Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Grace Washington

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Csendes fültanúk (Bianca & Tristan)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Kedd. Nov. 03, 2015 11:33 pm Keletkezett az írás






Bianca & Tristan
surprise

Csendesen igyekszem felfedezni magamnak ezt a kórházat. Azt hihetnénk, hogy a kórházak többnyire egyformák, ugyanazt a légkört és illatot árasztják magukból, ugyanaz az "ízük". Ez egy fatális tévedés. A jó kórház figyel az "ízére" és a kisugárzására is. Mint egy nő aki kívánatossá teszi magát az esti randevú előtt. Tisztában van vele, hogy a férfinemnek szüksége va rá, de szeretné ha ő lenne a legnépszerűbb a tyúkólban. Ez teljesen normális. Többek között ezért is jelentkeztem ide. Tetszett. Csábító volt. Akartam. Nem utolsó szempont persze, hogy istentelenül messze van Dublintól. Így elkerülhetem az ismerősöket és az ostoba kérdéseiket is. Meg persze a részvéttel sem kell foglalkoznom ami a tekintetükben van. A lelkem kösz jól van, lehet róla lemászni.
Igazság szerint nem kértem idegenvezetést sem. Biztos vagyok benne, hogy valami lepcses szájú kis libát küldenének aki a lényegi dolgok helyett az összes pletykával elárasztana. Ki kivel dug vagy dugott, melyik nő nem borotválja a lábát hónapok óta, ki lett rosszul a rezidensek közül egy műtét alatt etc.
Tudom, hülye szokás de egy épületben mindig alulról kezdek. Egy növény is a csúcsán a leggyönyörűbb nem? A rossz dolgokat mindig lentre teszik. Ez így van mindenhol.
Furcsa módon nem sokat kérdeztek arról, hogy miért akarok eljönni Dublinból. Talán az ausztrálokat más fából faragták. Az angolok szimplán a maguk egoja alá könyvelnék el a dolgot. Az írek pedig? Mondjuk úgy, hogy a munkatársaim hülyének neveztek, amiért eljövök onnan. Persze, mind sajnálta a bátyám elvesztését és a családunkat is, de szerintük az otthon elhagyása nem megoldás. Na, ennyit arról, hogy ki mennyire ismeri az életemet közülük. Kivéve talán az unokatestvéremet Jay-t. Ő, Eric és én sok állatságot csináltunk meg együtt, főleg az egyetemi éveink alatt. A rezidens éveinkből pedig őrzünk jó néhány meglehetősen gyökér titkot. Jó lenne ha ide hívhatnám segítségnek. De Eric halálát ő is valóságként kezeli. Nem akartam beavatni, nem akartam, hogy ő is csalódjon benne. Főleg, hogy kettőnk közül ő cselekszik előbb meggondolatlanul.
Hivatalosan még nem vagyok munkában, tehát a köpenytől eltekintek. Addig se találgatnak, hogy vajon a cukrosbácsi jött-e el hozzájuk, vagy Jézus. Vagy valami rosszabb. A névtelenség a megfigyelési szakaszban meglehetősen jó dolog és hasznos is. Már csak egy pontos tervrajzot kellene ismernem és király lennék...
Lift helyett a lépcsőt használom és végigmegyek odalent jó néhány folyosón. Különös, hogy egy teremtett lélek sem jön velem szembe pedig odafent elég nagy volt a nyüzsgés. A folyosó csendjében a légkondícionálók monoton berregése hallatszik. A lámpák erős fénye kicsit irritálja a szemeimet ugyan, de egészen elviselhető. Egyszerű fekete farmerben és fehér pólóban rovom az utat. Egy kisebb elágazáshoz érve jobbra fordulok. Kisvártatva a hullaházhoz érek. Áh, na igen. A csendes közönség. Ez egyébként egyike a kis titkaimnak. Mindig ellenőrzöm a hullaházakat, akárhol is járok. Talán az egyikük Triny lesz. De miket is gondolok?! Nem akarom látni a húgom holttestét. Abban kell bíznom, hogy életben maradt. Talán valaki megmentette. Talán...
Ökölbe szorítom a kezem. Előbb-utóbb bekattanok ha rajta járatom az agyamat mindig. Bemegyek és óriási csend fogad. Persze, a halottak nem fognak itt sunyiba poker partit csapni. Ezekről a tálcákról pedig senki sem fog felkelni és elsétálni. Már nem. Némi keresgélés után megtalálom a gumikesztyűket és felveszek egy párat. Azért mégiscsak orvos volnék vagy mi, felkészültség nélkül nem megyek be sehova.
Kihúzom az első tálcát. Cetli leolvas. Férfi. Nem érdekel. És így, szépen komótosan haladok végig. A nőket megnézem tüzetesen. Bár Triny már 3 éve eltűnt, azért annyira radikálisan nem változhatott meg. Én minden állapotában képes lennék felismerni.
Szóval tovább folytatom a vizsgálódást és csak reménykedem, hogy a mai nap sem fogok a haláláról értesüli.
|words: 312 | ?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Nov. 04, 2015 11:47 am Keletkezett az írás








