Hét, hét. Ennyi ideje próbálom elkerülni, hogy olyan dolgot kelljen csinálnom, amivel lebuktathatom magam. Ilyen volt, mikor vért kellet venni, vagy szimplán injekciót adni. Egyszerűen nem ment. Próbáltam, de már a gondolattól is fájdalom hasított belém. Állandó eltűnéseimet, nem fogják sokáig elnézni. Főleg, hogy amúgy Ashley, elég irritáló a számomra. Ő az a tipikus, ki ha nem én rezidens. Most is itt pattogott, hogy legyek gyorsabb. Miért legyek gyorsabb? Kicsi vagyok, nem nyomorék. Mindent olyan gyorsan próbálok előkeríteni amilyen gyorsan csak, lehet. De nem tehetek róla, ha egy nővér éppen eltűnteti. Mert szerinte nem ott van a helye. Persze őt nem érdekli, hogy lecseszést kapok. Ma úgyis az egyik kiskölyök nekem vágott egy kisautót és eléggé bekönnyeztem tőle. Főleg, hogy azt vesszük alapon, hogy nem vizsgáltattam meg a csuklómat. Összeharapva a számat, indultam a kis lakosztályom felé, hogy gyorsan valami fájdalomcsillapító után nézzek. Közben pedig összeszedtem a ruhákat, amiket kitisztítattam, hogy elpakoljam. Csak arra nem gondoltam, hogy elő kell, szedjek egy kulcsot a farmerom zsebéből. Egy kézzel nehezen tudom megoldani. Fájdalmasan fogtam meg a ruhakupacot, hogy kinyissam az ajtót, ami mögött már egészen otthonosan elhelyezkedtem. Mikor egy erős taszítást éreztem és neki estem az ajtónak, kiesett minden a kezemből, én pedig sírva csuklottam le a földre. Meg sem állt. Azt se mondta, hogy bocs. Legszívesebben utána kiabáltam volna, hogy Kösz, hogy fellökött. De akkora fájdalom volt bennem, hogy nem tudtam megszólalni. De akkor feltűnt egy közeledő alak. Mennyien lettek hirtelen a az alagsorban kész autópálya. Bár csak akkor ismertem fel, hogy ki is az, mikor közelebb ért. - Oh, ne. Fenébe! – motyogtam, mert egyáltalán nem vágytam rá, hogy Dr. Wise itt lásson, főleg nem így! Gyorsan elkezdtem fél kézzel összeszedni a széthullott ruháimat, amik betakarták a folyosót és közben nem ránehezedni a csuklómra. - Dr Wise. – bólintok neki, mikor már közelebb ér és azonnal elhúzom előle a ruhákat, hogy mehessen tovább. Csak, hogy elkövetem azt a hibát, hogy arra a csuklómra helyezem a súlypontomat, ami fáj. Így egy halk sikítással húzom magam össze és azonnal ismét elfejtek mindent, amit eddig összegyűjtöttem. Ennyire azért én sem lehetek szerencsétlen. Jó, hogy nem Ashley előtt produkálok ilyen fantasztikus előadást. Vagy valamelyik szakorvos előtt, hogy el is legyek tiltva a munkától hat hétre. Bármennyire nem akarom, de összeszedem magam és mindent oda söprök az ajtó elé, hogy ások ne a frissen mosott ruháimon akarjanak átvágni. Megszoktam, ha erősen szorítom, akkor egy idő után elmúlik a fájdalom, így a falnak dőlve erősen szorítani kezdem, hogy összeszedjem magam, legalább annyira, hogy a nyamvadt kulcsot kiszedjem a zsebemből és bejussak a raktárba, amit én hálónak használok.
Kezdőlap 
