Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

nincsen

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
Carmela&Dwayne~HULLAjó nap
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Szomb. Jan. 09, 2016 9:43 pm Keletkezett az írás



Kellemetlen meglepetés tud lenni, amikor zuhanyozás közben az egyik púpos hátú, csimbókos szakállú karbantartó elrántja előled a zuhany függönyt, miközben te nyugodt szívvel -biztosra véve, hogy senki nem fog megzavarni-, kihasználod a zuhanyzó akusztikáját, és egész estés élő koncertet adsz régi George Michael slágerekből.
Olyan váratlanul ért a látogatása, hogy esélyem sem volt arra, hogy legalább a fürdőszivacsomat magam elé kapjam, így hát ott álltam a zuhanyzó tálcában megszégyenülve, kislányos zavarom pedig annyira elhatalmasodott felettem, hogy kénytelen voltam még arra is, hogy elküldjem Tedet Ausztráliánál is melegebb éghajlatra. Igaz, így utólag visszagondolva, esélyem se lett volna rá, hiszen nem hagyott szóhoz jutni, és látszólag fel se tűnt neki, hogy a főnöke ott áll előtte egy szál pöcsben, és az arca egyértelműen tükrözi a "nemkívánatos személy vagy jelen pillanatban" kifejezést.
Persze minden szépen sorban kiderült -már amennyit sikerült megértenem a kapkodó beszédéből-, én meg nem is tudtam hirtelen, hogy mit mondjak, hova menjek, mit csináljak. Miss.Marple-ről köztudott volt, hogy ha nem a bagó lesz az, ami elviszi, akkor előbb utóbb önkezével fogja kiontani az életét, de a franc se képzelte, hogy mindezt majd a takarítószertárban fogja megtenni egy kötélen lógva.
Szóval igen, az egyik takarítónőnk a legalább húszból úgy döntött, hogy St.Claire, azon belül is a takarítószertár megfelelő helyként fog szolgálni a rendkívül drámai öngyilkosságának az elkövetésére.
Lélekszakadva rohantam a cél felé. Jobb híján azt a kék nadrágot vettem vissza, amiben pár órával ezelőtt kijöttem a műtőből. A fehér pólóm félig-meddig kilóg a nadrágból, mindezt megkoronázza szürke klumpám, ami legalább annyira passzol a szerelésemhez, mint  Brad Pitt Bridget Joneshoz...
-Mit csináljunk főnök? Vágjam le? - IQ bajnok karbantartónk természetesen rögtön a lényegre tör, és már elő is ránt zsebéből egy pillangókést.
-Eszedbe ne jusson, baszd meg! Meg kell várnunk a helyszínelőket meg minden kutya faszát. Inkább szólj a biztonságiaknak, hogy tereljék el innen a bámészkodó tömeget. - Arra már nem is figyelek, hogy minderre érkezik-e még valamiféle válasz Tedtől. Csak nézem a hurkon lógó Miss.Marple-t, a nyaktól felfelé elkékült arcát, fennakadt szemeit, és közben egy gondterhelt sóhajjal vizes hajamba furakszanak ujjaim.
-Nem tudtam, hogy mi hiányzott... - Mormogom magamban, és ekkor meghallom a közeledő rendőrautók szirénáját.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Jan. 13, 2016 4:44 pm Keletkezett az írás



Rendezgetem a papírokat, közben néha a telefonomra nézek, mikor csörren meg megint. Tatjana ma már háromszor hívott, hogy mit meséljen már Yvonne-nak az apjáról, mert folyton csak róla kérdez. Megeredt a szája a kis lepcsesnek. Már lassan én maga sem tudok mit kitalálni, jó lenne, ha Yvonne valahogy ráérezne, hogy nem kéne erről kérdeznie. Valahogy mégsem sikerül neki megértenie, hogy nem szívesen beszélek neki erről. De nem hibáztatom, hiszen csak kíváncsi a lelkem… Én pedig megpróbálom nyugodtan kezelni a helyzetet, több-kevesebb sikerrel. Nem igazán megy sokszor, és olyankor akaratlanul is idegesebb leszek a kelleténél.
- Carmela, akció van. A St. Claireben felakasztotta magát a takarítónő. – néz be az ajtón Henry, és szem forgatva állok fel. Na, hála istennek. Felkapok a blézerem, és már indulok is, útközben magammal rángatva az egyik gyakornokot. Ilyet még úgysem látott.
