Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko, Grace Washington

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Pént. Jan. 22, 2016 11:39 am Keletkezett az írás




Először mindenki azt gondolná, hogy a papírmunka nem más, mint teher. Hogy ez a monotonitás, amit itt kell nyújtanom egy idő után rendkívül unalmassá válhat. Ebben végül is igaza is van mindenkinek. Nem olyan nagy izgalom öleli körbe az egészet. Már az nagydolognak számít, hogy kifogy a tollam, vagy az ehhez hasonló sületlenségek, de én büszkén kijelenthetem, hogy még így is feltalálom magam. Képes vagyok ezt az egészet valahogy úgy megélni, hogy izgalmas is lehet. Tudom, díjat érdemelnék a kitartásomért, de azért nem várom el. Egyszerűen csak tisztában vagyok azzal, hogy mit érdemlek meg és mit nem. Na, de visszakanyarodva az undok papírmunkára. Elszórakozom vele, mert feldobom az egészet egy kis játékkal. De azért nem mondom azt, hogy egy idő után nem szitkozódom, már a puszta látványától is annak, hogy mennyi minden vár még rám. Teljesen megértem, hogy miért is kellett erre plusz egy személy. Emellett, ha ténylegesen csinálnék valamit, ami számítana, akkor ehhez tényleg egyáltalán nem lenne kedvem. Az igazság az, hogy már magában is unom, de nem azért vagyok itt, hogy szórakozzak, hanem azért, hogy megkeressem a pénzt, amivel kimászhatok a szarból, amiben jelenleg kis híján fuldoklóm. Az egész kezd olyan lenni, mint egy kicseszett diákhitel. Azt is az életed végéig fizetheted és ezzel is kezdem azt érezni, hogy pontosan ott tartok. Mert még mindig tartozom azoknak a nyomorultnak. Az pedig, hogy a hétvégémet hogy töltőm eléggé lefárasztó ezért is van már a fejem is az asztalon. Utálom a hétfőket. Olyan rövidek a hétvégék mégis képesek teljesen kiszakítani minket a megszokott közegből, a korábban kelésből és a munka monotonitásából. Nem is fizikailag fáraszt le ez, hanem szellemileg. Hétköznapokon a szellemi energiáimat csökkentem nullára hétvégén pedig a fizikait, így hétfőn már alig van erőm arra, hogy megpróbáljam valami szellemi energiát felhasználni.
Pár apró pillanatra hunyom csak le a szemeimet, hogy egy picit pihentessem őket. De tényleg csak pár apró másodperc. Szükségem van egy kis relaxációra, de valahogy már előre érzem, hogy nem pár másodpercről lesz szó.



Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szomb. Jan. 23, 2016 2:02 pm Keletkezett az írás



A tegnapi napom is pont ugyanolyan volt, mint a többi. Valamikor kora reggel ébredtem. A nappali kanapéja már nem is tűnik annyira kényelmetlennek, mint fél évvel ezelőtt, amikor végleg kiköltöztem a nappaliba. Na jó, azt azért nem mondanám, mindenesetre már nem járok hetente masszíroztatni a hátamat, és reggelente, amikor felkelek, sokkal kevesebb "kurva..." "baszd meg..." vagy "picsába..." kezdetű kifejezés, szó jut az eszembe, és kevesebbet is ejtek szabadjára belőlük, mint akkor, amikor még új volt ez az egész.
Néhány lusta nyújtózkodást, és fáradt arcdörzsölést követően ledobtam magamról a plédet. Elcsattogtam a konyhába, hogy feltegyem a kávét, aztán tovább álltam a fürdőszoba felé, hogy elintézzem folyóügyeimet, és végre leszedjem a bő két hetes szúró borostát a pofámról. Utána következett a fogmosás, hogy elűzzem reggeli szájszagomat. Szóval, csak a szokásos reggeli tisztálkodási rituálémat végeztem, amikor hatalmas üvöltést hallottam. Mona volt!
Ha a benyugtatózott, elmebeteg feleséged hajnalok hajnalán a nevedet üvölti -nem tudnám megmondni, hogy mikor szólított utoljára a nevemen-, az túl sok jóval nem kecsegtet.
Úgy dobtam el az éppen a kezemben tartott törülközőt, mintha lángra kapott volna.
Kirohantam a mozaikcsempékkel kidekorált helységből. Meztelen talpam elefántcsordát idéző hangokat hallatva dobogott végig a padlón. A konyhában már kotyogott a kávé a gázon, de én csak rohantam. Nagy házban élünk, de elég logikus a berendezése ahhoz, hogy hamar el lehessen jutni A-ból B-be. Én mégis úgy éreztem, mintha három folyópart választaná el a fürdőszobát a hálószobától, ami régen közös volt, mára már azonban csak a feleségem uralja.
Nem mérlegeltem, gondolkodni, levegőt venni is elfelejtettem mielőtt feltártam volna magam előtt az ajtót, így a látvány, ami fogadott, úgy ért, mint egy fájdalmas villámcsapás, aminek a nyomai örökre a testeden lesznek, amik mindig emlékeztetni fognak arra, hogy mi történt, és hogy hogy szerezted őket. Beleég az agyadba, ott fog lebegni minden kimondatlan szóban.
-Mona... a picsába. Bassza meg! - Az összes erő, ami segítségemre volt abban, hogy minél hamarabb elérjem a célomat, cserben hagyott, és kifutott a lábamból, akárcsak a vér az agyamból. Nem hallottam semmit. Nem hallottam azt, ahogyan a szobaajtó becsapódik mögöttem, nem hallottam Mona segítségkérő sikolyait, ahogyan kétségbeesett zokogását sem.
Az ajtó kilincsbe kapaszkodtam, míg szabad kezemmel idegesen, tanácstalanul a fejem tetején lévő kócos hajtömegbe martam. És ekkor hirtelen a film újraindult, a vér visszatért belém, akárcsak az erő is a lábaimba. Nem tétováztam, odavetődtem hozzá a földre, ahol ő is ült felhúzott térdekkel, haját markoló kezekkel, miközben hátával az ágyat támasztottam.
Azt hittem, hogy csak egy újabb rohama van, hogy az elmebaj még mélyebbre taszítja éppen, de nem... komoly fájdalmai voltak. Az arcát néztem. Megérintettem. Nagyon régóta ez volt az első olyan alkalom, hogy engedte, hogy hozzáérjek anélkül, hogy elkezdett volna vergődni, sikoltozni, esetleg ütlegelni, vagy karmolni.
Valahonnan a hálóingje alól vér szivárgott, és egyre nagyobb tócsa terült szét körülötte. Elment a baba. Ez olyan egyértelmű volt, mint az, hogy zöld a fű.


Állandóan rajta kattog az agyam, azon amit tegnap láttam, és át kellett élnem vele.
Szinte az egész napot ma nála töltöttem, de felesleges volt. Erős nyugtatókat kapott, egész nap csak alszik, és tekintettel az elmeállapotára, ha ébren is lenne, akkor sem valószínű, hogy tudnék vele beszélgetni. Hogy is tudnék?! Hiszen már hónapok óta nem tudtunk még csak egy darab értelmes rohadt párbeszédet sem lefolytatni. Azóta pedig minden csak sokkal rosszabb lett...
-Az irodámban vagyok, ha van valami... - Fáradt vagyok, álmos, ebből kifolyólag ingerült is.
Minden mai műtétemet lemondtam. Az lesz a legjobb, ha ma nem kerülök szike és műtőasztal közelébe. Túl dekoncentrált vagyok.
Elérve az irodámat, benyitok az ajtón, és megdöbbenten veszem tudomásul, hogy az asszisztensnőm az igazak álmát alussza. Jó neki, irigylem érte.
Mögé lopódzom, hüvelyk és mutatóujjammal finoman közrefogom a bőrt hátul a nyakán, és a füléhez hajolok.
-Jót alszik, Miss.Ramirez? - Érdeklődést színlelek, ahogy a fülébe suttogok, és kutya legyek, ha most nem fog ijedtében felriadni. Ha megtörténik, amire számítottam, elvigyorodom, és levágódom a székembe a monitor elé.
-Csinálna nekem egy erős kávét, Kendra? - Intézem szavaimat a csoki baba felé, és a mai napon már sokadjára megdörzsölöm az arcomat.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Vas. Jan. 24, 2016 2:07 am Keletkezett az írás