Tristan & Bianca

Három hónap, három hónapja, hogy nem aludtam normálisan és kettő hete történt az incidens. Olyan vagyok akár egy két lábon járó hulla. Már többen megjegyezték, hogy nem fogják a rezidensek tovább elviselni a hibákat. Nem direkt vétek, mert még is milyen orvos jelölt lennék, hanem tudom megkülönböztetni a fogókat?
Elkeseredve indultam a lakosztályomnak nevezet kis rész felé, legalább annyira volt idelent fertőtlenítő szag, mint a fenti részeken. Ugyan is, itt vannak a laborok, a toxikológia és a hullaház. Jó, nem ez a neve, de én csak így hívom. Csendes szomszédok, az már biztos. Bár talán ez a csend, ami engem kikészít, ha üvöltő zene mellet kellene aludnom talán biztonságban, érezném magam. Mert tudom, hogy nem jöhet utánam, hogy nem emelhet rám kezet. De így, csak a démonjaim és én maradunk a sötétben. Egyszerűen utálom magam, nem azért, amit tettem, hanem, hogy miért nem léptemelőbb. Hogy miért nem tudok nyugodtan aludni? Hiszen megkönnyebbülhetnék, már nincs senki, aki árthatna.
Azt hiszem.
Ahogy elérem a folyosót, ami az én kis zugomat rejti furcsa motoszkálást hallok meg. Oké, ilyenkor a kutya se jár erre, pont ezért választom mindig ezt az időt, hogy kiszellőztessem a fejem és a kinyújt Guns & Roses -os pólómba flangáljak egy fekete rövidnadrággal megspékelve. Az igazat, csak egy gyors zuhany után epekedtem, és most, hogy az egyetlen önvédelmi fegyverem, ami a kezemben van az nem más, mint a fogkefém és a törölközőm, kevés esélyem van. Mivel nem vagyok egy Lara Croft, nem tudom megvédeni magam ezekkel. Kicsit frusztráltan indultam el még is csak a zaj irányába. Mintha láttam volna a kórboncnokat elmenni! Még rám is köszönt, tuti nem ő ügyködik.
Oké, ha bármi van, gyorsan tudok szaladni, utána ráérek kitalálni miért törölközővel és fogkefével sétálgatok az alagsorban.
Erőteljesen belököm az ajtót és ledermedve nézek magam elé. Oké, hideg van és fázom, de basszus. Egy óriás éppen a női hullákat vizslatja.
- Oké, haver menj már innen. Komolyan ez már divat. Hullalopkodás? Ijesztgesd mással a haverjaidat. – úgy néztem rá, mintha egy ufó lenne. Mert már egyszervolt, hogy elloptak egy hullát. Most pedig én lehetek a hős, aki megmenti a szerencsétlen nőt, aki azon a tálcán fekszik.
- Figyu, poén meg minden, de esküszöm, sok bajod lehet ám belőle! Fertőzések, meg a szaguk sem kellemes, főleg ha meleg helyre kerülnek. És oda kint, tombol a hőség. – folytatom a mondandómat, de azért magamra dobom a törölközőt, mert úgy érzem meg fogok fagyni, de inkább egy megfázás, mint még egy hullalopás.
- Oké, ha nem mész el.. istenre esküszöm, hogy hívom a biztonságiakat. – lépek egyet felé, de mivel isten egy törpének teremtett, így inkább hátra is léptem nyomban. Mielőtt egyszerűen zsebre vág
words:  szavak száma: 438?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Nov. 04, 2015 5:54 pm Keletkezett az írás






