Az orvos kezel, a természet gyógyít.
Ausztrália legjobb kórháza


 

ChatBox
Csicseregnek a madarak






Jelenleg...
Kórházban kószálók
Akik belépve vannak

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Cloe Ackermann, Dimitri Grigorenko

A legtöbb felhasználó (55 fő) Kedd. Szept. 27, 2016 8:03 pm-kor volt itt.


Share | 
 
What happened to you? | Lily& Sarah
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

Vendég

Vendég

»Csüt. Jan. 28, 2016 12:53 am Keletkezett az írás



Lily & Sarah

Kényszerszabadság álmaim ne továbbja. Talán ezért is döntöttem önkényesen, hogy ma meglátogatom az osztályt, minek oszlopos tagjaként részt veszek a mindennapjaiban. Természetesen az irodám úgy nézett ki, mint egy atomtámadás után végig söpört hurrikán romjai hevertek volna szanaszét. Sem az ájulás, sem pedig a történtek nem engedik, hogy megtorpanjak a munkától.
A nyakamba akasztva a sztetoszkópomat, próbálok balkézzel pár aktát arrébb tolni, hogy mindenképp legyen annyi helyem, hogy a telefonomat biztonságba tudjam helyezni.
Nem találkoztam Hayden-nel azóta. Talán félek is. Nem tudom. Hatalmas traumán ment át, sőt az apró cetli is várt, hogy keressem fel a pszichomókust. Ugyan már. Sarah Wright vagyok, nem keresek fel semmilyen embert, hogy segítséget kérjek. A válásom után sem kellet senki. Akkor ez miben másabb? Azon kívül, hogy ott a vállam nem roncsolódott össze.
Fájdalmas emlékkép hasít végig a fejemen, ahogy sikítva eltűnik a lábam alatt a talaj, ahogy Hayden mély hörgő hangja benyomul a füleimbe. Nem akartam, de sikerült megint erre gondolni.
Összerezzentem, mikor az ajtómon kopogtak.
- Dr. Wright, tudna segíteni? Van itt egy fiatal hölgy, bokasérüléssel. Nem együttműködő. – lassan emelem fel tekintetemet, látom a félelmet a szembe. Elgondolkodom, vajon érdemes nekem most beteg közelébe menni? Főleg egy olyanhoz, akit most hozott a mentő és egyáltalán nem akar készséges lenni.
- Egy pillanatot kérek, csak felveszem a köpenyemet. – bólintok megadóan. Legyek kedvesebb és empatikusabb. Nem kell megrémiszteni minden gyakornokot. Esetleg rezidenst. Marc olyan kis teszetosza, valahogy a szárnyaim alá kell vennem őt.
A fogasra rádobott köpeny frissen volt mosva, vasalva. Nyoma nem volt, hogy én milyen állapotban hagytam utoljára. A vállam makacskodott és így csak magamra ügyeskedtem. Mivel a heveder nem engedte, hogy a kezemet kinyújtsam, észserűen csak a vállamra dobtam, hogy lássák nem valami jött-ment alak vagyok.
Ahogy kiléptem az irodából az ép kezembe kaptam a kórlapot, miközben Marc egyfolytában magyarázta a lány viselkedését. Semmiféle neurológiai zavar nem volt feltűntetve, hogy megmagyarázza, miért undokoskodik azzal a személlyel, aki csak meg akarja gyógyítani.
Amint beértünk a vizsgálóba, felszegtem a fejem. Nem szabad orvosként első nekifutásra véleményt alkotni, de a lány rá nézésre is az elkényeztetett apuci kislánya volt.
- Dr. Wright vagyok, kérem, mesélje el mi történt magával. – teszem le az asztalra a köpenyemet, hogy ne zavarjon, elég zavaró, hogy a kezem fel van kötve. Marc-ra néztem, aki esetlenül állt  mellettem.
- Dr. Smith azt mondja nem együttműködő. De ha nem fog a kezünkre játszani magának fog fájni. – oldalra döntöm a fejem, hogy a lányon végig nézve megálljon a tekintetem az említett bokán. Duzzadt, enyhén lilás. Törés, ficam, rándulás.
- Vizsgálja meg a hölgyet. – mondom ellenkezést nem tűrve, ez mindkét félnek szól. Míg Marc a nadrággal vacakol, hogy feljebb tűrje, én a kórelőzményekbe merülök el.
- Allergiás bármi féle gyógyszerre? – újabb kérdés, nem mintha nem látnám a kezembe lévő papírok között. De attól még szeretem, ha a betegeim beszélnek is.
Felpillantva nézek a műveletre, hogy is áll a tanoncunk a lábbal, majd a lány arcára.
- Van máshol fájdalma a lábán ért traumán kívül? – immár megtudva mindent ,amit kell leteszem az asztalra a vaskos aktát és fordulok a lány felé. Gyerünk kislány.