Álmainkban olyan világot járunk be, amely csak a miénk és senki más nem jöhet be a képbe, hogy porrá zúzza mindazt, amit a képzeletünknek köszönhetünk. Én jelenleg békésen napozom egy tengerparton anélkül, hogy bármilyen teher nyomná a vállaimat és végre igazán szabadnak érezhetem magam. Ez az egész már kezd átesni a ló túloldalára. Vagyis inkább azt mondanám, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, mégsem akarok felébredni ebből a mézédes álomból, mert boldogabbá tesz jelen pillanatban, mint az ébrenlét, ami nem kecsegtet semmi mással, mint rettenetesen álmossággal. Minél tovább vagyok az álmok mezején annál több energiát tudok önmagamba összpontosítani. Ez pedig jó dolog, nem? Legalábbis annak kellene lennie.
Végül azonban hirtelen ébredek fel, de úgy, hogy még kicsit fel is pattanok a székemben és rájövök, hogy nagyon rossz helyen aludtam el. Oké.. Ennyit a szemeim pihentetéséről. Már megint átvert engem a saját elmém. Pedig esküszöm, hogy tudtam erre készül. De a francba is.. Nehéz ellenállni az ilyen kísértésnek.
- Bassza meg, bocsánat. - Azért bevallom, hogy rettenetesen hálás vagyok, amiért nem csorgott rá a nyálam az asztalra, de nem ez a legjobb reggeli kezdésem. Mondjuk talán nem is a legrosszabb. Tekintve, hogy az állásinterjúmról el is késtem és azért néha még most is előfordul. De időben itt voltam, viszont amennyivel előbb itt voltam azt szépen ki is használtam arra, hogy aludjak. Ki lehetett volna használni jobban is az időt, de nekem így is tökéletesen megfelelt. Legalább álmodtam egy szépet. Ha másért nem is ezért megérte. Úgy sem álmodozom olyan sokszor.
- Persze.. - Azt hiszem az erős fekete rám is rám fér. Habár idefele jövet megittam már egyet, de egyáltalán nem érzem azt, hogy bármilyen hatással lett volna a szervezetemre. Mert még mindig teljes mértékben le vagyok merülve. Valahogy nem is érzem azt, hogy jelen pillanatban bármi képes lenne arra, hogy engem úgy igazán feltöltsön energiával. Túlságosan is fárasztó volt a hétvége. Amit az emberek többsége pihenésre használ én pedig a túlélésem biztosítására. Ahogyan ezt a melót is. - Minden rendben? - Elég szarul néz ki ezt még én is észrevettem, habár alig látok tovább, mint az orrom hegye, mert jelenleg még annyira komás vagyok, hogy még azt is nehezemre esik felfogni, hogy miképpen találtam be a munkahelyemre ilyen alacsony agykapacitással, amivel jelenleg is rendelkezem.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Jan. 25, 2016 8:35 am Keletkezett az írás



Hihetetlen nőszemélyt alkalmaztam erre a munkára! Néha komolyan elgondolkodom azon -már amikor nagyritkán van időm arra, hogy másra is tudjak gondolni a feleségemen, a kamaszlányomon és a munkán kívül-, hogy megérte-e nekem az, hogy Kendrát szerződtettem.
Ott volt az a szőke műkörmös szemüveges kis cicababa, a mérlegképes könyvelő, meg az a fogszabályozós vörös, és még sorolhatnám, de mind annyira alamuszi volt, hogy inkább erre a nagyszájú libára esett a választásom. Vele legalább meg tudom értetni magam, és nem fenyegetőzik felmondással, ha rossz napjaimon nem kívánatos szavakat intézek felé.
-Nem haragszom! Legalább ma időben beért. Ez már nagy szó, nem igaz?! - Fáradtan, mégis pimaszul rákacsintok, és már rendelem is a kávémat, ami lássuk be, baromira jól fog esni végre! Azt hiszem, hogy ma ilyen kötekedős napom lesz...
Bal kezemmel a fejemet támasztom, másikkal pedig az egeret buherálom.
Átpörgetem az e-mailokat.
-Elfaxolta azoknak a bazári majmoknak az időpontokat, hogy mikor tudnak jönni felülvizsgálatra?! - Hunyorogva szemezek a monitorral, és olvasom a felszólító levelet.
-Bahhh... mondja meg nekem Édes, hogy miért kell nekem még ilyen agyrém dolgokkal is foglalkoznom?! - Irodai székemmel Kendra felé fordulok, kezeimet összekulcsolom a hasamon, és bár baromira fáradt és kimerült vagyok, annyi erő azért még maradt bennem, hogy a csokibaba formás, edzett fenekén legeltessem a szemeimet. Elég sok szar dologból kijutott mostanában, legalább ennyi örömöm had legyen már az életben!
-Persze. Minden oké. Csak... akadt egy kisebb családi zűr otthon... - Ennyivel kibújok a bővebb válaszadás alól, és amint újra meg újra felrémlik előttem Mona kétségbeesett arca, elkapom tekintetemet azokat a formás farpofákról, és hogy elűzzem a tegnapi nap rémképeit, ismét megdörzsölöm az arcomat.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Jan. 25, 2016 10:02 pm Keletkezett az írás