Te+Én
surprise

Furcsa, hogy mennyire aprólékos és félelmetes folyamat a halott ellenőrzés. Mindegyik nő előtt jön a szívinfarktus, hogy vajon Trin-e. Aztán némi lelkitusa, hogy akarom-e tudni vagy nem. Végül mindig az eszem győz, és akarom tudni. Eddig szerencsém volt, mert egyik sem a húgom. De még van hátra...
Elég beteges, hogy még nem is álltam munkába és egyáltalán nincs sejtésem sem a kollégáimról mégis már a kórház halottjait szemlélem mint valami perverz hullarabló. Ez igen, teljesítmény. Szegény anyám biztosan sírva fakadna ha látná ezt. De jobb ismeretlenül kezdeni mint ismerten. Akkor mindenkinek fárasztó magyarázatokba szoktam kezdeni a szakterületemről amit általában 5 perc után, a kitartóbbak 10 perc után megunnak. Hiába, hazudni is tudni kell. Egyébként pedig van az a csoport, aki egyszerűen csak távol tartja magát tőlem.
A zaj hatására felemelem a fejemet és egy némileg otthonos öltözetű törpillát konstatálok az ajtóban. De ha már kihúztam ezt a tálcát akkor meg is nézem. A hajszín stimmel. A magasság is nagyjából. Istenem, ne ne ne ne! Egy biztos mód van: Trin anyajegye. Kicsit elfordítom, hogy megnézhessem. De nincs ott és nem látom a nyomát sem. Nem a húgom. Kifújom a levegőt. Észre se vettem, hogy visszatartottam. A törpilla még mindig szövegel. Most komolyan, azt hiszi, hogy hullát készülök lopni? Kicsit sem lennék feltűnő, egy ember méretű hullazsákkal a vállamon, igaza van.
Lassan tolom be a tálcát, egy kattanás jelzi, hogy rendben a helyére került. Levarázsolom a kezeimről a két, öt ujjas száraz kotont és komótosan elballagok kezet mosni. Valamint egyúttal kidobni is. Kíváncsi voltam, hány percébe kerül mire egy hasznos fenyegetést talál ki. Biztonságiak. Hmm, kecsegtetően hangzik. Fitymáló tekintettel nézek végig rajta és cinikusan felnevetek.
- Akkor bizonyára arra is van magyarázata tör..hölgyike, hogy maga mit keres idelent ilyen öltözékben –
Ennél fogva, kicsit jobban megnézve észreveszem nála a törölközőt is. És még én vagyok beteg mi?!
- Vagy netán csak fura fétis, hogy halottak között szeret tisztálkodni? De az is lehet, hogy esetleg új designt kapott a hullamosó. - futtatom végig a gondolatmenetet.
Mindenesetre elég patt helyzet. Jelenleg én sem szabályszerűen tartózkodom itt. De hullák között tisztálkodó törpilla meg pláne nem. Meg hát ez a kinyúlt zenekaros póló a semmi kis nadrággal...mintha nem rég kelt volna fel.
- Vagy netán hajléktalan és ide jár tisztálkodni? - kérdezem és nagyon jól szórakozom közben.
Mivel még nem sikítozik és nem rohant el a biztonságiakért, eddig jól állunk. Bár nekem végtére is lenne elfogadható magyarázatom bárki számára. Ránézek a lányra. Khm, bárki illetékes számára. Ő minden bizonnyal nem tartozik közéjük. Ha tényleg csak egy csöves, akkor inkább elviszem egy normális helyre, ahol meghúzhatja magát. Ha perverz, akkor más megoldást keresek. Azt vallom, hogy mindenből ki lehet gyógyulni. Elindulok felé, arcomon segítőkész mosoly villan.
- Megmutatom a kijáratot, rendben? Valószínűleg eltévesztette az épületet. De semmi gond, nem mondom el senkinek. Sőt, lássa kivel van dolga, még elviszem reggelizni is.
Roppant nagylelkű az ajánlatom. Általában nem mutatkozom ilyen megjelenésű képviselőivel a női nemnek, de hát, segíteni még nem bűn. És nem is jelent házasságot. Abban reménykedem, hogy talán Trinynek is segített valahol valaki.
|words: 312 | ?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Nov. 05, 2015 11:51 am Keletkezett az írás








Tristan & Bianca

Amikor elköltöztem otthonról akkor úgy voltam vele, hogy ennél rosszabb nem lehet. De lett. Az életem kész rémálommá vált. Hogy miért? Mert rohadtul rám szállt mindenki, a rezidensem nem kímél, minden féle szar melót rám oszt és sajnos már volt szerencsém az egyik szakorvoshoz is, na, vele se lettem puszipajtás. Szóval pokolból a pokolba kerültem. Annyival talán könnyebb az életem, hogy nem vernek agyba, főbe, ha tíz perccel később esek haza és nem kell főznöm. Bár bevallom, néha hiányzik, de könnyebb levetődni a matracra és aludni, mint a konyhába robotolni. Mellesleg úgy is fogytam, ha már az volt a gond, hogy túl kövér vagyok.
Az sem segített a lelkemen, hogy éppen egy hullarablás közepébe csöppentem. Úgy tűnt nem igen hallgat rám. Mintha észre se venne. Talán álljak székre? Milyen beteges ember vizslat meg így egy hullát? Olyan volt, mintha pontosan tudná, mit keres. Nekem pedig még a szőr is felállt tőle a hátamon.
Aztán mikor már ott voltam, hogy felállok egy székre, hogy így talán észre vesz, felém fordult és olyan hátborzongató volt a hangja, na meg ahogy látványosan lehúzta a kesztyűt, hogy bele remegtem. Minden emlékem felszakadt az elmémben, mikor először haza értem, ő is így fogadott és utána másnap beteget kellet jelentenem, mert nem mehettem lila foltokkal dolgozni.
- Honnan veszed, hogy nem én vagyok a Patológus? Csak lezuhanyoztam a munkám végeztével és furcsa zajokat hallva visszafordultam? – teszem csípőre a kezem. Nem tetszik nekem, hogy így beszél velem. Mintha valami kutya lennék, soha többé nem fogom engedni egy férfinak sem, hogy akár csak a hangnemet is megüsse, ami árt a lelkemnek.
- Fétis? Te nézegetsz női hullákat. Most akkor mi van? – nevettem fel. – Amúgy meg a személyzeti fürdőben tusoltam, nem itt. – teszem hozzá. Nem mintha olyan sok köze lenne, hogy milyen fétiseim vannak. Ha vannak. Mert amúgy nem tudom, nekem vannak-e ilyenek.
- Úgy nézek ki, mint egy kibaszott hajléktalan? –kezdett felmenni bennem a pumpa, mikor végig néztem magamon. Oké, tiszta vagyok, de a kinyúlt póló és a rövidnadrág talán igen azt sugallhatja.
Bár nem tudom, miért húzom fel magam, tényleg az vagyok. Csak még se. Lenne hova mennem, ha nem félnék tőle annyira, hogy a legközelebbi alkalommal én is ide fogok kerülni. Túl fiatal vagyok, hogy itt kössek ki egy alkoholista miatt.
- Nem tévesztettem el semmit, oké? Itt dolgozom. Most pedig távozzon, mert magával ellentétben tényleg hívom a biztonságiakat és megtarthatja a reggelit, már ettem. – lépek egyet az ajtó felé, mert nem akarom, hogy lássa, hogy hazudom. Nem ettem, vagyis igen, tegnap vagy tegnap előtt. Nincs étvágyam, és amíg a testem nem tiltakozik hevesen ellene, addig nem is lesz problémám.
- Gyerünk. Nem érek rá. – mi más dolgom lenne? Azon kívül, hogy visszamászok a matracra, amit jobb esetben nevezhetek az ágyamnak. Amúgy is elég félelmetes a fickó, és nem akarok még több kárt magamban. Mint amennyi most van.
words:  szavak száma: 472?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Nov. 12, 2015 10:42 pm Keletkezett az írás