©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Feb. 04, 2016 6:08 pm Keletkezett az írás



Everything is so terrible



Ma kivételesen az a nap van, amikor nem kell dialízisre mennem, de persze nem bírok egyetlen napot sem a kórház nélkül. Ahogy szaladtam lefelé a lépcsőn a ház előtt úgy kiment a bokám, hogy elvágódtam. A portás hívta ki végül a mentőket, és bár nagyon igyekeztem, sehogy sem tudtam rávenni őket, hogy hagyjanak magamra. Behoztak hát ide, a kórház sürgősségi osztályára, és nem akarnak elereszteni. Egy mitugrász kis orvos gyakornok vagy rezidens állandóan tapogat, és nem hiszi el, hogy nincs semmi bajom. Háromszor is kértem, hogy hadd beszéljek végre egy rendes orvossal, akinek több tapasztalata van. A bokám lila, dagadt, és nagyon fáj, de azt hiszem, hogy túl fogom élni. Viszont időpontom lett volna masszázsra és azt most cseszhetem, bravó!

Csak ülök az ágyon, és nézem, ahogy körülöttem mindenki szaladgál, amikor végre egy szőke nő, gyönyörű hozzáteszem, elém lép, és szigorúan szólít fel arra, hogy meséljek végre valakinek. Nem arról van szó, hogy nem akarok együtt működni, hanem arról, hogy pontosan egy ilyen dokira vártam. Valakire, aki már millió ilyen esetet látott.

- Üdv. Megbotlottam a lépcsőn, és kiment a bokám. Volt reccsenés hang, meg nagyon erős szúró fájdalom, de az azóta már enyhült. Eltört vagy csak meghúztam?

Tudom, hogy nem tört el. Amikor vezetni tanultam, meg kellett értenem, hogy mi a különbség bizonyos sérülések között. Ha eltört volna, akkor a formája is teljesen más lenne, és sírnék, annyira fájna. Szóval nem kell ennek ekkora feneket keríteni. Csak vészesnek tűnik.

- Nem arról van szó, hogy nem akarok együttműködni, hanem arról, hogy ő rezidens, vagy gyakornok. Én szakorvost akarok magamnak. Azt hiszem, hogy ehhez jogom van.


Hiába mondom ezt, a kis mitugrász, mint kiderült, Dr. Smith a nadrágommal vacakol. Slim fit, szűkített szárú haver, úgyhogy esélytelen, hogy feljebb tudd tolni, de azért hajrá. A kezeimmel támasztom magam, és közben a doktornő arcát nézem. Szigorú és határozott. De mintha valami lenne a kezével. Remélem nem fogtam ki egy sérült dokit, mert ez a gyakornok kezd az agyamra menni. Ki nem állhatom, ha én vagyok az alany. Oktatókórház ide vagy oda, engem hagyjanak békén a kezdők. Mikor szóljak neki, hogy vesebeteg vagyok?

- Nem.

Röviden és tömören felelek, aztán elfordítom a tekintetem, mert kuncognom kell. A srác, bocsánat a doktorúr nagyon nem tud mit kezdeni egy ennyire szűk nadrággal. De ha levágja, én sikítok.