Elaludni a munkahelyen. Ehhez kell ám tehetség. Bár nem olyan nehéz, mint elsőre gondolná az ember. De komolyan. Sokkal egyszerűbb. Csak egy apró pillanat kell hozzá. Meg az is, hogy néha nincs már teljesen levegő a légkörben. De én most én bő oxigénnel is képes voltam teljesíteni a feladatot. Kitüntetést érdemelek, vagy nem? No, mindegy.  
Hát nem tudom, hogy ez jobb, vagy nem, de biztos. Viszont nem ígérem, hogy túl gyakori lesz. – Mondjuk rohadtul érdekes lenne, ha nekiállnék időben bejönni, de mégis itt szundítani. Így vagy úgy senki nem veheti el tőlem a plusz alvás lehetőségét. Ezért néha elgondolkozom azon, hogy mégis miért nem rúgott ki még engem. Az esetek többségében kibaszott szarul végzem a munkám. Na, jó nem is igaz. Csak, amikor rettenetesen fáradt vagyok, ahogy most is. A folyamatos késéseimre már az is felesleges, hogy szavakat pazaroljon rá bárki is.  – Ööö, valami rémlik, mintha reggel ránéztem volna erre.. – Apró szünetet tartok és az asztalon megtámaszkodva kezdem átnézni a dolgokat és rájövök, hogy megvan az egész csak van benne legalább húsz sornyi szünet. – Basszameg. – Azt hiszem elaludtam rajta. Pedig azt hittem elküldtem. Most már azonban megnyomtam a küldés gombot ezzel letudva az egészet. – Elment. – Elmennék én a kávéért, mert nekem is jól esne egy, de talán legyen inkább kettő, azonban nem olyan egyszerű csak úgy kisétálni. Valahogy a fáradtságon kívül volt még valami rajta, de nem igazán az én dolgom, hogy beleavatkozzak a dolgokba, de azért nehéz szó nélkül hagyni. – Egyszerű. Hogy másnak ne kelljen. – Fordulok felé, majd mikor meghallom a válaszát valahogy jobbnak érzem, ha nem ásom bele magam még jobban ebbe az egész ügybe. – Akkor mindjárt jövök a kávéval. – Rákacsintok, majd pedig már el is tűnök és igazából pár embernek neki megyek a fáradtságomnak köszönhetően, de végül sikeresen veszem az akadályt és visszatérek a két kávéval a kezemben. – Megjött a kibaszott felmentő sereg. Komolyan szükségem lett volna egy kávéra csak azért, hogy ne merüljek le a végletekig, míg eljutottam ténylegesen a kávéig. -Kiveszem a sajátomat és belekortyolok, majd pedig az övét felé nyújtom.

Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Feb. 08, 2016 12:54 pm Keletkezett az írás



Összeráncolt szemöldököm és számonkérő pillantásom cseppet sem nevezhető helyeslő arckifejezésnek. Hogy nem lesz túl gyakori?! Igazán nagy mázlija van, hogy túl kimerült és szellemileg abszolút nulla vagyok ahhoz, hogy tenyérdörzsölve bosszút forraljak ellene.
-Értem. Csak aztán nehogy levonjam a fizetéséből azt az időt amennyit késni szokott. - Csintalanul -nem, ez nem a leghelytállóbb kifejezés-, pimaszul rákacsintok. Lehet mondani, hogy micsoda szemétláda rohadék vagyok, de nehogy már a farok csóválja a kutyát!.
Kendra csinos nő, olyan aki után még az igazi vérbeli buzik is megfordulnak az utcán, és biza én sem vetem meg hosszú combjainak látványát, amiken -akárcsak gömbölyded, izmos popsiján-, kirívóan feszeng a nadrág, ami szinte beszél, és hívogatóan azt suttogja, hogy Csak nézz, le ne vedd rólam a szemed. És akkor még nem beszéltünk a tenyérbeillő melleiről, ahogy még sok minden másról sem, de ettől még kettőnk közül ÉN vagyok az ő főnöke, a felettese, a munkaadója, és nem hagyhatom, hogy a női bájaival elvegye az eszemet, és ő diktálja a dolgok menetét!
Tehát igen, ha kell fenyegetőzni fogok, mert én megtehetem.
-Csak ránézett? - Vonom fel az egyik szemöldököm, miközben a monitorról fél szemmel rásandítok. Nem kérdés, egyre inkább időszerűnek érzem azt a kávét.
-Köszönöm. És remélem, hogy legközelebb nem kell külön szólnom ilyen apróságokért. - Általában elnéző, türelmes és rugalmas vagyok a dolgozókkal, főleg ha olyan friss húsról van szó, mint Csokibaba is, de ma valahogy nem kenyerem az elnézőség. Na vajon miért?
Felsóhajtok, újfent megdörzsölöm több napos -vagy már hetes?!-, borostával díszített pofámat.
-Néha leadnám ezt az egész szart a fenébe. - Robban ki belőlem, és ameddig Kendra elmegy egy kávéért, letaposom cipőimet a lábaimról, az irodaszereket félre tolom az asztalomról, és bokáimnál keresztezve a lábaimat feldobom őket az asztallapra, kezeimet pedig tarkómon kulcsolom össze.
Összességében szeretem a rendet, a fegyelmet, de ma leszarom napot tartok...
-Mmmm... a nap fénypontja! - Fáradt kékjeim felcsillannak a kávé láttán, és az illatától.
-Jobb lenne, ha nem kellene állandóan a büfébe futkorászni érte. Mit szólna hozzá, ha beszereznék ide egy kávéfőzőt? Mondjuk ott a társalgó részlegben, a kanapék mellett a dohányzóasztalon pont elférne. -
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Feb. 15, 2016 9:59 am Keletkezett az írás




- Héé.. Lehet, hogy az esetek nagy részében rohadtul elkések, de szerintem most nem lett sikeresebb a helyzet azzal, hogy itt voltam időre. – Itt voltam én időre, de valahogy az asztal is olyan kellemesen vonzott egy kis pihentető alvásra, hogy nem ért fikarcnyit sem az, hogy én ide most bejöttem. Nem tehetek róla, hogy lefárasztom magam még hétvégén is annyira, hogy valahol egy kis kitöltő alvást keresek. Nem olyan egyszerű az életem, hogy tényleg csak egész nap az ágyban hemperegjek és élvezem az életet. Bár erről talán őt sem kellene pont kioktatnom ezért sem mondom ki hangosan. Épp elég jelen pillanatban a gondolataimban panaszkodni. Mert lehet, hogy szeretem kimondani azt, ami a nyelvem hegyére kúszik, de most olyan szarul fest, hogy nincs hangulatom erre még rádobni egy lapáttal. Nem vagyok én mindig kegyetlen.
Elnézést, de rohadtul fáradt voltam.. A hétvégém nem kiadós pihenéssel töltöttem és tényleg csak a szemeimet akartam pihentetni.. Aztán jött a kurva képszakadás. – Pár apró pillanatról lett volna szó, de valahogy a szervezetem úgy gondolta, hogy nem így lesz. – Értettem, főnök. – Hülye vigyor kúszik a képemre és tisztelgek neki, mielőtt elindulnék a kávéért. Sosem fogom megérteni, hogy miért kell így nézni rám. Azt pedig végképp nem értem, hogy ezek az idióták tényleg azt hiszik, hogyha sutyorognak és engem bámulnak nem esik le nekem a tantusz, hogy igen és rólam beszélnek? Na, azt már nem olyan nehéz kitalálni, hogy miről sutyorognak, de azért nekem is megvannak a magam határai. Inkább ez csak az ő sajátos perverz fantázia szüleményei. Nem is több.
Szinte megkönnyebbülés számomra az, amikor végre átlépem újra az igazgatói iroda ajtaját és a kezemben lévő kávék melengető hatással ébresztenek fel már pusztán azzal, hogy a kezemben vannak. Mintha már a melegük táplálnák belém az energiát.
Gyorsan átnyújtom neki a kávéját, de leginkább azért voltam ilyen gyors, hogy a lehető leghamarabb megkaphassam a saját adagomat. – Az ötletet rettenetesen támogatom. Már unom ezt a sok barmot, ahogyan sutyorognak körülöttem. – Megforgatom a szemeimet, mert szerintem ő maga is tisztában van azzal, hogy mi zajlik itt a kórházban. Képes vagyok ignorálni, de nem akkor, amikor iszonyatosan fáradt vagyok.

Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 9:38 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Kendra & Dwayne
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: