Tag: Riley :3 | Bridges | Jegyzet: 316, de lesz ez több is
A modell szakma nem könnyű, ezt tudhattam volna már akkor, amikor annak álltam. Folyton utazgatni ide-oda, odafigyelni arra, hogy mit egyek, nem tetováltatni, nem dohányozni, és figyelni az alkoholfogyasztásra, hogy ne kerüljek rögtön a címlapra, kemény dolog. Most, hogy már jó pár éve koptatom a kifutót ébredtem csak rá erre. Itt vagyok Japánban, már este tizenegy óra van, és most sikerült csak elszakadnom az ügynökömtől meg a munkától. Egy kis kikapcsolódásra vágytam, arra gondoltam elmegyek egy teaházba, vagy valami kisebb szórakozóhelyre, hogy kiengedjem a fáradt gőzt. Nagyon régen buliztam már egy jót, így hát úgy érzem épp eljött az ideje, hiszen itt mégsem ismernek annyian, mint Ausztráliában. Magas sarkú cipőm hangosan kopog a köveken, bár hangját elnyomja a hangos zene és annak a rengeteg embernek a beszéde, akik körülöttem vannak. Csak megyek előre, mikor megpillantok egy szórakozóhelyet, ami elég jónak tűnik ahhoz, hogy betegyem oda a lábamat. A hely tele van emberrel, és örömmel nyugtázom, hogy nem csak vágott szemű japánok vannak körülöttem. Nem vagyok rasszista, de valahogy nem bírom megkülönböztetni őket. Leülök a pulthoz, az ölembe veszem a táskámat. - Egy martinit kérnék, felrázva – mondom, miközben előkotrok egy kis pénzt a táskám mélyéről és odaadom a csaposnak, majd egy mosolyt küldök felé. Tudom, nem szabadna innom, de nem bírom megállni, hogy ne hörpintsek le pár kortyot, különben is, egy pohár martini még senkinek nem ártott meg. Mikor a srác kiadja az italom, magamhoz veszem, és ültő helyzetemben a táncparkett felé fordulok. Körül nézek, látom magam körül azt a sok fiatalt, akik valószínűleg mind egyetemisták. Látom, ahogy vedelik a sört, meg a vodkát, a lányok szinte meztelenre vetkőzve táncolnak és vonaglanak a férfiak körül, akik biliárdoznak, vagy cigarettáznak. Régen voltam már ilyen züllött helyen, és nem is szabadott volna ide jönnöm most se. Elvigyorodok, élvezem, hogy ilyen helyen lehetek, évezem, hogy fiatal vagyok. Azt akarom csinálni amit én akarok, nem pedig azt, amit az ügynököm szeretne.
Japán elmehet a picsába, a hülye hajladozós embereivel, és a fosatós kajáival. Jó, nem mindegyik japán kaja rossz, de a legtöbb nyálkás és undorító. Az egyetem halál unalmas, még annak ellenére is, hogy nem japánul kell hallgatnom az előadásokat, és így csomó külföldivel találkoztam már. Próbálok leginkább az európaiakkal dumálni, hiszen az ő kultúrájuk azért normálisabb a rizs mániásokénál. Ah. Nem utálom a japánokat. A kurva furcsaságukat, azt utálom én. Mindegyik ugyanúgy néz ki. Néha azt is nehéz kitalálnom, hogy egy japán csávóval, vagy csajjal beszélek-e. Legszívesebben szalagot kötnék a kezükre, rózsaszínt kapnának a lányok, és kéket a fiúk. Joy azt szerette volna, ha megjavulok, nem idegeskedek és visszanormálizódom. Szerinte erre Osaka a legmegfelelőbb hely. Joy hülye. Elárult. Miatta tukmálták rám ezt az egészet anyáék. Mindegy, végülis nem tervezek itt sokáig baszni a rezet. Haza fogok menni, de ehhez le kéne ráznom valahogyan a nagynénéméket. A férje nyilvánvalóan japán, de hála az égnek ott nem csak ázsiai cuccokat kell ennem. A nagynéném tud normális dolgokat is főzni, amiket embereknek találtak ki, és nem űrlényeknek. Hiányzik Ausztrália. Hiányzik a régi életem. Pár hónapja vagyok itt, és még nem követtem el semmi rosszat, felháborítót vagy illegálisat. Már jelentkeznek az elvonási tüneteim. Az egész szakon egyetlen ausztrál emberrel sikerült találkoznom, így vele úgymond összehaverkodtam. Igazából semmi közös nincs bennünk, de túl fogom élni. Aztán van még egy-két amerikai. Nőkkel meg nem barátkozom. Bár a japán lányok nem rosszak, de ők meg nem haverkodásra kellenek. Szóval igen, ezzel a vegyes csapattal szoktam eljárni piálni és bulizni. Így legalább érzem, hogy még élek, és nem váltam zombivá vagy élőhalottá. Nem ugyanaz a kettő? A zombi is meghalt, aztán újraéledt. Lényegtelen. Ma este kivételesen egyedül ültem be az egyik legszarabb szórakozóhelyre. Ez nem drága. Az ideiglenes szüleim meg nem szólhatnak bele. Egyetemista vagyok és nem hatodikos kisiskolás. Az ökör iszik magában, de ez engem nem érdekel. Már a második üveg sörömet iszom, szépen nyugodtan befészkelve magamat a székembe. Nyugodtan piáltam egészen addig, amíg be nem hányt valaki közvetlenül mellettem. A pult azon része tele lett büdös trutyival, így a szemeimet forgatva felkaptam az üvegemet és a félig sörrel teli poharamat, majd elindultam keresni egy tisztább sarkot. Szerencsére sem a fekete bőrdzsekimet, sem a fehér pólómat nem érte hányás. Addig élt volna a csávó. Nem vagyok részeg, de kissé nehézkes a járásom, pár embernek neki is megyek. Sikeresen álltam a sarat, nem estem el a saját lábamban. De még mielőtt leülhettem volna egy másik széket megbotlottam, és a poharamban lévő sör szépen ráömlött az egyik nőre, aki mellettem csücsült, és a táncolókat nézte. Mérgesen, a fogaimat csikorgatva vágtam le a poharat és az üveget a pultra. - Gratulálok...vaknak tetszik lenni? - Igaz, hogy ül és simán kikerülhettem volna, de ő is simán arrébb gurulhatna pfff. - Nem bámészkodni kéne, hanem inni. - Duzzogva vágtam le magamat végül a székre, és megpöcköltem az üres üvegemet. Minek cipeltem el idáig, ha üres? Riley-logika.
Kezdőlap 
