Te vagy az én drága egyetlen főnököm, mióta csak a szakmában vagyok.  Mondhatnám, hogy jól kijövünk, de látszólag minden egyes nap az idegeiden járom  a szambát. Ellentétek vagyunk, amiben csak lehet. Te magas vagy, én alacsony. Te komoly, én többnyire komolytalan. Te mogorva, én kacér. Bő tíz évvel ezelőtt, egy balesetben vesztetted el a feleséged és a kisfiad. Azóta csak a munka éltet, na meg az italozások.  Vagyis éltetett, amíg nem jöttem én, hogy bolondok házát csináljak a boncteremből. Mindig vitatkozunk, rám mordulsz, én kigúnyollak.  Kikezdek veled minden nap, és te mégis mindig elutasítasz.  Heccellek, amikor csak tehetem. Ronda nyakkendőidnél, csak a szarukeretes hatalmas szemüveged kelti fel jobban a figyelmem. Lehet, hogy eleinte tényleg idegesítettelek, de akkor, miért bújsz ki mostanában egyre sűrűbben az irodádból?  Miért figyelsz azzal az átható, gúnyos pillantással, mikor a kollégákkal flörtölök? Már sokan észrevették, hogy lassan változol. Vess véget az önsajnálatnak és valld be végre, hogy szórakoztatónak találsz!

( Mindenképp patológus legyen, de a név és az avatár változtatható, akár ázsiaira is. Írj rám és megegyezünk. Előtörténetem olvasása ajánlott.  A jövőnk pedig, majd csak alakul valahogy. Siess, várlak nagyon, drága, mogorva főnök úr! )