- Gyere, megyünk helyszínelni. Öngyilkosság, remélem jó a gyomrod, és bírod az ilyenek látványát. Ha nem, akkor nincs keresnivalód a rendőrségen. – kezdek bele a mondandómba, nem ám azt hiszi a kis naiv, hogy azért húztam magam után, hogy kikezdjek vele. Az arcára pillantva nem vagyok benne biztos, hogy egészen jó ötlet volt őt magammal vinni, de ahogy körülnézek, nem sok mindenki van bent, aki alkalmas lenne ilyesmire. Hátha kellemes csalódást fog okozni.
- Ami azt illeti, nem mehetne más? Kicsit para nekem ez. – kezd bele kissé félénk hangon. Én pedig megállok egy pillanatra és fenézek rá.
- Az isten áldjon meg, mi az, hogy para? Ebben a munkában nincs olyan, hogy para. Ha nálad van, akkor súlyos pályatévesztésben vagy fiacskám. Most pedig vegyél mély levegőt, és induljunk, mert a szerencsétlen ott lóg a kötélen, és körülbelül tízen nézegetik. Te sem örülnél neki, ha rászánnád magad ilyesmire, utána ott figyelnének kigúvadt szemekkel, nem? Na, hát akkor gyerünk már. – mondom, és be is pattanok a vezetőülésbe. Elindulok a kórház felé, hála az égnek nincs messze a kapitányságtól. Bekapcsolom a szirénát, és oldalra pillantva majdnem meg kell állnom, és kiraknom a gyakornokunkat, mert pusztán a látványtól, hogy hogy be van szarva, gyomorgörcsöt kapok. Felhangosítom a rádiót, hogy még véletlenül se kelljen a siránkozását hallgatnom, és pár percen belül meg is érkezünk a célállomásra. Nem tétovázva kipattanok, és a mellettem ülőt is sürgetem, hogy igyekezzen.

Oldalra billentett fejjel nézek a lógó takarítónőre, majd elküldöm a nézelődőket a dolgukra.
- Hm. Ms. Marple már nem nyomoz, nemde? Helyette Ms. Hernández majd kideríti, mi áll ennek a hátterében. – fordulok oda egy apró mosoly kíséretében a mellettem állóhoz, akinek tulajdonképpen még be sem mutatkoztam. – Maga itt valaki? Mármint igazgató, vagy helyettes, valami? Ha nem, akkor nincs mit nézni rajta. – végigpillantok a pasason, kicsit, mintha ismerős lenne nekem. Lehet, ő a diri itt, mintha már láttam volna valahol. Remélem nem feküdtem össze vele, az kicsit kínos lenne jelen helyzetben. Na nem nekem, neki. Engem nem igazán érdekelne a dolog, de természetesen erre azért csak nem kérdezhetek rá.
- Fotózd körbe légy szíves, de rendesen! Minden részletet, érted? – mondom a fiúnak, mialatt én sárga szalagot húzok az ajtó elé.
- Biztos benne, hogy ezt nekem kell csinálnom Hernández ügynök? – néz rám elfehéredett arccal. Komor, szigorú tekintettel meredek rá, és intek neki, hogy induljon már. Idióta.
- Szóval, mit tudunk a hölgyeményről? Mi oka lehetett erre? – fordulok az igazgatóhoz, mint időközben kiderült. Ahhoz az igazgatóhoz, aki tulajdonképpen rohadt jól néz ki, és nagyon jó a kiállása is. Látok rá esélyt, hogy valahol összefutottunk már. Mondjuk az ágyában. Áh, nem, erre emlékeznék, hiszen elég karakteres, főleg azok a szép kék szemek. Mindegy, ha eddig nem, majd ezután kezdhetünk egymással valamit. Bár ki tudja, lehet egy begyöpösödött férj, akit otthon vár az asszonya.
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Jan. 13, 2016 8:21 pm Keletkezett az írás



Egyszerűen remek nap ez a mai! Az egyik operáltamnak elgennyedtek a varratai, és újra fel kellett nyitnom, ráadásul Anthony is átadta az egyik betegét, mert valami eget rengetően fontos családi ügy miatt le kellett lépnie, erre most itt lóg a gerendán Miss.Marple, és gyanítom, hogy a helyszínelőkkel együtt hamarosan a tévé is ideér. Az ilyen sajtómágnes hírek hamar lábra kelnek, és hülye lenne bármelyik újság, tévé kihagyni a címlapról a sztorit. Az ilyen dolgokat hetekig fújja a sajtó, bezzeg a műtőink korszerűsítése a kutyát sem érdekelte! Hááát leszakad a borostás pofám menten! Persze, ha mindez nem lenne éppen elég, Teddel sem vagyok ki a vízből. Inkább csak többen vagyok vele, de túl nagy hasznom még nem származott belőle. Aztán ki tudja?! Lehet, hogy holnap meg már megváltja a világot...