Bianca & Tristan
surprise

Gúnyos mosollyal nézek végig újra Miss Patológuson. Hát ezt szereti játszani? Hogy teljesen hülyének próbál nézni egy olyan fazont mint én? Szegény csaj, nagyon rossz lóra tett. Azzal pláne, hogy pont egy olyan tevékenységem közepette zavart meg, amiről nem szeretem ha mások is tudnak. Nyilvánvaló, hogy le kell szerelnem. Ha szerencsém van, akkor még talán le is fizethetem, hogy adja elő, mi ketten nem találkoztunk itt és én nem nézegettem a halottakat. Ha csak a hangját hallanám, a magabiztosság sugározna belőle. Viszont az arca, pontosabban a tekintete nem ezt sugározza. Hazudsz babám és ezt nagyon nem szeretem!
- Két dolog tör..kislány! - emelem fel először az egyik ujjam - Hazudni bűn. Kettő.. - emelem mellé a másikat is - Egy jó emberismerőt mint én, nem tud átvágni ilyen átlátszó hazugsággal. Tehát gyorsan javítsa ki magát, több lehetőséget nem adok rá.
Még mindig nem lépek oda hozzá teljesen, valahogy szórakoztat, hogy tart tőlem. Triny mindig az őrangyalának nevezett. Mostanra azonban valószínűleg valami csúfos démon kivágta a szárnyaimat, hogy azzá váljak ami vagyok. A kiscsajban van spiritusz, csak éppen még megfélemlítésből is elégtelenre vizsgázna. Bár való igaz én voltam a figyelmetlen. Nem gondoltam rá, hogy van akinek az a hobbija, hogy a hullaházba járkál.
- Most akkor nézegetem őket, vagy hullarabló vagyok?- mondom és igyekszem elfojtani a nevetésemet. Élénk a fantáziája, az egyszer biztos.
Megcsillantja előttem, hogy a törékeny testben jó adag düh is tud lapulni. Összehúzott szemmel méregetem. Az ismeretlen dühöngőkre vannak bizonyos szabályok. Ha az utcán lennénk, ezek nem lennének érvényesek, de egy kórházban vagyunk. És noha nem kötöttem az orrára, bizony orvos vagyok.
Mit mondhatsz egy fiatal nőnek, ha így kérdez vissza? Igen kicsim, úgy festesz mint aki beesett az utcáról, mert zuhanyozni akart. A végén még miattam lennének önértékelési zavarai. Ami meg kellene hogy hasson. Valahol mélyen biztosan így történik. Anyám jó fiúnak nevelt, akinek tisztelni kellene a nőket. De a..pokolba az egésszel! Heccelnem kell egy kicsit tovább. Vajon mikor fog elszakadni nála a cérna?
- Hacsak nem jött vissza a 80-as évek, akkor a válaszom igen.- vagy mint aki egy kiadós dugás után a szeretője pólójába bújt, hogy lemossa magáról a szex maradékait. Még az is lehet, hogy ez történt. Bár kétlem, hogy bárki zenekaros pólóban dolgozna itt.
Erre a ki nem mondott találgatásomra választ is ad. Szóval itt dolgozik. Orvosnak túl fiatal, rezidensnek túl ártatlan. Vagy nővér, vagy rosszabb esetben gyakornok. Vagy valami telefonfelkapkodó aktatologató pult mögött mosolygó virágszál.
- Akkor igazolja magát. Zuhanyzóból kijött ember bármit mondhat.- elnevetem magam - Ki ne mondja! Bizonyára nincs magánál sem a kártyája sem semmilyen más, ami igazolná. Az indok pedig? Éppen zuhanyozott. Igazam van?- nézek üres tekintettel a szemébe.
És ismét holtpontra jutottunk. Bár az, hogy hátat fordít nekem enyhén idegesítő. Engem nem szoktak figyelmen kívül hagyni. Maximum a pácienseim, amikor éppen alszanak. Egyébként pedig senki. Kihúzok random egy tálcát, és neki támaszkodom. A törpilla hátának intézem a mondandómat. Ha már ilyen hatásosan el akar indulni a bizonyos biztonságiakért.
- Akkor avasson be, hogy hogyan szeretné kivitelezni azt, hogy idecsődíti a biztonságiakat és emellett engem is itt tart addig. Amennyire érkezésemkor láttam, egy lélek sincs itt rajtunk kívül. Szóval érdeklődve várom a nagyszabású tervét kislány.
Remekül szórakozom egyébként újfent. Nem gondoltam, hogy a nem hivatalos első napom így fog elsülni. De érdeklődve várom a leányzó reakcióit. Egyébként ráérek és nem feszélyez a hely sem, ahol éppen vagyunk.
- De ha már megy, akkor visszafelé hozhatna nekem egy kávét. Három cukorral és kevés tejjel. Csak hogy csináljon is valamit közben.- mondom gonosz vigyorral.
|words: 312 | ?
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Nov. 19, 2015 12:10 pm Keletkezett az írás








Tristan & Bianca

Már maga a szituáció is nevetséges volt, komolyan a patológián kell beszélgetnem egy nyavalyás hullatolvajjal és még én bizonyítsam be, hogy itt dolgozom, ez nevetséges! Kezdtem bepöccenni és olyankor olyanokat mondok, amiket megbánok és a föld alá kívánom magam.
- Lekattannál már arról, hogy kislány? Nem mindenki lehet akkora, mint te.. – kész vége, nem fogom magázni, ő sem adja meg a tiszteletet. Mi jogon gúnyolódik a termetemen? Ez elég sértő rám nézve.
Főleg ezzel a beképzeltséggel, amivel elém áll és közli, hogy mennyire rossz vagyok.
- Hogyne, és a pokol kénköves bugyraiban fogok elégni, tudom, tudom. Már eleve ott vagyok, ennél rosszabb kötve hiszem. – nézek rá.
- Hogyne, mindenképp, be fogom vallani, hogy egy csöves vagyok, és arra izgulok fel, hogy a hullák hideg teste között tusolok.. nem vagyok csöves. Nem vallok be semmi olyat, ami nem igaz. – Kezdett felmenni bennem a pumpa és ott voltam, hogy most már egyenesen meg se állok a biztonságiakig. Miért kell mindenkinek ma belém vesznie? Amúgy is, míg nekem jogom van itt tartózkodni, addig neki kevesebb, nem látok köpenyt vagy belépőt, hogy egyáltalán itt tartózkodhat. De nem baj, a lényeg, hogy mindenáron velem akar kötekedni.
Sose szerettem az öntelt alakokat, akik azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ, és pontosan úgy nézett ki. Nem érdekel, ki csoda, vagy micsoda, azonnal el kell hagyni ezt a helyet, mert nem fognak neki örülni, ha itt találják. Nem mintha engem dicshimnusszal fogadnának.
- Kitudja, milyen beteges vágyak bujkálnak abban a fejben. – mutatok egyenesen rá. Egyik sem lenne meglepő, mindig vannak gyökér emberek, akik azt hiszik, hogy rohadt mulatságos ellopni egy hullát, vagy esetleg attól indulnak be, hogy halott emberek testét nézegetik. Remélem nem a második, mert akkor már most végem van.
A kérdést én magam sem gondoltam komolyan, főleg, hogy inkább egy költői kérdés volt, de ő persze nem hazudtolta meg magát és rávágta, hogy igen. Oké, önbizalmam elkezdett vészesen süllyedni, de úgy gondoltam nem fog érdekelni a dolog. Túlteszem magam. Erős vagyok. Meg se hallom, amiket mond.
- Cseszd meg, komolyan. – oké, ennyit arról, hogy visszafogom magam és nem foglalkozom azzal, hogy mit mond, a zsebemből előhúzom a belépőkártyámat és hozzá vágom.
- Nesze, nekem legalább van bizonyítékom, seggfej. - egyszer majdnem kidobtak a biztonságiak, és már a nővérpultba kapaszkodva próbáltam meggyőzni őket, hogy joggal tartózkodom itt, így magammal cipelem. Ez persze nem jelenti, hogy örömmel nézem végig, hogy kidobják, de legalább nem ketten landolunk a hátsónkon, hanem csak ő. Mondjuk, de örömmel nézném végig, hogy hadakozik, a két benga állattal.
- Csak addig a gombig kell elmennem és már itt is van két gorilla, hogy elvigyen. – megvonom a vállam. Oké, az a „csak” addig kell elmennem, kicsit túlzás, mert ahhoz ki kell kerülnöm őt és pár tálcát. Az igazat megmondva, nem félek a hulláktól, de tegnap valami horror sztorit néztem és kicsit aggódom, a lelkemért. Pedig istenre esküszöm, tudom, hogy a halottak nem fognak felkelni, megharapni és véres, agyevő zombivá változtatni.
- Igen? Hozok én kávét, de akkor maga menjen és nézze meg, kijutottam-e már azon a fantasztikusan esztétikus kórház kapun. Oké? Mire visszaérek a kávéval, próbáljon megkeresni odakint. – egyre feszültebb lettem és éreztem, hogy ha így folytatom, nem fogok vele, ilyen szépen tovább beszélni, csak rosszabb lesz. Sokkal rosszabb. Csípőre tett kézzel nehezedtem egyik lábamról a másikra és vártam, hogy mi lesz a vége a szócsatánknak.
words:  szavak száma: 552?
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 9:41 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Csendes fültanúk (Bianca & Tristan)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: