Örökre az én kislányom maradsz. Még ötven éves korodban is az én féltve óvott kislányom leszel!
Amit mindenképpen tudnod kell, és ami az előtörténetemben is feketén-fehéren le vagyon írva, egy baleset miatt, ami az én hibámból következett be, két hónappal hamarabb jöttél a világra, mint a várt időpont. Az orvosok nem sok esélyt láttak az életben maradásodra, de te már akkor is olyan szilárd, masszív akaraterővel rendelkeztél, hogy túlélted azt, ami az orvosok szerint a lehetetlen kategóriát súrolja.
Nos, nem fogok köntörfalazni, a koraszülés miatt siket-néma lettél, amibe az anyád majdnem teljesen beleőrült már. Ha lehet, és ha tudod, elkerülöd őt. Érthető, hiszen alig múltál tizenhét, és mindennap a depressziós anyáddal kell élned összezárva egy házba, aki néha úgy tesz, mintha nem is ezen a bolygón élne. Ráadásul újra terhes és a hormonjai nem javítanak a dolgokon. Nem, egy cseppet sem... Így hát annak érdekében, hogy minél kevesebb időt kelljen együtt töltened kettesben az anyáddal, sokat lézengsz a kórházban. Ha ügyeletben vagyok, vagy éjszakás, hamarabb veszed rá magad, hogy bent aludj az irodámban a kényelmetlen fotelágyban, mint otthon a saját szobádban, a kényelmes ágyadban...
Jelbeszéddel, artikulációval kommunikálsz, de ha valakinek nem erőssége a "mutogatósdi" a szájról olvasás sem esik nehezedre.
Beszéljünk akkor a korodról is egy kicsit... a bűvös kamaszkor. A fogyatékosságodon kívül semmi másban nem különbözöl a korodbeli tinédzserektől. Nemrég kerültél bele az úgynevezett "lázadó korszak" bűvkörébe. Manapság úgy gondolod, hogy mindent megengedhetsz magadnak. Újabban tetoválást, és köldök piercinget akarsz, pattanásos, pihés szőrű, cingár udvarlóidból pedig manapság minden napra jut egy az ajtónkban állva.
Imádod az állatokat. Van egy Joey nevű kaméleonod, amitől feláll a szőr a hátamon, de megegyeztünk, hogy ameddig gondját viseled, addig maradhat.
Te vagy az iskolaújság szerkesztője, és nagy erőkkel harcolsz azért, hogy minél kevesebb legyen az állatkínzások száma, és a kidobott, elárvult állat.