Állok, mint fasz a lakodalomba, értetlenül bámulom Miss.Marple hypoxiás fejét, és közben úgy vakarom a fejemet, mintha tetves lennék, pedig egyébként nincsenek nem kívánatos lakók a fejbőrömön, egyszerűen csak képtelen vagyok elhinni, hogy mostanában álladóan rá jár a rúd erre a rohadt kórházra.
-Oh... Jó napot... estét... vagy a pöcs tudja már, hogy mi van... - Kulturált, jól szituált megnyilvánulás, amit azonnal vissza is szívok, amint alaposabban is szemügyre veszem a nőt, aki gyanítom, hogy nem valamelyik gyógyszer gyártó cégtől van, hogy hirdesse a fekete nadálytő kenőcsöt.
-Uh... elnézést, ne haragudjon, csak tudja... elég szutyok napom van, erre most a takarítónőm is itt lóg egy kötélen... - Magyarázkodom, majd félhangosan morgok valamit az orrom alatt, és megdörzsölöm a képemet, azt remélve, hogy ettől majd felébredek. Hogy újrra ott leszek abban az istenverte zuhanyzóban, kényelmesen, nyugodtan befejezhetem a fürdést, hogy utána összeszedve a rohadt cókmókjaimat, haza mehessek a schizopren feleségemhez. Hát kell ennél több?! Na, de térjünk a lényegre...
-Szégyen bevallanom, de igen. Az igazgatója vagyok ennek a helynek.. - Talán némi undor is belevegyülhetett hangomba, miközben meglehetősen őszintén vallottam a kórház iránti érzelmeimről.
-Egyébként meg Dr.Dwayne McGowan. - A kezemet nyújtom Miss.Nehéz Bombázó Helyszínelő Kisasszony irányába, bár lehet, hogy a kézfogás helyett szívesebben köpne bele a tenyerembe. Elvégre, ki tudja?! A mai nap után már bármi lehetséges, és semmin nem lepődöm meg.
-Ömm... nem is tudom... huh... várjon. - A mai nap folyamán már sokadjára túrok bele az itt-ott göndör fürtöket is rejtő hajkoronámba. Nagyszerű! Több százan dolgoznak ebben a rohadt épületben, miért kéne tudnom mindenkinek a magánéletét?! Nekem csak az számít, hogy el tudják végezni a munkájukat és, hogy azt jól is tegyék.
-Nézze, Miss.Hernández, nem tudom, hogy mit akar tudni... fogalmam sincs, hogy volt-e valami oka arra Miss.Marplenak, hogy ezt tegye, de abban biz.... - Öklendezés semmivel összetéveszthetetlen hangja szakít félbe, és mire tekintetem megtalálja a hang tulajdonosát, már késő. A nővel érkezett fiatal kölyök sápadtan támaszkodik a sárga szalagra, és úgy ontja magából a gyomor tartalmát, ahogy az Etna szokott tenni, amikor kitör...
-Félre ne értsen, igazán nem akarok beleszólni a munkájába, de... szóval, neki biztos, hogy itt van a helye? Tudja, Miss.Marple nem fogja onnan leakasztani magát, hogy azt mind feltakarítsa. - Fintorogva nézem a srácot, és komolyan potyogjon ki az összes fogam, de ez a gyerek alkalmas arra a pályára, amivel jelenleg is élet-halál harcot vív, látszólag...
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Szer. Jan. 20, 2016 12:30 pm Keletkezett az írás



Nem mondom, hogy végre egy kis izgalom, de helyszínelni mégiscsak jobb, mint bent ücsörögni az irodába és rendezgetni azt a sok köcsög papírt. Gyűlölöm a papírmunkát. Ha ezt akartam volna csinálni, nem zsarunak megyek, hanem titkárnőnek, nemde? Dehogynem! Na mindegy, lényeg a lényeg, hogy ezúttal szabadultam, és majd később ráér az a sok szar.
Oldalra döntve a fejem nézem egy-két pillanatig, ahogy a nő lóg a kötélen és aztán összefonom magam előtt a karjaimat, és csak figyelem a gyakornokom, aki… kétbalkezes, kétballábas idióta. Ezután pedig a kissé ideges igazgató felé fordulok.
- Nyugalom. Már nem sokáig lóg. Csak nyugodjon meg. Egyébként hadd kérdezzem már meg, hogy nem találkoztunk mi már valahol? – kérdezek rá, és újra végigmérem a pasast. Több esélyt látok rá, hogy ha így lett volna, emlékeznék volna rá, mert nem egy átlagos kinézettel rendelkezik. Határozottan bejön, szóval… ki tudja, lehet, majd összesodor a szél minket egyszer. Már sok férfival voltam így, és ha hiszed, ha nem, utána összefutottunk itt-ott. Teljesen véletlenül. Lehet, hogy bevonzom őket, bár már arra is gondoltam, hogy követnek… Persze, más dolguk sincs.
- Carmela Hernández. – nyújtom a kezem felé, és közben egy mosoly kíséretében elkapom a tekintetét, és pár pillanatig nem is engedem azt. Meg kell hagyni, gyönyörű szemei vannak, kevés ilyen ember van, akinek ennyire világítanak a lélektükrei.
Miután Harryt az akasztott hölgyhöz irányítom, már én sem vagyok teljesen biztos benne, hogy a megfelelő embert hoztam el magammal, de hát kénytelen voltam erre adni a fejem. Jobb lett volna talán, ha egyedül jövök. Miközben érdeklődve hallgatom a doktor mondandóját –amivel mellesleg nem jutunk sokkal előrébb-, már csak azt az undorító hangot hallom, amitől nekem is felfordul a gyomrom. Ez már nekem is kicsit sok. Elfintorodom, és inkább elnézek onnan, mielőtt még belőlem is kijön, amit ma ettem.
- A kurva életbe, Harry! Mi a jó francnak jelentkeztél te ide gyakorlatra? Egyáltalán minek jártad ki azt a nyomorult iskolát, ha alkalmatlan vagy a feladatra? Egy hullától felfordul a gyomrod, könyörgöm! Ha valakit el kell majd fognod, akkor el fogsz bújni? – kikelek magamból kicsit, egyrészt azért, mert most nekem kell majd elintéznem a fotókat a hányása mellett, másrészt pedig azért, mert ilyen gyökerekkel vagyok körülvéve. – Menj, és hozz egy takarító felszerelést, és addig innen el nem mész, amíg azt onnan fel nem törlöd! – kezemmel a folyosó felé hadonászok, és aztán a fejem fogom.
- Nem, én már az elejétől fogva biztos vagyok benne Dr. McGowan, hogy alkalmatlan erre a munkára, csak éppenséggel sajnos nem én vizsgáztattam. – megrázom a fejem, és komolyan elgondolkozom azon, hogy hová tart ez a pálya. Ha ilyen idiótákat képeznek ki erre, akkor az utcák egy idő után tele lesznek bűnözőkkel, és ezek nem fognak merni semmit csinálni.
- Nos, akkor egy pillanat, megcsinálom én, addig kérem gondolkodjon egy kicsit, hátha eszébe jut valami érdemleges információ. Minden, ami kis részlet eszébe jut, fontos lehet. – mondom Dwayne-nek, és átbújok a sárga szalag alatt, majd mély levegőt véve, kikerülve a nyomorult hányást, a hulla mellett megállok, és egy pillanatra, de elfintorodok én is. Nem éppen szép a feje, meg kell hagyni.
- Mióta lóg itt? – szólok ki az ajtó felé, hátha erre tudja a választ. Én megértem, hogy a háta közepére sem kívánja ezt, de számunkra minden információ fontos lehet. Körbefényképezem, és aztán alaposan körbepillantok a kis raktárban. Mikor rájövök, hogy tulajdonképpen ez a takarítószeres raktár, és én elküldtem azt a szerencsétlent takarító cuccért. Nem csodálkoznék azon se, ha lelépne.
A kis szekrényen meglátok egy papírt, ami nagy valószínűséggel egy búcsúlevél lesz. Ez általában mindig így van. Mielőtt valaki öngyilkos lesz, megír egy szívszorító levelet, amiben sokszor okol valakit a tettéért, hogy annak jó kis lelkiismeret furdalást okozhasson.
- Találtam egy levelet, most reménykedjen, hogy nem a munkahelye miatt lett öngyi. – pillantok fel az ajtóban álló férfira, de rögtön ki is megyek, mert a hányás, és a kezdődő hullaszag keveredése miatt mindjárt nekem is kijön a gyomrom tartalma. Kezemben a papírdarabbal állok Dr. Szexi mellett, és ránézek, hátha eszébe jut valami, amit még a levél elolvasása előtt elszeretne mondani. Ilyenkor szokott kibukni az emberekből a vallomás…
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Hétf. Jan. 25, 2016 9:12 am Keletkezett az írás



Nem igazán értem, hogy mi köze van a nyomozáshoz annak, hogy találkoztunk-e már valamikor, de erre az arcra határozottan emlékeznék, és mivel sehonnan sem ismerős, így nem látom túl nagy valószínűségét annak, hogy akár a kórházban, vagy azonkívül bármikor is összefuthattunk már.
-Arra emlékeznék... - Isten lássa lelkem, majdnem rákacsintottam, de még időben sikerült visszafognom magam. Ki tudja? Lehet, hogy ez a bombázó külső csak megtévesztés, és igazából valami szerencsés disznónak a hűséges, szerető felesége, és nem egy házasságtörő típus, vagy ami miatt jobban fájna a szívem, a mai világban már azon se lepődnék meg, ha kiderülne, hogy esetleg leszbikus. Na mindegy! Kanyarodjunk inkább vissza ehhez az egész őrülethez!
-Én abszolút nyugodt vagyok. Csak nem érte, hogy Miss.Marplenak miért pont a kórházban kellett ezt tennie... igazán ráért volna vele otthon is. Annyira azért nem fizet szarul a kórház a takarítóknak, hogy ezzel álljon bosszút. - Szép... Neki könnyű, ő már fent kopogtat Szent Péternél, én meg nyakig úszok a szarban, és el kell vinnem ezt az egész kicseszett balhét.
Kitartóan állom Miss.Nehézbombázó pajkosságot rejtő tekintetét, és én is elmosolyodom.
Na, de koncentráljunk inkább Miss.Marplera, és az éppen a bűntény helyszínét teleokádó srácra.
Sunyin elvigyorodom azon, ahogyan Carmela kioktatja a zöldfülű újoncát. Nahát, én aztán igazán nem panaszkodhatok, hogy szar napom van. Ahogy elnézem, Miss.Hernándeznek is kijutott a jóból.
-Tudom mit érez... van nekünk is pár hozzá hasonló gyakornokunk és medikusunk. Néha még a rezidenseink sem bírják gyomorral. Higgye el, egy felboncolt hullából sokkal nehezebb kiszedni másnak a gyomortartalmát, mint a földről... - Vállat vonok, és kíváncsian figyelemmel követem, ahogy takarítani kezd az újonc után. Kezeimet nadrágzsebembe gyűröm, és érdeklődően nyomon követem minden mozdulatát, csípőjének a mozgását...
-Őőő... nem is tudom... - Továbbra is formás idomait vizslatom.
-... engem nem rég rángatott ki a zuhanyzóból az egyik karbantartónk, de tekintettel arra, hogy Miss.Marplenak már beivódásos hullafoltjai vannak... pár órája már biztos itt lóg. - Megvakarom a fejem, és mikor ismét felém fordul, elkapom a tekintetemet a kötélen lógó hulla felé. Nem mondom, hogy kellemesebb látványt nyújt, mint a nyomozónő feneke...
-Nézze, nem gondolom, hogy aggódnom kellene bármi miatt is. Az alkalmazottak mind kielégítő bérezést kapnak, mindenkivel igyekszem baráti viszonyt ápolni, Miss.Marple-val soha nem kerültünk összetűzésbe. Nem gondolom, hogy a kórház vonható felelősségre azért, amiért az egyik takarítónőnk itt végezte. - Teljesen őszintén nyilatkozok, és belegondolva, tényleg nem gondolom, hogy bármi oka lett volna az öngyilkosságra.
-Figyeljen, engem nem érdekel, hogy mi lesz a nyomozás eredménye. Én nem értek hozzá, ahogy valószínűleg maga sem a hasi műtétekhez, de abban azért valahogy ki tudnánk egyezni, hogy ez az egész ne szivároghasson ki a média felé?! - Elkapom a tekintetét, és nem eresztem. Komolyan beszélek. Most tényleg rohadtul komolyan beszélek!
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 3:19 am Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
Carmela&Dwayne~HULLAjó nap
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: