötödik tequila után szoktam az elsőt elszívni. Addig nem kívánom annyira, de ez mindenkivel így van.

- A legjobb? Hogy lehet, hogy mi még sosem dolgoztunk együtt egy jó kardio traumán?

Azt állítja, hogy a legjobb? Hát, ki tudja, én még sosem hallottam a nevén kívül másról. Talán csak nem szeret annyira a középpontban lenni, de nem is feltétlenül kell mindenkinek. Amúgy is van épp elég orvos, akik szinte ölik egymást az elismerésekért és egyebekért.

- Hát, koca dohányos vagyok, sajnos már az egyetem óta. Amúgy csak úgy a negyedik és ötödik tequila után szoktam rágyújtani.

Szélesen elmosolyodom. Akárcsak Nate, tutira ő sem dohányzik. Ritka az orvosok között, bár elfogadónak tűnnek amúgy. Végre megjön a pincérnő, én meg hátradőlök, hogy lepakolja nekem a dolgokat.
 

More tequila. More love.

More anything. More is better.

Körülnézek a helységben és örömmel tapasztalom, hogy sokan bámulnak. Azt hogy engem, vagy hogy minket, nagyon nehéz meghatározni. Az igazság az, hogy ritkán járok ehhez hasonló lebujokban, általában a kórházhoz közelebb választok kocsmát, vagy a jól beváltakba megyek. Sydneyben az a jó, hogy mindenki számára tartogat egy tökéletes helyet.

- Nem keresi a kihívásokat? Sajnos a rutin egyben unalmast is jelent.

Tudom, hogy rám is valami hasonló fog várni, amikor már mindenféle extra műtéteket végrehajtottam, de én nem fogok kiégni vagy ilyenek. Én az-az ember vagyok, aki majd változtat valamit, ha úgy érzi, hogy kezd fásulni. A kardioban viszont az a jó, hogy mindig vannak izgalmas, bonyolult esetek, rengeteget lehet kutatni, így nem fenyeget az a veszély, hogy egyhamar megunom. A szív a mindenem.

- Ha kilyukasztotta a tüdejét, akkor ez kardio eset, nem? Lizzie volt ott? Nem is hallottam, hogy ma volt kardio trauma. Amúgy is egész nap a műtőben álltam.

Inkább a műtőben mélyedek el emberekben, minthogy rohangáljak a sürgősségin. Én valahogy sosem az-az ember voltam, akinek ez olyan egyszerűen megy. Ha a szív körül káosz van, azt pillanatok alatt felmérem, és teszem a dolgom, de ha a valóságban érzem a rend megbomlását, akkor össze tudok roppanni. Én sosem leszek jó traumatológus, bár tény, hogy sosem akartam az lenni.

- Tudja még fiatal vagyok, vágyom arra, hogy világot is lássak, és hogy tanulhassak. Egyes helyeken főorvosi posztot is felajánlottak, és sok kutatási pénzt, amit sajnos itt nem kapok meg. Arra számítok, hogy ha a St. Claire vezetősége megtudja, hogy elhalásznának, akkor majd kicsit emelkedik az értékem. A piacon tudom, hogy mennyit érek, és nem árt, ha mindenki tisztában van vele.

Nem tudom, hogy ezt miért mondom el egy vad idegennek, vagyis egy orvosnak, akivel majd még odabenn össze fogok futni, de jobb ha tudja, hogy ki vagyok. Én nem egy random csitri orvos vagyok, hanem egy nagyon ismert és sikeres rezidens.

- Pontosan. Mondjuk én ki nem állhatom a sürgősségit, de a kardio traumákat imádom. A jövőben valamikor sort keríthetnénk rá.

Szélesen elmosolyodom, amikor a cigiről kérdez, és rögtön rájövök, hogy ő ki nem állhatja a dohányzást. Különben sosem kérdezte volna meg ilyen részletességgel.

- Nagy bulizós voltam az egyetemen, akkor került a kezembe, azóta meg le se tudom rakni. Mint orvos pontosan tisztában vagyok a káros hatásáról, de ha tudná, hogy mennyien dohányoznak a kórházból.

Ennyiben hagyom a dolgot, nevet nem mondok, aztán meghallom a csipogómat. A francba. Elönt a pánik, nem figyelek sem a pincérnőre, sem arra, amit Owen mond, csak előkapom, hogy végre láthassam, hogy mi a baj, és amikor a két kezembe fogom érzem, ahogy a szívem hevesebben dobog. Vészhelyzet van, a egyik frissen műtött betegemnek már kétszer leállt az este folyamán a szíve, és nagyon gyenge a pulzusa. Kétségbeesetten pillantok Owenre. Pedig milyen szép estének indult….

- Vészhelyzet van, sajnos be kell mennem….