- Van. Az mond valamit, ha azt mondom, hogy haldoklom? Krónikus veseelégtelenség. Bár ez nem nagyon vág ide. Mikor mehetek el?  





made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Feb. 11, 2016 2:47 pm Keletkezett az írás



Lily & Sarah

Az élet eddig mindig vicces dolgok elé kényszerített, talán ezért is éreztem úgy, hogy belebolondulok, ha otthon kell, maradjak. Nem terveztem lehúzni egy egész műszakot, mert valószínűleg a műszakvégén már könyörögnék egy sebésznek, hogy vágja le a kezemet, mert nem bírom.
De, mint mindig ember tervez, Isten végez. Ezért is zavartak meg a kopogással. Hamar beálltam a sorba és segítettem a kis újoncot, hogy ne harapja le egy zsörtölődő beteg a fejét.
Szép is a szakmánk, csak a betegek néha, nem azok a bűbájos kedves emberek. Néha nagyobb az érzelmi fáradság, mint a fizikai.
Nekünk akkor is együtt kell éreznünk, mikor ők éppen elmondanak mindennek. Az a dolgunk, hogy megmentsük őket, még ha nem is szép szavakkal hálálják meg.
Még be sem léptem a szobába látta, hogy mi is a probléma. Megingattam a fejem és halkan sóhajtva akartam túl lenni az egész dolgon. Most már inkább otthon lennék, mint sem itt.
- Szóval megbotlott a lépcsőn. Ivott valamit? Tisztában vele, hogy hol van? – nem szeretem ezeket a kérdéseket, de attól még fel kell tenni, főleg, hogy elég agresszívnek lett titulálva. Ha nem ilyen az alaptermészete, akkor sajnos nincs más, mint, hogy alkoholos befolytság alatt áll.
- Amint dr. Smith megvizsgálja, elküldjük röntgenre, de szemlátomást, erősebb zúzódás. – nézek a lábára, miközben látom, hogy rezidensek gyöngye nem sok sikerrel járt. Mély sóhaj szakad fel a számból és közelebb lépve megfogom a vállát.
- Kérje meg Ms. Claytont, hogy vegye le a nadrágját. Esetleg segítsen neki. - mosolyt magamra erőltetve nézem, ahogy a többiek próbálnak dűlőre jutni.
Néha nevetséges, hogy a férfiak mennyire töketlenek tudnak lenni. Most azt hitte, ruhában fogja megvizsgálni? Szánalmas.
Bólintok arra, hogy nem allergiás, természetesen a kartotékban is meg van említve, de jobban szeretek a betegeimmel beszélgetni is, nem csak a papírokat bújni.
- Mozogna dr. Smith?! – hangom már inkább tűnt türelmetlennek, mint sem megértőnek. Hogy fogja megvizsgálni, ha nem tud a kérdéses helyhez oda férkőzni?
Épp elmerültem volna a gondolataimban, mikor a nő hangja törte meg a szerencsétlenkedést, én pedig meg sem lepődöm. De a rezidens megakad egy pillanatra, én pedig felpillantok rá.
- Mindenki haldoklik, aki világra jön kedvesem. Ne akarjon túl dramatizálni minden féle hülyeséggel. Nálam most azért van, mert valószínűleg eltörte a csinos bokáját. Nem érdekel a vesebetegsége, kiváló Nefrológusaink vannak, ők biztos tudnak segíteni. Mellesleg a transzplantációs lista is sok mindent meg tud oldani. Koncentráljunk arra, hogy a nadrág végre valahára lekerüljön. – élesen jegyzem meg. Hiszen egyszerűen nem akarom, hogy erre koncentráljon, mikor valószínűleg valami csinos gipszben fog távozni a kezeim közül.
- Addig nem mehet, míg nem láttam egy röntgent a lábáról. – megingatom a fejem, majd a telefonhoz lépve, kérek egy embert, aki tud segíteni, hogy ne kelljen áttolni másik terembe s helyben meglehessen oldani a dolgot.
- Esetleg más problémája van? – kérdezem, mikor leteszem a telefont és megigazítom a hajamat.




©
Vissza az elejére Go down

Vendég

Vendég

»Csüt. Feb. 11, 2016 8:47 pm Keletkezett az írás



Everything is so terrible



Mindig is utáltam a magukat istennőknek képzelő dokinőket, akik azt hiszik, hogy csak azért, mert orvosok lettek, bármit megtehetnek. Ausztrália az az ország, ahol az orvosok a biztosításokból élnek. A biztosító annak a kórháznak fizet, ahol elláttak. Röviden és tömören tehát, ha én úgy akarom, akkor átvitethetem magamat egy másik kórházba, és itt hagyhatom a bunkó dokinőt. Ugyanis, mint kiderült, vagy nem jó napja van, vagy csak szimplán utál engem. Nem is értem, hogy a dokik minek akarnak gyógyítani, ha nincs türelmük az emberekhez.

- Nem ihatok alkoholt. És annak ellenére, hogy mennyire szeretnék már otthon lenni, még mindig a traumán ülök.

Nem vagyok kíváncsi a lenéző pillantására. Csak azért nem vitetem át magamat máshová, mert elvileg Loren már úton van, vagy legalábbis ide fog majd jönni, ha elszabadult a cukrászdából. Nem akarom megijeszteni azzal, hogy másik kórházba megyek. Arról meg már nem is beszélve, hogy itt kezelnek a dialízissel. Amikor azt mondja, hogy csak zúzódás megkönnyebbülök. Nem bírnám ki a gipszet.

- Remek.

Nincsen nagyon más érzelmem, és nem is akarom felesleges szövegeléssel húzni az időt. Tudom, hogy ezek a dokik mindig baromira sietnek valahová, csak azt nem értem soha, hogy miért nem veszik ki a napot, töltik azzal, amit akarnak és jönnek be másnap, amikor már fejben is itt tudnak lenni.

- Leveszem, ha kell, de akkor segítenie kell, mert nem állhatok a lábamra, a farmer meg szűk.

A gyakornokra vagy kire nézek, mert gondolom ő fog engem emelgetni, ha ki akarja húzni alólam a gatyát. El tudnám képzelni, hogy ez a doki még sosem látott női altestet. Vajon zavarban lesz? Voltam már egy-két sráccal, de egyébként kimondottan utálok pucérkodni. Azt hittem, hogy megúszom a  nadrágom levétele nélkül, de már nincs erőm lázadozni, fáj a fejem, és mint a pulzusom is szaporább lenne. Ideges vagyok, úgyhogy beletőrödően viselkedem, és várom, hogy a gyakornok lépjen.

Amíg ő töketlenkedik, a dokinőtől megkapom az alapos fejmosást. Bár nagyon fáj, elhúzom a lábamat, és ezzel jelzem, hogy nem akarom, hogy hozzámérjen bármelyikük is.  

- Oké, akkor most szépen hagyjon békén. Nem akarom, hogy maga kezeljen tovább. Új orvost kérek. Azonnal kérjenek nekem egy másik traumatológust. Nem tudom, hogy magával mi történt, de úgy látom, hogy manapság a kedvesség luxus. Az, hogy a kezével történt valami, semmi ahhoz képest, amin én megyek keresztül. Remélem tudja, hogy ha egy haldokló beteggel beszél ilyen hangnemben, az komoly következményekkel is járhat. Én segítségért jöttem ide, de maga már nem nyúl a lábamhoz.

Mire a végére érek mindenki, aki körülöttünk állt, hirtelen megáll és csak némán figyel. Nyilván a reakcióját várják, de nem mernek semmit sem lépni. Még az esetlen gyakornoka sem tudja, hogy mitévő legyen, ellép a lábamtól, és felegyenesedve a nőre néz. Megfenyegettem egy dokit a kórházban. Olyasvalakit, akit lehet nem kellett volna. Ápolók, nővérek előtt ordítottam vele, mert nem volt velem kedves, és magamra vettem. Miközben ő a röntgent szervezte, telefonált, és hozzám fordult, én hátba támadtam.
Hirtelen érzem, ahogy éles fájdalom sugárzik minden porcikámba, a kezem, amivel eddig támasztottam magam az ágyon, kibicsaklik, és én úgy omlok össze, mint egy rongybaba. Elterülök a hófehér ágyon, és csak a sötétséget látom. Még hallok hangokat, valaki kiabál, hogy összeomlik, valaki, hogy elsősegélyt. Vajon tényleg haldoklom? Nem is történt velem semmi, ami ezt okozná. Vagy a vesém mondta fel már most a szolgálatot?  





made by torie ♥
Vissza az elejére Go down

Sponsored content


»Today at 7:35 pm Keletkezett az írás



Vissza az elejére Go down
 
What happened to you? | Lily& Sarah
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: